Vörös Zászló, 1983. május (35. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-01 / 102. szám
VÖRÖS ZÁSZLÓ — 8. OLDAL KÖSZÖNTŐ SOROK MÁJUS ELSEJÉRE GYÁRI VIRÁGOK A régeni Gép- és Alkatrészgyár igazgatóját felkérik, szíveskedjék belépni a vállalat káderosztályára. HERTEA VASILE mérnök mint mindig, most sem „látszik ki a munkából“, de azért csak szakít egy szusszanásnyi időt, egy-két dossziét, kérvényt, hivatalos átiratot rendezetten zsúfolt íróasztalán időben tol arrébb és benyit a személyzetbe, ahol meglepetésére ünnepélyes külsőségek közepette a vállalat udvarán termesztett virágokból szép csokrot nyújtanak át neki. A személyzeti osztály vezetője az ünnepeltnek erre a célra nyomtatott üdvözlőlapot, plakettet is átad. H. V. bizony meg-megfeledkezik az ilyen és ehhez hasonló napokról. Jár így az ember, pláne a vezetőkáder. Viszont a szóban forgó vezető csak a saját születésnapjáról szokott megfeledkezni, a dolgozókéról — sosem. Még ha tételesen is, de így igaz, lévén, hogy az igazgató javaslatára minden éldolgozót születésnapján ugyanúgy (!?), mint az igazgatót — ünnepelnek. E napról a munkások közül is sokan megfeledkeznek és milyen jóleső érzés az, amikor a személyzeti osztályon egy üdvözlőlap (virág) kíséretében születésnapját az itt dolgozóknak ily módon juttatják kszébe. Erkölcsi jutalom. Az igazgató katalógus nagyságú könyvet vesz elő. „Ez a gyár nagykönyve“, melybe minden nyugdíjba vonuló nevét, fényképét beírják, beteszik, alatta kis szöveg, méltatás, köszönet. A IUPS a nyugdíjasaival is módfelett törődik. Évente bensőséges hangulatú találkozókat rendez. A nyugalmazott dolgozók állandó jellegű, érvényű gyári igazolványt (örök belépőt) kapnak kézhez, mellyel bármikor bemehetnek egykori munkahelyükre, második otthonukba. A nagy betűkkel leírandó TÖRŐDÉS a mindennapi nagy hajrában — a közösségi célokon túl — az ember úgymond egyszemélyes terveire is ösztönző erőként hat. Humánus megnyilvánulás a gépiesedő világban, még ha szerény is, de az... S hogy milyen rend, pedantéria honol a SUPS-ban? Ilyen jellegű tapasztalatcserére is sok helyről idejöhetnének. A vállalat udvarán minden a maga jól meghatározott helyén. Még az utolsó csavar, sőt cigarettavég is. Mi több: virágfelvonulás. .. Itt az eget seprő-fényesítő jegenyék, a virággruppok, a lombpaszományos, büszke fák is szebbek. Ünnepelnek. Itt mindennel mennyire, de mennyire törődnek. A természet is ünnepel. Májusi gondoskodás fényében az ember. Munkaünnepünk szombatján úgy érzem, hogy a SUPS-ban még a gépeket is fölvirágoztákbokrétázták e dicséretes törődésben. .. DEMETER JÓZSEF sibi József és Keresztúri Viktor teljesen ellentétei egymásnak. Az előbbi vigkedélyű, szókimondó ember, a másik hallgatag, szűkszavú. Csibi keresztúri, Keresztúri pedig vásárhelyi lakos. Egyben azonban megegyeznek: szeretik a munkát, imádják a mesterségüket. Vagy nem így van? — Teljes mértékben — ért egyet a megállapítással Dályai István, a kakasdi mezőgépészeti részleg vezetője. Ha érdemről van szó, nehéz választani közöttük. Olyan emberek, akiknek ég kezük alatt a munka, s hogy is mondjam, nemcsak gyakorlói, mesterei szakmájuknak. Olyan gyári munkásokhoz hasonlítanám őket, akikre azt mondják: A munka az élet értelme polikvalifikáltak. Rájuk bízhatsz vetést, kapálást, herbicidálást, aratást, mindeniket pontosan, előírás szerint végzik el. A mezőgépészeknek jólesik az elismerés, de elhárítják a dicséretet. — No, azért nem kell túlozni — jegyzi meg Csibi József. — Csak feladatunkat végezzük. Kenyeret keresünk. No meg aztán szerintem munka nélkül nincs értelme az életnek. Legalábbis az enyémnek. — Én is, hogy úgy mondjam, — folytatja Keresztúri Viktor —, abba születtem bele. Tizennégy éves koromban már fogatos voltam a gazdaságban. De aztán „gyeplőt“ változtattam. Hatvanöt lóerő mégis több, mint kettő. Jobban lehet dolgozni vele. S hogy mi számomra a munka? Létkérdés. Három gyermeket kell eltartani. Meg aztán munka nélkül nem élhet az ember. S hogy miért választottam ezt a mesterséget? Mégis jobb kint a szabad levegőn, mint beszorítva lenni a falak közé. Eléggé szorít a blokk. Dályai István újabb mezőgépészre hívja fel a figyelmemet. — Fiatal, de érti a munkáját. — Fiatal — nézek szét, mert előttem jó középkorú ember áll. ■— Ja, nem úgy értettem — neveti el magát a részlegvezető. — Fiatal a mesterségben. Eddig tehenész volt. De amint hallottam, ott is megállta a helyét. — Az embernek csak kell dolgozni valahol, ha meg akar élni — mondja Cucutet Joan. — Mindegy, hogy villát, vakarát vagy volánt tart a kezében. Csak végezze becsülettel, amit rábíznak. Hosszú évekig az állattenyésztésben dolgoztam. Aztán hívtak ide mesterséget tanulni. S öreg fejjel megtettem. Nem bántam meg. Szeretem ezt a munkát. Sokáig beszélgetünk még a kakasdi részleg dolgozóival a munkáról, annak becsületéről. Szóba hozódik közben a munkával ünneplés, ami nem ritka a mezőgazdaságban. — Az idén nem munkával, hanem eredményekkel köszöntjük május elsejét — mondja jókedvűen Csibi József. — Reméljük — újít rá a részlegvezető —, hisz minden rendben a határban. A kukorica vetésével, a szalmásgabona-földeken a vegyszeres gyomirtással s minden soron levő munkával idejében végeztünk. Rendbe tettük a gépeket a növényápolásra. Megérdemelnek tehát a fiúk egy kis ünnepet, ünneplést. Ezt nemcsak a most tavas-szal, hanem az eddig végzett munkájuk alapján is állíthatjuk. Az elmúlt évben a tervezett 3 200 000 lej helyett 3 800 000 lejt bevételeztek. Munkájuk nyomán mindenütt bőség termett, a tervezett 3 200 kiló helyett 3 600 kiló búza, 44 000 kiló cukorrépa helyett 48 000 kiló, 4 200 kiló kukorica helyett pedig 4 800 kiló. S kik a megvalósítói? A részleg 28 dolgozója, de elsősorban Csibi József, Keresztúri Viktor, Papp Károly, Cucutel Ioan, akik példaszerűen végzik teendőjüket. No, meg a részleg vezetője, Dályai István, aki már több mint negyven évet töltött ebben a munkában. Az ő szájából tehát nem hangzik szólamként: „a munka az élet értelme, az tölti ki mindennapjainkat. Én csak tudom, hisz négy hónap múlva nyugdíjba vonulok“. — S azután? Elmosolyodik. — Pihengetek, no meg aztán biztos akad minden nap valami munka számomra. Egyébként nehezen tudom elképzelni. NAGY FERENC Régi május elsejékre emlékezve Május ünnepe a dolgozók jövőbe vetett hitének örök szimbóluma. A felszabadulás előtt a szervezett harc nehéz útját járó munkásság tudatában a győzelembe vetett hit, a felszabadulást követő időkben az alkotóépítő munka eredményei feletti öröm felidézője. Éreztük, hogy nagy erőt képviselünk — Sok szép május elsejei élményben volt részem, de emlékezetembe mégis a legrégebbi vésődött be a legmélyebben — emlékezik vissza Kacsó Ferenc nyugdíjas. — Pedig több mint félévszázadnyi időt kell gondolatban visszapergetnem 1928-ig, hogy azt a szép május elsejét felidézhessem. Nagyon fiatalon, az ifjak kultúrcsoportjában vettem részt a Kossuth utcai Munkásotthonban szervezett ünnepen, ahová a szüleimmel együtt mentem el. Az ünneplőbe öltözött emberek sokasága előtt a szónokok május elseje jelentőségét, valamint a 8 órás munkaidővel, a bérezéssel s a munkaszerződések megkötésével kapcsolatos kérdéseket, feladatokat ismertették. A beszédeket kultúrműsor követte, amelyen én Várnai Zseni és Ady verseket szavaltam. A műsor befejeztével az ifjúmunkások és a Munkás Testnevelő Egyesület sportolói szervezett csoportokban, a családok pedig kisebb csoportokban indultak a Somostető irányába. A tetőn a magunkkal vitt ételeket csoportonként összerakva fogyasztottuk el. A mostani vendéglő mögötti színpadon, amelyet a Munkásotthon állíttatott, munkásmozgalmi emberek május elseje jelentőségét ismertették. A délutánba hajló órákban szórakoztató játékokat szerveztek. Az erdő zöldjében sok irányból forradalmi munkásdalok csendültek fel, amelyeket a tömeg is átvett. A tömegekhangja mindannyiunkban azt a meggyőződést erősítette meg, hogy a dolgozók sokan vannak és együttesen nagy erőt képviselnek. Hittük, hogy a jövő csakis a miénk lehet Az IMS, május elsején Bukarestben átélt napra ma is fölindultan emlékezem — jegyzi meg Tóth Zoltán nyugdíjas, ahogy asztalhoz ültet. — A bukaresti munkásság a hatósági elnyomás közepette nagy körültekintéssel szervezte meg az ünnepet. Erről saját magam is meggyőződhettem, mert a mi körzetünkben engem is bevontak az ünnepszervező akcióba. A rendelkezésemre bocsájtott anyagokból jelszavak festéséhez sablonokat készítettem, a május elsejét megelőző éjszaka pedig számomra ismeretlen munkásnő segítségével jelszavakat festettünk az ADELGO harisnyagyér környékére. A reggeli órákban az Izvorului utcában nagy tömeg gyűlt össze. Mi, ifjúmunkások csoportokban mentünk oda. A szónokok a tömeg előtt a nap jelentőségéről s a munkásság gazdasági és politikai követeléseiről beszéltek. Az ünnep szervezettségét bizonyította az is, hogy a beszédek elhangzása után a szétoszló tömeg között nagyon sok teherautó jelent meg, amelyekkel a fővároshoz közeli Andronache erdőbe szállítottak. Az erdőben a magunkkal vitt és ott is kapható ételeket fogyasztottuk. Soha nem tudom elfeledni azt a mély érzelmi hatást, amit az erdőben a többezres tömeg ajkán fölcsendülő forradalmi dalok keltettek. Sok magyar nemzetiségű ifjúmunkás volt közöttünk. Magyarul is énekeltünk. Az itt megnyilvánuló kölcsönös megbecsülés, a testvériség fölemelő érzése is nagy hatást tett rám. A nap eseményei megerősítették bennünk azt a hitet, hogy a mi erőnk növekedőben van, hogy a jövő csakis a dolgozóké lehet. Az első szabad május elseje Marosvásárhelyen — Nem véletlenül javasoltam — mondja Szőcs Irén —, hogy az első szabad május elsejének emlékeit itt, a főtéren, az akkori események színhelyén idézzem föl. De ezt megelőzően el kell mondanom, hogy a felszabadulás után nagy lelkesedéssel és tenniakarással kapcsolódtunk be a KISZ munkájába, melynek (Folytatás az oldalon) Dalban, táncban az alkotás öröme Lőrincz Lajos táncmester a Megéneklünk, Románia országos fesztivál rendezvény-sorozat keretében több száz műkedvelő csoport előadását látta, nagyon sokat közülük szakmai tanácsokkal látott el. A fesztivál megyei szakasza után beszélgettünk el vele és arra kértük, foglalja öszsze a műkedvelő csoportok, együttesek előadása miként tükrözte a minkét, hogyan jelentkezett a műsorokban a munka öröme, dicsérete. — A Megéneklünk, Románia, a munka, az alkotás nagy fesztiválja, kiváló lehetőséget teremtett arra, hogy a műkedvelő csoportok változatos formában dicsőítsék a munkát, kifejezzék a falusi és városi emberek munkaszeretetét — hangsúlyozza Lőrincz Lajos. — Egyébként a munka dicsérete, szeretete, öröme a táncban mindig jelen volt. A termelő munkának és a táncnak egyaránt a mozgáskultúra az alapja. A legrégebbi időben is a munka örömét táncban fejezték ki. A népi táncokban is helyet kapott a munkautánzó térnő. A fesztivál idején a szakemberek, az együttesek, csoportok vezetői hihetetlen szorgalommal és leleményességgel igyekeztek a táncban a munka örömét, dicséretét megfogalmazni, korszerűen kifejezni. Elsőnek a dédabisztrai együttest emelem ki. Ez a csoport a fakitermelő dolgozók sajátos munkáját, az erdei munkások életét dolgozta fel témás táncában. Nem sablonosan, de annál igényesebben, meggyőzőbben. Vagy itt vannak a kendi műkedvelők, akik a kosárfonással kapcsolatosan kialakult szokásokat vitték színpadra, a szászkézdi németek pedig a szövőmunkások munkanapjait örökítették meg. Nagyon sok csoport a hagyományos kalákát , munkaösszejöveteleket választotta témájának. Érdekes jelenséget figyelhettünk meg a fesztivál idején. Nevezetesen azt, hogy a munka dicsérete, szeretete, öröme nemcsak a felnőtt csoportok műsorában, de a legifjabbakéban is méltó helyet kapott. Gondolok itt az iskolások, pionírok, főiskolások műkedvelő csoportjainak előadásaira. Csodálatosan szép műsorokkal jelentkeztek ezek a fiatalok! A szakember szemével látva és eszével gondolkozva mondhatom, a Megéneklünk, Románia fesztivál kiváló keretet teremtett nemcsak a népi táncok áthagyományozására, ápolására, de a témás táncok felkarolására, megújhodására is. A csoportok a tánccal együtt hozták a munkához kapcsolódó dalokat, melyek a munkautánzó táncokkal együtt különösen szép hatást keltettek. Hadd jegyezzem meg, hogy a munka dicsérete mellett a legtöbb csoport műsorában jelen volt az emberiség legforróbb vágya, a béke eszméje. És ez természetes, hiszen ahol béke van, ott a munka is öröm. Befejezésül megjegyzem, hogy Maros megye műkedvelő csoportjai országos viszonylatban is példát mutatnak a munkautánzó táncokkal, műsorokkal. Büszkék lehetünk arra, hogy megyénk műkedvelői nemcsak a munkahelyeken jeleskednek, hanem olyan műsorokat állítottak össze, melyek beszédesen fejezik ki népünk munkaszeretetét, békeóhaját. Gondolom, ez a legnagyobb, amit ezek a névtelen műkedvelők ezen a napon mindnyájunk örömére felmutathatnak. X D. 6.