Vörös Zászló, 1970. május (22. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-28 / 123. szám

A suceavaiak küldeménye útban Marosvásárhely felé A konstancaiak segítsége Konstancáról kedden a második gépkocsikonvoj indult el ruhák­kal, cipőkkel, a Fehér megyei ár­vízkárosultak számára. A szüksé­get szenvedő társaikkal­ való em­beri szolidaritás szellemében Kons­tanca municipium és megye dol­gozói csaknem 80 000 férfi, női és gyermekruhát és cipőt, több mint 5 800 háztartási cikket és 1 339 méter pamutkelmét küldtek Er­délybe. A hála szavai Levelek, újabb levelek és a szerkesztőségi ajtón bekopogó em­berek. Köszönő sorok, köszönő szavak. Keresetlenek, hálakifejező­­ek. Az az érzésünk, azért íródtak, azért hangzottak el, hogy pótolják a kézfogást, mely a rá érdeme­seknek akkor járt volna ki, mikor csak egy volt a gondolat: megme­nekülni és megmenteni. Hol van­nak az életmentők, a segítők, a köszönetet nem várók? Legtöbbnek a kilétét, a címét sem ismerik. Dolgoznak a munkahelyeken, a mezőn, a családi körben, minden bizonnyal most is teljes helytállás­sal. Nekik szólnak hát a levelek, a szavak, melyeket lapunk hasáb­jain tolmácsolunk és azok is, me­lyeket hely híján közölni nem tu­dunk, de a nevezettek munkahe­lyére eljuttatunk. A KÁBELGYÁRIAKNAK Ezúton szeretnék köszönetet mondani azoknak a kábelgyári munkásoknak, akik hozzánk, majd a szomszédunkhoz siettek egymé­teres vízben, kimentettek bennün­ket és két tehenet is, mit sem­ sejtve akkor, hogy ezzel két cse­csemő életét is megmentik. Lakhelyünk az őrlő utca 2 szám alatt volt. Május 13-án kiabálásra, vízcsobogásra ébredtünk. Kinéz­tünk az ablakon, s nagy rémület­tel láttuk, hogy hullámok nyaldos­sák a házunk oldalát. Nagy kap­kodva felöltözködtünk, s a kábel­gyári mentő­munkások segítségé­vel kisbabánkkal együtt az abla­kon át kiugrottunk a házból, majd megérkeztünk a kábelgyár iroda­házának emeletére. Szomszédaim is ott kaptak helyet csecsemőjük­kel. Nehezen telt el a nap, és kö­zeledett az este. Kétségbe voltunk esve, mert gyermekeinknek nem volt tej, tápszer. Mi lesz velük? A gyár főmérnöke megígérte, hogy kapcsolatot teremt a központtal, ami sikerült is. Helikopter segítsé­get ígértek. Minden zúgásra a te­tőre rohantunk, zászlót lengettünk, sajnos, sikertelenül, a helikopterek jöttek ugyan, de rengeteg dolguk volt. És a víz egyre nőtt. Olyany­­nyira, hogy a szomszédom kimen­tett tehenei ismét veszélybe kerül­tek. Az egyiknek sikerült beúsznia a lépcsőházba. Ez adta az ötletet. Megkötöttem a derekamat, s így biztonságban érezve magamat, a tehénért mentem. Szegény állat, mintha érezte volna feladatát, ka­paszkodott egyre feljebb. Reszke­tett, majd összerogyott. A főmér­nök hozta a szőnyeget, megdör­zsöltük, betakartuk vele az állatot. És hozzáláttam a fejeshez. Gyer­mekeinkért és mindenért, amit ér­tünk tettek, hálával tartozunk a kábelgyáriaknak. Autószerelő va­gyok az URA-nál, fogadják mun­kás köszönetemet. Tisztelettel, TÖRÖK SÁNDOR A nyárádszeredai TRAKTORISTÁKNAK Mindazok a jobbágyfalvi lako­sok, kik szenvedtünk a vízáradat­tól, köszönetünket fejezzük ki Ja­kab Árpádnak, a nyárádszeredai Mezőgazdasági Gépesítő Vállalat traktor­istájának, hogy olyan kész­séggel siettek mentésünkre. Kihoz­ta a vízből a hattagú Kacsó csalá­dot, a négytagú Antal családot, egy idős házaspárt, Páczai Józsefet és feleségét, Bálint Péter családját. Elismerésünk szól továbbá Oltean Alexandru őrmesternek, Balogh György brigádosnak és ifjú Máji Mihálynak, akik ugyancsak segít­séget nyújtottak a bajbajutottak­nak. KACSÓ ANTAL, idős PÁCZAI JÓZSEF, ANTAL LAJOS, BÁLINT PÉTER EGY TÖRÉKENY ASSZONYNAK — Ki gondolta volna, hogy Du­dás Lujzában, ebben a törékeny asszonyban annyi fizikai és lelki erő rejtőzik? Régóta szomszédom, de én sem sejtettem. Csak azt tud­tam róla, hogy jó feleség, jó anya. Aztán jött az árvíz, és kiderült róla, hogy hős tud lenni, ha a helyzet úgy kívánja. Szüntelenül magam előtt látom, amint óriási gumicsizmában gázol a vízbe, menti a gyermekeket, az öregeket. Egy katona és ő. Utánfutós kocsit hoz, irányítja a sofőrt, és ment, menti az embereket. Visznek az ideiglenes szálláshelyekre, bennün­ket beteg férjemmel a Lenin ut­cai kórházba, hol biztonságban érezzük magunkat. Tisztelettel és köszönettel tarto­zunk Dudás Lujzának. Azért jöt­tem személyesen a szerkesztőség­be, hogy megkérjem önöket, ha lehet, köszönetünket a lapban tol­mácsolják. PIRLEA SAROLTA, Marosvásárhely, Ariesului utca 18. szám. EMBERSÉG Radnótra vasárnap délelőtt érkezett az első sátor­szállít­mány, s a helyi árvíz-parancs­nokság azonnal kijelölte, , hogy melyek a legrászorultabbak a hajléktalanul maradt családok közül. Úgy döntöttek, hogy Si­mon Jánosnak, a helyi MTSZ tagjának, és öttagú családjá­nak is juttatnak egyet. Amikor a katonák elmentek hozzá, hogy felállítsák a sátrat, Simon János, akinek házát el­vitte a víz s hozzátartozóival egy kicsi konyhába szorult, ezt mondotta: — Jólesik, hogy segíteni a­­karnak rajtunk, de tudom, hogy sok olyan család van Radnóton —, ha nem is olyan népes, mint a miénk — melynek még olyan hajléka sincs mint nekünk. E­­zért lemondok a sátorról az ő javukra. Mindenhova eljut a gyógyszer Este 10 óra. A marosvásárhelyi Gyógyszer Vállalatnál a késői ó­­rákban is nagy a forgalom. Teher­autók indulnak gazdag gyógyszer­rakománnyal Dicső, Ludas, Se­gesvár, Régen és más árvízsújtot­ta helységek felé. Az irodahelyi­ségben hárman beszélgetnek, s a téma: a hazai és külföldi gyógy­szerek területi elosztása. Ismét felelevenednek a szörnyű napok filmkockái. Május 13. Ahogy a Poklos-pa­­tak nőni kezdett, a Gyógyszer Vál­lalat igazgatósága azonnal dön­tött: üresítsük ki a központi rak­tár pincehelyiségeit. Minden al­kalmazott munkához látott. Dél­után 3 óra lehetett, amikor a pa­tak vize elöntötte a pincehelyisé­geket és az udvaron lévő kötszer­raktárakat. Szerencsére kár nem esett, mert ekkorra már több mint 5 millió lej értékű gyógyszert és kötszert az emeleti szobákba hord­tak. A telefon szüntelenül berregett. Az egyik hívó kétségbeesve jelen­tette, hogy a Carpati negyed gyógyszertárában hiába próbált menteni, ott már minden vízben van. Mikor az igazgatóságra ért átázott ruhában, vizes pénzköteget szorongatott a markában. Csak ezt tudta megmenteni. A Litoral kereskedelmi komplexumban lévő gyógyszertárat is hasonló sors fe­nyegette. Azonnal telefonon adtak utasítást: rakják a gyógyszereket a legmagasabb polcokra. Délután 4 óra körül a Köztársaság téri gyógyszertárból ezt jelentették: nem tudunk tovább menteni, a pincét és a gyógyszertár helyisé­gét is elöntötte a víz. A köröndi gyógyszerész jelentését már nem lehetett végighallgatni, mert meg­szakadt a telefonösszeköttetés. A dédai gyógyszertár is bajba került. Május 13-ról 14-re virradó éjjel a Gyógyszer Vállalatnál állandó riadókészültség volt. Négy teher­autó, gyógyszerészek, sofőrök és munkások még a gyógyszereket mentették. 14-én reggel Dicsőből, Segesvárról érkeztek megrendítő hírek. Michey György gyógyszerész kétségbeesetten jelentette: a di­csői 38-as gyógyszertárat elöntöt­te a víz és összeomlottak a falak. A pince megtelt vízzel, a gyógy­szertár padlózata beszakadt. De itt is, sok erőfeszítés árán ugyan, a lakosság és a diákok segítségé­vel sok gyógyszert mentettek meg. Miközben itt mentettek, a dicsői kórház gyógyszertára is teljesen a víz áldozata lett. Ludason a kór­házi gyógyszertárat öntötte el a víz. Közben Segesvárról is megér­kezett a jelentés: három gyógy­szertári egység, a kórházi, polikli­­nikai és a drogéria, víz alá került. Egyetlen gyógyszertár maradt itt épen, a 43-as nyílt körzeti gyógy­szertár. Alkalmazottai fáradtságát nem ismerve, éjjel és nappal a la­kosság rendelkezésére álltak. In­nen látták el gyógyszerrel a kór­házakat és a poliklinikát is. Az igazgatóság javaslatára azonnal specifikus gyógyszereket küldtek Segesvárra. Autó nem közelíthette meg a várost. 14-én délben két vöröskeresztes egészségügyi repü­lőgép 20 kis ejtőernyővel juttatta rendeltetési helyére a gyógyszere­ket. Másnap ismét egészségügyi repülőgép, az esti órákban pedig helikopter vitte a szállítmányt. Csu­pán e szörnyű két nap leforgása alatt több mint 300 000 lej értékű életmentő gyógyszer érkezett ebbe a városba. Dicsőbe, Ludasra, Régenbe és más vidéki gyógyszertárakba több teherautó szüntelenül szállította a gyógyszereket. Az első két nap után kezdődött meg a helyzet reális felmérése. Kitűnt, hogy a megye 54 gyógy­szertára közül 9-et teljesen elön­tött az ár, s a gyógyszerek hasz­nálhatatlanná váltak, több gyógy­szertár pedig részleges károkat szenvedett. Az eddig felmért károk értéke meghaladja a 800 000 lejt. Az árvíz betörésének harmadik napján szervezettebb formában kezdődött meg a kórházi egységek gyógyszerellátása, majd az intéz­mények és a lakosság fertőtlenítő­szerekkel történő folyamatos ellá­tása. Biztosítani kellett a megfele­lő mennyiségű specifikus gyógy­szert a fertőző és hüléses megbe­tegedések leküzdésére. Azóta, má­jus 16-tól, míg e sorok íródtak, megyénkbe 5 627 355 lej értékű gyógyszer — 50—60 teherautó szállítmányának felel meg — érke­zett, amely arányosan, a szükség­leteknek megfelelően jutott el a legtávolabbi területek gyógyszertá­raiba is. A lakosság és az egészségügyi egységek gyógyszerellátása mel­lett, az igazgatóság gondoskodott arról, hogy a megrongálódott gyógyszertárakat minél hamarább átadják a forgalomnak. Néhány nap múlva ismét megnyíltak a se­gesvári és a ludasi kórházi és a marosvásárhelyi Carpati negyed­beli gyógyszertárak. A szörnyű napokban, és azóta is, az árvíz támasztotta nehézsé­gek ellenére, mindenhova eljutott és eljut az életmentő gyógyszer. (Papp) Erősebb az árnál (Folytatás az 1. oldalról) És én talán még azt sem mon­danám, hogy mindenki hős volt, aki emberül állta azoknak az ó­­ráknak idegpattantó feszültségét. Ember volt. A szó legszebb értelmében. * Utólag könnyű felidézni, de ne­héz elfelejteni, amit az emberek mesélnek az átélt borzalomról. Mondják például, hogy az Ady­­negyedben azon az emlékezetes napon csaknem mindenki megta­nult egy nevet. Az elöntött föld­szintek ablakaiból, a lépcsőházak bokáig majd azon felül is érő vi­zéből minduntalan egy név hul­lott az egyre emelkedő víztö­megre : — „MISI"! Hogy ki volt ez az ember? . . . Nem tudom!... Azok sem tudták, akik meséltek róla. Mindössze any­­nyit tudtak, hogy amikor megin­dult a mentés, egy ember cubu­­kolt a teherkocsik és a vontatóko­csikkal felszerelt traktorok előtt. Térdig, derékig érő vízben „tapo­gatta" ki a kocsik számára a jár­ható utat. A betont. Nehogy az át­ázott földre lépjenek a kerekek! . . . Mert akkor oda a mentés . . . Be­­rannd a kerék. És Misi dagasztotta a szürke, vad vizet. Vezette a mentésre érkezett jár­műveket. Az emberek pedig egymás szá­jából lesték el a nevét. Egymást váltogatva kiáltottak feléje ... Ki­nyíltak a rémült ablakok . . . Fel­­jajdult az élni akaró élet... Az ember nevét sokszorozva verték vissza a vízben silbakoló falak. Misi pedig, miután a jármű biz­tosan állt a betonon, ölben vitte a gyerekeket a pótkocsiba. De tü­relmesen odaszállított másokat is. Mindenkit, akinek szüksége volt rá . . . Nem vágta hősi pózba ma­gát. Nem tetszelgett. Egyszerűen valami belső paran­csot teljesített. Saját emberségének, saját be­csületének parancsszavát. Ma már minden valószínűség szerint szótlanul dolgozik valame­lyik munkahelyen. S ha valaki „ár­vízi" élményeiről faggatná, való­színű csak azt mondaná: „Szük­ség volt ilyen tettekre is!" Mert az emberség­ nem divatos öltöny, amelyben ágálni szokás. Aztán elmúlt az árvíz. Ittmaradt a szennye. Takarítani kellett. Ez volt a legfontosabb. Ez ismét az emberség próbája volt. Sokan ... és emberül . . . vállal­ták ezt is. Egy példát átéltem jómagam is. Az történt, hogy a Pedagógiai Főiskola hallgatói a Kárpátok-ne­­gyedbe mentek el szomorú „nagy­­takarításra". Tanulniuk kellett volna. Hisz pár nap múlva nyakukon a vizsga­­szesszió. De nem volt közülük egy sem, aki erre hivatkozva megpró­bált volna elmaradni a munkából. Bokáig iszapban, de megállás nél­kül dolgoztak. Egész délután. Érezték, tudták, hogy ez az e­­gyetlen lehetséges emberi maga­tartás. Sőt! Amikor a munkát irányító felelős beosztotta, hogy melyik csoport, melyik tömbház körül se­gédkezik, megszólalt egy román­magyar szakos hallgató: — És a falvak? ... Oda mikor mehetünk? . . . Tulajdonképpen nem is példá­kat akartam sorolni. Lapjaink nap­­ról-napra köztik a helytállás szép megnyilvánulásait. Bizonyára na­gyon sokan vannak, akik a példák tekintetében messze túllicitálhat­nak. És jó is ez. Jó. Mert minél több a példa a szép, emberi helytállásra, annál beszédesebb tény az, hogy egy emberként válaszoltunk és vála­szolunk mindig a párt hívó szavá­ra. Annál nyilvánvalóbb, hogy az eltelt évtizedek valóban EMBERRÉ formálták földünkön az embert. Hisz lassan leülepszenek a vi­zek. Lassan leülepszik a gond. De a helytálló ember szilárdsá­ga megmarad. És ez erősebb az árnál. Az árvíz Szovátát sem kímélte meg. A víz több milliós károkat okozott a város gazdasági életé­ben. Úgyszintén számottevő a kár az utaknál és hidaknál. A víz visszavonulása után a dolgozók azonnal hozzáláttak a természeti csapás nyomainak eltüntetéséhez. ★ ★ Képünkön: javítják az egyik ut­ca burkolatát. Közös otthonban Az emberi összefogás erejét le­hetetlen számokban kifejezni. Ér­zések, gondolatok találkoznak, is­meretlen emberek küldenek gyors­segélyt azok számára, akiket az irgalmatlan úr kiűzött otthonuk­ból. Ismeretlenek írnak ismeretlen embertársaiknak. Bátorító szava­ikkal erőt öntenek a május 13—- 14-i drámai napokat átélt embe­rekbe. A legtöbb levelet gyerekek és ifjak írják hasonló korú társa­iknak. Melyikből idézzek? A tele-­ ormáni 18 éves diáklány a fény­képét is elküldte. A borítékot gon­dosan odatűzte ajándékba küldött ruhájának a zsebébe. Apróság? Lehet. De Kállai Anikónak, a ma­rosvásárhelyi Mezőgazdasági Lí­ceum tanulójának felmérhetetlenül sokat jelent. Hozzájutott a teleor­­máni kislány levele, fényképe és csomagja. Anikó édesanyjával e­­gyütt a 10-es számú iskolában be­rendezett tömegszálláson kapott menedéket. Meghatottan, könnyes szemmel olvasták az örök barátsá­got ígérő és kérő teleormáni kis­lány üzenetét. A válaszlevél fény­képpel együtt már úton is van. Kállai Annáékkal együtt össze­sen 17 családot helyeztek el a 10- es számú iskolában. A tantermek­ben minden családnak aránylag tágas lakófülkét rendeztek be. Keddtől már egészségügyi szolgá­latot is létesítettek számukra. Meg­kapták az első élelem és ruhase­gélyt. Személyenként (díjmente­sen) 10 kg kenyérlisztet, ugyan­annyi málélisztet, 20 db tojást, 3 kg szalonnát, 1 kg zsírt, 1 tyúkot, 2 kg paszulyt és egyebeket. A kis­gyerekes családok ezen felül cit­romot és kakaót. Konyha is ren­delkezésükre áll, de aki igényli, kész ételt kaphat. A legszüksége­sebb anyagiak tehát biztosítottak. Kedden újabb segélyt vettek át itt a lakók. Gyermek- és felnőtt ruha­neműt, plédeket, ágyneműt. Azt hiszem, nincs is megfelelő szó an­nak kifejezésére, mit éreztek ezek az emberek, amikor átvették az adományokat. Két héttel ezelőtt még saját otthonuk volt.­ ­ Kecében osztják az élelmet az árvízkárosultaknak A ruhasegély­­központban már százezrekre emelkedett a ruhasegély-központba (Rózsák tere 26) érkezett adományok értéke. Miközben a megyei és municipiu­­mi főbizottság önkéntes aktivistái szünet nélkül végzik munkájukat, kiosztják és átveszik a szintén szünet nélkül érkező küldeménye­ket, kicsi, ráncos arcú nénike for­dul a begyűjtő bizottság egyik tag­jához: egy szobaberendezéssel sze­retne segíteni egy árvízkárosult családon. Ki ez az idős néni? özv. Porcsalmi Elekné. A segély­bizottság többi tagjai közben egy 9 gyerekes (mind lá­nyok) család számára állítják össze a csomagot. A postaküldemények is egyre ér­keznek. A kedden érkezett csoma­gok feladói közül idejegyezzük Adamita Bilu nevét, aki a Tulcea megyei Turcoaia községben gon­dolt a Maros megyei árvízkárosult gyerekekre. 200 lej értékű bébi és gyermekholmit küldött. Maria Io­­nescu nyugdíjas, Bukarest II., Str. Viespari 35. sz. alatti lakos 300 lej értékű gyermek és női ruhát küldött postán marosvásárhelyi asszonytársainak. A segélyközpontban mindez csu­pán néhány perc alatt történt. (km) Nyugdíjasok figyelmébe! A marosvásárhelyi Nyugdíja­sok Önsegélyző Egyesületének tagjai sem maradtak ki az ár­vízkárosultak segélyezésére in­dult országos mozgalomból. Ed­dig mintegy 10 000 lejt adomá­nyoztak a bajbajutottaknak. Felhívjuk a nyugdíjasok fi­gyelmét, hogy június 1-től az árvízkárosultaknak szánt ado­mányokat nem a Szakszerveze­tek Művelődési Házában, ha­nem az önsegélyező Egyesület Horea utca 29. sz. alatti irodá­jában veszik át. — Heten laktunk együtt — a négy szülő, a feleségem s két­éves kislányom. Orvul tört ránk az áradat, olyan vészes sebes­séggel, hogy alig volt időnk az életünket menteni. Ha a mező­­gazdasági vállalat traktoristája nem jön utánunk egy remorká­­val, valamennyien ott pusztul­hattunk volna. A kutyfalvi Precup Vasile megborzong, ahogy feleleveníti a tragikus nap emlékeit. Az el­kapott Maros elvitte a házukat, gazdasági épületeiket, mindent, csak a lakóház és az istálló betonalapzata maradt meg. Kétségbeesetten és tehetetlenül szemlélték a kegyetlen pusztí­tást. Az asszonyok sírtak, jaj­­veszékeltek. Nagy volt a bána­tuk, hiszen néhány óra alatt mindenüket elvitte az ár, azt, a­­mit egy egész életen át gyűj­töttek, építettek. — Mint a legfiatalabb férfi KÖSZÖNÖM fHIfflHI—WiBg—EaEtHTHUgiü — mondotta Precup Vasile — megpróbáltam lelket önteni a többiekbe. Nem volt könnyű, hiszen nagyon jól tudtam, hogy úgy maradtunk, mint az ujjam. De tudtam azt is, hogy nem hagynak magunkra a nagy baj­ban. S igazam volt. A helyi szer­vek szállást biztosítottak szá­munkra a mezőgazdasági vál­lalat székházában, azonnal é­­lelmet és ruhaneműt kaptunk, s kislányom a rögtönzött étkezdé­ben kap rendszeresen meleg ételt. De ennél is sokkal többet ér számunkra, hogy érezzük: nem vagyunk magunkra hagyatva, segítő kezek nyúlnak felénk a környék, a megye, az ország minden sarkából. Köszönöm a magam és csa­ládom nevében mindazt, amit kaptunk, s tudom, hogy min­den segítséget megkapunk a továbbiakban is otthonunk visz­­szaállítására.­ ­ K. M. Tisztelt Szerkesztőség! Régenből írom a levelet, ab­ból a városból, melynek ugyan­csak sokára gyógyítható sebe­ket okozott az árvíz. Szemtanú­ja voltam az eseményeknek, e­­gyéni tragédiáknak. Ez késztet arra, hogy otthonomat felajánl­jam egy szülő nélkül maradt 3—7 éves gyermeknek. Nagy szeretettel gondozom és örökbe fogadom. Hogy levelem közzé teszik, e­­lőre is köszönöm. ORBÁN MÁRIA: Régen, Balcescu utca 13. szám. 3 Külföldiek adománya Maros megye árvíz­károsultjainak Világszerte mély benyomást gya­korolt az emberekre a hazánkra zúdult példátlan katasztrófa. A bajbajutottak megsegítésére az összes kontinensekről érkeznek a különböző országok, szervezetek, gazdasági intézmények és egyének adományai­­— pénz, élelem, ruha­nemű, gyógyszer stb., — amelyek mindmegannyi bizonyítékai a né­pek közötti szolidaritásnak, barát­ságnak és testvériségnek. Maros megyébe a tegnapig az alábbi külföldi küldemények ér­keztek: az Egyesült Államokból 150 sátor, Svájcból 767 takaró, Németország SZK-ból 2 000 doboz konzerv, Svájcból és több más eu­rópai országból nagy mennyiségű gyógyszer, sok ezer flakon peni­cillin, streptomicin, oltóanyagok, fecskendők, 200 doboz tejpor és sok ruhanemű. A küldeményeket azonnal to­vábbították az árvíz által legsúlyo­sabban érintett községekbe és vá­rosokba: Alsóidecs, Görgényszent­­imre, Hodák, Szentpál, Radnót, Kutyfalva, Maroskece, Ludas, Se­gesvár stb. Tegnap és tegnapelőtt újabb se­gélyszállítmány érkezett: 50 sátor, 400 takaró, férfiruhák és gyerek­cipők Iránból, valamint szakembe­rek kíséretében, Németország SZK Vöröskeresztjének adományaként három vízszűrő és tisztító beren­dezés, melyeknek óránkénti kapa­citása 4 000 liter. Kettőt közülük Segesvárra, egyet pedig Dicsőbe irányítottak. Felhívás Maros megye lakosságához A járványveszély elhárításá­nak egyik leghatékonyabb mód­szere a védőoltás. A teljes vé­dettség kifejlesztéséhez két ol­tás szükséges. A második oltást régebben az első után egy hó­nappal végezték. Most, hogy minél hamarabb kifejlődjék a tífusz elleni védettség, a má­sodik oltást az első után két héttel adják. Felhívjuk a lakos­ság figyelmét, hogy a második oltásra ugyanott jelentkezzék, ahol az elsőt kapta, DE NEM EGY HÓNAPPAL, HANEM KÉT HÉTTEL AZ ELSŐ U­­TÁN. Ez a felhívás azoknak is szól, akiknek az első oltás al­kalmával egyhónapos időközt szabtak meg. A megrongálódott házak tulajdonosainak figyelmébe! Az elmúlt napokban közzétettük az árvíz által megrongált házak újjáépítésével, javításával kapcso­latos tudnivalókat. Ezúttal arról számolunk be, hogy azok, akik é­­pítési vagy javítási jóváhagyást kaptak Marosvásárhely municipi­um néptanácsától, hol rendelhetik meg a munkálatok kivitelezését. Marosvásárhelyen két egységhez, a Lakásgazdálkodási és Karban­tartási Vállalathoz és a Construc­­torul Kisipari Szövetkezethez nyújt­hatják be építkezési igényeiket. Az előbbi vállalatnál megtudtuk, hogy elsősorban az állami lakások ki­javításával foglakoznak. Előzetes számítások szerint az állami laká­sokban körülbelül 6 millió lej érté­kű kárt okozott az árvíz. Ezek kija­vítása az eredeti termelési terv lé­nyeges módosítását igényli. Éppen ezért magánházak építését vagy javítását csak különleges esetek­ben vállalják el. A Constructorul Szövetkezetnél, a Megyei Szövetség és a megyei árvíz-parancsnokság utasítására máris hatékony intézkedésekkel próbálják minél jobban kielégíte­ni az árvízsújtotta háztulajdono­sok igényeit. A szövetkezet veze­tősége minden korábbi megrende­lőjét értesítette, hogy a szerződés­ben szereplő átadási határidőt a jól ismert sajnálatos okok miatt kitol­ják. Ezekben a napokban az ár­vízkárosult testvérszövetkezeti egy­ségek és magánlakás-tulajdonosok kisegítésére összpontosítják erejü­ket. A vezetőség felfüggesztette minden építkezési anyag raktári kiadását. Az egész raktári készle­tet az árvízkárosultak segítésére fordítják. Itt említjük meg, hogy a marosvásárhelyi Constructorul mintegy 280 négyzetméter parkett­anyagot kapott segítségként az e­­gyik Csíkszeredai szövetkezeti egy­ségtől. A szövetkezetnél még meg­tudtuk, hogy elsősorban a meg­rongálódott házak kijavítását kez­dik meg. Az új házak építéséhez június folyamán látnak hozzá, mi­után a megyei parancsnokságnál tisztázódnak az összes, ezzel kap­csolatos kérdések. A megyei főépí­tész tegnap arról tájékoztatott, hogy az árvízmentes övezetekben kijelölt területeken az új házak é­­pítését nagyiparilag szeretnék megoldani, csökkentve ezáltal az építkezési költségeket, fokozva a munkálatok ütemét. Az ezzel kap­csolatos részletkérdések a napok­ban tisztázódnak. A municipium városrendezési- és műépítészeti osztálya a mai nap folyamán ad­ja ki az építkezési engedélyt (mel­lékelve ehhez a típustervet) az igénylőknek. Ugyancsak e napok­ban döntik el végérvényesen, hogy az építkezési anyagokat igénylők azokat milyen formában, honnan és mikor szerezhetik be. Felhívjuk a vásárhelyiek és a municipiumhoz tartozó községek lakóinak figyelmét, hogy építési, javítási vagy anyag­­igénylési kérésüket a municipiumi néptanács 016-os (szuterin) szo­bájába nyújtsák be. (P.)

Next