Vörös Zászló, 1968. december (20. évfolyam, 286-312. szám)

1968-12-01 / 286. szám

VÖRÖS ZÁSZLÓ mu­ltimi­­ az it MKf­t­i mmsi ? – történt. Zulafehérváron születtem és 1918-ban tizenkét éves voltam, de jól emlékszem mindenre, ami akkor Még augusztusan az 50-es K.U.K. házi ezredet, melynek le­génysége 70 százalékban román volt, a frontra vezényelték, ami végső mozgósításnak számított. A várba egy cseh ezredet helyeztek az olasz frontról. A városban nagy volt a nélkülö­zés, kukoricakenyeret ettünk, húst nem láttunk hónapokig, s ha néha jött is, csak­ berkécshús volt. Mi, gyermekek éreztük legjobban az apától megfosztott családi élet há­borús borzalmait, rettegtünk, hogy mikor hozza a postás a szo­morú hírt: hősi halált halt­v­a a „hazáért“. Bátyámmal növő kor­ban lévő gyermekek voltunk, s bizony szegény anyánknak, aki var­rásból tartotta fenn a családot, sokat kellett dolgoznia, hogy a szükséges ruházatot, élelmet előte­remtse. Katona köpenyegeket varrt, a gombokat én varrtam fel, 12 darabot két sorba, a bátyám pedig a gomblyukakat kötötte s így éltünk egyik napról a másik­ra. Szeptemberben elseje helyett csak 15-en nyíltak meg az iskolák kapui. A várban levő róm. kat. főgimnáziumba, a II. osztályba jártam, a bátyám a III. osztályba. Az iskolába a várkapun át men­tünk fel, s vártuk meg reggelen­­kint a várba kocsin bevonuló tá­­bornok-tőrparacsnok érkezését, a­­kinek az őrség a sárga-fekete oszt­rák zászlóval tisztelgett. A II. osztályba románokat, ma­gyarokat, szászokat és zsidókat egyforma számarányban vettek fel, de mi csak két kasztra sza­kadtunk: szegények és gazdagok. Az úrifiúk uzsonnára kalácsot és kenyeret is hoztak, míg az osztály nagy részének hideg, pirított pu­liszka jutott. Gyulafehérvárt felekezeti elemi iskolák működtek, gimnázium csak a várban volt magyar nyelvű, de ez volt az akkori iskolapolitika. A szüretet október 1-én kezdték meg 15—20. helyett, s az öt napos szü­reti vakáció alatt bátyámmal s egy egész sor diákkal reggeltől késő estig éhbérért dolgoztunk Mohai méltóságos asszony szőlő­jében. Pár nappal a szüret befejezése után kitört a forradalom. A kato­naság levágta a tisztek sapkájáról a IV. K. jelzésű sapkarózsát( IV­­­ Károly volt az osztrák császár és a magyar király). A mi diák sap­kánkon is ez volt, s a katonaság ezt se kímélte, de mi, a szegé­nyebbek nem vártuk meg, ma­gunk szedtük le. A katonaság fel­törte és megrohanta a katonai raktárakat s mi, a szegényebb diá­kok így jutottunk" "lí­­­telen ba­­kancshoz. j . A Romániából visszavonuló Mackensen német tábornok lovas és tüzér hadteste ez időben haladt itt a városon és a környéket ki­fosztotta, elvitt minden élelmet és takarmányt. Egy haszon volt belőle: a gyengébb lovakat levág­ták és így jutottunk lóhúshoz a két-három hétig tartó átvonulás alatt. Október végén kiöntött a Maros, a katonaság fegyverrel lőt­te a visszamaradt nagy halakat, 1—2 méteres harcsákat. Október utolsó napjaiban a nép megrohan­ta és kifosztotta gróf Lázár Gábor uradalmát s a végén fel is gyúj­totta. A bátyámmal így jutottunk egy 6 hónapos füldöcskéhez. Novemberben a civil hatóságok megszöktek. Polgármester, rend­őrség nélkül maradt a város, s helyette a nemzeti tanács vette át a vezetést. Ebben részt vett édes­apám is, aki az olasz frontról Ti­rolon és Bécsen keresztül jött ha­za. Ezenközben a királypárti zász­lóaljak feltartóztatták és nehezen szabadult el. November végén ráadásul kitört a spanyolnátha, mely megtize­delte a rosszul élelmezett lakossá­got. S ekkor egy este hozta a hírt édesapám, hogy a nemzeti tanács december 1-re nagygyűlést hívott egybe, hogy döntsék el Erdélynek Romániához való csatlakozását. Édesapám még november köze­pén kifejezte egy otthon tartott gyűlésen, hogy elég volt már a grófok, nemesek Magyarországá­ból, mely sok szenvedést és kese­rűséget hozott az itt élő népnek. Ilyen körülmények között vir­radt meg 1918. december 1-e. Szé­pen esett egész éjjel a hó. S ak­kor beözönlött a népviseletbe öl­tözött nép. Én gyermekésszel fel nem tudtam fogni, honnan jön folyton, megállás nélkül a nép. A későbbi str. Nicu Filipescu utcá­ban laktunk, a piactér mellett. Több mint 100 ezerre becsülték a megjelent román, magyar és szász viseletbe öltözött delegátusok szá­mát. De a legjobban az tűnt fel nekem, hogy a zsilvölgyi bányá­szok vörös zászló alatt vonultak. Akkor láttam először vörös zász­lót. Édesapám már három napja nem járt otthon, de később ő ma­gyarázta meg a vörös zászló je­lentőségét. Akkor hallottam elő­ször a szocializmusról beszélni. Déli 12 órakor megszólaltak az összes felekezetek templomtornyai­ban a harangok: ezután hirdették ki a népgyűlés egyhangú határo­zatát,­­ amelyt kirívóndta " az egyesü­lést.. Másnap már megalakult,, az ideiglenes városi és megyei tanács, amelybe édesapámat is beválasz­tották. BARTHA János, a radnóti Mezőgazdasági Vál­lalat dolgozója Gondolatok az Egyesülésről (Folytatás az 1- oldalról) fehérvári Határozatban szente­sített jogokat. Ez azonban csak ideig-óráig sikerült, mert a nép akaratát nem tudták megtörni. Most már biztoskezű vezetője volt: a Román Kommunista Párt. A börtönök és az inter­náló táborok, az áruló bécsi döntés és a második világ■ háború megpróbáltatásai sem tudták megtörni a kommunista hazafiak szabadság és függet­lenség szeretetét. 1944. augusztus 23-a és az azt követő forradalmi átalaku­lások elvezettek Románia Szo­cialista Köztársaság létrehozá­sához. Szocialista rendszerünk­ben megvalósultak azok a tö­rekvések, melyekért őseink har­coltak, melyekért energiájukat és életüket áldozták. Erdély egyesülése Romániá­val, majd három évtizeddel ké­sőbb hazánk felszabadulása és a szocializmus építése képezi szocialista nemzetünk egységé­nek szilárd alapját. Lehet, hogy nem éppen ezek­kel a szavakkal de azonos je­lentőséggel beszélt nekem an­nak idején az Egyesülésről a famunkás egy viharos hideg éjszakán, miközben ajtónkat a régi rend fegyveres szolgái döngették. ....... Ma, a nagy Évforduló küszö­bén, mely alkalom őseink, ro­mánok, magyarok, németek és más nemzetiségűek közös for­radalmi harca hagyományainak felidézésére, hadd ajánljam e­­zeket a sorokat Nekik, az Egye­sülésnek. AZ EGYESÜLÉS a c iatacehi sajtóra Az egész román nép törekvését és aka­ratát megvalósító egyesülés nem egyetlen nemzedék hősi harcának eredményeként jött létre, hanem hosszú történelmi folya­mat betetőzése volt, amely szoros kapcso­latban állt a­ nép gazdasági, társadalmi és művelődési életével és fejlődésével. Erdély Romániával való egyesülésével kiteljesedett a modern Románia létrehozásának folya­mata, amely egy évszázaddal ezelőtt, 1859- ben, Havasalföld és Moldova egyesítésével kezdődött. A nemzeti elnyomás felszámolásáért és az egyesülésért folyó harc gondolata a XIX. század második felében az erdélyi román nyelvű haladó és szocialista sajtó egyik központi kérdését képezte. A Iosif Vulcan által szerkesztett „Familia“ és az Alexan­­dru Roman irányította „Albina" című fo­lyóiratok a szigorú cenzúra és hatósági üldöztetés ellenére is felemelték szavukat az abszolutizmus önkénye, a nemzeti le­igázás ellen, a román nép jogainak lábbal tiprása ellen. A Ion Slavici vezetésével megjelenő „Tribuna" a brassói ,,Gazeta Transivaniei" és a szebeni „Gazeta poporului" magasra emelte a társadalmi és nemzeti felszabadításért, az egységes román nemzeti állam megalakításáért ví­vott harc zászlaját. Az egységes román állam létrehozásá­ért folyó harc gondolatának ébrentartásá­hoz jelentős mértékben járult hozzá a korabeli szocialista és haladó sajtó is, a­­mely fennhangon hirdette az akkori mun­kásmozgalom legfelvilágosultabb vezetőinek álláspontját a társadalmi és nemzeti elnyo­más elleni harc kérdésében. A munkás­sajtó mellett a haladó polgári sajtó jelen­tős része is közölte azokat a híreket, me­lyek bizonyították, hogy 1918-ban a prole­tariátus szüntelenül fokozódó osztályharca, az intenzív parasztmegmozdulások, az el­nyomott népek felszabadító mozgalmainak hallatlan fellendülése kérlelhetetlenül meg­pecsételte a Habsburg monarchia sorsát, megérlelte ann­ak teljes széthullását. A XX. század első két évtizedének mun­kás és haladó sajtója, többek között az „Adevarul" , a „Kolozsvári Munkás" az „Erdélyi Munkás“ a „Foaia fáranului" a „Nagyváradi Munkás Újság“, a „Volks­­rille", a „Votul poporului“, a „Tükör“, stb. a munkásmozgalom legforradalmibb és leg­haladóbb erői által képviselt eszméknek adva hangot, arra ösztönözték a különböző nemzetiségű dolgozókat, hogy együttesen lépjenek fel társadalmi és politikai követe­léseikért. Az említett lapokon kívül, a marosvá­sárhelyi „Ellenőr", Székely Napló“, a ko­lozsvári „Újság", a brassói „Gazeta Tran­­silvaniei“ és a „Kronstädter Zeitung" a váradi „Munkás Újság", a temesvári „Volksville" és „Népakarat“, a szebeni „Siebenbürgisch Deutsches Tagespost" és a ,,,Siebenbü­rgische­ Deutsches Tageblatt" című lapokban számos olyan cikk és tudó­sítás jelent meg, amelyek minden kétséget kizáróan bizonyították, hogy 1918 második felében a munkásosztály és a parasztság osztályharca, a leigázott népek széles körű nemzeti felszabadító mozgalma már oly­annyira erőteljes, hogy elkerülhetetlenné vált a népek kizsákmányolására és elnyo­mására épülő s a fejlődés útjában álló Habsburg monarchia összeomlása. Az „Adevarul", a „Temesvári Hírlap", a kolozsvári „Újság", az „Arad és vidéke", a „Foaia Taranului", a marosvásárhelyi „Tükör", „Ellenőr“ és „Székely Napló", a nagyváradi lapok számos tudósítást kö­zöltek az erdélyi román, magyar és német parasztok, a frontról hazatérő katonák közös akcióiról a helyi hatóságok visz­­szaélései, a földesúri kizsákmányolás és háború ellen. Számos helységben, Nagy­várad, Arad, Udvarhely vidékén, Három­széken, Fehér megyében, Marosvásárhely környékén — tanúsítják az akkori lapok — a parasztok elkergették a régi közigaz­gatási és elnyomó szervek képviselőit, a földesurakat és haszonbérlőket, szétosz­tották a gabonát és az állatokat. Az 1918-as év utolsó hónapjaiban meg­jelenő lapok bizonyítják, hogy a monarchia hadseregének októberi összeomlása és né­peinek nagy erővel, kirobbanó polgári­demokratikus forradalmai közepette az uralkodó osztályoknak a régi államrend fenntartására és megmentésére hozott va­lamennyi intézkedése hiábavalónak bizo­nyult. A régi államhatalom gépezetének felbomlása, az elnyomott népek nemzeti államainak létrejötte vagy kiteljesedése lehetővé és történelmi­ szükségszerűséggé vált. Az 1918 őszén megjelenő erdélyi sajtó­kiadványok dokumentumszerűen bizonyít­ják a proletariátus forradalmi mozgalmá­nak fellángolását, amely szorosan egybe­fonódott a nemzeti elnyomás ellen, a Habsburg iga lerázásáért, az önálló egysé­ges állam létrehozásáért folytatott harc­cal. A gyakori és nagy arányú sztrájk­mozgalmak, politikai tüntetések során — tanúsítják a korabeli lapok — a munkás­ság már nem csupán gazdasági követelései­ért szállt síkra, hanem a régi elnyomó államgépezet megsemmisítéséért, a leigázott nemzetek politikai jogegyenlőségéért. Az „Adevarul", az „Arad és vidéke", a „Volks­ville“ és más lapok október—novemberi számai arról írnak, hogy a temesvári, aradi, váradi stb. nagy méretű sztrájkok és politikai tüntetések során, a román, ma­gyar és német munkások félreállították a régi államgépezet embereit és követelték, hogy a monarchia valamennyi népének adassék meg az a jog, hogy szabadon dönt­hessen sorsáról és maga választhassa meg az államkeretet, amelyben a jövőben élni akar. Az említett lapok nem csupán a szé­les népi tömegek forradalmi hangulatát és cselekvését tükrözték, hanem ékesszó­lóan bizonyították a balodali szociálde­mokrata szervezetek, a forradalmi szocia­lista mozgalom vezetői, a haladó polgári értelmiség fontos szerepét a társadalmi és nemzeti felszabadulásért vívott harc tá­mogatásában, szervezésében és vezetésében Erdélyszerte. Ezek a szervezetek és veze­tők számos olyan akciót kezdeményeztek, melyek jelentős mértékben hozzájárultak az erdélyi román nép nemzeti és felsza­badító mozgalmának kiteljesedéséhez, az önálló nemzeti állam létrejötte feltételei­nek kialakításához. Mindezek a tények azt bizonyítják, hogy 1918 novemberében Erdélyben a népi tö­megek társadalmi és nemzeti felszabadító harcának eredményeként a tényleges ál­lamhatalom a Központi Román Nemzeti Tanács kezében összpontosult. 1918 decem­ber elsején a gyulafehérvári nagygyűlés kimondta Erdély egyesülését Romániával. Az egyesülés korabeli erdélyi román, magyar és német nyelvű, szocialista és haladó sajtó örömmel üdvözölte és mél­tatta az 1918. december 1-i történelmi ak­tus jelentőségét, bizonyítva annak jogos­ságát és objektív történelmi szükségszerű­ségét. Híven tükrözte azt az óriási lelkese­dést, amellyel az egész román nép fogadta e nagy jelentőségű eseményt, mint évszá­zados álmának és törekvéseinek megvaló­sulását. A korabeli erdélyi szocialista és haladó sajtóban megjelent cikkek, melyek az erdélyi néptömegeknek a társadalmi ki­zsákmányolás és a nemzeti leigázás ellen, az egységes független román állam létre­hozásáért vívott áldozatos harcát tükrözik, felbecsülhetetlen értékű dokumentumai ha­zánk történelmének. TURZAI Mária tudományos kutató Mikró-interjú a Diák Athenaeumról Az aránylag új in­tézmény célkitűzései­ről, elképzeléseiről és nem utolsó sorban a kezdeti nehézségek­ről kérdeztük meg a napokban dr. Birek László egyetemi ta­nárt, a Diák Athe­naeum igazgatóját. Milyen célokat szol­gál Marosvásárhelyen a Diák Athenaeum? — Mint minden fő­iskolai városban, ná­lunk is működik már az ősszel megalakult Athenaeum központi szerve, mely városunk mindhárom főiskolai diákságát felöleli, e­­gyes főiskoláknak pe­dig saját szekciójuk is van. A cél: infor­málni, gondolkoztatok aktivizáltatni a diák­ságot, hogy az egye­temen megszerezhető, szigorúan szakmai kul­túrát egy általáno­sabb, sokoldalúbb szakmai képzettség is kiegészíthesse. Az Athenaeum informál és hozzásegít a sokol­dalú ember formálá­sához. Hogyan lehet eleget tenni egy ilyen bonyo­lult feladatnak? — Semmiképpen sem a rég elavult is­kolás módszerekkel. Sok érdekes, önmagá­nak közönséget moz­gósító rendezvénnyel akarjuk ezt elérni. Olyan témákat vetünk fel, amelyek érdekük a mai ifjúságot. Meg is kérdeztünk írásban mintegy félezer diá­kot, s a javasolt témá­kat úgy prezentáljuk, hogy mozgósítson, vé­leménynyilvánításra ösztönözzön és új öt­leteket sugalljon. Hogyan képzelték el az Athenaeum vezeté­sét? — Egy nagy kollek­tíva vezeti a központi szervet és mindenik főiskolának megvan a maga vezetősége. Egy közös igazgató és kö­zös tagok biztosítják az egész fórum akció­egységét. A vezetőség­ben egyenlő arányban képviseltetik magukat a diákok és tanáraik, ami nagyon hasznos­nak tűnik. Eddigi rendezvénye­ik milyen eredmény­nyel jártak? — A kezdetnek meg­­felelőekkel. Kétheten­ként hangzottak el ed­dig előadások — mos­tantól minden szerda este 8-tól a Diákklub­ban (átmeneti megol­dás ez, mert nagyon várjuk a diákházat) rendezünk valamit, kerekasztal konferen­ciát, szimpoziont, vita­estet, irodalmi bemu­tatót, stb. Az jön el aki akar, de egyelőre úgy mutatkozik, hogy ninc­s hiány érdeklő­dőkben. A közelmúlt­ban időszerű politikai témáról tartott beve­zető előadást Vasile Rus elvtárs, a filozó­fiai tudományok dok­tora, Olosz Egon dok­tor vetítettképes kép­zőművészeti bemutatót rendezett, jómagam pedig kanadai úti él­ményeimről számol­tam be. Müller Mi­hály tudományos elő­adása, mely heves vi­tát váltott ki, szintén növelte az Athenaeum iránti érdeklődést. Radnóti újszülöttek (KRAUSZ Endre ferv.) Séta közben, morfondírozva ESTE VAN. Bandukolok az ut­cán kettesben, ... a gondolataim­mal. A gondolataim zajlanak, én hall­gatok. Ahogy a foghíjas neonrek­lámok betűi felvillannak, úgy in­dulnak újabb támadásra kis gon­dolatosztagok, apró bosszúságok. Ott van például az a „D“ betű is Mennyire más lenne, ha teszem azt, diétás kantinra gondolhatnék, és nem a legutóbbi dicsői utamra így csak mérgelődöm. Részben, mert az egész városban nincs egy valamire való diétás kantin,­­ rész­ben pedig, mert a napokban Dicsőben kellett aludnom egy fe­lelőtlen ember jóvoltából. Ugyanis az ottani autóbuszállomás nyilván­tartása szerint a 31 MS-4418 itt 332 van beírva, (fene tudja, me­lyik a helyes) rendszámú Déva— Marosvásárhely távon közlekedő busz tíz perccel hamarább indult el, mint kellett volna. Biztosan családja van a sofőrnek és sie­tett haza. De hát ez mit sem vi­gasztalja azt a négy embert, aki velem együtt hiába várta a váró­terem padjain a busz érkezését. Egyébként a szolgálatos pénztáros­nő sem volt kellemesebb helyzet­ben. Vissza kellett adnia a pén­zünket, semmisnek kellett nyilvá­nítania a 695039 számú menetleve­let, képtelen volt megfelelő ma­gyarázatot adni. TOVÁBB HALADOK. Előttem szerelmespár lépked, fejük fölött vörös fényű neon­ glória. De nem, ...tévedtem, nem glóriáról van szó Az csak egy óriási ,,H“ betű, va­lamelyik cégtábla árvaságra kár­hoztatott maradványa. Természe­tes hát, hogy — képzettársítás út­ján — a H betűről gondolataim a HÁZASSÁG-ra kalandoznak. Csakhogy, ha ezek a szerelmesek összeházasodnak, a milíciára is el fognak jutni. Beadják irataikat a személyazonossági osztályra és tudomásukra hozzák, hogy más­nap délben egy órakor jelentkez­hetnek értük. Miért egy órakor, amikor mindenhol munkaidő van? Ez rejtély, még talán az illető szervek előtt is. Na, de sebaj, más­nap az uzsonna­szünetben kisza­ladnak a hivatalból és pár perc alatt elintézik. Így gondolják ők, de nem így történik. Amikor más­nap jelentkeznek, meglepetten ész­lelik, hogy velük együtt még leg­alább ötven ember várakozik egy túlzsúfolt teremben. Az uzsonna­idő így alaposan megnyúlik, lesz belőle másfél óra. Nekik talán meg fogják bocsátani főnökeik, hiszen fiatal házasok. De mi lesz a többi sorstárssal, akik még a délutáni váltásból is elkésnek? MÁS BETŰK KÖVETKEZNEK. CS, P és még rengeteg betű vil­log. Ha csillárt akarsz vásárolni, akkor készülj fel arra, hogy egy egész nap csak a biztosítékokat fogod helyettesíteni, vagy pedig megkérsz egy szakembert, hogy a csillár összes bekötéseit változtas­sa meg, illetve tegye őket a meg­felelő helyükre. Nem másért, de az ellenőrzésükre nem jutott idő sem a gyárban, sem pedig az üz­letraktárban. Ott megelégszenek a kivitelezés szépségével. Ki törő­dik ilyen „apró“ belső hibákkal, úgy sem látszanak. Akinek kell, úgyis megveszi, majd csak helyre­hozatja valahogy. A minőségi el­lenőrök addig biztosan kávéznak. A poliklinikákon nap mint nap csődület van, a sorszámok inkább összezavarják, mint megoldják a helyzetet. Addig vársz a sorodra, elnézve a jövő-menőket, amíg le­jár a te szabadidőd, vagy pedig az orvos munkaideje. Jöhetsz nyu­godtan másnap. Pedig nem is az egészségügy a hibás. Ők kiadják a sorszámokat. Tehetnek is ők arról, hogy a legtöbben nem is vesznek maguknak. Nem, ez nem tartozik rájuk, és főleg akkor nem, ha az illetők történetesen is­merősök is. A legtöbb úgyis ilyen. Csak az a különös, hogy minden napra annyi jut belőlük. Ha nem hiszed, nézd meg a szakszervezeti társadalmi ellenőrző csoportok jegyzőkönyveit, vagy szánj rá egy napot és meg fogsz győződni. Nem kellemes az ilyesmiket felsorolni. Igaz, hogy apró dolgok, de az ilyen apróságok keserítik meg néha a mindennapi életet. Mi­lyen jó is lenne, ha túltehetnénk magunkat rajtuk. Nem is lenne túlságosan nehéz. Csak éppen egy kicsit körül kellene nézni és több figyelmességet tanúsítani sorstár­saink iránt. CSATA Lajos HANGVERSENY-KALAUZ A filharmónia vasárnap déle­lőtti nevelő, valamint hétfő esti szimfonikus hangversenyének nyi­tó száma Zoltán Aladár „Öt dal énekhangra és zenekarra“ című műve. Zoltán Aladár puha pasztellszí­nekkel megrajzolt dalciklusa em­beri érzésről , a szerelemről szól. A dalok zenei megfogalmazása a versek hangulati vonalvezetését követi. A zenei kifejezési eszkö­zök gondos megválogatásával az öt vers ötféle hangulatát egyetlen hullámvonalú egységbe foglalja össze. Az énekszólam megfogalma­zásában — melyet Simon Edith szólaltat, meg — a zeneszerző a világos dallamosságra törekszik. A dalok megformálása szabad, bár egyik-másik a klasszikus formák adta lehetőségeket használja fel. A hangverseny vendégművésze, Daniil Safran szovjet gordonka­­művész, L. Boccherini gordonka­­versenyét játssza. A műsoron szereplő gordonka­­versenye élvonalbeli helyet foglal el e hangszer nem túlságosan gazdag irodalmában. A versenymű a klasszikus versenyművek felépí­tését követi. A műsor második részében Felix Mendelssohn Bartholdy V., „Re­formáció“ című szimfóniája szere­pel. Vezényel Henry Selbing, a sze­beni filharmónia karmestere. - 3 Ahány ember, annyiféle. Ez­zel újat nem mondtam, de jó erre minél gyakrabban emlé­kezni. Általában idegesek va­gyunk, rohanunk és közben el­feledkezünk arról, hogy mellet­tünk mások is élnek, másoknak is vannak bajaik, gondjaik. Csak magunkat látjuk, csak a saját sérelmeink fájnak. Meg­annyi apró-cseprő dologgal, szinte észrevétlenül bántjuk meg egymást. Miért? Mert ro­hanunk, türelmetlenek, önzőek vagyunk, elfeledkezünk arról, hogy ahány ember, annyi féle. Az utcákon nagy a tömeg. Mindenki siet, szeretne mielőbb céljához érni. A forgatagban nehéz boldogulni, egymást ke- ILYENEK LENNÉNK?­ rülgetni. Néha-néha egymásnak ütköznek emberek és ilyenkor hallani: — Nem lát? — Miért, talán maga sem? — Majdnem felöklelt. — Én is ugyanezt vettem észre. — Jobb ha nem pofázik, mert betömöm. — Na, ne mondja, azt hiszi, félek magától? Inkább nyissa ki a szemét jobban, hájtömeg. Rögtön csődület keletkezik a szóváltók körül, szinte vere­kedésre kerül sor. Sorban állunk. Negyedórát a pénztárnál, a blokkért, negyed­órát a tíz deka parizerért. A hátul állók nyugtalanok. — Ne engedjék elől odafura­­kodni. — Na, mit izgul, csak diffe­renciát kérek ... 16,40 lej diffe­renciát kérek ... Na, látja? — Micsoda szemtelenség. Ek­kora differenciát nem is szok­tak fizetni. —Vigyázzanak, ne gyúród­janak onnan elölről. — Nekem csak egy fél kiló hús kell. Ezért csak nem állok sorba órák hosszat. — Mit gondol, én egy ökör­csordát akarok venni? — Ha pénze van és nincs ideje, akkor csak egész nyu­godtan, legalább nem kell töb­bet sorba álljon ... —A­ pult előtt kígyózó sor ele­jére két, 7—8 éves kislány fu­­rakodik. Rögtön felszissa mennek a vérmes várakozók. — A gyerekeket ne szolgál­ják ki. — Mi baja a gyerekekkel? Hagyjon békét nekik. Miért akarja gyuratni őket a sor­ban? — Az a másik tud sorba állni? — Hagyjon már békét azok­nak a gyermekeknek! — Persze, hagyjak békét, mert a szüleik félre húzódnak a sarokba, s a gyermekeket küldik előre. Szép kis nevelés. — Hát akkor vitatkozzon a szüleivel, a gyerek ezért nem hibás. — Na látja, milyen nagyokos, vitatkozzon maga a szüleivel. Mikor a 4-es busz beérkezik a Panovhoz, mindig sok a vá­rakozó. Lökdösődés, vita, mert mindkét ajtón igyekeznek le- és felszállni. Egy asszony két nagy csomaggal igyekszik fel­felé a hátsó lépcsőn. Nem tud kapaszkodni, hátulról meglö­kik, csomagjai hozzáütődnek egy éhtesebb nénihez. — Mi van, lelkem, nem tud a lábán járni? Minek lökdöső­dik? — Én nem lökdösődöm, há­tulról tórnak. — Nekem ne jártassa a szá­ját ,látom én. — De kérem . .. — Ne legyen olyan kényes, nem látja, mi van a felszállás­nál? —Vén dilis, így egy másik hang. — Hogy mondta? Tudja mit... ? Egy hivatali ablaknál. — Nem jó. Csináljon egy másikat, — így a hivatalnok. — Mi nem jó, kérem? Eddig is így csináltam, s jó volt. — Most már nem jó, Írjon újat. — De mit írjak? — Ot­t rajta van, olvassa el, nem analfabéta. — Beszélhetne tiszteségeseb­­ben is, legalább mutassa meg, mi nem jó. — Mit pattog úgy? Nem lát­ja, rossz helyre írta a címet. Az a felső rubrikába kell. Ne töltesse velem az időt. Ilyenek lennénk? Türelmet­lenek, önzőek, a viselkedési és együttélési szabályoknak fittyet hányok? Igen, ilyennek látnak embertársaink, akikkel isme­retlenül összetalálkozunk és valamilyen okból ellentétbe ke­rülünk utcán, az üzletekben, a hivatalokban. Pedig az ud­variasság sem kerülne több fá­radságba. Sőt, kevesebb ide­gességgel járna. Tanuljunk meg tehát alkalmazkodni egy­máshoz, becsülni egymást. SZABÓ Dénes

Next