Vörös Zászló, 1980. június (32. évfolyam, 129-153. szám)

1980-06-01 / 129. szám

AZ RKP MAROS MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI NÉPTANÁCS NAPILAPJA | XXXII. évfolyam 129 (8845) szám | 1980. június 1. vasárnap | Ara 30 báni Az RKP KB-nél megtartott munkatanácskozás szellemében A bőséges termés biztosításának alapkövetelménye­i a gondos növényápolás Az RKP KB-nél május 29-én és 30-án megtartott munka­tanácskozáson többek között megvitatták az idei mezőgazda­sági tervfeladatok teljesítésének helyzetét, valamint azt, hogy a helyi párt- és állami szerveknek, a mezőgazdasági szervek­nek, az egységes agráripari tanácsoknak mit kell tenniök, hogy maradéktalanul megvalósuljanak az idei terv előirányzatai, hogy idejében és jó körülmények között végezzék el a növény­­ápolást, a gyom- és rovarirtást, a lecsapolási munkálatokat, megfelelően kihasználva a mezőgazdaság műszaki-anyagi alap­ját, a munkaerőt. Kétségtelen, hogy , az elkövet­kező napokban a legfontosabb tennivaló megyénkben is a nö­vényápolás és a növényvédelem szorgalmazása mindenik mező­­gazdasági egységben, mert pilla­natnyilag­­a kapálás biztosíthatja a megfelelő tenyészfeltételeket minden növény számára. S hogy e tekintetben jócskán van tenni­való megyénkben, mindannyian jól tudjuk. A cukorrépa egye­­nlése, a kukorica, a krumpli gépi és kézi kapálása, a zöldségfélék ápolása mind-mind olyan ten­nivalók, amelyek igénylik a gaz­daságok rendelkezésére álló ösz­­szes gépi és kézi erőket. Úgy kell tehát mozgósítani, irányíta­ni az erőket, hogy egyetlen parcella, egyetlen tenyérnyi te­rület se maradjon megkapálat­­lan. Folyamatos a munka A balavásári egységes agrár­ipari tanács keretébe tartozó termelőszövetkezetekben első­rendű teendő ezekben a napok­ban a növényápolás. A tanács vezetősége, a gazdaságok veze­tőivel közösen olyan munka­­programot dolgozott ki, amely biztosítja a kapálás folyamatos­ságát. A körzetben 180 hektáron termesztenek cukorrépát, s mi­vel jó táperőről gondoskodtak az egész területre, a művelést egészében gépesíteni akarják, de azért szükség van a tagság se­gítségére, főleg az egyelésnél. A területet felosztották a tagok kö­zött (egy munkaerőre 0,35—0,40 hektár jut), s eddig a munka ü­­temesen haladt. Tekintettel ar­ra, hogy a cukorrépát az egész területen 12 soros géppel vezet­ték, az ápoláshoz 13 soros kulti­­vátorokat állítottak össze mind­két cukorrépatermesztő gazda­ságban. Ezekkel a gépekkel Sánta István és Nagy Ferenc mezőgépészek kiváló minőségű és gyors munkát végeznek. Az első gépi kapálást az egész terü­leten rég befejezték s 90 hektárt másodszor is megkapáltak. A tagság az egyelést eddig 120 hektáron végezte el, de minden feltétel megvan ahhoz, hogy négy-öt nap alatt elkészüljenek ezzel a munkával. A jó szerve­zés, irányítás szavatolja itt a folyamatos munkát. A kukorica ápolása több erőt igényel A balavásári tanács körzeté­ben, akárcsak szerte a megyé­ben, előtérbe került a kukorica ápolása. A tanács körzetében 1 313 hektárt vetettek be kuko­ricával. A kikelés jónak, egyen­letesnek mondható, csakhogy a hűvös, esős időjárást nagyon megsínylették a növények, s hogy a további fejlődésükben se­gíthessék, feltétlenül szükség van arra, hogy teljes erővel be­indítsák mindenik gazdaságban a kapálást. A gépesítésre előirány­zott területeken a munka erő­teljesen beindult. Kultivátorral 320 hektáron, küllős kapával pe­dig 270 hektáron lazították fel a talajt, irtották ki a gyomot. A gépi kapálás tovább folytatódik, de késedelem nélkül munkába kell állítani a tagságot is, mert a kézi kapálást lényegében alig hogy megkezdték. Márpedig a gyomok erőteljesen nőnek, s bár Nádas, Cikmántor körzetében vegyszeres gyomirtást is elő­irányoztak, az nem pótolja az idejében elvégzett kapálást. (sárdi) G­yál a zöldtakar­mány az utánfutó­ban, a sármási mész határában dhitattal helyezi álla alá a hegedűt. Valósággal össze­nő vele. Ujjal csodaszép hango­kat csalnak ki a húrokból. — Ezt hallgasd meg, most készítettem. Mennyire tiszta a csengése. Figyelek, de a fülem nem ér­zékeli a hangok finom árnyalt­ságát. Mintha észrevenné zava­romat Szakmábavágó hasonlat­tal jön: — A jó hegedűnek a hangjá­ban, a jó lónak a lábában van a legfőbb erénye. No ezt hagyjuk a szakértők­re. Inkább arcát, ujjait figye­lem. Mikor láttam még ezt az áhítatot az arcán, hol figyeltem fel fürge ujjaira? Egy régebbi emlék ötlik eszembe. LOVÁSZ ZOLTÁNT, a csíkfalvi állat­orvost, mint mindig, hiába ke­restem az irodában. Terepen van — hangzott a válasz. A vadadi istállóknál akadtam rá. Operá­cióhoz készülődött. Már bemo­sakodott, ezért csak a könyökét nyújtotta üdvözlésre. — Bocsánat, vár a páciens. — Komoly eset? — Gyomorösszenövésre gya­nakszom. — S a műtő? — Ez az — mutatott a frissen almozott istállórészre A szükség törvényt bont Gyorsan be kell avatkozni egyébként vágóhídra kerül az állat Ez pedig kár len­ne a gazdaságnak. Nem zavarom tovább, csak né­zem a kezét, amint felnyitja a hasfalat, aztán ujjaival mill­i­­méterről-milliméterre halad elő­re, ahol a bajt sejti. Azóta ki tudja hány műtétet végzett, bent a jól felszerelt rendelőben, vagy sürgős esetben az istállókban, mert Lovász Zoltán csíkfalvi állatorvos két termelőszövetke­zet és két község állatállomá­nyáért felel. Maros megye egyik legnagyobb állategészségügyi körzetét bízták rá De zokszót munkájáról ejteni még nem hal­lottam. Annál inkább zsörtölő­dik, amikor felesleges kimutatá­sok miatt az irodához kötik, pe­dig éppen a legelőre szólítja a munkája Ott most az ő helye. Magáról keveset beszél Nem szereti a népszerűséget. Most is kérdőleg szól rám. — Mit írogatsz? — Semmit. Csak számítgatok. Tehát 3 400 szarvasmarha, 2 500 sertés. 2 500 juh. 340 ló. 25 000 baromfi Ez hány tűszúrást je­lent évente? — próbálom szóra bírni. Most már nem tagadhatja meg önmagát. — Hát ha csak a kötelező évi oltásokat vesszük a sertéseknél 4, a baromfiknál 3, a juhoknál 7, a szarvasmarháknál 10 egye­denként No meg aztán ott van­nak a kutyák és más állatok. Százezerig számolom, aztán abbahagyom, mert újra rám szól. — De ezt nem mind én vég­zem. Nagyon jó kisegítőim van­nak. Az övék az érdem. Az igen, az meglehet, hogy az érdem egy része másoké, de a felelősség a körzeti állatorvosé. Őt veszik elő, ha beüt egy be­tegség, ha mételyt kapnak a ju­hok, ha csökken a tejhozam, ha egy ellenőrzéskor rendetlenséget találnak az istállókban. Nem fe­szegetem tovább a szakmai dol­gokat, a zenéhez, a családhoz té­rek vissza. De úgy néz rám, hogy muszáj zsebre tegyem a jegyzetfüzetemet. — Mit kedvelsz jobban, a szakmádat vágja a zenét?­­ — Elválaszthatatlan. A mun­ka napjaimat, a zene estéimet tölti ki. — Pedig egyébre gyanakod­tam, hisz a neved is mutatja... Jóízűen kacag. — Hogy született állattenyész­tő vagyok, onnan a nevem. Hát van valami igazság benne. Ős­apáim más nevet viseltek. Nagy­apám aztán lovász volt az egyik uradalomban, ott ragadt rá ez a melléknév, amely aztán igazi­vá vált. Bármilyen neve volna, azok­nak alapján, amit a községi pártbizottság titkárától, a falu­siaktól, a környék lakóitól meg­tudtam róla, csak csodálni tu­­­dom. Ahogy a községbe került, az iskolában zenekart hozott össze. Az újonnan alakult Nyá­­rád együttesnek ők szolgáltatják a muzsikát. A híres jobbágy­telki folklóregyüttesnek nélkü­lözhetetlen embere. Elkíséri őket kiszállásokra, húzza a jó talpalá­­smiat­t minden ellenszolgálta­tás nélkül. Szabadidejében túl­­farag. Ismerősei mesélik, olyan hegedűt készített, hogy amikor az egyik zenetanárnő kipróbálta, bámulattal mondta: ilyen hang­szer rég nem járt a kezemben. Közéleti tevékenysége is igen szerteágazó, ott van mindenütt, ahol segítségre, jó tanácsra van szükség, ahol összefogásra kell szólítani az embereket. Honnan jut ideje mindenre? Szinte hal­lom a válaszát, mert itthon ke­lek, itthon fekszem le. — S nem vonz a város? — Szeretem a falut. — De hát a gyermekek érvé­nyesülése — érvelek mások okos­kodásával. Felesége csendesen közbeszól: — Nem álltunk útjukba. Min­dent megtettünk értük. Egyik most érettségizik Marosvásárhe­lyen az ipari líceumban, nagyon jó szakon. Máris több gyár be­jelentette igényeit a végzősök iránt. A kicsi a művészetibe jár. Bentlakó. Őszintén mondom. (Folytatás a 4. oldalon) Injekciósai és­­ — NAGY FERENC riportja — A Prodcomplex teljesítette egész évi vállalását Gedő István mérnök-igazgató­tól érkezett a jó hír: a Prod­complex marosvásárhelyi, luda­­si és segesvári egységeinek dol­gozói becsülettel teljesítették a májusi terv túlszárnyalására tett ígéretüket, hisz a többlet­­termelés értéke meghaladja a 7 millió lejt. Mivel az év első 4 hónapjában már sikerült jelen­tős mennyiségű terméket gyár­tani előirányzaton felül, az idei többlet értéke június 1-ig eléri a 19 milllió lejt, ami 6 millió lej­jel nagyobb, mint az egész évi vállalás. Csupán május folyamán 5 tonn­na vegyipari berendezést, 850 000 tömítőgyűrűt, nagy mennyiség® gumiból készült műszaki cikket és cserealkatrészt gyártottak elő­irányzaton felül. S hogy teljesebb legyen a kép, hadd egészítsük ki a fentieket azzal, hogy a jelzett időszakban mintegy félmillió valutalej érté­kű terméket exportáltak terven felül, 100 000 valutatejjel többet az egész évi vállalásnál, ezzel is igazolva, méltán került hozzá­juk az iparág élüzemének járó vándorzászló. Hűséggel a közösséghez — BORDI ANDRÁS köszöntése születésének 75-ik évfordulóján — Boldog ember, aki elmondhat­ja, hogy idős korára gyermekei­nek szeretete veszi körül; még boldogabb a Művész, ha nem idegenül, magára hagyatva kell öregkorára életművének betel­jesülésén munkálkodnia, ha a közösség tisztelete, a tanítvá­nyok serege, ha egy nép elisme­rése öleli melegébe. Hiába a múló esztendők ijesztgető tova­­futása, hiába a fájdalom, a be­tegség, a megtöretettség, az o­­lyan művész, mint Bordi András, soha nem lehet legyőzött, elárr­­ult lélek; sorsa olyan utat sza­bott elébe, amely nemcsak pél­da a ma és a jövendő előtt, ha­nem annak az igazságnak a bi­zonyossága is, hogy aki hűséges eszményeihez s a közösséghez, amelyben fogantatott, mintegy elébe szaladva az időnek, az é­­vek múltával nemhogy öreged­ne, hanem szakadatlan megújul, fiatalodik. Bordi András és Marosvásár­hely neve szinte egybefonódik, holott a Héderfáján 75 éve szü­letett parasztgyerek a falu kül­döttjeként toppant a hajdani kisváros törekvő-törtető világá­ba, s ha képeit nézzük, megba­bonáz bennünket a tudatosság, amellyel városba torkollt ősisé­­gét mindvégig megőrizve, miként lett saját belső világunk kifeje­zője és formálója, a szocializ­musban megnövekedett város méreteihez arányítva látásunkat és igényeinket. Ezerszer elmon­dották róla, hogy az akvarell legnagyobb művésze, azt is, hogy ő az akvarellt nem valami mel­lékes tanulmánylehetőségnek, ha­nem eredendően nagy festé­szetnek tartotta és akként mű­veli ma is; felsorolták, hogy mennyiféle minőségében volt a képzőművészet vérbeli szolgáló­ja, csak egyet nem hangsúlyoz­tunk eléggé, hogy ugyanakkor a meglepetések embere is, aki talán az utóbbi tíz esztendőben alkotta a legcsodálatosabbat, annyi próbálkozása, kísérletezé­se és rátalálása után. Bizony tétován mozgunk ma­napság az időben: nem tudjuk, vajon nagy idő 75 év egy ember életében, vagy csak amolyan hamar­ pillanat; bármiként is é­­rezzük szubjektíven, Bordi And­rás életének gazdagsága min­denképp meglepő, hiszen lenyű­göző műveinek bősége, tetteinek, sokasága, tanítványainak tábo­ra, nem szólva bámulóiról, aki­ket óvatosan, de nem félénken, hanem igazi magabiztonsággal vezetett a modern művészetek felé. Az egykori héderfáji pa­rasztgyerek Rembrandtra vetett szeme ma is e klasszikusan nagy művészet bűvöletében lát és lát­tat anélkül, hogy egysíkúságba merevedett volna; szivacsként szívta magába az újat és tanít­ványainak sok száza tanúsítja, hogy a század művészetének mélységes megértő­jeként, a leg­merészebb irányzatokat is ter­mészetes forradalomként fogad­ta, ugyanúgy, mint a társadal­makban végbemenő­­óriási vál­tozásokat. Középkorú festőként lett kom­munistává, vállalva mindazt a nehézséget, amit ez az emberi minősítés jelent, soha vissza nem élve azzal a lehetőséggel, ami éppúgy a keze ügyében állt, mint sok másnak. Öt osztály­­tudata, helyének valódi felisme­rése vitte a kommunisták párt­jába, ott formálta újjá önmagát, miközben ezreket nevelt művé­szetével s emberi magatartásá­val egyaránt. Azok közé a mű­vészek közé tartozik, akik soha nem lehetnek provinciálissá, fe­lelőtlenné: igényessége, tudatos­sága, tehetsége európai szintű; művészete is egyre méltóbb he­lyet vív ki magának a humanis­ta Európa művészetében. A nemrégiben főleg arcképfestő­ként elismert nagy művész az utóbbi években mind közelebb kerül a természethez, a tájhoz, a szülőföldhöz, magához a Föld­höz, amelyet olyan szépséges pompázásában és oly megejtő könnyedséggel, egyéniségének tükreként fejez ki, hogy legel­­vontabb felhőábrázolása is a népek testvéri összefogását, az együttélés és együttmunkálko­­dás gyönyörű gondolatát sugall­ja, egész, művészetébe sugárzó életének legfőbb ideáljaként. Az igaz embert és a nagy művészt köszöntve, 75-ik szüle­tése napján ezért kívánunk neki újabb és újabb korszakokat a Műben, amelyet mindannyi­unk gyönyörködtetésére, okulására, bíztatására nyújt át nekünk, kortársainak, reménységünket erősítve. Ajándékához mérten a mi szavunk szerény dadogás, de szívből jövő ajándékunk a sze­retet, amivel körülvesszük s épp oly mélyről feltörő érzés, mint az, ami az ő képeiről árad fe­lénk. Legyen áldott a kéz, Bordi András keze, hogy még sokáig simogathassa ezt a mi világun­kat, azokon a múlékonynak tű­nő, de valójában halhatatlan papírlapokon, amelyekről a szép­ség és a reménység mellett, me­leg színekben vibrál a féltés és a figyelmeztetés, s nem utolsó sorban mindannyiunk vigaszta­­lás­a 1* HAJDÚ ZOLTÁN

Next