Vörös Zászló, 1967. február (19. évfolyam, 26-49. szám)
1967-02-01 / 26. szám
VÖRÖS ZÁSZLÓ ||Pai^§| gy történt. Másfél jó évtizeddel ezelőtt N. P . N. szobafestő feleségé ge tragikus hirtelen 9 || séggel elhunyt. A ^iIi gyász után a férfi újra megnősült, s a második asszonynak, szintén özvegy, volt egy fia. A festő örökbe fogadta a gyermeket. Minden szeretetét rápazarolta, talán azért is, hogy kárpótolja magát a húszéves gyermektelenségért. Ez a fiú igazán nem tudta, mi az, hogy mostoha. Őszülő fejjel odaállt futballozni, minden gyermekcsínyben vele tartott. Talán itt követte el a hibát. Vagy a fiú örökölte az önző hajlamot? Ki tudná ezt megállapítani. Mindenesetre, ha valaki akkor azt mondja neki: ez a gyerek öreg napjaidra az utcára lök , halálosan megbántja. De még nem tartunk ott. Egyelőre még jóbarát apa és fia. Aztán egy újabb tragédia töri meg a boldog családi életet, meghal a második asszony is. N. N. hirtelen éveket öregedett. Csak a fiú iránti szeretet tartotta benne a lelket. De súlyos beteg lett, sokáig volt kórházban, üdülőben. Az orvosok valahogy talpra állították. Akkorra a fiú is már katonaviselt fiatalemberré cseperedett. A két férfi jól megfért egymással a szobakonyhás házban. De a dolgok cudarul mentek, az, amit addig otthonuknak neveztek, minden volt, csak meleg családi fészek nem. Hiányzott az asszony. Hiába, a férfi nem tud melegséget varázsolni a lakásba. Olyan volt, mint egy vasúti váróterem. Tele cigarettafüsttel, szerte széjjel hagyott holmikkal. A fiú többször megpendítette, hogy asszony kellene a házhoz. — Ühüm — hagyta rá az öreg. — Van egy kislány az üzemben. — Nna!? De aztán abbamaradtak az ilyen beszélgetések. Egy nap azzal állít haza a fiú: Megnősültem ! — Mit mondsz? — Megnősültem. — Nekem nem szóltál? — Minek? — Hát nem vagyok az apád? — Nem. Maga csak a mostohaapám. Vihar készült. De az öreget nagy élettapasztalata arra intette, hogy fogja ki a szeleket. Végtelenül fájt neki, hogy a fiú mostohának nevezte, de nem mutatta. Ami megtörtént, azon változtatni úgysem lehet, minek akkor a harag. Gondoljunk inkább a jövőre. — Hol fogtok lakni? — Itt. — Azért, mert én is így gondoltam. Megérkezett az asszony, olyan, mint a többi. Takaros, jó mozgású, szép. Az öreg este a konyhában feküdt le. Nem bánta. Ő is így látta helyesnek. Annál inkább meglepték a következő hetek eseményei. Néhány szóváltás után egyik este, mikor hazament, batyuját az ajtóban találta. Kipakolták. Helyszűke miatt. Mehet, ahová akar, mert a konyha főzésre kell a fiataloknak. Ha azt mondom, egy világ omlott össze benne, az igazságnak csak egy részét mondtam el. Még annyi vigasza sem volt, hogy az új asszony fundálta ki a dolgot. Vele nagyon jól megfért. Az az ember tette hajléktalanná, akire éveken át féltőn vigyázott, akinek az ágya mellett sok fehér éjszakát töltött, mikor lázas betegen feküdt, akivel együtt drukkolta végig a vizsgákat, akivel megosztotta mindazt, amije az életben volt. Nagy elkeseredésében törvényre ment, hogy megkeresse az igazát. Utolsó kétségbeesett kísérlete volt ez. Nem is annyira a lakásért tette, mint inkább azért, hogy észre térítse a fiút. De az még jobban megmakacsolta magát, látni sem akarta az öreget. N. N. albérletbe költözött, s várja a döntést. Mint munkatársai, felettesei mondották, kap egy szobát. Igen, lakása lesz, de vajon örömét leli-e benne, hisz mindig arra fog gondolni, hogy méltatlanra pazarolta szeretetét? SIMON Ervin Borús, szürke vasárnap reggel volt. Ahogy kinézett az ablakon, alig látott embert az utcán. Rosszkedvűen bújt vissza az ágyba. Még zúgott a feje az esti névnapozástól. Fáradt is volt, de aludni már nem tudott. Pillantása ráesett alvó feleségére. Kócos volt az asszony, rúzs nélküli szája halvány, színtelen, s a szeme sarkánál (érdekes, hogy eddig nem vette észre!) apró rángócskák , szarkalábak. Kellemetlenül érte a felfedezés. Valahogy e pillanatban eleven, megfogható ténnyé váltak az elmúlt évek. Pedig saját magán eddig sohasem érzett semmi változást. A tegnap estét is végigtáncolta. No, persze, elsősorban a lányokat táncoltatta. Tetszett vidámságuk, s hajuk illata egy régi, nagyon régi május emlékét idézte. Akkor ismerte meg a feleségét. Csinos barna lány volt, üdesége, kedvessége hamar megnyerte szívét... Ismét alvó feleségére nézett, próbálta felkutatni a régi bájos vonásokat, amelyeket az imént elevenített meg a képzelet. Tekintete újra megakadt a szarkalábakon, s most még vonzóbbnak érezte a lányokat, akikkel az este táncolt, önmagát is látta az esti társaság színes forgatagában. Jóleső érzés fogta el. Kidüllesztette mellét, megropogtatta vállizmait. Érezte, hogy erős. Egyszóval, kellemesen telt az este. Ezzel a társasággal érdemes többször is öszszejönni... Ábrándozásából egy, a haján gyöngéden végigsimító kéz riasztotta fel. — Apukám, hiszen te őszülsz! — Hogy...? Te nem alszol? — Nem. Már vagy öt perce néztek, s észrevettem néhány ősz hajszálat a halántékodon. — Nem hiszem — dünnyögte szinte sértve. — De bizony igen — kacagott az asszony, s hangjában egy kis iróniát érzett. Felugrott az ágyból, egyenesen a fürdőszobai tükör elé lépett. Kissé gyűrött arc nézett vissza rá, a szemek alatt sötét karikával. Egészen közel hajolt a tükörhöz. — Valóban — nyögte maga elé. Nem sok, de pár ősz hajszál fehér lett a halántéka fölött. — Hogy a fenébe nem láttam eddig? — morfondírozott tovább magában. S amikor ismét belépett a hálószobába, már korántsem érezte magát olyan erőben, mint az előbb. — Nos, apukám, igazam volt? Érdekes módon most már nem tűnt irónikusnak az asszony hangja. Meleg barna szemének pillantásában is volt valami vigasztaló. Kissé temohó hangon válaszolt: — Igazad ... Visszadőlt az ágyra. Felesége közben már a másik szobában motozott. Szinte örült a néhány percnyi egyedüllétnek. Tekintetét a plafonra szegezte, mintha ott valami jelentékeny dolog kötné le a figyelmét. Kis idő után azon vette észre magát, hogy mosolyog. Csak úgy, önkéntelenül. S tudatának mélyén meg is formálódott a megállapítás: önmagán mosolyog. MÁTHÉ András Vannak jó emberek. Ha nem is messze látszó helyen, de itt, közöttünk. Az a szállítómunkás például, aki egy hétfő reggel beállított hozzánk, és átnyújtottam a buletinemet. Azt hittem, hogy káprázik a szemem, bementem, hogy megnézzem a táskámban, csakugyan nem volt benne. Kieshetett, tegnap, a bulevárdon, amikor vásároltam a gyermekeknek. Azt sem tudtam, hogy köszönjem meg. Nem fogadott el semmit, még egy pohár cujkát sem, amivel felocsúdván, meg akartam kínálni. Mosolygott és elsietett, mint aki jól végezte dolgát: jóformán megnézni sem volt időm, úgyhogy azóta is ki tudja, hányszor elmegy mellettem az utcán, s én meg sem ismerem. Noi a kézbesítő is ilyen jó ember. Amikor a borítékok közül előkerült a kis, fehérbe kötött könyvecske, a tisztviselők mosolyogva adták kézről kézre. N., a kézbesítő azonban kinyitotta a fehérbe kötött könyvecskét, s elolvasta az első oldalra beírottakat. Konstatálta, hogy a tulajdonos az ő körzetéből való. Betette nagy táskájába, a kellő helyre, az X utcai levelek közé, ám, amikor a házhoz ért, mégsem csúsztatta be a levélszekrénybe, hanem még egyszer átlapozta, s úgy döntött, hogy délután, személyesen viszi fel, amikor Z- ék már otthon vannak, végülis egyfajta okmányról van szó. És délután bekopogott hozzájuk. Z-né nyitott ajtót — épp vasalt a konyhában — és olyan arcot vágott, amilyet én vághattam, azon a hétfő reggel. N. ugyanis átnyújtotta neki — lánya ellenőrzőjét. — Nahát... nem is tudtam ... Hol volt? — dadogott Z-né, és kikapcsolta a vasalót. — Biztosan elveszítette, és valaki bedobta ... Abban a pillanatban megfordult a fejében, hogy tán okkal „veszett el" az ellenőrző. Elsápadt, és gyorsan végiglapozta a könyvecskét, de hamar fel is lélegzett, mert nem volt abban semmi takargatnivaló. Még büszkeséget is érzett N. előtt, s megkínálta volna — akárcsak én — egy pohár pálinkával, de az — akárcsak az én emberem — sietve, mosolyogva elköszönt, Z-né pedig bevitte a fura ...küldeményt". — Na, kisasszony — kezdte volna nagy hangon, csipkelődve — de a kislány ekkor már a kályha előtt állt, rémült, tágra nyitott szemmel meredve rá. Látnivaló volt, hogy eltörik a mécses. El is tört. — Mért nem szóltál? — sajnálta meg az anyja, és még ő vigasztalta: — Mással is ,megtörténik. Jó, hogy megvan. Most már ne pityérési. És ment be a szobába, az apához, hírül adni a különös eseményt. Z. összeráncolt homlokkal vette kézbe a könyvecskét, s tüzetesen, hivatalos alapossággal böngészte végig, de semmi terhelő beírást nem talált, s a jegyek között is csak három — tízest. — Jól van, hölgyem — szólt ki a leányának, apai büszkeséggel. — Ezért igazán kár lett volna, hogyha elvész! S már-már napirendre tértek volna a dolog fölött, de a lányka még mindig sírt. Könnyek között vallotta be, hogy ő maga dobta be a ládába. Megirigyelte egy osztálytársát, akitől minden este megkérdik, mi újság, és aláírják az ellenőrzőjét. Elhatározta, hogy ezután kérdezés nélkül nem mutatja meg a jegyeit , de már harmadik hete járnak iskolába, s hiába vár. Z-né elpirult, Z. meg kikapcsolta a rádiót, amely éppen a Nonandárét bőgte, s cigarettára gyújtott. VARRÓ Ilona POSTA Hervay Gizella Az asszonyok minden bánatát el kellene zengenem csobogó szavakkal, mint a gyorsvizű patakok, ahol kölykök lubickolnak pucéran messzi felverve a vizet és a csöndet. Az asszonyok minden örömét el kellene zengenem, hogy hallják meg a férfiak, a harsogó hangú halászok, a vihar ellen támadó óriásfiúk. Hallják meg, és el ne feledjék sohase, hogy a legszükségesebb dolgokat az asszonyoktól kapják, s az asszonyok lepik meg őket a mindennapi sok, kedves haszontalansággal. Az asszonyok minden bánatát-örömét el kellene zengenem, hogy legyen mit dalolnom a lányomnak, ha megszületik. Az elvált szülők gyermeke A házasság felbomlása az esetek többségében, még ha mindkét fél akaratát fejezi is ki, bizonyos lelki megrázkódtatást jelent számukra. De a válás nemcsak a felnőtt ügye, hanem a gyermeké is. Vajon a válás előtt álló szülők gondolnak-e arra hogy ezzel a lépésükkel, mely legtöbbször nem is az egyetlen lehetséges megoldás, milyen problémák elé állítják gyermeküket? Vagy pedig megnyugtatják önmagukat, hogy ha elválnak, gyermekük is megnyugszik. Az ilyen szülők nem veszik észre, avagy nem akarják észrevenni hogy cselekedetük nem hat megnyugtatólag a gyermekre, ellenkezőleg eltérti őt játékától, tanulásától, olyan újszerű gondokat iktat be életébe, melyek idegenek korától és arra kényszerítik hogy olyan kérdésekben, helyzetekben foglalhon állást, melyeknek összefüggéseit, következményeit fel sem tudja mérni. Azt sem veszi észre sok szülő hogy a válás a gyermeket megfosztja létének szilárd alapjától. Azt az érzést kelti benne, hogy egyik vagy másik szülő eltaszította magától. Ez pedig nagyon súlyos egy életre kiható következményeket vonhat maga után. Éppen a gyermek szempontja az, amely hazánkban is bizonyos intézkedések foganatosításához vezetett és arra inti a válni készülőket hogy alaposabban gondolják meg családi életük felbontását. Napjainban a válások igen nagy száma világszerte olyan intézmények megteremtését tette szükségessé, amelynek célja a szülők megbékítése, a válás megakadályozása. Ezeknek a házassági tanácsadó intézményeknek a létrejötte igazolja, hogy a válás világviszonylatban társadalmi problémává vált. Ilyen intézmény például a Szovjetunióban a Társadalmi Jocii Tanácsadó Iroda (amely tapintattal kellő időben beleszó a családi konfliktusok megoldásába, és ezzel a válást sok esetben megelőzi az amerikai Házasságfenntartó Hivatal, vagy a svédországi úgynevezett „házasságzáró ünnepély“, amikor a válni készülőket a bővítő kísérlet, után magukra hagyják a virágokkal díszített teremben. Szodalmi statisztikai adatok érint a teremből a házastársak 73 százaléka kibékülten távozik. Nem tagadhatjuk azonban azt sem, hogy vannak olyan házasságok is, amelyeknek fenntartása károsan hathat a gyermek fejlődésére. Ilyen esetek adódhatnak akkor ha az egyik szülő mértéktelenül iszákos, teljesen közömbös a család problémái iránt, nemtörődöm, durva, stb. Ez az oka annak, amit egyes svájci felmérések is bizonyítanak, hogy az elvált szülők gyermekeinek 60— 65 százaléka kedvezőnek ítéli meg a szülők válását de csak közvetlenül a válást követő időszakban. Ugyanis a válás számukra a rossz emlékektől való megszabadulást egy tarthatatlan állapottal való szakítási veszekedések, cívódások hosszú sorának marenését jelenti. A kísérleti felmérések azonban azt is kimutatták, hogy bizonyos idő eltelte után a gyermek újból a tettes család az apa és az anya harmonikus együttléte után vágyakozik. Akárhogyan is vesszük, a válás mindig törés a gyermek lelki életében. Gondoljunk csak arra, hogy milyen lelki vívódáson kell Pszichológus szemmel átmennie a gyermeknek akkor, mikor választás elé állítják: Melyik szülővel akar maradni? A fenti kérdésre adott válaszok alapján a gyermeket három csoportba sorolhatjuk. Az első csoportba azok a gyermekek tartoznak akik mindkét szülőt választják. Ezek a gyermekek érzelmileg úgy csatlakoznak az egyik szülőhöz, hogy nem fordulnak a másik ellen. Kisebb korban az ehhez a csoporthoz tartozó gyermekek (például az 5 évesek), ha az anyjukkal maradnak, akkor őt, ha az apjukkal akkor az apjukat tudják őszintén szeretni. Az idősebb gyermekek, hogy az egyik szülőt ne bántsák, a másikkal tartózkodóbb viszonyt színlelnek, de mindkettőhöz egyformán ragaszkodnak. Ebben az esetben a gyermek lelki fejlődésének biztosítása érdekében a szülőknek szét kell választaniuk saját rossz házasságuk ügyét gyermekük továbbra is közös ügyétől. A szülő ebben az esetben csak úgy segíthet gyermekének, ha önzetlenül támogatja ezt a szeretetet. A második csoportba azok a gyermekek tartoznak, akik mindkét szülőtől függetleníteni akarják magukat. Ilyen kettős elforduláshoz vezethet például, ha az apa elhagyja, később pedig anyja férjhez megy. Úgy érzi, hogy mindkettő cserbenhagyta, s így elveszti szülei iránti bizalmát. Ez azért is rossz kihatású a gyermekre, mert így nem bízik abban, hogy valaki is igazán megszereti. A harmadik csoportba azok a gyermekek tartoznak, akik az egyik szülőhöz ragaszkodnak. A gyermeknek egyik vagy másik szülőtől való eltávolodása bekövetkezhetik a házasság felbontása előtt (amikor egyoldalúan csak az egyik szülő gondoskodik róla), és ennek felbontása után, minek előtte jó viszony létezett a gyermek és az eltávozó szülő között. Éppen ezért érzi úgy ebben az esetben a gyermek, hogy a családból eltávozó apa vagy anya elsősorban őt bántotta meg hűtlenségével. Ilyenkor a hozzá hűséges szülőhöz való csatlakozása számára bizonyos fokú megnyugvást jelent. A fenti három csoportba sorolt gyermekek egyikéről sem mondhatjuk el azt, hogy a szülők válása véglegesen megoldotta kérdésüket. A gyermek-szülő találkozások gyakran újabb megpróbáltatást jelenthetnek a gyermek számára. Nem gondolunk itt azokra az esetekre, amikor a gyermek és a találkozó szülő már egészen fiatal korban szakadt el egymástól, amikor jóformán nem is ismerik egymást. Vagy bizonyos mértékben kivételt képeznek azok az esetek is, amikor a gyermekével találkozó szülőnek van mit beszélnie, s témája nem a másik szülő szidalmazása. Ellenkező esetben a gyermek továbbra is ki van szolgáltatva a két szülő közti nézeteltérésnek, veszekedésnek. Az ilyenfajta találkozások továbbra is fenntartják a kettészakítottság állapotát, a gyermek lelki feszültségét. A szülőnek tehát akárhogy is viszonyul volt élettársához, kímélnie kell a gyermeket. A több gyermekes elvált szülők esetében ugyancsak megnehezedik a gyermek dolga. Hiszen itt a szülők problémáiban való eligazodás mellett fájdalmat okoz a gyermek számára a testvéreitől való esetleges elszakítása is. Az elvált szülők gyermekének pszichológiája igen sokrétű. Jelen cikk keretei azonban nem adnak lehetőséget ennek minden irányú részletezésére és elemzésére. Célunk felhívni a bíró, a pedagógus és elsősorban természetesen a szülő figyelmét arra az óriási felelősségre, amely válás esetén a gyermek további lelki fejlődése érdekében rájuk hárul. Egyetlen szülő sem felejtheti el, hogy a felnőttek közös élete ugyan véget érhet a bírósági tárgyalóteremben, de ez a vég a gyermeknél a lelki vívódások kezdetét jelenti. LÄZÄR Sándor főiskolai lektor Zakás-unk, oUUvhuhU A KELETI 5Z0NYEG ! ICuMfodtoduttcMto IC&U&61 K atiék alig néhány hónapja költöztek a város egyik legszebb toronyblokkjába, bátyámék közvetlen szomszédságába. Bátyám fia, a tizenegyedikes Sanyika, azóta szinte teljesen megváltozott. Alig pelyhedző szakállát leborotváltatta, később meg bajuszt növesztett, hogy felnőttebbet mutasson. Ismeretségünk elején nekem is tetszett a lány harmat-frissessége, örökké szépen vasalt ruhája . . . Közös gond hozott össze Kati édesapjával. Megbarátkoztunk. Alkalmam nyílt közelebbről is meggismerni Katit. Egy alkalomkor, ünnep előtt,váratlanul toppantam be hozzájuk. K Kati édesanyja törékeny kicsi munkás asszony, épp nagytakarított. A parkettát vikszolta. Homlokán verejték gyöngyözött. — Egyedül végzi ezt a nehéz munkát? Mosolyogva válaszolta: — A féltere terepen van. Katinak még tanulnia kell. — De hiszen vakáció van. Zavarában elvörösödött. Aztán magyarázni kezdte, hogy Katit nem akarja befogni erre a háládatlan munkára. Pihenjen, gyűjtsön erőt a tanuláshoz. Elnézést kértem a zavarásért s már indulni akartam, amikor Kati, mint a virág, illatosan, pongyolában kilibegett az előszobába. Ujját tiltóan szájához emelte s intett, hogy kövessem a konyhába. Piros szalaggal átkötött csomagocskát nyomott a kezembe s a lelkemre kötötte, hogy lopjam oda a Sanyika téli fája alá. Megígértem. Közben futó pillantást vetettem konyhára. A kagylóban s az asztal egyik felén nagy halom mosatlan éktelenkedett. Vegyes érzésekkel indultam haza. Két-három hét múlva Kati édesapja belémkarolt az utcán s meghívott egy sakkjátszmára. Miközben a szobában lépéseinket latolgattuk, váratlanul heves szóváltás szűrődött be a konyhából. — Kisasszonykodsz! Semmiben sem segítesz, önző és háládatlan vagy! — Értsd meg, anyám, hogy sok a tanulnivaló. Neked könnyű, nem kell kínlódj a trigonometriával. S különben is, nem te mondtad, hogy tanuljak, hogy többre vigyem az életben, mint amenynyire te jutottál? Te nem voltál diák, fogalmad sincs, hogy milyen nehéz a tananyag. — Attól még kitakaríthatnád a cipőd, megvethetnéd az ágyad, kimoshatnád és kivasalhatnád legalább a ruhád. De te mindent csak tőlem vársz, mintha nem is szülőanyád, hanem cseléded volnék ... Kati apjára néztem. Gondoltam, közbe lép. Ő azonban egy megjegyzéssel túltette magát a dolgon: — Fehérépek — összeférhetelenek ... Kiábrándultam Katiból. Ezt Sanyikénak is tudtára adtam, s az okát sem hallgattam el. Sanyika, persze, azonnal védelmébe vette a lányt. Szenvedélyesen bizonygatta, hogy Kati rendes, önzetlen kislány. Jó tanuló és az iskola egyik büszkesége: kiváló tornász, akiből talán bajnoknő lesz. Végül diadalmasan kivágta a legfőbb érvet: — Ha nem ilyen volna, nem lehetne KISZ-tag. — Szép KISZ-tag, mondhatom. Nem ártana, ha a többiek elővennék egy kicsit. Sanyika lemondóan legyintett. — Hiába vitatkozunk. Nem tudja őt megérteni. S ebben teljesen igaza van. DOMANNCI Gyula A mai ember a szőnyegben is az egyszerűt keresi — függetlenül attól, hogy szövött, vagy csomózott, kézi vagy gyári készítésűről van szó — egyetlen szabályt, tartva szem előtt, hogy sötét bútorhoz világosabb, úgynevezett natúr bútorhoz sötétebb tónusú szőnyeg talál. Amit a köztudatban ,,perzsa“ néven ismernek, nem más, mint a csomózott keleti szőnyeg, elvitathatatlanul a legértékesebb, legtartósabb, legművészibb szőnyegfajta, melynek mellesleg semmi köze a gyárilag készült, keleti mintájú plüss szőnyegekhez, bár azokra olykor szintén rámondjuk, hogy „perzsák“. A keleti szőnyegek már az ókorban művészi textiliává fejlődtek. A perzsák már a 6—7 században exportáltak szőnyegeket Kínába és minden idők legértékesebb szőnyege ugyancsak Perzsiában készült. A legrégibb csomózott szőnyegemlékek az ötödik századból származnak és Turkesztánból kerültek elő. Európába olasz és holland hajósok által kerültek az első csomózott szőnyegek. A keleti követségek ajándékai között mindig a legértékesebbeknek számítottak, és az első időkben csupán az európai uralkodóházak díszei voltak. A keleti szőnyegek általánosabb elterjedése kontinensünkön a 16—17. századra esik, amikor már a gazdagabb polgárok házaiban is megjelentek. A 18. században, amikor a francia királyi udvar diktálta az európai ízlést, melybe sehogy sem illeszkedett ,de a keleti minta és színskála, a csomózott keleti szőnyegek , iránti érdeklődés és kereslet lényegesen csökkent. A 19. század vége felé azonban művészettörténészek és műkereskedők ismét felfedezték a keleti szőnyegek értékét. A keleti szőnyegek díszítése a 16. század közepéig szigorúan megőrizte mértani jellegét. Csak ezután jelent meg a virágos minta, melyet a mértanival párhuzamosan alkalmaztak. A mértani rajzúak közül a legnevezetesebbek az úgynevezett arabeszkes szőnyegek. Hazánk területére a keleti szőnyegek importja a 15. századdal kezdődött el és központja Brassó volt. Ezért nem véletlen, hogy a hazai gyártású csomózott szőnyegek első példányai is Brassó környékéről kerültek ki. A keleti szőnyegek iránti érdeklődés napjainkban sem csökkent, habár ezek mintái már alig mutatnak valamelyes rokonságot az egykori perzsa szőnyegmintákkal. Évszázadunk negyvenes éveitől kezdve a csomózott gyapjúszőnyegek mintáinak vonalvezetésében új motívumok, merész újítások mutatkoznak, hogy a modern lakásművészet többi tárgyával együtt harmonikusan beilleszkedhessenek a mai lakás általános hangulatába. Az oldalt szerkesztette: HAVAS Klára