Vörös Zászló, 1988. május (40. évfolyam, 103-128. szám)

1988-05-01 / 103. szám

. K­Ö­T­E­LE­Z­E­T­T­S­É­G­G­E­L ínyen közel hatvan órát rom, tehát több mint egy Ha elrontom? Egyébként hadidőmben barkácsolok. R­ómat készítem fel a ver­esre. Család? Igen, van egy­­ kislányom és most várjuk, fiúnk szülessen. Legyen, tökölje tőlem a fúrás-fara­­,envedélyét ■vAlíÁCSONVI ZSIGMOND Becsület dolgo­ ­zünk néhány mondatot a tti-i Termelőszövetkezet­nak a munkával kapcsola­­tjelentéseiből: „A munka ez, nem hiába dicséri a tó, mint az élet anyját“ Gergely állatgondozó­, nk a munka becsület dol­­gz emberek egymás előtt ■lük, ha valamit nem jól­tak“; j£Nagy Ferenc, a térs­zövetkezet pártbizottsága* citkára): „A munka min­pi kenyerünk, ez a forrása nünknek“. (Nagy Jenő, a főszövetkezet elnöke) — az­­lytatja: ■Vki nem szereti a munkát, több pénzért sem tesz töle- Én még így fogalmaznék: a ,cél, feltétel kell, ha va­­el akarunk érni. Ha nincs az etetnek, olyan ez, mint az egy hajó elvész a tenger nem tudja, hol kössön ki. a van cél, van hozzáállás, eg feltétel, nagy-nagy meg­lesi hoz­­ e gazdaság tagjainak ezt ; az idei május. Az a rügy,­­ az elmúlt évben kipattant, fa borult, megtermette ölesét, az „Új Agrárforrá­­s Hőse“ címet. S ez nagy­­megelégedés nemcsak az k, hanem egész megyénk IFIV­E magas címmel tün­­ki a termelőszövetkeze­­­tírttenyésztőit Megérde­­n. A tavaly egy híján 1 hektoliter tejet adtak át ,lamttak, vagyis terven fe­ 600 hektolitert, az idei május elseje is a­zt, a zöldellő mezőket, a rizúgást, a fejőgépek züm­­jét jelenti számukra. A kanapi dolgokat, a ti­csor­­m­egszervezését, a legelők irtását, az állattenyésztési korszerűsítésének befejezés A munka becsületbeli kérdés. Idézzük újra Nagy Ferencet. Ezt vallja gazdaságukban minden becsületes ember, legyen az el­nök, főmérnök, mezőgépész, ál­lattenyésztő. Felsorolhatnánk vagy jó két oldalra való nevet, a Marton Attilákat, Marton Bertá­kat, Kovács Károlyokat, Szabó Gergelyeket. Egyre többen van­nak, akikre lehet alapozni, hisz az állattenyésztés mellett a nö­vénytermesztők is előbbre léptek. Az elmúlt esztendőben az utóbbi évek legmagasabb terméseit ér­ték el s az idén még többre akarnak jutni. — S az állattenyésztésben is természetesen. — Méltónak lenni a nagy ki­tüntetéshez. Az indulás elég jó. Napi 13,2 liter tejet fejünk ta­­karmányozott tehenenként — jegyzi meg a párttitkár. Ellesi arányunk megközelíti a 90 szá­zalékot. Tagjaink munkakedve jó. S a május szép. Dúsan rin­­ganak a vetések kint a határban, az erdő is próbálgatja új ruhá­ját, a Ligeten a legelő bőséges fűvel várja a kijáró csordát. Ha egy kicsit meg is késett, de kell-e ennél szebb kikelet? NAGY FERENC Az életre nevelni Több mint húsz éve oktató­mestere a Könnyűipari Iskola­­központnak. — De már azelőtt is itt dolgoztam, szerszámlakatos­ként — mondja Ursitca Victor. — Mindig gyermekek között voltam, gyermekekkel foglalkoztam. Ok­tatni, a szakma szépségére, for­télyaira tanítani őket mindig is szerettem. Végig a húsz év alatt Makkai Vilmos mester volt a társam, együtt foglalkoztunk a tanulókkal ebben a műhelyben. Ezt külön is hangsúlyoznám, hiszen a siker, amit elértünk, az közös munkánk eredménye. Erre tanítjuk a kezünk alatt dolgozó gyermekeket is, már itt, az is­kola padjaiban, a műhelyben szokják meg, hogy egymást se­gítve, biztatva, ösztönözve lehet csak sikeres egy közösség mun­kája. Ebben az évben is jól indultunk, hiszen az első évne­gyed­ tervünket közel háromszo­rosan teljesítettük, és nem is a­­kármilyen termékekkel. Az ex­portra kerülő bútorokhoz készí­tünk vasalásokat, gyár­­megren­delésre. Tehát csakis pontos, jó munkát adhatunk ki kezünkből. Az ország szinte valamennyi ré­szében dolgoznak már azok a diákok, akik itt, iskolánkban ta­nulták meg a szakmát, hosszú lenne sorolni, hány gyárban dol­goznak a volt „gyermekeink". Mi, oktatómesterek, azt tart­juk a legnagyobb sikernek, ha tanulóink jól megállják helyü­ket később­ munkahelyükön, ha büszkeséggel emlegetik egykori iskolájuk, városunk nevét. Ez­­idáig nincs miért szégyenkez­nünk, jók a visszajelzések, a könnyűipari gyárak elégedettek munkánkkal, iskolánknak jó a minősítése az egész országban. Mindez nem jelenti azt, hogy már semmit sem kell tennünk a további jó munka, jó oktató­nevelő munka sikeréért. — A munka öröm, és ezt i­­gyekszünk tudatosítani diákjaink­ban is: a munka szeretetét, az alkotás örömét, mert csináljuk bár a legegyszerűbb alkatrészt, akkor is valami újat hozunk lét­re, ami nélkül talán a legbonyo­lultabb gépegység sem működ­hetne. Mostani osztályom nagy többsége Galati­ról érkezett hoz­zánk, sokan elég keveset tud­tak a szerszámlakatosi szak­máról. Mi avattuk be őket a mesterség titkaiba, és ma már szinte valamennyien azt mond­ják, örülnek, hogy ezt a szakmát választották. Ebben is rejlik az oktatómesteri munka öröme: egy életre megszerettetni valakivel egy szakmát, a munkát, amely nélkül az életünk elképzelhetet­len. TOMPA Z. MIHÁLY Ugyanott kezdeném Látom az arcán, hogy emlé­keiben kutat. — Fiatalon ismerkedtem meg a m­unkéval. Itt a Prodcomplex-­ben végeztem az esztergályos i­­nasiskolát. 1959 január elsején álltam munkába. Azóta is eb­ben a gyárban dolgozom, eszter­gályosként. Orosan Joan, az említett ipari egység szerszámműhelyének párt­titkára elhallgat. — Már nem emlékszem a leg­első munkadarabra, de arra i­­gen, hogy jó érzéssel adtam át, mert azt mondták rá, jól meg­csináltad, fiam. Könnyű monda­ni, hogy esztergályos, és talán a szakik szerint könnyű ez a mesterség. Szerintem, kell há­rom-négy év, amíg valaki jó esz­tergályosnak mondhatja magát. Van még egy másik nagyon lé­nyeges tényező: az általános mű­veltség. Nálunk a szerszámmű­helyben mindenik szakembernek érettségije is van. Bátran mond­hatom, jó szerszámkészítőink vannak, akik igényesek. Tehát igényesen kell a kezük alá dol­goznunk. Legszebb munkáimnak most is az üvegrészleg számára készített szerszámokat tartom. Szépek, mert a termékek (üveg­vázák, üvegdísztárgyak) is szé­pek. Egy-egy egyedi példány el­készítésében nagy szerepük van a szerszámoknak is. Amikor a végső termékben gyönyörköd­het az ember, akkor jogosan a saját munkájában is gyönyörkö­dik. Szóval, szeretem a munká­mat — ha még egyszer szület­nék, ugyanezt választanám. — A társadalmi munkától sem vonakodik. — Hat évig voltam a vállalati KISZ-bizottság titkára. Nyilván a jól végzett munka is hozzájá­rult a megválasztásomhoz, de úgy vélem, a dolgozók bizalma volt a döntő. Mindig felemeltem a szavam a hibák ellen. Erkölcsi alapom,­­ soha mostanáig egy igazolatlan hiányzásom, vagy ké­sésem nem volt, minden évben élmunkásnak nyilvánítottak, sok diplomám, jelvényem, kis zász­lócskám van otthon. Aztán 1972- ben visszatértem teljes egészé­ben a munkapadhoz. Nem sokáig, mert 1974-ben megválasztottak a szerszámai a hely pártalapszerve­­zete titkárának. Közben fel­ajánlottak különböző állásokat, legyek mester, például. Nem vállaltam, mert szeretem a két­kezi munkát, amikor a munka­darab szemem láttára alakul o­­lyanná, amilyennek akarom. Ta­lán ezért is szeretnek engem a dolgozók, és az a 86 párttag bízik bennem, hallgatnak rám, mert közel állnak hozzám. Higgye el, gyakorta családi problémákban is megkeresnek. — Tudom az igazgató elvtárs­tól, hogy a Prodcomplex és a Fővállalat Dolgozó Tanácsának a tagja. — Ezt a minősítést, munkám elismerésének tekintem, jóleső ér­zés arra gondolni, hogy részt veszek a vállalat vezetősége ál­tal hozott döntésekben, és hogy képviselhetem munkatársaimat a vállalati vezető fórumon. — Gazdálkodik is, amint hal­lom. . — Itt a városban születtem, a mai Rovinari negyed környékén. Szokva voltam a kerti munkával. Később az élet úgy hozta, hogy 1971-ben kiköltöztem Coruncára. Háztájit alakítottam ki, állato­kat tartok most is. Ámbár a ta­valy visszaköltöztem a városba, akárkitől megkérdezheti a blokk­ból ingázok ki naponta. Elvég­zem a munkámat itt is, ott is. Úgy érzem, munka nélkül nem élhetek. KILYÉN ATTILA Többre, jobbra törekedve Vannak nyughatatlan embe­rek- És nyomban hozzátehetem, hogy szerencsére. A meglévőnél, az adottnál többet akarnak, úgy is fogalmazhatok: a mindennapi megújulás olyan számukra, mint a mindennapi kenyér. Törekvésük szinte sohasem öncélú, egoista, hiszen környezetüknek — s így a társadalomnak — haszna szár­mazik buzgolkodásukból. Mivel maximalisták, munkaterületükön a legtöbbet, a legjobbat akarják nyújtani. A napokban egy ilyen ember­rel találkozhattam. Pirlea Maria, — mint maga mondja — pont olyan gyerek volt falujában, mint a többi. Szorgalmasan tanult, mikor ide­je engedte, a mezei munkában is segített a szüleinek... Lehet, csak az akarat volt több benne, mint társaiban. Kézenfekvő, ma­gától értetődő volt, hogy az ag­rármérnöki pályát választotta. 1976-ban helyezték ki első mun­kahelyére. Mivel tanulmányi e­­redményei lehetővé tették, az el­sők között választott, s hazake­rült Atintisbe. Tíz éven át irá­nyította a növénytermesztési far­mon zajló munkát. Búzából meg­közelítették a négyezer kilót, ár­pából meg is haladták — már a fő években. Kukoricából több­ször takarítottak be háromezer­ötszáz kilót hektáronként, s cu­korrépából az ötvenezer kilo­grammot is elérték. A faluban, s nem csak ott, megbecsülték, tisztelték a fiatal mérnöknőt. Az ember azt képzelné, ennyi bősé­gesen elegendő a megelégedés­hez, a megnyugváshoz. Nem így volt. Pirlea Mária te­vékenysége során „ismeretségbe került“ bizonyos szabályokkal, rendelkezésekkel, törvényekkel, s így szükségét érezte annak, hogy tisztán lásson. Beiratkozott a jogi fakultásra, a látogatás nél­küli tagozatra, s öt év múlva azt is sikeresen elvégezte, ugyan­csak maximális osztályzattal. Tudásának hasznát vette a mun­kájában, ám a falubelieknek is gyakran adott eligazító-segítő ta­nácsot. Persze egyesek, akik a hasznot csak számokban tudják mérni, kissé csodabogárnak lot­ták. A mérnöknő továbbra sem ült a babérjain. Ifjúkorától egy nagy vágyat melengetett a szívében, azt, hogy tudományos kutató lesz. A farmon is próbált e­­gyet s mást változtatni, újítani, próbált kísérletezni, már a­­mennyire a körülmények enged­ték. Amikor a Pi­testi—Maraci­­neni-i Gyü­mölcstermesztési Kí­sérleti Intézet pályázatot hirde­tett meg egy tudományos kuta­tói állásra, hagyott csapot-papot, jelentkezett s nyert... így ke­rült a Tirgu-Muresi Gyümölcs­­termesztési Kísérleti Állomásra. Hogy miket végzett az elmúlt két­ évben, arról rengeteget be­szélt, noteszemben oldalakat töl­töttem meg. Most mégis csak arra szorítkozhatok, hogy megemlí­tem: háromféle kutatási program­ban vesz részt, s eredményeit, azaz eredményeiket, három me­gye: Mures, Harghita és Covasna gyümölcstermesztői fogják hasz­nosítani. Mozgalmas élete van, hiszen munkája egyben szenvedélye. Ta­lálkozásunk napján még egy tu­dományos szimpóziumon is részt kellett vennie, ahol dolgozatot terjesztett elő... Persze, aki i­­gényes embernek születik, az önmagával sohasem lesz elége­dett. Ez áll Pirlea Mariara. Most is többre vágyik. Távlati tervei közül egyet árult el, s ez a dok­torátusi cím megszerzése... VARGA SÁNDOR SZÁSZ KÁROLY felvételei) VÖRÖS ZÁSZLÓ —S OLD­AL

Next