Vörös Zászló, 1986. május (38. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-01 / 102. szám

A MUNKÁRÓL - A MUNKA ÜNNEPÉN Helytáll a tizenhármas brigád­ ­ (Folytatás az 1. oldalról) két cipelő járművek útjába. De még a földgyalutól és az egykori kertek zsíros fekete földjét szál­lító tehergépkocsiktól is őriz­kedjen. Különösen hangzik a vá­lasz a „mit csinálnak a kitermelt földdel?“ • kérdésre: „Itt helyben fölhasználjuk, még nem is lesz elég, máshonnan kell kérnünk egypár tízezer köbmétert a vég­leges szintek beállításához“. I­­lyen egyenes területen? Igen, válaszolják, mert ez árterület­ként van nyilvántartva és a nagy vizeket meghaladó magasságra kell a talajszintet fölemelni. Lakó István, Szőcs István, Ogrean Dumitru és Bodó József mesterek, valamint Béres Gábor, Ormenifan Vasile, Miklós Albert és Kovács József csoportvezetők munkaterületén járunk, szemlé­lődünk, amikor megkérdezzük az építőtelep vezetőit: mivel köszön­tik Május elsejét, nyolcadikát, pártunk megalakulásának 65. év­fordulóját. Mert hát a tröszttől megtudtuk, a községekben 6, Régenben 16, Segesváron 27 tömbház­lakást adnak át ezek­ben a napokban, a kitűzött ha­táridőre, vagy azelőtt. Nem ké­sik a válasz: ez a brigád is meg­tesz minden tőle telhetőt. Vagyis, a P 109-es épületet a kitelölt napon, a P 108-ast pedig jú­nius 30. helyett, április 30-án fejezi be, ami összesen 43 család szá­mára jelent minden kényelem­mel ellátott hajlékot. Mert itt már úgy építkeznek, hogy a költözködő, akár a saját kocsijá­val is a bejárati ajtóhoz vagy a lebetonozott parkolóba hajthas­son, gyalogosan, járdán közelíthes­­­­se meg az első perctől a házat, o­­dabent pedig minden működjön: a megnyitott csapból folyjon a víz, és a fölösleget vezesse le a csatorna, a lámpákat mindjárt fölgyújthassák és miután a he­lyére került a konyhai takarék­tűzhely, meginduljon a gázszol­gáltatás. Mire beköszönt a fűtési idény, a végleges kazánokból, hőkicserélőkből kapnak meleget a lakók, halljuk a megnyugtató — bár még korainak tűnő — í­­géretet. És biztosak lehetünk abban, hogy az építők (a velük vállvetve dolgozó szerelőket is beleértve) betartják szavukat. Ti­mi azt jelenti, hogy magasabb szintre emelkedett-emelkedik a­­teljesítményük. Az elvárások, az igények szintjére. A régeni Fafeldolgozó Vállalatban Hivatástudattal A községben lépten nyomon látható a nagy ünnepekre. Május 1 és Május 8, a Román Kommu­nista Párt megalakulása 65. év­fordulójának méltó megünneplé­sére való készülődés. A járdákat virágok szegélyezik, az utcák tiszták, rendezettek, megszépültek a házak. Az iskolában is ünnep­­váró hangulat uralkodik. Tava­szi Erzsébet tanárnő, a maros­­szentgyörgyi általános iskola pártalapszervezetének titkára a napokban örömmel újságolta, hogy a tanárok, tanítók és ta­nulók méltóképpen kívánják kö­szönteni e két jelentős eseményt.­­ A párt megalakulásának 65. évfordulója tiszteletére — mond­ja a tanárnő —, az iskola mun­kaközössége mindent megtesz, hogy magas színvonalon, nagy hatékonysággal végezze tevékeny­ségét. Legfőbb célkitűzésünk a tanulmányi színvonal állandó e­­melése. Nagy gondot fordítunk a tanulók hazafias, állampolgári nevelésére, a kulturális nevelő tevékenység fellendítésére. Vala­mennyien végtelenül boldogok vagyunk, hogy a két nagy ünnep alkalmával elmondhatjuk: a Meg­­éneklünk, Románia országos fesz­tivál V. rendezvénysorozatán az I—IV. osztályosok kórusa, zene­kara az országos döntőn első dí­í­jat nyert. Büszkék vagyunk arra is, hogy­ ezekben az években is­kolánkban a közös éneklés meg­honosodott a kórusokban (I—IV. osztályosok, valamint az V—VIII. osztályosok) több mint kétszáz tanuló énekel Hajdú Károly ze­netanár vezetésével. Műsorán sok hazafias dal és népdalfeldolgo­zás szerepel. És nemcsak a ta­nulók szerették meg a közös é­­neklést, példát mutatnak ebben a tevékenységben a tantestület tagjai is, akik a község híres kórusában vesznek részt. Április közepén szerepeltünk Pitesti-en a D. G. Kiriac kórusfesztiválon. Örömmel újságolom, hogy meg­hívást kaptunk a két év múlva sorra kerülő tizedik — ünnepi — kórusfesztiválra is. Itt barát­ságot kötöttünk a l­ordens-i kó­russal is, melynek vezetői ugyan­csak meghívtak egy kórustalál­kozóra. De vannak más megva­lósításaink is. A tanulók az el­múlt napokban több tonnányi ócskavasat gyűjtöttek a község területén, melyet át is adtak az illetékeseknek. Ezenkívül a ta­vaszi időszakiján több mint négy­száz eperfacsemetét ültettünk, hogy a következő években bizto­sítani tudjuk a selyemhernyó­­tenyésztéshez szükséges táplálé­kot. És még sorolhatnám isko­lánk eredményeit, melyek fény­jelzik mindennapi munkánkat. Dolgozunk, szenvedéllyel és hivatástudattal végezzük mun­kánkat. Boldogok vagyunk, hogy ebben a korban taníthatunk, hogy kiváló anyagi feltételek biz­tosítják a tanulók sokoldalú ne­velését, képzését. Nincs szá­munkra szebb és magasztosabb feladat, mint úgy nevelni-oktatni az ifjú generációt, ahogyan azt pártunk, szeretett főtitkárunk, Nicolae Ceausescu elvtárs vala­mennyiünktől elvárja. Alkatú szerv Jobb kedvében azt mondta ne­kem egyszer az Electromures i­­gazgatója: „Az az elvem, hogy hagyni kell a tehetségeket, hadd játszanak, mert alkotó szenvedé­lyük mindig létrehoz valami ú­­jat, amely egyedi, és amelyből az egész vállalat hasznot húz“. Nos, az igazgatót igazolta az é­­let: így jött létre az első autó­­kazetofon, ami megnyitotta az utat vállalatukban az elektroni­ka előtt. És az ilyen technikai tehetségek közé tartozik Szabó István is, aki szaklíceumot vég­zett és a vállalat prototípus mű­helyébe került. Abba a műhely­be, ahol megalakult az Electro­mures hajómodellező köre és­­ egyben csapata. Első hallásra sportra, „játszadozásra“ gondol az ember. Pedig egészen másról van szó. Kísérletezésről. Apró szerszámokat, kokillákat gyárta­nak modelleikhez, de fejlesztik a­ műszálas alkatrészek, hajótörzsek elkészítésének a módját is. S ez haszon. Mert, ha mondjuk az Electromuvesnek szüksége van, vagy lesz műszálas alkatrészek­re, a hajómodellezők azonnal át­állhatnak­ a sorozatgyártásra. De ez a „játszadozás“ fejleszti a kör technikai érzékét, a precizitást és a szépérzéket. Már komoly ered­mény is született: a prototípus műhelyben beindult a minimoto­rok gyártása. És ez a Szabó Ist­ván nevéhez fűződik. Két évvel ezelőtt fejébe vette, hogy a rá­­dióirányítású hajómodellekhez hajtóművet konstruál. Meg is tervezte, majd hét hónap után bepörgette. Ám kiderült, hogy ennek a „játékszernek“ a megal­kotása olyan technológiai, anyag­ismereti, motortani és egyéb fémipari ismereteket, eszközöket követel, amihez a vállalat erre szakosított mérnökeinek, meste­reinek, kiváló szakmunkásainak a segítségét kell kérnie. Ugyanis a motorban törtek az alkatrészek, ha pedig a hibát elhárították, másfajta baj történt. Tény az, hogy a motor működött, de nem volt versenyképes. Csapattársai, Porkoláb László, Zippenfenig Csaba, Szathmári József, ifj. Szilágyi Dezső, Kulcsár Sándor kizárólag külföldi motorokkal versenyeztek, némelyikük sikere­sen. De Szabó István, aki maga is tagja a hajómodellező csapat­nak, mint általában a tehetséges emberek, nem mondott le a szándékáról, hogy a vállalatuk­ban gyártott motorral álljon starthoz. Mert azt mondta: ha az Electromures annyi mindent megcsinált már, és mindenfajta szerszámgép létezik a cégnél­, a motorja is kiszaladhat a vízre, felveheti a versenyt a világmár­­t­ás WEBRA, C.M.B., meg MOKI motorokkal. De nagyon jól be­váltak például a szovjet moto­rok is, amelyekkel a csapattársai versenyeznek. Mint mondtam, két évig tartott a kísérletezés. Mi­közben Szabó István olyan szak­tekintéllyel konzultált és dolgo­zott együtt, mint Schülle József fővegyész a vállalat laboratóriu­mában és segítséget kért Orbán Károly mérnöktől, az elektroka­­lorikus részleg vezetőjétől. Sokat törtek közösen a fejüket Szőcs Zoltánnal, az öntöde mesterével, együtt drukkolt Csizmás János öntővel, hogy az alkatrészek hi­bátlanok legyenek, és komoly tá­masza volt Derczéni Lajos, aki a Számológépgyár hőkezelő mű­helyének a mestere. Mert, ha törik egy acéldugattyú vagy ten­gely, akkor elsősorban a hőkeze­léssel van baj. Tehát ez a „ját­szadozás" szakmai ismeretekben, tudásban is előbbre vitte Szabó Istvánt. Ugyanis jó ideig bere­megett a motor, de a csónak, nem lehetett versenyezni vele. És ez a „kis“ hiba mekkora tit­kot tárt fel nem csak Szabó István, hanem az öntők előtt is! A fém, amelyből előzőleg a mo­tort csinálták, nem volt rugal­mas. Ha üzemeltetés közben ki- OLTVÁN LÁSZLÓ (Folytatás a 4. oldalon) Tudor lakónegyed — Marosvásárhely VÖRÖS ZÁSZLÓS. OLD­AL. Életem értelme élünk a műszertábla előtt s figyeljük a „gombokat“. A 3-as számnál zöld jelzés. Illyés Jó­zsef legyint. — Semmi baj, csak a hőmér­séklet csökkent. Közben kigyúl az egyik sárga lámpa. Azonnal kommentálja. — Nincs elég nedvesség a gép­ben, de az korrigálja önmagát. S valóban néhány perc múlva kialszik a sárga lámpa is. — Veszély csak akkor van, ha a piros gyúl ki. Akkor kell köz­beavatkozni. Kint a keltetőgépekben hetven­ezer élet. Hetvenezer kis csőr kopogtat a tojásokban, várja, hogy világra jöhessen. S a gép mint gondos­kotlómama rendezi tojásait. — Sokan azt gondolják, hogy a kotló csak tollászkodik, pedig kellő időben mindig forgatja to­jásait. ISTos, azt csinálják nálunk a­ gépek. — De eredetileg kézzel kellett forgatni. Szerényen válaszol. — Hát igen, ezt én gondol­tam ki, éppen úgy, mint a jel­zőberendezést. A gépeket más termelő, felvásárló és áruforgal­mazó szövetkezetekből szedtük össze, ah­ol évek óta nem hasz­nálták. Jó pár hetünk ráment, amíg rendbe tettük, automatizál­tuk őket. De megérte. Segítsen az ember magán, könnyítse a munkát. Segítsen magán, s lehetőleg úgy, hogy abból másoknak is haszna legyen. Nos, a kerelőszent­­páli szövetkezet csirkekeltetőjét a megye legtávolibb részeiből is felkeresik. Eddig több mint 110 ezer darab naposcsibét adtak a háztáji gazdaságoknak s még körülbelül ennyire számítanak. Illyés Öcsi (mert így nevezik a környéken), most csírkekeltetéssel foglalkozik. Olyan ember, aki gyárakban szerelt, repülőhidakat, kompokat épített, mosógépet, víz­vezetéket javított. Elneveti magát. — Valóban sok mindennel fog­lalkoztam életemben. De én azt vallom: az ember mindig csi­nálja azt, amire szükség van, s tegyen valamit a faluért, közsé­gért, ahol él. És Illyés József valóban min­dig úgy dolgozott, hogy abból másoknak is haszna legyen. An­nak idején évekig húzódott a kombinálttakarmány-gyár felsze­relése. Nem akadt kivitelező, vagy ha akadt is, nemsokára ab­bahagyta. A tervező egy kicsit elméretezte az épületet. Hívjuk haza Illyés öcsit — mondták a község vezetői. — Éppen a radnóti hőerőmű­nél dolgoztam. Elgondolkodtam a dolgon. Egy kétnapi halasztást kértem a válaszra. Aztán mind­össze egy kikötésem volt: jövök, de csak a csoportommal együtt. S a gyár beindult, működik, író-olvasó találkozót tartott la­punk szerkesztősége Új-Dellőn. Sok mindent, panaszt is hallot­tunk. — Ha zajlik a jég, megnő a Maros, a gyermekek nem tudnak iskolába járni, a munkások ki­maradnak a munkából. Egy gya­logátjárót kellene építeni. Vala­hogy összeszedjük a pénzt, segít az állam, segít a termelőszövet­kezet. De ki építi fel? Illyés József nem szólt sem­mit. Egy éjszakára elkérte a raj­zot s másnap közölte, hogy el­vállalja. Akkor nyáron Lőrincz Károly nyugdíjas bányásszal s a vakációzó diákokkal megépítette a repülőhídat. Energiáját, találé­konyságát mindenki csodálta. A­­zóta Kerelő és Szentmargita kö­zött még egy repülőhíd és egy komp bizonyítja hozzáértését. Mit tegyünk meg ehhez hozzá, hogy ne tűnjék túlzásnak? Élete a munka, a község egyik meg­becsült honpolgára s 1968 óta tagja a Román Kommunista Pártnak. NAGY FERENC

Next