Zalai Hírlap, 1957. április (2. évfolyam, 77-99. szám)
1957-04-02 / 77. szám
1957. április 2. Göcseji expresszen ... Ne csóválják kérem a fejüket. A celli vonat öreg masináinak az a dolguk, hogy nap mint nap végigballagják Céhtől Zalaegerszegig a pályát. Az újságíró pedig azért az, hogy mindig nyitott szemmel járjon, mindenütt fellelje a témát és ha megtalálta, akkor meg is írja azt. * Érdemes megfigyelni, hogy miként alakul, változik hétről hétre az emberek véleménye. Emlékszem, amikor megjelent a kormány rendelete a munkásőrségek megalakításáról sok gunyoros megjegyzést lehetett hallani, sokan lebiggyesztették a szájukat, ha szóba került a munkásmilicia. Ma pedig . . . » «Tudod, először azt hittem, újra tüntetni akarnak, mint decemberben. A Margithíd felől jött a hang, de úgy zúgott az utca, hogy szinte megrettentem. Na mondom, baj van. De azon látom ám, hogy nyugodt, fegyelmezett sorokban jönnek a «tüntetők». A Nyugatinál, a híd pesti hídfőjénél már látni lehetett, hogy vörös zászló leng a kezükben. Egészen megnyugodtam. Ismersz jól, én is szeretem úgy hazámat, mint bárki más, de októberben meg novemberben anynyiszor láttam csirkefogók kezében nemzeti zászlót, annyira visszaéltek a hazafisággal, hogy azóta megnézem ki hivatkozik a hazaszeretetre, kinek a kezében van a nemzetiszínű lobogó. Ott jó kezekben volt. Tömött sorokban jöttek. Majd egyforma szép munkásoverálban, fegyelmezetten, szigorú komolysággal. Akárcsak az igazi katonák.» Mindezt két zalabéri fiatalember beszélgetéséből lestem el. Az egyik Budapesten dolgozik, tegnap jött haza. A budapesti munkásezredek szombat délutáni felvonulásáról beszélt. Beszéltet most már Amerika Hangja amit akar, a munkástömegek nem hagyják még egyszer megtéveszteni magukat. Van erejük, szervezettségük és egységes pártjuk. Nem lesz többet ellenforradalom sem októberben, sem máskor. Erre biztosíték többek között a munkásság fegyveres szervezete, a munkásmilícia is. * Érdekes elgondolkoztató történetet hallottam szombat délután a türjei állomáson. Egy ismrősöm nevetve újságolta, hogy pár nappal ezelőtt csomagot kapott külföldről. Ott él ugyanis egy régi ismerőse, akivel együtt jártak iskolába annak idején még a harmincas évek derekán. Az iskolaévek elmúltával aztán szétszórta őket az élet. A háború alatt találkoztak párszor, de azért a régi ismeretséget évenként egykét levél erejéig azóta is fenntartották, legutóbb talán tavaly nyáron váltottak egymással üdülési kártyát. A külföldi barát a tengerpartról, ismerősöm pedig Balatonföldvárról üdvözölte a másikat. Aztán jött az októberi vihar. Úgy látszott, hogy végképp elszakadt a barátság egész vékonyra kopott a szála is, de lám a minap csomag érkezett a külföldi baráttól. Mondanom sem kell, milyen kíváncsisággal figyeltünk ismerősöm elbeszélésére. Vajon mit küldhetett a külföldi jóbarát. «Nylont, karórát, ausztrál gyapjút» — indult meg gyorsan a találgatás, kinek-kinek a fantáziája és szükséglete szerint. Ismerősöm nem hagyott sokáig kétségben bennünket. «Képzeljék el — mondta küszködve a felfelé törő kacagással. — A csomagban két szál kolbász, egy fél rúd téliszalámi, egy narancs és egy tábla csokoládé volt. Még a narancsot és a csokoládét megértem. De, hogy kolbászt küldjön nekem, ide Magyarországra? Vágtam én akkora disznót, hogy még májusra sem fogy le a padlásról a kolbász. Különben a boltok is tele vannak vele.» Osztozom véleményében. Nem élünk valami fényesen, sok a gondunk, bajunk, de azért ott tényleg nem tartunk már, hogy ilyen kolbásznyi gyorssegélyre volna szükségünk. Az ismeretlen külföldi jóbarát bizonyára rosszul van informálva, amin nem is csodálkozom, hisz elég jól ismerem a nyugati hírügynökségek módszereit. Az ő elvük ma is változatlan. Egy vagy két hazugságot még rajtakaphatnak, de ha mindig hazudsz, végül is elhiszik, mert a sok hazug hírt már nem tudják ellenőrizni. * Két nemesvitai ember (kis község, Tapolca mellett) utazott velem múlt héten. Ők mesélték az alábbi Mikszáth anekdotáival vetélkedő igaz történetet. Jártain vitték a községi bikát. «Biztos — ami biztos» alapon négyen is fogták ők crmét, de bizony ez sem volt elég. Az erős, ideges állat ugyanis megijedt valamitől, az orrfoltot tartó atyafit egy lökéssel a hóba teremtette, társára pedig olyan mérgesen horkant rá, hogy ijedtében az is elengedte a botot. Nem úgy a másik kettő, akik hosszabb kötéllel tartották féken az állatot. Persze a rúd és a karika fékező hatásának hiányában az ő helyzetük is egyszeribe veszélyessé vált. Viszont karakán emberek voltak, nem ijedtek meg, hanem két oldalról kispanolták a kötelet és igyekeztek lépést tartani a megvadultan rohanó állattal. Szerencsére a bika a falu gyümölcsöse felé tartott és így nagy üggyel-bajjal oda tudták irányítani egy cseresznyefához. A kötelet körülhurkolták a fa derekán, maguk pedig villámgyorsan felmásztak a fára. Vérfagyasztó percek következtek ezután. Az állat a fára csavart kötelet mindenáron el akarta szakítani. Hatalmas erővel rángatta tehát a fát. Végül is a bátrabbik (vagy a gyávábbik) leugrott és berohant a faluba segítségért. A tanácsnál pedig gyorsan összeült a kupaktanács és végül is úgy döntöttek, hogy a megvadult állatot agyon kell lőni. Csakhogy, a faluban nem volt senkinek sem lőfegyvere. Várni viszont nem igen lehetett, mert a fánmaradt ember élete veszélyeztetve volt. A kötél is bármely pillanatban elszakadhatott, a fa is kidőlhetett a megvadult állat döfködései következtében. A tanácselnök mentette meg a helyzetet. Gyorsan telefonált a rendőrőrsre, ahonnan rövidesen kimentek és elhárították a nagy veszedelmet. Azóta ember legyen a talpán az az idegen, aki Nemesvitán véletlenül is szóbahozza a dolgot. A szomszédos községekben persze annál inkább hallani, még a gyerekek is azt kiabálják, ha meglátnak egy vitai legényt: Fel a fára, jön a bika. Az ember egyébként nem is gondolná, hogy derék rendőrőrseinknek milyen váratlan, szokatlan és a szolgálati szabályzatban egyáltalán nem szereplő feladatot kell néha megoldaniuk. Vasvári F. ZALAI HÍRLAP Jegyzetek a Köztársaság téri munkásgyűlésről Szomorkás, előrehajló idő volt pénteken délután Budapesten. De az örökké sürgő forgatag új színeket kapott négy óra felé. A város különböző pontjairól kisebb-nagyobb csoportok indultak el a munkásgyűlések felé. A legtöbb ember a Köztársaság tér felé indult, ahol pontosan öt hónappal ezelőtt az ellenforradalom bestiálisan meggyilkolt sok munkás-paraszt fiatalt és velük együtt a munkásmozgalom több kipróbált harcosát. * A Murányi ulcából tíz-tizenkét ember, főképpen az idősebb generációhoz tartozók fordultak ki a Thököly útra. A kezekben nemzetiszínű és piros zászlók. Ahogy a főútvonalra érnek, dal zendül az ajkakon. „Fel vörösök, proletárok.” A forgalom lelassul, sokan megállnak, integetnek. S egyszerre csak egy barnaruhás ember lelép az úttestről és csatlakozik a kis csoporthoz. S a barnaruhást egyre többen követik. A Keleti-pályaudvaron várakozókból is többen csatlakoznak, s mire a Rottenbiller utcáig érnek, már legalább kétszázan mennek együtt, kéz a kézben. S harsan a jelszó: „Munkás ököl vasököl, oda sújt, ahova költ!” Majd újra dalol a munkások serege. „Munka hadának a lépése dobog...” Szinte visszhangként felel nekik egy másirányból jövő nagyobb csoport dala: „Sej, a mi lobogónkat fényes szedők fújja...!” Érezhető, látható, hogy ezeket az embereket nem kellett valahol az üzemben sorba állítani. Maguktól jönnek, mert hallani akarják a párt szavát, mert harcolni, tenni akarnak a párt, a saját célkitűzéseikért. Azért, hogy még egy ellenforradalmi tragédia ne rázhassa meg az országot. A sok kis csoport hatalmas folyammá egyesül, még mielőtt a térre ér. Munkásőrök irányítják a forgalmat. Az acélszürke egyenruhát derékszíj szorítja össze, a bal karon vörös karszalag, és géppisztoly a mellen. A külső kép csak ezt mutatja, de mutat még egy nagyon fontos dolgot. Azt, hogy túlnyomó többségükben munkában edzett, idősebb emberek. Munkások. S az idősebbek mellett ott vannak a munkás ifjak és asszonyok is. 1346—47 kommunista rendezőgárdistáiból ismerek fel néhányat. Ezek az elvtársak már abban az időben is készek voltak a párt védelmére, nem kímélve időt és fáradságot. Most újra itt vannak. Szívük minden dobbanása a kommunista eszméé, s ha nem egyet közülük hosszabb időn keresztül mellőzték is, most újra az első vonalba léptek, félretéve minden sérelmet. Mert ezt kívánja kommunista becsületérzésük és a dolgozó nép ügye. * A gyűlés csak öt órakor kezdődött, de már négy órakor rengeteg ember állt a téren, vagy sétált. Aki közel akart lenni az emelvényhez, az el sem mozdult helyéről. A tűzoltók nagy zenekara munkásindulókat játszott, és a várakozók átvették a hangot, énekeltek. A szűk utcák ontották az embereket. Zászlóerdő, több tízezer emberi fej idézi Majakovszkij egyik versének részletét a nagy Leninről. S a hangok orkánja egy-egy elhangzott jelszó után feltört, megrezzentette a környező házak ablakait, és azok szívét, akik ma a sötétbe húzódva, ellenségesen figyelik kibontakozásunk nagyszerű útját. Sorsait csak kíváncsiskodni jöttek el. Látni, hallani akartak. De ebben a hatalmas kohóban nincs, nem lehet közömbös senki. Magával ragad az esemény nagyszerűsége, a hatalmas tömeg. Idős házaspár üldögél az egyik távolabbi padon. Valószínűleg józsefvárosi nyugdíjasok, akik mindennap kijönnek a térre, hogy nézelődjenek, levegőzzenek. A növekvő tömeg lassan eléri, körülöleli megszokott padjukat. Felnéznek az emberekre és figyelnek a hangokra. A bácsi odasúg asszonyának. Októberben egyszer sem volt egyszerre ennyi ember egy helyen. A néni rábólint. Harsan egy jelszó: „Védd a munkáshatalmat!” A bácsi hangosan megszólal: Úgy van! Arca lassan kipirul. Már fölállt és úgy kapcsolódik reszketős, öreges hangja a nagy hangszimfóniába, mint egy gyenge oboa a szimfonikus zenekaréba, külön nem hallatszik, de mégis melegebb szint ad az egésznek. Mire megkezdődik a gyűlés, a néni és bácsi már állnak a padon és onnan lefelé beszélve tájékoztatnak, s ha olyasmit látnak, ami különösen fontos vagy számukra új, lelkesednek. 1946 május elsejének levegőjét éreztem ezen a márciusi napon. Molnár István Hírek a letenyei járásból Szabálysértés miatt eljárás indult Kovács László oltárci lakos ellen, mert az állami erdőből fát lopott. Mivel kisebb mennyiségről volt csak szó, így nem került bíróság elé, hanem a járási tanács 490 forintra büntette szabálysértés miatt és kötelezte a kár megtérítésére. Hasonlóan szabálysértés miatt vonták felelősségre Józsa László oltárci lakost, aki szintén fát lopott. Őt 300 forint bírságra és az okozott kár megtérítésére kötelezték. Megbírságolták Kránicz Márton és Kránicz István petriventei lakosokat, akik a tejcsarnoknak átadott tejet meghamisították. Ezeket a zavarosban halászokat a járási tanács igazgatási osztálya 203—200 forint bírsággal sújtotta és kötelezte 50—50 forint vegyvizsgálati díj megfizetésére. Bővebb az áruválaszték, de még van tennivaló a letenyei járásban Az októberi eseményeket követő időben a járásban is dühöngött a felvásárlási láz. A kereskedelem dolgozói helytálltak, s úgy bővítették a készleteket, ahogy saját hatáskörükben tudták. Az utolsó negyedévben 137,6 százalékos tervteljesítést értek el. Azóta egyrebővült a kereskedelmi választék, és ma már elérték, hogy az október előtti időknek 801—90 százalékára sikerült feltölteni a boltokat. Most textilből van nagy kereslet, és a helyes áruelosztással kell egyenlő arányokat létesíteni a textilfajták között. A járásban mezőgazdasági kisgépekből van hiány. Kellene kapa, vetőgép, borona, és egyéb kisgépek. Hiányzik a marhasó, a kerékpárlánc, az anódtelep, a zománcáru. A járási tanács kereskedelmi felügyelője állandó ellenőrzést végez. Nemrégen például a Letenyei Körzeti Földművesszövetkezetben végeztek ellenőrzést, ahol szabálytalanságokat tapasztaltak, többek között a pultalatti kiszolgálást. Új hajók épülnek Kínában Kína állami tengerjárói és folyami kereskedelmi hajóparkja ebben az évben 110 0OO tonnát kitevő, 108 új hajóval gazdagodik. Ez a hajózási tonna űrtartalom növekedésében rekordévet jelent. Az új hajók között lesznek személy- és teherszállító, tankoló, vontató és világítóhajók. Az elmúlt négy év alatt több mint 311 000 tonna új hajóval gyarapodott a kínai kereskedelmi flotta. Az első ötéves tervben előírt 400 090 tonnás új hajóépítést ez év végére túlteljesítik. 3. Mit tettünk az adófegyelem megszilárdítása érdekében ? A nagykanizsai járás dolgozó parasztságának adófizetési készésge az elmúlt években általában jónak mondható, amit bizonyít, hogy egy negyedév kivételével tervét teljesítette. Az állandóan javuló állampolgári és adófizetési fegyelem annak tulajdonítható, hogy a termelők meg vannak arról győződve, hogy az adó a szocialista építés egyik fontos eszköze. Az elmúlt évek során az adótervek teljesítésében a járás községei közül különösen kiemelkedően jó munkát végeztek Alsórajk, Bajcsa, Balatonmagyaród, Eszteregnye, Garabonc, Homokkomárom, Kiskomárom, Komárváros, Zalakaros, Szepetnek. A felsorolt községekben a kialakult és alkalmazott helyes pénzügyi intézkedések révén éveken keresztül nem kellett komolyabb kényszerintézkedéseket tenni az adótervek rendszeres teljesítése érdekében. A járás területén vannak olyan községek, mint pl. Belezna, Pátró, Surd, Sormás, Nagyrécse, Csapi, Újudvar, ahol a termelőknek többsége nem tekinti a szocializmus építésének fontos eszközének az adófizetési tervek teljesítését. Ezek a termelők nem eléggé érzik, hogy kormányzatunk csak akkor tudja az államháztartásán belül helyesen és eredményesen biztosítani a dolgozók életszínvonalának emelését, ha az előírt adóját minden adófizető időben rendezi. Ezekben a községekben majdnem legtöbb esetben csak akkor voltak hajlandók adót fizetni, amikor velük szemben a pénzügyi dolgozók kényszerintézkedéseket foganatosítottak. Fontos megemlíteni, hogy a felsorolt községekben a nemfizetés egyik főoka — megítélésünk szerint — a lakosság túlterheléséből is mutatkozott, amit megfelelő konkrét tények kapcsán a felsőbb szerveink felé már többízben közöltünk. Az elmúlt évek jó adófizetési morálját azonban nagyon megzavarta az október 23-át követő ellenforradalom. Az ellenforradalom idején lábra kapott különböző politikai és gazdasági elméletek (rémhírek) nemcsak a termelők körében okozott zavart és nemtörődömséget az adófizetéssel kapcsolatosan, hanem községi tanácsaink és pénzügyi dolgozóink fejében is összekuszáltságot, bizonytalanságot okozott. A járás területén nagyon sok helyen felütötte fejét több olyan nézet (hátralékok elengedése, előírt kötelezettségek mérséklése, stb.), aminek következtében az adófizetés majdnem teljesen leállt. Az ellenforradalmárok és ezek által megtévesztett dolgozók azzal akarták aláásni a kormány egészséges munkálkodását, és ezzel egyidőben zűrzavart és inflációt előidézni, hogy „a Kádár-kormánynak nem fizetünk, nem tudjuk, kié lesz az a pénz, amit fizetünk”. 1957. évben viszont az a hír terjedt el, hogy a kormány a begyűjtést eltörölte ugyan, de az adót a többszörösére emeli, amit úgysem tudnak a termelők kifizetni, ezért nem fizetnek semmit. Nagyon sok adózó elhitte a zavart keltő jóslatokat és ez akadályozta az adófizetésben. A járás jelenlegi lemaradásához az is hozzájárult, hogy az adóügyi dolgozók és községi tanácsaink november, december, január hónapokban nem követelték meg az állampolgári fegyelmet és a kötelezettségek teljesítését. Igaz, hogy az ellenforradalom több helyen szétverte a községi tanácsokat, s mindaddig, amíg ezeken a helyeken nem történt meg a tanácsi vezetők törvényes visszaállítása és megerősítése, nem is foglalkozhatott senki az adófizetéssel. A járási tanács végrehajtó bizottságának az említett időszakban a legfontosabb feladata volt, hogy községi tanácsainkat, azok végrehajtó bizottságait és tanácstagjait megerősítse, ezek részére kellő felvilágosítást, tájékoztatást adjon, hogy ők megkezdhessék a helyes politikai tisztánlátás alapján a történtek helyes értékelésével munkájukat. A pénzügyi tervek teljesítése érdekében és az állampolgári fegyelem minden termelőnél lévő helyreállítására a járási tanács végrehajtó bizottsága a pénzügyi osztállyal karöltve az intézkedések sorozatát tette meg. Első és legfontosabb lépésnek tartotta a végrehajtó bizottság a személyi kérdések rendezését, politikai és szakmai szemponttól megfelelő embereket állítottak a feladatok végrehajtásának élére, akik az aelőszedést nem népszerűtlen feladatnak tekintik, hanem tudják, hogy népgazdaságunk megerősítése, az infláció veszélyének teljes megszüntetése, a forint értékének megőrzése, a népgazdaság egységes és mind ütemes vérkeringésének beindítása függ ettől a munkától. A pénzügyi osztály a végrehajtó bizottság segítségével a kellő oktató és tájékoztató munka révén igyekezett biztosítani minden pénzügyi dolgozónál a megfelelő szellemet és a munkához való jog, magabiztos hozzáállást. Az adófelügyelők az adóügyi dolgozókkal és a községi tanácsok végrehajtó bizottságaival együtt fontos feladatnak tekintették és jelenleg is tekintik a termelőkkel való beszélgetést, részükre a helyes felvilágosítás megadását. A tapasztalat is bizonyítja, hogy az eredmények- nek egyik legjobb módszere ez. Pénzügyi törvényeink tiszteletben tartása, dolgozó parasztságunk kormányunkkal szembeni bizalma érdekében az elmúlt év novemberében és decemberében az adófelügyelők bevonásával orvosoltuk az adófizetők jogos panaszait. A járásban 12 000 dolgozó parasztot ért elemi kár(fagy peronoszpóra, jég), amit a helyszíni kivizsgálás alapján megállapítottak, s kb. 3 millió forint összegű adótörlést eszközöltünk és ezt valamennyi panaszossal írásban közöltük. Az említett intézkedések ellenére több községben mégsem javult a fizetési készség, ezért a járási tanács végrehajtó bizottsága kijelölte azokat a községeket, ahol példamutató kényszerintézkedéseket kell foganatosítani azokkal szemben, akiknél a fizetési képesség megvan, azonban hiányzik a fizetési készség. A kényszerintézkedések foganatosítására kijelölt községekben az intézkedések megtétele után meg is volt az eredmény. Azonban a további tapasztalatok azt bizonyították, hogy a terv teljesítése érdekében nemcsak 3—4 községben válik szükségessé a zálogolások alkalmazása, hanem 20—25 községben. Ezért elrendeltük, hogy mindazokban a községekben, ahol lemaradás van, foganatosítsanak zálogolásokat, aminek jogerőre emelkedése után — amennyiben az előírt adó nem nyer rendezést — biztosítani kell a transzferálást. A szocializmus építése megköveteli, hogy munkánk középpontjába a törvényességet állítsuk és a törvényesség mindkét oldalának a betartását megköveteljük, hogy tanácsaink és adóügyi dolgozóink az eljárásuk során a legszigorúbban tartsák be a fennálló rendelkezéseket, de ugyanakkor a dolgozó parasztok is tiszteletben tartva népköztársaságunk törvényeit, tegyenek eleget adófizetési kötelezettségüknek. Bár az ország — az ellenforradalom következtében — nehéz anyagi helyzetben van, a kormány mégsem növelte a parasztság adóterheit, mert arra törekszik, hogy a termelés növeléséhez megfelelő anyagi fedezet álljon a parasztság rendelkezésére, hogy minél több kisgépet, szerszámot, műtrágyát, növényvédőszert, stb-t vásárolhasson. De éppen mivel az ország nehéz anyagi gondokkal küzd, szüksége is van minden forintra, hogy mielőbb kilábaljunk nehézségeinkből. Adót mindig kellett fizetni. Mai helyzetünkben azonban sokszorosan fontos, hogy parasztságunk ennek jelentőségét megértse és magáévá tegye. Szorgalmas munkáján kívül ezzel járulhat hozzá leginkább ahhoz, hogy mielőbb helyreállítsuk a károkat s teljes rendet, nyugodt életet teremtsünk minden területen. Aki ezeket nem akarja megérteni, és nem mutat fizetési készséget, azokkal szemben a törvény teljes szigorát fogjuk alkalmazni. Népköztársaságunk kormánya az eddigi pozitív munkára építve továbbra is bízik dolgozó parasztságunkban, meg van győződve arról, hogy termelőink helyesen értékelik az október 23. óta eltelt idő eseményeit, ebből kiindulva odaadó, helytálló munkájukkal bebizonyítják kiállásukat a munkásparaszt kormány mellett. Munkánk csak akkor lesz teljes és eredményes, ha ez a bizalom nemcsak a kormány részéről mutatkozik meg, a parasztság felé, hanem fordítva, a parasztság részéről is, melynek legfőbb bizonyítéka az állampol sgári kötelezettségek maradéktalan teljesítése. Maruska János, a nagykanizsai járási tanács vb. elnöke