Beregi Hírlap, 2016. július-december (72. évfolyam, 46-96. szám)

2016-11-19 / 84-85. szám

Méltatták a művelődési dolgozók és a népművészet mestereinek napját Ukrajnában hagyományosan november 9-én méltatják a művelődési dolgozók és a népművészet mestereinek napját. A napok­ban a járási állami közigazgatási hivatal mű­velődési és turisztikai osztályán is köszön­tötték az ott dolgozókat szakmai ünnepük alkalmából. Sok vendég érkezett jókívánságokkal és ajándékokkal az ünnepségre. Közöttük vol­tak Petruska István, a járási állami közigaz­gatási hivatal vezetője, illetve helyettesei, Vitalij Matyij és Bimba Ferenc, továbbá Nelli Terlecka, a közigazgatási hivatal apparátu­sának vezetője, Molnár Ildikó, a megyei mű­velődési főosztály vezetőjének helyettese és Szobkó Tamás, e főosztály főszakembere.. A rendezvényen oklevelekkel és ajándé­kokkal jutalmazták a járás művelődési szfé­rájának legjobb dolgozóit. A megyei állami közigazgatási hivatal díszoklevelét vehette át: Ljudmila Medve, a járási állami közigaz­gatási hivatal művelődési és turisztikai osz­tálya módszertani központjának módsze­­része; Torisnya Szilvia, a jánosi kultúrház veze­tője. Emellett a járás vezetői, valamint Halász László, a járási állami közigazgatási hivatal művelődési és turisztikai osztályának veze­tője is köszöntötték a kollektíva tagjait, jó egészséget, további munkasikereket kíván­va, illetve okleveleket és ajándékokat nyújt­va át nekik. A napokban az ukrán belügyi szervek veteránjainak napja alkalmából Petruska Ist­ván, a járási állami közigazgatási hivatal ve­zetője, Horváth László, a járási tanács alel­­nöke, Babják Zoltán, Beregszász polgármes­tere, Jevhen Kalitics, a nemzeti políció be­regszászi osztályának vezetője, Ivan Pauk, a políció járási veterán-alapszervezetének elnöke és Mihajlo Makara, a háború, a mun­ka, a fegyveres erők és a rendvédelmi szer­vek veteránjai járási szervezetének elnöke köszöntötték a rendőrség nyugdíjasait és veteránjait. A rendezvény elején a megjelentek egy­perces néma főhajtással emlékeztek azokra a rendőrökre, akik szolgálati kötelezettségeik teljesítése közben vesztették életüket. Ezt kö­vetően került sor a köszöntőkre, illetve az ünnepi koncertre. Köszöntötték a rendvédelmi szervek nyugdíjasait és veteránjait A veteránok aktív közéleti álláspontju­kért, a belügyi szerveknél teljesített sokéves kifogástalan szolgálatukért, a fiatal rendőrök harci és munkahagyományokon történő ne­veléséhez való hozzájárulásukért, illetve az ünnep alkalmából okleveleket, köszönőleve­leket és ajándékokat vehettek át a járás és a város vezetőitől. „Szívből köszöntöm a belügyi szervek ve­teránjait az ünnep alkalmából, sokéves oda­adó munkájukért, tudásu­kért és tapasztalatu­kért hálámat fejezem ki. Önök követendő pél­daként szolgálnak a fiatal nemzedék számára. Erőt és egészséget, jólétet kívánok Önöknek! Éljenek sokáig békében és boldogságban, ne szenvedjenek hiányt semmiben!”—kívánta a belügyi szervek veteránjainak Petruska István, a járási állami közigazgatási hivatal vezetője. A járási állami közigazgatási hivatal sajtószolgálata ESZTENDEJE A BEREGVIDÉK HIVATALOS KÖZÉLETI LAPJA Az újság 1912. december 9-től jelenik meg 84-85. szám 2016. november 19., szombat wwww.beregihirlap.uz.ua Rövid hírek Megérkezett Kárpátaljára a lakásokra ígért pénz Tizenhat olyan kárpátaljai család számít­hat állami lakásvásárlási támogatásra, amely­nek családtagja elesett vagy maradandó sé­rülést szenvedett a kelet-ukrajnai terrorelle­nes hadműveletek (ATO) övezetében. Az erre a célra elkülönített 8,5 millió hrivnyát a napokban már kiutalta a kor­mány. Az összegből 16 lakást vásárolnak, 12 ingatlant elesett katonák családja, né­gyet pedig a harcokban maradandó sérü­lést szenvedett katonák kapnak majd meg. Natalija Omeljanyuk, a Kárpátalja Megyei Állami Közigazgatási Hivatal szociális ügyekkel foglalkozó főosztályának igazga­tóhelyettese közölte: a következő évben öt további lakás vásárlását tervezik. Csa­ládonként 600 ezer és egymillió hrivnya közötti összeget költenek erre a célra a csa­lád összetételétől függően. Magyar vezetéssel tartanak ellenőrzést a konfliktuszónában Magyar vezetésű többnemzetiségű cso­port tart ellenőrzést szerdától az ukrajnai konfliktuszónában - közölte a magyar Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfőn. A közlemény szerint a csoportba - amely a visegrádi négyek ellenőreiből áll - zömé­ben a HM védelempolitikai főosztálya de­legált tagokat. A bizalom- és biztonságerősítő intézke­dések 2011. évi bécsi dok­­mentuma alap­ján végrehajtandó ellenőrzés egyik célja, hogy a megfigyelőcsoport helyszíni ellen­őrzéssel meggyőződjön arról, a felek miként tartják be a minszki megállapodásokban fog­laltakat. Az ellenőrcsoport a kijevi program­­egyeztetést követően tájékoztatókat kér Ukrajna keleti részében, a tűzszüneti vonal­hoz közel települt ukrán katonai, belbizton­sági, nemzeti gárda alakulatok képviselői­től, az EBESZ különleges megfigyelő misszi­ójától, továbbá megtekinti az alakulatok gyakorló- és lőtereit, a parancsnokságokat. Budapestre várják Volodimir Grojszmant A jövő héten Magyarországra látogat az ukrán miniszterelnök. Sajtóinformációk alap­ján Volodimir Grojszman és kormányának több tagja is Budapestre utazik november 24-25-én. Az ukrán kormányfő a tervek sze­rint találkozik Orbán Viktor magyar minisz­terelnökkel is. A magyarországi ukrán ön­­kormányzat tájékoztatása alapján az első nap a két kormányfő részvételével ünnepi prog­ramra is sor kerül az Operaházban. Úgy tudni, Grojszman és Orbán találko­zóját már hónapok óta szervezik Budapes­ten és Kijevben, ami arra utal, hogy komo­lyabb kérdések is napirendre kerülhetnek, nem csak protokolláris alkalomról van szó. Azt még nem tudni, vajon a kormányfő ellátogat-e Kárpátaljára is, ha már ilyen kö­zel lesz hozzá - írja a mukachevo.net. Porosenko Washington támogatását kérte Telefonon beszélt egymással Donald Trump megválasztott amerikai elnök és Petro Porosenko ukrán államfő kedden - közölte az ukrán elnöki hivatal. Porosenko hangsúlyozta, hogy Ukraj­nának az Egyesült Államok erős támoga­tására van szüksége - mint fogalmazott - az orosz agresszióval szemben. A kijevi tájékoztatás szerint megállapod­tak abban, hogy a két elnök találkozni fog egymással. A személyes találkozó időpont­jára nem tért ki a közlemény. Az ukrán fél arra törekszik, hogy Trump a jövő év elején fogadja Porosenkót Wa­shingtonban. Kijev azt reméli, hogy sike­rül erőteljesebb amerikai támogatást kap­nia Oroszországgal szemben.

Next