Vörös Zászló, 1964. május (16. évfolyam, 103-127. szám)
1964-05-03 / 103. szám
9 Május elseje megünneplése Marosvásárhelyen a dolgom lelkes felvonulása (Folytatás az 1. oldalról) méltán büszke egész városunk lakossága. Hiszen a Fűtőház munkaközössége az iparág országos élenjáró egysége címet viseli. A derék vasutasok a dolgozók nemzetközi szolidaritásának napját is szép eredményekkel köszöntötték. Az első negyedév folyamán 20.000 tonna többletterheléssel továbbították a szerelvényeket és ezzel egyidőben 1.500.000 lejrel csökkentették a szállítási költségeket. Az első sorban pártunk és népünk szeretett vezetőjének, Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtársnak a képét viszik. ,,Partidul sä ne träiascä, Republica sändoreascä!" — kiáltják az ünnepi emelvény előtt elvonulók. A vasutasokat az Augusztus 23 Bútorgyár dolgozói követik, akik hasonlóan szép termelési eredményekkel köszöntötték Május elsejét. Az év elejétől 1.500 garnitúrával több bútort állítottak elő a tervezettnél. A ,,Calbroan“ és „Ilva" típusú szoba-berendezéseknél két-két órával csökkentették a gyártási időt, így 1949 óta nyolcszorosára növelték a bútorgyártás volumenét. A fejlődést, azokat a nagyszerű eredményeket, amelyeket hónaprólhónapra megvalósítottak, grafikonokkal szemléltették a felvonuláson. E tények is hűen tükrözik azt, hogy pártvezette népünk milyen nagyszerű sikereket ér el a szocializmus kiteljesítésének nagy művében, a hatéves népgazdaság-fejlesztési terv eltelt időszakában. Milliók harcolnak a III. pártkongresszus célkitűzéseinek maradéktalan megvalósításáért és aktívan veszik ki részüket a termelő munkából. Ezek közé tartozik Ormenian Augustin, Csíki László, Kocsis Emília, Beta Zaharia, Székely Ágnes, Bindea Ilié, akik szorgalmukkal és lendületükkel az egész bútorgyári munkaközösség megbecsülését vívták ki. Az Augusztus 23 Bútorgyár után az épülő Vegyipari Kombinát munkatelepének, majd a Metalotehnica, a 2-es számú Autójavító Vállalat, a Bőr- és Kesztyűgyár dolgozói vonultak el a díszemelvény előtt. Őket követte a kábelgyár munkaközössége, amely az elmúlt évi kimagasló termelési sikereivel felzárkózott a tartomány élenjáró üzemeihez. Május elsejét, a dolgozók nemzetközi szolidaritásának napját ugyancsak szép eredménnyel, köszöntötték. Az első három hónapban 700.000 lej értékben túlszárnyalták össztermelési tervfeladatukat. „Éljen és virágozzék drága hazánk, a Román Népköztársaság!“ •— csendül fel ajkukon a szívből jövő kívánság. És áldozatkészen dolgoznak is e magasztos cél megvalósításáért. A termelékenység szüntelen növelésével hónapról-hónapra rendszeresen túlszárnyalják tervfeladataikat. Újításokkal és ésszerűsítésekkel, az előrehaladott technika bevezeté- sével csökkentik a fajlagos anyagfogyasztást, javítják a minő-séget, hogy ezúton minél több, jobb és olcsóbb terméket gyártísanak. 1 Újabb csoport következik. Vörös és nemzeti színű zászlókkal is halad el a dísztribün előtt az EILEFOR vállalat munkaközössége. 3 A felvonulók élén román és más gyár népi viseletbe öltözött lányok és fiúk pergő ritmusra rop- tják a táncot. A rendezett sorok- f ban haladó dolgozók jelszavakat a kiáltanak: „1 Mai e särbätoare, n pentru clasa muncitoare!", „Éljen ! Május elseje, a dolgozók ünne- 2 pe!". Az ILEFOR után vonulnak fel a szövetkezeti egységek, a be-----------------mírei különböző intézmények és kérkedelmi vállalatok dolgozói. Csoport, csoport után halad az emelvény előtt. Végnélküli sorokban jönn a diákok is. Vidám, lelkesport közeledik. Az Orvostudonnyi és Gyógyszerészeti Felsőktatási Intézet hallgatói, tanát dalolnak, jelszavakat kiáltan. A felvonuló vásárhelyi dolgot soraiban láthatjuk az Álla Színház és a Filharmónia műszeit, képzőművészeket, a Szegyörgyi István Színművészeti Itézet növendékeit és az Álla Ének- és Táncegyüttes tagja Ezt követően a város középisklásainak kék-egyenruhás csapotai vonulnak el a díszemélvér előtt. A „Metalotehnica", szamai iskola, az Építészeti, Mezgazdasági és a Kereskedelmiskola-központok, a Faipari szamai iskola, a Papiu iparian, Bolyai Farkas, az Unirea, a 4- és 5-ös számú, valamint a művezeti középiskola tanulói vör és nemzeti színű zászlókkal, bél galambokkal és virágokkal hadnak el. A pártot éltetik, él, Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtársal. Szavaikból hála csendül a számukra biztosított nagszerű élet- és tanulási feltételkért, amelyek lehetővé teszi hogy szocialista rendszerünk felkészült építőivé válhassanak A dolgozók Május elsejei seregszemléjét a sportolók, kossrazók, kézilabdázók, bokszoló, görkorcsolyázók, íjászok, repülő modellezők, rádiósok, motoros felvonulása zárta be. A zenekr sportindulót játszik, a pattog ritmusra színes mezbe öltöző anyák és fiúk közelednek a ünnepi eselény felé .... A dolgozók ünnepi seregszeméte ismételten kifejezésre jutatta népünknek azt az eltökélzándékát, hogy tovább munkálkodik a szocializmus kiteljesítéének nagyszerű művén, ismételtn kinyilvánítja a többi szociaista országok népe iránti testvérbarátságát, valamint szolidan fiát a béke és a szocializmus vőzelméért harcoló erőkkel. ü «Iva r la ^ Ey ^ m A nagy nap tiszteletére ünnepi díszbe öltözött Udvarhely is. Május elseje reggelén, egymás után érkeztek az ipari egységek, intézmények dolgozói, a kollektivisták, az iskolák tanulói a Szabadság téren rendezett ünnepi gyűlésre. Az idei Május elsejei ünnepségen több mint 6.000-en vettek részt. Május elseje jelentőségét Dala Mihail és Vincze György, a rajoni pártbizottság titkárai méltatták. Beszédeikben ismertették azokat a megvalósításokat, amelyeket a rajon munkásai, kollektivistái elértek. A pártszervek és szervezetek irányításával a rajon ipari egységeinek dolgozói első negyedévi össztermelési tervüket 106,4 százalékban, a Vlahicai Vasizem szorgalmas munkásai tervüket 110 százalékban valósították meg. Kiemelkedő eredményeket ért el Ambrus Ferenc kohászcsoportja, mely 115, Ráduly László öntőcsoportja, amelynek tagjai 110, Egyed Jenő öntőcsoportja, melynek tagjai 120 szá- zalékban valósították meg tervüket. Szép eredményekről számoltak be a lövétei Vaskőbánya dolgozói, akik 15 százalékkal túl- ■ teljesítették első negyedévi ter- yüket. Május elseje tiszteletére az Erdőgazdálkodási Vállalat dogozói tervüket 112,8 százalékkal a Tehnoutilaj vállalat dolgozi 105,1 százalékban, a Keszruhi gyár dolgozói 102 százalékban, Helyiipari Vállalat dolgozói 101, százalékban teljesítették. A szántóföldeken dolgozók szép eredményeket értek el a ünnep tiszteletére. A Május elsejét köszöntő munkaversenyekben résztvettek az állami gazdaságok, a gép- és traktorállomások dolgozói és a kollektivistái is. A muzsnai, rugonfalvi, szentpáli, kobátfalvi, szentmártoni dályai, nagygalambfalvi, keresztúri, újszékelyi kollektivisták befejezték a tavaszi vetést. A rajon dolgozói jelentős eredményeket értek el a hazafias munkában, melynek értéke már meghaladja az 1.662.000 lejt. Aenti szép megvalósítások mégszebbé, meghittebbé tették az Udvarhely rajoniak idei Május elsejei ünnepségét. Az Udvarhelyen lezajlott ünnepi gyűlést tartalmas művészi előadás követte a rajoni műveődési házban. Május elsején délután és másodikén ugyancsak gazdag kulturális és sportrendezvényeken szórakozhattak a város dolgozói. .VARRÓ DOMOKOS _________ vörös zászló Szekeres Sándor elvtárs, a tartományi pártbizottság titkárának teszne el (Folytatás az 1. oldalról) szilárdításáért, a kommunista és munkásmozgalom összeforrottság ?" A kiváló eredményekért, a megáért mert ebben látja a szérveket a tervteljesítés és a szocializmus és a béke győzelmecialista versenyben tett vállalánok biztosítékát. Ez a politika kások megvalósításában elértek, a ,,ut paralifnnak a , , ’ nemzetközi kommunista es muntartományi pártbizottság forró kásmozgalom egysége megszilárdul üdvözletét küldi üzemeink összes vitájáért kifejtett minden akció- “ munkásainak, mérnökeinek és fában. j. technikusainak, és újabb sikere- A Román Munkáspárt Központi ket. kíván a tervfeladatok telje- tt Bizottsága legutóbbi plenáris t sítésében, országunk dolgozói ülésének nagyjelentőségű nyilat, anyagi és kulturális színvonala kozata részletesen kifejti pártunk. állandó emelésében. véleményét a jelenkori társadalm Tartományunk kollektivista mi élet és a nemzetközi komparasztsága lelkes munkája n komunista és munkásmozgalom fej- smán, nap mint nap egyre szebbődésének fő kérdéseiről, vala- .. eredményeket ér el a kollektív mint ennek egysége megszilár- a gazdaságok gazdasági-szervezeti dításának útjáról, a megerősítésében, a tavaszi mező- Elvtársaits gazdasági kampány munkálatai . T,. „ , nak jó minőségű és időbeni el- HnPW 1 -1 -~T k,va!o alkalom s végzésében, a mezőgazdasági M3V Sikereinek e növényi és állati termékek tér- ^‘ L et e teremelésének állandó fokozásában A szocializmus építésében kla Az elért szép eredményekért határtalan elvtársi üdvözletünket küldjük aiwak A-tt *° Ük el h?*?nk, az összes kollektivistáknak, me- sorakozni fíg:‘D°r0s. Regben - zőgazdasági gépkezelőknek, mér- • a.roman M’m.k ts. nököknek és technikusoknak és dássa^ tekint -*ako* újabb sikereket kívánunk szó- “snek , „ a jövöbe. • cialista mezőgazdaságunk tok - felhivJ? „hIOS mun^s-1 vábbi fejlesztése utján rastsánnt“« * konrekt.lvista pa‘ rw,„. ... . . rasztsagot, az értelmiségi dolao-Udv.isoljuk tartományunk er zókat, egész népünket honv 'tetelmisegi dolgozóit, akik minden vékenységükbem párTunk ^poll ’ kepe^ec,ukkel, hozzáértésükkel Ilkájának alkalmazásában elért , és lelkesedésükkel hozzájárulnak újabb sikerekkel köszöntek a népgazdaság fejlesztéséhez, az Románia felszabadulásának XXii tu nemzedék neveléséhez, a tv évfordulóját, népünk nagy nem- tudomany es a kultúra felvirágoz- zott ünnepét, s minden képessé’ Nénkán»?IrChaZállkbarl ~ 9 Román «üket latbavessék hazánk, a Po-i 1 -Pkoztarsasagban. men Népköztársaság további vi-Elvtársak! végzásáért a szocializmus napjé-Május elsejét, a dolgozók nem- napi utján, tetkozi szolidaritásának napját, Éljen Május 1, a dolgozók a békéért folytatott harc jegye- nemzetközi szolidaritásának a"ben ünnepeljük. Hazánk külpoli- világ munkáséi testvériségének tiktaja a békés egymás mellett napjaélés elveinek következetes alkal- Éljen az enés? VIHamazasara irányul; ez abban a osztályának egysége‘ a htíSuSt következetes harcban tükröződik, demokráciáért V, ’ szocializmu' amellyel síkra száll a gazdasági, sért vívott harcban! SzOCiallzmutudományos, kulturális kapcsola- Ékon ^ Y. tok szüntelen fejlesztéséért azzánk n virágozzék drága baösszes államokkal, t. a Román Népköztársa-A Román Munkáspárt, annak új élet/IVzoSL^« ^ f Központi Bizottsága élén Gheormás és tehetséges 'Si*rohe Gheorgniu-Dej elvtárssal, Élienn következetesen küzd a szociális- annak KözíwíV’^1515^ és ta országok nagy családja egy- Ghenrohe élénségének és testvériségének míg- társsall 6 Gheorgsl3p-Dpjelv-1 ÜNNEPSÉGEK TARTOMÁNYSZERTE epseges termest igere esőszöntötte a Május elsejei ünnepre készülődöket Régenben. De I sem akadályozta meg a dolozók százait, hogy az üzemek i ■ varán, zeneszó mellett felsőr ■ hozzanak az ünnepi seregszemlére. És reggel fél tízre rá zsúfolásig megtelt a Rajoni Mvelődési Ház nagyterme. Az ünnepi gyűlést Bon Constantin, a Szakszervezeti Helyi Tanácsának elnöke nyitta meg, a nap jelentőségét pdig Pop Constantin, a rajo pártbizottság titkára méltatt számot adva a rajon dolgozónak ünnepi munkasikereiről Régen rajon ipari egységei . 1154-es esztendő első negyedében össztermelés tervüket 11 százalékra, míg árutervüki 111,6 százalékra teljesítették, régeni erdőipari dolgozók 115 százalékos eredménnyel köszöntötték ezt a napot. A faipa komplexum határokon túl ismert termékeinek alkotói 3 százalékos eredményről szóltak a Köztársaság vállalat, mel nemrég nyerte el a tartomén élenjáró üzeme címet, 124,8 százalékos össztermelési eredmény jelenthezett. A rajon községeiben, falvaiban ezekben a napokban szóló□--------------- ----------Jogos munka folyik, és Gernyipszeggel, Marosjárával együt ez számos község jelenthette, hog: Május elsejére a tavaszi vetés id befejezték, a mag a földbe keerült, jöhet a bőséget hozó májusi eső ... rár Május elsejét köszönti az ünneplő város. A gyékényfonatol ii előbukkan a befejező előtt álló moziépület, ahol majd panorámikus filmeket is vetíthetnek, egy ugyancsak most épült , 16 tantermes épület, a jövő trak '1r turistáinak korszerű iskolája, íj. Nemrég adták át rendeltetésének a kitűnően felszerelt gyermekkórház új épületét, s a nappokban költöznek otthonaikba ^ ez új tömbház lakói is. . Ugyanígy válnak valóra a fel- A szabadulásunk 20. évfordulójára ,9 !?3 vállalások is. Életrekelí lóik élvonalában olyanok haladranak, mint Baricz Árpád és Bloj Toan, _ az _ IRTIM lakatosai, Man 2 Zacharie és Farcas Floren brigádosok, az IFiszticsos részlegé- nek famunkásai, vagy mint Bagky Erzsébet és Suciu Maria élt. munkások, meg sokan mások, akik itt hallgatják az ünnepi jelentést, mely munkájukról, megis változott életükről s az egyre - boldogabb jövőről szól. Róluk is beszél az ünnepi gyűlés szónoka, akit gyakran szakít félbe az összegyűltek lelkes tapsa. Újra meg újra hálatelt szívvel éljenezték pártunkat és annak vezetőségét, élén Gheorghe - Gheorghiu-Dej elvtárssal, éltet- tük a szocialista tábor egységét, ünnepelték az alkotó munkát, s győzelmeinket Régenben is, mint szerte az egész országban. 3 BAKSA MÁRIA A kora reggeli órákban a gazdálkodási Vállalat fúvószerkara ébresztette a várost. A ünnepséget a kedvezőtlen időzás miatt a filmszínházban titották meg. Zsúfolásig megtszették a nagytermet az üzemi és intézmények dolgozói, s kollektivisták, akik kimagas eredményekkel köszöntötti május elsejét, a dolgozók nemzetközi szolidaritásának napja Az első sorokban foglaltak hívet azok, akiket a múlt év lee elért kimagasló eredményeikért szocialista verseny élenjáró jelvényével tüntettek ki. Az emelvényen helyet foglalak az RMP rajoni és városi bzottságának tagjai, a rajoni városi néptanács végrehajtó bzottságának elnökei, a szakszevezetek helyi tanácsa és a töbi tömegszervezetek vezetői, a termelésben kitűnt dolgozók. Az RNK himnuszának elhangzása után Mezei Gyula, az RM Gyergyó rajoni bizottságána titkára meleg szavakkal üdvözölte az ünneplőket. Május elseje jelentőségéről Isa Stefan rajoni pártbizottság titkára és Jakab Imre, a Szakszervezetek helyi tanácsának titkára beszélt román, illetve magyar nyelven A beszédből kitűnt, hogy a rajor ipari vállalatainak dolgozói 103,1 százalékra teljesítették ez év első négy hónapjára eső összipari termelési tervüket árutermelés, tervüket pedig 104,7 százalékra valósították meg. 3.650.000 lej értékű terméket állítottak elő a terven felül, s az önköltség csökentésével 826.000 lej értékű terven felüli megtakarítást értek el. A Fagazdálkodási Vállalat mununkaközössége például hat nappal határidő előtt teljesítette ápril havi összipari termelési feladaatait. Az előadók beszéltek a rajo kollektivistáinak szorgos munkál aáról, arról az odaadásról, amelllyel azért küzdenek, hogy mibezmarabb földbe kerüljön a maci hogy mielőbb elvégezzék a seronlévő mezőgazdasági munkálatokat. A résztvevők minduntalan ■„ megszakították a szónokok belszédét, lelkesen éltették a Román Munkáspártot, annak Központ Bizottságát, élén Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárssal, s újbó hitet téve a győzelmeink ihletője és szervezője, a Román Munkás- párt mellett. Az ünnepi gyűlés az Internécioriale akkordjaival ért véget . Délután tovább folytatódott a gyergyói dolgozók ünnepe. A ’rajom művelődési házban megrendezték a műkedvelő együttesek nagyszabású seregszemléjét. Nagy sikerrel szerepelt a gyergyói pionírok énekkara, a gyer , középiskola tánccsoportja, s a közönség elismerését váltotta ki az újfalvi művelődési otthon agitációs művészbrigádja, az orotvai furulyások együttese, a ditrói művelődési otthon tánccsoportjának korsóstánca, a ditrói énekkar, és a többi műkedvelő együttesek műsora. Május ünnepét a gyergyói dolgozók is vidáman, a megszépült életünkből fakadó lelkesedés jegyében ünnepelték meg. THOMAN BÉLA ---------------—DC : ------------------□ncn------ ; ÍLtEJ3,dlé9SS;€$SrB Már a Május elsejét megelőző napokban ünnepi díszbe öltözött a város. Május elsején délelőtt tíz óraikor a sportpályán vette kezdetét az ünnepség. Az itt felállított emelvényen helyet foglaltak a rajoni pártbizottság bürójának tagjai, a tömegszervezetek, vállalatok és intézmények vezetői, a szocialista verseny élenjárói. Az ünnepi gyűlést Viorel Sicobeanu elvtárs, a városi pártbizottság titkára nyitotta meg, majd Victor Pop elvtárs, a rajoni pártbizottság első titkára mondott ünnepi beszédet, melynek során számbavette a felszabadulás után eltelt évek nagyszerű eredményeit és azokat a sikereket, amelyekkel a rajon dolgozói Május elsejét köszön- ■ tötték. Utalt arra, hogy az ipari termelési tervet az 1964-es év első negyedében tíl százalékban teljesítették. E tekintetben különösen jó munkát végeztek a Hőerőmű építői, akik szembe helyezték a második száz MW-os gépcsoportot is. A T munkásosztály nagy ünnepét köszöntő versenyben kimagasló eredményt értek el a Petra Teenteac és Martin Caiser által vezetett brigádok. Kitűnt továbbá a ludasi Kenderáztató üzem munkaközössége 137,8 százaié■os globális tervteljesítéssel, vadusínt, az állami gazdaság dolozói és a kollektív gazdaság agsága, akik elvégezték a tavazi vetési munkálatokat. Az ünnepi gyűlés után a Cuorgyár agitációs művészbrigádi és más műkedvelő csoportok sorakoztatták az ünneplőket. EMILIA RUSSE AZ IFJÚSÁG NAFTÁN Nagyszabású ünnepi vetélkedés a színpadokon és sporttereken május 7-án, a Román Népköztársaság Ifjúsága Napján a tartomány fjai művészeti és sport vetélkedéssel ünnepeltek. Az IMSZ tartományi és városi bizottsága szervezte ünnepségek nagyszámú ifjút mozgósítottak a színpadokra és a sportcsarnokok küzdőtereire. Már délelőtt 9 órakor megúavították az iskolák művészeti csoportjainak a város különböző pontjain szervezett találkozóit. Így az Electro-Mure? klubban a pionírok és iskolások táncegyüttesei, a Közüzemek klubjában a kórusok, zenekarok, ésszólóénekesek, míg a 2-es számú Bolyai Farkas Középiskola dísztermében a szavalók és szavalókórusok mérték össze tudásukat. Az Egyetemi Sportcsarnokban 10 órakor megkezdődtek az iskolások vetélkedései. Az Electro-Mure? klubban mintegy 16 együttes lépett a szinpadra. Nagy sikert arattak többek között a marosvásárhelyi 4-es számú általános iskola, a régeni 2-es számú középiskola, az ualamely rajon! Pálpataka nyolcosztályos általános iskola és számos más iskola tanulóinak műsorszámai. A Közüzemek klubjában is lelkesen folyt a verseny. Forró tapssal jutalmazták a hallgatók a rs??ni 1-es számú középiskola szólóénekesét, Ognean Máriát, továbbá a marosvásárhelyi Uni- 1 reá középiskolások, valamint a I a gyergyóiak, csíkiak, toplicai- ■ 1 UnUi[. 1 - mintegy 34 szám szerepelt a műsoron. Délután is folytatódott a művészegyüttesek műsora. Az Aectro-Mure? klubban 17 órai kezdettel a város üzemei és inézményei rendeztek színvonalas művészi előadást, amely 19 órást tartott. Az ifjúság napján tervezett ünnepségek az Elecro-Mure? klubjában megrendeett szórakoztató táncesttel zárulok. assist rSdMkeläsvi„"'“SkS'\csstL”isL " «53^3* iskolájának Sláleánek.se, Drág„„ j ÄSTU a ].“ öSYYk?“ TJÄtS . mai iskola tánccsoportja látható. ^ . A marosmenti város dolgozói is lelkesen ünnepelték meg Május elsejét. Az ünnepséget a munkásklubban tartották meg A nagygyűlést Nadin Grigore elvtárs, a Szakszervezetek Helyi Tanácsának elnöke nyitotta meg. A nap jelentőségéről Alexandra Cadar elvtárs, a rajoni pártbizottság titkára beszélt. Miután vázolta hazánk dolgozóinak a hatéves terv első négy évében elért sikereit, rátért toplica rajon dolgozóinak megvalósításaira, akik május elsejét a termelésben elért újabb eredményekkel köszöntötték. Az 1994-es esztendő első negyedévi összipari termelését 102,1 százalékra, az árutermelési tervet 103,3 százalékra valósították meg, 1.000.000 lej értékű terméket adtak terven felül. A legjobb eredményeket a galócási Fa-jipari Komplexum, a toplicai Fagazdálkodási Vállalat, a bor-széki Apemin és más vállala-tok érték el. A nagygyűlést művészi műsor követte, amelyen részt vettek a rajon legjobb műked- felő csoportjai. I. Borszék város dolgozói ugyan-rsak nagygyűlésen ünnepelték Tájus elsejét, amelyen Iuliu Pop, a városi pártbizottság titkakára méltatta a nap jelentőségét, a STEFAN IVA. " Szasiusra ünnepi köntöst öltött e napon Dicső városa is. Vörös és nemzeti színű zászlókat lengetett a tavaszi szél, az épületek frissen festett homlokzatára Marx, Engels, Lenin, a nemzetközi proletariátus nagy tanítómestereinek portréit, valamint pártunk Központi Bizottsága Politbürója tagjainak portréit helyezték el. [ A November 7 teret a dolgozók ezrei lepték el, éltetve szeretett pártunkat, megvalósítá- ■ saink ihletőjét és szervezőjét. Az ünnepi nagygyűlést Simion Man elvtárs, a Szakszervezetek Helyi Tanácsának elnöke nyitotta meg. Május elseje jelentőségéről Mircea Ripea elvtárs, a rajoni pártbizottság titkára beszélt. Hangsúlyozta, hogy dolgozó népünk e napot is a hazánk felszabadulása 20. évfordulója tiszteletére kibontakozott szocialista versenyben elért újabb megvalósítások teljesítésével köszönti. Dicső város és rajon dolgozói kimagasló eredményeket értek el a szocialista versenyben. Ez év első negyedében az össz------------------□ ipari termelés előirányzatait 100,9 százalékban, az árutermelési tervet pedig 102,1 százalékban valósították meg. Az év első három hónapjában ■ 89 tonna nátriumbikromátot, 160 tonna kénsavat, 1.211 négyzetméter fajánszlapot, 54 tonna marószódát, 69.700 négyzetméter húzott és 4.200 négyzetméter öntött üveget és más termékeket gyártottak terven felül. A tervelőirányzat teljesítése és túlszárnyalása" terén a legszebb eredményeket a Tégla- és Cserépgyár, az üveggyár, a Vegyipari Kombinát, az IRIL, az IGRF, a ,,Deservirea' Kisipari Termelőszövetkezet dolgozói érték el. Az ünnepi beszéd elhangzása után Iosif Buzdugan elvtárs, a városi pártbizottság titkára felolvasta a tartományi pártbizottsághoz intézett távirat szövegét. E nap jó alkalom volt arra, hogy Dicső rajon dolgozói számbavegyék megvalósításaikat, s egyben újabb ösztönzés további sikerek elérésére. IONITÄ POPA’n------------------ | CüsíBthain Az idei május elsejei ünnepi gyűlést Csíkszeredában a kedvezőtlen időjárás miatt a Rajoni Művelődési Házban tartották meg. A nagytermet zsúfolásig megtöltötte az ünneplő közönség. A gyűlést Kiss Lajos elvtárs, a városi pártbizottság titkára nyitotta meg, a nap jelentőségéről, a világ munkásainak nemzetközi összefogásáról, s a béke megőrzéséért folytatott harcáról román nyelven Szabó József elvtárs, a rajoni pártbizottság első titkára, magyar nyelven Ráduly Elek elvtárs, a rajoni pártbizottság titkára beszélt. A szónokok méltatták azokat a nagyszerű sikereket, termelési eredményeket, amellyel a rajon dolgozói Május elsejét köszöntötték. Így a rajon ipari vállalatai az első évnegyedi össztermelési □-----------------------------------------------tervüket 108,3 százalékban teljesítették. Különösen kimagasló eredményeket értek el a Fagazdálkodási Vállalat, az IRMC, a Solidaritatea malom, a Mureșul Bányatröszt, a Csíki Textil Készruhagyár, az Olt Kisipari Termelőszövetkezet és más vállalatok dolgozói. Figyelemre méltóak a munkatermelékenység növelése terén elért eredmények is. Azirányzatokat e tekintetben 102,8 százalékra teljesítették. A Csíkszeredai IMTF vállalat dolgozói Május elseje tiszteletére négy hónapi termelési tervüket már április 20-án teljesítették. A tavaszi vetési munkálatok elvégzése terén is jó eredményt ért el számos kollektív gazdaság. A szentimrei kollektivisták a szentkirályi és csicsói kollektivisták 89, a szépvízi és szentsimoni kollektivisták 84 százalékban teljesítették a tavaszi vetési tervet. A lelkes hangulatú ünnepi gyűlés után a résztvevők megtekintették a több mint három óra hosszat tartó ünnepi műsort. Délután sokan ellátogattak a Balom Múzeum Május elsején aecrnyilt új részlegéhez, a Falumúzeumhoz, mások pedig ugyancsak, a Május elsején megnyílt cepzoművészeti kiállítást tekinettek meg. Május elseje, a dolgozók nemzetközi szolidaritása napja alkalmából ünnepi gyűlés zajlott le aazon más helységeiben is, mint talánbányán, Tusnádfürdőn, ahol Csíkszeredáihoz hasonló lelkes ünepségre került sor. KELEMEN ISTVÁN