Vörös Zászló, 1960. május (9. évfolyam, 103-127. szám)
1960-05-03 / 103. szám
A dolgozók május elsejei seregszemléje Nicolae Ceaușescu elvtárs beszéde (Folytatás az 1. oldalról), történelmi jelentőségű győzelmeket aratva az embernek ember általi kizsákmányolása megszüntetésében, az 4j. szocialista rendszer felépítésének művében. Hazánk nemzetgazdasága a népi Hiatalora éveiben hatalmas lendülettel fejlődött, 1960-ban az ország ipari össztermelése ötször akkora lesz, mint 1938-ban volt. Sikerrel, egyes alapvető fontosságú termékeknél pedig határidő előtt teljesítjük azokat a feladatokat, amelyeket a párt I. kongresszusa az ipari termelés fejlesztésével kapcsolatban előirányzott. A pártnak az ország szocialista iparosítására vonatkozó lenini politikája következetes alkalmazásával, a nehézipar és alappillére, a gépipar elsődleges fejlesztése alapján hatalmas technikai alapot hoztunk létre, amely biztosítja az egész nemzetgazdaság állandó fejlődését. A dolgozók az 1960. évi állami terv teljesítéséért harcolva márig jelentős sikerekről számolhatnak be: az első évnegyed összterhelési tervét 104 százalékra teljesítették. A nemzetgazdaság fejlődésében elért eredmények nyomán a dolgozók jövedelme évről-évre növekedett, a reálbér pedig a Központi Bizottság 1959. júliusi plenáris ülésének a fizetések, nyugdíjak emelésére, egész sor ipari termék árának leszállítására vonatkozó intézkedései alapján több mint 30 százalékkal emelkedett 1955-höz képest. Ezzel a párt II. kongresszusának a dolgozók életszínvonala emelésére vonatkozó feladatait egy évvel korábban túlteljesítettük. A falvak életében is történelmi jelentőségű átalakulás ment végbe. Dolgozó parasztságunk határozottan halad az új, szocialista élet útján. A dolgozó paraszt családok több mint 77 százaléka kollektív gazdaságokba és mezőgazdasági társulásokba tömörült. A mezőgazdaság szocialista egységei az ország szántóterületének több mint háromnegyed részét foglalják magukban. Az a hatalmas segítség, amelyeta népi demokratikus állam traktorokban, mezőgazdasági gépekben, válogatott vetőmagvakban, hitelek formájában és a fejlett agrotechnika alkalmazásában nyújt, biztosítja a mezőgazdaság minden ága szakadatlan fejlődését. Szorgalmas dolgozó parasztságunk hozzáértéssel használja fel ezt a segítséget, évről-évre fokozza a mezőgazdasági termelést, állandóan növeli anyagi és kulturális életszínvonalát. A mezőgazdaság szocialista szektora legnagyobb részt biztosítja a lakosság növekvő fogyasztásának kielégítéséhez, az iparnak mezőgazdasági nyersanyagokkal való ellátásához szükséges gabonát, húst és egyéb termékeket. Az új élet felépítéséért vívott harcban megszilárdult a munkásosztály és a dolgozó parasztság megbonthatatlan szövetsége — a népi demokratikus rendszer alapja—, a román nép és az együttélő nemzetiségek testvéri barátsága. Létrejött és szüntelenül fejlődik a dolgozó nép politikai-erkölcsi egysége a párt és a kormány körül. Elvtársak ! Kevesebb, mint két hírnap választ el a Román Munkáspárt úl. kongresszusától, ettől a párt és egész népünk élete számára rendkívüli jelentőségű eseménytől. A kongresszus megvitatja és elfogadja majd a 15 éves gazdasági távlati terv főbb irányvonalait, valamint az 1960— 1965 évi nemzetgazdaságfejlesztési tervet, amelyek hatalmas és állandó fejlődést irányoznak elő a szocializmus felépítése kiteljesítésének, drága hazánk, a Román Népköztársaság felvirágzásának azútján. A párt IL kongresszusa tiszteletére beindult szocialista verseny hatalmas méreteket öltött, abban az ipar és a mezőgazdaság dolgozóinak egyre nagyobb tömegei vesznek részt. Az üzemek munkaközösségeinek vállalásai és az eddig elért eredmények nemcsak nemzetgazdaságiunk hatalmas tartalékait, hanem a tömegeknek a tartalékok feltárására és értékesítésére irányuló alkotó képességeit bizonyítják. Mindez arról győz meg bennünket, hogy az 1960 évi állami tervet teljesítjük és túlteljesítjük. Ez hatalmas alapot teremt arra, hogy a hatéves terv további éveiben teljesítsük a nemzetgazdaság fejlesztésének nagyszerű feladatait. Elvtársak ! Ebben az évben május elsejét a szocializmus és a világbéke erői állandó növekedése és megszilárdulása körülményei között ünnepeljük. A Szovjetunió kimagasló sikerei a kommunizmus építésének kibontakoztatásában a szovjet tudománynak és technikának az egész világ bámulatát kiváltó hatalmas fejlődése, valamint az európai és ázsiai népi demokratikus országok népeinek jelentős eredményei a szocializmus alapjainak felépítésében nyilvánvalóan bizonyítják az egész emberiség előtt a szocialista rendszer felsőbbrendűségét a kapitalista rendszerrel szemben. A román nép meleg testvéri üdvözletét küldi a nagy szovjet népnek, a kommunizmus építőjének, valamint a többi szocialista ország népeinek. A szocializmus eszméiegyre nagyobb hatást és vonzerőt gyakorolnak a kapitalista országok dolgozóira, akik a kizsákmányolás súlyos körülményei között élnek. Ezek az eszmék megvilágítják útjukat a jobb életért, a szabadságért, a békéért vívott harcukban. Május elseje alkalmából hazánk dolgozói testvéri szolidaritásukat nyilvánítják a tőke országai dolgozóival a munkanélküliség, a nyomor ellen, a fizetések megjavításáért, a jobb munkakörülményekért, demokratikus jogokért, társadalmi haladásért ,a népek közötti békéért vívott harcukban. Ellenállhatatlan erővel folyik az elnyomott gyarmati népek harca nemzeti függetlenségük kivívásáért. Ez a harc közel hozza a rothadt, szégyenteljes, a népek által annyira gyűlölt gyarmati rendszer végét. A román nép szolidaritását fejezi ki a nemzeti felszabadulásukért küzdő gyarmati népekkel, élénk rokonszenvvel figyeli azokat a sikereket, amelyeket a gyarmati igát lerázó népek érnek el, harcban függetlenségük megszilárdításáért és nemzetgazdaságuk fejlesztéséért. A világ népei egyre erőteljesebben juttatják kifejezésre elhatározásukat, hogy harcolnak a háború ellen ,a béke megvédéséért. A népek békés egymás mellett élésének, a vitás kérdései tárgyalások útján történő megoldásának lenini eszmei napnap után újabb és újabb tömegeket, a világközvélemény egyre szélesebb köreit nyerik meg. A Szovjetunió békekezdeményezései, az általános és teljes leszerelésre vonatkozó történelmi jelentőségű javaslatai Hruscsov elvtárs békeküldetése számos országban, tárgyalása ez országok vezetőivel a legnagyobb jelentőségű hozzájárnia a nemzetközi feszültség enyhüléséhez, az államok közti kapcsolatok megjavulásához és az népünk és a földgolyó mindet békeszerető embere egyhangúan támogatja. Rövidesen sor kerül a négy nagyhatalom csúcsértekezletére A népek jelentős hozzájárulás várnak ettől az értekezlette azoknak a sürgős kérdéseknél a megoldásához, amelyektől a világbéke megszilárdulása függ. A nemzetközi légkör egészségesebbé tételére irányuló erőfeszítések az agresszív imperialista körök ellenállásába ütköznek. Ezek a körök továbbra is a csődbejutott „hidegháborús“ politikát folytatják. Mindenképpen próbálják megakadályozni az államok közötti békés együttműködési kapcsolatok kialakulását. A nemzetközi események alakulása azt mutatja azonban, hogy a világnak a béke védelmében egyformán érdekelt erői sokkal hatalmasabbak az agresszív imperialista erőknél, hogy a mi korunkban lehetséges a háború megelőzése. A népek éberségének állandó fokozódása, a békeszerető erők még szilárdabb egysége biztos záloga a világbéke győzelmének. Pártunk és kormányunk szilárdan folytatja a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való egység és testvéri együttműködés meszilárdításának a politikáját, a békés egymás mellett élés, az összes országokkal való együttműködés politikáját, függetlenül azok társadalmi és állami rendszerétől. A Román Népköztársaság cselekvően részt vesz a tíz állam leszerelési bizottságának munkálataiban, valamint sok más nemzetközi szervezetben. A Román NK kormányának az a javaslatja, hogy a Balkánt alakítsák át a megértés és a béke atommentes és rakétafegyvermentes övezetévé, hozzájárulás a balkáni országok baráti együttműködésének fejlődéséhez, a világbéke védelméhez és megszilárdulásához. Elvtársak ! Hazánk dolgozói, szorosan tömörülve a párt és a kormány körül, május elsejének megünneplésén kifejezésre juttatják elhatározásukat, hogy nem kímélik erőiket, hogy még önfeláldozóbban dolgoznak a nemzetgazdaság fejlesztési terve feladatainak teljesítéséért, a dolgozó nép jólétének állandó növeléséért, drága hazánk, a Román Népköztársaság erősödéséért és virágzásáért. A Román Munkáspárt Központi Bizottsága és a Román Népköztársaság kormánya teljes szívéből kívánja hazánk dolgozóinak, hogy újjabb, fontos sikereket érjenek el nemes és hősi harcukban és munkájukban. Éljen május 1, a dolgozók nemzetközi szolidaritásának napja! Éljen és erősödjék a szocialista tábor országainak egysége élén a Szovjetunióval! Éljen és virágozzék drága basánk, a Román népköztársaság! Éljen hős munkásosztályunk, és szövetségese, a dolgozó parasztság, egész dolgozó népünk! Éljen a Román Munkáspárti román nép új, szocialista élete megteremtéséért vívott harcának Ültetője és Szervezője! Éljen a népek békéje és barátsága! (Folytatás az 1. oldalról). Pártunk, a Román Munkáspárt vezetésével, a népi demokratikus rendszer éveiben megváltozott országunk arculata. Országunk szorgalma® dolgozói sikerrel teljesítik és túlteljesítik a Román Munkáspárt II. kongresszusán kitűzött nagyszerű feladatokat. Egész hazánk egy hatalmas szocialista munkatelep, melyen dolgozó népünk, pártunk irányításával, határtalan lelkesedéssel építi napfényes, boldog jövőjét, új városok és ipari központok tűnnek fel hazánk térképén. Szocialista iparunk gyorsütemű fejlődését bizonyítja az, hogy mér kevesebb, mint három hónap alatt többet termelünk, mint 1938-ban egy egész év alatt. Dolgozó parasztságunk teljes bizalommal és jövőbe vetett szilárd hittel halad a párt mutatta úton, a mezőgazdaság szocialista átalakításának útján. Ez év március 1-én a mezőgazdaság szocialista szektora az ország szántóterületének 76,6 százalékát foglalta magába. Hazánk dolgozói lelkesedéssel szereztek tudomást pártunk III. kongresszusának összehívásáról, mely megvitatja és jóváhagyja a 15 éves távlati tervjavaslatot és az 1960—65-ös évekre szóló népgazdaságfejlesztési tervet. Az alapvető feladat, amelyet pártunkaz 1960—65-ös időszakra a dolgozó nép elé tűz - amint azt Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárs mondotta —, hogy „a közeljövőben nagy vonalakban befejezzük a szocializmus építését és rátérjünk a szocialista építés kiteljesedésének szakaszára.. Szoros testvéri egységben, a Magyar Autonóm Tartomány dolgozói — hazánk egész dolgozó népével együtt — a munkában elért újabb megvalósításokkal köszöntik pártunk III. kongresszusát. A pártszervezetek vezetésével ipari vállalataink munkásai, mérnökei, technikusai az első évnegyedben több mint 11 millió lej megtakarítást valósítottak meg, és folytatják a harcot a még újabb tartalékok feltárásáért és hasznosításáért, hogy mintegy 30 millió lej értékű terven felüli megtakarítást érjenek el. A magasabb hektárhozam biztosításáért mezőgazdaságunk dolgozói a tavaszi mezőgazdasági munkálatoknak mintegy 90 százalékát idejében elvégezték és további elhatározásuk, hogy következetesen alkalmazzák az előrehaladott agrotechnikai szabályokat, hogy biztosíthassák a mezőgazdasági termékek bőségét. Üdvözletünket küldjük tartományunk ipari és mezőgazdasági dolgozóinak, akik lelkesedéssel, a szocialista versenyekben kinyilvánított hazaszeretettel — hazánk dolgozóival együtt — méltóan készülnek pártunk II. kongresszusának köszöntésére. ELVTÁRSAK! Az idei május elsejét olyan feltételek között ünnepeljük, amikor a szocializmus és a béke erői lendületes harcukkal mind nagyobb eredményeket vívnak ki a nemzetközi feszültség enyhítésében. A Szovjetunió és a szocialista tábor többi országainak a nemzetközi feszültség enyhítésére és a népek békés együttélésének megvalósítására irányuló politikáját világszerte a közvélemény legszélesebb körei helyeslik és támogatják. A világ összes dolgozóinak körében nagy visszhangra talált Hruscsov elvtárs békeküldetése a világ több országában. A nemzetközi munkásosztály, az egész haladó emberiség legfőbb óhaja, hogy minden vitás nemzetközi kérdést békés tárgyalás útján oldjanak meg. A béke és a haladás erői mindenütt azt követelik, hogy a keleti és nyugati kormányfők közelgő csúcstalálkozója járuljon hozzá a népek közötti béke megszilárdításához. Dolgozó népünk teljes határozottsággal támogatja pártunk — a Román Munkáspárt — és a Román Népköztársaság kormányának politikáját, amely síkra száll az összes nemzetközi kérdések békés tárgyalások útján való megoldásáért, a nukleáris fegyverkísérletek azonnali, végleges megszüntetéséért, a leszerelésért, a nemet kérdés rende-zéséért, Európa és az egész világ népeinek békéjéért s biztonságáért. Éljen május elseje, a békéért, demokráciáért és szocializmusért harcoló dolgozók nemzetközi szolidaritásának napja! Éljen a szocialista tábor, élén a hatalmas Szovjetunióval, a béke és a szocializmus legyőzhetetlen bástyájával! Éljen a népek közötti béke! Előre, a marxizmus-leninizmus zászlaja alatt, a Román Munkáspárt vezetésével, a szocializmus teljes győzelméért drága hazánkban, a Román Népköztársaságban. Csavar Béla elvtárs beszéde A marosszentannai kollektivisták a díszemelvény előtt Felvonul a munkásgárda