Vörös Zászló, 1978. július (30. évfolyam, 154-179. szám)
1978-07-01 / 154. szám
ieton/i i. au nii f mi i - Hr/víi i»t«i clm ❖ /f/w/re érdemes figyelni ! Közösségünk joggal várja el traitól, hogy szószólói legyenek sorsának a szocialista emberies-fség, méltányosság elvi kérdéseiben s azok gyakorlati megvalósítását illetően is. A szépprózai ábrázolásnak itt tág lehetőségei nyílnak, s ha vannak figyelemre méltó eredményei az utóbbi évek romániai magyar irodalmának, azok épp ilyen irányú tájékozódásának köszönhetők. Talán nem véletlen, hogy a drámairodalomé e tekintetben a pálma; közismertek e tekintetben e műfaj rendkívüli teljesítményei. Sütő András katartikus hatású remeks művei sorában meg a legújabb, a KÁIN ÉS ÁBEL (Igaz Szó, 1977. 11), Székely János és Kányád Sándor versei mellett messzehangzó feladásai emberinépi lelkiismeretünknek. Prózai irodalmunkban, akár költészetünkben, a legnagyobb hatású alkotások drámai fogantatásúak, elég itt csupán az ANYÁM KÖNNYŰ ÁLMOT ÍGÉR-re utalnunk, meg Sütő András jó néhány példázat erejű esszéjére, s ezeket az esszéket betetőző napló vallomására: ENGEDJÉTEK HOZZÁM JÖNNI A SZAVAKAT. Az is sokatmondó, hogy nem regények, hanem önéletrajzi vallomások, riportok folytatják a sort. Nagy István, Kacsó Sándor, ■s Méliusz József könyvei, Kovács György kiadatlan emlékezései. Úgy látszik, sors és jelkép közt járhatóbb az út az emlékirat műfajában, mint a valóság kép- szeleti síkba helyezett világában Semmiképpen sem elmarasztalandó ez a korjelenség, hiszen hatásában közvetlenebb, mint a modern parabola-regény. A közvetettebb szépírói kifejezés, még ha gondolatilag elvont is, eszméltető, ember sorsunk mélyebb értelmét hordozó lehet. Papp Ferenc, Bálint Tibor, Deák Tamás, Fodor Sándor, Szilágyi István, Király László, Csíki László, Györffi Kálmán, Vári Attila in-tellektuális sugárzású regényei, kisregényei, novellái más-más látóhatárral, más-más esztétikai ráérzéssel fejezik ki alapvető rn emberi gondjainkat. Mi ennek a f. prózának a meghatározó tartalmi-formai jegye? Érzésem szerint a drámai árnyalású líraiság! Más-más hangfekvésben, hol egy test, hol meg egy fojtott személyesség lappang, beszél az utóbbi évek legtöbb regényében. Valahol a fogamzás alkotás-lélektani pillanatában regényeink ugyanabból a közös ihletforrásból származtak, mint a minden fikciót kiküszöbölő első személyes vallomások. A jelenséghez sokatmondó magyarázattal kapcsolódnak Székely Jánosnak, a költőnek szépprózai alkotásai, kivételes értékű regénye, a SOÓ PÉTER BÁNATA, újabb novellái (Igaz Szó, 1977. 9.), amelyekből a drámai elem éppúgy nem hiányzik, mint a líra és bölcselet. Miként válhat az én-formájú novella társadalmi jelentőségű metaforává, arra nem mondhatni jobb példát az említett írásoknál. Nem a terjedelem, nem is a modern műformákkal való kacérkodás teszi a szépprózát korszerűvé, a korhoz szólóvá, hanem a nép sorsában való érzékeny, felelős jelenlét. Jó és bíztató körülmény, hogy a legfiatalabb prózaíróinkban is mutatkoznak a felelősség ilyen irányú jelei. Gondolunk itt elsősorban Káli István, Szávai Géza, Bölöni Domokos, Lőrincz György, Osváth Gábor, Kozma Mária, Varga Gábor és mások írásaira. A lényeges történelmi-társadalmi sorsproblémák iránti érzékenységről kell bizonyságot tegyenek más nemzedéktársaik is, akik néha hajlanak a periférikus témák felé. A nagy feladattal való birkózás olyan erőpróba, amelyben a tehetség, a teremtőképesség is megsokszorozódik Minél többrétűbb a gondolati kifejezés, annál több az írói lehetőség. A prózaíró eszközei különböznek a költőétől, felelőssége azonban semmivel sem kevesebb. Közössége hangos lelkiismeretének lenni mindenki dolga, függetlenül attól, hogyan illeszti egymáshoz a szavakat. ÜNNEPEK ÉS HÉTKÖZNAPOK — Jegyzetsorok a marosvásárhelyi színház 1977/78-as évadjáról — Marosvásárhely évtizedek óta színházkedvelő város. Talán már a kezdet kezdetén változatos közönségével számolt a színház alkotó együttese, amikor művészi arculatát repertoár-színházzá alakította. Lehetővé tette ezt egyebek közt a változatos tehetségben bővelkedő színészi gárda is. A színházi műhely alkotó munkáját a közönségigény és közönségnevelés immár hagyományos összeegyeztetése szabja meg, néha több, néha kevesebb sikerrel. Az egyensúly megtekremtésében ugyanis — művelődéspolitikánk szellemében — a közönségnevelésnek egyre inkább a maga magaslatára kell vonnia a közönségigényt, anélkül, hogy a színház lemondana ■í egyetlen nézőjéről is, anélkül, hogy feladná a korszerűség passzancsát. Szigorú etikai és esztétikai elveknek megfelelően kell (s rugalmasnak és sokoldalúnak i lennie, noha a feladat csak nem is a „lehetetlen ostromának“ tűnik. Í1 Ez elsősorban a repertoár körültekintő összeállításán áll vagy bukik, de jócskán múlik a korszerű színpadi nyelv kialakításán is (amin nem a formabontó vagy avangárd színjátszás els uralkodását, hanem a játék, a kifejezőeszközök hatékonyságát értjük, mellyel az irodalom üzenetét a közönség számára továbbítják). Alapfeltétel tehát az igényes irodalom, melynek a " színház eleget tett. A szerzők közül nem ébreszt kételyeket Szuhovo-Kobalin, Moliére, Racine, Richard Nash, Mrozek, Radu Stanca, a kortárs hazaiak közül Romulus Guga, Paul Everac neve (román tagozat), mint ahogyan Schiller, Gogol, Nusic, Paul Zindel, G. M. Zamfirescu, Sütő András neve is biztosíték. További feltétel, hogy e szerzők melyik művét milyen műfajban, milyen előadásban látjuk viszont, és milyen összhangban állnak a fenti követelményekkel, elvárásokkal szemben. Az 1977/78-as évad igen jól „startolt“, a 77-es „félidőben“ egymást követték a jobbnál jobb előadások, amit az országos visszhangon is le lehetett mérni Romulus Guga Ripacsok éjszakája c. színművének műsorra tűzéséért a januári brassói Kortárs dráma seregszemléjén a legjobb darab kiválasztásáért járó díjat, valamint a díszlettervezés díját (Romulus Penes) kapta meg a színház. A marosvásárhelyi próza- és drámaíró darabjának erényeit, mondanivalójának korszerűségét, Dan Alecsandrescu ihletett rendezésében a színházi szakemberek országos kollokviuma méltatta. A magyar tagozaton az évadot Sütő András Vidám sirató egy bolyongó porszemért c. népi komédiájával nyitották, Harag György és Hunyadi András rendezésében. Végre, Sütő-darab a marosvásárhelyi színház műsorán, ha már nagy történelmi drámáinak előadásában az elsőbbséget a kolozsvári színház szerezte meg. Az Egy lócsiszár virágvasárnapját, megelégedéssel vettük tudomásul, a színház román tagozata viszi színre ez év őszén. A hazai kortárs drámairodalmat tehát reprezentatív előadásokkal népszerűsítette mindkét tagozat; nem véletlenül kapták meg a Teatrul folyóirat kitüntető oklevelét a brassói fesztiválon e két ősbemutatóért. A Vidám sirató... két főszereplőjét pedig országos díjakkal tüntették ki. (Tarr László és Lohinszky Loránd). A harmadik hazai darab, Paul Everac Vesekő c. vígjátékának műsorra tűzését talán a téma időszerűsége indokolta, a viszszaélések szatirikus pellengérezése (Anatol Constantin rendezésében), bár a többi Everac-színműhöz viszonyítva ez inkább a rutin felszínén mozog, ezért az alkotók játékkal próbálták fölfrissíteni. A magyar tagozatnak nem ártana a továbbiakban kitekintenie Kocsis István, Székely János, Bajor Andor és mások nyomtatásban megjelent művei felé is. A sepsiszentgyörgyi kollokvium tanulságainak szellemében a hazai magyar dráma serkentését a színházi műhelyektől várjuk. Szép számban szerepelnek a klasszikusok az évad műsorán. Változatos korok képviseltetik magukat, az igények sokféleségének megfelelően műfaji változatosságban. Színpadi megvalósulásuk minősége szintén változatos. A klasszikus orosz remekmű, a Tarelkin halála kevéssé ismert nálunk, műsorra tűzéséért külön elismerés illeti az irodalmi titkárságot. Szuhovo-Kobalin félelmetes víziója Harag György rendezése nyomán kifejező erejében, korszerűségében a leghatékonyabb előadást eredményezte (román tagozat). Schiller Don Carlosának bemutatása a magyar tagozaton az évad negyedik eseményszámba menő előadása volt. Kincses Elemér korszerű kompozícióval bizonyította be, hogyan kell „leporolni“, friss szemmel olvasni a romantika e jeles, de terjengős olvasmányát. Mivel a Vörös Zászló a színház valamennyi előadását követte, s a számunkra megszabott terjedelemben csak a tanulságok jegyzetszerű levonására futja, nem vállalkozhatunk a színészirendezői alkotások elemzésére. Kevés színház büszkélkedhetik félévadon belül egymás után négy „kiugró“ előadással; a szakma természeténél fogva, az évad második felében be is következett az egymást érő bemutatók művészi hatékonyságának megcsappanása. Nem kerülte el ezt a sorsot sem a klasszikus, sem a kortárs művek színpadra állítása; a minőség skálája persze esetenként nagy eltérést mutat. Fegyelmezett, de előző rendezéseinél kevésbé szuggesztív előadást, kreált. Az esőt hozó ember (A Nash) színrevitelében Kincses Elemér (román tagozat), P. Zindel világsikerű A gamma sugarak hatása a százszorszépekre , drámája Szabó József rendezésében nem vált képzelet, METZ KATALIN (Folytatás a 4. oldalon) Százszoros élet Az udvaron hatalmas szomorúfűz. Ágai szinte befedik a házat, a kaput, öreg fa, talán gazdájával egyidős De délcegen emelkedik a magasba, csakúgy, mint gazdája. Imecs Jenő, a temesvári Szabad Szó munkatársával jöttünk a kilencvenegyéves Franyó Zoltánhoz. Bejáratos ide, tudja, hol tartják a kapukulcsot, mikor lehet egyáltalán látogatóba jönni Zoltán bácsihoz. Ágyban fekszik. Jöttünkre gyorsan kiugrik, ajtót nyit és a világ legtermészetesebb hangján kérdi: Na, mi újság Marosvásárhelyen? Nem sokat akarom zavarni, ezért hát előhozakodom szándékommal, hogy interjút szeretnék készíteni vele, a kérdéseket is megfogalmaztam, s ha lenne szíves válaszolni. .. Hát én haragszom rátok, de ha már ide jöttél? — adja meg beleegyezését... — Tudom, hogy életében rengeteget faggatták alkotó munkásságáról, miről nem kérdezték és miről nem beszélt újságíróknak? — Miről nem beszéltem? Arról kérlek, hogy ma a romániai magyar irodalomban én vagyok a legidősebb alkotó. És hogy a természet nagyon bőkezű volt velem szemben. Szép kort megértem, sok akadályt legyőztem az életben. Bár a lábaim rogyadoznak, a cukorbajom is kínoz, más betegségem is van, a fejem, az agyam tiszta, gondolkozásom most is precíz, pontos. Én nem ismerem az agyérelmeszesedést. Ezt a kiváló életet, tiszta gondolkodást, hosszú életet erős akaratomnak köszönhetem. Élni, dolgozni, alkotni akarok még nagyon sokat... Hát ezt nem mondtam még el senkinek. — Ha valami csoda folytán újra kezdhetné e szépírói tevékenységét, mit nem írna meg és mi az, amit el kellett volna mondania az olvasóknak? — Mindenekelőtt kevesebbet fordítanék külföldi költőktől. Ezzel szemben megírtam volna két-három kötetnyi terjedelemben az én életregényemet. E regénynek Százszoros élet címet adtam volna. Megmondom, hogy e tervről nem mondtam le. Ha a természettől sikerül még egy pár évet kicsikarnom, akkor megírom, illetve lediktálom életregényemet. .. És talán kiadtam volna egy kötetnyi saját versemet is. — Alkotói műhelyben ritka a statisztika. Mégis megkérdezem, hány költőt és verset fordított, hány nyelvből? — Nézd, én életemben kitartó szorgalommal tanultam a nyelveket Beszélem a német, francia nyelvet. Elég jól társalgók szerb, cseh nyelven. Megtanultam az ógörög, kínai, perzsa, óegyiptomi, asszír stb. irodalmat, megismertem e nyelveket ugyanannyira, hogy ha nem is beszélem, de filológiailag ismerem és fordítom. Miért tanultam e nyelveket? Mert úgy éreztem, hogy e népek lírai alkotásai, csodálatos költeményei hiányoznak a magyar fordításirodalomból. .. És most nézzük a statisztikát. Először is: nagy figyelmet fordítottam a román irodalom fordítására. Eminescu összes verseit lefordítottam magyar nyelvre, mintegy 6500—7000 verssorban; Eminescut lefordítottam német nyelvre 4600 sorban. A többi román költőktől, elkezdve Alecsandritól egészen a fiatal Mircea Dinescuig, 18 000 verssort fordítottam le magyar, és 14 500 sort német nyelvre. Ezenkívül két prózát ültettem át magyarba. A többi nyelvekből — megközelítőleg négyezer költőtől — mintegy 85 000 verssort fordítot ittog a tóban FRANYÓ ZOLTÁNNÁL tam a mai napig. A berlini Tudományos Akadémia felkérésére négy kötetben lefordítottam német nyelvre az eredeti metrum verselésben az ógörög költészet ránk maradt összes verseit, töredékeit. A kötet itt van, megnézheted... — Mivel foglalkozik a 91 éves Franyó Zoltán? — Sok mindennel. Szeretném megjelentetni összes magyar műfordításaimat. A Kriterion gondozásában eddig ebből a nagy műből három kötet jelent meg. Éspedig 1975-ben Az ősi örökség, 1976-ban A bécsi látomás és két héttel ezelőtt Az Atlanti szél. Még tehát négy kötetet szeretnék elkészíteni. Az egyik a román költők antológiája címet viselné, és ebben az öszszes fordításomat megjelentetném. Ezt követné a szlávok és újgörögök verseiből készült kötet, majd a német költők antológiája és később a mai szíriai, perzsa stb. költők műveiből készült kötet. .. De ezenkívül készen vagyok a teljes Faust fordítással, ezt 1978 őszén szeretném kiadatni. Budapesten két könyvem vár megjelenésre. Itthon a Minerva kiadónál van egy kétnyelvű (román—német) Eminescu-kötetem, valamint Lucian Blaga 80 verse német nyelven és egy másik kötet magyar nyelven. .. .Látod, dolgozom, csak épp még harcolni tudjak az életért, mert ebben a korban mindig számítani lehet a váratlan meglepetésekre... Több mint két órát beszélgettünk. Csodálatos élmény hallgatni szép, teljes életéről őt aki valósággal egy élő irodalmi lexikon — Franyó Zoltánt. Élete, pályafutása egyedülálló. Frissesége, életereje, sziporkázó, tiszta gondolkozása lenyűgöző. Kívánjuk, hogy még jó sokáig legyen is az. DÉZSI ÖDÖN Rajzolta GYÁRFÁS MIKLÓS VÖRÖS ZÁSZLÓS OLDAL Nyelv és élet Köntörfalazás „Honnan ered a köntörfalaz szavunk?“ — kérdezte egyik ákosfalvi olvasónk. Jogos kérdés, hiszen már a szónak a hangalakja is kissé különleges. Hogyha pedig valaki bonckés alá veszi az összetételt, a szó utótagjában fölfedezi a falaz szóelemet, a köntör előtaggal azonban nehezebben boldogul. Pillanatnyi ismereteink alapján a következőket mondhatjuk a szóról. Nyelvtörténészek föltevése szerint a köntör-farol ige módosulata. Élt ugyanis a régi nyelvben a köntöl ige, mely azt jelentette, hogy a kocsi kereke oldalt lecsúszik az útról. Hasonló jelentése van napjainkban a fáról igének is. E két rokon értelmű szó kapcsolatából keletkezhetett eleinte a nyelvjárásokban a köntör-farol tájszó, majd ebből a köznyelvben a köntörfalaz ige. A köntörfalaz mai jelentése: kerüli az egyenes, őszinte beszédet, mellébeszél, csari-csavarja a dolgot, hímez-hámoz. Főleg akkor köntörfalaz valaki, amikor nem szívesen válaszol valamely föltett kérdésre. A nyelvjárási szó eredeti szemlélete (letér az országútról, letéreget) és a köznyelvi módosult jelentés között (mellébeszél) van kapcsolat. A szó kialakulásának útját elfogadhatónak tekintjük. Egyébként nagyon szemléletesen, a tájszavak sajátos zamatéval utal az olyan ember beszédére, aki kerüli az egyenes, nyílt választ, az őszinte beszédet. Minden szónak nemcsak jelentése, hanem sajátos hangulatot kifejező ereje is van. A köntörfalaz igéből eléggé roszszalló hangulat sugárzik. Magát a szót is ellenszenvesnek tartom, de főleg azokat, akik köntörfalaznak. BARTHA JÁNOS