Vörös Zászló, 1986. október (38. évfolyam, 232-258. szám)
1986-10-01 / 232. szám
AI RKP MAROS MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI NÉPTANÁCS NAPILAPJA Városkép ’86 Milyen pillanatnyilag a megyeközpont arculata, melyek a városgondozás-szépítés neuralgikus pontjai? — ennek kellett volna kikerekednie a Marosvásárhely Municípiumi Néptanács minat tartott soros ülésszakán. Az információkban, eligazításban nem túlságosan bővelkedő vitaindító a — szaknyelven szólva — külső urbanizáció —, tehát az emberi életkörülmények, a lakossági ellátás közterületi szférában megvalósult idei ténykedést vette számba. Reális helyzetértékelőként hangzott, jelzi ezt az is, hogy a képviselői testületnek nem sok hozzátenni, korrigálnivalója akadt a jelentés kapcsán. Kiegészítéseik, az egyes városrészek, kerületek konkrét gondjait érintő hozzászólások tették teljesebbé a képet. Nem is olyan régen még a megyeközpontot mutogatták példaként a vidéki városaink vezetőinek, mint a tiszta, rendezett, az ide látogatóban a civilizáltság, az itt lakóban pedig az otthonosság képzetét keltő városképet. Erre ma már nem nagyon merünk vállalkozni. Igaz közben kisvárosaink sokat levetkőztek elmaradottságukból, szépérzékkel igyekeznek konfortos környezetet teremteni. Kikopott aztán a Egy ülésszak napirendjéhez szótárunkból a hajdani „virágok városa“ jelző. Vagy ez csupán olyan vidékies „micsoda“ volt részünkről? Ugyanakkor látni kell, hogy a gazdaság fejlődése, a valóságos kisvárosokká terebélyesedő lakótelepek egészen más léptékűvé tették a városgazdálkodást és ez a váltás már-már természetszerűen hordoz funkciózavarokat is. A fejlesztések beütemezőinek javára írható, hogy az infrastruktúra, vagy legalábbis ennek fő összetevői létrehozása lényegében párhuzamosan, esetleg kis lépéshátránnyal követte a lakótelepek kialakítását. Kereskedelmi és szolgáltató egységek, gyermekintézmények, iskolák, egészségügyi létesítmények sorjáztak fel mindenhol ahol erre igény mutatkozott. Ennyire el kellett kalandoznom az ülésszak szűken vett napirendjétől, hogy világosabbá váljon: nem az a kérdés, hogy mi van, esetleg, mi hiányzik ama külső urbanizációnkból, hanem az egész és a részek működése. Az tehát, hogy a költségvetésből és a lakossági hozzájárulásból teremtett közületi infrastruktúra, hogyan és menynyire tölti be szerepét, mennyire nyújtja a civilizáltságnak ma elvárható fokát. Mint a képviselői testület megállapította, az adottságoknál, lehetségesnél kevesebbet nyújt. És itt elágaznak MAKRAI JÁNOS (Folytatás a 3. oldalon) XXXVIII. évfolyam 232 (10737) sz. 1986. október 1. szerda Ara 30 báni A IV. OLDALON, Hírügynökségek távirataiból Nicolae Ceaușescu elvtárs feladatmeghatározó útmutatásai szellemében A legfontosabb most a szántóföldeken Maximális erőösszpontosítással GYORSÍTANI A BÚZA VETÉSÉT! Élenjáró mezőgazdasági egységeink példája igazolja azt a tényt, hogy bőséges búzatermést csak akkor érhetünk el, hogy ha a technológiai előírások mellett pontosan betartják az optimális vetési határidőt. Mindezeknek fontosságára pártunk főtitkára, Nicolae Ceausescu elvtárs nyomatékosan felhívta a figyelmet a mezőgazdasági dolgozókkal tartott munkatanácskozáson elmondott beszédében. Az optimális vetési időszak pontos betartása különösen fontos a hegyvidéki gazdaságokban, ahol hamarább ér véget az ősz, hamarabb köszöntenek be a fagyok. S mi a helyzet e tekintetben megyénkben? A tervben szereplő 59 200 hektárból mezőgazdasági egységeink alig valamivel több mint 10 000 hektáron (17 százalék) tették földbe a magot. S jóllehet a mi vidékeinkre kijelölt optimális határidőn ma már túllépünk, mégis a legtöbb gazdaságban még csak a kezdetén vannak a vetésnek. Az egységes agráripari tanácsok közül csupán hármat-négyet említhetünk meg, ahol a megyei átlagnál jóval nagyobbak a teljesítmények. A szovátai tanács körzetében például az összterületnek mintegy 60 százalékán, a mozaveniben 51, a régeniben, nyárádszeredaiban 34 százalékán tették földbe a magot. Nagyobb a lemaradás a mezőségi gazdaságokban, holott mindenütt elegendő szabad- és felszántott területtel rendelkeznek. Megyei szinten több mint 22 000 hektár felszántott terület vár előkészítésre, vetésre, így tehát a gazdaságok szakembereinek a feladata, most ezekben a napokban minden lehető eszközzel, módszerrel gyorsítani a magágy készítését, a vetést, hogy rövid időn belül földbe kerüljön a vetőmag az egész tervezett területen. Jobban kihasználni a szállítóeszközöket! Jóllehet, megyei szinten az őszi vetésekhez szükséges több mint 91 000 hektárból közel 70 000 hektárt szántottak meg mégis a szállításban észlelt elégtelenségek gátolják a mezőgépészeket abban, hogy nagyobb ütemet diktálhassanak a szántásnál. Vegyük csak sorra. Megyei szinten a kukoricával bevetett területeknek mintegy 64 százalékáról törték le a csöveket, de abból még több mint 60 000 tonna van a mezőn csomókban és a kukoricaszárat az összterületnek alig 23 százalékáról takarították le. Egy hozzávetőlegesszámítás szerint is mintegy 27 000 hektárt foglal el a kukoricaszár. Nem jobb a helyzet a cukorrépaföldek kitakarítása, a kiásott termény elszállítása terén sem. Jelenleg mintegy 43 000 tonna cukorrépa vár elszállításra a mezőről. Mindezek a tények meg kell gondolkoztassák a mezőgazdasági egységek, községi párt- és állami szervek, az egységes agráripari tanácsok vezetőit: olyan intézkedéseket kell foganatosítaniuk, amelyek révén fokozni tudják a hordás ütemét. Főleg arra van szükség, hogy a helyszínre küldött rakodó gépeket jobban kihasználják, hogy a teherautók, traktor-utánfutók ne veszítsenek sok időt a rakodásnál s naponta legalább három, négy fuvart is tehessenek. Minden takarmányt a tárolókba! A betakarítási és vetési munkálatokkal párhuzamosan mindenik gazdaságban arra kell törekedjenek, hogy a határban fellelhető minden takarmányt öszszegyűjtsenek és tároljanak. Gondolunk itt elsősorban a másodvetésként termesztett kukoricára, kukorica-napraforgó keverékre, a kukoricaszárra, répafejre, amelyeknek összegyűjtése, besilózása egyetlen nap halasztást sem tűr. A tervezett területeknek csak 17 százalékán vetették el a búzát • Nagy a lemaradás a szántás és magágykészítés között • Nyújtott műszakban dolgozni a tárcsákkal, talajelőkészítő gépekkel • Teljes kapacitásán kihasználni minden szállítóeszközt, mert sok a kukoricacső, kiásott cukorrépa a mezőn • Szorgalmazni a silózást, a takarmányalap kiegészítését! Biztosítani kell e munkálatnál a folyamatosságot, a rendelkezésre álló gépi erők maximális kihasználását, mert csak így lehetséges a tervezett lédústakarmánymennyiség tárolása. Mezőgazdasági egységeink (mtsz-ek, ámvcs) eddig a szükségletnek mintegy 41 százalékát tárolták. De amint azt már említettük, a mezőn még nagy mennyiségű kukoricaszár, répafej éslapi van. Megkezdődött a nedves répaszelet szállítása is, tehát elegendő nyersanyag van ahhoz, hogy mindenik gazdaság teljesíthesse ezirányú feladatait. Említésre méltó, hogy ott, ahol fontosságának megfelelően kezelik a silózás ügyét, ott a teljesítmények is jóval nagyobbak a megyei átlagnál. A régeni, nyárádtői, faragói és más egységes agráripari tanácsok körzetében már eddig zárolták a téli szükséglet 55—65 százalékát és jelenleg is teljes kapacitással dolgoznak a silózó munkacsoportok. Ezeket a példákat kell követniük azoknak az egységeknek a sármási, bonyhai, ludasi, erdőszentgyörgyi, mezőzáhi, egységes agráripari tanácsok körzetéből, ahol a téli szükségletnek még mindössze 20—35 százalékát határolták. (Sárdi) Kis üzemből — külpiacra Az Aranyos folyó és megyénk nyugati határvonalának közvetlen közelében található a Termelési és Szolgáltatási Vállalat legtávolabbi vidéki egysége. A maroskecei műhelyt annak idején azért hozták létre, hogy a szövetkezeti hálózatban levő hűtőberendezéseket gondozza és javítsa. Utólag azonban megváltozott a rendeltetése és immár egy évtizede csaknem teljes egészében exportra termel a kis faipari üzem. Az említett időszakban majdnem megnégyszereződött az itt előállított érték s az alig 38 dolgozóból álló kollektíva, akiié közül 20 a Román Kommunista Párt tagja, rendszeresen túlteljesíti a tervfeladatát. Ottjártunk, kor kanadai rendelésre gyártottak nagy tételben sportpályáik lelátóihoz úgynevezett fotel karokat és egy Németország Szövetségi Köztársaságbeli cég részére készítettek elő négy vagon rakományát kitevő szánkót. Pillanatkép a csiszoló-részlegről (SZÁSZ KÁROLY felvétele) Folyamatos, gyors cukorrépaszállítást! A tavalyi idénynyitás előtt egypár nappal Ávéd Ervin, a Marosvásárhelyi Cukorgyár főmérnöke munkatársunknak többek között azt nyilatkozta, hogy 1985-nek részükre egyik érdekessége az volt, hogy május 20-ig sárgacukorral dolgoztak, tehát a karbantartást csak ezután kezdték meg. Eltérően az ország cukorgyárainak a nagy többségétől, ahol mintegy 9 hónap állott-áll a személyzet rendelkezésére, nekik három hónap alatt kellett felkészülniük az új idényre." — Az idén? — kérdeztem Pastor Ioan mérnöktől, a Cukorgyár aligazgatójától. — Ez évben a cukorfeldolgozási idényt szeptember 15-én kezdtük meg. Az idén sárgacukrot nem dolgoztunk fel, így a „remont“-ra, vagyis a javítási, előkészületi munkálatokra hétnyolc hónap állott a rendelkezésünkre. Mondanom sem kell, hogy teljes mértékben kihasználtuk. Augusztus 21-től már készenlétben vártuk a nyersanyag beérkezését. — És hogyan érkezik? — Nagyon nehezen, sajnos ezt kell mondanom, mert Maros megyében —, a hozzánk tartozó övezetben — a földeken 22 009 tonna, a szomszédos Beszterce és Szeben megyében 6 000 tonna répa vár elszállításra. Az Autószállítási Vállalat naponta 1 300 tonnát hord be, a gépkocsik mindössze egyet-kettőt fordulnak naponta, holott 3—1 utat kellene megtenniök. — Miért nem tesznek meg ennyit? — Ez nem rajtuk múlik, helyesebben nem csak rajtuk, hanem a kitermelőkön, azokon a mezőgazdasági egységeken, melyek nem szervezik meg kellőképp a begyűjtést, a szállítást Lassan rakodnak és nem terhelik meg teljesen a kocsikat. DEMETER JÓZSEF (Folytatás a 3. oldalon) A Cukorgyár futószalaga