Vörös Zászló, 1957. július (6. évfolyam, 154-179. szám)

1957-07-02 / 154. szám

Pártélet A Kézdivásárhely rajoni fakitermelő vállalatok alapszervezetei a párt társadalmi összetételének megjavításáért Fokozottabb politikai nevelőmunkát Az alapszervezetek a pártbizottság vezetésével újabb élmunkásokat, újí­tókat, becsületes dolgozókat vonnak be a pártonkívüli aktíva soraiba, szem előtt tartva az egyik legfőbb felada­tot, a társadalmi összetétel megjaví­tását. A komandói üzem pártbizottsá­gának tagjai és a politikailag, ideoló­giailag alaposan felkészült kommu­nisták rendszeresen foglalkoznak egy­két párton kívüli dolgozó nevelésé­vel. Elbeszélgetnek velük pártunk célkitűzéseiről, politikájáról, megvi­tatják velük a szervezeti szabályzat különböző szakaszait. Kádár Ferenc, a pártbizottság titkára például Portik Ferenc és Sinka Gyula dolgozókkal foglalkozik. Hasonlóképpen Ferenc Béla, Mi­kovéni Kálmán, Kónya Béla és mások is foglalkoznak 1­2 párton kívüli élenjáró dolgozó nevelésével. Bár az utóbbi időben értek el ered­ményt, még mindig nem kielégítő a politikai munka a benedeki szektor alapszervezetében, ahol noha van le­hetőség új párttagjelöltek felvételére, Székely István alapszervezti titkár és Bogdán János pártbizottsági tag nem foglalkoznak az alapszervezetek ez irányú tevékenységével. Ennélfog­va az alapszervezet még egyetlen tagjelöltet sem vett fel. Olyan mu­lasztás ez, amely meg kell hogy gondolkoztassa mind a pártbizottsá­got, mind az alapszervezet büróját és sürgős intézkedések tételére kell, hogy késztesse. A kézdivásárhelyi USL alapszerve­zet helyes munkamódszert alkalmaz a párton kívüli aktíva és az IMSZ- tagok nevelésében. Előadásokat tar­tanak a párttagokkal szemben tá­masztott követelményekről, szaka­szonként megvitatják a szervezeti szabályzatot. Az alapszervezet ezidá­­ig 13 tagjelöltet vett fel, akik mind munkások. Jelenleg újabb 3 doszár előkészítése van folyamatban. Meg kell említenünk Veress Károly gáte­res élmunkást, aki rövid idő alatt megtanult írni és olvasni azért, hogy párttagjelölt lehessen. A társadalmi összetétel megjaví- |­lásában a legjobb eredményt a ko­vásznái Asztalosüzem érte el, amely e­zidáig 32 párttagjelöltet vett fel, s­­ ebből csak egy tartozik a 3. kategó-­­­riába. El kell viszont marasztalnunk a bereczki és ojtozi UIL és IFET alapszervezeteket, melyek ezidáig­­ csak 12 tagjelöltet vettek fel. Nem , kielégítő a politikai munka, az IMSZ- tagokkal való foglalkozás, a párton­­ kívüli aktíva tagjainak munkába ál-­l­­ítása és nevelése. Ezt mi sem bíró nyitja jobban, mint az, hogy ebben az évben egyetlen tagjelöltet sem­­ vettek fel. Az IFBT-nél például a­­ párttagjelöltek felvételének megkez­dése óta egyetlen tagjelöltet sem­­ vettek fel. Ezeknek az alapszerveze-­­­teknek a bűrei csak akkor foglalkoz-­­ nak a párttagjelöltek felvételének kér­désével és az ifjak nevelésével, h­a a r Rajonunk jellegzetes iparágai a fakitermelés és a fafeldolgozás. A munkások nagyobb százalékát ezek az üzemek foglalkoztatják. Éppen ezért a rajoni pártbizottság hatékony segítséget nyújt ezen üzemek alap­szervezeteinek, szem előtt tartva azt, hogy rajonunkban elsősorban itt van lehetőség a párt társadalmi összeté­telének megjavítására. Látva azt, hogy egyes fakitermelő vállalatok alapszervezeti bürói, a pártbizottságok tagjai nem foglal­koznak állandó jelleggel a párttagje­löltek felvételének kérdésével, a ra­joni pártbizottság elemezte a koman­dói fakitermelő vállalat pártbizott­ságának tevékenységét a párt társa­dalmi összetételének megjavításában. A hozott határozat és intézkedés hoz­zájárult az alapszervezetek tevékeny­ségének megjavításához. A rajoni pártbizottság bürója Gáli Mihály te­rületi irányítót bízta meg azzal a feladattal, hogy segítse ezeket az alapszervezeteket a pártmunka meg­javításában. A rajoni pártbizottság titkárai is több esetben nyújtottak kézzelfogható, gyakorlati segítséget. Javulás észlelhető a komandói pártbi­zottság és a hozzátartozó alapszer területi irányító jelen van. Súlyos fele­lősség terheli Sántha Antal és Tuzson Gábor alapszervezeti titkárokat, akik nem foglalkoznak ezzel a kérdéssel, noh­a minden lehetőség megvan erre, mert több mint 50 IMSZ-tag dolgozik a berecki és ojtozi USL üzemben. Hogy elhanyagolják ezt a feladatukat, az kitűnik abból is, hogy egyeseknek, mint például Borcsa Magdolnának, hosszabb ideje lejárt a jelöltségi ide­jük és még nem kérték felvételüket a párttagok soraiba. Dimény István, a rajoni pártbizottság területi inst­ek­­tora nem nyújt elég segítséget a párt társadalmi összetételének megjavítá­sában, nem helyez kellő hangsúlyt a pártélet megjavítására, az alapszer­vezetek büróinak mozgósítására. Sok esetben elaprózza munkáját és nem foglalkozik érdemlegesen a megoldás­ra váró legfontosabb kérdésekkel. Akiknek példát kellene mutatniuk A berecki és az ojtozi üzemek több dolgozója, mint Demeter Ferenc, Ga­­rai Jenő, Tuszon Gábor és Bedő Im­re, tagja a rajoni pártbizottságnak, de nem tartja feladatának, hogy pél­damutatóan foglalkozzék az ifjak és párton kívüli aktíva nevelésével. El­nézik azt, hogy az ifjak elég nagy része helytelen befolyás alá kerüljön, vezetők tevékenységében, mely az­előtt a rendszeres segítség és ellen­őrzés hiányában pangott, sok esetben 3—4 hónapig nem végeztek szerve­zeti-politikai munkát, nem tartottak alapszervezeti gyűléseket, nem fog­lalkoztak a pártonkívüli aktíva neve­lésével, új párttagjelöltek felvételé­vel. Például 1956-ban egyetlenegyet sem, az előző években is mindössze 2 párttagjelöltet vettek fel. A segítség és az átszervezés ered­ményeképpen a komandói pártbizott­ság és az alapszervezetek tevékeny­sége megjavult. A bizottsági tagok és a kommunisták konkrét feladato­kat kaptak, az üléseket rendszeresen megtartják és határozatot hoznak a pártmunka megjavítására. Az utóbbi alapszervezeti üléseken elemezték a párton kívüli aktíva és a párt társa­dalmi összetételének kérdését, ami azt eredményezte, hogy ez év május és júniusában a CFF alapszervezet 1­6 párttagjelöltet vett fel, köztük több élmunkást, mint ördög József moz­donyvezetőt, Sinka Gyula esztergá­lyost és másokat.­­Utóbb újabb 4 munkás kérte felvételét a párttagje­löltek soraiba, kiknek dosszárját most állítják össze, nem biztosítják a kommunista szel­lemben való nevelésüket. A rajoni pártbizottság konkrét feladatokkal bízta meg ezeket az elvtársakat, de egyesek — Bedő Imre, Benedek Ju­lianna és Garai Jenő — annyi fárad­ságot sem vesznek maguknak, hogy rendszeresen megjelenjenek a rajoni pártbizottság ülésein. Felelősség ter­heli Győri József tartományi pártbi­zottsági tagot is, aki az utóbbi idő­ben nem fejt ki megfelelő tevékeny­séget. A rajoni pártbizottság tagjai és az alapszervezet szemet huny, nem vonja felelősségre Nemes József párt­tagot, az üzem egységfelelősét, aki­nek antiszemita megnyilvánulásai vannak, ami károsan befolyásolja a párttagok és a dolgozók munkáját. Hogy nem foglalkoznak a párttagok, a párttagjelöltek felvételével, neve­lésével, az ifjak és a párton kívüli aktíva konkrét munkába való bevoná­sával, annak oka az, hogy a kommu­nisták nem elég éberek, harcosak az ellenséges megnyilvánulások leleple­zésében és visszaverésében. ★ A párt társadalmi összetételének megjavításáért végzett nem kielégítő munkáért elsősorban a rajoni párt­­bizottság büróját terheli felelősség, amelynek tagjai nem kötötték eléggé össze terepmunkájukat ezzel a kérdés­sel. Nem ösztönözték a pártappará­tusban dolgozó elvtársakat sem, hogy többet és rendszeresebben segítsék az alapszervezeteket a párt társadalmi összetételének megjavításában. A rajoni pártbizottság bürója a jö­vőben több felelősséggel és nagyobb gonddal kell hogy irányítsa a párt társadalmi összetételének megjavítá­sáért folytatott munkát, pártunk po­litikájának valóraváltását. RUPARCSICS JÓZSEF, a Kézdivásárhely rajoni párt­­bizottság első titkára A Bolyai Farkas középiskola érettségizői figyelmébe A Bolyai Farkas középiskola 2. és 3. számú érettségiztető bizottsá­ga közli, hogy hétfőn, július - én este 7 órakor a középiskola dísz­termében Balogh Edgár és Cselé­nyi Béla egyetemi tanárok, a bi­zottságok elnökei, tájékoztatják az érdekelt diákokat és szülőket az lfl^3Íl«4Dzcloclc»64 s*7L edény Készülnek a zöldborsó konzervek Sűrűn érkeznek a zöldborsóval megrakott tehergépkocsik az üzem udvarára, amelynek egyik fele má­ris tele van borsóval töltött ládákkal Bőven van nyersanyag, csak győz­zék a munkát. Ott, valahol a ládák mögött, tompa zúgással működik egy borsófejtőgép s bent a munka­­csarnokban — mint ilyenkor, július elején történni szokott — megkez­dődött a zöldborsó konzervek előfő­­zése, dobozba rakása, feltöltése, zá­rása, sterilizálása. Onnan irány a raktár. Ezek után nem nehéz kita­lálni, hogy hol járunk: a marosvá­sárhelyi konzervgyárban, ahol jú­nius 17 óta gyártják a zöldborsó­­konzervet Néhány nappal később megkezdték a cseresznye­kompotok előállítását is. Tennivalóban tehát nincs hiány. Birtalan üzemi igazgató szerint az idén jóval több zöldborsót kap­tak, mint amennyire számítottak . Az utóbbi hetek gyakori esőzé­sei következtében a borsószemek kis­sé gyorsabban duzzadtak meg, mint máskor s így a termelők nem tud­ták pontosan betartani a szerződés­ben előírt minőséget Több szemet kaptunk, mint amennyit vártunk. Részben ezért is vált szükségessé, hogy egy másik konzervgyártól bor­­sófejtőgépet kérjünk kölcsön. AZ ELSŐ IDEI ZÖLDBORSÓ KONZERVEK Bent a raktárban katonás rend­ben sorakoznak az idén készült el­ső üveg zöldborsókonzervek. Napon­ta több ezer kiló ilyen konzervet állítanak elő. Három váltást szer­veztek, ami azt jelenti, hogy meg­állás nélkül dolgoznak. Június 29-én befejezték a június havi tervelőirány­zatot s azóta júliusra termelnek. Az első évnegyedben elért 118 száza­lékos össztermelési teljesítmény, va­lamint az áprilisi és májusi 106, il­letve 104 százalékos tervteljesítés azt mutatja, hogy a marosvásár­­helyi konzervgyár dolgozói nem teren maradtak adósok pddicr com de ezután sem akarnak lemaradni. Sőt, fokozni szeretnék eredményeiket. Ezt tények igazolják. Minden vál­tás értékes terv túlhala­dást mutat fel. Katz Miklós mester és Stefa­­nescu Róza brigádvezető váltása az elmúlt napokban, mintegy 6000 kg nyersanyaggal dolgozott fel többet, mint amennyit tervük előírt. Hason­ló munkasikereket ért el Varga Má­ria és Oláh János váltása is. A JÓ MINŐSÉGÉRT Nehogy azt gondolja valaki, hogy a marosvásárhelyi konzervgyárban csupán a mennyiség a fontos. Nem. A konzervek jó minőségére ugyancsak vigyáznak. Persze, ehhez több felté­telre van szükség Például fontos, hogy az üzem jó minőségű borsót kapjon, az üvegek kellő tisztaságúak legyenek, a zárógépek tökéletesen működjenek, no meg, hogy a borsó­fejtőgépet gondosan kezeljék, ne­hogy elduguljon Ezek, és ezeken kí­vül még sok apró feltétel szükséges ahhoz, hogy a konzervek minősége a követelményeknek megfelelő le­gyen. S ha már a minőségnél tar­tunk azt is el kell mondani, hogy az üzem vezetősége a zárógépen dolgozó munkásokat tanfolyamra küldte, (még az idény megkezdése előtt), ahol a konzervek zárásának technikáját sajátították el. MIT FOGNAK MÉG KÉSZÍTENI? Ezt kérdeztük Birtalan elvtárstól. — Mint már szoktuk, nemsokára megkezdjük a málna, szeder, áfonya, majd az alma kompótok készítését, örvendetes, hogy a felsorolt gyü­mölcsfélékből igen jó termés ígérke­zik. Sajnos, nem mondhatjuk ugyan­ezt a meggyről, melyből bizony gyenge a termés. S hogy valami újságot is mondjak, elárulhatom, hogy az idén ismét készítünk majd kajszinbarack konzervet is. Ezt ugya­nis az utóbbi években nem gyártot­tuk. A konzervek mellett természe­­tesen továbbra is készítjük a mál­naszörpöt. Tudósítás Betfalváról Egészen besötétedett. A szövetke­zeti bolt előtt a mezőről jövet össze­gyűlt, a napi eseményeket megtár­gyaló emberek is hazafelé indultak, mire Betfalvára érkeztünk. Nem kellett sokáig keresgélnünk a tár­sulás elnökét, mert egy kaszás fia­talember hazafelé menet egész a kapuig kíséri. Az ugatva felénk rohanó, borzas házőrzőt a konyhából kilépő gazda, Fülöp János csitította el, majd tes­sékelt beljebb bennünket. — Ne haragudjék, hogy ilyen ké­sőn zavarjuk —■ mentegettettünk. — Korábban nem is zavarhattak volna, mert ebben a pillanatban ér­keztem a mezőről — válaszolt tré­fásan. — Nálunk egyelőre még sö­téttől sötétig tart a hivatalos óra. — Mi volt a mai program? — Reggel, amíg a harmatból tartott, kaszálás, azután a száradó szénarendek forgatása is délután annak összegyűjtése. — Cigarettára gyújtott, majd így folytatta. — Ha már szóba került a takarmánykészí­­tés, azt is megmondom, hogy hol tart a társulás ezzel a munkával. A here és lucerna első termését ke­vés kivétellel már összegyűjtöttük, így a tagok többsége hozzáláthatott a szénakészítéshez. A petróleumlámpa halvány vilá­gánál folytatott beszélgetés a nö­vényápolásra terelődött. A közös gazdasági elnököknél nélkülözhetet­len, mindent tudó noteszből előke­rült adatok szerint az első kapá­lást teljesen, a másodikat kishíján elvégezték. A burgonya 50 százalé­kát harmadszor is megkapálták jú­nius 25-ig. — Ami igaz, igaz — csukta be jegyzetfüzetét az elnök —, lehetősé­geinkhez, munkaerőnkhöz mérten jobban is állhatnánk a soron levő mezei munkákkal, de mint máshol nálunk is akad olyan ember, aki annyira nem fél a munkától, hogy még le is mer feküdni melléje. — Kiről van szó? — Szécsi Pálról, aki az első ka­pálást, de még a cukorrépa egyezé­sének egy részét sem fejezte be. En­nek oka pedig az, hogy amíg van miből, addig nagylábon él, de az­után, mivel nincs kitartása az új termésig, másfelé, napszámra jár dolgozni. S még akad hozzá hasonló tag a társulásban. Megkérdeztük, hogyan próbálják jobb belátásra bírni a munkában kullogó tagokat Az elnök válasza a következő volt: — A szóbeli meggyőzés nem so­kat segít rajtuk. Ezért a párt ta­nácsára hallgatva, a leghatéko­nyabb módszert igyekszünk hasz­nálni. A párttagok és a vezetőség tagjai arra törekszenek, hogy min­den munkában elsők legyenek. Ez a módszer be is vált, mert a mi par­celláinkon a legjobb a termés a társu­lás tagosított földjén, a lemaradot­­také a leggyengébb és gyomos. A falubeliek aztán úgy beszélnek Szécsiékről, persze, amikor ők is hallják, hogy „íme, az élenjárók Az utóbbi időben azt tapasztaljuk,­­ hogy bántja őket a csipkelődés, a I - gyenge termés, s próbálják behozni­­ a lemaradást. ” a Rövid ideig csend volt. Mindenki I - a maga gondolatait rendezte. Csak V i a már alvó család egyenletes lé- / l légzése hallatszott ki a nyitott szó-­­ -­baajtón. Amint később kiderült, m * mindannyian azonos dolgon gon-­r '­­dolkoztunk, mit kellene még szóvá-­­ tenni. Az elnök kezdte a beszédet, k­a igaz, hogy már későre jár­t az idő, de ha van türelmük, a szer-­­­ződéskötést is megemlíteném, mert r ' ez is az eddig elmondottakhoz tart­­­­ tozik. A társulás tagjai 10 mázsa­­ búzát szerződtek, de mivel igen 5­­ gazdag termésre van kilátás, úgy­­­s tervezzük, hogy ennél sokkal több s­b­bet adunk el az államnak — mond­­­­ta némi büszkeséggel. — Ezenkívül 1­­ 5 mázsa kukoricára és egy hektár / 1 burgonyatermésre is aláírtuk már a \ i szerződést. Egy tehén, 1 növendék- 1 állat és 3 hízott disznó átadására / - ugyancsak köteleztük magunkat. · Búcsúzáskor a kapuban még meg- / . álltunk, mert újabb kérdezni való \ - jutott eszünkbe. I ? — Ha már a ház előtt, az utcán f­­­ég a villany, miért nem vezetteti l i be a lakásba is? ! — Azért, mert ha minden jól I - megy, rövidesen új házat építek, \­­ hogy az új életet új fedél alatt el- f I hessük — mondta olyan határozott \ ! hangon, hogy abból látszott: ez az C i ember biztos a jobb, boldogabb I . jövendőben \ LÁSZLÓ JENŐ ( Készen az új kenyér csatájára „Ahogy a tavaszi mezőgazdasági munkálatokat idejében befejeztük, éppen úgy idejében végezzük el a nyári feladatokat is, hisz továbbra is meg akarjuk tartani a tartományi versenyzászlót“ — mondja Páll elv­­tá­rs, az udvarhelyi GTA igazgatója. De nemcsak Páll József igazgató­nak, de minden traktoristának, a gépállomás minden dolgozójának ez az eltökélt szándéka. Katonás rendben, csatára készen sorakoznak a gépek az udvaron és a színekben, de ennek az eredmény­nek a titkát már a téli hónapok politikai és szakmai tanfolyamaiban kell keresni, de az is igen fontos feltétele a jó munkának, hogy min­den traktorista kezében tartotta a tavaszi munkák folyamán is és most is idejében megkapja a tervét, mindenki tudja, hol kell dolgoznia és mit. Üzemanyag- és alkatrész­­hiányra sem panaszkodhattak a székelyudvarhelyi traktoristák. A nyári munkálatokra átszervezték a brigádokat és az eddigi 10 brigád helyett most nyolc brigád dolgozik majd a 23 kollektív gazdaság, a 33 társulás és a több mint 900 egyéni gazdálkodó földjén Udvarhely és Keresztúr rajonokban. Felsőrákos, Olasztelek és Muzsna állandó brigádjainak tagjait az ot­tani kollektivisták és egyéni gazdál­kodók már mint kedves rokonokat, ismerősöket fogadják és várják. S a fiúk nem is akarják, hogy akár csak egy faluban vagy házban is csalód­janak bennük. Erről is sok szó esett az aratás előtti, egyhetes politikai­­szakmai tanfolyamon. Má­r készülnek a 10 naponként megjelenő villámújság szerkesztői is, hogy majd annak idején friss és ér­dekes, versenyre mozgósító cikkeket jelentessenek meg mind a nyolc bri­gád munkahelyén. Azután ott lesz­nek a mozgókönyvtárak érdekes, szó­rakoztató könyvei, újságjai, no meg a faluszerte nagy népszerűségnek örvendő művészi agitációs brigád újabb mű­sorszámai is. Ha a szocialista versenyben ki­tűnt, élenjáró brigádok felől érdek­lődünk, legtöbbet az 1. számú bri­gádról szólnak. Rákoson és Vargya­­son dolgozott a brigád és a tavaszi verseny eredménye nem kevesebb, mint 186 százalék volt Ebben a bri­gádban dolgozik Trinfuly Mihály is, aki márciusban 1800 lejt keresett. Ez a magas, nyílt tekintetű, barna fiú, aki méltó tagja az IMSZ-nek, a Világifjúsá­gi Találkozó napjaiban termelési eredményeivel köszönti majd az ifjúság nagy moszkvai ün­nepét. Csömör János traktorista tervét átlag 200 százalékkal szárnyalja túl s éppen ezért jól keres ő is. Estén­ként az összegyűlt fiatalabbaknak sokszor beszél arról az időről, ami­kor magáncséplőgéptulajdonosoknál próbálta a téli kenyérrevalót össze­­kínlódni nehéz, verejtékes munkával. Csak néhány rövid sor a székely­­udvarhelyi gép- és traktorállomásról s annak dolgozóiról, akik készen áll­nak a nyári mezőgazdasági csatára. Ilyen jól karbantartott gépekkel, de főleg ilyen lelkes emberekkel, akikről még oldalakat lehetne írni, meg is nyerik az udvarhelyiek az új kenyér csatáját. b.­m.

Next