Vörös Zászló, 1968. december (20. évfolyam, 286-312. szám)
1968-12-01 / 286. szám
VÖRÖS ZÁSZLÓ multimi az it MKfti mmsi ? – történt. Zulafehérváron születtem és 1918-ban tizenkét éves voltam, de jól emlékszem mindenre, ami akkor Még augusztusan az 50-es K.U.K. házi ezredet, melynek legénysége 70 százalékban román volt, a frontra vezényelték, ami végső mozgósításnak számított. A várba egy cseh ezredet helyeztek az olasz frontról. A városban nagy volt a nélkülözés, kukoricakenyeret ettünk, húst nem láttunk hónapokig, s ha néha jött is, csak berkécshús volt. Mi, gyermekek éreztük legjobban az apától megfosztott családi élet háborús borzalmait, rettegtünk, hogy mikor hozza a postás a szomorú hírt: hősi halált haltva a „hazáért“. Bátyámmal növő korban lévő gyermekek voltunk, s bizony szegény anyánknak, aki varrásból tartotta fenn a családot, sokat kellett dolgoznia, hogy a szükséges ruházatot, élelmet előteremtse. Katona köpenyegeket varrt, a gombokat én varrtam fel, 12 darabot két sorba, a bátyám pedig a gomblyukakat kötötte s így éltünk egyik napról a másikra. Szeptemberben elseje helyett csak 15-en nyíltak meg az iskolák kapui. A várban levő róm. kat. főgimnáziumba, a II. osztályba jártam, a bátyám a III. osztályba. Az iskolába a várkapun át mentünk fel, s vártuk meg reggelenkint a várba kocsin bevonuló tábornok-tőrparacsnok érkezését, akinek az őrség a sárga-fekete osztrák zászlóval tisztelgett. A II. osztályba románokat, magyarokat, szászokat és zsidókat egyforma számarányban vettek fel, de mi csak két kasztra szakadtunk: szegények és gazdagok. Az úrifiúk uzsonnára kalácsot és kenyeret is hoztak, míg az osztály nagy részének hideg, pirított puliszka jutott. Gyulafehérvárt felekezeti elemi iskolák működtek, gimnázium csak a várban volt magyar nyelvű, de ez volt az akkori iskolapolitika. A szüretet október 1-én kezdték meg 15—20. helyett, s az öt napos szüreti vakáció alatt bátyámmal s egy egész sor diákkal reggeltől késő estig éhbérért dolgoztunk Mohai méltóságos asszony szőlőjében. Pár nappal a szüret befejezése után kitört a forradalom. A katonaság levágta a tisztek sapkájáról a IV. K. jelzésű sapkarózsát( IV Károly volt az osztrák császár és a magyar király). A mi diák sapkánkon is ez volt, s a katonaság ezt se kímélte, de mi, a szegényebbek nem vártuk meg, magunk szedtük le. A katonaság feltörte és megrohanta a katonai raktárakat s mi, a szegényebb diákok így jutottunk" "lítelen bakancshoz. j . A Romániából visszavonuló Mackensen német tábornok lovas és tüzér hadteste ez időben haladt itt a városon és a környéket kifosztotta, elvitt minden élelmet és takarmányt. Egy haszon volt belőle: a gyengébb lovakat levágták és így jutottunk lóhúshoz a két-három hétig tartó átvonulás alatt. Október végén kiöntött a Maros, a katonaság fegyverrel lőtte a visszamaradt nagy halakat, 1—2 méteres harcsákat. Október utolsó napjaiban a nép megrohanta és kifosztotta gróf Lázár Gábor uradalmát s a végén fel is gyújtotta. A bátyámmal így jutottunk egy 6 hónapos füldöcskéhez. Novemberben a civil hatóságok megszöktek. Polgármester, rendőrség nélkül maradt a város, s helyette a nemzeti tanács vette át a vezetést. Ebben részt vett édesapám is, aki az olasz frontról Tirolon és Bécsen keresztül jött haza. Ezenközben a királypárti zászlóaljak feltartóztatták és nehezen szabadult el. November végén ráadásul kitört a spanyolnátha, mely megtizedelte a rosszul élelmezett lakosságot. S ekkor egy este hozta a hírt édesapám, hogy a nemzeti tanács december 1-re nagygyűlést hívott egybe, hogy döntsék el Erdélynek Romániához való csatlakozását. Édesapám még november közepén kifejezte egy otthon tartott gyűlésen, hogy elég volt már a grófok, nemesek Magyarországából, mely sok szenvedést és keserűséget hozott az itt élő népnek. Ilyen körülmények között virradt meg 1918. december 1-e. Szépen esett egész éjjel a hó. S akkor beözönlött a népviseletbe öltözött nép. Én gyermekésszel fel nem tudtam fogni, honnan jön folyton, megállás nélkül a nép. A későbbi str. Nicu Filipescu utcában laktunk, a piactér mellett. Több mint 100 ezerre becsülték a megjelent román, magyar és szász viseletbe öltözött delegátusok számát. De a legjobban az tűnt fel nekem, hogy a zsilvölgyi bányászok vörös zászló alatt vonultak. Akkor láttam először vörös zászlót. Édesapám már három napja nem járt otthon, de később ő magyarázta meg a vörös zászló jelentőségét. Akkor hallottam először a szocializmusról beszélni. Déli 12 órakor megszólaltak az összes felekezetek templomtornyaiban a harangok: ezután hirdették ki a népgyűlés egyhangú határozatát, amelyt kirívóndta " az egyesülést.. Másnap már megalakult,, az ideiglenes városi és megyei tanács, amelybe édesapámat is beválasztották. BARTHA János, a radnóti Mezőgazdasági Vállalat dolgozója Gondolatok az Egyesülésről (Folytatás az 1- oldalról) fehérvári Határozatban szentesített jogokat. Ez azonban csak ideig-óráig sikerült, mert a nép akaratát nem tudták megtörni. Most már biztoskezű vezetője volt: a Román Kommunista Párt. A börtönök és az internáló táborok, az áruló bécsi döntés és a második világ■ háború megpróbáltatásai sem tudták megtörni a kommunista hazafiak szabadság és függetlenség szeretetét. 1944. augusztus 23-a és az azt követő forradalmi átalakulások elvezettek Románia Szocialista Köztársaság létrehozásához. Szocialista rendszerünkben megvalósultak azok a törekvések, melyekért őseink harcoltak, melyekért energiájukat és életüket áldozták. Erdély egyesülése Romániával, majd három évtizeddel később hazánk felszabadulása és a szocializmus építése képezi szocialista nemzetünk egységének szilárd alapját. Lehet, hogy nem éppen ezekkel a szavakkal de azonos jelentőséggel beszélt nekem annak idején az Egyesülésről a famunkás egy viharos hideg éjszakán, miközben ajtónkat a régi rend fegyveres szolgái döngették. ....... Ma, a nagy Évforduló küszöbén, mely alkalom őseink, románok, magyarok, németek és más nemzetiségűek közös forradalmi harca hagyományainak felidézésére, hadd ajánljam ezeket a sorokat Nekik, az Egyesülésnek. AZ EGYESÜLÉS a c iatacehi sajtóra Az egész román nép törekvését és akaratát megvalósító egyesülés nem egyetlen nemzedék hősi harcának eredményeként jött létre, hanem hosszú történelmi folyamat betetőzése volt, amely szoros kapcsolatban állt a nép gazdasági, társadalmi és művelődési életével és fejlődésével. Erdély Romániával való egyesülésével kiteljesedett a modern Románia létrehozásának folyamata, amely egy évszázaddal ezelőtt, 1859- ben, Havasalföld és Moldova egyesítésével kezdődött. A nemzeti elnyomás felszámolásáért és az egyesülésért folyó harc gondolata a XIX. század második felében az erdélyi román nyelvű haladó és szocialista sajtó egyik központi kérdését képezte. A Iosif Vulcan által szerkesztett „Familia“ és az Alexandru Roman irányította „Albina" című folyóiratok a szigorú cenzúra és hatósági üldöztetés ellenére is felemelték szavukat az abszolutizmus önkénye, a nemzeti leigázás ellen, a román nép jogainak lábbal tiprása ellen. A Ion Slavici vezetésével megjelenő „Tribuna" a brassói ,,Gazeta Transivaniei" és a szebeni „Gazeta poporului" magasra emelte a társadalmi és nemzeti felszabadításért, az egységes román nemzeti állam megalakításáért vívott harc zászlaját. Az egységes román állam létrehozásáért folyó harc gondolatának ébrentartásához jelentős mértékben járult hozzá a korabeli szocialista és haladó sajtó is, amely fennhangon hirdette az akkori munkásmozgalom legfelvilágosultabb vezetőinek álláspontját a társadalmi és nemzeti elnyomás elleni harc kérdésében. A munkássajtó mellett a haladó polgári sajtó jelentős része is közölte azokat a híreket, melyek bizonyították, hogy 1918-ban a proletariátus szüntelenül fokozódó osztályharca, az intenzív parasztmegmozdulások, az elnyomott népek felszabadító mozgalmainak hallatlan fellendülése kérlelhetetlenül megpecsételte a Habsburg monarchia sorsát, megérlelte annak teljes széthullását. A XX. század első két évtizedének munkás és haladó sajtója, többek között az „Adevarul" , a „Kolozsvári Munkás" az „Erdélyi Munkás“ a „Foaia fáranului" a „Nagyváradi Munkás Újság“, a „Volksrille", a „Votul poporului“, a „Tükör“, stb. a munkásmozgalom legforradalmibb és leghaladóbb erői által képviselt eszméknek adva hangot, arra ösztönözték a különböző nemzetiségű dolgozókat, hogy együttesen lépjenek fel társadalmi és politikai követeléseikért. Az említett lapokon kívül, a marosvásárhelyi „Ellenőr", Székely Napló“, a kolozsvári „Újság", a brassói „Gazeta Transilvaniei“ és a „Kronstädter Zeitung" a váradi „Munkás Újság", a temesvári „Volksville" és „Népakarat“, a szebeni „Siebenbürgisch Deutsches Tagespost" és a ,,,Siebenbürgische Deutsches Tageblatt" című lapokban számos olyan cikk és tudósítás jelent meg, amelyek minden kétséget kizáróan bizonyították, hogy 1918 második felében a munkásosztály és a parasztság osztályharca, a leigázott népek széles körű nemzeti felszabadító mozgalma már olyannyira erőteljes, hogy elkerülhetetlenné vált a népek kizsákmányolására és elnyomására épülő s a fejlődés útjában álló Habsburg monarchia összeomlása. Az „Adevarul", a „Temesvári Hírlap", a kolozsvári „Újság", az „Arad és vidéke", a „Foaia Taranului", a marosvásárhelyi „Tükör", „Ellenőr“ és „Székely Napló", a nagyváradi lapok számos tudósítást közöltek az erdélyi román, magyar és német parasztok, a frontról hazatérő katonák közös akcióiról a helyi hatóságok viszszaélései, a földesúri kizsákmányolás és háború ellen. Számos helységben, Nagyvárad, Arad, Udvarhely vidékén, Háromszéken, Fehér megyében, Marosvásárhely környékén — tanúsítják az akkori lapok — a parasztok elkergették a régi közigazgatási és elnyomó szervek képviselőit, a földesurakat és haszonbérlőket, szétosztották a gabonát és az állatokat. Az 1918-as év utolsó hónapjaiban megjelenő lapok bizonyítják, hogy a monarchia hadseregének októberi összeomlása és népeinek nagy erővel, kirobbanó polgáridemokratikus forradalmai közepette az uralkodó osztályoknak a régi államrend fenntartására és megmentésére hozott valamennyi intézkedése hiábavalónak bizonyult. A régi államhatalom gépezetének felbomlása, az elnyomott népek nemzeti államainak létrejötte vagy kiteljesedése lehetővé és történelmi szükségszerűséggé vált. Az 1918 őszén megjelenő erdélyi sajtókiadványok dokumentumszerűen bizonyítják a proletariátus forradalmi mozgalmának fellángolását, amely szorosan egybefonódott a nemzeti elnyomás ellen, a Habsburg iga lerázásáért, az önálló egységes állam létrehozásáért folytatott harccal. A gyakori és nagy arányú sztrájkmozgalmak, politikai tüntetések során — tanúsítják a korabeli lapok — a munkásság már nem csupán gazdasági követeléseiért szállt síkra, hanem a régi elnyomó államgépezet megsemmisítéséért, a leigázott nemzetek politikai jogegyenlőségéért. Az „Adevarul", az „Arad és vidéke", a „Volksville“ és más lapok október—novemberi számai arról írnak, hogy a temesvári, aradi, váradi stb. nagy méretű sztrájkok és politikai tüntetések során, a román, magyar és német munkások félreállították a régi államgépezet embereit és követelték, hogy a monarchia valamennyi népének adassék meg az a jog, hogy szabadon dönthessen sorsáról és maga választhassa meg az államkeretet, amelyben a jövőben élni akar. Az említett lapok nem csupán a széles népi tömegek forradalmi hangulatát és cselekvését tükrözték, hanem ékesszólóan bizonyították a balodali szociáldemokrata szervezetek, a forradalmi szocialista mozgalom vezetői, a haladó polgári értelmiség fontos szerepét a társadalmi és nemzeti felszabadulásért vívott harc támogatásában, szervezésében és vezetésében Erdélyszerte. Ezek a szervezetek és vezetők számos olyan akciót kezdeményeztek, melyek jelentős mértékben hozzájárultak az erdélyi román nép nemzeti és felszabadító mozgalmának kiteljesedéséhez, az önálló nemzeti állam létrejötte feltételeinek kialakításához. Mindezek a tények azt bizonyítják, hogy 1918 novemberében Erdélyben a népi tömegek társadalmi és nemzeti felszabadító harcának eredményeként a tényleges államhatalom a Központi Román Nemzeti Tanács kezében összpontosult. 1918 december elsején a gyulafehérvári nagygyűlés kimondta Erdély egyesülését Romániával. Az egyesülés korabeli erdélyi román, magyar és német nyelvű, szocialista és haladó sajtó örömmel üdvözölte és méltatta az 1918. december 1-i történelmi aktus jelentőségét, bizonyítva annak jogosságát és objektív történelmi szükségszerűségét. Híven tükrözte azt az óriási lelkesedést, amellyel az egész román nép fogadta e nagy jelentőségű eseményt, mint évszázados álmának és törekvéseinek megvalósulását. A korabeli erdélyi szocialista és haladó sajtóban megjelent cikkek, melyek az erdélyi néptömegeknek a társadalmi kizsákmányolás és a nemzeti leigázás ellen, az egységes független román állam létrehozásáért vívott áldozatos harcát tükrözik, felbecsülhetetlen értékű dokumentumai hazánk történelmének. TURZAI Mária tudományos kutató Mikró-interjú a Diák Athenaeumról Az aránylag új intézmény célkitűzéseiről, elképzeléseiről és nem utolsó sorban a kezdeti nehézségekről kérdeztük meg a napokban dr. Birek László egyetemi tanárt, a Diák Athenaeum igazgatóját. Milyen célokat szolgál Marosvásárhelyen a Diák Athenaeum? — Mint minden főiskolai városban, nálunk is működik már az ősszel megalakult Athenaeum központi szerve, mely városunk mindhárom főiskolai diákságát felöleli, egyes főiskoláknak pedig saját szekciójuk is van. A cél: informálni, gondolkoztatok aktivizáltatni a diákságot, hogy az egyetemen megszerezhető, szigorúan szakmai kultúrát egy általánosabb, sokoldalúbb szakmai képzettség is kiegészíthesse. Az Athenaeum informál és hozzásegít a sokoldalú ember formálásához. Hogyan lehet eleget tenni egy ilyen bonyolult feladatnak? — Semmiképpen sem a rég elavult iskolás módszerekkel. Sok érdekes, önmagának közönséget mozgósító rendezvénnyel akarjuk ezt elérni. Olyan témákat vetünk fel, amelyek érdekük a mai ifjúságot. Meg is kérdeztünk írásban mintegy félezer diákot, s a javasolt témákat úgy prezentáljuk, hogy mozgósítson, véleménynyilvánításra ösztönözzön és új ötleteket sugalljon. Hogyan képzelték el az Athenaeum vezetését? — Egy nagy kollektíva vezeti a központi szervet és mindenik főiskolának megvan a maga vezetősége. Egy közös igazgató és közös tagok biztosítják az egész fórum akcióegységét. A vezetőségben egyenlő arányban képviseltetik magukat a diákok és tanáraik, ami nagyon hasznosnak tűnik. Eddigi rendezvényeik milyen eredménynyel jártak? — A kezdetnek megfelelőekkel. Kéthetenként hangzottak el eddig előadások — mostantól minden szerda este 8-tól a Diákklubban (átmeneti megoldás ez, mert nagyon várjuk a diákházat) rendezünk valamit, kerekasztal konferenciát, szimpoziont, vitaestet, irodalmi bemutatót, stb. Az jön el aki akar, de egyelőre úgy mutatkozik, hogy nincs hiány érdeklődőkben. A közelmúltban időszerű politikai témáról tartott bevezető előadást Vasile Rus elvtárs, a filozófiai tudományok doktora, Olosz Egon doktor vetítettképes képzőművészeti bemutatót rendezett, jómagam pedig kanadai úti élményeimről számoltam be. Müller Mihály tudományos előadása, mely heves vitát váltott ki, szintén növelte az Athenaeum iránti érdeklődést. Radnóti újszülöttek (KRAUSZ Endre ferv.) Séta közben, morfondírozva ESTE VAN. Bandukolok az utcán kettesben, ... a gondolataimmal. A gondolataim zajlanak, én hallgatok. Ahogy a foghíjas neonreklámok betűi felvillannak, úgy indulnak újabb támadásra kis gondolatosztagok, apró bosszúságok. Ott van például az a „D“ betű is Mennyire más lenne, ha teszem azt, diétás kantinra gondolhatnék, és nem a legutóbbi dicsői utamra így csak mérgelődöm. Részben, mert az egész városban nincs egy valamire való diétás kantin, részben pedig, mert a napokban Dicsőben kellett aludnom egy felelőtlen ember jóvoltából. Ugyanis az ottani autóbuszállomás nyilvántartása szerint a 31 MS-4418 itt 332 van beírva, (fene tudja, melyik a helyes) rendszámú Déva— Marosvásárhely távon közlekedő busz tíz perccel hamarább indult el, mint kellett volna. Biztosan családja van a sofőrnek és sietett haza. De hát ez mit sem vigasztalja azt a négy embert, aki velem együtt hiába várta a váróterem padjain a busz érkezését. Egyébként a szolgálatos pénztárosnő sem volt kellemesebb helyzetben. Vissza kellett adnia a pénzünket, semmisnek kellett nyilvánítania a 695039 számú menetlevelet, képtelen volt megfelelő magyarázatot adni. TOVÁBB HALADOK. Előttem szerelmespár lépked, fejük fölött vörös fényű neon glória. De nem, ...tévedtem, nem glóriáról van szó Az csak egy óriási ,,H“ betű, valamelyik cégtábla árvaságra kárhoztatott maradványa. Természetes hát, hogy — képzettársítás útján — a H betűről gondolataim a HÁZASSÁG-ra kalandoznak. Csakhogy, ha ezek a szerelmesek összeházasodnak, a milíciára is el fognak jutni. Beadják irataikat a személyazonossági osztályra és tudomásukra hozzák, hogy másnap délben egy órakor jelentkezhetnek értük. Miért egy órakor, amikor mindenhol munkaidő van? Ez rejtély, még talán az illető szervek előtt is. Na, de sebaj, másnap az uzsonnaszünetben kiszaladnak a hivatalból és pár perc alatt elintézik. Így gondolják ők, de nem így történik. Amikor másnap jelentkeznek, meglepetten észlelik, hogy velük együtt még legalább ötven ember várakozik egy túlzsúfolt teremben. Az uzsonnaidő így alaposan megnyúlik, lesz belőle másfél óra. Nekik talán meg fogják bocsátani főnökeik, hiszen fiatal házasok. De mi lesz a többi sorstárssal, akik még a délutáni váltásból is elkésnek? MÁS BETŰK KÖVETKEZNEK. CS, P és még rengeteg betű villog. Ha csillárt akarsz vásárolni, akkor készülj fel arra, hogy egy egész nap csak a biztosítékokat fogod helyettesíteni, vagy pedig megkérsz egy szakembert, hogy a csillár összes bekötéseit változtassa meg, illetve tegye őket a megfelelő helyükre. Nem másért, de az ellenőrzésükre nem jutott idő sem a gyárban, sem pedig az üzletraktárban. Ott megelégszenek a kivitelezés szépségével. Ki törődik ilyen „apró“ belső hibákkal, úgy sem látszanak. Akinek kell, úgyis megveszi, majd csak helyrehozatja valahogy. A minőségi ellenőrök addig biztosan kávéznak. A poliklinikákon nap mint nap csődület van, a sorszámok inkább összezavarják, mint megoldják a helyzetet. Addig vársz a sorodra, elnézve a jövő-menőket, amíg lejár a te szabadidőd, vagy pedig az orvos munkaideje. Jöhetsz nyugodtan másnap. Pedig nem is az egészségügy a hibás. Ők kiadják a sorszámokat. Tehetnek is ők arról, hogy a legtöbben nem is vesznek maguknak. Nem, ez nem tartozik rájuk, és főleg akkor nem, ha az illetők történetesen ismerősök is. A legtöbb úgyis ilyen. Csak az a különös, hogy minden napra annyi jut belőlük. Ha nem hiszed, nézd meg a szakszervezeti társadalmi ellenőrző csoportok jegyzőkönyveit, vagy szánj rá egy napot és meg fogsz győződni. Nem kellemes az ilyesmiket felsorolni. Igaz, hogy apró dolgok, de az ilyen apróságok keserítik meg néha a mindennapi életet. Milyen jó is lenne, ha túltehetnénk magunkat rajtuk. Nem is lenne túlságosan nehéz. Csak éppen egy kicsit körül kellene nézni és több figyelmességet tanúsítani sorstársaink iránt. CSATA Lajos HANGVERSENY-KALAUZ A filharmónia vasárnap délelőtti nevelő, valamint hétfő esti szimfonikus hangversenyének nyitó száma Zoltán Aladár „Öt dal énekhangra és zenekarra“ című műve. Zoltán Aladár puha pasztellszínekkel megrajzolt dalciklusa emberi érzésről , a szerelemről szól. A dalok zenei megfogalmazása a versek hangulati vonalvezetését követi. A zenei kifejezési eszközök gondos megválogatásával az öt vers ötféle hangulatát egyetlen hullámvonalú egységbe foglalja össze. Az énekszólam megfogalmazásában — melyet Simon Edith szólaltat, meg — a zeneszerző a világos dallamosságra törekszik. A dalok megformálása szabad, bár egyik-másik a klasszikus formák adta lehetőségeket használja fel. A hangverseny vendégművésze, Daniil Safran szovjet gordonkaművész, L. Boccherini gordonkaversenyét játssza. A műsoron szereplő gordonkaversenye élvonalbeli helyet foglal el e hangszer nem túlságosan gazdag irodalmában. A versenymű a klasszikus versenyművek felépítését követi. A műsor második részében Felix Mendelssohn Bartholdy V., „Reformáció“ című szimfóniája szerepel. Vezényel Henry Selbing, a szebeni filharmónia karmestere. - 3 Ahány ember, annyiféle. Ezzel újat nem mondtam, de jó erre minél gyakrabban emlékezni. Általában idegesek vagyunk, rohanunk és közben elfeledkezünk arról, hogy mellettünk mások is élnek, másoknak is vannak bajaik, gondjaik. Csak magunkat látjuk, csak a saját sérelmeink fájnak. Megannyi apró-cseprő dologgal, szinte észrevétlenül bántjuk meg egymást. Miért? Mert rohanunk, türelmetlenek, önzőek vagyunk, elfeledkezünk arról, hogy ahány ember, annyi féle. Az utcákon nagy a tömeg. Mindenki siet, szeretne mielőbb céljához érni. A forgatagban nehéz boldogulni, egymást ke- ILYENEK LENNÉNK? rülgetni. Néha-néha egymásnak ütköznek emberek és ilyenkor hallani: — Nem lát? — Miért, talán maga sem? — Majdnem felöklelt. — Én is ugyanezt vettem észre. — Jobb ha nem pofázik, mert betömöm. — Na, ne mondja, azt hiszi, félek magától? Inkább nyissa ki a szemét jobban, hájtömeg. Rögtön csődület keletkezik a szóváltók körül, szinte verekedésre kerül sor. Sorban állunk. Negyedórát a pénztárnál, a blokkért, negyedórát a tíz deka parizerért. A hátul állók nyugtalanok. — Ne engedjék elől odafurakodni. — Na, mit izgul, csak differenciát kérek ... 16,40 lej differenciát kérek ... Na, látja? — Micsoda szemtelenség. Ekkora differenciát nem is szoktak fizetni. —Vigyázzanak, ne gyúródjanak onnan elölről. — Nekem csak egy fél kiló hús kell. Ezért csak nem állok sorba órák hosszat. — Mit gondol, én egy ökörcsordát akarok venni? — Ha pénze van és nincs ideje, akkor csak egész nyugodtan, legalább nem kell többet sorba álljon ... —A pult előtt kígyózó sor elejére két, 7—8 éves kislány furakodik. Rögtön felszissa mennek a vérmes várakozók. — A gyerekeket ne szolgálják ki. — Mi baja a gyerekekkel? Hagyjon békét nekik. Miért akarja gyuratni őket a sorban? — Az a másik tud sorba állni? — Hagyjon már békét azoknak a gyermekeknek! — Persze, hagyjak békét, mert a szüleik félre húzódnak a sarokba, s a gyermekeket küldik előre. Szép kis nevelés. — Hát akkor vitatkozzon a szüleivel, a gyerek ezért nem hibás. — Na látja, milyen nagyokos, vitatkozzon maga a szüleivel. Mikor a 4-es busz beérkezik a Panovhoz, mindig sok a várakozó. Lökdösődés, vita, mert mindkét ajtón igyekeznek le- és felszállni. Egy asszony két nagy csomaggal igyekszik felfelé a hátsó lépcsőn. Nem tud kapaszkodni, hátulról meglökik, csomagjai hozzáütődnek egy éhtesebb nénihez. — Mi van, lelkem, nem tud a lábán járni? Minek lökdösődik? — Én nem lökdösődöm, hátulról tórnak. — Nekem ne jártassa a száját ,látom én. — De kérem . .. — Ne legyen olyan kényes, nem látja, mi van a felszállásnál? —Vén dilis, így egy másik hang. — Hogy mondta? Tudja mit... ? Egy hivatali ablaknál. — Nem jó. Csináljon egy másikat, — így a hivatalnok. — Mi nem jó, kérem? Eddig is így csináltam, s jó volt. — Most már nem jó, Írjon újat. — De mit írjak? — Ott rajta van, olvassa el, nem analfabéta. — Beszélhetne tiszteségesebben is, legalább mutassa meg, mi nem jó. — Mit pattog úgy? Nem látja, rossz helyre írta a címet. Az a felső rubrikába kell. Ne töltesse velem az időt. Ilyenek lennénk? Türelmetlenek, önzőek, a viselkedési és együttélési szabályoknak fittyet hányok? Igen, ilyennek látnak embertársaink, akikkel ismeretlenül összetalálkozunk és valamilyen okból ellentétbe kerülünk utcán, az üzletekben, a hivatalokban. Pedig az udvariasság sem kerülne több fáradságba. Sőt, kevesebb idegességgel járna. Tanuljunk meg tehát alkalmazkodni egymáshoz, becsülni egymást. SZABÓ Dénes