Vörös Zászló, 1982. szeptember (34. évfolyam, 205-230. szám)

1982-09-01 / 205. szám

Augusztusi eseménykrónika AUGUSZTUS — legnagyobb nemzeti ünnepünk hónapja, a­­m­ely során hazánk dolgozói szer­vezetten és odaadással munkál­kodtak a rendkívüli jelentőségű esemény méltó köszöntésére tett vállalásaik hiánytalan teljesíté­séért. Az ország felszabadulásá­nak 38. évfordulója, az ennek kapcsán kialakult pezsgő alkotó légkör meghatározó szerepet ját­szott a belpolitikai események alakulásában. De íme az elmúlt hónap fontosabb eseményeinek tömör krónikája: AUGUSZTUS 1. Elnöki Rende­lettel a Munkaérdemrend I. fo­kozatát adományozzák a Lupta CFR című újságnak, megjelené­sének 50. évfordulója alkalmából. Meggyőződésem szerint — olvas­suk Nicolae Ceaușescu elvtárs üdvözlő leveléből — az évfor­duló az egész szerkesztőségi munkaközösséget arra ösztönzi, hogy még határozottabban mun­kálkodjék egész tevékenységének szüntelen tökéletesítéséért, a XII. kongresszus történelmi jelentősé­gű határozatai, a sokoldalúan fej­lett szocialista társadalom meg­teremtéséről és Románia kom­munizmus felé haladásáról szóló pártprogram fényében rá háruló nagy követelmények és feladatok egyre jobb teljesítéséért. AUGUSZTUS 3. Háromnapos baráti látogatásra­­ hazánkba ér­kezett Gaafar Mohamed Nimeiri, Szudán Demokratikus Köztársa­ság elnöke és felesége. Részlet a Közös Nyilatkozatból: Románia elnöke és Szudán elnöke úgy tekinti, hogy a kereskedelmi csere és a gazdasági kooperáció elsődleges fontosságú tényezője a két ország és két nép együtt­működése bővítésének és elmélyí­tésének. Ebből az értékelésből kiindulva a két elnök úgy hatá­rozott, hogy fokozni kell az erő­feszítéseket a kereskedelmi csere volumenének szüntelen növelésé­ért, a munkálatok meggyorsítá­sáért az épülőben lévő kooperá­ciós objektumoknál, hosszú lejá­ratú új kooperációs akciók letár­­gyalásáért és beindításáért, ame­lyek nyújtsanak nagyobb stabi­litást és egyre szélesebb távlato­kat az RSZK és SZDK kapcsolat­­ainak. AUGUSZTUS 7. Nicolae Ceaușescu elvtárs, több ma­gas rangú párt- és államvezető társaságában jelentős fővárosi iparvállalatokat tekintett meg. AUGUSZTUS 9. Ülést tartott az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottsága. A csúcsfórum jelen­tést vitatott meg és hagyott jóvá a főbb nyersanyagok, anyagok és termékek 1982. június 30-i kész­leteinek szintjével kapcsolatosan, majd jóváhagyta egy törvény­­erejű rendelet tervezetét. Meg­vizsgálták, hogy a párt- és ál­lami szervek miként foglalkoztak a dolgozók javaslatainak, észre­vételeinek, panaszainak és kéré­seinek megoldásával. Az ülésen Nicolae Ceausescu elvtárs tájé­koztatót terjesztett elő a Gaafar Mohamed Nimeirinek, Szudán Demokratikus Köztárssaág elnö­kének országunkban tett hiva­talos, baráti látogatásáról. A Politikai Végrehajtó Bizottság egyöntetűen jóváhagyta a látoga­tás alkalmával elfogadott doku­mentumokat és megállapodáso­kat, intézkedéseket jelölt ki a román-szudáni kapcsolatok to­vábbi bővítésére. AUGUSZTUS 11. A párt fő­titkárának a nemzetgazdaság erő­forrásai magas fokú értékesítése és az évi terv, valamint az öt­éves gazdasági-társadalmi fejlesz­tési program teljesítése iránti szüntelen gondoskodása jegyében került sor Nicolae Ceausescu elv­­társ kétnapos munkalátogatására Arges megyében. Az aninoasai bányászokkal való találkozón a párt főtitkára hangsúlyozta: Fi­­gyelembe véve az 1990-ig szóló energetikai programot, annak szükségességét, hogy az ország energetikai mérlegében növeked­jen a szén hányada, valamint azt a tényt, hogy ebben az övezet­ben nagy széntartalékok vannak még, szükség mutatkozik arra, hogy a következő 3—4 évben leg­kevesebb 3 millió tonna szenet termeljünk ki ebből a bánya­medencéből. AUGUSZTUS 15. A Román Sajtó Napja. Ezen a napon har­cos hagyományokra, a népért, a párt ügyéért küzdő, haladó, kom­munista újságíró, lapszerkesztő, előállító és -terjesztő nemzedé­kek, hős elődök előtt tiszteleg­tünk, tisztelegtek a hazai sajtó összes dolgozói, a hatalmas ol­vasótábor. AUGUSZTUS 16. Nicolae Ceausescu elvtárs Snagovon megbeszélést folytatott Norodom Szlanik herceggel, a Demokra­tikus Kampucsea elnökével. A megbeszélések a kölcsönös tisz­telet és megértés baráti légköré­ben zajlottak le. AUGUSZTUS 18. A szocialista mezőgazdaságunk fejlesztése és (Folytatás a 4. oldalon) Nyaralás al­z utóbbi időben Kati néni *■* rákapott a nyaralásra. Most is csak előállott s ezt mondta: — János, megyünk nyaralni. A gyermekek itthon vannak, ellát­ják az állatokat, mi pedig kúrál­juk magunkat. János bácsinak nem sok ideje volt gondolkozni, csak megje­gyezte magában: kellett nekem őt vinni a nárciszmezőre, most már visz­­ engem. — De jegyünk nincs! — jegyez­te meg János bácsi. — Veszünk az állomáson. — Jaj, lelkem, maga engem bolondnak tart, pihenőjegyre gon­doltam! — Sebaj, keresünk szállást, van ott elég nyaraló-házikó, vagy ka­punk a faluban, hisz valamik­or voltunk ott még ketten. S míg János bácsi forgolódott, addig Kati néni már k­észen is volt. Másnap már bejelentette: Ké­szen vagyunk, indulhatunk. Vonattal utaztak, elég kelleme­sen. Egy családdal össze is barát­­koztak, azok is nyaralni mentek. Kati néni örvendezett: — Na látja, már ismerőseink is vannak! — Látom, de várjuk meg a vé­gét. Az állomástól a fürdőtelepig autóbuszon utaztak. Kati néni ült, János bácsi állott. De a rossz levegő miatt János bácsi agyonköhögte magát, így hát nagy nehezen helyet cseréltek. Kati néni állott, János bácsi ült. A zsúfolt autón agyontaposták Kati néni tyúkszemét, de tűrte hősiesen. Csak a lelkesedés rózsái kezdtek lehervadozni orcájáról. — Na lelkem, maga üljön itt a csomagokkal a szép parkban, én megyek olyan házikót fogadni — mondta Kati néni. — Menjen, de messze is van, meg maga olyan falusias kiné­zésű, lehet, nem sikerül. — Mit? — tette csípőre a kezét Kati néni. — Hát hol élünk? — ’Sze aki adja, az is csak egy mun­kásember lehet! És ment... És jött úgy egy óra múlva, kipirult arccal. Dúlt-fúlt mérgében. — Hallja maga János, ott ül az asztalnál egy jóképű, göndör hajú fiatalember, gondoltam, ez­zel szót értek. Le is­­ültem egy székre kínálás nélkül, mert má­sok is voltak előttem, s mert fá­radt voltam. Erre rám szólt, hogy mit akarok. Mondom, majd ha sorra kerülök, szobát, olyan há­zikót. — Olyan nincs — feleli, le van­nak mind foglalva, kell a svá­boknak. Tudja maga­sak azok? —' Ejsze valami külföldiek! — Mindenesetre én inkább scapál­­ni küldeném ezt a büszke irka­­firka úrfit, s ide egy félkarút tennék. Az nekem is adna szobát! — mondta Kati néni letörve. Este lett, mire Kati néni meg­felelő szobát kapott. Fáradtan tértek pihenőre. Másnap szép idő volt, jóked­vűen mentek fürödni. A friss víz, a jó levegő felüdítette őket. Megtudták, hogy az új részlegben a zuhanyozó nem működik, dél­ben pedig a régi zugokban als­zony nők és férfiak gyúródnak a lemosakodásnál. — Nem, nem mi nem modern­­kedünk­ — adta ki a parancsot Kati néni. — Hogyne, hogy ott más nőkkel dörgölőzzék az ő élete párja? — Inkább megyünk a hir­deg „húshoz“, így hát meglett az eredmény: kettesben köhécseltek. .. .Teltek a napok. Délutánon­ként felsétáltak a telepre. János bácsi újságot olvasott, Kati néni pulóvert kötött kisunokájának. Egy délután eltűnik János bácsi szeme elől Kati néni. A kötése mellette a padon. Gondolta, majd csak előkerül. Nézegetett erre­­arra. Hát egyszer csak felfedezi Kati nénit, amint a burjánt lé­pegeti egy virágos grupból. Oda ment hozzá: — Hát magára rájött az ottho­ni? — Rám hát! Nem látja, hogy mennyi a burján, esze mindjárt elnyomják a virágokat. — De magát megbüntetik, mert azt hiszik, hogy virágot lop! — Ugyan lelkem, ahol ennyi a burján, ott a virágot nem őrzik. Mert az igazi érzés a gondozás lenne! János bácsi elsomfordált, s o­­débb leült. Nemsokára Kati néni is elfáradt... S újra eltelt egy nap. .. .Egyszer-kétszer moziba is elmentek. A Pogány madonna cí­mű filmet vetítették. Csakhát a film közepe megszakadt, meg­telt a terem rossz levegővel, zaj­jal. Mikor már negyedóra is el­telt,­ Kati néni felpattant, kitárta a közeli ajtót, szellőztetett. Még a rosszalkodó gyermek­eket is csendre utasította. Felcsapott te­remfelelősnek! János bácsi csak nézte, de nem mert szólni, mert még ő is megkapja a magáét. Aztán azt is látta János bácsi, hogy az élete párja hátramegy és ... és nemsokára újra elkezdő­dött a vetítés. Kati néni pedig mosolyogva jött be. Később el­mondta Kati néni, hogy benézett egy irodába, hát ott ültek nagy nyugodtan vagy ketten. — De meg is mondtam a ma­gamét! Mért nem szellőztetnek? Ha baj van, mért nem szólnak a közönségnek, és kérjenek elné­zést! Azt is megmondtam, hogy ne meresszék úgy a szemüket, mert tőlem megkaphatják, beírok az újsághoz! Bé is, tudja meg lelkem! És azt is megírom, hogy milyen rohadt mocsoktanya van ott az egykori pisztrángos he­lyett! ...Mert az úgy volt, hogy Já­nos bácsi megkívánta a pisztrán­got. Emlékeztek arra, hogy vala­mikor a sátortábor mellett szép kis tavacska állott, ott pár lejért horgászni lehetett pisztrángra, s ráadásul helyben meg is sütöt­ték és jóízűen fogyaszthatta az ügyes „halász“. Hát igen... men­tek. .. És mit láttak? Az elkerí­tett hely megvolt, tó sehol, csak sok szemét, a bódé is tele pi­szokkal. Kati néni csak ennyit mondott: — Na menjünk innen, mert megcsípnek a döglegyek, amik a trágyát dongják! És elmentek csónakázni a szép, új tóhoz, este­felé megnézték, hogyan halász­tak mások s végül vettek egy halkonzervet, mert János bácsi már erősen kívánta a halat. .. .Aztán egy este csak látja János bácsi, hogy Kati néni szemüveget tesz és ír. — Mit ír lelkem, levelet? — Nem én, az újsághoz írok! Majd elolvasom magának. Aztán fel is olvasta. János bá­csi türelmesen hallgatta. A vé­gén megjegyezte: — Jó, jó, dehát maga lelkem mind csak a bosszúságain lova­gol, mert nem írja meg a jót is, mert ugye.... — Ugye, ugye — vágott közbe Kati néni —, a jót már megírták mások. Különben is, akinek nem inge, ne vegye magára! TÖRÖK IDA Számtalanszor szerepelt már cikkeinkben, híreinkben a rége­­ni Radnótfája negyed. Nos, az utóbbi időben új lakónegyed ne­ve bukkant fel a tudósításokban — a Sár­i negyedé. A városba ér­kező a villanyüzem­ mögötti, ed­dig apró házakkal tarkított te­rületen, a még álló családi há­zak között kész és félkész tömb­házak sziluettjeit pillantja meg. Megvallom, nem volt szándé­komban erről a most formáló­dó lakótelepről írni, ám fel­kínálkozott az alkalom. A városi Közmű- és Lakásgazdálkodási Vállalat igazgatóját, Adorjáni Lászlót keresve értesültem, hogy épp ott, egy tömbház átadásánál találom. Nos, így kukkinthattam be egy ilyen egészen „friss“, még festékszagú lakásba. Nem mondhatnám, hogy épü­letes dolog eljutni a tömbházak közé, ám milyen is lehetne egy teljes gőzzel „üzemelő“ építőte­ Új negyed épül­ ­et... Aztán az egyik majdnem­­kész tömbház bejáratánál rá is találtam a szemlét végző bizott­ságra. Egy darabig még nézelődtem, próbáltam elképzelni, hogyan is fog kinézni ez az új, még csak csírájában létező lakótelep (megvallom, könnyebb volt el­képzelni, amikor az építőtelep irodájában a tervrajzokat néz­tem), aztán a bizottságban u­­gyancsak részt vevő Létay Lász­lóhoz, az Építkezési és Szerelési Tröszt 4-es számú régens mun­­katelepcsoportjának főmérnöké­hez fordultam. — Két épülettömb-szakasz át­adását (a P-1033-as tömbházról van szó) szeptemberre terveztük. Ebből egyet már átadtunk, ma kerül sor a második átadásra. 13—13 lakrészesek. Előkészület­ben van még a 41, 42 és 51-es szakasz, ezek átadására minden valószínűség szerint szeptember­ben kerül sor. Ez újabb 39 lak­részt jelent. — Úgy értsem ezt, hogy a terv előtt járnak? — Az embereknek szükségük van a lakásokra. Alakítjuk a té­li frontot is — 3 szakasz, össze­sen 39 lakrészt szántunk erre. Az épületek struktúrája már el­készült. Négy másik épülettömb­szakasznál (57 lakrész) az alap­öntésen dolgozunk. Ha sikerül a téli frontra előirányzott mun­kálatokkal „megugrani“, akkor ezekből is legalább egyet el kell készítenünk annyira, hogy télen dolgozni lehessen rajta. Persze, az ember tervez, de hát minden attól függ, mennyire lesz hosszú az ősz... Meglátogatjuk (már úgy ér­zem, én látogatok, a bizottság végzi a munkáját) az átadásra előkészített lépcsőház lakrészeit. Két- és háromszobásak, minden szoba a hab­ból nyílik, tágas — a megszokottnál tágasabb — a konyha, a háromszobásakban a fürdőszobán kívül mosdófülke is van. Kényelmes lakhatóságot biz­tosítanak. Ami a kivitelezést il­leti ... hát láthattunk jobbat is. Néhol az ajtókeretek és a fal között jókora hézag maradt, a parkett enyhén szólva nem a legjobb minőségű („ez van, eb­ből kell dolgozni“), az esőcsator­na álcázása ... néhol nem „ál­cáz“. Felszínre kerülnek más, apróbb hibák is. Minden jegyző­könyvbe kerül, az építők elvég­zik majd a szükséges kiigazítá­sokat. Az előbb azt mondtam, láthattunk már jobbat is. Az igazsághoz tartozik, hogy — sajnos elég gyarsan — rosszab­bat is... — Az építő átadta, a beruhá­zó átvette, jöhetnek a lakók? — A jegyzőkönyvbe vett javí­tanivalók elvégzése után. Kiala­kult nálunk egy szokás — mond­ja Adorjáni László —, miszerint az átadás után összegyűlünk a jövendő lakókkal egy kis meg­beszélésre. Ezen részt vesz a la­kóbizottság elnöke is. Tájékoz­tatjuk őket a garanciaidőről, a lakók és a karbantartó vállalat feladatairól, azokról a munkála­tokról, melyeknek elvégzését a garanciaidőben lehet kérni, ar­ról, hogy ilyen esetben kihez kell fordulniok, meg egy sor más tudnivalóról. Ugyanekkor vá­lasztjuk meg a lépcsőházfelelő­­söket. Úgy vélem, s a tapaszta­latok is ezt mutatják — hasz­nos ez a gyakorlat. Új lakónegyed épül. Bővül a város, civilizálódnak az életkö­rülmények. Zöldövezetek fogják tarkítani, utak, utcák kanyarog­nak majd a lakótömbök között. Hogy milyen lesz, miután elké­szül és birtokukba veszik a la­kók — ez majd tőlük is függ. Most, egyelőre az építőktől. S úgy néz ki, hogy az indulás nem volt rossz. BAKÓ ZOLTÁN Szenvedéllyel A repülés román úttörője, Aurel Vlaicu ezelőtt 70 évvel Marosvásárhelyen tartózkodott. Korabeli lapok tudósításai szerint sok külföldi érkezett ide, hogy megtekintse Vlaicu gépmadarát, amellyel szeptember 2-án a Mészáros réten e­­melkedett a magasba. Ugyancsak a korabeli lapok őrzik szenzációként ható teljesítményét: több mint 400 méter ma­gasan 25 percet tartózkodott gépével a levegőben. Az esemény 70. évfordulója kapcsán örömmel nyugtázzuk, hogy a vásárhelyi filatelisták körében nemcsak merkantilista szempontok érvényesülnek, hanem a kutatás, az ismeretgya­rapítás és mindannak megőrzése, felelevenítése, ami arra méltó. Ádám József marosvásárhelyi bélyeggyűjtő érdeme, hogy miközben régi bélyegek után kutatott, megtalálta Aurel Vlaicu fényképét a nagyszebeni gimmnázium 1901—1902-es is­kolai évet záró VIII. osztályos diákok egyik évkönyvében. Számon tartva Vlaicu 70 évvel ezelőtti vásárhelyi repülését, kezdeményezte, hogy az évfordulón a marosvásárhelyi tranzit posta a világ minden részébe küldött leveleket emlékbélyeg­zővel lássa el. A Román Filateliai Egyesület Maros megyei fiókja az Ádám József által megtalált fényképet kicsíroztatta, s em­lékborítékot hoz forgalomba, amelyen az említett kép lát­ható és a vásárhelyi repülés évfordulójára emlékeztető évszám. A fentiek kapcsán szóvá tesszük, bár nem mindennap kínálkozik alkalom ilyen rendkívüli filatéliai megnyilvánulás­ra, de az igazság az, hogy érdemes keresni az erre alkalmat adó eseményeket múltunkban éppen úgy, mint jelenünkben. Hiszen a bélyeggyűjtés az anyagi hasznon kívül sokkal in­kább ismeretgyarapító, haladó hagyományokat ápoló, az em­beriség javát szolgáló elődök élete, munkássága után kutató tevékenységben kell jelentőssé váljon. E tekintetben figye­lemre méltó Aurel Vlaicu 70 évvel ezelőtti vásárhelyi repülő bemutatója alkalmából forgalomba kerülő emlékboríték. cs. b. VÖRÖS ZÁSZLÓ — 3 OLDAL Megjelent AZ „ÚJ ÉLET“ 16-OS SZÁMA A tartalomból: Medgyesi hely­zetkép (Elekes Ferenc) • Az életforma változásai (Bartis Fe­renc) • Évezredek üzenete (Gyu­lai Pál) • Véletlen tragédiák? — Ebédre gombapaprikás volt (Erdélyi Lajos) • Múzeumaink ritkaságai: Bethlen Miklós em­lékpohara • Színház • Film: Sztárok albuma • Régizene-fesz­­tivál Csíkszeredában • Képző­művészet: Vetró András műter­mében • Sütő András: A be­szélgetés öröméről • Humor • Mosolygó Thália • Székely a­­nekdoták • Szerkesztőségi pos­ta: A jogász válaszol • A pszi­chiáter válaszol (Dr. Csíki Csa­ba) • Keresztrejtvény. Újítsa meg előfizetését a Vörös Zsoszló­ra!

Next