Vörös Zászló, 1959. február (8. évfolyam, 26-49. szám)
1959-02-01 / 26. szám
A Színművészeti Intézet végzős növendékeinek vizsgaelőadása A Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet végzős növendékei a szokásos félévi vizsgaeladásként élénk érdeklődés mellett mutatták be Viktor Rozov neves szovjet írónak Szerencsést órában című vígjátékát. Választásuk érdekes, tárgyát a mai szovjet ifjúság életéből merítő, tanulságos, időszerű, mondanivalóban gazdag darabra esett. A Szerencsés órában hősies pályaválasztás előtt álló szovjet ifjak, akiknek az élet felteszi a sorsukat, jövőjüket eldöntő nagy kérdést — mi akarsz lenni, milyen területen akarod képességeidet az egész társadalom hasznára kamatoztatni? A szerző, akinek nevét főleg a Szállnak a darvak című kiváló szovjet film révén ismerjük (hasonló című darabjából ő írta a film szövegkönyvét), vígjátékában a szovjet ifjúság életének valósághű, hiteles ábrázolása során számos lényeges kérdést vet fel, éles társadalmi konfliktusokat jelez és old meg, természetesen a vígjáték sajátságos eszközeivel. A vígjáték alapvető eszmei mondanivalója a szovjet társadalomban uralkodó új, kommunista erkölcsben gyökerezik: mindenki tehetsége, munkája szerint érvényesüljön s ez alól a szovjet ifjú sem lehet kivétel. Nincs joga senkinek ahhoz, az életbelépő fiatalnak legkevésbé, hogy pávatollakkal ékeskedjék, s mások érdemei révén szerezzen előnyöket, háttérbe szorítva az arra érdemesebbeket. Az író kigúnyolja, elítéli azokat a fiatalokat, akik kerülő utakon, a „hátsó kapun“ igyekeznek, bejutni a főiskolákra, egyetemekre. Bírálatából kijut azoknak a felnőtteknek, szülőknek is, akik gyermekeik ilyen irányú törekvéseit szülői gyengeségből elvszerűtlenül támogatják. A „negyedévesek“ Tompa Miklós rendezőtanár és Csorba András tanársegéd irányításával pergő ritmusú, aprólékosan kidolgozott, a darab mondanivalójának maradéktalanul érvényt szerző előadásban mutatták be Rozov vígjátékát. A rendezésnek legfőbb érdeme, hogy sikerül a színpadon hitelesszovjet atmoszférát teremtenie, hogy végig összefogta és kezében tartotta a színpadi játékot A vígjáték minden egyes szereplője lelkesen, nagy igyekekezettel játszott, szemmel láthatólag „ki akart tenni magáért“. Természetes, hogy ez egyeseknek jobban, másoknak kevésbé sikerült. Elsősorban MAKSA LAJOST, a hebehurgya, felületes, „zöldfülű■“ befolyásolható, a tanulásért cseppet sem lelkesedő, de lénye legbensejében becsületes, csupa szív ANDREJ alakítóját kell megdicsérnünk, aki valósághűen, meleg humorral, fiatalos bájjal keltette életre a szovjet ifjú alakját. Otthonosan — olykor a kelleténél többet — mozgott a színpadon s egy pillanatra sem esett loa szerepéből. Édesanyját, a fián „majomszeretettel“ csüngő, gondolkozásában kissé elmaradt, asszonyiemberi gyengeségében olykor elvtelen ANASZTÁSZJA JEFREMOVNÁT SZÉKELY ANNA alakította, igen sikeresen küzdve meg szerepe nehézségeivel. Játéka olykor színtelennek hatott — igaz, hogy ebben szerepe is hibás, de voltak kitűnő, mélyen átélt pillanatai, szívből jövő hangjai, hibátlan mozdulatai. LACZÓ GUSZTÁVOT nehéz feladat elé állította szerepe, mert az általa alakított ALEKSZEJ egyértelmű egyenességében, becsületességében is bonyolult jellem. Laczó alakítása kifejezést talált Alekszej összes jellemvonásainak az ábrázolására. Ha kellett, esetlenül szögletes, a nyersességig becsületes volt, de el tudta hitetni a lelkében végbemenő szerelemokozta változásokat is. FERENCZY ISTVÁN Andrei bátyjának, ÁRKÁGYIJ fiatal színészének szerepében nyiljtott felemás teljesítményt. A lelki viaskodásnak belülről jövő megformálásához még nem voltak meg az eszközei, a gyötrelmeit száműző, az életnek örvendező fiatalember ábrázolásához már inkább. SZÉKELY FERENC Andrei és Árkágyij édesapját, Pjotr Ivanovics Averint kíséreli meg hús-vér emberré formálni, eléggé sikeresen. Szépen beszél, eszközei még nem elégségesek az árnyalatok érzékeltetéséhez. MÓZES ERZSÉBET játékában a jó momentumok sablonos, modoros, lélektelen megoldásokkal váltakoznak. Alakításában sok a felszínesség, kísért benne a kissé túlságosan korán jelentkező rutin. HERCZEG ROZÁLIA Gálja Davidovája bájos, dekoratív színpadi jelenség, egyelőre azonban sajnos, alig több annál. Afanaszij Kabanovként kitűnő jellemszínészi képességeket csillogtatott meg játékában a III. éves MAGYARI GERGELY. Az ugyancsak III. éves BOÉR FERENC kellőképpen ellenszenvessé tudta tenni a „hátsó kapun“ besurranni akaró stréber Vagyim Rozvalovot. A Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet végzős növendékei vizsgaelőadása kellemes, tanulságos estét szerzett a szinházkedvelőknek s néhány fiatal tehetséggel ismertette meg őket. P. I. Ferenczy István (Árkágyij és Mózes Erzsébet (Másá), Rozov: Szerencsés órában című darabjában, a Színművészeti Főiskola végzős növendékeinek előadása. Bukaresti tudósítás A szovjet műalkotások seregszemléje ... Fél nyolc. Zárni szeretnénk. — Egy barna kislány egész közel hajol hozzám és úgy mondja, szinte suttogva, hogy azért ne zavarjon túlságosan. A hatalmas kiállítási terem ellenkező oldalán idősebb bácsika szólítja fel a látogatókat. Fél nyolc... zárni szeretnénk. A fővárosi Dulles terem csak lassan néptelenedik el. Nehéz megválni a festményektől, a szobroktól, a friss élmények sokaságától, a szovjet műalkotások kiállításától. Eszembe jut, hogy tavaly nyáron a velencei Biennáléról hazatért művészeink keserűen jegyezték meg az újságíróknak adott nyilatkozatukban: voltak olyan napok, amikor senki se tette be a lábát a hatalmas kiállítási terembe. Többen azt is hangsúlyozták: Néhány absztrakt művészt ugyan felkaptak Itáliában a gazdag sznobok és a műkereskedők, ezek többnyire fejedelmien élnek, de a művészek nagy többsége nyomorog s Velencében csak bizonyos rétegek, — elég csekély számban — látogatják a kiállításokat. Igen, ez a jellemző a nyugati országok művészeinek életére és a műalkotások iránti érdeklődésére. ... Nálunk, a mi fővárosunkban, még záróra előtt is sok a kiállítás-látogató, az emlékkönyvben meg százával sorakoznak a nevek s a kiállítást dícsérő megjegyzések. Ez érthető is, hisz a fővárosi emberek közül egyre többen szerették meg a képzőművészetet és szabad óráikban sokan gyönyörködnek a kommunizmust építő szovjet nép gazdag, páratlan szépségű művészetében. A kiállítás a szocialista országok első közös képzőművészeti kiállításával egy időben nyílt meg. Országunk nagy sikerrel szerepel a moszkvai kiállításon. Ennek két fontos jelét is látjuk. Egyrészt a kiállításon a hivatalosnak mondható értékelő jelentést a mi képzőművészeti szövetségünk elnöke, Ion Jalea elvtárs tartja, másrészt — bár a szovjet képzőművészeti szövetség a moszkvai kiállítás rendezésével van elfoglalva — mégis talált alkalmat és szakított időt arra, hogy hazánk fővárosában is nagy seregszemlét tartson a szovjet képzőművészet erediményéről. Nagy gond, a legkörültekintőbb figyelmesség s kitűnő válogatás jellemzi a kiállítást. Utóbb 1956-ban csodáltuk meg a szovjet képzőművészet remekeit. Az 1956-os kiiálítással ellentétben a mostanin kevesebb mester műve szerepel, de több műalkotással és gazdagabb témákkal. A kiállítás célja, hogy a világszerte ismert szovjet képzőművészek alkotásait közelebbről megismertesse a főváros lakosságával, az új, kiváló tehetségek műveit közelebb hozza a képzőművészet rajongóihoz. Vera Muhina, D. I. Sadra, V. N. Tomszki, V. E. Vucsetics világhírű szobrászművészeknek például több kiváló alkotásában gyönyörködhetnek a kiállítás látogatói. Ugyancsak több remekművel szerepelnek A. A. Dejneka, Oszenev, Koncsialovszki, Pimanov, Efanov, Plasztov, Niszki Romadion, Sarian, Romasz festőművészek, Favorszki és Kukriniksi grafikusok. Az eddig nálunk kevésbé ismert Abdulajev festőművész, Pahamov grafikus, Abdurahanov szobrász művészetét ugyancsak néhány kiváló alkotás képviseli. A kiállítás érdekessége a témagazdagságon kívül az is, hogy a Szovjetunió legkiválóbb képzőművészei tájegységenként, a Szovjet Szocialista Köztársaságok szerint is képviselve vannak. A kiállított tárgyak— már témaválasztásuknál fogva is — híven tükrözik a szovjet művészek internacionalista szemléletét. Tomszki mester például az egyik tiranai albán szövőnő arcát faragta márványba, Valter Szopszkij lengyel forradalmárnak állított maradandó emléket; V. P. Efanov egy öreg mongol rokonszenves vonásait rögzítette vásznára, Abdulajev pedig egész sor élénk színű — kék, zöld, kávébarna — tónusú portrét készített indiai fiatalokról, kalkuttai egyetemi hallgatókról stb. A szocialista-realista szovjet képzőművészet a szovjet ember életének, harcának, nagyszerű győzelmeinek hű tükrözője. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom világtörténelmi jelentőségű eseménye N. I. Oszenov festményein tükröződik. Nagy művei: a Szmolnij palota októberben és A szovjet hatalom első napjai, a nagy forradalom népi jellegére emlékeztetnek és hűen tükrözik, hogy a szovjet nép és vezetői között széttéphetetlen a kapcsolat. A nagy fordulat éveit és a hatalmas gazdasági sikerek korszakát több műalkotás örökíti meg. Abdulajev például megkapó erővel érzékelteti a hatalmas építkezéseket, a természet élén új gyárak, üzemek kéményei emelkednek a magasba, új duzzasztógátak létesülnek. Képein a gazdasági sikerek alkotói, a szovjet emberek vannak előtérben, ők az alkotók, övék az alkotás. A Boldogság építői című kompozíciójában a fiatal építői például nemcsak az élet és a természet szépségében gyönyörködnek, de a nagy építkezésben is, amelynek részesei. A szovjet ifjúság egyre gazdagodó életét több festmény örökíti meg. Dejneka és Oszenev festményei nemcsak azt a gondolatot ébresztik a kiállítás látogatóiban, hogy a szovjet ifjúság bizton néz a jövő elé, de azt is, hogy az ifjú nemzedék részese a jelen nagy győzelmeinek. A grafikai részleg ugyancsak témagazdagságával és a neves művészek munkáinak sokoldalú bemutatásával remekel. A. V. Favorszkij például három nagy témakörben is monumentálisat alkotott: az orosz nép dicső múltjának, architectúrájának ábrázolásában, a nagy történelmi személyiségek alakjainak megörökítésében és az új, szocialista élet jelenségeinek érzékeltetésében. Erről győznek meg a kiállított művek. T. A. Pahanov a szovjet gyermekek életéről készített ciklussal ejti ámulatba a kiállítás látogatóit, az Iskolában, a Séta, Zeneóra, Síelők, a Fürdés, Reggel —mind, mind azt érzékeltetik, hogy a szovjet embereknek sikerült a világon először igazán boldog gyermekkort biztosítaniok utódaiknak. A szobrászati részleget világhírű szovjet mesterek munkái teszik emlékezetessé. Vera Muhina kiállított szobrai közel négy évtizedes munkásságát szemléltetik. Az ülő ifjú például 1912-ben készült, de a Nagy Honvédő Háború dicső katonáiról készített portréi már a kommunizmus építésének időszakában születtek. A közbeeső időszakot még olyan remekbeszabott művek jelzik, mint: Júlia (1927), a Munkás és kolhozparasztnő (1937), a Kenyér (1939) és a Szevasztopol című szoborcsoport (ugyancsak ebből az időszakból). Muhina nagy lendületet és erőt sugárzó szoboralakjai a szocialista-realista szobrászművészet remekei és bizonyságai annak, hogy a pártos művészet formaelemei kiapadhatatlanok, végtelenek. Sadro és Tomszki szobra mellől is nehezen lehet továbbhaladni. Annyi kifejező erő rejlik bennük, oly mesteri minden vonás, hogy — csak az igazán nagy alkotásokra jellemző — feledhetetlenség élményével ajándékozzák meg a szemlélet. A Dulles-teremben kiállított minden egyes festményről, grafikáról, szoborról órák hosszat lehetne beszélni, vitázni. Ez a műkritikusok dolga. De azért az egyszerű fővárosi emberek, a képzőművészet csodálói is kiveszik részüket a vitából. S ez érthető is, a kiállítás megtekintése feledhetetlen élményt jelent. Igaza volt annak, aki a kiállítás emlékkönyvébe ezt jegyezte be: „A kiállítás megrendezése a szovjet képzőművészek újévi ajándéka romániai barátaiknak.“ Valóban, egy kedves ajándékkal többet könyvelhetünk el 1959 januárjában... KOLOZSVÁRI MÁRTON NEM NAGY helység Boksa- Vasziova, mégis tekintélyes könyvtárral rendelkezik. 4.563 román nyelvű, 789 magyar, 652 német és 173 orosz nyelvű kötet áll a falu dolgozóinak rendelkezésére. CAREL CAPEK, a nagy cseh író halálának nemrég volt a 20. évfordulója. Ebből az alkalomból Moszkvában is ünnepi estet rendezett a Szovjet Írók Szövetsége. ÖT LENINGRÁDI színház lemondott az állami anyagi támogatásról. Példájukat számos más színház és zenei együttes követi. Ez is egyik bizonyítéka annak, hogy a szovjet színházak a nagy látogatottság miatt jövedelmezőek. PÁRIZS legnagyobb varietészínházában, az Alhambrában márciusban balett formájában mutatják be Edmond Rostand Cyrano de Bergerac című művét. A SEPSISZENTGYÖRGYI dohánygyár nőbizottsága hatékony segítséget ad a gyár kultúréletének fejlesztésében. Minden hónapban újabb műsorral lepik meg a dolgozókat. Ezenkívül tapasztalatcseréket is szerveznek más kultúrcsoportokkal. HANGSZERMÚZEUMOT létesítettek a Szovjetunióban, a csernyigovi hangszergyárban. A múzeumban eddig több mint 300 zongorát, pianinót, orosz, grúz, ukrán, litván, német és olasz népi hangszert gyűjtöttek össze. A MAGYARORSZÁGI Gondolat Kiadó néhány nappal ezelőtt bocsátotta útjára a Nemzeti Könyvtár első kötetét, amely a régmúlt idők krónikásait szólaltatja meg. E hézagpótló műben, a sorozat első kötetében bizánci, arab és szláv krónikások, kőbe vésett türk rovásírássorok, elsárgult pergamenek latin szövege elevenedik meg. A FRANCIA rádió megkérdezte hallgatóit, hogy melyik irodalmi művet kedvelik a leginkább. Az ankéton, a legtöbb szavazatot Stendhal és Flaubert művei kapták. A BÉCSInépopera fennállásának hatvanadik évfordulóját ünnepli. A színházban jó ideig csak prózai darabokat játszottak, ma népszerű operákat és klasszikus operetteket. ANGLIÁBAN megjelent Marin Préda : A Moromete család című regénye. A MOSZKVAI Komszomol Színház március 21-én, a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 40. évfordulóján bemutatja Fejér István : Bekötött szemmel című drámáját. A drámát a Szovjetunió több más színházában is műsorra tűzik. A MOSZKVA című irodalmi folyóirat ez évben megkezdi M. Solohová A hazáért harcoltak című regényének közlését. ABRASZIMOV, lengyelországi szovjet nagykövet január 20-án átadta a varsói egyetemnek Vorosilovnak, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökének ajándékát — 3013 kötet szovjet politikai, gazdaságtani, filozófiai, történelmi, vegytani, jogtudományi, élettani stb. művet.