Vörös Zászló, 1986. május (38. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-01 / 102. szám
A MUNKÁRÓL - A MUNKA ÜNNEPÉN Helytáll a tizenhármas brigád (Folytatás az 1. oldalról) két cipelő járművek útjába. De még a földgyalutól és az egykori kertek zsíros fekete földjét szállító tehergépkocsiktól is őrizkedjen. Különösen hangzik a válasz a „mit csinálnak a kitermelt földdel?“ • kérdésre: „Itt helyben fölhasználjuk, még nem is lesz elég, máshonnan kell kérnünk egypár tízezer köbmétert a végleges szintek beállításához“. Ilyen egyenes területen? Igen, válaszolják, mert ez árterületként van nyilvántartva és a nagy vizeket meghaladó magasságra kell a talajszintet fölemelni. Lakó István, Szőcs István, Ogrean Dumitru és Bodó József mesterek, valamint Béres Gábor, Ormenifan Vasile, Miklós Albert és Kovács József csoportvezetők munkaterületén járunk, szemlélődünk, amikor megkérdezzük az építőtelep vezetőit: mivel köszöntik Május elsejét, nyolcadikát, pártunk megalakulásának 65. évfordulóját. Mert hát a tröszttől megtudtuk, a községekben 6, Régenben 16, Segesváron 27 tömbházlakást adnak át ezekben a napokban, a kitűzött határidőre, vagy azelőtt. Nem késik a válasz: ez a brigád is megtesz minden tőle telhetőt. Vagyis, a P 109-es épületet a kitelölt napon, a P 108-ast pedig június 30. helyett, április 30-án fejezi be, ami összesen 43 család számára jelent minden kényelemmel ellátott hajlékot. Mert itt már úgy építkeznek, hogy a költözködő, akár a saját kocsijával is a bejárati ajtóhoz vagy a lebetonozott parkolóba hajthasson, gyalogosan, járdán közelíthesse meg az első perctől a házat, odabent pedig minden működjön: a megnyitott csapból folyjon a víz, és a fölösleget vezesse le a csatorna, a lámpákat mindjárt fölgyújthassák és miután a helyére került a konyhai takaréktűzhely, meginduljon a gázszolgáltatás. Mire beköszönt a fűtési idény, a végleges kazánokból, hőkicserélőkből kapnak meleget a lakók, halljuk a megnyugtató — bár még korainak tűnő — ígéretet. És biztosak lehetünk abban, hogy az építők (a velük vállvetve dolgozó szerelőket is beleértve) betartják szavukat. Timi azt jelenti, hogy magasabb szintre emelkedett-emelkedik ateljesítményük. Az elvárások, az igények szintjére. A régeni Fafeldolgozó Vállalatban Hivatástudattal A községben lépten nyomon látható a nagy ünnepekre. Május 1 és Május 8, a Román Kommunista Párt megalakulása 65. évfordulójának méltó megünneplésére való készülődés. A járdákat virágok szegélyezik, az utcák tiszták, rendezettek, megszépültek a házak. Az iskolában is ünnepváró hangulat uralkodik. Tavaszi Erzsébet tanárnő, a marosszentgyörgyi általános iskola pártalapszervezetének titkára a napokban örömmel újságolta, hogy a tanárok, tanítók és tanulók méltóképpen kívánják köszönteni e két jelentős eseményt. A párt megalakulásának 65. évfordulója tiszteletére — mondja a tanárnő —, az iskola munkaközössége mindent megtesz, hogy magas színvonalon, nagy hatékonysággal végezze tevékenységét. Legfőbb célkitűzésünk a tanulmányi színvonal állandó emelése. Nagy gondot fordítunk a tanulók hazafias, állampolgári nevelésére, a kulturális nevelő tevékenység fellendítésére. Valamennyien végtelenül boldogok vagyunk, hogy a két nagy ünnep alkalmával elmondhatjuk: a Megéneklünk, Románia országos fesztivál V. rendezvénysorozatán az I—IV. osztályosok kórusa, zenekara az országos döntőn első dííjat nyert. Büszkék vagyunk arra is, hogy ezekben az években iskolánkban a közös éneklés meghonosodott a kórusokban (I—IV. osztályosok, valamint az V—VIII. osztályosok) több mint kétszáz tanuló énekel Hajdú Károly zenetanár vezetésével. Műsorán sok hazafias dal és népdalfeldolgozás szerepel. És nemcsak a tanulók szerették meg a közös éneklést, példát mutatnak ebben a tevékenységben a tantestület tagjai is, akik a község híres kórusában vesznek részt. Április közepén szerepeltünk Pitesti-en a D. G. Kiriac kórusfesztiválon. Örömmel újságolom, hogy meghívást kaptunk a két év múlva sorra kerülő tizedik — ünnepi — kórusfesztiválra is. Itt barátságot kötöttünk a lordens-i kórussal is, melynek vezetői ugyancsak meghívtak egy kórustalálkozóra. De vannak más megvalósításaink is. A tanulók az elmúlt napokban több tonnányi ócskavasat gyűjtöttek a község területén, melyet át is adtak az illetékeseknek. Ezenkívül a tavaszi időszakiján több mint négyszáz eperfacsemetét ültettünk, hogy a következő években biztosítani tudjuk a selyemhernyótenyésztéshez szükséges táplálékot. És még sorolhatnám iskolánk eredményeit, melyek fényjelzik mindennapi munkánkat. Dolgozunk, szenvedéllyel és hivatástudattal végezzük munkánkat. Boldogok vagyunk, hogy ebben a korban taníthatunk, hogy kiváló anyagi feltételek biztosítják a tanulók sokoldalú nevelését, képzését. Nincs számunkra szebb és magasztosabb feladat, mint úgy nevelni-oktatni az ifjú generációt, ahogyan azt pártunk, szeretett főtitkárunk, Nicolae Ceausescu elvtárs valamennyiünktől elvárja. Alkatú szerv Jobb kedvében azt mondta nekem egyszer az Electromures igazgatója: „Az az elvem, hogy hagyni kell a tehetségeket, hadd játszanak, mert alkotó szenvedélyük mindig létrehoz valami újat, amely egyedi, és amelyből az egész vállalat hasznot húz“. Nos, az igazgatót igazolta az élet: így jött létre az első autókazetofon, ami megnyitotta az utat vállalatukban az elektronika előtt. És az ilyen technikai tehetségek közé tartozik Szabó István is, aki szaklíceumot végzett és a vállalat prototípus műhelyébe került. Abba a műhelybe, ahol megalakult az Electromures hajómodellező köre és egyben csapata. Első hallásra sportra, „játszadozásra“ gondol az ember. Pedig egészen másról van szó. Kísérletezésről. Apró szerszámokat, kokillákat gyártanak modelleikhez, de fejlesztik a műszálas alkatrészek, hajótörzsek elkészítésének a módját is. S ez haszon. Mert, ha mondjuk az Electromuvesnek szüksége van, vagy lesz műszálas alkatrészekre, a hajómodellezők azonnal átállhatnak a sorozatgyártásra. De ez a „játszadozás“ fejleszti a kör technikai érzékét, a precizitást és a szépérzéket. Már komoly eredmény is született: a prototípus műhelyben beindult a minimotorok gyártása. És ez a Szabó István nevéhez fűződik. Két évvel ezelőtt fejébe vette, hogy a rádióirányítású hajómodellekhez hajtóművet konstruál. Meg is tervezte, majd hét hónap után bepörgette. Ám kiderült, hogy ennek a „játékszernek“ a megalkotása olyan technológiai, anyagismereti, motortani és egyéb fémipari ismereteket, eszközöket követel, amihez a vállalat erre szakosított mérnökeinek, mestereinek, kiváló szakmunkásainak a segítségét kell kérnie. Ugyanis a motorban törtek az alkatrészek, ha pedig a hibát elhárították, másfajta baj történt. Tény az, hogy a motor működött, de nem volt versenyképes. Csapattársai, Porkoláb László, Zippenfenig Csaba, Szathmári József, ifj. Szilágyi Dezső, Kulcsár Sándor kizárólag külföldi motorokkal versenyeztek, némelyikük sikeresen. De Szabó István, aki maga is tagja a hajómodellező csapatnak, mint általában a tehetséges emberek, nem mondott le a szándékáról, hogy a vállalatukban gyártott motorral álljon starthoz. Mert azt mondta: ha az Electromures annyi mindent megcsinált már, és mindenfajta szerszámgép létezik a cégnél, a motorja is kiszaladhat a vízre, felveheti a versenyt a világmártás WEBRA, C.M.B., meg MOKI motorokkal. De nagyon jól beváltak például a szovjet motorok is, amelyekkel a csapattársai versenyeznek. Mint mondtam, két évig tartott a kísérletezés. Miközben Szabó István olyan szaktekintéllyel konzultált és dolgozott együtt, mint Schülle József fővegyész a vállalat laboratóriumában és segítséget kért Orbán Károly mérnöktől, az elektrokalorikus részleg vezetőjétől. Sokat törtek közösen a fejüket Szőcs Zoltánnal, az öntöde mesterével, együtt drukkolt Csizmás János öntővel, hogy az alkatrészek hibátlanok legyenek, és komoly támasza volt Derczéni Lajos, aki a Számológépgyár hőkezelő műhelyének a mestere. Mert, ha törik egy acéldugattyú vagy tengely, akkor elsősorban a hőkezeléssel van baj. Tehát ez a „játszadozás" szakmai ismeretekben, tudásban is előbbre vitte Szabó Istvánt. Ugyanis jó ideig beremegett a motor, de a csónak, nem lehetett versenyezni vele. És ez a „kis“ hiba mekkora titkot tárt fel nem csak Szabó István, hanem az öntők előtt is! A fém, amelyből előzőleg a motort csinálták, nem volt rugalmas. Ha üzemeltetés közben ki- OLTVÁN LÁSZLÓ (Folytatás a 4. oldalon) Tudor lakónegyed — Marosvásárhely VÖRÖS ZÁSZLÓS. OLDAL. Életem értelme élünk a műszertábla előtt s figyeljük a „gombokat“. A 3-as számnál zöld jelzés. Illyés József legyint. — Semmi baj, csak a hőmérséklet csökkent. Közben kigyúl az egyik sárga lámpa. Azonnal kommentálja. — Nincs elég nedvesség a gépben, de az korrigálja önmagát. S valóban néhány perc múlva kialszik a sárga lámpa is. — Veszély csak akkor van, ha a piros gyúl ki. Akkor kell közbeavatkozni. Kint a keltetőgépekben hetvenezer élet. Hetvenezer kis csőr kopogtat a tojásokban, várja, hogy világra jöhessen. S a gép mint gondoskotlómama rendezi tojásait. — Sokan azt gondolják, hogy a kotló csak tollászkodik, pedig kellő időben mindig forgatja tojásait. ISTos, azt csinálják nálunk a gépek. — De eredetileg kézzel kellett forgatni. Szerényen válaszol. — Hát igen, ezt én gondoltam ki, éppen úgy, mint a jelzőberendezést. A gépeket más termelő, felvásárló és áruforgalmazó szövetkezetekből szedtük össze, ahol évek óta nem használták. Jó pár hetünk ráment, amíg rendbe tettük, automatizáltuk őket. De megérte. Segítsen az ember magán, könnyítse a munkát. Segítsen magán, s lehetőleg úgy, hogy abból másoknak is haszna legyen. Nos, a kerelőszentpáli szövetkezet csirkekeltetőjét a megye legtávolibb részeiből is felkeresik. Eddig több mint 110 ezer darab naposcsibét adtak a háztáji gazdaságoknak s még körülbelül ennyire számítanak. Illyés Öcsi (mert így nevezik a környéken), most csírkekeltetéssel foglalkozik. Olyan ember, aki gyárakban szerelt, repülőhidakat, kompokat épített, mosógépet, vízvezetéket javított. Elneveti magát. — Valóban sok mindennel foglalkoztam életemben. De én azt vallom: az ember mindig csinálja azt, amire szükség van, s tegyen valamit a faluért, községért, ahol él. És Illyés József valóban mindig úgy dolgozott, hogy abból másoknak is haszna legyen. Annak idején évekig húzódott a kombinálttakarmány-gyár felszerelése. Nem akadt kivitelező, vagy ha akadt is, nemsokára abbahagyta. A tervező egy kicsit elméretezte az épületet. Hívjuk haza Illyés öcsit — mondták a község vezetői. — Éppen a radnóti hőerőműnél dolgoztam. Elgondolkodtam a dolgon. Egy kétnapi halasztást kértem a válaszra. Aztán mindössze egy kikötésem volt: jövök, de csak a csoportommal együtt. S a gyár beindult, működik, író-olvasó találkozót tartott lapunk szerkesztősége Új-Dellőn. Sok mindent, panaszt is hallottunk. — Ha zajlik a jég, megnő a Maros, a gyermekek nem tudnak iskolába járni, a munkások kimaradnak a munkából. Egy gyalogátjárót kellene építeni. Valahogy összeszedjük a pénzt, segít az állam, segít a termelőszövetkezet. De ki építi fel? Illyés József nem szólt semmit. Egy éjszakára elkérte a rajzot s másnap közölte, hogy elvállalja. Akkor nyáron Lőrincz Károly nyugdíjas bányásszal s a vakációzó diákokkal megépítette a repülőhídat. Energiáját, találékonyságát mindenki csodálta. Azóta Kerelő és Szentmargita között még egy repülőhíd és egy komp bizonyítja hozzáértését. Mit tegyünk meg ehhez hozzá, hogy ne tűnjék túlzásnak? Élete a munka, a község egyik megbecsült honpolgára s 1968 óta tagja a Román Kommunista Pártnak. NAGY FERENC