Vörös Zászló, 1984. június (36. évfolyam, 129-154. szám)
1984-06-01 / 129. szám
AZ RKP MAROS MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI NÉPTANÁCS NAPILAPJA XXXVI. évfolyam 129 (10 015) se. | 1984. június 1. péntek Ara 50 báni (1,44) Szabadságunk 40 esztendejének megvalósításaiból (1,84) Gyáracskából—korszerű nagyüzem A második világégés következtében Dániel West és fiainak segesvári üzemében 1944-ben csupán 30 munkást tudtak összeszámolni. Augusztus 23-a után a Román Kommunista Párt járási szervezetének ösztönzésére a legöntudatosabb dolgozók újabb arcvonalat nyitottak. Harcot indítottak a gyártás fejlesztéséért és a munkafeltételek tökéletesítéséért. Négy év múlva már 60 százalékkal többet termeltek, mint a világháború kitörése előtt. Az emlékezetes június 11-ét követően munkásigazgatót neveztek ki a vállalat élére Cercea loan esztergályos személyében, aki az egykori patrónusoknál inaskodott.Nyomdokába is egy alapmesterségét illetően esztergályos igazgató lépett: Simpliceanu loan. Hajlunk arra, hogy úgy gondoljuk, annak idején könnyebb volt a Nicovala gépgyárat és vasöntödét kézben tartani, irányítani, hiszen az államosítás pillanatában mindössze 53 713 lej értékű alapeszközökkel rendelkezett. És el tudjuk képzelni, hogy nagyobb eséllyel indult a munkaközösség a kibontakozó országos szocialista versenyben, lévén számszerűleg kevesebb vetélytársa az ágazati vetélkedőben. De a segesvári vasasok mintha éppen az ilyenszerű okoskodásokra akartak volna rácáfolni, az 1949-es bravúrjukat még két ötéves terv időszakban megismételték, elhódítva a legeredményesebb közösséget megillető vörös selyem vándorzászlót. Egyébként a vállalatot 1950- ben a Könnyűiparhoz csatolták, és attól kezdve napjainkig egymást követték a szebbnél szebb, nehezebbnél nehezebb feladatok. Angliából importált üvegfúvó gépeket helyettesítő masinákat kezdtek el gyártani — első ízben az országban —, majd később szövőgépeket, kódnemesítőket, bakelit- és gumipréseket, híddarukat, konténereket, sebességváltó szerkezeteket, elevátorokat, függőpályás és más üzemi szállítóeszközöket meg sok más egyebet. Újabb és újabb sikereik nem utolsósorban arra vezethetők vissza, hogy kialakult a Nicovalanál egy lelkes és tehetséges műszaki gárda. Radescu Constantin mérnök ma is hozzáértően vezeti a vállalat keretében működő technológia- és alkatrésztervező csoportot, Pupaza Ioan mérnök jelenleg a szomszédos Üveg- és Fajanszipari Vállalat igazgatója, Popovics Ismail mérnök pedig éppen a saját munkahelyén küzdötte fel magát erre a funkcióra. A tervezőknek minden időben a legváltozatosabb kérdéseket kellett megoldaniuk, tekintettel a könnyűiparhoz tartozó termelőegységek üzembentartásával és fejlesztésével kapcsolatosan fölmerülő problémák sokrétűségére, így hol a termoszkészítéshez rendeltek hegesztőberendezést tőlük, hol a homokszárításhoz, az üveg edzéséhez, az öntvények tisztításához vagy a textilneműek bálázásához volt szükség valami új műszaki megoldásra. Amint sokasodtak a vállalathoz címzett kérések, igénylések, úgy bővült, nagyobbodott annak termelőképessége is. Az Ilarie Chendi utcai régi kis műhelyekből sorra-rendre átköltöztek a város új ipartelepén fölépült és korszerűen berendezett munkacsarnokba. 1965. őszén ugyanis, a IX. pártkongresszus határozatai nyomán jóváhagyták az üzem nagyarányú fejlesztését közel 20 millió lej befektetéssel. Ebben az időszakban (1966—1970) létesült az új gépi megmunkáló csarnok, a szerelde, a kovács- és présműhely, a víztisztító állomás, a többszintes műszaki és szociális épület, valamint a nyersanyagraktár. E cikk keretei nem teszik lehetővé, hogy a kapott modern gépek összes fajtáit is fölsoroljuk, a lényeg az, hogy közel 10 millió lejt tett ki az értékük. A X. pártkongresszus megerősítette a párt iparfejlesztési politikai irányvonalát, s ez a hetvenes évek elejétől a szóban forgó vállalat életében is tükröződött. A Nicovala össztermelésének értéke meghaladta a 100 millió lejt, a dolgozók összlétszáma pedig az 1 000-ret. Külnösebb profilváltozás nem állott be ugyan a fejlesztés eredményeképpen, csupán az történt, hogy a vegyipar s a fiatal műrész-, műszálipar is benevezett az igénylők sorába. Innen kerültek ki például a lupényi műselyemgyár nagy teljesítőképességű gépei, mint ahogyan számos kötő- és konfekcióipari vállalatban is Nicovala feliratú gépek százai dolgoznak. Csupán 1976. és 1980. között 3,6 millió valutalej értékű importhelyettesítő vasaló berendezést gyártottak Segesváron és a gumivulkanizáló prések gyártásánál 14,4 milliót takarítottak meg a nemzetgazdaságnak hasonlóképpen. A Nicovala bővítése a hetvenes évek másik felében sem szünetelt, erre az időszakra tehető a lemezszabászat, az öntöde, a légsűrítő állomás, a berendezésszerelő műhely és a bőköz- AJTAY LÁSZLÓ (Folytatás a 4. oldalon) óra délután. Enyhén bágyasztó napsütés. A park tele élettel. A sétányokon gyerekhad rohangál, a padokon illő anyukák, nagymamák előtt. Olvasgató öregek, kötögető fiatalasszonyok süttetik magukat a napon. Mellettem néhány méterre ősz hajú, szemüveges, fekete kalapos anyuka kiflidarabokat dob a madaraknak. A tóban csónakok, a parton fényképész, jellegzetes háromlábú, fadobozú masinájával várja az utókor számára önmagukat megörökíteni vágyókat. Egyelőre nem tolonganak körülötte, az árnyékba húzódva olvassa az Informafia-t. A Cismigiuból nyíló utca sarkától néhány lépésnyire a Petőfi Sándor művelődési ház. Kapuja alatt tablók, fényképekkel. A tánccsoportot látom előadás közben megörökítve, szavalókat, színjátszókat, beat-zenekart, íróolvasó találkozókról készült felvételeken Szász Jánost, Domokos Gézát, Komjádi Sándort látom. Átvágok az udvaron. Az épület bejáratánál plakát hív, hogy tekintsem meg a román és magyar népviseletekből összeállított kiállítást. Az ,,Instruktorok“ feliratú ajtó mögött beszédet hallok, oda kopogtatok be. Ágoston Katalin szakirányító a mai szolgálatos. A következő héten esedékes műsort beszéli meg. A Ház életéről inkább az igazgatót kérdezzem, ajánlja, itt van ő is, fent az irodájában. Ismét átvágok az udvaron, fel az emeletre. A lépcsőházban hatalmas festmény a falon. Petőfi Sándort ábrázolja. Az igazgatói iroda zárva, úgy látszik, nincs szerencsém, de nem adom fel, ha az imént látták, akkor még itt kell lennie. Találomra indulok a folyosón. Újabb ajtó, és a balettezők között találom magam, a színpadon. — Az igazgató...? — kérdez vissza az őket irányító nő. — Ebben a pillanatban lépett ki. Vágjon át a nézőtéren, ott szemben, azon az ajtón a biliárdozókhoz jut. Lehet, hogy ott van. Nincs ott, onnan is tovább ment, folytatom hát az „üldözést“. A klubban elmélyült sakkozók, őket is megzavarom, ifjabb támpontot kapok: az igazgatói irodát. Visszatérek hát, és ezúttal szerencsém van, Antal Miklós az íróasztala mögött ül. Bemutatkozás, majd hellyel kínálnak. — Mit nyújt a bukaresti Petőfi Sándor művelődési ház az ide járóknak?— kérdezem az igazgatót. — Mivel is kezdjem? - töpreng Antal Miklós. — A bejáratnál lévő képek betekintést nyújtanak a művelődési ház életébe — kezdem a legelőször látottakkal. — Rendszeresen tartunk íróolvasó találkozót. Hetente táncház is van nálunk. Havonta egyszer ismert művészek látogatnak el hozzánk, hogy bemutassák műsoraikat. Ádám Erzsébet, Sinka Károly, Farkas Ibolya, Illyés Kinga, Banner Zoltán, Varga Vilmos előadóestjeit tapsolhattuk meg, hogy csak az utóbbi hónapok vendégeit említsem. A nemrég elhunyt nagy költő, Nichita Stanescu emlékére nagy sikerű estet rendeztünk, amikor verseiből szavaltak román és magyar nyelven. Klubunk jó találkozóhelye a fiatalságnak, románoknak és magyaroknak egyaránt, testvéri szellemben. — Látom, most népművészeti kiállítást rendeztek. (Folytatás a 4. oldalon) Ház a park --- — tompa Z. MIHÁLY riportja — Az idei bőséges termésért Szorgalmas munkával csökkenteni a károkat, növelni a hozamokat! A Megyei Mezőgazdasági Parancsnokság legutóbbi ülésén nyomatékosan felhívta a figyelmet: mindent meg kell tenni a sok csapadék okozta károk elhárításáért, gyorsan végezni a növényápolást, s ott, ahol szükség van rá, pótolni a talaj táperejét. Csakis szorgalmas, hozzáértő munkával hozhatjuk helyre azt, amit az idő elrontott. És ez vonatkozik minden egyes termelőszövetkezeti tagra, szakemberre, mezőgépészre, a falvak öszszes lakóira. Az egységek vezetőinek úgy kell irányítaniok a tagság munkáját, hogy az a lehető leghatékonyabb legyen. S a Kisküküllő völgyében, ahol a sok csapadék mellett még a folyó is ártott a földeknek, fokozottabban szükség van a jó munkára. — Igyekeznek is az emberek — mondja Szakács István, a marosvásárhelyi Cukorgyár Bonyha körzeti megbízottja. — Csak az a baj, hogy amikor annyira szárad a föld, hogy rá lehet menni, már jön az újabb zápor. No meg aztán a Küküllő is nagy károkat okozott. 188 hektár cukorrépa volt víz alatt. — Hát ez a cukorrépával bevetett területnek közel fele. — Valamivel több, hisz 350 hektáron termesztjük ezt az ipari növényt. — És sikerült csökkenteni a kárt? — A kóródszentmártoni és héderfáji termelőszövetkezetek tagjai hosszú sáncok segítségével vezették le a vizet. De máshol is jó munkát végzettek, így körzeti viszonylatban mintegy 45 hektáron kell újravetni a répát Ahogy a talaj annyira szikkad, azonnal el is végezzük. — A Megyei Mezőgazdasági Parancsnokság ülésén megbírálták a nagylászlói és jövedicsi termelőszövetkezeteket, ahol lassan halad a kapálás, pedig most minden nap, minden óra számít. — Az már igaz. Jó termést biztosítani csakis gyors, minőségi szinten végzett növényápolással lehet. Annál is inkább, mivel mintegy 150 hektárt betegség támadott meg, amelyen segíteni csakis a gyökerek szellőztetésével lehet. Az iménti állítás megfelel a valóságnak. Az említett két termelőszövetkezetben a hét elejéig még nem kezdték meg a második kapálást. Teljesen érthetetlen a nagylászlóiak magatartása. Az elmúlt esztendőben a körzetben a legmagasabb cukorrépa termést érték el, tervüket 143 százalékban teljesítették. Az idén pedig az utolsók között vannak a növényápolásban. —• S a többiek? — Az élenjárók között ugyanazt a két gazdaságot említhet (háromszéki) (Folytatás a 4. oldalon) Queánek miiől ““ Tegnap fotóművészeti kiállítás nyílt a Szakszervezetek Művelődési Házában. A versennyel egybekötött kiállítást a marosvásárhelyi Pamutszövöde szakszervezeti- és KISZ bizottsága szervezte, a fotókör közreműködésével „Boldog gyermekkor“ címmel. Az országból 327 képet küldtek be, ezek közül a zsűri 90-et talált kiállításra méltónak. A döntés alapján a következő eredmények születtek: a zsűri nagydíját Bálint József (Marosvásárhely) kapta, első díjas Sükösd József (Csíkszereda) lett, a második díjon Sebestyén Lajos (Kolozsvár- Napoca) és Murvai György (Nagykároly) osztozott, míg a harmadik helyen Józsa Ferenc marosvásárhelyi fotós végzett. A zsűri 5 dicsérő oklevelet is kiosztott, melyeket Szakács Sándor (Csíkszereda), Német Ferenc (Vulcani), Tuka Gábor (Kolozsvár- Napoca), Romfeld Ákos (Balánbánya) és Lőrincz László (Nagybánya) kapták. A kiállítás a Szakszervezetek Művelődési Háza II. emeletén tekinthető meg.