Vörös Zászló, 1988. november (40. évfolyam, 259-284. szám)
1988-11-01 / 259. szám
I OLDAl - VÖRÖS ZÁSZLÓ NOVEMBER 1. KEDD A Nap kel 6 óra 52 perckor, lenyugszik 17 óra 6 perckor. Az év 306. napja, hátravan 60 nap. EMLÉKEZTETŐ fe— 1599-ben vonult be Alba Iulia-ra Mihai Viteazul. Ez az esemény fontos láncszeme a három román ország egy államba való egyesítésére irányuló törekvések megvalósításának — 1877-ben jelent meg Iasi-ban a munkáskörök által kiadott Muncitorul című folyóirat — Algéria Demokratikus és Népi Köztársaság nemzeti ünnepe MŰSOROK SZÍNHÁZ Kedden, november elsején este 7 órakor a Nemzeti Színházban: Iubirea ... ca fumul de gigara? A román tagozat előadása. BÁBSZÍNHÁZ Szerdán 10 és 11.30 órakor: Kék madár. A magyar tagozat előadásai. MOZI ARTA: A kísértés UNIREA: A párduc bosszúja HALADÁS: Hét szamuráj I—II. rész SELECT: A tizenhárom barlettai IFJÚSÁGI: 9, 11 órától: Mi történt Szenkával? 15, 17, 19, 21 órától: Futok egy csillag után FLACARA: Fények a folyón LUMINA SIGHISOARA: Samba VASUTASOK KLUBJA: A föld alatt PATRIA REGHIN: Sofőriskola MELÓDIA TIRNAVENI: A riadóberendezés titka CUKORGYÁRI KLUB LUDUS: A riadóberendezés titka DOINA LOVATA: Elhibázott lépés MUNKÁS MOZI: ígéretek POPULAR SARMASU: Menyek lázadása LUMINA IERNUT: Távol a zajos világtól I—II. rész POPULAR SING. DE PADURE: Isten veled, zöld nyár PATRIA FINTINELE: Spartacus I—II. rész NIRAJUL MIERCUREA NIRAJULUI: A második változat. • Jónak tartják az újrahasznosítható anyagok gyűjtésének tavaszi-nyári mérlegét Lovatán. A szóban forgó időszakban közel 75 tonna vasat, 1 100 kiló rezet és bronzot, 5 270 kiló ólmot és nagy mennyiségű papírt adott át a lakosság az átvevőközpontoknak. Itt a vállfa, hol a vállfa...? Nem egy esetben okoz nagy bosszúságot valami apróság hiánya. Ha megvesz az ember valami herkentyűt, vagy birgentyűt, és nem — vagy csak hosszas utánajárás árán — kap hozzávaló műtyürkét, ami nélkül nem ér semmit a befektetés, mert nem fungál, csak mint egy neorealista dísztárgy... birtoklási érzéssel tölt el. De mennyivel jobban örvendünk, ha egyben, egyhelyt mindent kézhez kapunk. Például a berámázott képpel együtt adják azt a bizonyos szeget, melyet majd a falba verünk. Történt a minap a Luxor áruház készruha részlegén, hogy megakadt a szemem egy nadrágon. Egy pillanat műve volt meglátni és kifizetni. S most jön az apróbb bonyodalom : én voltam olyan kíváncsi és elolvastam az árun fityegő cinkét, melyen ez állt: férfi nadrág a vállfával. S kérem a vállfát, de a kiszolgáló erősködik, hogy ők soha, semmilyen vállfát a nadrágokkal nem kaptak. De, ha én kifizettem — mert, ugyebár az árba nem felejtették el beszámítani — akkor miért nem kapom meg? Hiába a vita, mert a végeredmény: győz az eladó, s én vesztesként távozom. De úgy látszik, e nap tartogat egy kellemes meglepetést is... a főtér másik végében. A Romarta áruházban vásárolt inghez kéretlenül mellékelték a vállfát. A kérdés pedig az: ha igen, akkor miért nem, avagy mekkora a távolság — nem méterekben — a főtér két végén levő nagyáruházak között. (vásárhelyi) • A Miercurea Nirajului-i Termelő, Felvásárló és Áruforgalmazó Szövetkezet jóval a tervezett fölött teljesítette felvásárlási előirányzatát. A többlet jobbára a lakosságtól megvett szénából ered, de kedvezően alakult a tojás, szárnyas és házinyúl felvásárlása is. A tojásnál 65 ezer darabnál, szárnyasoknál 4,5 tonnánál, míg a nyúlfelvásárlásban 1 200 kilónál tartanak. • Új tömbház építését fejezték be Pánet községben, amely, ha a kanalizálás és a vízellátás kérdését is megoldják, nyolc családnak nyújt kényelmes otthont. A földszint egyik helyiségét az új posta számára tervezték. Mellette üzletek, valamint más szolgáltatási egységek kapnak majd helyet. • Az év utolsó negyedében a közélelmezési egységekben és kantinokban készített ételek mennyisége eléri a 6 500 tonnát, amiből 2 300-at otthoni fogyasztásra szánnak. A félkész és készételek előállítását szorgalmazzák, nő a forgalmazó helyek száma. Az idevágó megyei program értelmében behatóbb figyelmet kell szentelni a választék bővítésének és a minőség javításának. EGY MONDATBAN • A vegyipar adja az ország exportjának negyedét, termékei a világ több mint száz országába jutnak el. Akupunktúra: kínai orvosok állítólag kidolgozták a sárgaság és a májzsugor tűszúrásos gyógymódját, 160 máj betegből száz esetben volt ez eredményes. • Földünk a Napról százezerszer több energiát kap, mint amennyit bolygónk valamennyi villamos-erőműve termel, a A Dacia 1320 típuscsalád dízel változatát 1600 köbcentis motorral szerelik fel. • Az oradeai Solidaritatea cipőgyár két hivatásos liftkezelőt keres... • A legszebb kaktusz a Cereus grandifiorus, csak este tíztől hajnalig bontja ki szirmait, s hódító vanília illatot áraszt. • A must cukortartalma cukrozással vagy szeszezéssel javítható — bortörvényünk legfeljebb 30 gramm cukor hozzáadását engedélyezi literenként!... ELIGAZÍTÓ Egy pincemester mondja: Az igazi bor mindig tiszta, a fehér zöldessárga vagy narancssárga, a vörösbor többnyire rubinszínű. A rozé fajta lehet keverék, de akár egyetlen szőlőből is. A jó borra az ízek összhangja a jellemző, tehát se nem túl édes, se nem túl savanyú vagy kesernyés. A túl édes nincs kierjedve tökéletesen, lehet, hogy később újra forr vagy jöhet egy mellékerjedés, aminek a vége, ha nincs kellőképpen kénezve, az ecetesedés. Ha túl savanyú a bor, korai szüretelésre vall, esetleg nem volt elég meleg az ősz. A túl keserű onnan ered, hogy darálás után hosszabb ideig a kocsányon tartották a szőlőt. A répacukorral „feljavított“ bort önnön lehet megismerni, hogy tipikus egérszagot áraszt... ÉSZREVÉTEL Ilyesmi is szembe tűnik: megyeszékhelyünk szülötte, M. S. — olvasom a Brassói Lapokban — főleg besurranó tolvajlással juttatta a brasoviak eszébe Tirgu-Murest. 23 esztendejével már négy és féléves szabadságvesztésre szóló ítélet van mögötte. Az év elején szabadult közkegyelemmel. Februárban dolgozott, márciusban megelégelhette, mert székhelyét a Cenk alatti városba helyezte. Júniusig 16 betörtést követett el. Az ítélet: nyolc év szabadságvesztés. .. A képernyőn Mint ismeretes, mától egy órával hosszabb a televízió napi adása. Az alábbiakban közöljük a hét hátralevő részére készült műsor összefoglalóját. Kedd. 19.00 Esti híradó 19.25 Gazdasági adás 19.40 Algériai útiképek 19.50 A család szerepel társadalmunkban 20.05 Esti mese 20.15 Ifjúsági adás 20.35 Tévészínház: Constantin Bráescu Camera de garda című színművének premierje 21.35 Hazánk szépséges tájai 21.50 Éjszakai híradó és műsorzárás. Szerda. 19.00 Esti híradó 19.25 A szocialista etika és méltányosság elvei 19.45 Gazdasági adás 20.05 Esti mese 20.15 Tudomány mindenkinek 20.45 Eszmék a gyakorlatban 21.05 A történelem lapjaiból — tévéfilm 21.25 Román könnyűzene 21.50 Éjszakai híradó és műsorzárás. Csütörtök. 19.00 Esti híradó 19.25 Az új agrárforradalom megvalósításainak útján 19.50 A Megéneklünk, Románia fesztivál díjazottjai 20.25 Egyesülés, egység — beteljesült eszmények, nagyszerű távlatok 20.45 Folytatásos film: Az aranyvonat (II. rész) 21.35 Románia Szocialista Köztársaság állampolgárának lenni 21.50 Éjszakai híradó és műsorzárás. Péntek. 19.00 Esti híradó 19.25 Tanulás, kutatás, termelés 19.45 Művészbrigádok műsorából 2003 Esti mese 20.10 Gyermekkórusok 20.25 Több szenet az országnak 20.45 Az áprilisi Tézisek szellemében 21.05 Románia és a világ égető problémáinak megoldása 21.25 Vitágegyetem, anyag, élet 21.50 Éjszakai híradó és műsorzárás. Szombat. 13.00 Telex 13.05 Hét vége 14.45 A hét politikai eseményeinek összefoglalója 15.00 Adásszünet 19.00 Esti híradó 19.20 Hazafias versek és dalok 19.35 Teleenciklopédia 20.05 Esti mese 2015 Dalok a fővárosról 21.05 Művészi fum 22.05 Éjszakai híradó 21.15 Románcok 22.30 Műsorzárás. Szolgálatos hírszerkesztő: MAKKAI JÁNOS IDŐJÁRÁS A Mure? Banat Vízügyi Igazgatóság közli: Tegnap reggel a megyeszékhelyen —2, délután 2 órakor 1 fokot mértek. A Sibiui Időjárásjélzó Központ előrejelzése: Hideg marad az idő. Időnként felhősödés, helyi csapadék. Többnyire havazás várható. A legaacsonyabb hőmérsékleti értékek —4 és —2, a legmagasabbak 5 és 7 fok között alakulnak. IüGVELŐDÉSI HanniHPI ÉVFORDULÓS SZIMPÓZIUM Az 1918-as Nagy Egyesülés 70. évfordulóját köszöntő sokrétű politikai-nevelő rendezvények sorába illeszkedve, az elmúlt napokban a Tirnaveni-i Vegyipari Kombinátban rangos szimpóziumot rendeztek A román karbidgyártás hét évtizede témával, átfogóan ismertetve a műszaki kreativitás és a technikai haladás erőteljes fejlődését ezen a területen. A politikai nevelés és a szocialista művelődés vállalati tanácsa kezdeményezte rendezvény (elnök Georgeta Munteanu mérnök) részvevői, jeles szakemberek, a hazai karbidgyártás idős és fiatalabb szakmunkásai felidézték e nehéz és felelősségteljes, de megannyi elégtételt nyújtó munka fontosabb mozzanatait. Dr. Cerghizan Vasile mérfök, a kombinát műszaki igazgatója ismertette a karbid-termelés fejlődését, felfelé ívelő útját, amely akárcsak a többi hazai iparágazat, látványos bővülésen ment keresztül, jelentősen hozzájárulva a város ipari potenciáljának kiteljesedéséhez. Az évfordulós megemlékezés kidomborította a kombinát szorgalmas munkaközösségének sikereit, a karbidgyártás korszerűsödését, a terhelés rentabilitásának növekedését a nyersanyag- és energiafogyasztás csökkentése, a technológiai gázok magasfokú hasznosítása és más gazdaságos eljárások révén, a csúcstechnológiák bevezetését, melyek még jelentősebb eredményekhez vezetnek az elkövetkező esztendőkben. A szimpóziumon az említett témakörben érdekes dolgozatokat terjesztett elő Viorel Cernea, Ioan Ciugudean, Veronica Cerghizan, Iszláv Géza, Deák M. mérnök és Ana Borcoman, Aurel Nistor közgazdász. GHEORGHE NAN VENDÉGSZEREPLÉSEK November 7-én délután 4 és este 7 órakor a Sibiui Állami Színház társulata Tirgu-Muresen, a Nemzeti Színházban játssza Tudor Muratescu Trenurile mele című vígjátékát. November 8-án délután 4 és este 7 órakor pedig az Oradeai Állami Színház művészei Carlo Goldoni Casatorie prin concurs című vígjátékának kétrészes zenés változatával vendégszerepelnek városunkban, a Nemzeti Színházban. FÉNYKÉPKIÁLLÍTÁS Megyeszékhelyünkön a Szakszervezetek Művelődési Háza II. emeletén Koncz János fehér-fekete és színes portrékből, táj- és pillanatképekből álló 35 fotóját számláló egyéni kiállítását tekinthetik meg a művészi mondanivaló technikai úton történő közlését kedvelők. KÖNYVESPOLC A Johann Wolfgang Goethe Versek és Francois Villon összes versei című lírai kiadványok után a fővárosi Kriterionnál megjelent Francesco Petrarca olasz költő Daloskönyve, mely ember-, központú, lírai napló és amely a Laura szerelmesversei legfőbb ihletője iránti reménykedő, majd Laura halála után az emlékező és reménytelen szerelem énekeit tartalmazza. ★ Megyénk egyik szép műemléke, a velencei ház Sighisoaran. (BAKÓ ZOLTÁN felvétele) Sokoldalú, hatékony tudatformáló tevékenység (Folytatás az 1. oldalról) jellegű. Ez a magyarázata annak is, hogy szükségesnek látták a kombinát fontosabb részlegein a már meglévő nagyobb mellett, külön ideológiai-politikai, tudományos dokumentációs pontokat létrehozni. Ezt célozzák a székhelyen és a munkahelyen egyaránt tartandó előadássorozatok, szimpóziumok, tapasztalatcserék, kerekasztal-megbeszélések és más hasonló megnyilvánulások is. Természetesen ezek a különféle rendezvények összecsengenek az időszerű társadalompolitikai eseményekkel. Jelenleg a december 1-jei nagy évforduló méltó köszöntésére összpontosul a figyelem. Irodalmi összeállításokat, szimpóziumot, honismereti vetélkedőt és művészi műsort szentelnek a Nagy Egyesülésnek. Kellőképpen megemlékeztek a hadsereg napjáról is. Bekapcsolódtak a könyvnapok eseményeibe, könyves akcióik előreláthatóan gyarapítják az olvasók számát, amely máris megközelíti az 1500-at. Az említett művészi műsorok főszereplői a központ műkedvelő csoportjai, szólistái: a fúvósok mellett a még híresebb vegyeskar, a népi zenekar és az énekesek, az irodalmi csoport és a szavalók meg a többiek, akik rendszeresen, alaposan készülnek, hogy a novemberi fesztiváli szereplésen új programjukkal is a lehető legeredményesebben, mutatkozzanak be. A központ hírnevét öregbítő munkásszínházak már meg is mérettetett, a román tagozat szép moldvai turnéval hívta fel ismét magára a figyelmet és november első felében egy bistritai, illetve slatinai hagyományos színjátszó fesztiválra is meghívást kapott. Lelkesen játszik és próbál a magyar tagozat is, az előbbi Everac staféta nevűzuta, az utóbbi Baranga Kerge birka című darabjával nevezett be a Megéneklünk, Románia országos fesztivál VIL rendezvénysorozatára. Újdonság lesz ezen a szakaszon, hogy a nemrég alakult képzőművészeti kör legtehetségesebb tagjai is jelentkeznek munkáikkal. Mindez remélhetőleg oda vezet, hogy a központ megismételheti az előző rendezvénysorozaton elért kimagasló eredményt, az országos első helyezést. A rajt, az őszi újraindulás biztató, hisszük, hogy hasonló lesz a folytatás.