Záhony Körzeti Átrakó, 1978 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1978-01-01 / 1. szám

A művelődés és a sport fellegvárai A Záhonyban folyó beruházá­si munkák közül elkészült és átadásra került a felújított mű­velődési ház és az új ZVSC öl­töző. A művelődési és sport­­lehetőségeket most már az igé­nyek szerint lehet kielégíteni, ha nem is fővárosi szinten. Az építők keze nyomán külső megjelenésében is, esztétikailag is megújult épület várja a mű­velődni vágyókat. Az épület azonban nemcsak új köntöst ka­pott. Az I. ütemben elkészült az előadóterem, mely mozgatható térelválasztó fallal egyszerre két rendezvény párhuzamos lebonyo­lítására is lehetőséget nyújt. Nehéz körülmények A könyvtár a közművelődés­ben elfoglalt komoly szerepéhez mérten olvasóteremmel és kü­lön raktári résszel bővült. A ré­gi társalgó helyén vegyes ren­deltetésű klubterem és a legma­gasabb igényeket is kielégítő stúdió várja az érdeklődőket. Az összekötő folyosó kialakítása nem egyszerűen az átköltözést biztosítja az előtér és az előadó­terem, valamint az irodák kö­zött, hanem kiállítóterem is. Az egyedi kályhás fűtést már az I. ütem lebonyolításával központi fűtés váltotta fel. A II. ütem kivitelezésének megkezdése után — ha nehezebb körülmények között is — de mű­ködhetett a mozi, a könyvtár, a klub. Az ifjúsági pinceklubot fel­­kellett költöztetni, az építés idő­tartamára a büfé ideiglenesen kiköltözött. Az építés és az üze­meltetés nehéz időszakasza már csak mint emlék marad meg, mint egy-egy szűkre szabott létszámmal megrendezett ün­nepség, vagy emeletes — két szék egymásra helyezésével, a néző ötletével kialakított pá­holy — ülőhelyekkel a mozi. Tartalom kell A II. ütem kivitelezése is meg­valósult. Az előtér, a színházte­rem, az öltözők, a büfé és ki­szolgáló helyiségek tetszetős fal­burkolatot kaptak, melyhez jól illeszkedik a helyiségek világí­tása. Az emelt nézőtéren az új székek nemcsak a jobb rálátási lehetőséget, hanem a kényelmet is biztosítják. Minden a helyére került, most már a korábban visszafogott igények kielégítésé­től is sürgetve. A pinceklub leköltözött a régi helyére. Máris jelzik a falakon látható ábrák, jelek, hogy a fia­talok birtokba vették a pincét. A színpadon még avatott kezek érintése nélkül áll­ az új zongo­ra. Az új vetítőgép csillogó ob­­jektívje a vetítővásznat „keresi” üzemre ,készen. A teljességhez hiányzik az ud­vari park és a hátsó kerítés, mely a nyári szabadtéri szóra­kozás lehetőségét hivatott bizto­sítani. A nagyobb dolgok ezután kö­vetkeznek. A teljes birtokbavétel mellett tartalommal megtölteni a művelődési házat. Ez a na­gyobb dolog. Hogy milyen is le­gyen a tartalom, ez már a la­kosság igényein és az igények kielégítésének lehetőségein, szer­vezésén, a tervszerű munkán múlik. Természetesen az igényig eljutni kevés, a rendezvények lá­togatókat, résztvevőket, aktív, cselekvő embereket is várnak. A szemnek is tetszetős belső ki­képzés csak a külszín, mely egy­­ ideig hat az új varázsával, ám rendezvények atmoszférája, mondanivalója­­ az, amely tö­megeket vonz, nevel, tudatot formál, de kikapcsolódást és él­ményt is nyújt. Legyen színházi előadás, film­vetítés, klub vagy szakköri fog­lalkozás,­ vagy bármilyen ren­dezvény, ami a művelődési ház programjába bekerül, az mind ér­tünk, az itt dolgozó emberért van, mi viszont éljünk igénye­inknek megfelelően ezekkel a le­hetőségekkel. Új pályák A szellemi karbantartás és pihenés lehetősége mellett a test, a fizikum karbantartására Vasutasok Szakszervezete és a a MÁV vezérigazgatósága a jólé­ti alapból mindig jelentős ös­­­szegeket juttatott Záhonynak. Ezekkel a lehetőségekkel alakult úgy ki a sporttelep, hogy a lab­darúgás mellett más verseny­­sportok lebonyolítására is alkal­massá vált. Az új öltöző-mosdó épülete csak az első komolyabb, de máris sokat jelentő lépés a magasabb igények kielégítésé­hez. Az öltözők egyszerre több szakosztály versenyéhez jó kö­rülményeket biztosítva oldják meg az alapfeltételeket. Az épü­let edző-kondicionáló terme so­kat segít az edzések megfelelő szintű gyakorlati végrehajtásá­hoz és a birkózók szűkebbre fo­gott edzéseihez. A társalgó a sakkszakosztály helyproblémá­it, edzéslehetőségeit és a verse­nyek megrendezését oldja meg. Az iroda és a kisterem a szak­osztályok és a sportvezetés ügy­viteli munkáját oldja meg ked­vezően. A felszerelések tárolá­sa, mosása központosított. Húzó­­dásos sérülések helyi kezelésé­hez nyújt lehetőséget a kis me­dence. Összességében a technikai ol­dal jelentőset lépett előre. Az új öltöző első komolyabb láncsze­me annak a távlatokat is érin­tő­ fejlesztésnek, mely a játékte­rek, pályák bővítését, korszerű­sítését jelenti. Már megkezdődött az atlétikai pálya korszerűsíté­se, a régi labdarúgó edzőpálya füvesítése, bekerítése. A napok­ban elkészült kézilabdapálya villanyvilágítást kap. Az új te­rület igénybevételével kosár­labda-, tollaslabda-, teniszpá­lyák megépítésére kerül sor. Városépítés A művelődési és sportolási le­hetőségek tálalva vannak, illetve lesznek. A szabad idő eltöltését most már cselekvő részvétellel csak akarni kell. A városrendezési tervben sze­replő létesítmények: ifjúsági ház, köztisztasági fürdő, tornacsar­nok, városi park és azon belül a zsurki pihenőpark, mind az igények magasabb szinten tör­ténő kielégítését fogják biztosí­tani. Szükséges is, mert a la­kosok száma nő a városépítés előrehaladásával, ezzel együtt nő a művelődni, pihenni és szóra­kozni vágyók száma is. A lehe­tőségek skálája olyan széles kell hogy legyen, mely biztosítja a gyerekektől az idősebb generá­cióhoz tartozókig az igények megvalósítását. A kitűzött célok, feladatok megoldása a művelődésben és a sportban összehangoltan oldható meg. Ugyancsak egybehangolt cselekvési programmal és áldo­zatvállalással lehet megteremte­ni a feltételek egy részét, ha kell körzeti szinten meghirdetett ak­ciókkal. A lehetőségek előttünk állnak, csak bátran élnünk kell vele. Balogh Imre Ifjúsági fórum a pályafenntartási főnökségen December elején mintegy 40 meghívott fiatal részvételével zajlott le az ifjúsági fórum a pályafenntartáson. Az ifjúság helyzetével, társadalmi szerepé­vel, a fiatalok nevelésével kap­csolatos munka össztársadalmi érdek és feladat, s ennek meg­felelően a hatékonyabb munkát az eredmények szolgálatába kell állítani — mondotta többek kö­zött Lilik Mihály a pft-főnök­­ség vezetője megnyitó beszédé­ben. A fórum során 14 fiatal in­tézett kérdést a vezetéshez. A kérdések a pályakezdés, a to­vábbtanulás lehetőségeiről, családalapításról, lakáshoz való a jutásról, sportolási és kulturális lehetőségekről, az anyagi és er­kölcsi megbecsülésről, a munka­helyi beilleszkedésről szóltak. Örömmel nyugtázta a főnök­ség vezetése, hogy fiataljaikon keresztül a pályafenntartás jö­vője — az öregedés ellenére — kedvezően alakul. A vezetés zárszavában arra kérte a fiata­lokat, hogy az általuk megis­mert kongresszusi dokumentu­mok ismeretében vegyenek részt a feladatok végrehajtásában. Egeressi Zsigmond Számítógépes társaság alakult December 15-én Nyíregyhá­zán megalakult a Neumann Já­nos Számítógéptudományi Tár­saság megyei szervezete. A tár­saság célja, hogy elősegítse számítógéppel foglalkozó szak­a emberek tájékoztatását, képzését és továbbképzését, segítse egy­más munkájának jobb megisme­rését. A záhonyi számítógépes csoportból 13-an lettek tagjai a szervezetnek, amely a 9 tagú elnökségbe választotta Mikó Ádámot, a területi üzemegység vezetőjét. K­isebb helyeken az a szokás, hogy nem az utcát kérdi az ember, ha érdek­lődik valaki után, hanem a nevet mondja, akit keres. Így tettem én is, ahogy az első idősebb embert megláttam. Meg­álltam a kocsival és átszóltam a keríté­sen. — Nem ismeri-e véletlenül Tóth Sándor nyugdíjas vasutast? Ő egy pillanat­ra abbahagyta a kerékpárpumpálást, rám nézett, aztán megnyomkodta a kereket, s miután meggyőződött, hogy elég kemény, csak aztán válaszolt. — Már hogyne ismerném. Amikor én vagyok. Bár — mondta most már mosolyog­va miközben a pumpát a helyére rakta — sokszor az ember még saját magát sem is­meri eléggé. Hát így ismerkedtünk meg az utcán át, hogy aztán a beszélgetést már bent folytassuk a jól fűtött szobában, Sanyi bá­csival. Ugyanis így hívták és hívják őt ma is a körzetben, vezetői, beosztottai egy­aránt. Jól mondom? — Nagyon jól. Nézze, nálam a rang csak megszólítás, cím, arra jó, hogy ráírjuk a borí­tékra. Mert különben csak az ember szá­mít, aki mindezek mögött van. Az, hogy hogy dolgozik, becsülete, szorgalma stb. — Pedig úgy tudom, a vasútnál erre sokat adnak? — Igen, pláne a régi rendszerben. Hi­szen még egy olyan mondás is volt, hogy a vasút az állam az államban. És én ezt ta­pasztaltam is 1939-ben, amikor vasúthoz kerültem 17 éves fejjel. Pályafenntartó munkásnak vették fel. Nehéz munka volt. Krampácsolni, talpfákat cserélni, stb. Na, szóval,­­már akkor rájöttem, hogy bizony itt a rang sokat számít. Elég volt, ha csak ket­ten kimentünk munkára, már jött velünk egy felügyelő. És az természetesen nem dolgozott. Nézte, ellenőrizte, hogy mi ho­gyan csináljuk a munkát. — Miért a vasutat választotta munka­helyéül? Dolgozva — — Választás nem volt. Egy olyan kis faluban, mint Vámospércs, örültem, hogy bejutottam. Tudja hányan lettek volna a helyemre? A fél falu. Hiszen úgy mondták, nyugdíjas állás. Hej, szegény anyámnak de meg kellett kenni a kereket, hogy forog­jon a főnöknél. Hogy hány tyúk, kacsa meg tojás bánta, csak az isten tudja. — Hogy került Záhonyba? — Amikor fogságból hazajöttem 1947- ben, visszamentem a vasúthoz. Ott Vámos­­pércsen, a szülőfalumban. Na, egyszer, amikor kimentünk dolgozni, jött hozzánk egy bőrkabátos elvtárs, aki megkérdezte, ki a párttag köztünk. Hát egyedül voltam. Igaz, én is csak tagjelölt. Az igazsághoz tartozik, hogy már a Szovjetunióban, ami­kor megtanultam­­ a nyelvet, végeztem egy kisebb propaganda szemináriumot. Ott tud­tam meg, hogy tulajdonképpen mi van itt­hon és­ hát mire számíthatok, ha hazajövök. Ez az elvtárs megkérdezte, nem volna-e kedvem Záhonyba jönni, kocsirendezőnek. Nem sokat gondolkoztam. Igent mond­tam. Úgy, hogy már 1948-ban itt dolgoz­tam. T­óth Sándor élete, munkája csak et­től az időtől számít igazán, ahogy ő mondja. Hiszen a fiatal kommu­nista ettől a naptól kezdve együtt nőtt nap­ról napra a hatalmas pályaudvarral, átra­kóval. Örült az eredményeknek és bos­­­szankodott, búsult, ha nem sikerült vala­mi. Tanult, képezte magát éjjel-nappal, számítva rá, hogy ha a párt szólítja, ké­szen legyen. Hiszen tudta, hogy az akkori munkásösszetétel Záhonyban nagyon ve­gyes, s jócskán akadtak olyanok is, akik sem írni, sem olvasni nem tudtak. nyugdíjban — Hát az már biztos, — veszi át ismét a szót Sándor bácsi, —­ olyan, hogy szer­vezettség, aztán munkafegyelem, összeszo­kottság nem igen lehetett akkor beszélni nálunk. Még a jogaival csak-csak tisztá­ban volt mindenki, de a kötelességét, azt már nehezebben tanulta meg. Persze az adottságok is olyanok voltak, és egyáltalán a szociális feltételek, kedvezmények. Hát követelni is bizony ennek megfelelően le­hetett. Amit tenni lehetett, az a türelem, a megértés volt, ami kellett ahhoz, hogy ezeket az embereket nevelni, formálni tudjuk. Ezzel kapcsolatban, amire ma is büszke vagyok: úgy jöttem el 37 év után a vasúttól, hogy nekem talán még hangos szóváltásom sem volt senkivel. Pedig Tóth Sándor aztán benne volt a társadalmi munka sűrűjében. Kezdte mint bizalmi, aztán nemsokára a pártvezetőség tagja lett, majd 1956 után, amikor a Ma­gyar Szocialista Munkáspártot szervezték, a több mint száz tagból álló alapszervezet titkárává választották. Munkája, helyeseb­ben mondva, pluszmunkája ezután még fontosabb, még felelősségteljesebb lett. Szívesen csinálta? — Ha az ember tudatában van annak, hogy fontos, amit csinál, az nagyon lénye­ges. Én meggyőződésből tettem, amit tet­tem. Éreztem, nemcsak elismerik, megbe­csülik a munkámat. Ezt nemcsak a sok ki­tüntetés bizonyítja, amit kaptam, ennek is nagyon örül az ember, hiszen többszörös kiváló vasutas vagyok. 1962-ben a Munka Érdemérem bronz fokozatával tüntettek ki. De ezen túlmenően az embereknek, a mun­kásoknak, kommunistáknak a szeretete, megbecsülése, az az ami az én részemről mindennél többet ért. — Maradjunk talán még a kitüntetés­nél, hiszen Tóth Sándort, aki 1968-ig alap­szervezeti titkár és ezután a párt végrehaj­tó bizottságának tagja, 1971-ben a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki, majd 1977. április 4-én már mint nyugdí­jas Szabolcs-Szatmár megye kitüntetettje lett. Ugyanis Sándor bácsi 1977. márciusá­tól a jól megérdemelt nyugdíját élvezi. — Milyen érzés munka nélkül? — Nem tudom. Mert az igaz, hogy nyugdíjas lettem, de munkám az van bőven. Nem akarok nagy szavakat használni, hi­szen aki ismert, meg­ismer engem Záhony­ban, tudja rólam, hogy nemcsak bírtam, dolgozni, de ha netán furcsán hangzana is, szerettem is. Szerettem, mert napról napra láttam, a munkám gyümölcsét, a munkám értelmét. Egy új, egy nagy fejlődő kombi­nátot, amiben az én munkám is benne van. És szerettem, mert ahogy már mondtam is, megbecsültek mint társadalmi munkást, pártmunkást, de úgy is, mint kocsirendezőt, vagy később, amikor kocsimesteri teendőt láttam el. A záhonyi MÁV-csomópont egyik legrégibb és legaktívabb pártmun­kása volt. Hogyan tudta össze­egyeztetni a család és a napi munkájával? — Én úgy érzem, nemcsak voltam, de ma is az vagyok. Hiszen továbbra is tagja vagyok a párt-vb-nek és elnöke a Hazafi­as Népfront nagyközségi bizottságának. De ezenkívül is bejárok a régi munkahe­lyemre és segítek, ha kell, ha igénylik a segítségemet. — A család? Két fiam van és három unokám. Ha néha-néha elgondolkozom raj­ta, vagy ha egyáltalán­­ felvetődik bennem, hogy megérte-e, elég, ha rájuk nézek, úgy érzem, igen. Ha újra kezdeném, akkor is így csinálnám. Falcsik Ferenc

Next