Vörös Zászló, 1966. október (18. évfolyam, 231-256. szám)
1966-10-01 / 231. szám
VÖRÖS ZÁSZLÓ . . Hány barát elesett a harcban! De mi nem állunk meg, Előre! Hullámokat ver a kanyargó Be vize, Az egész hátország velünk énekel. (LIANG-NAM dél-vietnami költő) nouEn-cunG mw*) . Az elvtársat, aki azokban az években a Sza-Nu erdőben rejtőzködött, Ki-Jet-nek hívták. Attól kezdve, hogy az amerikaiak és Dhiem katonái elfoglalták ezt a területet, egyetlen nap nem telt el rajtaütés nélkül. Az ellenség kapui minden éjjel ott keringtek a falu körüli erdőben, mindegyre kutyaugatás és puskaropogás verte fel az éjszakai csöndet. De Lo-Man falu lakói büszkék lehettek: a megszállás öt hoszszú éve alatt az ellenségnek egyetlen pártmunkást sem sikerült elfognia a falut övező erdőkben. Az illegális harcosoknak eleinte a falu fiataljai hordták az élelmet. Az ellenség azonban hamarosan nyomukra akadt és az ifjak közül sokat letartóztatott. Száz testvért egy fügefa ágára akasztották fel, a falu bejáratánál. „Mindenki így jár, aki kommunistát rejteget vagy élelemmel segít" — tették közhírré a megszállók. Ettől kezdve megtiltották a fiataloknak, hogy az erdőben dolgozzanak. Ekkor öregemberek és öregasszonyok váltották fel a fiatal lányokat és fiukat, ők látták el élelemmel az erdőben rejtőzködő kommunista harcosokat. Az ellenség azonban erre is rájött. Nian anyát halálra ítélték, fejét levágták és szuronyra tűzve végig hordozták a falun, így került sor a gyerekekre. Thu és Mai volt a legbátrabb közülük. Amikor Thu a szántóföldön dolgozott, a kislány, Mai vitte az élelmet az erdőbe. Amikor Mai otthon maradt és a kicsi Zit-et dajkálta, Thu, a kisfiú indult útnak. Megtörtént, hogy az éjszakát az erdőben töltötték, féltek egyedül hagyni Ku-Jet elvtársat, köröskörül ellenség, valaki a nyomára akad, és akkor ki Mj$tt 'n'&fél elrejtőzni? ! egyszer kérdezte: ■ Nem féltek? Hiszen ezek a banditák titeket is elfoghatnak és megölhetnek, mint Szut testvért és Nian anyát! A szundikáló Thunak mindjárt kiment az álom a szeméből. — Met apó azt mondta: te a párt vagy és a párt nélkül elveszett a Haza! Az erdei rejtekhelyen Ku- Jet írni-olvasni tanította a két gyereket. Bambuszból kis táblát készített, bedörzsölte a szári a fától visszamaradt korommal, leöntötte sűrű gyantával. Thu felment a Ngok-lin hegyre — az út majdnem három *Nguen-Cung Than, fiatal délvietnami író, aki a felszabadított területen él. Itt közölt írása részlet Sza-Nu erdejében című elbeszéléséből, napot tartott — onnan egy kis zsák fehér agyagot hozott, amely egészen jól helyettesítette a krétát. Mai szorgalmasabb volt, három hónap alatt megtanult olvasni, majd írni, egy félév múlva pedig összeadni és kivonni. Thu nehezebben tanult — nem volt türelme hozzá. Bosszantotta a dolog, s egyszer úgy megmérgelődött, hogy öszszetörte a bambusztábláját és egy egész napra eltűnt. Ku-Jet próbálta megvigasztalni, de a kisfiú összeszorította a száját és egy árva szót sem szólt. Mai is hiába kedveskedett neki, Thu csaknem megverte. Egy este Ku-Jet azt mondta neki: — Ha az amerikaiak vagy a diemovisták megölnek engem és te, Thu, felnősz — te lépsz majd a helyembe. De ha írástudatlan maradsz, milyen pártmunkás lesz belőled? Reggel a kisfiú félrehívta Mait: — Te, mondd csak, hogy is kell kiejteni az „o"-t, amikor olyan kis horog van az oldalán? Ereg fsztán szf.^g. másik ^betűt is mutasd meg, azt, amelyiknek olyan nagy a pocakja . . . Thunak valóban nehezen ment a tanulás, de annál ügyesebben tájékozódott az erdőben. ő volt Ku-Jet elvtárs öszszekötője, ő tartotta a kapcsolatot a helyi és a kerületi pártbizottság között. A járt ösvényeket nem szerette. Amikor ellenséges gyűrűbe került, felmászott egy magas fára, szemügyre vette a környéket és az ellenség orra előtt csúszott ki a gyűrűből. Amikor még folyón kellett átmenni, mindig a legsebesebb részt választotta, ott ugrott be és mint egy hal hasította a vizet. „Az ellenség ott keres, ahol a folyó csendesebb, eszébe sem jut, hogy az örvénylő részen úszunk át" — mondogatta. Egyszer azonban, amikor a Dak-Nang egyik zátonyos részén éppen a folyóba akart ugrani — Ku-Jet levelét vitte a kerületi bizottsághoz — a tarkójára egy hideg puskacső nyomult. Még arra sem volt ideje, hogy lenyelje a levelet. Három nap múlva Lo-Man lakói azt látták, hogy a kis Thut összekötött kezekkel és lábakkal, fegyveres katonák vonszolják maguk után. — Mutass rá a kommunistákra és szabadon engedünk! Az egész falu összefutott. Met apó szikár alakja úgy jelent meg Thu mellett, mintha a földből nőtt volna ki. A kisfiú még a derekáig sem élt. Az öreg érces hangon mondta: — Thu, szégyent ne hozz a falura! Thu intett a szemével és Met apó elégedetten bólintott. — Rendben van, fiam! Thu hátán kések nyomai látszottak. — Na, mutasd már, ki a kommunista ezek közül. Thu halkan szólt: — Először áldozzátok el a kezemet. Hogy tudjak valakire rámutatni, ha összekötöttétek a kezemet? A katonák az egyik kezét szabaddá tették. És akkor Thu a saját mellére mutatott: — Én vagyok egyedül kommunista. Ismét kések hasították fel Thu keskeny hátát, amely nem volt szélesebb az anyjától kapott kis gyermekhátizsáknál. Estére a vér megalvadt a hátán és megfeketedett, mint a szanu fa gyantája. A kis Thut rövid idő múlva ismét visszahozták a faluba. Kis barátnője, Mai, odafutott hozzá, átölelte és sírva fakadt. Thu haragosan mondta: — Hadd abba a sírást. És tanulj. Ha engem megölnek, te lépsz majd a helyembe. Három év múlva Thu megszökött a Kong-tumi börtönből. A falu előtt, az erdő szélén, egy nagy szanu fánál Mai várta. JOSE RODRIGEZ ELISANDO chilei újságíró uralm.! ... Az ember itt pirkadatkor kel és munkába indul fegyverrel a vállán . . . Ennek az asszonynak például nem maradt senkije — férjét kivégezték a franciák az Ellenállás éveiben, két lánya délen van . . . Egy fiatal lány a milicia egyenruhájában, int a kezével. Három una hiányzik, arcán nappali bomba okozta égési sebek hegei. . . Hanoi — előcsarnoka mindannak, amit később lát, tapasztal az ember. Már nem is város. Minden templomnak, minden kórháznak, minden iskolának megvan a saját egy, vagy két óvóhelye. A város feláldozta a szépségét: bárhová is nézünk — mindenütt felásott, felszaggatott utcák, terek. Az óvóhely — a kiszolgálás egyik fondája lett, amelyet a szállodák kötelesek biztosítani a vendégeknek. Sokszor fontosabbak, mint a fodrászüzlet vagy az emlékbolt... És íme, az a két mondat, melyet mindenütt hall az ember : miniszterelnöktől, és gyári munkástól, egyetemi előadótanártól és parasztlánytól — a népi milícia tagjától: ,,Ha kell, öt, tíz, vagy tizenöt évig harcolunk. Ha el kell hagynunk a várost, elhagyjuk, és a dzsungelben folytatjuk a harcot“. VINCZE FERENC fordítási Könyv készül a román film történetéről Az Országos Filmarchivum könyv készítését tervezi a román film történetéről. Ennek érdekében országos akciót indít a hazai filmezés fejlődésére vonatkozó dokumentumok (filmek, fényképek, közlemények, egyéb dokumentumok) felkutatására és beszerzésére. Mindazok, akik adatokat tívnak szolgáltatni a filmezéssel kapcsolatban (román filmek forgatása, mozihálózat, archívumok, gyűjtemények, stb.), kérjük, hogy vegyék fel a kapcsolatot a tartományi mozivállalat sajtó- és propaganda irodájával (I.C.R.S. Tg.-Murej. Bíróul presä $i propaganda, Str. Sfatului Nr. 1.). Az Országos Filmarchivum képviselői ez év október 26—27- én Marosvásárhelyre jönnek, hogy átvizsgálják és átvegyék a felajánlott dokumentációs anyagokat. Ugyanakkor a tartományi mozivállalat székházában személyesen is szeretnének elbeszélgetni mindazokkal, akik segítséget tudnak nyújtani az említett könyvhöz szükséges dokumentációs anyagokkal. Goldonitól Osborie-ig meglehetősen nagy a távolság, sokkal nagyobb, mint Velencétől Londonig, mert túl a tengernyi mérföldön, mely a két várost elválasztja, két évszázad sem csekélység: az első író ugyanis az olasz felvilágosodás színpadi reformátora, a második viszont századunk derekán újítja meg az angol drámairodalmat. A kolozsvári műkedvelők, kiket a múlt hét végén láttunk a Stúdió Színházban, szerencsésen áthidalták ezt a távolságot: szerény lehetőségeikhez mérten híven tolmácsolták mind az olasz, mind az angol szerző darabját, ismételten bizonyítva, hoff" a műkedvelő nem feltétlenül ..amatőr“, lehet a tömegkultúra berkeiben ízes-jó gyümölcsöt is érlelni. Lehet, csak legyen tehetség, hozzáértés, ügyszeretet. Kolozsváron pedig van. A Nemzeti Színház és az Állami Magyar Színház román és magyar művészei tudnak olyan pezsgő színházi légkört teremteni, éltetni, hogy az a kétkezi és szellemi dolgozók nagy számát vonzza a színpadi alkotás felé. Változatos repertoárjuk és szüntelen tevékenységük serkentőleg hat mindazokra, akik éreznek magukban szunnyadó képességeket, tehetséget, s érvényesítése érdekében nem riadnak vissza némi fáradságtól. A jelentkező tehetségeket azonban gondos színés--kezek formálják, iskolázzák tovább, hogy amit produkálnak, művészet legyen — nem silány műkedvelősködés: hosszú hónapokig készülnek egy-egy darab bemutatójára, de utána évekig járják vele a városokat, falvakat. A múlt heti vendégjátékon is: Horváth Béla, illetve Bisztrai Mária keze nyomát éreztük. A Furfangos özvegy kissé egyenletesebben pergett, a Dühöngő ifjúság valamivel akadozóbb volt, de a gondos előkészítés mindkét produkción meglátszott. Az ötletdús játék „olajozott“ együtt-alkotás, de még az a két-három hozzátoldás is, amit szívesen elengedtünk volna . . . — Horváth Béla művészi profiljára vall. És a viszonylag tiszta, érthető színpadi beszéd,melynek hiánya annyi műkedvelő csoport munkáját taszítja süllyesztőbe!) — Bisztari Mária odaadását dicséri. A szép siker döntő tényezői azonban mégis a tehetséges műkedvelők : Zsigmond Levente, L. Kádár Gyöngyi, Karácsony Nóra, és a „profinak“ is beillő Bereznai Zoltán. O. T. I Goldonitól Qsborne-ig miHÍH BEfllUC Sqjjl JiXLzak zi&Ugktn. Régi jó ismerősöm A nap. Egy reggel sápadt arccal ébredett fel. — Hívjunk azonnal orvost — mondtam neki. — A nyarat hívd te vissza — válaszolt. — Csakhogy nincs térfi vízuma. — Akkor távozz te is, Mert ez az én bajom ragályos. — S valóban, felnéztem a fákra, És sárga volt mind, Azaz csupán a levelük. Majd a tükörbe néztem S bólintva szóltam: — Nagyszerű. Egy évszakkal túlléptem Saját időmet! Hajam fehér egészen, De csak a hajam. KISS JENŐ fordítása A Filharmónia évadnyitó hangversenye Tizennyolcadik hangversenysorozatát indította útjára, menetrendszerű pontossággal, filharmonikus zenekarunk szeptember utolsó é oda estéjén. Mégpedig egyáltalán nem szezoneleji, hanem egy jól kiorrott együttes alapos, kidolgozott produkciójával. A júniusvégi utolsó hangverseny ót a jól megérdemelt nyári pihenő mellett a két alakulat — a kamara és a kis szimfonikus zenekar — együttesen mintegy húsz koncert erejéig turnézott három tartományban, tehetsége javát nyújtva a hivatalos hangversenyszezonon kívül is. A vásárhelyi közönség meleg tapsokkal köszöntötte zenekarát a szerdai koncerten, és együtt örült vele a szép muzsikálásnak. Kár, hogy ezen a meleg hangulatú hangversenyen elég sokan hiányoztak a "névsorolvasásról“. A műsor — versenymű hiányában is — sokat ígért. Enescu népi balladai hangvételű II. Rapszódiája kimeríthetetlen szépségeket magába rejtő zenemű, és kiváló alkalmat ad a vonószenekarnak arra,hogy melegségét és selymes hangzását megcsillogtassa, a rézfúvósoknak diadalmas korát, a fafúvósoknak pedig érzelmes domák intonálására. Maurice Ravel „Daphais és Chloe“-szvitje egyike a balettből készült azon zenekari kompozícióknak, melyek mindenekelőtt káprázatos zenei színeikkel ragadnak magukkal. A programszerű felépítés — a szvit három tételét alakító ..Napkelte“. . ..Pantomim-jelenet“ és a ,,Körtánc“ — csak ürügy arra, hogy a szerző javát adja abból, amit leginkább vallhatott a sajátjának: sok-sok pompás melódiát, káprázatosan fűzött, színes harmóniákat, raffinált zenekari hangszerelést és nem utolsó sorban, nem muzsikától ihletett túláradó temperamentumot. Elhangzott végül a már annyiszor hallott César Franck d-moll szimfónia, amelynek érzésdús, romantikus hangulatvilága és annyira sajátosan francia szimfonizmusa nagyon sok zenehallgatóban mélyen rezonál. Erich Bergel ezúttal is kimagasló dirigensi teljesítményt nyújtott: újra bebizonyította, hogy egyetlen pillanatra sem veszti el a zenélés fonalát, végig ura „hangszerének“, a zenekarnak, melynek tagjai készséggel válaszolnak minden egyes mozdulatára. Még akkor is, amikor nem szakad el teljesen a partitúrától — a Ravelt „belülről“ vezényelte —, ennek minden hangja jelentőséget nyer. Amikor pedig, régi repertoár darabjaként a Franck szimfóniát indította útjára, világossá vált, hogy a dirigensi technika és zeneiség együttes szerencsés találkozása újra csak magasfokú zenei élményt fog nyújtani. A zenekar színvonalas produkciójából az első hegedűk és a csellók bársonyos hangja ragadott meg, mint már annyiszor, de sok szén momentumot szereztek a fuvolák és általában a fafúvósok. Persze, bőven van még javítanivaló a zenekarban. Például érthetetlen, hogy egy ilyen jó együttesben annyiféleképpen valósítják meg az egyes vonósok a tremolo-játékot, hogy csak a szimfóniában annyira jelentős részletre utaljak, de nagyvonalakban mégis azt mondhatjuk újra, hogy jó kezekben kiváló teljesítmények születnek a marosvásárhelyi Filharmóniánál. Dr. BIBEK LÁSZLÓ . A napokban érkezett meg a könyvesboltokba Ion Minulescunak az Irodalmi Kiadó gondozásában megjelent verseskötete. Szintén megjelentek a könyvpiacon Gh. Tomozei, Ioanid Romanescu és Gh. Pitut verseskötetei. A prózai munkák közül a könyvesboltokban található többek között Delavrancea, Domnul Vucea és Dimos Rendis: Zece ore nesfirsite című könyve. © Ana Seghers egyik regényéből forgat filmet Günther Stanke a Defa filmstúdióban. A film címe: A tavasznak időre van szüksége. © Alexandr Dun irodalomtörténész a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának könyvtárában megtalálta a „Krasznoe Solnicsko" (Vörös nap) című folyóiratot, amely 1909-ben Khodjent (Türkménia) helységben jelent meg. A haladó eszméket terjesztő folyóirat egyetlen példány, ugyanis első számának megjelenése után a cenzúra betiltotta. • A bukaresti Ion Luca Caragiale Nemzeti Színház műsorán szerepel Hasdeu Rázványi Vidra című darabja. A bemutató 1967. február 10-én lesz. A darabot 100 évvel ezelőtt játszták először a színpadon. A 100 éves évforduló megünneplésének jegyében mutatják be ismét e történelmi drámát. © Jean-Paul Belmondó, Miréne Demongeot, Geneviéve Pare, Stefana Sandrelli és Nadja Tiller világhírű művészek vígjáték filmet forgatnak, Jean Becker rendezésében. © Anthony Quinn filmet tervez — Henri Verneuil rendezésében —, amelyben együtt fog játszani Jean Gabin és Jean- Paul Belmondóval. A film témája egy zenekar kalandjai. Quinn játssza a hegedűs, Gabin a csellós és Belmondó a zongorista szerepét. A Irodalomtudományi Faust bibliográfia készül a kelet-berlini „Aufbau" kiadó szerkesztésében. A könyv háromkötetes lesz, szerzője, dr. Hans Hanning. A mű a XVI—XVIII. századokból mintegy 3500 Faustirodalommal kapcsolatos címet foglal magába. Jana Brejchova közelebbről egy fiatalokról szóló jugoszláv filmben alakít főszerepet. 3 ] FALL LAJOS tusrajza BMülAWK Valázs k Bemutatásról beszélni ezúttal nem a legszerencsésebb, hiszen a vásárhelyi fiatal festőgárda egyik legismertebb tagja. A tartományi kiállításokon időről időre meggyőződünk termékenységéről és arról az egészen újszerű, de már kikristályosodott művészetről, amely Marosvásárhely közönsége számára némelykor talán szokatlannak tűnik, de amelytől már az első pillanatoktól nem tudtuk megtagadni rokonszenvünket. Ami másoknál átmeneti jelenség, vagy divat — értjük ezen az eddig még nem volt keresését — nála olyan művészi eszmény, amit hosszú évek után sikerre vitt. Balázs Imre képeit nem tudjuk öszszetéveszteni egyetlen más képzőművész vásznaival sem. 1956-ban végezte a főiskolát, a kubizmustól, vagyis nagyon távolról indult, s bár az absztrakció ma is egyik megformálási eszköze, a fiatal művészeket fenyegető tévutaktól megóvta őszintesége, az a vágya, hogy önmagát adja. Mint minden igazi művész, a festészetben ő is elsősorban a mondanivaló tolmácsolásának eszközét látja, a kifejezés formájában pedig az a döntő, hogy amit akar, azt lehetőleg úgy mondja el, ahogyan még senki őelőtte. Ez természetes is, és ha Balázs Imre esetében a közérthetőség kérdése felmerül, amint ő maga is mondja, számolni kell a művész és a közönség viszonyával, azzal a közönséggel is, amely hajlamos a szokatlant érthetetlennek nevezni. Művészi útján Balázs Imre számtalan hatást (különösen az expreszszionistákét) oldotta fel és egyénítette színekben, formákban, vonalakban, míg megszülettek az utolsó évek tájképei, csendéletei, figurális kompozíciói és grafikái is, amelyekben a meglátott valóságból már csak a leglényegesebb, a legtöbb hangulati elemet tartalmazó, és mondjuk egyszerűen — a legszebb maradt. Amint egy-egy verset illusztrációiban a maga nyelvére költ át, úgy költi át a valóságot a maga legbensőbb képére, annak az arcnak hasonlatosságára, amely bánatos, elgondolkozó, vagy reménykedő, de mindig emberi. Valahol itt rejlik Balázs Imre művészetének kulcsa. SZ. K. iznarcnep SZÍNÉSZ