Vörös Zászló, 1953. szeptember (2. évfolyam, 206-231. szám)

1953-09-01 / 206. szám

ÍFW TORX. (Agerpres.j - A TASZSZ közli A. J. Visinszkijnek, a szovjet küldöttség vezetőjének az ENSZ-közgyűlés politikai bizottságának augusztus 25-i délutáni ülésén elmondott beszédét. Ezekben a napokban, amikor a koreai kérdés került megvizsgálásra, bizottságunkban a viták állandóan két fontos problémára összpontosultak. Az első az értekezlet jellegének kérdése és hogy milyen irányelveken kell alapuljon. A második az értekezlet összetételének kérdése. Az Amerikai Egyesült Államok vezette 15 ország határozattervezetének szerzői különösen a fegyverszüneti egyezmény 60. pontja szigorú tiszteletben tartásának kötelező voltát hangsúlyozzák. Szerintük ez lenne az egyetlen törvényes alap, amelyből ebben a kérdésben ki kell indulni. Természetesen a 60. pontot teljes egészében tiszteletben kell tartani. A 60. pontból azonban egyáltalán nem következik az, hogy mivel a felek kell kijelöljék képviselőiket, az értekezlet ez okból kétoldalú kell legyen, s még kevésbbé következik az, hogy azok a felek, akik a fegyverszüneti egyezményt aláírták, s akiknek a — 60. pontnak megfelelően — ki kell nevezniük képviselőiket, kizárólag a 16 hadviselő országból jelölhetnek ki képviselőket, mellőzve ezzel az ENSZ többi, legkevesebb 44 tagját. A 60. pontból egyáltalán nem következik sem az egyik, sem a másik. Nagyon jól ismerjük az egyezmény 60. pontját. A 60. pont valóban azt mondja, hogy a politikai értekezlet részvevőit a két fél fogja kijelölni. Az amerikai küldöttség azonban a 60. pontot teljesen önkényesen megszorító irányban értelmezi, noha e pont szövege erre semmiképpen sem jogosít fel. Számos küldöt, aki rendszerint támogatja az amerikai álláspontot, ebben a kérdésben az Amerikai Egyesült Államok ellen foglalt állást. És véleményünk szerint, ezeknek van igazuk. Lehetetlen nem hivatkoznom Franciaország küldöttjére, aki kijelentette, hogy a 60 pontban foglalt ajánlások kifejezéseit „nem kell nagyon betű szerint értelmezni“ és hogy ezekre a tárgyalásokra „meg kell hívni mindenkit, aki hasznosan vehet részt ezeken, mert ezt követeli meg az egészséges logika“. Ebből egyetlen helyes következtetést lehet levonni nevezetesen azt, hogy a konferencia — meg kell ismételnem Schuman úr szavait — ne alakíttassák meg két ellentétes táborból, hanem „minden erőfeszítést meg kell tennie a szóbanforgó problémák közös megvizsgálása érdekében“. Úgy látom, hogy az angol küldöttségnek is ez az álláspontja. Az angol küldöttség, mint ahogy ezt Lloyd úr tette, elismerte, hogy az értekezlet öszszetételére vonatkozólag tett szovjet javaslatban „bizonyos mértékben van közös alap“. Amennyire én értem, ez a „közös alap" abban rejlik, hogy az angol küldöttség is a 60. pont korlátozó értelmezése ellen nyilatkozik, hogy ő is a politikai értekezlet szélesebb körű összetétele mellett van, abban az értelemben, hogy a konferencia ne álljon csupán azoknak az országoknak a küldötteiből, amelyek fegyveres erőket küldöttek Koreába. Számos küldöttség amellett foglalt állást, hogy a Szovjetuniónak és Indiának is részt kell vennie az értekezleten. A szóbanforgó küldöttségek ezzel visszautasították a kétoldali értekezleten alapuló amerikai felfogás támogatását. Mi következik tehát ebből ? Az, hogy a küldöttségek túlnyomó többsége helytelennek tartja a 60. pont értelmezését, akárcsak az Amerikai Egyesült Államok és a többi 15 küldöttség egész álláspontját ebben a kérdésben és kizárólagosan ők — vagyis az Egyesült Államok és partnerei — tartják helyesnek a 60. pont általuk való értelmezését és állásfoglalásukat. Nem meglepő, hogy az Egyesült Államok képviselői erőfeszítéseik súlyát áthelyezték a folyosókra, hogy megvédjék álláspontjukat s ha közvetlenül nem tudják, akkor kerülő utakon érjék el céljukat. Ha megvizsgáljuk a 15 ország határozattervezetét és főleg az 5/a) pontot, amely teljesen önkényesen az értekezlet részvevőit Dél-Koreára és azokra az országokra korlátozza, amelyek fegyveres erőt bocsátottak rendelkezésre, és ha összehasonlítjuk ezt a 60. ponttal, megállapíthatjuk, hogy az 5/a) pont egyáltalán nem egyezik a 60. ponttal. Valójában a 60. pontban egyetlen szó sem esik olyan országokról, amelyek fegyveres erőt küldöttek Koreába. A 15 állam határozattervezete — szöges ellentétben a 60. ponttal — nem akar befogadni az értekezletre egyeten országot sem, amely nem sorolhat a hadviselő felek közé és amely nem küldött csapatokat és így ? Koreával szomszédos országokat sem, amelyek nem vettek részt a koreai háborúban. Mindazonáltal nem tagadható le, hogy ezek az országok — a Koreával szomszédos országokról beszélek — a legnagyobb mértékben érdekeltek a koreai probléma békés rendezésében és nem ehet letagadni, hogy milyen nagyfontosságú részvételük a politikai értekezleten. A szovjet küldöttség határozattervezete kerüli a szélsőségeket és szükségesnek véli egyrészt, hogy korlátozza az értekezlet részvevőinek számát iránylag kevésszámú országra, hogy ne merüljenek fel olyan nehézségek, amelyeket a részvevők túl nagy száma nézhetne elő. Másrészt úgy véljük, hogy kötelező az értekezleten azoknak az országoknak a részvétele — azoknak az országoknak is és nem csak azon országoké — amelyek nem vettek részt a háborúján és, hangsúlyozom, főleg a Koreával szomszédos államoké. Mondhatni, elemi igazság az, hogy annak az országnak a szomszédja, amelynek a helyzetét békésen kell elendezni, érdekeltebb ebben a békés elrendezésben — békeszerető szomszédot értve ezalatt — mint valaki, aki sokezer kilométer távolságra van. Ilyen körülmények között, hogyan ehet egyáltalán felvetni az az eszmét, hogy a Koreával szomszédos országokat távol tartsák attól az értekezlettől, amely arra hivatott, hogy olyan komoly kérdéseket oldjon meg, mint a koreai béke rendezése ? A korrai háború részvevői között mégis akadnak olyanok,, akik megkísérlik bebizonyítani, hogy az ő országuk az egyedüli, amely részt vehet a politikai értekezleten, s hogy a szomszédos országokat távol kell tartani az értekezettől, ha nem vettek részt a háborúján. Kitűnik, hogy egyenesen jutalomként, azért a tényért, hogy egyes kományok részt vettek a beavatkozásban, részt vettek a békés koreai polgári lakosság lemészárlásában, mindezért jutalomként elfoglalhat egy helyet a politikai értekezleten, míg például Indiának, amely nem küldött csapatokat Koreába, s nem vett részt a beavatkozásban, nem lesz jogában részt venni az értekezletem Nem akarják megengedni India bevonását az értekezletbe és ezt a 60 pont mindenféle ,lélektani, jogi stb. jellegű szofisztikus értelmezésével kísérlik meg leplezni. úgy véljük, hogy mind politikai, mind gyakorlati szempontból teljesen indokolt, hogy az értekezlet részvevői közt legyen, nemcsak a Szovjetunió, amit egyébként az 1. számú Bizottság túlnyomó többsége helyesnek tart, hanem olyan országok is, mint India, amely jelentős mértékben hozzájárult a békeszerető országoknak akoreai háború megszüntetésére irányuló erőfeszítéseihez, az olyan országok mint Lengyelország, Csehszlovákia, Burma, Indonézia és még számos más, a béke megőrzésében érdekelt ország, amely nagy erőfeszítéseket tett ezekben az években, hogy a koreai háborúnak véget vessenek . Teljesen alaptalannak tekintjük egyes küldöttségeknek, főleg s elsősorban pedig az amerikai küldöttségnek, — amely vezető szerepet játszik ebben a problémában — azt a kísérletét, hogy elvitassa India, valamint más semleges országok meghívásának szükségességét a koreai probléma ügyében a közeljövőben összehívandó értekezletre. Li Szin Man kijelentette, hogy Dél- Korea nem vesz részt az értekezleten, ha meghívják Indiát. Az amerikai sajtó, nyíltan megmondja, hogy az USA ellenvetéseiben India részvétele ellen a legfőbb érv Li Szin Man fentemlített nyilatkozata volt. Az amerikai sajtó még azt is elmondja, hogy az Egyesült Államok csak porhintésként ellenzi India részvételét, azzal a kifogással, hogy a fegyverszüneti megállapodás 60. pontja tiltja meg ezt. A valóságos ok az, hogy az Egyesült Államok és Dél-Korea megegyeztek abban, hogy közös taktikát alkalmaznak mind az értekezlet összetételét, mind pedig az értekezlet akciótervét illetően és hogy ezt a megállapodást az Egyesült Államok úgy kötötte meg, hogy még csak meg sem állapodott előzőleg szövetségeseivel. Aligha fogadhatjuk el, hogy Li Szin Man saját kezdeményezéséből arra a fenyegetésre vetemedett volna, hogy bojkottálja a koreai probléma megoldására összehívott politikai értekezletet. De nemcsak Li Szin Man, hanem az USA egyetlen szövetségese sem tehette volna ezt meg. Lodge tagadta, hogy az USA és Dél- Korea titkos egyezményt kötöttek volna. Mégis az egész angol sajtó nagy lármát csap ezen egyezmény körül. Nem véletlen, hogy a DAILY HERALD című angol lap, amelynek rendszerint jó értesülései vannak arról, ami a nyugati diplomácia kulisszái mögött történik, a Li Szin Man és Robertson között létrejött egyezményről szólva hangsúlyozza, hogy ezt a kérdést „kellemetlen és veszélyes titokzatosság borítja“. Az, hogy mindezek a dolgok nem voltak híján a „kellemetlen és veszélyes titokzatosságának, természetesen kétségbevonhatatlan dolog. Ezzel kapcsolatban meg kell említeni, hogy Bjon Jon Te, úgynevezett délkoreai külügyminiszter nemrégiben azzal dicsekedett, hogy a Robertsonnal folytatott tárgyalások során Li Szin Alán 60 százalékkal többet ért el, mint remélte. A valóságban kétszer annyit kapott, mint amennyit kért. Az amerikai külügyminisztérium engedékeny magatartása könnyen érthető, ha visszaemlékszünk délkoreai kedvencük harcias terveit nyíltan bátorító nyilatkozataira. Ezeket a tényeket nem lehet közömbösen szemlélni. A politikai bizottságnak figyelembe kell vennie mindent, ami a koreai kérdéssel foglalkozó politikai értekezlet tevékenységére, a politikai értekezlet légkörére, a politikai helyzetre, legfőképpen pedig a politikai értekezlet meghiúsítására vonatkozó tervekre vonatkozik. Olyan hatékony intézkedések szükségesek, amelyek elhárítják a háború újramegkezdésének veszélyét magukban hordozó újabb provokációk lehetőségét. Ilyen intézkedés lehet mindenekelőtt a politikai értekezlet helyes megszervezése. A politikai értekezletnek olyan összetételűnek kell lennie, hogy a kerekasztalkonferencia részvevői ne azzal a szándékkal üljenek le a tárgyalóasztalhoz, hogy megtorpedózzák az értekezletet, hanem olyan emberekből kell állnia, akik megtalálják a közös nyelvet, tárgyalások útján megvalósítják a koreai és távolkeleti békét, hogy elhárítsák egy újabb háború veszélyét, melyet a koreai események magukban hordoznak. Ez az Egyesült Nemzetek elsőrendű és legfontosabb feladata. Vannak azonban egyes küldöttek, akik hazug nyilatkozatokhoz, a történelmi tények durva meghamisításához folyamodnak, hogy a rágalom és a gyűlölet mérgével megrontsák a politikai légkört. Miután a hsziamanista rendszer pártfogói csökönyösen éveken át elutasítottak a Szovjetunió és a békeszerető népek által támogatott minden békés koreai-kínai javaslatot a koreai háború megszüntetésére, miután konokul folytatták a számtalan emberéletet követelő háborút — most képmutatóan megsiratják az általuk rendezett háború áldozatait. Elfelejtik, hogy a tények sorozata leleplezi szándékaikat és terveiket. Az ő nyelvükön Korea „egyesítése" nem egyéb demagóg szólamnál a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság megsemmisítésére és a délkoreai népellenes, reakciós rendszer kiterjesztésére vonatkozó terveik elkendőzésére Miközben Korea „egyesítéséről" beszélnek, egészen másra gondolnak. Arró van szó, hogy újra meg akarják indítani a háborút Észak-Korea ellen, hogy felszámolják az északkoreai demokratikus rendszert és hogy Észak-Koreá a jelenleg Dél-Koreában fennálló rendszer alá rendeljék. Ezután a szovjet főmegbízott a következő leleplező tényeket idézte: Az ENSZ koreai bizottsága 1949-ben készített jelentésében feltünteti a dél koreai kormánynak Korea egyesítésére vonatkozó javaslatait. Ezek a javaslatok arra szorítkoznak, hogy Dél-Korea elfoglalja Észak-Koreát és fegyveres erővel Dél-Koreához csatolja. A jelentés feltünteti, hogy Li Szin Man és külügyminisztere gyakran úgy nyilatkoztak, hogy nincs messze az idő, amikor erre sor kerül. Ugyancsak 1949-ben Li Szin Raai kijelentette: „Ha elérkezik az elkerülhetetlen pillanat valószínűleg nem kerülhetjük e a vérontást és a polgárháborút. Ha nem sikerül az egyesítést elérni még ebben az évben, kénytelenek leszün földünket saját erőnkből egyesíteni." Ez kitűnik Li Szin Man 1949-be írott leveléből. Li Szin Man egy másik levelében egyebek között ezt írta: „Kim Ir Szen embereinek egy részét a hegyvidékre szorítjuk és ott kiéheztetéssel végzünk velük. Akkor védelmi vonalunk a Tumin és a Jalu folyónál lesz. Helyzetünk száz százalékkal megjavul.“ Cso Bjon Ok, Dél-Korea amerikai nagykövete, Li Szin Man bizalmas ügynöke egyik levelében ezt írta: „Mély meggyőződésem, hogy Korea egyesítése csupán kormányunk szuverén hatalmának felhasználásával valósítható meg. A hidegháború nem tarthat a végtelenségig. Mindezek a nemzetközi kérdések nem oldhatók meg egy harmadik világháború nélkül. Egyesítési tervünket hozzá kell idomítani a nemzetközi események kibontakozásához. Időközben kormányunk főfeladata fokozni katonai és gazdasági felkészültségünket.“ Ez év július 29-én Li Szin Man kijelentette: „Nem képzelhető, hogy az USA ne kezdje meg újra a háborút, ha a kommunisták nem hajlandók beleegyezni Korea egyesítésébe." Mindezekből kitűnik, hogy a Li Szín Man-klikk az ország felosztása megszüntetésének ürügyével a fegyverszünet megszegésére készül. Az ENSZ jelenlegi ülésszakán a hszinmanista megbízott értésünkre adta, hogy a délkoreai „kormány" az amerikai reakciós körökkel egyetértve további terveket kovácsol a háború újra megkezdésére, ha a politikai értekezlet munkálatai nem a hsztimanista tervnek megfelelően folynak. Mindebből az következik, hogy az ENSZ közgyűlésének nemcsak joga, hanem kötelessége is, hogy a béke fenntartása és a nemzetközi biztonság érdekében javaslatokat tegyen a politikai értekezlet tekintetében. A közgyűlésnek ezt a hatáskörét az alapokmány 11. szakaszának 2. bekezdése is előírja. Utalok Eisenhower elnöknek ez év április 16-i nyilatkozatára, amikor kijelentette, hogy hajlandó az ENSZ-t olyan intézménynek tekinteni, amely hatékonyan meg tudja védeni a békét és a népek biztonságát. Az USA vezette 15 állam részéről előterjesztett határozattervezettel kapcsolatban meg kell mondani: ez a tervezet újabb példája annak, hogy az USA kísérletet tesz arra, hogy az ENSZ-t külpolitikájának segédszervévé alakítsa át. A 15 állam tervezete egy bizonyos fajta parancs, amelyet az egész ENSZ-re rá akarnak kényszeríteni. Namír tábornoknak teljesen igaza volt, amikor kijelentette, hogy a koreai háborúban részt vett 16 állam nem képviseli valóban az ENSZ-t, mert 44 állam nem harcolt Koreában. Az, hogy egyesek közülük jóváhagyták ezt a háborút, sőt az Észak-Koreát agresszornak nyilvánító határozat mellett szavaztak, egyáltalán nem döntő. Ismeretes, hogy ezen országok többségét kényszerítették, hogy ezt a tragikus utat kövesse. Nem engedhető meg, hogy a politikai értekezlet összetételét a volt hadviselő felek egyike vagy másika iránti rokonszenv alapján állapítsák meg. Az ENSZ közgyűlése nemzetközi szervezet, a béke és nem a háború szerve. Amikor a szovjet küldöttség előterjeszti a politikai értekezletre vonatkozó javaslatát, a Szovjetunió külpolitikájának alapvető elvei vezérlik. A jelen kérdésben eme elvek egyike az, hogy abból a tényből kell kiindulni — s a Szovjetunió így is cselekszik, s ez különben magától értetődő dolog, — hogy Észak-Korea és Dél-Korea jelenléte az értekezleten mint főrészvevőké kötelező. Mi nem tagadjuk, hogy Dél- Korea az értekezlet egyik olyan részvevője, akinek belegyezése szükséges az értekezlet határozatainak jóváhagyásához. A mi tézisünk, amely szerint az értekezleten hozott határozatok csak a fegyverszüneti egyezményt a tartó felek beleegyezésével tekinthetők érvényesnek, azt jelenti, hogy az értekezlet bárminemű határozatát elfogadottnak nyilvánítják, ha ezeket a fegyverezeneti egyezményt aláíró két fél egyöntetűen jóváhagyta. Téves volna tehát a politikai értekezlet kérdésében kifejtett álláspontunkat úgy értelmezni, mintha az értekezlet Dél-Korea beleegyezése nélkül is hozhatna határozatokat, ami teljesen híján lenne az értelemnek mind politikai, mind a tényleges tényállás szempontjából. A Szovjetunió elvi álláspontját a koreai kérdésben az az elv határozza meg, amely szerint maguknak a koreaiaknak, illetveÉszak-Korea és Dél- Korea képviselőinek kell megoldaniuk saját belső kérdéseiket. Erre az álláspontra helyezkedik Csu En-laj is, a Kínai Népköztársaság külügyminisztere. Csu En-láj nyilatkozatában igen fontos elveket szögez le. Minthogy a mai newyorki sajtó nem tükrözi pontosan Csu En-láj nyilatkozatát, szükségesnek tartom, hogy idézzem e nyilatkozat főbb téziseit. 1. Hogy a politikai értekezlet összhangban bontakozzék ki — mondotta Csu En-laj, a Kínai Népköztársaság külügyminisztere — olyanformán, hogy a nemzetközi kapcsolatokban példaképe legyen a viszályok tárgyalások útján, a békeszeretet szellemében való megoldásának, a politikai értekezletnek a „kerekasztal-konferencia" formáját kell öltenie, tehát a közös megegyezés formáját, a koreai fegyverszüneti egyezményt aláíró két fél részvételével és a többi érdekelt ország részvételével, nem csupán a koreai fegyverszüneti egyezményt aláíró két fél közötti tárgyalások formáját. Az értekezlet bárminemű határozatát csakis a koreai fegyverszüneti egyezményt aláíró két fél egyöntetű beleegyezésével lehet jóváhagyni. 2. A politikai értekezletnek a koreai fegyverszüneti egyezmény 60. cikkelye értelmében kell kifejtenie tevékenységét. Tárgyalások útján előbb vitassa meg az összes külföldi csapatok Koreából való visszavonásának kérdését — beleértve az Egyesült Nemzetek haderőit és a kínai önkéntes alakulatokat — a koreai kérdés békés rendezésének ügyét, s azután térjen át a többi kérdés megvitatására. 3. A Kínai Népköztársaság Központi Népkormánya — jelentette ki továbbá Csu Ba-láj — úgy véli, hogy a politikai értekezlet összetételére vonatkozólag a Szovjetunió küldöttsége által a közgyűlés politikai bizottsága elé terjesztett javaslat egyezik a fent említett elvekkel és hogy ő támogatja ezt a javaslatot. „A Központi Népkormány továbbá úgy véli — tette hozzá Csu En-láj, — hogy mindazok az országok, amelyek csapatai az ENSZ oldalán részt vettek a koreai háborúban, a fegyverszüneti egyezményt aláíró feleknek tekinthetők." 4. Csu En-láj kijelentette, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlése meggondolatlanul cselekedett, amikor elutasította a Kínai Népköztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság képviselőinek meghívását a politikai értekezlet kérdésének vitájára. „Ilyen körülmények között az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlésére hárul a felelősség, hogy a politikai értekezlet összehívásának megkönnyítésére tájékoztassa a Kínai Népköztársaság kormányát és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányát a politikai értekezlet kérdésére vonatkozó összes javaslatokról és ajánlásokról. „A Központi Népkormány a politikai értekezlet megtartása lehetséges alapjának tekinti az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűlésének bármely olyan ajánlását, amely egyezik, a jelen nyilatkozatban kifejtett elvekkel" — mondotta befejezésül Csu Ba-láj. Mindenben egyetértünk a Csunláj nyilatkozatának négy pontjában kifejtett elvekkel. A politikai értekezlet kérdésében a Szovjetunió által elfoglalt elvi álláspont értelmében, s figyelembe véve számos küldöttnek a szovjet határozat-tervezettel kapcsolatban elhangzott érvelését, küldöttségünk megvizsgálás végett a következő határozat-tervezetet terjeszti a bizottság elé a politikai értekezlet összetételét illetően : xozyquies szuxsegespex varija, hogy minél xeavezoub lenetelőket biztosítson a politikai értekezlet munkálatainak lebonyolítására és ezért a következő összetételt ajánlja a koreai politikai értekezlet összehívására: Az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország, a Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság, India, Lengyelország, Csehszlovákia, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, Dél-Korea, Indonézia, Szíria, Egyiptom, Mexikó és Burma. Ugyanakkor tekintetbe veszik, hogy az értekezlet határozatai csupán a fegyverszüneti egyezményt aláíró két fél egyöntetű beleegyezésével nyilváníthatók érvényesnek.“ ez a szovjetunió álláspontja a politikai értekezlet kerületében. Ez az álláspont mindenben megfelel a demokrácia is a felek jogegyenlősége elvének, mindenben megfelel azoknak az elveknek, amelyek a fegyverszüneti egyezmény IV. szakaszának 60. cikke elvében jutottak kifejezésre. (Rövidített szöveg) Nyomatott a marosvasarhelyi Sokszorosítoipari vallalat körforgogepén — Telefon: 043. — Taxa pod Ula piátilá in numerar cumi. apr. Dir. Gen. PTT Nr. 2033—1940. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Marosvásárhely, Bartók Béla utca 1. — Telefon: Szerkesztőség 60. 480, BBS, r Gén. PTT Nr. 2033—1946.