Vörös Zászló, 1971. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-03 / 1. szám

pre.vraprím wpw Ka***e»«s*a «■» rsjuuthic. Kezdődik a téli szünidő utolsó hete. A hó és a jég hiányát a nyá­rádgálfalvi iskolások „teremspor­tokkal“ pótolják. Képünk egy asztalitenisz-verseny előtt készült. 1971 jelentősebb sportrendezvényei 1971 az Olimpiai Játékokat meg­előző esztendő. Az idén rendezen­dő versenyek tulajdonképpen fő­próbának tekinthetők, a szakembe­rek, az edzők, a versenyzők itt ve­szik számba, miként is készültek fel az olimpiai vetélkedőkre. 1971- ben éppen ezért a sportnaptár na­gyon gazdag. 18 világbajnokságot és nem kevesebb, mint 25 Európa­­bajnokságot bonyolítanak le. A vi­lágbajnokságok közül hazánk spor­tolói a legnagyobb érdeklődéssel a kajak-kenu, a női kézilabda, a kö­­tött-és szabadfogású birkózás felé fordulnak. Ezekre a versenyekre már hónapokkal ezelőtt megkezd­ték az előkészületeket, és bízunk abban, hogy felkészülésük jól idő­zített lesz és ezt újabb érmek, ser­legek tanúsítják. Reméljük azt is, hogy a Román Televízió és Rádió a hagyományokhoz méltóan, ott lesz ezeken a vetélkedőkön, és így mi, nézők helyszíni adásban kö­vethetjük a vetélkedőket. Most röviden a versenyekről. VILÁGBAJNOKSÁGOK Február 6—7 Helsinki — női gyorskor­csolya 13—14 Göteborg — férfi gyors­korcsolya 21—22 Inzell — férfi­ rövidtávú gyorskorcsolya .­­23—28 Lyon — műkorcsolya 26 — Ikarc. 7. Hollandia több városában — jégkorong G csoport, Március 5—14 Svájc több városában — jégkorong B csoport 19 — ápr. 3. Svájc­­több varo­sában — jégkorong A .j.sopor£ 28 — ápr. 7. Japánban Nagoja városban — asztalitenisz Július 5—16 Bécsben — vívás Augusztus 27— 29 Jakce (Jugoszlávia) — kajak-kenu 28— 31 Olaszországban — kerék­páros pályaverseny 28 — szept. 2. Ludwigshaffen — cselgáncs augusztus vége Szófia — kötött­es szabadfogású birkózás Szeptember 2—5 Svájc — országúti kerékpár 18—26 Lima (Peru) — súlyeme­lés 25—29 Philadelphia (USA) — öttusa December Hollandia több városában — női kézilabda. EURÓPA-BAJNOKSÁGOK Január 23—24 Deventer (Hollan­dia) — férfi gyorskorcsolya, 30—31 Leningrád — női gyorskorcsolya. Február 3—6 Zürich — műkorcso­lya. Március 13—14 Szófia — fe­dettpályás atlétika. Május 14—16 Madrid — férfi torna, 19—20 Göte­borg — cselgáncs, 21—25 Ausztria — teke. Június 13—22 Madrid — ökölvívás, 20—28 Szófia — súly­emelés. Augusztus 10—15 Helsinki — atlétika, 13—15 és 18—22 Koppenhága — evezés, 13—15 Snagov — kajak-kenu ifjúsági, 22—29 NDK — sportlövészet. Szeptember 10—20 Essen — férfi kosárlabda, 23 — okt. 1. Olasz­ország több városában — röplabda. Október 17—20 Minszík — női torna. HAZAI VERSENYEK A népszerűbb sportágakban az alábbi időpontokban tartják meg az országos döntőket: atlétikában a felnőttek versenyének országos döntője Bukarestben lesz július 24—28-án. Az országos mezei futó­bajnokság döntőjét Szebenben bo­nyolítják le, november 7-én. A ko­sárlabdázók A divíziós bajnoksága torna formájában folytatódik. A női A divíziós bajnokság egyik ilyen tornájára Marosvásárhelyen kerül sor január 29—31 között. Az ökölvívás is azok közé a sportágak közé tartozik, amelyek már az év első napjaiban megkezdik verseny­szerű tevékenységüket. Az országos egyéni bajnokság városi és megyei szakaszait bonyolítják le az első hónapokban, majd május 3 és 8 között kerül sor a zónadöntőkre. Az egyik döntőt Marosvásárhelyen rendezik. A zónadöntők győztesei a Bukarestben megrendezésre ke­rülő országos döntőn vesznek majd részt. A legnépszerűbb sportágban, a labdarúgásban az A és B divízió­ban a tavaszi bajnoki rajtra már­cius 14-én kerül sor, a bajnokság pedig június 21-én ér véget. A C divízióban a tavaszi forduló tarta­ma március 7 — június 14. Az új bajnokság mindhárom osztályban augusztus 15-én kezdődik. A teke A divíziós bajnokságában a tavaszi forduló február 17-én kezdődik. A kézilabdázók a téli hónapokban te­rembajnokságon vesznek részt, sza­bad téren április 11-én rajtolnak majd az A divíziós csapatok. A teniszezők divíziós bajnokságának első fordulóját május 16-án bo­nyolítják le. Ebben a sportágban Marosvásárhelyen több jelentős versenyt rendeznek ebben az esz­tendőben, így július 26-tól kezdő­dően Marosvásárhelyen rendezik meg az országos ifjúsági bajnok­ság döntőjét, majd néhány nappal később az utánpótlás nemzetközi bajnokságát bonyolítják le a me­gyeszékhelyünkön, a világ számos kiemelkedő versenyzőjének részvé­telével. Hétvégi fejtörő 1. „LESZERELÉS“ Condé herceg, a Rocroi-i ütközet hőse, egyik fogadására­ meghívta La Fontaine-t is. Az író azonban meg­feledkezett a meghívásról, de el­ment a legközelebbi fogadásra, ahová ugyan nem volt meghívója. A herceg, amint meglátta, hátat fordított neki. — Köszönöm felségednek, hogy nem haragudott meg rám — szólt illedelmesen La Fontaine. — Honnan szedi ezt? — kérdez­te meglepetten a herceg. — Onnan — felelte az író —, hogy tudtommal a Rocroi-i hős ... (folytatás az első rejtvény vízsz. 2. és függ. 1. soraiban). Vízszintes: 8. Vegyesen író, 9. Híres filozófus, fonetikusan, 10. Rendkívül ritka regenerálódó ké­pességgel rendelkező gyíkfajta, 12. Északi nép, 13. Turisztikai szerve­zetünk, 14. Sereg, 15. Perdöntő személy, 17. Becézett férfinév, 18 Művészet, más nyelven, 19. AIL, 20. Fordított névelő, 21. Gyerme­kek kedvenc eledele, névelővel, 23. Nem keserűt (é. h.), 25. Énekhang, fölös T­ve. Függőleges: 2 Zokog, 3. Az egyik csillagképet, 4. Közterhet, 5. Vas­pálya, 6. Ellentétes kötőszó! 7. M­i­után jég teszi, 11. Vissza, vaj román­ul, 14. Csendesen, 16. Bánáti város?, 17. Ilyen film is van, 19. Több a és egy kiejtett betű, 21. Sas betűi vegyesen, 22. Angol sör, 24. Kiejtett betű, 2. A FELIRAT Chaplin egyszer a vonaton utaz­va a fülke falán ezt olvasta egy táblán: Ne cigarettázzatok! Emlé­kezzetek a nagy préri tűzre! Ceru­zát vett elő, és ezt írta a felhívás alá... (lásd a felső jobboldali rejt­vény vízsz. 1. és függ. 8. sorait). Vízszintes: 8. Futómadár, 9. Ele­mi részecskék, 10. Uszítást, 12. Rá­ja hangzói, 13. Gázfajta, 14. Vissza, tavalyi bajnokcsapat, 15. Nem ép­pen udvarias megszólítás, 17. A méhlakás, 18. Eme paripa, 19. Ar­ra a helyre, 20. Körülbelül, 21. A sörbe föltétlenül szükséges, néve­lővel, 23. Juh, 25. A vasút. Függőleges: 2. Becézett női név, 3. Tudományos dolgozó, 4. Híres olasz város, 5. Finomat, 6. Kiejtett t­etű, 17. Ünnepi sütemény, 11. Mindennek van, 14. A serdülő, 16. Becézett férfinév (utolsó kockába fölös a). 17. Illeték. 19. Vissza, kis­­kabát. 21. Vonatkozó névmás. 22. Vegyesen ölt, 24. Rava hangzói. 3. FÉLREÉRTÉS Pietro Mascagni Parasztbecsület­ímű egyfelvonásos operáját Buda­pesten 1890. őszén mutatták be, s a főpróbára a szerzőt is meginvi­tálták. Ugyanakkor a portásnak szigorúan meghagyták, hogy a fő­próbára senki ember fiát be ne en­gedje. S ő ehhez tartotta magát, amikor a bejárathoz közeledő, szá­mára ismeretlen mestert is feltar­tóztatta. — Én ... Mascagni, Mascagni — próbálta megmagyarázni kilétét a mester. Erre a portás ízesen így válaszolt... (lásd az alsó baloldali rejtvény vízsz. 2. és függ. 1. sorok­ban). Vízszintes: 8. Rossz zsák, 9. Szép őszi virág (ék. föl.), 11. Dohányáru­da, 12. IIS, 13. Vörös — németül, 14. Kerek szám, 15. Kúszónövény, 17. Asztalban, szekrényben van, 18. Kárt okoz, 19. Túzok nagyob­bik fele, 20. Numeró, 21. Fotelbe telepszik, 23. Éhes vagyok, 25. Fi­zikai mértékegység. Függőleges: 2. Megy, 3. Drága­kövek mértékegysége, névelővel, 4. Női név (ék. föl.), 5. Víziállat, 6. Kiejtett betű, 7. Nagy szám, 11. Rostot sodor, 14. Tíz százaléka, 16. Ceruza­e, 17. Dal ikerszava, 19. Kugli, 21. Emésztőcsatorna, 22. Vegyesen üti, 24. Néma néma 4. AZ ORVOSNÁL Mark Twain, a világhírű humo­rista egy alkalommal így panaszko­dott orvosának: — Ha hátrahajtom a jobb karo­mat, aztán a bal karomat és mind­kettővel félkört írok le, irtózatosan fáj a vállam . . . — Na, de mi a csodának kell önnek ilyen fonák­­mozdulatokat végeznie? — kérdezte az orvos. — Elvégre nem akrobata! — Úgy van, doktor úr! — mo­solygott az író. — De lesz szíves megmagyarázni nekem, hogy ... (folytatás az alsó jobb oldali rejt­vény vízsz. 1. és függ. 8. soraiban.) Vízszintes, 8. Nem lány, 9. Régi közigazgatási területünk, 10. Fala­toztok, 12. FS, 13. Idegen férfinév, 14. Vissza, S-sel az elején beszéd­részt, 15. Virág két széle, 17. Ilyen fa is van, 18. C-vel az elején, bras­sói hegyszó, 19. Az egyik oldal, 20. Nana egyik fajta betűi, 21. Ijedten kiált, 23. Afrikai folyam, 25. Becézett női név. Függőleges: 2. NIS, 3. Az Olüm­poszon laktak, 4. Éktelen tésztatöl­telék, 5. Arab állam (ék. hib.), 6. PJ, 7. Arculcsapást, 11. Egyesület­hez tartozik, 14. Törd a kendert, 16. Kortyolnia, 17. Állatok hímje, 19. Tulajdonában való, 21. Heg, 22. Megcsonkított lián, 24. GKA. Kis történetek nagy emberekről A Marosvásárhely Áll­ami Színház igazgatósága sikerekben gazdag, kiél­ét­éée kíván a közönségnek! A televízió heti műsora JANUÁR 3. VASÁRNAP 8.45 Reggeli torna 9.00 Vasárnapi matiné gyermekeknek 10.00 Falu műsor 11.30 Yehudi Menuhin és a Bath-i Fesztivál Zene­kar Bukarestben 12.00 A haza védelmében 12.30 A közönség kérésére, részletek az UNICEF díszelőadásáról 13.00 Az 1970-es sportév (II.) — Cristian Topescu előadása 14.00 Magyar nyelvű adás 16.00 N-stúdió 18.00 A Rapsodia Romána együttes műsora 19.20 1­001 este 19.30 Híradó 20.00 Tévé­ riport — Hófehérke titka 20.20 Csókolj meg, Kate ! — amerikai zenés-táncos­­film országos bemutatója 22.05 Operettrészletek 22.30 Híradó 22.45 Régi és újabb dalok JANUÁR 4. HÉTFŐ 18.00 Irodalmi műsor 18.30 Máramarosi téli szokások 19.00 Gazdasági adás 19.20 1­001 este 19.30 Híradó 19.50 Politikai jegyzet 20.10 A két rózsa háborúja (utolsó rész) 21.00 Névtelen csillag 22.00 Híradó 22.10 Nemzetközi síverseny JANUÁR 5. KEDD 18.00 Zenei aktualitások 18.30 Iskolai és szakmai tájékoztatás 19.20 1­001 este 19.30 Híradó 20.00 Reflektor 20.15 Színházi est: Victor­ion Popa, CIUTA című szín­művének ismétlése a kö­zönség kérésére 21.30 Közelkép : Virgil Ianovici professzor, aka­démikus 22.05 Híradó 22.15 Ritmus és dallam JANUÁR 6. SZERDA 18.00 Enciklopédia­ gyerme­keknek 18.25 Gazdasági adás 18.55 Népi zene 19.10 A Pronoexpressz húzása 19.20 1­001 este 19.30 Híradó 20.00 Tévé-filmmúzeum­­— Holnap történt — Rene Clair alkotása 21.25 Tévé-posta 21.40 Nemzetközi szemle 22.20 A francia rádió és­­televí­zió zenekarának műsora 22.40 Híradó JANUÁR 7. CSÜTÖRTÖK 18.00 Magyar nyelvű adás 18.30 Gépkocsivezetőknek 19.20 1­001 este 19.30 Híradó 20.00 Vidocq (V.) 20.30 Sajtóértekezlet Pompiliu Macovei­e! 21.20 A Föld körül — Sanghaj 21.40 Részleteik a szilveszteri műsorból 22.10 Híradó 22.20 Nemzetközi síverseny JANUÁR 8. PÉNTEK 18.00 Otthonunk 18.45 Gazdasági szemle 19.10 Lottóhúzás 19.20 1­001 este 19.30 Híradó 20.00 Reflektor 20.15 Tájfun Nagaszaki felett főszerepben Danielle Darrieux és Jean Marais 22.00 Könnyűzene 22.20 Könyvekről 22.45 Hiradó JANUÁR 9. SZOMBAT 17.00 Magyar nyelvű adás 18.10 Hirdetések 18.15 Jó estét lányok, jó estét fiúk ! 19.20 1­001 este 19.30 Hiradó 20.00 Enciklopédia 20.50 Népdalok 21.15 A megvesztegethetetlenek — folytatásos film 22.05 Hiradó 22.15 A hét sportja 22.30 Fiatalok hangversenye VAROL dflPRA. I1APROL HAPRfl, Mill RAPRA I Január ■ 3 vasárnap I A Nap kel 7 óra 52 perckor, lenyugszik 16 óra 48 perckor Az esztendő első hónapja, január, az itáliai Latium istenné avatott királyáról, Janus-ról kapta a ne­vét. Jellegzetesen téli hónap, hó­val, hideggel. Országunkban ez a hónap általában csapadékszegény. A legtöbb napon a hőmérő higany­szála a 0 fok alatt marad. Ez a hónap tartja hazánkban a minimá­lis vl-bes­ííű­ hőmérséklet rekordját. Ezt,a mínusz 38,5 C fok­ot 1942. január 25-én mérték a Brassó mel­letti Botfaluban. Ebben a hónap­ban a legmagasabb hőmérsékletet — +19,8 C fok — 1936-ban Giur­­giuban mérték.­­ Hazánk lakossága, a Statisztikai Igazgatóság adatai szerint, ez év elején 20 millió 400 ezer fő volt, egymillió 900 ezerrel több, mint 1960-ban. Az elmúlt öt esztendő­ben 2­2 millió gyermek született, 1,5-szer annyi, mint az előző öt esztendőben.­­ Ugyancsak a statisztikusok ki­mutatták, hogy a serdülőkorúak testmagassága 5—14 centiméterig nagyobb, mint a hét évvel ezelőtti hasonló bordáké. □ Romániában minden harmadik lakosra jut egy takarékbetétkönyv. S Hazánk fővárosában, Bukarest­ben naponta átlag 700 000 kg ke­nyér, 260 000 liter tej, 25 000 kg édesség, 350 000 üveg sör és 100 000 liter bor fogy el. m 1965—1970 között hazánkban 250 000-rel gyarapodott a családok száma. Az újonnan házasodottak­­nál a nők átlagos életkora 23, a férfiaké 27 év volt. Színház A Művelődési Palota nagyter­mében január 3-án, vasárnap 15.30 órakor: AZ ALBÉRLŐ. A magyar tagozat előadása. Este 20 órakor: PÄDUREA IMPIETRITA (A-2 és B-2 bérlet) A román tagozat előadása: Bábszínház Január 3-án, vasárnap de. 11 és du. 16 órakor PLUM-PLUM. Mozi Vasárnap Marosvásárhelyen és vidéken a hét folyamán hirdetett filmeket vetítik. JANUÁR 4. HÉTFŐ ARTA: Dr. Mabusse karmaiban (német film) PROGRESUL: He­, Te! (német film) SELECT: Az éjszaka hevében (amerikai film) IFJÚSÁGI: 3-án: A páncél nélküli lovag (bulgár film), A vidámság negyede (román film) 4-én: Dominika és barátai (csehszlovák film), Az égen nincsenek rácsok (román film) M­IREA: A vén huncut (francia film) Vasárnaptól vetítik. MUNKÁS: Jog az élethez (mexikói film) FLACARA: Évszakok (román film) SEGESVÁRI LUMINA: A döntés órája (német film) TÍRNAVA: Moll Flanders (angol film) Vasárnaptól vetítik RÉGENS PATRIA: Hétszer hét (olasz film) VICTORIA: Imposztorok (ma­gyar film) DICSŐI MELÓDIA: Dr. Mabusse visszatér (német film) LUDASI FLACARA: Mint a há­borúban (szovjet film) SZOVÁTAI DÓIN­A: Hibernatus (francia film) Vasárnaptól vetítik ERDŐSZENTGYÖRGYI POPULAR: Jog az élethez (me­xikói film) GYUL­AKUT­AI PATRIA: Mikor sápadt halott leszek (jugoszláv film) NYARÁDSZEREDAI NIRAJUL: Ítélet (román—magyar—szlovák film) SARMASI POPULAR: Nemesi fé­szek (szovjet film) RADNÓTI LUMINA: Ezer közül egyetlen lehetőség (szovjet film) Vasárnaptól vetítik. NEVESSÜNK .. —„Hogy , Ifilig, az, hogy Tizio Firenzébe ment, holott nekem azt mondta, hogy Palermóba utazik. — Mit csodálkozol ezen, hiszen olyan süket, hogy azt sem hallja meg, amit maga mond. if — Otthon nincs étvágyam, majd­nem semmit sem eszem. De ami­kor másoknál vacsorázom, ennek éppen az ellenkezője történik — mondja a vendég. — Helyes — válaszolja a házi­gazda. Érezze magát otthon. ~k — Ha valami bement a fejembe, többé nem felejtem el. — Akkor emlékszel arra is, hogy 100 fontot adtam neked kölcsön? — Arra nem emlékszem. A 100 font a zsebembe került és nem a fejembe. ★ — Miért iszod a bort gumicső­vel? — Az orvos azt tanácsolta, hogy tartsam távol magamat az italtól. ★ Vakáció után az első napon: — Tanár úr, kaphatok bünte­tést olyasmiért, amit nem tettem? — Természetesen nem ... — Köszönöm széfjen... Nem csi­náltam meg a vakációra feladott leckét. Sohse mondd annak, akit sze­retsz, hogy nem vagy méltó hozzá. Hagyd, hogy később ő fedezze fel ezt. Az üdvhadsereg egyik katonája jó útra akar téríteni egy részegest: — Ki kényszerít arra, hogy any­­nyit igyál? — Senki, önkéntes vagyok. ★ Giovanni Papini írót és egyetemi tanárt egyszer egy magát írói te­hetségnek tartó fiatal­ember meg­kérdezte: — Mester! hogy lehet a legjob­ban írni? Papini megdörzsölte a szakállát s így felelt: — A legjobban és a legbiztosab­ban balról jobbra, s lehetőleg szé­ken ülve lehet. ★ Az orvos: — Ha fogyni akar, ebéd előtt egy órát sétáljon a szabad levegőn, utána ne egyék semmit! ★ A Szakszervezetek Művelődési Háza januárban új tanfolyamot indít be „EGÉSZSÉG és SZÉPSÉG“ elnevezéssel. A kör látogatói, fiata­lok és felnőttek, szakemberek irányítása m­­ellett megfelelő torna­szerek és berendezés igénybevételével egé­szségügyi tornagyakor­latokat végezhetnek. *­­ Beiratkozni január 5-től lehet a Művelődési Ház II. emeleti titkárságán, naponta 9—-17 óra között. Ugyancsak ettől a naptól lehet beiratkozni az alábbi körökre: — yogatanfolyam, — szabász- és varrótanfolyam, — gépírótanfolyam. Bővebb felvilágosítás a 13-731-es telefonon. X Rádió A marosvásárhelyi Rádió Stú­dió felhívja hallgatói figyelmét, hogy 1971. JANUÁR 4.-TŐL naponta a 330 és a 202 méte­res hullámhosszon: 6,00— 6,30-ig magyar nyelven 6,30— 7,00-ig román nyelven 16.30— 18,00-ig román nyelven 18.00— 19,30-ig magyar nyel­ven közvetít műsort. 1971. JANUÁR 10-től válto­zik az országos jellegű pionír- és gyermek­adások időpontja is: a 261, a 330 és a 202 méteres hullámhosszon. 9,00— 9.30-ig a pionírok és iskolások, míg 9,30— 10,00-ig a kisgyermekek műsorát közvetíti. Ugyancsak a fent említett hullámhosszokon sugározza szo­kásos Vasárnapi mozaik című műsorát. Az adás időpontja: 16.30— 17.15-ig magyar nyel­ven. JANUÁR 4. HÉTFŐ Magyar nyelven: 6,00—6,30-ig. Pillantás a jövőbe. Térzene. 18,00 —19,30-ig. Hétfői krónika. Műve­lődési kalauz. Palotás, verbunkos, csárdás és friss — népi táncmuzsi­ka. Társadalmi ankét: A család vé­delméért. Zenés posta. Sport. Zene. Román nyelven: 6,30—7,00-ig. Ri­portműsor falusi hallgatóinknak: Újévi gondolatok. Kívánságmuzsi­ka. 16,30—18,00-ig: Hétfői króni­ka. Művelődési kalauz. Részletek román szerzők operettjeiből. Jegy­zetek: Az év kezdetén. Sport. JANUÁR 5. KEDD Magyar nyelven: 6,00—6,30-ig: Riportműsor falusi hallgatóinknak: Egy dolgos év tükrében. Kívánság­muzsika. 18:00—19:30-ig: Esemé­nyek krónikája. Márkus Erzsébet és Kovács András népdalokat éne­kel. Ipari krónika: Nicolae Ceausescu elvtárs múlt évi expozé­jának margójára. Újabb fejlődési szakasz a tudományos kutatásban. Schubert: Négykezes zongorafantá­­zai. Folklóralbum: Téli népszoká­sok. Keringők szárnyán — szóra­koztató muzsika. Román nyelven: 6,30—7,00-ig. Reggeli hiradó: Hí­rek, zenés kaleidoszkóp. 16,30— 18,00-ig: Események krónikája. A. Mendelssohn: Calin — balettszvit. Tájak és'emberek, ffu'. Népi egyetem Az ORVOSTUDOMÁNY ÉS TÁRSADALMI ÉLET tanfolyam hallgatói részére, január 4-én, hét­főn 18 órakor a Bartók Béla utca 1 sz. alatti előadóteremben AZ AUTOMATIKA SZEREPE A GYÓGYÁSZATBAN ÉS A BETEG­­GONDOZÁSBAN címmel tart elő­adást dr. Farkas Imre János egye­temi adjunktus. ELHALÁLOZÁS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa és rokon. SZIKSZAI JÁNOS 60 éves korában, hosszas szen­vedés után elhunyt. Temetése f. hó 4-én du. 2 órakor lesz a Vulturilor út 1. sz. alatti gyászházból. A gyászoló család fi 1971. január 6-án , az új év rendkívüli PRONOEXPRESSZ versenye.­­ KISORSOLNAK: — korlátlan számú személygépkocsit: Renault 10 Major és 12 800 lej is Moszkvics 408, 412 karosszériával; Paola 1100 ’­s 2 700 lej; Skoda S 100 és 4 610 lej; Fiat 850 ■ ----­— kiránt!1 -diósokat Párizsba, repülővel (kb. 8 napos). Karicovy-Vary—Dél Bohemia útiránnyal és az 1971. m­á­jus 16-i Csehszlovákia—Románia labdarúgó-mér- I ■ közés megtekintésével. fi — változó értékű pénznyereményeket, fi — meghatározott értékű pénznyereményeket. ■ I­lyil. január 5. kedd az utolsó nap a jegyek megvásárlására! ....|Víz-|MTT 4 □ VÖRÖS ZÁSZLÓ

Next