Zalai Hírlap, 1957. április (2. évfolyam, 77-99. szám)

1957-04-02 / 77. szám

1957. április 2. Göcseji expresszen ... Ne csóválják kérem a fejü­ket. A celli vonat öreg masi­náinak az a dolguk, hogy nap mint nap végigballagják Céh­től­ Zalaegerszegig a pályát. Az újságíró pedig azért az, hogy mindig nyitott szemmel járjon, mindenütt fellelje a té­mát és ha megtalálta, akkor meg is írja azt. * Érdemes megfigyelni, hogy miként alakul, változik hétről hétre az emberek véleménye. Emlékszem, amikor megjelent a kormány rendele­te a mun­kásőrségek megalakításáról sok gunyoros megjegyzést lehetett hallani, sokan lebiggyesztették a szájukat, ha szóba került a munkásmilicia. Ma pedig . . . » «Tudod, először azt hit­tem, újra tüntetni akarnak, mint decemberben. A Margit­­híd felől jött a hang, de úgy zúgott az utca, hogy szinte megrettentem. Na mondom, baj van. De azon látom ám, hogy nyugodt, fegyelmezett sorokban jönnek a «tüntetők». A Nyuga­tinál, a híd pesti hídfőjénél már látni lehetett, hogy vörös zászló leng a kezükben. Egé­szen megnyugodtam. Ismersz jól, én is szeretem úgy hazá­mat, mint bárki más, de októ­berben meg novemberben any­­nyiszor láttam csirkefogók ke­zében nemzeti zászlót, annyira visszaéltek a hazafisággal, hogy azóta megnézem ki hi­vatkozik a hazaszeretetre, ki­nek a kezében van a nemzeti­­színű lobogó. Ott jó kezekben volt. Tömött sorokban jöttek. Majd egyforma szép munkás­­overálban, fegyelmezetten, szi­gorú komolysággal. Akárcsak az igazi katonák.» Mindezt két zalabéri fiatal­ember beszélgetéséből lestem el. Az egyik Budapesten dolgo­zik, tegnap jött haza. A buda­pesti munkásezredek szombat délutáni felvonulásáról beszélt. Beszéltet most már Amerika Hangja amit akar, a munkás­tömegek nem hagyják még egy­­szer megtéveszteni magukat. Van erejük, szervezettségük és egységes pártjuk. Nem lesz többet ellenforradalom sem ok­tóberben, sem máskor. Erre biztosíték többek között a munkásság fegyveres szerveze­te, a munkásmilícia is. * Érdekes elgondolkoztató tör­ténetet hallottam szombat dél­után a türjei állomáson. Egy ismrősöm nevetve újságolta, hogy pár nappal ezelőtt csoma­got kapott külföldről. Ott él ugyanis egy régi ismerőse, aki­vel együtt jártak iskolába an­nak idején még a harmincas évek derekán. Az iskolaévek elmúltával aztán szétszórta őket az élet. A háború alatt találkoztak párszor, de azért a régi ismeretséget évenként egy­két levél erejéig azóta is fenn­tartották, legutóbb talán ta­valy nyáron váltottak egymás­sal üdülési kártyát. A külföldi barát a tengerpartról, ismerő­söm pedig Bala­tonföldvárról üdvözölte a másikat. Aztán jött az októberi vihar. Úgy látszott, hogy végképp elszakadt a ba­rátság egész vékonyra kopott a szála is, de lám a minap cso­mag érkezett a külföldi barát­tól. Mondanom sem kell, milyen kíváncsisággal figyeltünk is­merősöm elbeszélésére. Vajon mit küldhetett a külföldi jó­barát. «Nylont, karórát, auszt­rál gyapjút» — indult meg gyorsan a találgatás, kinek-ki­­nek a fantáziája és szükségle­te szerint. Ismerősöm nem ha­gyott sokáig kétségben ben­nünket. «Képzeljék el — mondta küszködve a felfelé törő kaca­gással. — A csomagban két szál kolbász, egy fél rúd téli­szalámi, egy narancs és egy tábla csokoládé volt. Még a na­­rancsot és a csokoládét meg­értem. De, hogy kolbászt küld­jön nekem, ide Magyarország­ra? Vágtam én akkora disznót, hogy még májusra sem fogy le a padlásról a kolbász. Külön­ben a boltok is tele vannak vele.» Osztozom véleményében. Nem élünk valami fényesen, sok a gondunk, bajunk, de azért ott tényleg nem tartunk már, hogy ilyen kolbásznyi gyorssegélyre volna szükségünk. Az ismeret­len külföldi jóbarát bizonyára rosszul van informálva, amin nem is csodálkozom, hisz elég jól ismerem a nyugati hírügy­nökségek módszereit. Az ő el­vük ma is változatlan. Egy vagy két hazugságot még raj­takaphatnak, de ha mindig ha­zudsz, végül is elhiszik, mert a sok hazug hírt már nem tudják ellenőrizni. * Két nemesvitai ember (kis község, Tapolca mellett) uta­zott velem múlt héten. Ők me­sélték az alábbi Mikszáth anek­­dotáival vetélkedő igaz törté­netet. Jártain­ vitték a községi bi­kát. «Biztos — ami biztos» ala­pon négyen is fogták ők crmét, de bizony ez sem volt elég. Az erős, ideges állat ugyanis meg­ijedt valamitől, az orrfoltot tartó atyafit egy lökéssel a hóba teremtette, társára pedig olyan mérgesen horkant rá, hogy ijedtében az is elengedte a botot. Nem úgy a másik ket­tő, akik hosszabb kötéllel tar­tották féken az állatot. Persze a rúd és a karika fékező hatá­sának hiányában az ő helyze­tük is egyszeribe veszélyessé vált. Viszont karakán embe­rek voltak, nem ijedtek meg, hanem két oldalról kispanol­­ták a kötelet és igyekeztek lé­pést tartani a megvadultan ro­hanó állattal. Szerencsére a bika a falu gyümölcsöse felé tartott és így nagy üggyel-baj­­jal oda tudták irányítani egy cseresznyefához. A kötelet kö­rülhurkolták a fa derekán, ma­guk pedig villámgyorsan fel­másztak a fára. Vérfagyasztó percek következtek ezután. Az állat a fára csavart kötelet mindenáron el akarta szakíta­ni. Hatalmas erővel rángatta tehát a fát. Végül is a bátrab­bik (vagy a gyávábbik) leug­rott és berohant a faluba se­gítségért. A tanácsnál pedig gyorsan összeült a kupakta­nács és végül is úgy döntöttek, hogy a megvadult állatot agyon kell lőni. Csakhogy, a faluban nem volt senkinek sem lőfegyvere. Várni viszont nem igen lehetett, mert a fánma­­radt ember élete veszélyeztet­ve volt. A kötél is bármely pillanatban elszakadhatott, a fa is kidőlhetett a megvadult állat döfködései következtében. A tanácselnök mentette meg a helyzetet. Gyorsan telefonált a rendőrőrsre, ahonnan rövi­desen kimentek és elhárították a nagy veszedelmet. Azóta ember legyen a talpán az az idegen, aki Nemesvitán véletlenül is szóbahozza a dol­got. A szomszédos községekben persze annál inkább hallani, még a gyerekek is azt kiabál­ják, ha meglátnak egy vitai le­gényt: Fel a fára, jön a bika. Az ember egyébként nem is gondolná, hogy derék rendőr­őrseinknek milyen váratlan, szokatlan és a szolgálati sza­bályzatban egyáltalán nem sze­replő feladatot kell néha meg­­oldaniuk. Vasvári F. ZALAI HÍRLAP Jegyzetek a Köztársaság téri munkásgyűlésről Szomorkás, előrehajló idő volt pénte­ken délután Budapesten. De az örökké sürgő forgatag új színeket kapott négy óra felé. A vá­ros különböző pontjairól kisebb-nagyobb cso­portok indultak el a munkásgyűlések felé. A legtöbb ember a Köztársaság tér felé in­dult, ahol pontosan öt hónappal ezelőtt az el­lenforradalom bestiálisan meggyilkolt sok munkás-paraszt fiatalt és velük együtt a mun­kásmozgalom több kipróbált harcosát. * A Murányi ulcából tíz-tizenkét em­ber, főképpen az idősebb generációhoz tartozók fordultak ki a Thököly útra. A kezekben nem­zetiszínű és piros zászlók. Ahogy a főútvonalra érnek, dal zendül az ajkakon. „Fel vörösök, proletárok.” A forgalom lelassul, sokan meg­állnak, integetnek. S egyszerre csak egy bar­naruhás ember lelép az úttestről és csatlakozik a kis csoporthoz. S a barnaruhást egyre töb­ben követik. A Keleti-pályaudvaron várakozókból is töb­ben csatlakoznak, s mire a Rottenbiller utcáig érnek, már legalább kétszázan mennek együtt, kéz a kézben. S harsan a jelszó: „Munkás ököl vasököl, oda sújt, ahova költ!” Majd újra da­lol a munkások serege. „Munka hadának a lé­pése dobog...” Szinte visszhangként felel nekik egy más­irányból jövő nagyobb csoport dala: „Sej, a mi lobogónkat fényes szedők fújja...!” Érezhető, látható, hogy ezeket az embe­reket nem kellett valahol az üzemben sorba állítani. Maguktól jönnek, mert hallani akar­ják a párt szavát, mert harcolni, tenni akar­nak a párt, a saját célkitűzéseikért. Azért, hogy még egy ellenforradalmi tragédia ne ráz­hassa meg az országot. A sok kis csoport hatalmas folyammá egyesül, még mielőtt a térre ér. Munkásőrök irányítják a forgalmat. Az acélszürke egyenruhát derékszíj szorítja össze, a bal karon vörös karszalag, és géppisz­toly a mellen. A külső kép csak ezt mutatja, de mutat még egy nagyon fontos dolgot. Azt, hogy túl­nyomó többségükben munkában edzett, idő­sebb emberek. Munkások. S az idősebbek mel­lett ott vannak a munkás ifjak és asszonyok is. 1346—47 kommunista rendezőgárdistáiból ismerek fel néhányat. Ezek az elvtársak már abban az időben is készek voltak a párt vé­delmére, nem kímélve időt és fáradságot. Most újra itt vannak. Szívük minden dobbanása a kommunista eszméé, s ha nem egyet közülük hosszabb időn keresztül mellőzték is, most újra az első vo­nalba léptek, félretéve minden sérelmet. Mert ezt kívánja kommunista becsületérzésük és a dolgozó nép ügye. * A gyűlés csak öt órakor kezdődött, de már négy órakor rengeteg ember állt a téren, vagy sétált. Aki közel akart lenni az emel­vényhez, az el sem mozdult helyéről. A tűz­oltók nagy zenekara munkásindulókat játszott, és a várakozók átvették a hangot, énekeltek. A szűk utcák ontották az embereket. Zászló­erdő, több tízezer emberi fej idézi Majakovsz­kij egyik versének részletét a nagy Leninről. S a hangok orkánja egy-egy elhangzott jelszó után feltört, megrezzentette a környező házak ablakait, és azok szívét, akik ma a sötétbe hú­zódva, ellenségesen figyelik kibontakozásunk nagyszerű útját.­­ Sorsait csak kíváncsiskodni jöttek el. Lát­ni, hallani akartak. De ebben a hatalmas kohó­ban nincs, nem lehet közömbös senki. Magával ragad az esemény nagyszerűsége, a hatalmas tömeg. Idős házaspár üldögél az egyik távolabbi padon. Valószínűleg józsefvárosi nyugdíjasok, akik mindennap kijönnek a térre, hogy néze­lődjenek, levegőzzenek. A növekvő tömeg lassan eléri, körülöleli megszokott padjukat. Felnéznek az emberekre és figyelnek a hangokra. A bácsi odasúg asszonyának. Októberben egyszer sem volt egyszerre ennyi ember egy helyen. A néni rábólint. Harsan egy jelszó: „Védd a munkáshatalmat!” A bácsi hangosan megszólal: Úgy van! Arca lassan kipirul. Már fölállt és úgy kapcsolódik reszketős, öreges hangja a nagy hangszimfóniába, mint egy gyenge oboa a szimfonikus zenekaréba, külön nem hallatszik, de mégis melegebb szint ad az egésznek. Mire megkezdődik a gyűlés, a néni és bácsi már állnak a padon és onnan lefelé beszélve tájékoztatnak, s ha olyasmit látnak, ami különösen fontos vagy számukra új, lelke­sednek. 1946 május elsejének levegőjét éreztem ezen a márciusi napon. Molnár István Hírek a letenyei járásból Szabálysértés miatt eljárás indult Kovács László oltárci lakos el­len, mert az állami erdőből fát lopott. Mivel kisebb mennyi­ségről volt csak szó, így nem került bíróság elé, hanem a já­rási tanács 490 forintra bün­tette szabálysértés miatt és kö­telezte a kár megtérítésére. Hasonlóan szabálysértés miatt vonták felelősségre Józsa László oltárci lakost, aki szin­tén fát lopott. Őt 300 forint bírságra és az okozott kár meg­térítésére kötelezték. Megbírságolták Kránicz Márton és Kránicz István petriventei lakosokat, akik a tejcsarnoknak átadott tejet meghamisították. Ezeket a zavarosban halászokat a já­rási tanács igazgatási osztálya 203—200 forint bírsággal súj­totta és kötelezte 50—50 forint vegyvizsgálati díj megfizetésé­re. Bővebb az áruválaszték, de még van tennivaló a letenyei járásban Az októberi eseményeket kö­vető időben a járásban is dü­höngött a felvásárlási láz. A kereskedelem dolgozói helyt­álltak, s úgy bővítették a kész­leteket, ahogy saját hatáskö­rükben tudták. Az utolsó ne­gyedévben 137,6 százalékos tervteljesítést értek el. Azóta egyre­­bővült a kereskedelmi választék, és ma már elérték, hogy az október előtti időknek 801—90 százalékára sikerült feltölteni a boltokat. Most tex­tilből van nagy kereslet, és a helyes áruelosztással kell egyenlő arányokat létesíteni a textilfajták között. A járásban mezőgazdasági kisgépekből van hiány. Kellene kapa, vető­gép, borona, és egyéb kisgé­pek. Hiányzik a marhasó, a kerékpárlánc, az anódtelep, a zománcáru. A járási tanács ke­reskedelmi felügyelője állandó ellenőrzést végez. Nemrégen például a Letenyei Körzeti Földművesszövetkezetben vé­geztek ellenőrzést, ahol sza­bálytalanságokat tapasztaltak, többek között a pultalatti ki­szolgálást. Új hajók épülnek Kínában Kína állami tengerjárói és folyami kereskedelmi hajó­parkja ebben az évben 110 0OO tonnát kitevő, 108 új hajóval gazdagodik. Ez a hajózási ton­na űrtartalom növekedésében rekordévet jelent. Az új hajók között lesznek személy- és teherszállító, tan­koló, vontató­ és világítóhajók. Az elmúlt négy év alatt több mint 311 0­00 tonna új hajóval gyarapodott a kínai kereske­delmi flotta. Az első ötéves tervben előírt 400 090 tonnás új hajóépítést ez év végére túltel­jesítik. 3. Mit tettünk az adófegyelem megszilárdítása érdekében ? A nagykanizsai járás dolgozó parasztságának adófizetési készésge az elmúlt években ál­talában jónak mondható, amit bizonyít, hogy egy negyedév ki­vételével tervét teljesítette. Az állandóan javuló állampolgári és adófizetési fegyelem annak tulajdonítható, hogy a terme­lők meg vannak arról győződ­ve, hogy az adó a szocialista építés egyik fontos eszköze. Az elmúlt évek során az adó­tervek teljesítésében a járás községei közül különösen ki­emelkedően jó munkát végez­tek Alsórajk, Bajcsa, Balaton­­magyaród, Eszteregnye, Gara­­bonc, Homokkomárom, Kisko­­márom, Komárváros, Zalaka­­ros, Szepetnek. A felsorolt köz­ségekben a kialakult és alkal­mazott helyes pénzügyi intéz­kedések révén éveken keresztül nem kellett komolyabb kény­szerintézkedéseket tenni az adótervek rendszeres teljesítése érdekében. A járás területén vannak olyan községek, mint pl. Belez­na, Pátró, Surd, Sormás, Nagy­­récse, Csapi, Újudvar, ahol a termelőknek többsége nem te­kinti a szocializmus építésének fontos eszközének az adófize­tési tervek teljesítését. Ezek a termelők nem eléggé érzik, hogy kormányzatunk csak­ ak­kor tudja az állam­háztartásán belül helyesen és eredményesen biztosítani a dolgozók életszín­vonalának emelését, ha az elő­írt adóját minden adófizető időben rendezi. Ezekben a köz­ségekben majdnem legtöbb esetben csak akkor voltak haj­landók adót fizetni, amikor ve­lük szemben a pénzügyi dolgo­zók kényszerintézkedéseket fo­ganatosítottak. Fontos megem­líteni, hogy a felsorolt közsé­gekben a nemfizetés egyik fő­­oka — megítélésünk szerint — a lakosság túlterheléséből is mutatkozott, amit megfelelő konkrét tények kapcsán a fel­sőbb szerveink felé már több­ízben közöltünk. Az elmúlt évek jó adófizetési morálját azonban nagyon meg­zavarta az október 23-át köve­tő ellenforradalom. Az ellen­­forradalom idején lábra kapott különböző politikai és gazdasá­gi elméletek (rémhírek) nem­csak a termelők körében oko­zott zavart és nemtörődömsé­get az adófizetéssel kapcsolato­san, hanem községi tanácsaink és pénzügyi dolgozóink fejében is összekuszáltságot, bizonyta­lanságot okozott. A járás területén nagyon sok helyen felütötte fejét több olyan nézet (hátralékok elengedése, előírt kötelezettségek mérséklé­se, stb.), aminek következtében az adófizetés majdnem teljesen leállt. Az ellenforradalmárok és ezek által megtévesztett dolgo­zók azzal akarták aláásni a kor­mány egészséges munkálkodá­sát, és ezzel egyidőben zűrza­vart és inflációt előidézni, hogy „a Kádár-kormánynak nem fi­zetünk, nem tudjuk, kié lesz az a pénz, amit fizetünk”. 1957. év­ben viszont az a hír terjedt el, hogy a kormány a begyűjtést eltörölte ugyan, de az adót a többszörösére emeli, amit úgy­sem tudnak a termelők kifizet­ni, ezért nem fizetnek semmit. Nagyon sok adózó elhitte a za­­vart keltő jóslatokat és ez aka­dályozta az adófizetésben. A járás jelenlegi lemaradásá­hoz az is hozzájárult, hogy az adóügyi dolgozók és községi ta­nácsaink november, december, január hónapokban nem köve­telték meg az állampolgári fe­gyelmet és a kötelezettségek teljesítését. Igaz, hogy az el­lenforradalom több helyen szét­verte a községi tanácsokat, s mindaddig, amíg ezeken a he­lyeken nem történt meg a ta­nácsi vezetők törvényes vissza­állítása és megerősítése, nem is foglalkozhatott senki az adó­fizetéssel. A járási tanács vég­rehajtó bizottságának az emlí­tett időszakban a legfontosabb feladata volt, hogy községi ta­nácsainkat, azok végrehajtó bi­zottságait és tanácstagjait meg­erősítse, ezek részére kellő fel­világosítást, tájékoztatást ad­jon, hogy ők megkezdhessék a helyes politikai tisztánlátás alapján a történtek helyes ér­tékelésével munkájukat. A pénzügyi tervek teljesítése érdekében és az állampolgári fegyelem minden termelőnél lévő helyreállítására a járási tanács végrehajtó bizottsága a pénzügyi osztállyal karöltve az intézkedések sorozatát tette meg. Első és legfontosabb lé­pésnek tar­tot­ta a végrehajtó bi­zottság a személyi kérdések rendezését, politikai és szak­mai szemponttól megfelelő em­bereket állítottak a feladatok végrehajtásának élére, akik az aelőszedést nem népszerűtlen feladatnak tekintik, h­anem tudják, hogy népgazdaságunk megerősítése, az infláció veszé­lyének teljes megszüntetése, a forint értékének megőrzése, a népgazdaság egységes és mind ütemes vérkeringésének beindí­tása függ ettől a munkától. A pénzügyi osztály a végrehajtó bizottság segítségével a kellő oktató és tájékoztató munka ré­vén igyekezett biztosítani min­den pénzügyi dolgozónál a meg­felelő szellemet és a munkához való jog, magabiztos hozzáál­lást. Az adófelügyelők az adóügyi dolgozókkal és a községi taná­csok végrehajtó bizottságaival együtt fontos feladatnak tekin­tették és jelenleg is tekintik a termelőkkel való beszélgetést, részükre a helyes felvilágosítás megadását. A tapasztalat is bi­zonyítja, hogy az eredmények-­­ ne­k egyik legjobb módszere ez. Pénzügyi törvényeink tiszte­letben tartása, dolgozó paraszt­ságunk kormányunkkal szem­beni bizalma érdekében az el­múlt év novemberében és de­cemberében az adóf­elügyelők bevonásával orvosoltuk az adó­fizetők jogos panaszait. A já­rásban 12 000 dolgozó parasztot ért elemi kár­­(fagy peronosz­­póra, jég), amit a helyszíni ki­vizsgálás alapján megállapítot­tak, s kb. 3 millió forint össze­gű adótörlést eszközöltünk és ezt valamennyi panaszossal írásban közöltük. Az említett intézkedések elle­nére több községben mégsem javult a fizetési készség, ezért a járási tanács végrehajtó bi­zottsága kijelölte azokat a köz­ségeket, ahol példamutató kényszerintézkedéseket kell fo­ganatosítani azokkal szemben, akiknél a fizetési képesség meg­van, azonban hiányzik a fize­tési készség. A kényszerintézke­dések foganatosítására kijelölt­­ községekben az intézkedések megtétele után meg is volt az eredmény. Azonban a további tapasztalatok azt bizonyították, hogy a terv teljesítése érdeké­ben nemcsak 3—4 községben válik szükségessé a zálogolások alkalmazása, hanem 20—25 köz­ségben. Ezért elrendeltük, hogy mindazokban a községekben, ahol lemaradás van, foganato­sítsanak zálogolásokat, aminek jogerőre emelkedése után — amennyiben az előírt adó nem nyer rendezést — biztosítani kell a transzferálást. A szocializmus építése meg­követeli, hogy munkánk közép­pontjába a törvényességet állít­suk és a törvényesség mindkét oldalának a betartását megkö­veteljük, hogy tanácsaink­ és adóügyi dolgozóink az eljárásuk során a legszigorúbban tartsák be a fennálló rendelkezéseket, de ugyanakkor a dolgozó pa­rasztok is tiszteletben tartva népköztársaságunk törvényeit, tegyenek eleget adófizetési kö­telezettségüknek. Bár az ország — az ellenforradalom követ­keztében — nehéz anyagi hely­zetben van, a­ kormány még­sem növelte a parasztság adó­terheit, mert arra törekszik, hogy a termelés növeléséhez megfelelő anyagi fedezet áll­jon a parasztság rendelkezésé­re, hogy minél több kisgépet, szerszámot, műtrágyát, nö­vényvédőszert, stb-t vásárolhas­son. De éppen mivel az ország ne­héz anyagi gondokkal küzd, szüksége is van minden forint­ra, hogy mielőbb kilábaljunk nehézségeinkből. Adót mindig kellett fizetni. Mai helyzetünk­ben azonban sokszorosan fon­tos, hogy parasztságunk ennek jelentőségét megértse és ma­gáévá tegye. Szorgalmas mun­káján kívül ezzel járulhat hoz­zá leginkább ah­hoz, hogy mi­előbb helyreállítsuk a károkat s teljes rendet, nyugodt életet teremtsünk minden területen. Aki ezeket nem akarja meg­érteni, és nem mutat fizetési készséget, azokkal szemben a törvény teljes szigorát fogjuk alkalmazni. Népköztársaságunk kormá­nya az eddigi pozitív munkára építve továbbra is bízik dolgo­zó parasztságunkban, meg van győződve arról, hogy termelő­ink helyesen értékelik az ok­tóber 23. óta eltelt idő esemé­nyeit, ebből kiindulva odaadó, helytálló munkájukkal bebizo­nyítják kiállásukat a munkás­paraszt kormány mellett. Mun­kánk csak akkor lesz teljes és eredményes, ha ez a bizalom nemcsak a kormány részéről mutatkozik meg, a parasztság felé,­ hanem fordítva, a paraszt­ság részéről is, melynek leg­­­főbb bizonyítéka az állampol­ s­gári kötelezettségek maradék­talan teljesítése. Maruska János, a nagykanizsai járási tanács vb. elnöke

Next