Vörös Zászló, 1955. január (4. évfolyam, 1-23. szám)

1955-01-04 / 1. szám

. A nagykendi­­ kollektív gazdaság tagjai az idén jól részesedtek kukori­cából. A munkásosztály segítségével földjeiket jobban meg tudták művel­ni, terméshozamuk is emelkedett. A kollektív gazdaság jelentős mennyisé­gű építkezési anyagot is kapott. Azonban a kollektív gazdaság el­nöke, Sütő Mihály, nem akarja elis­merni, hogy az ipari áruk értéke, amit a kollektív gazdaság s a kollek­tivisták kaptak a szövetkezettől, jó­val felülmúlja azon mezőgazdasági termékek értékét, mint amit a kollek­tivisták és a kollektív gazdaság tag­jai a szövetkezetben értékesítettek. Az Erdőszentgyörgy-rajoni szövetke­zeti szövetség statisztikai kimutatása alapján a nagykendi kollektív gazda­ság 1954-es évben 40.662 lej érték­ben kapott ipari árut a szövetkezet­től. De a kollektív gazdaság 13.862 lej értékben értékesített mezőgazda­­­sági terményt a szövetkezetben. Sütő elvtárs szerint ez a kimutatás nem pontos, nem felel meg a valóságnak. Azonban, ha alapos számítást végez, ő is rájöhet, hogy még sok mező­­gazdasági terményt kell értékesíte­­niök, hogy az arány megfelelő le­gyen. A nagykendi kollektív gazdaság azok közé a gazdaságok közé tarto­zik, amelyek az utóbbi időben szép eredményeket értek el. Az eredmények a rajoni pártbizottságnak, a népta­nácsnak, a kollektív gazdaság kom­munistáinak, a vezetőtanács jó mun­kájának, s nem utolsó sorban pedig a munkásosztály testvéri segítségé­nek köszönhetők. A munkásosztály a nagykendi kol­lektivistáktól több segítséget vár az ellátás megjavításában, — és joggal — mert erre megvan min­den feltétel a gazdaságban. A kollektív gazda­ság , a kollektivisták eddig nem ér­tékesítettek elég mezőgazdasági ter­ményt a szövetkezetben, habár ter­ményfelesleggel rendelkeznek. Ez részben azzal magyarázható, hogy a kollektív gazdaság egyes tagjai nem tanúsítanak helyes magatartást a szövetkezettel szemben, ami onnan származik, hogy az Erdőszentgyörgy­­rajoni szövetkezeti szövetség egyes tagjainak, s alkalmazottainak a ma­gatartásában olyan megnyilvánulások voltak, amelyek rossz irányban befo­lyásolták a nagykendi kollektív gazdaság tagjait. Menyhárt Imre, a kollektív gazda­ság vezetőtanácsának tagja, a közel­múltban az Erdőszentgyörgy-rajoni szövetkezeti szövetség egyes a­lka­l­­­mazottainál hibákat észlelt az áruel­osztásban. Ahelyett, hogy­ felhívta volna a rajoni szövetkezeti szövetség, a rajoni néptanács, vagy a rajoni pártbizottság figyelmét a hibák kikü­szöbölésére, csak zúgolódott, de sem­mit sem tett a hibák felszámolásáért S most nézzük meg, hogy Menyhárt elvtárs mennyi kukoricát értékesített a­­szövetkezetben. A választ a következőképpen adta nekünk: Három disznót hizlaltam, több mint 20 mázsa kukoricát kap­tam, ami a hizlalások alkalmával már el is fogyott. Ki hiszi el Menyhárt elvtársnak, hogy szeptember óta, december kö­zepéig három disznó 20 mázsa ku­koricát fogyaszt el? Becsületesebben járt volna el akkor, ha megmondja, hogy elvtársak, én még nem értettem meg a munkásosztály ellátásában rám háruló feladatok jelentőségét. De nézzük csak meg, hogy a veze­tőtanács többi tagjai milyen jó pél­dát mutatnak, hogyan ösztönzik a kollektív gazdaság tagjait, hogy ter­ményfeleslegüket a szövetkezet éljén értékesítsék? Sütő Mihály, a kollektív gazdaság elnöke elég szépen beszél a kollektív gazdaság tagjainak arról, hogy mi­lyen fontos a terményfeleslegek szö­vetkezet útján való értékesítése. Nem­rég ő maga is ígéretet tett, hogy na­gyobb mennyiségű kukoricát értéke­sít a szövetkezetben. Sajnos, decem­ber 25 cg a szövetkezet csak az ígé­rettel­­maradt. Sütő elvtárs nem tudta rászánni magát, hogy azt át is, adja a szövetkezetnek. De tovább sorol­hatjuk a vezetőtanács többi tagjait is. Máthé János is jól részesedett, azonban nagyon keveset, szinte sem­mit sem értékesített a szövetkezet­ben. Nemrég a kollektív gazdaság tag­jaival gyűlést tartottak, ahol ismer­tették a felvásárlás jelentőségét, itt többen ígéretet tettek, hogy termé­nyeiket a szövetkezetben értékesítik, szabadon. Azonban, amikor arra ke­rült sor, egyesek el se vitték a fel­ajánlott mennyiséget a szövetkezet­be, míg mások 3—4 kg kukoricát vit­tek, s azt is csereáruért. A nagykendi kollektív gazdaság vezetőtanácsának az eddiginél lelki­­ismeretesebben kell segítenie a szö­vetkezetet felvásárlási tervének tel­jesítésében. Elsősorban a vezetőta­­nács tagjainak kell példát mutatniuk a terményfeleslegek szövetkezet útján való értékesítésben. A nagykendi kollektivisták értékesítsenek több terményt a szövetkezetben VÖRÖS ZÁSZLÓ Ion Creanga halálának 65. évfordulójára Ezelőtt 6­5 évvel, 1889 december végén hunyt el Ion Creanga, a ro­mán irodalom egyik legismertebb és egyben legkedveltebb klasszikusa. Tehetséges elbeszélő volt, aki műve­iben magával ragadó népi nyelven ábrázolta a román nép életét, vá­gyait és törekvéseit. A tőkés-földesúri rendszer urai rabló és elnyomó természetüknél fogva, gyűlölték a haladó gondola­tokat, a szabadságharcos eszméket. Ezért a haladó hagyományok értékes kincseit elrejtették a dolgozó nép elöl, vagy meghamisították. Ezt tet­ték Creanga műveivel is. Creanga 1839 június 10 én szüle­tett Humu­esti községben. Szülei dolgozó parasztok voltak. Gyermek­éveiről éppen egyik legjelentősebb műve, a „Gyermekkorom emlékei" nyújt tájékoztatást. Az „Emlékekben" nagy szeretettel gondol vissza szülő­falujára: „És aztán flumulesti abban az időben nem ám csak olyan akár­milyen falu, hanem régi-régi sza­badparaszti hely, s jól megalapozott, a szó valódi értelmében: jobbnál jobb gazdák, déli legények és szépséges leányok lakták, tudták járni a borát, de jártat­ni a vetélőt is, hogy csak úgy csattogott a falu mindenfelé a szövőszékek bordáinak zajától. ■ ■" Igaz, hogy Hum­ul ejti házait szor­galmas nép lakta, de az akkori hiva­talos adatok így számolnak be lakói­ról: „A Neam­j-i kolostor szántó­nak használt birtokán élnek, megél­hetési forrásuk a kétkezi munka, más birtokra is eljárnak dolgozni, mert nincs elég földjük, helyzetük általában rossz." Creanga szülei is nehezen szerezték meg a 8 tagú csa­lád részére a betévő falatot. Azt a viszonylagos bőséget, amelyre később Creanga emlékezik, a család keser­ves munkával szerezte meg. 1858-ban meghalt Creangä apja. A fiatal Creangä, aki kényszerből papneveldében is tanult, támasz nél­kül maradt. Félbeszakította a tanu­lást és 1859-ben hitoktatói állást vállalt. Természetesen csak szükség­ből szegődött az egyházhoz, de soha­sem tudott megbékélni az egyházi törvények korlátoltságával. Ott is hagyta hamar ezt a munkát. Nem­sokára tanítói képesítést szerzett, de a tanítástól is eltiltották. Creanga ezután kezdte igazán meg­ismerni az élet nehézségeit. Dohány­árudát nyitott, majd újból a tanü­gy keretében dolgozott és irt néhány tankönyvet is. Ion Creanga nem sok művet irt, de annál értékesebbeket. A dolgozó nép nagyon szerette írásait, hiszen törekvéseinek volt a szószólója, mon­danivalóját a nép élő szóban megőr­zött hagyományaitól, s a való élet­ből merítette. Creanga Eminescutól, a román iro­dalom legnagyobb költőjétől kapta az első biztatást, hogy írjon Ugyan­csak Eminescu segítségével jutott kapcsolatba a Titu Maiorescu által vezetett reakciós irányzatot képvise­lő „.J­unim­ea" irodalmi társasággal, fie Eminescuval együtt sohasem val­lotta magát „junimistá­"nak, sőt 1880 után a „Contemporanul" mun­katársaként leleplezte és elítélte ez irodalmi társaság reakciós célkitűzé­seit. Eminescu és Creanga nagyon sze­rették a népet. Mindketten rajongtak a népballadákért és a népmesékért s ebből merítették halhatatlan mű­veik anyagát. Egymást bátorították, mert senki más nem szerette őket a népen kivil. „... Gyere vissza ked­ves Mihai — írja Creanga 1877-ben Eminescunak, aki akkor Bukarestben élt, — gyere, vissza, mert nélküled itt idegen vagyok." Ebben az időben Creanga, Iafi egyik külvárosában, Ticauban lakott, egy sáros, piszkos síkúkor viskójában- Házát így irja le Creanga: ,ha ai­­tyillő, amelyben már 18 éve lakom, napról-napra egyre jobban dülede­­zik és bizonyára összeomlanék, ha nem támasztottam volna meg hu­szonnégy tölgyfakar­óval. De­­ már ezek is rothadtak..Télen egy kis lyukas­ mennyezetű szobában alszom, nyáron meg a hátsó pitvarban.. Creanga megmutatta műveiben, hogy a román szegényparasztság mi­lyen nagy nyomorban élt a múlt szá­zad közepe táján, a hűbéri rend fel­bomlása idején, hogyan, nehezedett rá a kettős elnyomás: egyrészt a bo­járok kizsákmányoló politikája, más­részt a népellenes államgépezet. E­­zért bírálta kíméletlenül kora társa­dalmának intézményeit, a közokta­tást, a hadsereget és az egyházat. Kö­veteli, hogy az oktatásban alkalmazott embertelen, brutális „módszereket" számoljál­ fel. „Az iskolában nincs helye a szijestornak" — írja. S ez­zel a szigorúsággal ostorozza a sem­mitevő papok életmódját is. Creanga sok mesét irt s bennük alkotó módon továbbfejlesztette a népmeséi elemeket. „A kecske és a­ három gidó", „Egy asszonynak há­rom menyei", „Ketro Dani", Sztán, akinek ördög volt a szolgája". „Fe­­­­hér szerecsen", vagy a „Kukurigu , nagy bojár" című meséi a legismer­tebbek. Mindegyikben a kizsákmá­nyolt szegényparasztság ételét, a földbirtokos osztály harácsoló va­­gyonéhségét tárja fel. Creangának nagy szerepe, volt a román irodalmi nyelv megteremtésé­­ben­ is. Az RNK Akadémiája 1949-ben post mortem, tagjai közé választotta. Hazánk dolgozói, akiket a gyűlölt tőkés-földesúri rendszer sötétségben tartott, a legnagyobb szeretettel ol­vassák­ kiváló műveit. Creanga vi­­tyiktója talán összeroskadt, de halha­tatlan meséi örökké élnek. A Falvak Téli Szpártáklédáját rendező Marosvásárhely-radoni Isszonság versenyfoorrása A Falvak Téli Szpártákládája meg­rendezésének híre megmozgatta ra­donunk községeinek, falvainak, GTA- inak, kollektív gazdaságainak és álla­mi gazdaságainak sportoló tömegeit. A sportolók idejében hozzáfogtak a versenyek szervezéséhez. Az a tény, hogy ebben az évben a versenyeket az Ifjúmunkás Szövetség együtt rendezi a Testnevelési és Sportbizottsággal, valamint a „Termés“ szövetséggel, biztosítéka az ezévi téli szpartákiáda sikeres lebonyolításának. A Falvak Téli Szpártákiádájának jó megszervezése és lebonyolítása érde­kében, szem előtt tartva a szpártá­kiáda legfőbb célkitűzéseit, a Maros­vásárhely-rajoni szervező bizottság versenyre hívja a Magyar Autonóm Tartomány többi rajoni szervező bi­zottságát a feladatok teljesítésére, a téli szpártákiáda első és következő szakaszainak sikeres lebonyolítására. A versenyfelhívás pontjai a követ­kezők : 1. Minél több résztvevő mozgósí­tása, különös tekintettel a nők bekap­csolására. 2. A helyi lehetőségek felhasználá­sával a téli szpártákiáda lebonyolítá­sához szükséges minél több sportfel­szerelés (sí, szán, stb.) készítése.* 3. A versenyek széleskörű népszerű­­sítése: faliújságok, falragaszok, fel­íratok, hangszórók, sajtó útján, vala­mint a falusi sportközösségeknek, mint a sícsapatok és sportoktatók küldésével való támogatása útján. 4. Minél több MVK sípróba letéte­le. 5. A falusi sportközösségek megerő­­sítése, a „Termés“ sportközösségbe való bevonásuk és a tagok számának növelése útján. 6. Legjobb eredmények elérése a szpartákiáda tartományi döntőin. 7. Minél nagyobb számú résztvevő bekapcsolása a szpartakiáda kereté­ben rendezett lóvontatású szánverse­nyekbe. Terveim és az előttem álló feladatok A marosvásár­helyi „Textila Mures" kisipari termelősző­­szövetkezetben dol­gozom. Munkánk elég nagyfontosságú a dolgozók igényeinek kielégítése szempontjából, éppen ezért igyekez­tünk olyan minőségű munkát végezni, hogy abban ne találjanak kifogásolni valót. A napokban azzal a kéréssel fordult hozzánk a szövetkezet vezető­sége, hogy tegyünk javaslatokat a jövő évi munka megjavítása érdekében Én is elgondolkoztam ezen és úgy érzem, kötelességünk egyéni mun­kánk megjavításával hozzájárulni a szövetkezet egész tevékenységének fellendítéséhez. December hónapban 30—35 száza­lékkal teljesítettem túl előirányzato­mat. Most, a párthatározat megjele­nése után úgy gondolom, hogy ezt az eredményt is kell javítanom. Ép­pen ezért vállalom, hogy az eddig elért 96 és félszázalékos minőségi eredményemet 98 százalékra javítom Napi munkám jobb megszervezésé­vel igyekezni fo­gok kiküszöbölni a holtidőt. Az 1954-es év folyamán több kisebb módosítással igyekeztem elő­segíteni a munkai­dő tökéletes kihasz­nálását. Például a rendelt zakóknál a zsebeket géppel tettem fel, ami ál­tal 10 százalékos időmegtakarítást nyertem. Így , ha különös gondot fordítunk a minőségre is senkinek nem lehet, kifogása ellene, teljesen megfelel a követelményeknek. Mi, a szövetkezet dolgozói, meg-­ tesszük javaslatainkat a munka meg­javítása érdekében, de feltétlenül szükséges az is, hogy a szövetkezet vezetősége a legnagyobb támogatás­ban részesítsen bennünket. Ezért — a mi műhelyünkre vonatkoztatva — feltétlenül szükséges, hogy a ve­zetőség kijavíttassa a villanyhálóza­tot, amely jelenleg igen sok kiesést okoz munkánkban, így a dolgozók, a vezetőség segítségével hozzájárul­hatnak a most megjelent párthatáro­zat megerősítéséhez. KULCSÁR FERENC a „TextHa Mures“ szövetkezet dolgozója Ráduly Miklós koronkai kollektivista újévi terve Kollektív gazda­ságunk megalaku­lása előtt, az esz­tendő végén, ha megkérdezik tőlem, mi a tervem, az újévre nézve, rövid lett volna a vá­laszom. Megművelem a félhektár földemet, kérek harmadost a Mákok­tól, ha adnak, mert negyed, ötöd ré­szért adtak inkább. Ha nem sikerül, járok napszámra, hogy a szükséges mindennapi kenyér és valami ruha­féle legyen meg a saját és feleségem számára. Ez így ment esztendőről­­esztendőre. Sohasem jutott a kere­setből a következő termésig. Most azonban másképen fogadom az új esztendőt, mert a kollektív gazdaságban megérdemelt bére van a munkámnak. Az elmúlt 1954-es esztendőben például feleségemmel együtt 404 munkanapot dolgoztam, amiért 8 mázsa búzát, 16 mázsa ku­koricát, 12 mázsa burgonyát, 30 ki­logramm cukrot, 20 veder bort­, 20 mázsa szalmát, 16 mázsa takarmányt, és más terményeket, azonkívül 2000 lejt kaptam. Tehát nem fáradoztam hiába egész éven át, van miből ké­szítsek évvégi számvetést. Nemcsak újig van élelmem, hanem jut sok más egyébre is. Úgy terve­zem, hogy az új esztendőben istál­lót építek és a nemrég levágott 180 kilós disznó helyett hizlalásra mási­kat veszek. Azt akarom, hogy a következő év­ végi osztáskor még gazdagabban része­sedjek. Ezért azon igyekszem, hogy még többet és jobban dolgozzam kö­zös gazdaságunk építéséért, gyara­pításáért, mindnyájunk boldogabb, bőségesebb életének megteremtéséért. Eddig 10­­-15 százalékkal, de az új esztendőben legalább 30 százalékkal haladom túl napi normámat. Ezt úgy akarom elérni, hogy a téli agrotech­nikai tanfolyamra pontosan eljárok, szorgalmasan tanulok és annak alap­ján dolgozom. A kukoricát, cukorré­pát például az eddigi 4 helyett, 5-ször kapálom meg. A szalmásgabonában egy gyomot sem hagyok. Minden erőmmel azon leszek, hogy jó példá­val járjak elől a mezei munkák ide­jében való elvégzésében, az agro­technikai szabályok alkalmazásával, a hektáronkénti terméshozam szün­telen emelésében. Ezekkel a tervekkel lépek az új esztendőbe. Bízom abban, hogy amit magam elé tűztem, meg is tudom valósítani, mert pártunk és kormá­nyunk minden támogatást megad kollektív gazdaságunk fejlesztéséhez. Ezt bizonyítja a jegyrendszeren és a fejadagon alapuló ellátási rendszer megszüntetése és számtalan hasonló intézkedés, amely a városi és falusi dolgozók életszínvonalának szü­nte­­len emelkedéséről, a béketábor le­győz­hetet­len erejéről tanúskodik. RADULY MIKLÓS a koronkai „Vörös Traktor“ kol­lektív gazdaság tagja A békeharcos új esztendőben Alig telik el egy tarcokban, győrem­­­ekben gazdag esztendő, az alkotó -----­ember máris a jövő évi munkáját ter­vezgeti. Számbaveszi egy évi munká­jának a gyümölcseit, alaposan meg­vizsgálja helyét és szerepét a párt ve­zetésével épülő szocialista társadalom­ban és elkészíti jövő évi tervét. Egy esztendő alatt gazdaságilag, politikailag és kulturális téren nagyon sokat fejlődött országunk. A nemzet­közi politika porondján a kilencszáz milliós béketábor óriási sikereket ért el. A béke arcvonalán megtett úton azonban nem szabad megállnunk, kül­­­­önösen nem most, amikor a nyugati imperializmus veszett vadként csikor­gatja fogát s újabb világháborúra ké­szül. Tudora azt hogy a művészet egyik leghatékonyabb fegyvere a bé­keharcnak. Mint eddig, ezután is első­sorban a békeharc szolgálatában aka­rom továbbfolytatni munkámat, s tu­dom, hogy nem eredménytelenül. A „Koreai partizánok“ című szobromat akkor készítettem el, amikor az impe­rialista agresszorok megkezdték Ko­rea pusztítását Különösen akkor érez­tem a művészet erejét, amikor a világ békeszerető millióival ez a szobor is hozzájárult a koreai béke kivívásához. Akkor éreztem igazán az embermilliók közös összefogásában rejlő hatalmas erőt s tudom azt, hogy a „Koreai par­tizánok" című szobor sok százmillió békeharcos nevében­ kapott aranyér­met. Az új eszten­dőben több olyan szobrot készítek, amely a béketábor növekedését, erejét ábrázolja. Tervemben van több olyan műnek az elkészítése, amely a pártunk követ­kezetes nemzetiségi, politikája nyomán közösen harcoló, együttélő nemzetisé­gek megbonthatatlan testvériségét ábrázolja. „Erdőmunkások“ címmel nemrég készült el egy ilyen szobrom, most van készülőben az „Itt a tét“ című, amely egymással hógolyózó ro­mán és magyar gyermeket ábrázol. Nagyobb műben szeretném megfor­málni felszabadulásunk pillanatát Több illegális harcosát szeretném megravitázni a pártnak, amely meg­alakulása pillanatától kezdve harcolt a békéért, a dolgozó tömegek jobblé­téért, s most a dolgozó néppel egy­ségbe forrva győzelmesen valósítja meg az augusztusi határozatot Pár­tunk és kormányunk december 26-i határozata a jegyrendszeren és fej­adagon alapuló ellátási rendszer meg­szüntetésére vonatkozóan, olyan vá­ratlanul ért és olyan örömmel töltött el, hogy pillanatnyilag ezzel kapcsola­tosan kialakult tervem még nincs. Van megalkotásra váró téma bőven s az új esztendőben, ahogy szépül az ország, gazdagszik a dolgozó nép, még több lesz. Ezt a szépülő, gazda­godó életet igyekszem majd az új esz­tendőben műveimben megörökítei. CSORVÁSSY ISTVÁN a Béke Világtanács aranyérmével kitüntetett művésze

Next