Vörös Zászló, 1961. október (13. évfolyam, 233-258. szám)
1961-10-01 / 233. szám
1961. október 1. Valaki alig érezhetően megérinti a vállát. A leány megfordul és szembe kapja, mint egy pofont, a bűzös leheletet. Olyan közel áll a háta mögött, hogy a szemét kancsalnak látja. Azonnal felismerte. De vajon honnan bukkant elő ilyen váratlanul? Hisz mielőtt felszállt volna, jól körülnézett, nem is egyszer A megálló már néptelen volt. Bármint legyen, hibásnak érezte magát, súlyos hibát követett el azzal, hogy nem tartotta be a szabályt: messze elkerülni a villamosokat! Különösen, ha akcióban van. De hiszen — próbálta magát megnyugtatni — több mint egy félórája várt egy taxira. Mind foglalt volt. A helyzet már kezdett veszélyessé válni.. . Bizonyára elgondolkozott. Másként idejében észrevette volna Vagy talán ez pillantotta meg a járdáról, és menet közben ugrott fel a villamosra ? . .. A leány undorodó arccal húzza el a fejét, csak a fejét- A detektív mézédes mosollyal az arcán, megszólal: — Minden feltűnés nélkül, Lenuta! Az első megállónál leszállunk... Lenuta végtelen kimerültséget érez, s már-már bólint: rendben van. De gyengesége csak egy pillanatig tart- Egy pillanatig, mely alatt agyon átcikáznak a lebukás összes következményei. Elhalasztódik a sztrájk, melyet annyi fáradsággal készítettek elő... A Sziguranca kezébe kerül a felhívás szövege, ahelyett, hogy még ma éjjel nyomdába kerülne ■ • . Újból meg kell szervezni az akciót... És ez az ő ostoba lebukása is ... Egy emberrel kevesebb, épp most, mikor annyi a tennivalód . Gondolatban kismétli a felhívás lángoló szavait; ezeknek holnap feltétlenül a gyárakban kell visszhangot venniök. Idegesen megszorítja az aktatáska fogóját. A detektív újból elmosolyodik és a fülébe súgja: — Anyag, nemde? A kegyetlen mosoly Lenutának eszébe juttatja a négy év előtti találkozást. Megborzad-e az: Bucka. Az 1-es számú detektív: Buckái A leány körülhordozza tekintetét a villamosban. A padokon csupa elgyötört, szomorú arcú ember, a középen úgyszintén. Ilyenkor mennek haza a munkából, ezeken az ócska, nyomorúságos villamosokon. Nyomorúságosak, mint ők maguk. Külvárosi villamosok. Panaszosan nyikorogva vonszolják magukat — az évszaktól függően ,— a sárban, porban, melyben eltűnnek a sínek. Harmadik éve tart a háború. Erre emlékeztet az ütött-kopott pótkocsi is, melyet ki tudja, melyik ócskavas-raktárból ráncigáltak elő, ahol azóta porosodott, hogy még lovak vontatták. Az eredeti színek rég lekoptak róla, vastag szürke réteg vonja be az egészet: a szomorúság színe. Bucsa megint odasúgja: — Mit szól hozzá Lenuja? Örül, hogy találkoztunk... — és a megszokott szólással fejezi be: „Nemde?“ A leány megremeg. Érzi, hogy a copfjából kiszabadult hajszálakat tarkóján felborzolja ez az undort keltő lehelet. A férfi egyre közelebb tolja az ajtóhoz. Az aktatáska rézfogantyúja belevága leány húsába. Fizikai fájdalma percről percre nő: előjátéka a kínzásnak, amely elháríthatatlanul közeledik. De Lenuta még nem fogta fel teljesen. A hátához tapadó férfitest melege szégyenpírba borítja az arcát. Biztosra veszi, hogy a kocsiban mindenki őt nézi. Próbál lazítani a szorításon- De mire sikerül, észreveszi, hogy a Bucsa keze már az aktatáskáján van. Hirtelen elhatározza, hogy szembeszáll a veszéllyel- Mindent el kell követnie, hogy megmeneküljön. Ő is meg a felhívás is! Neki feszül, gyúródik, néhány centivel közelebb húzódik az ajtóhoz. Akkor, csupán akkor rázkódik öszszea borzalomtól és az undortól. Hirtelen hátra fordul, kitépi a táskát a detektív kezéből és a felháborodástól fojtott hangon kiáltja. — Szégyelje magát! A villamos csörömpölését tisztán töri át a csengő női hang. Majd újabb szó hagyja el — szótagonként — a leány ajkát: — Tol-vaj gaz-em-ber! Erre már mindenki felfigyel- Csodálkozó tekintetek fordulnak az ajtó felé. Aztán csodálkozásukat felháborodás váltja fel. Hamar megértették, miről van szó-" Egy feketébe öltözött öregaszszony a fejét csóválva, mintegy a többiek nevében is beszél. Lassan, rezignáltan beszél. Ez is egyike azoknak a szerencsétlenségeknek— mondja —, melyeket a háború zúdított az emberekre. Napról napra feketébb és kevesebb lesza kenyér. Garmadával érkeznek a hírek valahol messze elesett fiúkról, férjekről. .. — Hiába, őkelmék már ilyenek! ...Nincs más gondjuk... Sétálnak a villamoson és kikezdeneka tisztességes lányokkal, meg olyan emberek feleségével, kiknek a csontjai isten tudja merre rothadnak . .. (Megjelent a Scinteia 5275,' 58». IX. - ik számában.) ; csátkozni. Elcsíptem és a mar■komban tartom. Nincs az az isten, aki kiszabadíthatná. Ebben egyikünk sem kételkedik; sem én, sem ő. De akkor? Hogyan merészelte?“ A nyugtalanságot, amit a szokatlan eset okoz, még növeli az utasok fenyegető moraja. Buchar ijedten néz hol az egyikre, hol a , másikra. Megállapítja, hogy egyet-' . len együttérző tekintet sem fordul el feléje. Persze. Ezek a fiatalember ezek, kiknek olajpecsétes a ruhája,' . gúnyosan mérik végig, mint hol- 1 mi külvárosi Don Juant, aki ezúttal „melléfogott“. A nők meg gyűlölettel néznek reá. Egy szélesvállú, nagydarab emiber hirtelen feláll és nyugodt léptekkel az ajtóhoz jön. Bucsa mellé érve csupán ennyit mond: — Lóduljon innen, szép igény! A detektív elsápad ésijedten , hátrál a behemót alak előtt. Általános derültség. „Széplegény“! — ismételgetik nevetve az utasok. Egy hang megszólal: — Nem rossz! A pillanatnyi rémület után, melyet a váratlanul eléje tornyosuló férfi ébresztett benne, Buchia magához tér. A tekintélye! — villanhat hirtelen az agyán. És egysz’eriből feldühödik. Hogy merészelnek „ezek“ gúnyolódni VELE? — Ne szóljanak bele!... Semmi közük hozzá!... Éresen csattan a hangja, de csak újabb nevetést vált ki, meg néhány ironikus megjegyzést, tipikus bukaresti stílusban. — Ne beszélj! — No ne mondja! Az emberek szorosan közrefogták és észrevétlenül hátra taszítják, egyre távolabb a leánytól. Bucsa arra ébred, hogy a kocsi közepére sodorták. És látja, hogy Lenuta kétségbeesetten igyekszik kinyitni a vagon ajtaját. Felkiált: — Ez a leány zsebmetsző!... Én meg... Könyökével tülekedik az ajtó felé, előszed egy kartonlapot, a körülötte álló emberek orra alá dugja. Majd a foga között sziszegi: — Ezt még megkeserülitek!... Bolsevik banda! Lenuta nem kínlódik tovább az ajtóval; nehezen nyílik, berozsdásodott a vájata. Hátrafordul és kihívóan, hidegen mondja: — Hazudik! Egyetemista vagyok! S még jobban magához szorítja az aktatáskát és nem mozdul. Az emberek egy pillanatra meg- torpannak. Maguk sem tudják, ho- ■ gyan, bírósági esküdtszékké változtak. Szinte ünnepélyes komoly- ságot öltenek a meggyötört arcok. Éles tekintetek cikáznak a detek- tívről a leányra és vissza. , Bár jól benne vagyunk az őszben, Bucka világos nyári ruhát visel. A lábán fehér cipő — fekete csikókkal. Alacsony termetű, a feje e aránytalanul kicsi. S a kicsi fejben két közelálló szem táncol erre- arra. Nyerges orra alatt alig látható légypiszok: a bajusz! Frissen borotvált arcán fehér púder-foltok maradtak, mint valami szigetek. Fekete haja a sok kenőcstől kékes árnyalatokban csillog, akár a pa- kara, pacsulival kevert avas sza éget áraszt maga körül. Lenuta alakja karcsú, kisportolt. Régi sötétkék szoknyáját viseli, s már vagy két esztendeje, szűk neki. Mintha ráöntötték volna, jól s kiadja a fiatal test vonalait. Kiasz- / -[amennyi szük?séges. Se többet, se , ] kevesebbet. * Bucsa a vagon közepén elevenharapófogóban vergődik. Senkij nem beszél, csak az ajkakon ját- szadozik gúnyos mosoly. A detektiv tehetetlenül hápog, halálos ret- 11 tegés vesz erőt rajta. Egy rész ke-i rés az emberi betonból emelt védő- 1 falon. De hiába. 11 Lenuja megértette. Mikor a villamos nagyot döccen s megáll, egyetlen rántással kifeszíti az ajtót és a járdán terem. Ugyanabban a pillanatban egy taxi lassít a villamosmegállónál. Lenuja erélyes rántással kinyitja az ajtaját és valósággal leroskad a hátsó ülésre. Közben Buckának is sikerült leugornia a poros úttestre. De későn! Csak annyi ideje van, hogy dühtől és félelemtől remegő kézzel ■ feljegyezze a taxi rendszámát. K A rendőrkapitány becsukja az ablakot. Alig van nyolc óra, de már érezni, hogy ma is szörnyű kánikula lesz. Dürmögve ül az iróasztalhoz. Buena csen be az irodába, mint rendesen, csak annyira nyitja ki az ajtót, hogy zömök teste beférjen. Ijedten motyogja: — Megjött az az ipse... tetszik tudni... a sofőr... A rendőrkapitány végigméri a sofőrt, s hirtelen nekiszegezi a kérdést: — Hova vitte? Hova vitte azt a kékblúzos, szőke leányt? Tegnap este sél órakor vette fel a vámnál. Nagy, sárga táska volt a kezében. Bucsa közbevág, fenyegetőzik , sipító hangján: — Ne hazudj, mert én jegyeztem fel a számodat! — Dehogy hazudok! Emlékszem. A bulevárdra vittem. A Ci,Emigiánál tettem le. A kapitány gúnyosan néz a detektívre. Aztán megint kérdez, de nyugodtabban. — És felismerné? A sofőr zavarban van. — Tudom is én? Azt hiszem, fel. — Akkor ide figyeljen! Adok magának egy hetet. Hét napot, érti? Egy hét alatt idehozza nekünk azt a leányt. Hogy honnan, az a maga baja. A föld fenekéből is előkeríti. Érti? Magának tudnia kell, merre lehet. Az a leány nemcsak bolsevik, a nemzet ellensége. Veszedelmes zsebmetsző is. A kapitány elhallgat. A sofőr érzi, hogy elhagyja minden ereje. — Előkeríti a leányt? Szabad emberi Nem keríti elő? Az első vonalba küldömi ★ A hetedik nap. Zamfir, mint egy holdkóros, Bukarest legtávolibb zugaiban sétáltatja öreg Ford-kocsiját. Hiába integetnek a vendéégek, hogy álljon meg, a taxi to-vább megy, az emberek hosszan néznek a fekete kocsi után sértetlenül vonják fel a vállukat. Először fordult elő Zamfirra, , hogy a tulajdonos megszidta. Mi-ért csökkent a bevétel? Ha így folytatja, kirúgja! Esteledik... Nemsokára teljesen sötét lesz. Nem tud megkülönböztetni semmit. És akkor? Holnap szembe kell néznie a hiénákkal. Azok pedig nem sokat teketóriázlnak. Élve temetik el 3 végtelen sztyeppe földjébe. Akárcsak Mihait... És Mária? És a leányka? Velük mi lesz?... Hopp! Egy aktatáska! Karcsú leány! S a táska mintha sárga lenne... Igen-igen, sárga!... Zamfir hirtelen fékezéktelen csikorgás, a taxi szinte hátraugrik. Ö az! Semmi kétség, hogy ő! »Most világoskék herest van a fején, abba tömködte a copfját. A blúza fehér. És mégis: ö az! Ugyanaz a karcsú alak, s főleg ugyanaz a mozdulat, amint a táskájával int! A táskás ember rendszerint üres kezével állítja meg a taxit. Ez a leány azonban most is a táskát tartja fel. Akárcsak akkor! Ő az! Biztos, hogy ő! Érdekes: Zamfir egy cseppet sem örül. Csak szörnyű nyugtalanság vesz erőt rajta. A keze reszket. Még meg sem állt, már nyitja az ajtót. Lenuta könnyedén ugrik a kocsiba. Akárcsak akkor! Nincs rá semmi szükség, de a sofőr mégis hátrafordul, egy pillanatra felgyújtja a lámpát, csak annyi időre, hogy megnézhesse a leány komoly kék szemét. A kivénhedt Ford minden erejét összeszedve száguld. Zamfir úgy szorítja a kormánykereket, mintha össze akarná roppantani. Néhány másodperc múlva a leány barátságosan megkérdi: — Hova visz maga? Azt mondtam, hogy... A sofőr nem válaszol. Egyre gyorsabb iramban közeledik a központhoz. A leány nem érti, nyugtalan lesz; előre hajolva ismétli meg a címet — és az iménti kérdést: — De hova visz? A szemközti tükörben találkoznak a sötétségtől kissé homályos tekintetek. Furcsán csillog a sofőr szeme. Őrület és kétségbeesés villog benne. A leány úgyszólván az ajkarót olvassa le, amit hátra vet —s foga közt szűrve a szót. — Oda viszem, ahova kell... Lenuta fékrezzen, mintha váratlanul a l?na robbant volna mellette. Halk sikoly fut ki a száján. Melléhez szorítja a táskát, mint anya,a halálos veszedelembe került csecsemőt. Aztán megragadja az ajtó kilincsét. A sofőr nevet. Egy őrült neve tése. A szemük tovább birkózik a négyszögű tükörben. — És ha kiugrik, feltéve, hogy nem töri ki a nyakát, úgyis elcsípem, összecsődítem az egész utcát. — Te bolsevik! Aztán egy megszállott hangján: — Viszem biza! Viszem! S hogy ne mondja: rossz ember vagyok, tessék, lassítok. Zamfir hirtelen fellágyul. Nem, nem! Lehetetlen, hogy ez a kislány ártani tudna valakinek. Az előbb kimondott szavak hívatlan gondolatokkal viaskodnak. — El kell vinnem! — folytatja magában a gyötrelmes monológot. — De azért viszem, mert ÉN félek. Fé- élek a haláltól, és Máriától, és ennek a lánynak a szemétől. — Amennyit fizetnek a gazdáid ezért? Lenuta szavai úgy hullnak Zamfir görnyedt hátára, mint botülések. A leány hangja valószínűtlenül vastag lesz: — Al-jas gaz-em-ber! — szótagolja. Zamfirt megint elönti a düh: — Hallgass, te száj-----De a végét elnyeli. A kék szem, ott a szemközti tükörben, gyilkos megvetéssel mered rá. A taxi lefékez, egy villamos állt A Komisszarzsevkajáról elnevezett leningrádi színházban nemrég mutatták be OLGA BERGGOLD Leningrádban született című színművét, amely az ostromlott Leniingrádról szól. Felejthetetlen színházi bemutató volt. A nézőtéren a hős város egykori védői ültek. A civilruhákon itt is ott is felcsillant a „Leningrád védelméért“ kitüntetés. Olyan ünneplést, amilyenben ez a közönség a színészeket, és a szerzőt részesítette — még nem látott a színház. _ FRANCISC MUNTEANU befejezte Terra di Siena című kisregényét,, amely nemsokára megjelenik az Ifjúsági Kiadó gondozásában. A Tűz a Dunán és a Katonák civilben című sikeres filmek írója újabb filmen dolgozik. Az új forgatókönyv címe Purgatoriul Nr. 4 /A négyes számú tisztítótűz/. A filmet a szerző ezúttal is Gore Ionescuval együtt rendezi. A főszereplő: Florin Piersic, a zenét Teodor Grigoriu írja. VERA PANOVA forgatókönyvet ír Diiitársak című közismert regényéből. A neves írónő új színdarabján is dolgozik, amely a XXII. Kongresszusra készül el, meg előtte, Zamfir ijedten fordul hátra. — Ne féljen — mondja Lenuta. — Tudom, hogy nincs menekvés. Rám úszítaná a falkát. És a lány nem hallgat el — tovább beszél. — Bocsásson meg. Nem akartam megsérteni... Zamfirt ez jobban bántja, mint az iménti sértés. Ijedten mered a tükörre, ahonnan ismeretlen, újabb veszély közeledtét sejti. A leány szemében: mély szomorúság. — Hiába! El kell vinnem. Nem tehetek róla! Zamfir gázt ad és a taxi tovább vánszorog a villamos nyomában. De megint fékeznie kell, hogy egy rokkantot el ne üssön. A féllábú ember mankói reg-megcsúsznak a macskaköveken. Lenuta csendesebben, szinte szelíden folytatja: — Nem akartam megbántani. Látom, hogy nehezére esik. De meg kell értenie. Akár akarja, akár nem, engem mégis a hóhérok kezére ad. És miért? A mert én és az ingéim nem akarjuk, hogy ilyen©? legyenek. Zamfir tudja, kit? az „ilyenéi?“. Tudja, hogyan szaporodnak a külvárosban az özvegyek, az árvák. A taxi tovább indul. A leány tovább beszél. Meleg hangja mintha énekelne, a motor berregése mintha kísérné. Lángoló szavak buggyannak elő a nyomorról és dőzsölésről. A hősökről, akik a gyermekek boldogságáért áldozzák fel életüket. Utána bilincsek csörgését hallja a sofőr. A meleg leányhang egy jobb és igazabb élet fényeit villantja fel. Zamfir legszívesebben bedugná a fülét. Saját élettörténetét hallja, a külváros történetét, a nyomor és a megaláztatás kegyetlenségét. Megint fékeznie kell. Hitlerista csapat vonul át az úttesten. A motor berregését elfojtják a durva, rekedt hangok az aszfalthoz vert csizmák zaja. Értesebb lesz Lenuja hangja: — És ilyeneket sem akarunk többé látni, sehol a világon! Aztán a leány, tekintete elfordul a tükörtől és az ablaküvegen át messze siklik, ki tudja hova. Szenvedély fűti a hangját, nem egyetlen embernek beszél. A sofőr azonban a rendőrkapitányt látja lelki szemei előtt. Fejnyög: — Nem tehetek róla!... El KELL vinnem! Befordultak a Doamnei utcába. Mikor a Calea Víctoriei-re érnek, a taxit újabb német csapat állítja meg. A katonáik feje fölött egy díszlet valószínűtlen ipakéije emelkedik. A színpadot ketté hasítja egy magas fal, amely elől kezdődik és valahol a sötét házak mélyében vész el. A fal baloldalán, a rendőrkapitányság szélesen kitárt kapuja, ezen hajtanak be az autók, miután megkerülték a stoppnál a rendőrt. A színpad másik fele, a faltól jobbra: egy utca, mely a fal mentén lejt a mélybe és ebben az órában olyan, mint egy alagút sötét nyílása. Zamfir világosan látja baloldalt a nyitott kapu körvonalait. Tárva » nyitva van, mint rendesen. Tud-ja, ha behajt , megmenekült a fronttól, a haláltól... De még valamit tud: ezen a kapun vonszolják be a hiénák áldozatait. És a leány tovább beszél: emberi méltóságról . .. igazságos harcról... boldogságról... becsületről... Zamfir érzi, hogy minden tagja elernyed. .. A szive összeszorul j1 mikor a rendőr élesen fütyül és lustán perdül meg a tengelye kör rül. I» Pillanatnyi habozás, aztán a 11 taxi nekibuzdul. A rendőrhöz ér-lve hirtelen gyorsít, majd szépen , jobbra kanyarodd é s nyomban el is tűnik a sötét utca mélyén, amely most olyan, mint egy bá nya aknája. OLÁH TIBOR fordítása ERICH KÄSTNERT, a hatvankét esztendős német írót jelölték az ez évi irodalmi Nobel-díjra, háborús naplójáért. Ír Román grafikai kiállítás nyitt meg nemrég Montevideoban. A megnyitón az uruguayi és külföldi kulturális élet számos jelentős személyisége, képzőművészek és műkritikusok vettek részt. A kiállítás nagy sikernek örvend. ★ A nemrégiben lezajlottRio de Jareiro-i kulturális fesztiválon — amelyen 120 író vett részt — a legtöbb vásárlója CAROLINA MARIA DE JESUS QUARTO DE DESPEJO /Nyomor-negyed/ című könyvének volt. A naplóformában, megírt könyv Rio de Janeiro egyik nyomortelepén élő asszony életregénye. A munkásnőből lett írónő maga is itt élt. Könyve már több kiadásban jelent meg és mindig szétkapkodják. A GIUSEPPE DE SANTIS neves olasz filmrendező szovjet-olasz kooprodukciós film forgatására készül. „AZ OLASZOK JÓ EMBEREK“ című film főszerepeire a szovjet színészek közül Szergej Bondarcsukot, Vlagyimir Ivasovot és Jevgenyij Szartojiovot szeretné megnyerni. — Vetre Iosif elbeszélése — Az emberek megilletődve hall-szikus ívelésű lába a fehér, kisgatyák. Tudják: az öregasszony lányos zokniban még kecsesebbszavai sokkal többet jelentenek, nem tetszik. Szőke haja kissé sötét mint amit első látszatra monda- árnyalatú, hosszú, vastag copfjának, szemérmesen hull a harmonikusan Bucsa és Ileana között egy-két kidomborodó mellre, melyet acéltőre választottak az emberek. A kék blúz szorít abroncsba. Csak detektív nevetséges külseje, fenn- a kék szem derűje nincs összhanghéjázása távolról sem kelthet abban a haragosan összeráncolt kora rokonszenvet és bizalmat, homlokkal. Egészében megnyerő mint a leány bájos megjelenése. jelenség: női báj és méltóságtudat Bucsa nem akar hinni tulajdon keveredik benne, szemének. Hihetetlen! Mindenre A választás nem nehéz, gondolt, de ez sosem jutott volna Ezek az egyszerű, megkínzott eszébe! emberek keserű tapasztalataik Próbálja megérteni a leányai- alapján könnyen felismerik azt, selkedését. Összehúzza szemölde- aki éppoly megkínzott, mint ők. két, erősen gondolkozik, és a szel- És rögtön a pártjára állnak, megférni erőfeszítéstől még nevetsége- szervezik a védelmét. Furcsa szosebbtsz az arckifejezése. „Rend- lidaritás alakul ki emberek között, ben van, — mondja magában —, akik néhány perccel előbb nem istudom, hogy ezek a kommunisták merték egymást és valószínűleg nem félnek semmitől. De felesle- sosem fognál? újból találkozni. És ges hősködésbe sem szoktak be- az egész csak annyi ideig tart. A Képzőművészeti Múzeum kiállítástermében október 8-ig Gy. Szabó Béla, immár határainkon túl is jól ismert művészünk 35 fametszetét tekintheti meg Marosvásárhely képtárlátogató közönsége, A fenti, Hajóhintán című metszet, mely 195-ban készült, szintén a kiállítás anyaga közé tartozik. WORC57Asnxr Sztyepán Scsipacsov A programtervezet margójára Hosszú idő futott el fölöttem mostanáig. De eloszsz most irigylem fiaink, unokáink. És nem csak őkét, mindenkit, kik negyvenen alul vannak. Irigylem mindazokat, kik nálamnál fiatalabbak. Igen, bevallom, irigylem! Lassan az újságra hajlok; az irigység egyre nő bennem: ettől vagyok most boldog. Kányádi Sándor fordítása i LABOR FERNT: Tájak fölött Sokfele jártam mostanában, sok kis falun és városon. Emitt a ragyogást csodáltam, ott a derűt az arcokon. Itt blokkok épülnek, ott gyárak, utak és olajvezeték, este neonok fénye árad és elmenekül a sötét. Vidám építők fütyörésznek az állás emeletein, a tájak fölött száll az ének . Hej, ha ezt hallaná Lenin! Vágyom bolyongni mostanában, máris mennék, ha megjövök, hogy újra, újra, újra lássam a friss jelenben a jövőt! 11 -es $ I — is ú .i " V " ^ Irodalmi és művészeti krónika Az igazi és a hamis Traven Traven a világirodalom legrej- vonalakét. A terv a televízión hetelyesebb írója. Első regényének, aresztül a nyilvánosságra kerül és Halálba jónak a megjelenése óta nagy népszerűséget szerez a mil'.mindegyre felmerül, hogy kit laliomosnőnek. A szerző ugyanakkor , bár valójában ez az írói álnév, beépít a regénybe egy szerelmi de mind ez idáig nem sikerült felintrikát is. A milliomosnő, hogyfedni kilétét. Maga Traven 1929- próbája jegyes férje iránti érzetében a következőket írta: ,, A mű a mell, és ,,tudományos kíváncsiság- fontos, a személyem annyira kőbál“ kapcsolatot sző egy fiatal atzömbös, mint a cipészé, aki azt telefával. A sportoló azonban meghinti kötelességének, hogy jó és unja a semmittevést és a milliókényelmes cipőket csináljon az mog nő figyelmességet, mire az elembereknek.“ Traven utolsó műve zavarja. A milliomos férj megveri 1939-ben jelent meg és attól kezdett a „csodálatos asszonyt", Inajd ve, egészen 1959-ig nem jelent meg megbocsát neki. A szerző ezután a neve alatt egyetlen kötet sem. .sötét visszakanyarodik a politikai 1959-ben azonban a nyugat-nő- Mondanivalóhoz és bemutatja, met sajtóban nagy reklámhadjá- fagyj az egyszerű amerikaiak eliszat indult egy új Traven-mű meg- önerő leveleket írnak a milliomosjelenése körül. Ez újból Traven nőhöz, aki végülis „hőssé“ mafelé fordította a kutatók figyelmét, gasztosul. Az „új Traven“ ugyanis szemléjét Traven írta egyszer magáról, tében és mondanivalójában annyi- hogy mindazt, amit megírt, szemére eltér az eddigitől, hogy sok etélyes tapasztalatból merítette. Eddivalóban felmerült az irodalmi hagiműveinek hiteles valóságanyamisítvány gyanítja. Valaki visszaélt ma igazolta ezt az állítását. Már az „ismeretlen“ Traven nevével, az első regényében, a Halálhajó- és mivel a szerző valószínűleg han leszámolt a népet szerető mű-, már nem él, nem tiltakozhat el- Hornosok hazug mítoszával. Első- Lefegadható tehát az az állítás, hogy Traven műveinek eddigi jellem- Traven ilyen kiagyalt, hazug törző sajátossága mély humanizmusa ténetet nem írhatott s ez a „mű" és éles leleplező jellege. A kapila- t valamilyen irodalmi spekuláns kelizmus, a gyarmati elnyomás mű- arcmunkája. R. Recknagel a Neue igen embertelen világát leplezi le a Deutsche Literatur-ban terjed elerőteljes színekkel. Nem követkelmes cikkben számol be a Travenzetes forradalmár, a munkásmoz- rejtélyről, kimutatja, hogy Travengalom, a szocialista forradalom lu-,neva mögött egy Mariit nevű fordulós vállalásáig nem jut el, fá-radalmár író rejtőzik és azt áltadása anarchikus, de egyetlen fele ad, hogy az 1959-ben megjelent mentő szava sincs a burzsoázia regény szerzője egy bizonyos jelé, vaskövetkezetességgel leplezi Rendnek Torsvan, aki valószínűvé a pénz urainak embertelenségét. Den Traven megbízottja volt és az A nemrég magyarul is megjelent, utóbbi években többször kitérően A fehér rózsa című regénye azt a nyilatkozott Travenről: fondorlatos, a legaljasabb eszkö- Az igazi Traven műveit ma vizüktől sem visszariadó manipulálásszerte olvassák. A dolgozókciót írja le, mellyel egy amerikai százezres előtt leplezi le a kapitaüzletember egy mexikói bennszállizmus bűneit, száll síkra a ma is lettet kifosztási birtokából, hogy elnyomott mexikói bennszülöttek hozzájusson a birtokon rejtőző igazáért. Egy rosszul sikerült hanagy petróleumforráshozmisítvány, nem homályosíthatja el „új“ regényében azonban egé a Traveni mondanivalót, az olvasók szén más világot ábrázol. Egy undorral dobják félre az író névéunatkozó milliomosnő azzal a fance/ visszaélő irodalmi spekuláns lasztikus tervvel lepi meg a világfércművét.get, hogy az Atlanti- és Csendes-I. Zsilomirszkajának az Inoóceán között olyan hatalmas csasztrannaja Lityeraturában megtorna létrehozását javasolja, mely jelent cikke nyomán helyettesíti a teherszállító vasút. KATONA SZABÓ ISTVÁN