Vörös Zászló, 1970. július (22. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-15 / 164. szám

2 iz illiPiii űr ja: 31 ilfu­sz 2 A májusi árvíz, a nagy veszély próbára tette a jellemeket. És milyen nagyszerű példák bizo­nyították, hogy az emberek dön­tő többsége jó, bátor, önzetlen, áldozatkész! Anyagiakban sze­gényebbek lettünk, mert az árvíz meggyérítette közös és magán­javainkat, de gazdagabbak let­tünk egy biztos tudattal, hogy mindig számíthatunk embertár­sainkra, közöttük olyanokra is, akikre sokszor talán kétkedve gondoltunk. Egy véletlen szülte kísérlet jut­tatta eszembe ezeket a gondo­latokat, amelyről azt hiszem, ér­demes írni. Tusnádfürdőn történt. Ebéd utáni séta közben az erdei utat szegélyező padok egyikén gaz­dátlan női esernyőt fedeztem fel. Félórával előtte hirtelen vi­harfellegek borították be az opá­­los fátyol mögül mosolygó kék eget. A hatalmas dörgés, vil­lámlás előparancsolta az esőer­nyőket. De nem lett szükség rá­juk, mert amilyen hamar bebo­rult, a szél éppen olyan gyorsan tisztára söpörte a fenyvesekre boruló kék kupolát, anélkül, hogy egy csepp eső is hullott volna. Amire nincs szüksége, arról könnyen megfeledkezik az em­ber. Talán ezért maradt gazda nélkül a zöldkockás esernyő is — gondoltam, s tovább sétálva azzal szórakoztam, hogy külön­féle helyzeteket képzeltem el, miként hagyhatta el a gazdája, így ötlött fel a kérdés: mi lesz az esernyő további sorsa. Eljön érte a szórakozott tulajdonosa vagy másvalaki birtokába ván­dorol, s ha igen, hogyan? Úgy 200 méternyire, tehát jó lá­tótávolságban, de mégis elég messze, hogy az ernyőt felfede­zőket ne zavarja, letelepedtem, s vártam a választ a felötlött kérdésre. Elsőnek egy csoport fiatal, két fiú és két leány a huszonévesek nemzedékéből, sétált el a pad előtt. A lányok egyike, mikor észrevette az ernyőt, odalépett, kézbevette, s magasra emelve mutatta társainak, miközben maga is megvizsgálta. Miután társai nem mutattak különösebb érdeklődést, természetes mozdu­lattal visszatette a helyére és már sétáltak is tovább, mintha mi sem történt volna. Azon töprengtem, milyen kö­rülmények játszhattak közre, hogy olyan egyszerűen lemond­tak a könnyen megszerezhető és nem is értéktelen tárgyról, mikor egy 50 év körüli, félig falusi, fé­lig városi öltözetű asszony köze­ledett a pad felé. Megpillantotta az ernyőt, még lépett kettőt-hár­­mat, aztán hirtelen megállt, ku­­tatóan körülnézett. Nyilvánvaló­an meg akart győződni, van-e valaki a közelben, akihez az er­nyő tartozhatna. S mert senkit sem látott, leült, az ernyő mellé helyezte táskáját, s csak úgy féloldalról, mint tyúk a magot, jobban szemügyre vette a csábí­tás tárgyát. Fészkelődön egy ki­csit, többször körülnézett, min­den mozdulata elárulta, hogy viaskodik önmagával. Végül elő­vett táskájából egy barna gyap­­jaszvettert és olyan mozdulattal dobta az ernyőre, mintha így akarta volna megszabadítani magát a kísértéstől. Még fészke­lődön két-három percig, majd egy hirtelen mozdulattal szvette­­rével együtt az ernyőt is a tás­kájába tette és elindult felém. Ahogy közeledett, egyre zavar­­tabbnak látszott, s nem került különösebb nehézségbe meg­győznöm, hogy helyére vigye az ernyőt, hadd találja ott a tulaj­donosa, ha érte jön. Tehát folytatódhatott a kísér­let. Nyolcvan percen át figyel­tem kisebb-nagyobb aggoda­lommal az ernyő sorsát. Ez idő alatt összesen 34-en sétáltak el a pad előtt, fiatalok és idősek vegyesen, gyakorlati munkára érkezett szakiskolás­­ leánykák, üdülők és munkából hazafelé tartó helyi lakosok, gyengébb és jobb öltözetű emberek. Minde­gyikükért külön drukkoltam, és megkönnyebbülten, hálával néz­tem utánuk, amikor továbbmen­tek anélkül, hogy különösebb fi­gyelemre méltatták volna a ,,csa­lit". Egyikük-másikuk meglassí­totta ugyan a lépteit és körülné­zett — talán azért, mert kereste, hogy kit kellene figyelmeztetni feledékenységére, szórakozottsá­­ságára, de egy kivételével vala­mennyien tovább mentek. S én egyre nyugodtabban vártam a kísérlet következő alanyait. Már­­már menni készültem, teljesen megnyugodva, hogy tulajdonosa helyén találja elveszettnek hitt holmiját, amikor egy 40—45 év körüli férfi közeledett a kritikus pont felé. Ő volt a 32-ik. Úgy nézelődött jobbra-balra, mint akinek nem tiszta a lelkiismere­te. Járása is izgalomról árulko­dott. A padtól néhány méterre megállt, tekintetével körbevizs­gálta a környéket, kicsit hosz­­szabban figyelt engem, majd gyorsan eltűnt. Az erdő fái közé épített családi ház felé vette út­ját. Viselkedése arra késztetett, hogy lemondjak előbbi szándé­komról s maradjak. Vártam, hogy visszatér. Tévedtem, nem tért vissza. De rövid idő múlva, távozása irányából egy 10—12 éves, iskolai egyenruhát viselő leányka közeledett tétova léptek­kel. Ő volt a 33-ik. A pad köze­lében behúzódott a sétányt sze­gélyező erdő fái közé, mert kö­zeledett a 34-ik, egy asszony, akinek a külsejére már jóformán nem is emlékszem, mert inkább az említett családi ház környé­kén próbáltam felfedezni a har­­minckettediket. Ott volt, mereven nézett a pad felé és várt. Nem láttam, amikor a leányka elvette az ernyőt. De pontosan tudtam, mikor történt, mert a 32-ik, nyíl­ván az apa, merevsége feloldó­dott s néhány másodperc múlva a közben odaérkező leányka ke­zéből átvette és elégedetten vizsgálta a zsákmányt. N­em tudom, a lelkiismeretfur-­­­dalásom, a felháborodásom,­­ vagy a szégyenérzetem volt-e­­ nagyobb abban a pillanatban. Mérhetetlenül dühített, hogy nem tudtam megakadályozni az apa kettősen gyalázatos tettét. Nem tudott, nem is akart ellen­állni a kísértésnek, hogy jogta­lanul kerüljön más tulajdonának a birtokába. De nem volt bátor­sága, hogy maga reszkírozzon. Eszközre volt szüksége, és a gyermekét használta fel. Talán eszébe sem jutott, hogy ezzel milyen csirát ültetett el a zsenge gyermeklélekbe. Most is látom, ahogy a leányka kissé le­hajtott fejjel lépett be a ház aj­taján, s hagyta, hogy a ház előtt maradt apa elégedetten nyissa­­csukja az ernyőt. Szégyelltem magam a felnőttek ,az apa mi­att, mert a leányka szemében ő képviseli a mi nemzedékünket. Furdalt a lekiismeret, miért nem hagytam az idős asszonynak, hogy elvigye azt az átkozott er­nyőt. Az ő lelkében, jellemében már úgysem tehetett volna nagy kárt. Persze ennél is jobb lett volna a talált tárgyak megőrző­jébe vinni. A történtek óta volt alkalmam még többször átgondolni a 80 perces kísérletet, és a 34 mínusz 2-es mérleg valahogy mégis megnyugtatott. Hogy van közöt­tünk konkoly? Hát szomorú, de van. A nagy megpróbáltatás, az árvíz idején is akadtak gyávák, bűnösen közömbösek vagy ön­zők, sőt elvétve olyanok is, akik a más kárából, bajbajutottságá­­ból próbáltak hasznot húzni, de kevesen, elenyészően kevesen, és ezeket a tőlünk idegen hajtá­sokat gyomláljuk, gyomlálja a társadalom. Bízom benne, hogy annak a kislánynak a lelkéből is kigyomlálja idejében azt, amit az apa kapzsisága ültetett, s végül szép, igaz emberi jellem­vonásokat termel ki, amilyeneket a nehéz napokban tömegével láttunk, tapasztaltunk. Oroján Sándor Gyermekek úszóversenye Az elmúlt hét végén Marosvásár­helyen, a Május 1 úszódéban ren­dezték meg az­­ országos gyermek­bajnokság municipiumi szakaszát. Annak ellenére, hogy a kis úszók­nak az idén nem volt lehetőségük megfelelően edzeni, a rajthoz álló 7­1 versenyző jó felkészültségről tett tanúbizonyságot. A gyermekek szép sikereiért dicséret illeti Tóth­­pál Józsefet, a Muresul, valamint Jenei Istvánt és Fazakas Magdat, a Sportiskola edzőit. A fiatal úszók 45 számban álltak rajthoz. Néhány a legjobb eredményekből: Leányok A kategória: Vajda Ildikó (Mure­sul) első helyen végzett a 200 m-es hátúszásban, a 100 m-es gyors­úszásban, a 100 m-es hátúszásban, a 400 m-es gyorsúszásban és a 400 m-es vegyesúszásban. B kategória: Szatmári Ilona (Sportiskola) első lett a 100 m-es gyors- és a 100 m-es hátúszásban. Ráduly Imola (Sportiskola) a 400 m-es gyors­úszásban ért elsőnek célba, míg Mátyás Éva (Sportiskola) a 100 m-es mellúszást nyerte. Fiúk, A kategória: Schieb Pál (Muresul) győzött a 100 m-es gyorsúszásban. Fülöp Miklós (Mu­resul) a 100 m-es hátúszást, Szőcs Jánottt (Sportiskola) a­ 200 m-ere mellúszást, Velcsor László (Sport­iskoláim 400­ m-es­ gyorsúszást nyerte. A­ B kategóriában­­Valér Baraga (Sportiskola) a 100 m-es delfinúszást, Fazekas István (Sport­iskola) a 200 m-es vegyesúszást nyerte. A C kategóriában Méder István (Sportiskola) első helyen végzett a 100 m-es gyorsúszásban, a 100 m-es hátúszásban, az 50 és a 100 m-es delfinúszásban. Rettegi László (Sportiskola) az 50 és a 100 m-es mellúszásban. (ION PAUL) Rusz János , a selejtező legjobb játékvezetője Aradon és Brassóban bonyolí­tották le a B divíziós labdarúgó­bajnokságba jutásért kiírt selejte­zőket, amelyeken a C divíziós baj­nokság csoportelsői indultak. A besztercei Gloria, a Pascani-i CFR, az Oltenita-i SN és a temesvári UM ezeken a selejtezőkön kivívták a jogot, hogy a jövőben a második osztályban játszhassanak. Brassó­ban az egyik döntő jellegű mérkő­zést a marosvásárhelyi Rusz János vezette (partjelzői Szecsei és Vá­mos voltak), akinek bíráskodásá­ért odaítélték a selejtező legjobb játékvezetőjét megillető serleget, amelyet a Labdarúgó Szövetség írt ki. A köszönés lélektana Nem tudom, más­hogy van vele, nekem általában nem esik jól, ha nem fogadják a köszöné­semet. Eltekintek a szomszédok­tól, mert ott érthető: valaki, va­lahol megkavart valamit. Nagy­jából ez a helyzet barátaimmal is. Nem gondolok a távolsági buszok sofőrjeire sem, akik ,,az én autóm, az én váram" jeligé­vel durváskodnak az utasokkal, mert az ember nekik is hiába köszön, úgy sincs abban köszö­net, ami mondjuk Vásárhelytől Gyulakutáig és tovább történik. De hogy szavamba ne vágjak, azt hiszem, vannak mániákus köszönök és mániákus nem kö­szönök. Vannak ismerőseim, akikről soha nem fogom meg­tudni, honnan ismerem őket, s akik csodával határos módon naponta elém állnak az utcán, leülnek az asztalomhoz, megke­resnek munkahelyemen, eljön­nek a lakásomra stb., és köszön­nek, majd gratulálnak valamihez, amit más csinált, csak éppen összetévesztettek vele. És vannak ismerőseim, akikkel úgy vagyunk, hogy sokkal többet tudunk egy­másról, mint ahogy gondoljuk, és mégsem köszönünk. Hosszú ideig köszöntem következetesen egy ilyen ismerősnek, amíg meguntam és abbahagytam, mert furcsálltam mindig az egy­oldalúságot. Vagyis azt, hogy én üdvözlöm azon alkalomból, hogy látom és ő ugyanezen al­kalomból nem vesz észre. Aztán az ismerősömet más be­osztásba helyezték, mert kide­rült, hogy nem csak köszönni, de becsületesen dolgozni sem tud. És megtörtént a csoda. Egy szép tavaszi, frontbetöréses na­pon megállított az utcán és fe­lelősségre vont, ilyenképpen: ,,Azt hiszed, olyan nagy fiú vagy, hogy neked már derogál köszön­ni? Nem azért mondom, de vannak udvariassági szabályok is ,amelyeket még egyesek is be kell hogy tartsanak". Igen, me­gint egyes lettem, és ha kelle­metlen is, de föl kellett hívnom ismerősöm figyelmét az eltelt évekre és némely találkozásunk­ra. Letagadta. Akkor jöttem rá, hogy még nem létező dolgokat is le lehet tagadni. Például nem létező, sohasem volt köszönése­ket. De hát kicsire ne adjunk. Na­pokon át távcsővel néztem az utcát, nem jön-e velem szembe, hogy még véletlenül se ő kö­szönjön előre. Aztán jött. Meg­kérdezte, a régi barátság nevé­ben , nem tudnám elintézni, hogy... Nem tudtam. Azóta megint nem köszön. De hát kicsire ne adjunk. Kicsi emberekre még annyit se. SZŐCS KÁLMÁN LÉPCSŐK (CZERÁN ANDRÁS felvétele) Belgiumi űrn­egyzet Charleroi , a szén városa Dél felé elhagyva a belga fővá­rost, néhány kilométer után az u­­tast a Soignes-i erdők friss leve­gője fogadja. Az ember nem is gondolná, hogy alig néhány tíz kilométerre a több évszázados bükkerdő mögött fekszik Charle­roi, az a város, amelynek levegő­jét a koksz beható szaga bűzösí­­ti, fertőzi. Az út mellett a Char­­leroi-t Brüsszellel összekötő csa­torna halad, amelyen szüntelenül vontatják a szénnel megrakott sleppeket A széntől fekete arcú matrózok magukkal hozzák a föld mélyének jellegzetes szagát. Amint közeledik Charleroi, úgy növekszik a gyárak és az üzemek kéményeinek száma, a füst, a ko­rom, a szúrós szag egyre erősebb áthatóbb. A Samfora folyó lassan hömpölyög, magával cipelve az ü­­zemek­ből, hengerdékből kifolyó használt vizet. Charleroiban az éjjel sem jelent pihenőt, csendet, a város és lakosai számára. Az üzemekben, a bányákban ekkor is termelnek. Az eget a parázsló szénből pattogó szikrák, az ég fe­lé kilövellt gázok világítják meg Charleroi régi város. Mégis hi­ába keresel itt régi épületet, vagy olyan szobrot, építményt, mely a múltra emlékeztetne. Ilyent nem lehet találni itt, mert Charleroi egy „műváros“, II. Károly spanyol király egyik minisztere létesítette és a fő célja az volt, hogy otthont létesítsen a vidék természeti kin­cseinek feltárói számára. Charle­­roiba idegenből jöttek a lakosok, mert itt különböző előnyöket él­veztek. Eljöttek, hogy feltárják a szenet a föld mélyéből, de nem te­lepedtek itt le, néhány év múlva igyekeztek minél távolabbra ke­rülni a várostól. A szénkitermelés, amelyre az elmúlt évszázadban a város egész ipari hatalmát építet­ték, egyre jövedelmezőbbé vált, és így természetes, hogy a föld mé­lye­b kincsének feltárása fokozó­dott. Az ésszerűtlen kitermelés következtében a Charleroi-i bá­nyák tartaléka kezdett kimerülni, és a kitermelés egyre távolodik a várostól, Limbourg irányába. A szén ma Belgium gazdasági életének egyik nagy kérdése. Az ország gazdasági életében hosszú időn keresztül uralkodó volt a szénkitermelés, és ez a jelentős­nergiaforrás most eltűnőben van Hajdanában évente 29 millió ton­na szenet termeltek ki, jelenleg csak 14 millió tonnát. Az ebben az ágban dolgozók száma 1952- ben 139 000 volt, 1968-ban pedig már csak 52 000. 1957—1968 kö­zött a bányák száma 120-ról 31-re csökkent, a még működő bányák is fennállásukat az állam támoga­tásának köszönhetik. A szakem­berek szerint, ebben az évben Belgium széntermelése a 12 mil­lió tonnát sem éri el. Belgiumban most más energiaforrást keresnek, hiszen a külföldről behozott szén nem bizonyult a legjobb megol­dásnak. A kormány elsősorban az atomenergia felhasználására gon­dol, úgyszintén a hidroenergetikai források fokozottabb kiaknázá­sára. Gand­h a múzeumok és a virágok városa Tudtam, hogy Gand Belgium e­­gyik legrégibb városa. A krónikák már a VII. században említést tesznek róla, Ghanda néven. A város a Lys folyó beömlésénél fekszik, egy valóságos szigethálón. Gand régi város, és azon keve­sek közé tartozik, amelyek hűen őrzik az évszázadok pecsétjét. Itt minden kőnek megvan a maga múltja. A hivatalos épületek, a templomok, az őrtornyok, a kas­télyok érintetlenül őrzik azt a légkört, amely a történelem so­rán itt uralkodott. Gand ezért mú­zeum-városnak tűnik. A város két katedrális köré épült. Az e­­gyik az alsóvárosban fekszik, a másik pedig a Blandin hegyen. A város kastélyának az alapját 1180- ban Fülöp rakta le, miután visz­­szatért a keresztes hadjáratból. A mintát az általa Szíriában látott erődítmények szolgáltatták. A kas­télyban múzeum is van, amely hí­ven őrzi az egykori kínzóeszközö­ket. Ez az erődítmény muzeális szempontból a legérdekesebb Bel­giumban. Mint a legtöbb belga városban, a városháza épülete valóságos é­­pítészeti remekmű. A különböző stílusban tervezett és épített vá­rosháza hatalmas termeit értékes domborművek díszítik. A gandi katedrális szintén egyike a város legjelentősebb építészeti alkotá­sainak. Egy X. századbeli kriptá­ra épített katedrális tornya külön érdekesség. Ez a karcsú torony 1603-ban tűzvész következtében kissé megdőlt és azóta is úgy áll. A katedrális külső képe az első látásra nem kapja meg a szemlé­lőt, de a belső díszítésének gaz­dagsága egycsapásra mindenkit elbűvöl. Az aranyozott bronzajtók, a fehér márványból készült be­nyílók, a remekművű olasz csillá­rok csodálatra méltóak. A belső díszítés szépségére a koronát a Jean és Hubert Van Evek Bárány imádása című f­estm­­én­ye teszi fel A képnek külön története van II. József császár mint szemér­metlent, elrendelte a festmény el­távolítását. A francia forradalom éveiben a képet Párizsba vitték és a Louvreban állították ki. Itt volt egészen Napóleon bukásáig. Ezután a kép tolvajok kezébe ke­rült, akik többször is eladták, míg végül is Poroszország királya vá­sárolta meg, és a berlini Múze­umnak ajándékozta. A Versailles-i béke után a flamand festészet e­­me remekműve végül is visszake­rült eredeti helyére. Annak ellenére, hogy a város fekvése nem a legjobb, mégis az évek folyamán fejlődött, moder­nizálódott. Hírnévre tett szert az itt termesztett virágok révén is: ötévenként „virágünnepeket“ ren­deznek, s ekkor tíz napon át a láto­gatók százezrei jönnek el, hogy meg­csodálják a legszebb virágokat, a világ különböző tájain termesztett dísznövényeket. A kertészet a vá­ros lakosainak egyik fő foglalko­zása, és ma már művészet és tu­domány is. Egyre több az új, itt kitermesztett virágfajta. Gand­­ban és egész Belgiumban nagyon népszerű a virágkertészet, de a virágok nem csupán díszt vagy hagyományt jelentenek, hanem jól jövedelmező ipart is. Évente hatalmas mennyiségű virágot szál­lítanak különböző országokba, de főleg az NSZK-ba, Hollandiába, Angliába, Olaszországba és Svájc­ba. AUREL ZAMFIRESCU lin nflPHfl HIFIÉ IHPML nflPBÓL MfW Július 15 szerda A Nap kel 4 óra 45 perckor, lenyugszik 19 óra 58 perc­kor. Az évből eltelt 196 nap, hátra van 169. A lengyelországi Radon telefon­gyárban megkezdték az olyan te­lefonkészülékek gyártását, amelye­ken a tárcsát billentyűk helyettesí­tik. A billentyűk segítségével sok­kal könnyebb a számokat formálni és a hibalehetőség is jóval cseké­lyebb ••••• Japánban nagy népszerűségnek örvendenek a minitelevízió-készü­­lékek ,amelyeknek képernyője 75 mm-es átmérőjű. ••••• Lengyelországban megszervezték a nyaralásra utazók virágainak megőrzését és gondozását. Csekély díj ellenében szakemberek ápolják a növényeket addig, amíg gazdájuk nyaral. ••••• Londonban a kövérség ellen küzdők társasága ünnepélyt rende­zett, amelynek bankettjén az aláb­bi menüt szolgálták fel: egy vé­kony szelet sárgadinnye, egy fél narancs és 112 gramm csirkesült. • •est Az utóbbi 25 évben Bulgáriában tízszer annyi múzeumot létesítet­tek, mint amennyi a múltban az egész országban volt. A múzeu­mokban 2 300 000 tárgyat őriznek. Minden évben újabb és újabb ar­cheológiai és etnográfiai tárgyakkal bővül a múzeumok állománya. TELEVÍZIÓ 18.00 Műsorelőzetes 18.05 Gyermekenciklopédia — „S“ betű 18.30 Gazdasági aktualitások 19.15 Közlemények — Hirdetések 19.20 1001 este 19.30 Híradó 20.00 Reflektor ' 7 IT. »-Tit i­­­ :1 1 V . ■' if • , 7 20.15 Filmmúzeum: Viva Villa! 22.05 Kiadók műsora 22.30 Rajzfilm 22.40 Elena Cernei énekel 23.05 Híradó. Apróhirdetések ELADÓ Taunus 12 M 1500-as mo­torral. Brassó, Tel: 13730, vagy 72226 ELCSERÉLNÉM szoba-konyha­kamrás lakásomat nagyobbal, két­­szoba-összkomforttal. Érdeklődni: Avram láncú 18. Szatmári. ELADÓ jó állapotban lévő, teljes hentesműhely-felszerelés, motorokkal együtt. Érdeklődni: Margarete t­or utca 12. szám, Vetési Istvánnál. Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetet mind­azoknak, akik KEREKES IRÉN te­metésén részt vettek és gyászunkban osztoztak. A gyászoló család, Romulus Vulpescu-nak a la­punk 1970. július 5-i számában közölt A sofőr című írása alól figyelmetlenség folytán kima­radt a fordító megnevezése. A fordító: PANEK ZOLTÁN. A milícia hírei VONATGAZOLÁS Július 6-án a marosvásárhelyi nagyállomáson, a sínek mentén eszméletlen állapotban, vértócsá­ban találták meg Dreghin Alexan­dra radnóti lakost. A vizsgálat so­rán kiderült, hogy Dreghin a már elindult és sebességben levő 119-es vonatra akart felszállni. Az ugrás nem sikerült, Dreghin a vagonok alá esett és a kerekek térden alól levágták a bal lábát. Azonnal kór­házba szállították. MUNKABALESET Tirek Ludovic, a mezőzá­­hi MGV mezőméhesi farm­jának traktoristája a 41 MS 208-as rendszámú traktorral kavi­csot fuvarozott, és elromlott a pót­kocsi billenőszerkezete. A már meg­billent rakfelület alá bújt, hogy a hibát kiigazítsa. Munka közben a rakomány visszazuhant, odanyomta a traktoristát, aki szörnyethalt. JÁTÉK KÖZBEN ELESETT a kétéves és nyolchónapos Hacsek Éva, akit a marosugrai Dán Máriá­ra bíztak, hogy vigyázzon rá. Lá­nya, Doina vette észre, hogy a gyerek elesett és a szájából ömlik a vér. Azonnal a szentpáli orvosi rendelőbe szállították, ahol elsőse­gélyben részesítették. Az orvos sú­lyosnak találta a sérülést, és ezért MOZI ARTA: Az idegenek (olasz—francia —német film) PROGRESUS: Velem nem, asszo­nyom! (német film) SELECT: Ragyogás a fűben (amerikai film) IFJÚSÁGI: Uralkodónők harci, (román film) SZABADTÉRI FILMSZÍNHÁZ: Az idegenek (olasz—francia—német film). Az előadás kezdete: 20.30 órakor UNIREA: Mint a bagoly nappal (francia—olasz film) MUNKÁS: A gyilkos játék (francia —olasz film) FLACARA: Holt szezon I. és II. rész (szovjet film) SEGESVÁRI LUMINA: Ne bántsá­tok a fekete rigót (amerikai film) TIRNAVA: Winnetou a holtak völgyében (német—jugoszláv film) RÉGENS PATRIA: Kettős játék a titkos­szolgálatban (olasz—spanyol Mm)­­ VICTORIA: Doktor Mabuse testa­mentuma (német film) DICSŐI MELÓDIA: Pokolrév (magyar film) LUDASI FLACARA: Északra, észak­nyugaton át I. és II. rész (amerikai film) egy autóval Marosvásárhelyre küld­te kórházba, de Hacsek Éva útköz­ben meghalt. A nyomozás tovább tart a kislány halála körülményei­nek tisztázása érdekében. poruljárt tolvaj Szénát lopott Marian Aurel ma­rosugrai lakos, a helyi MTSZ terü­letéről július 5-én éjjel. Ogleja Aurel határpásztor tetten érte és kétszer is felszólította, hogy távoz­zon. De Marian ahelyett, hogy hall­gatott volna a szolgálatot teljesítő őrre, meg akarta szúrni a vasvillá­val. A határpásztor önvéde­lemből lekapta a fegyverét és a mezei tolvaj bal lábába lőtt. Mariant kórházba szállították, ahol megállapították, hogy a lábát amputálni kell. Felgyógyulása után a közvagyon terhére elkövetett lo­pás vádjával bíróság elé állítják. A FIGYELMETLENSÉG Áldozata Ákosfalva közelében Gerebenes Klára hodosi lakos átugrott a sán­con, és az úttest másik felére akart jutni. Abban a pillanatban ért oda Mates Mihai a 31 SB 1684-es for­galmi számú teherautóval és el­ütötte. Gerebenesi Klárát súlyos állapotban azonnal kórházba szál­lították. A milícia illetékes szervei megállapították, hogy az áldozat a hibás, mert nem volt elég figyel­mes az úttesten való átkelésnél. SZOVÁTAI DOINA: Jog az élethez (mexikói film) NYÁRADSZEREDAI NIRAJUL: Bolondok hajója I. és II. rész (amerikai film) ERDŐSZENTGYÖRGYI POPULAR: Az utolsó lehetőség (német film) GYUL­AKUT­AI PÁTRIA: Vérbosszú (olasz—német film) SÁRMÁSI POPULAR: Majmok bolygója (amerikai film) RADNÓTI LUMINA: Újra harcban a „Barázdabillegetők“ hada (szovjet film) RÁDIÓ JÚLIUS 16. CSÜTÖRTÖK Román nyelven 6.00—6.30. ig : Reggeli híradó. Orvosi tanácsadó. Zenés varieté. 18.00—19.30.ig: Hírek. Népi muzsika. Gazdasági figyelő. Irodalom és művészet. D. R. Popes­­cu és a jelenkori román prózá.. 7.b* xi­fro- potyérr. GJSír ha«i1 i nv ro máncok. Magyar nyelven 6.30—7.00-ig: Állattenyésztők tíz perce. Kíván­ságmuzsika. Műsorajánlás. 16.30— 18.00.ig: Hírek, tudósítások. Filmze­ne. Fiatalok híradója. Nevelők fóru­­ma. Zene. Alkalmazunk népművészeti üzlet vezetésére MEGFELELŐ SZAKMAI GYAKORLATTAL ÉS NÉMET, ESETLEG FRANCIA NYELVISMERETTEL RENDELKEZŐ SZEMÉLYT. Jutalékos árusítót, vásári tevékenységre. Saját járművel ren­delkezők előnyben. Érdeklődni: OCMAD, Marosvásárhely, Kossuth Lajos utca 20 .szám, 3. emelet. MEGJELENT a könyvüzletekben BARTIS FERENC: ,,Konok szeretet“ című verseskötete „Forrás“ sorozat

Next