Vörös Zászló, 1982. szeptember (34. évfolyam, 205-230. szám)
1982-09-01 / 205. szám
Augusztusi eseménykrónika AUGUSZTUS — legnagyobb nemzeti ünnepünk hónapja, amely során hazánk dolgozói szervezetten és odaadással munkálkodtak a rendkívüli jelentőségű esemény méltó köszöntésére tett vállalásaik hiánytalan teljesítéséért. Az ország felszabadulásának 38. évfordulója, az ennek kapcsán kialakult pezsgő alkotó légkör meghatározó szerepet játszott a belpolitikai események alakulásában. De íme az elmúlt hónap fontosabb eseményeinek tömör krónikája: AUGUSZTUS 1. Elnöki Rendelettel a Munkaérdemrend I. fokozatát adományozzák a Lupta CFR című újságnak, megjelenésének 50. évfordulója alkalmából. Meggyőződésem szerint — olvassuk Nicolae Ceaușescu elvtárs üdvözlő leveléből — az évforduló az egész szerkesztőségi munkaközösséget arra ösztönzi, hogy még határozottabban munkálkodjék egész tevékenységének szüntelen tökéletesítéséért, a XII. kongresszus történelmi jelentőségű határozatai, a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom megteremtéséről és Románia kommunizmus felé haladásáról szóló pártprogram fényében rá háruló nagy követelmények és feladatok egyre jobb teljesítéséért. AUGUSZTUS 3. Háromnapos baráti látogatásra hazánkba érkezett Gaafar Mohamed Nimeiri, Szudán Demokratikus Köztársaság elnöke és felesége. Részlet a Közös Nyilatkozatból: Románia elnöke és Szudán elnöke úgy tekinti, hogy a kereskedelmi csere és a gazdasági kooperáció elsődleges fontosságú tényezője a két ország és két nép együttműködése bővítésének és elmélyítésének. Ebből az értékelésből kiindulva a két elnök úgy határozott, hogy fokozni kell az erőfeszítéseket a kereskedelmi csere volumenének szüntelen növeléséért, a munkálatok meggyorsításáért az épülőben lévő kooperációs objektumoknál, hosszú lejáratú új kooperációs akciók letárgyalásáért és beindításáért, amelyek nyújtsanak nagyobb stabilitást és egyre szélesebb távlatokat az RSZK és SZDK kapcsolatainak. AUGUSZTUS 7. Nicolae Ceaușescu elvtárs, több magas rangú párt- és államvezető társaságában jelentős fővárosi iparvállalatokat tekintett meg. AUGUSZTUS 9. Ülést tartott az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottsága. A csúcsfórum jelentést vitatott meg és hagyott jóvá a főbb nyersanyagok, anyagok és termékek 1982. június 30-i készleteinek szintjével kapcsolatosan, majd jóváhagyta egy törvényerejű rendelet tervezetét. Megvizsgálták, hogy a párt- és állami szervek miként foglalkoztak a dolgozók javaslatainak, észrevételeinek, panaszainak és kéréseinek megoldásával. Az ülésen Nicolae Ceausescu elvtárs tájékoztatót terjesztett elő a Gaafar Mohamed Nimeirinek, Szudán Demokratikus Köztárssaág elnökének országunkban tett hivatalos, baráti látogatásáról. A Politikai Végrehajtó Bizottság egyöntetűen jóváhagyta a látogatás alkalmával elfogadott dokumentumokat és megállapodásokat, intézkedéseket jelölt ki a román-szudáni kapcsolatok további bővítésére. AUGUSZTUS 11. A párt főtitkárának a nemzetgazdaság erőforrásai magas fokú értékesítése és az évi terv, valamint az ötéves gazdasági-társadalmi fejlesztési program teljesítése iránti szüntelen gondoskodása jegyében került sor Nicolae Ceausescu elvtárs kétnapos munkalátogatására Arges megyében. Az aninoasai bányászokkal való találkozón a párt főtitkára hangsúlyozta: Figyelembe véve az 1990-ig szóló energetikai programot, annak szükségességét, hogy az ország energetikai mérlegében növekedjen a szén hányada, valamint azt a tényt, hogy ebben az övezetben nagy széntartalékok vannak még, szükség mutatkozik arra, hogy a következő 3—4 évben legkevesebb 3 millió tonna szenet termeljünk ki ebből a bányamedencéből. AUGUSZTUS 15. A Román Sajtó Napja. Ezen a napon harcos hagyományokra, a népért, a párt ügyéért küzdő, haladó, kommunista újságíró, lapszerkesztő, előállító és -terjesztő nemzedékek, hős elődök előtt tisztelegtünk, tisztelegtek a hazai sajtó összes dolgozói, a hatalmas olvasótábor. AUGUSZTUS 16. Nicolae Ceausescu elvtárs Snagovon megbeszélést folytatott Norodom Szlanik herceggel, a Demokratikus Kampucsea elnökével. A megbeszélések a kölcsönös tisztelet és megértés baráti légkörében zajlottak le. AUGUSZTUS 18. A szocialista mezőgazdaságunk fejlesztése és (Folytatás a 4. oldalon) Nyaralás alz utóbbi időben Kati néni *■* rákapott a nyaralásra. Most is csak előállott s ezt mondta: — János, megyünk nyaralni. A gyermekek itthon vannak, ellátják az állatokat, mi pedig kúráljuk magunkat. János bácsinak nem sok ideje volt gondolkozni, csak megjegyezte magában: kellett nekem őt vinni a nárciszmezőre, most már visz engem. — De jegyünk nincs! — jegyezte meg János bácsi. — Veszünk az állomáson. — Jaj, lelkem, maga engem bolondnak tart, pihenőjegyre gondoltam! — Sebaj, keresünk szállást, van ott elég nyaraló-házikó, vagy kapunk a faluban, hisz valamikor voltunk ott még ketten. S míg János bácsi forgolódott, addig Kati néni már készen is volt. Másnap már bejelentette: Készen vagyunk, indulhatunk. Vonattal utaztak, elég kellemesen. Egy családdal össze is barátkoztak, azok is nyaralni mentek. Kati néni örvendezett: — Na látja, már ismerőseink is vannak! — Látom, de várjuk meg a végét. Az állomástól a fürdőtelepig autóbuszon utaztak. Kati néni ült, János bácsi állott. De a rossz levegő miatt János bácsi agyonköhögte magát, így hát nagy nehezen helyet cseréltek. Kati néni állott, János bácsi ült. A zsúfolt autón agyontaposták Kati néni tyúkszemét, de tűrte hősiesen. Csak a lelkesedés rózsái kezdtek lehervadozni orcájáról. — Na lelkem, maga üljön itt a csomagokkal a szép parkban, én megyek olyan házikót fogadni — mondta Kati néni. — Menjen, de messze is van, meg maga olyan falusias kinézésű, lehet, nem sikerül. — Mit? — tette csípőre a kezét Kati néni. — Hát hol élünk? — ’Sze aki adja, az is csak egy munkásember lehet! És ment... És jött úgy egy óra múlva, kipirult arccal. Dúlt-fúlt mérgében. — Hallja maga János, ott ül az asztalnál egy jóképű, göndör hajú fiatalember, gondoltam, ezzel szót értek. Le isültem egy székre kínálás nélkül, mert mások is voltak előttem, s mert fáradt voltam. Erre rám szólt, hogy mit akarok. Mondom, majd ha sorra kerülök, szobát, olyan házikót. — Olyan nincs — feleli, le vannak mind foglalva, kell a sváboknak. Tudja magasak azok? —' Ejsze valami külföldiek! — Mindenesetre én inkább scapálni küldeném ezt a büszke irkafirka úrfit, s ide egy félkarút tennék. Az nekem is adna szobát! — mondta Kati néni letörve. Este lett, mire Kati néni megfelelő szobát kapott. Fáradtan tértek pihenőre. Másnap szép idő volt, jókedvűen mentek fürödni. A friss víz, a jó levegő felüdítette őket. Megtudták, hogy az új részlegben a zuhanyozó nem működik, délben pedig a régi zugokban alszony nők és férfiak gyúródnak a lemosakodásnál. — Nem, nem mi nem modernkedünk — adta ki a parancsot Kati néni. — Hogyne, hogy ott más nőkkel dörgölőzzék az ő élete párja? — Inkább megyünk a hirdeg „húshoz“, így hát meglett az eredmény: kettesben köhécseltek. .. .Teltek a napok. Délutánonként felsétáltak a telepre. János bácsi újságot olvasott, Kati néni pulóvert kötött kisunokájának. Egy délután eltűnik János bácsi szeme elől Kati néni. A kötése mellette a padon. Gondolta, majd csak előkerül. Nézegetett errearra. Hát egyszer csak felfedezi Kati nénit, amint a burjánt lépegeti egy virágos grupból. Oda ment hozzá: — Hát magára rájött az otthoni? — Rám hát! Nem látja, hogy mennyi a burján, esze mindjárt elnyomják a virágokat. — De magát megbüntetik, mert azt hiszik, hogy virágot lop! — Ugyan lelkem, ahol ennyi a burján, ott a virágot nem őrzik. Mert az igazi érzés a gondozás lenne! János bácsi elsomfordált, s odébb leült. Nemsokára Kati néni is elfáradt... S újra eltelt egy nap. .. .Egyszer-kétszer moziba is elmentek. A Pogány madonna című filmet vetítették. Csakhát a film közepe megszakadt, megtelt a terem rossz levegővel, zajjal. Mikor már negyedóra is eltelt, Kati néni felpattant, kitárta a közeli ajtót, szellőztetett. Még a rosszalkodó gyermekeket is csendre utasította. Felcsapott teremfelelősnek! János bácsi csak nézte, de nem mert szólni, mert még ő is megkapja a magáét. Aztán azt is látta János bácsi, hogy az élete párja hátramegy és ... és nemsokára újra elkezdődött a vetítés. Kati néni pedig mosolyogva jött be. Később elmondta Kati néni, hogy benézett egy irodába, hát ott ültek nagy nyugodtan vagy ketten. — De meg is mondtam a magamét! Mért nem szellőztetnek? Ha baj van, mért nem szólnak a közönségnek, és kérjenek elnézést! Azt is megmondtam, hogy ne meresszék úgy a szemüket, mert tőlem megkaphatják, beírok az újsághoz! Bé is, tudja meg lelkem! És azt is megírom, hogy milyen rohadt mocsoktanya van ott az egykori pisztrángos helyett! ...Mert az úgy volt, hogy János bácsi megkívánta a pisztrángot. Emlékeztek arra, hogy valamikor a sátortábor mellett szép kis tavacska állott, ott pár lejért horgászni lehetett pisztrángra, s ráadásul helyben meg is sütötték és jóízűen fogyaszthatta az ügyes „halász“. Hát igen... mentek. .. És mit láttak? Az elkerített hely megvolt, tó sehol, csak sok szemét, a bódé is tele piszokkal. Kati néni csak ennyit mondott: — Na menjünk innen, mert megcsípnek a döglegyek, amik a trágyát dongják! És elmentek csónakázni a szép, új tóhoz, estefelé megnézték, hogyan halásztak mások s végül vettek egy halkonzervet, mert János bácsi már erősen kívánta a halat. .. .Aztán egy este csak látja János bácsi, hogy Kati néni szemüveget tesz és ír. — Mit ír lelkem, levelet? — Nem én, az újsághoz írok! Majd elolvasom magának. Aztán fel is olvasta. János bácsi türelmesen hallgatta. A végén megjegyezte: — Jó, jó, dehát maga lelkem mind csak a bosszúságain lovagol, mert nem írja meg a jót is, mert ugye.... — Ugye, ugye — vágott közbe Kati néni —, a jót már megírták mások. Különben is, akinek nem inge, ne vegye magára! TÖRÖK IDA Számtalanszor szerepelt már cikkeinkben, híreinkben a régeni Radnótfája negyed. Nos, az utóbbi időben új lakónegyed neve bukkant fel a tudósításokban — a Sári negyedé. A városba érkező a villanyüzem mögötti, eddig apró házakkal tarkított területen, a még álló családi házak között kész és félkész tömbházak sziluettjeit pillantja meg. Megvallom, nem volt szándékomban erről a most formálódó lakótelepről írni, ám felkínálkozott az alkalom. A városi Közmű- és Lakásgazdálkodási Vállalat igazgatóját, Adorjáni Lászlót keresve értesültem, hogy épp ott, egy tömbház átadásánál találom. Nos, így kukkinthattam be egy ilyen egészen „friss“, még festékszagú lakásba. Nem mondhatnám, hogy épületes dolog eljutni a tömbházak közé, ám milyen is lehetne egy teljes gőzzel „üzemelő“ építőte Új negyed épül et... Aztán az egyik majdnemkész tömbház bejáratánál rá is találtam a szemlét végző bizottságra. Egy darabig még nézelődtem, próbáltam elképzelni, hogyan is fog kinézni ez az új, még csak csírájában létező lakótelep (megvallom, könnyebb volt elképzelni, amikor az építőtelep irodájában a tervrajzokat néztem), aztán a bizottságban ugyancsak részt vevő Létay Lászlóhoz, az Építkezési és Szerelési Tröszt 4-es számú régens munkatelepcsoportjának főmérnökéhez fordultam. — Két épülettömb-szakasz átadását (a P-1033-as tömbházról van szó) szeptemberre terveztük. Ebből egyet már átadtunk, ma kerül sor a második átadásra. 13—13 lakrészesek. Előkészületben van még a 41, 42 és 51-es szakasz, ezek átadására minden valószínűség szerint szeptemberben kerül sor. Ez újabb 39 lakrészt jelent. — Úgy értsem ezt, hogy a terv előtt járnak? — Az embereknek szükségük van a lakásokra. Alakítjuk a téli frontot is — 3 szakasz, összesen 39 lakrészt szántunk erre. Az épületek struktúrája már elkészült. Négy másik épülettömbszakasznál (57 lakrész) az alapöntésen dolgozunk. Ha sikerül a téli frontra előirányzott munkálatokkal „megugrani“, akkor ezekből is legalább egyet el kell készítenünk annyira, hogy télen dolgozni lehessen rajta. Persze, az ember tervez, de hát minden attól függ, mennyire lesz hosszú az ősz... Meglátogatjuk (már úgy érzem, én látogatok, a bizottság végzi a munkáját) az átadásra előkészített lépcsőház lakrészeit. Két- és háromszobásak, minden szoba a habból nyílik, tágas — a megszokottnál tágasabb — a konyha, a háromszobásakban a fürdőszobán kívül mosdófülke is van. Kényelmes lakhatóságot biztosítanak. Ami a kivitelezést illeti ... hát láthattunk jobbat is. Néhol az ajtókeretek és a fal között jókora hézag maradt, a parkett enyhén szólva nem a legjobb minőségű („ez van, ebből kell dolgozni“), az esőcsatorna álcázása ... néhol nem „álcáz“. Felszínre kerülnek más, apróbb hibák is. Minden jegyzőkönyvbe kerül, az építők elvégzik majd a szükséges kiigazításokat. Az előbb azt mondtam, láthattunk már jobbat is. Az igazsághoz tartozik, hogy — sajnos elég gyarsan — rosszabbat is... — Az építő átadta, a beruházó átvette, jöhetnek a lakók? — A jegyzőkönyvbe vett javítanivalók elvégzése után. Kialakult nálunk egy szokás — mondja Adorjáni László —, miszerint az átadás után összegyűlünk a jövendő lakókkal egy kis megbeszélésre. Ezen részt vesz a lakóbizottság elnöke is. Tájékoztatjuk őket a garanciaidőről, a lakók és a karbantartó vállalat feladatairól, azokról a munkálatokról, melyeknek elvégzését a garanciaidőben lehet kérni, arról, hogy ilyen esetben kihez kell fordulniok, meg egy sor más tudnivalóról. Ugyanekkor választjuk meg a lépcsőházfelelősöket. Úgy vélem, s a tapasztalatok is ezt mutatják — hasznos ez a gyakorlat. Új lakónegyed épül. Bővül a város, civilizálódnak az életkörülmények. Zöldövezetek fogják tarkítani, utak, utcák kanyarognak majd a lakótömbök között. Hogy milyen lesz, miután elkészül és birtokukba veszik a lakók — ez majd tőlük is függ. Most, egyelőre az építőktől. S úgy néz ki, hogy az indulás nem volt rossz. BAKÓ ZOLTÁN Szenvedéllyel A repülés román úttörője, Aurel Vlaicu ezelőtt 70 évvel Marosvásárhelyen tartózkodott. Korabeli lapok tudósításai szerint sok külföldi érkezett ide, hogy megtekintse Vlaicu gépmadarát, amellyel szeptember 2-án a Mészáros réten emelkedett a magasba. Ugyancsak a korabeli lapok őrzik szenzációként ható teljesítményét: több mint 400 méter magasan 25 percet tartózkodott gépével a levegőben. Az esemény 70. évfordulója kapcsán örömmel nyugtázzuk, hogy a vásárhelyi filatelisták körében nemcsak merkantilista szempontok érvényesülnek, hanem a kutatás, az ismeretgyarapítás és mindannak megőrzése, felelevenítése, ami arra méltó. Ádám József marosvásárhelyi bélyeggyűjtő érdeme, hogy miközben régi bélyegek után kutatott, megtalálta Aurel Vlaicu fényképét a nagyszebeni gimmnázium 1901—1902-es iskolai évet záró VIII. osztályos diákok egyik évkönyvében. Számon tartva Vlaicu 70 évvel ezelőtti vásárhelyi repülését, kezdeményezte, hogy az évfordulón a marosvásárhelyi tranzit posta a világ minden részébe küldött leveleket emlékbélyegzővel lássa el. A Román Filateliai Egyesület Maros megyei fiókja az Ádám József által megtalált fényképet kicsíroztatta, s emlékborítékot hoz forgalomba, amelyen az említett kép látható és a vásárhelyi repülés évfordulójára emlékeztető évszám. A fentiek kapcsán szóvá tesszük, bár nem mindennap kínálkozik alkalom ilyen rendkívüli filatéliai megnyilvánulásra, de az igazság az, hogy érdemes keresni az erre alkalmat adó eseményeket múltunkban éppen úgy, mint jelenünkben. Hiszen a bélyeggyűjtés az anyagi hasznon kívül sokkal inkább ismeretgyarapító, haladó hagyományokat ápoló, az emberiség javát szolgáló elődök élete, munkássága után kutató tevékenységben kell jelentőssé váljon. E tekintetben figyelemre méltó Aurel Vlaicu 70 évvel ezelőtti vásárhelyi repülő bemutatója alkalmából forgalomba kerülő emlékboríték. cs. b. VÖRÖS ZÁSZLÓ — 3 OLDAL Megjelent AZ „ÚJ ÉLET“ 16-OS SZÁMA A tartalomból: Medgyesi helyzetkép (Elekes Ferenc) • Az életforma változásai (Bartis Ferenc) • Évezredek üzenete (Gyulai Pál) • Véletlen tragédiák? — Ebédre gombapaprikás volt (Erdélyi Lajos) • Múzeumaink ritkaságai: Bethlen Miklós emlékpohara • Színház • Film: Sztárok albuma • Régizene-fesztivál Csíkszeredában • Képzőművészet: Vetró András műtermében • Sütő András: A beszélgetés öröméről • Humor • Mosolygó Thália • Székely anekdoták • Szerkesztőségi posta: A jogász válaszol • A pszichiáter válaszol (Dr. Csíki Csaba) • Keresztrejtvény. Újítsa meg előfizetését a Vörös Zsoszlóra!