Állami Deák Ferenc gimnázium, Zalaegerszeg, 1930
Gőbel J. Árpád 1886—1931. Pünkösd szombatján a Szentlélek jövetelét vártuk, amikor este hirtelen hasított a lelkünkbe a római távirat, hogy a legjobb barát, férj és apa, a szépért élő és haló tanár és művész nincs többé. A fájdalom most is sajog bennünk, nehezen is tudunk felocsúdni belőle annál is inkább, mert szegény barátunkat oly hirtelenül és váratlanul vitte el az isteni akarat és mert messze, idegenben, családjától és mindenkitől távol, akiket szeretett és akikhez ragaszkodott, búcsúzott el az élettől és annak minden szépségétől, ami után mindig úgy szomjazott. Mikor Rómába indult, úgy búcsúzott tőlünk, mint daliás, erőtől, hittől, bizalomtól duzzadó férfi és halálában úgy hagyott itt minket, hogy még kihűlt testének sem mondhattunk utolsó Isten hozzádot. Gőbel Árpád élete az utolsó hetekig látszólag sima, zavartalan folyású, boldog és harmonikus élet volt. Még a világháború zivatara sem ragadta ki a meleg családi fészekből, mert diák korában kezdődő szívbaja miatt, amit azonban sem ő maga, sem más nem tartott veszedelmesnek, nem lehetett katona. Pedig ez a látszólag nyugodt élet épen úgy tele volt belső küzdelemmel, mint minden igazi művészé. Az ő pályája bére is olyan volt mint Nessus vére: égetett. A művészetét állandóan tökéletesíteni akarta, magával, mint művésszel sohasem volt eléggé megelégedve, mindig magasabbra tört, újabb és nagyobb problémákat keresett, mialatt mi sokszor csodálkozva gyönyörködtünk azokban a szépségekben, melyeket művészete előttünk föltárt. És mikor feljutott a csúcsra, amikor megnyíltak előtte a legelőkelőbb fővárosi kiállítócsarnokok, akkor esett ki fiatal kezéből az ecset. Régi német család nagyon magyar lelkű gyermekének született 1886-ban Orsován. A középiskolát Temesváron és Lugoson, a Képzőművészeti Főiskolát Budapesten végezte. Rövid Selmecbányái és nyíregyházi tanárkodás után 1911-ben intézetünkhöz került rajztanárnak és ettől az időtől fogva, több mint 20 esztendeje, minden munkáját és szeretetét iskolája, művészete és családja közt osztotta meg. 1930 decemberében ösztöndíjjal ment Rómába, hogy az örök városban tanulmányozza az elmúlt korok nagy mestereit és tökéletesítse a maga művészetét. Már hazafelé készülődött, amikor 1931. május 23-án rövid szenvedés után örökre lehunyta szemét. Gőbel Árpád ambiciózus volt, mint tanár, kiváló, mint művész, hűséges és odaadó, mint barát. Idejének nagy részét az iskolában töltötte, a diákok között, vagy a festőásvány mellett. Roppant szorgalmú és munkabírású ember volt, aki a szebbnél-szebb képek hosszú sorával ajándékozott meg bennünket. Különösen a táj és csendéletfestésben tűnt ki; az ilyen tárgyú képei szín- és vonalharmóniájukkal, rajzbeli tökéletességükkel, klasszikus derűjükkel a legszigorúbb kritikust is csak elismerésre késztethetik. Különösen szépek Rómában festett képei, melyek azonban, sajnos, csak ezután kerülhetnek a nagyközönség elé. De rajongott ő a szépnek minden fajtájáért és megnyilatkozásáért. Amihez nyúlt, az széppé vált a keze alatt. Nemcsak kiváló festőművészt, hanem