Zalai Hírlap, 1958. február (3. évfolyam, 27-50. szám)
1958-02-01 / 27. szám
1 ZALAI HÍRLAP Hogyan hozhatók vissza a mesterséges Holdak? Irta: D. Petrov Az utóbbi évek viágszakirodalma a bolygóközi űr meghódításának ezt az «ütemtervét» jelöle meg: 1957— 1958. — felbocsátják az első mesterséges holdat, amelyen nem lesznek semmiféle műszerek. 1958— 1969. — felbocsátják az első kisméretű (15—50 kilogramm) automatizált szputnyikot, amelyben már áramforrással ellátott berendezés is lesz. 1961—1965. — megjelennek az első automatizált szputnyikok, amelyekben műszerek és áratok kapnak helyet. 1965—1970. — felbocsátják a Holdat megkerül-.ő, televíziós készülékkel ellátott automatizált rakétát. 1970—1975. — létrehozzák a bolygóközi állomásokat, az állandó típusú szputnyikokat, amelyeken már emberek is lesznek. 1975—1980. — az űrhajók, fedélzetükön emberekkel elindulnak a Holdra, a világegyetem bolygóira. Az első szovjet mesterséges Holdak azonban gyökeresen megváltoztatták ezt az «ütemtervet». Ma már túl vagyunk azon, amit 1965-re irányoztak elő Ma az az egyik legidőszerűbb probléma, hogyan lehet visszahozni a Földre a szputnyikokat, amelyek teljesítették feladatukat a kozmikus űrben. Ha például sikerült volna épségben visszahozni Lajka kutyát, a kozmosz első utasát, úgy a tudományos kísérlet értéke még nagyobb lett volna. A kozmoszba felbocsátott állatok megmentése abból a célból, hogy tanulmányozzuk a kozmikus viszonyok huzamos hatását az élő szervezetekre, nem az egyetlen ok, amely arra kényszerít, hogy a szputnyikok viszszahozásának problémájával foglalkozzunk. A kozmikus térségbe felbocsáthatnak olyan műszereket, amelyeknek megfeleléseit rádiójelekkel nem lehet a Földre továbbítani. Annak érdekében, hogy a szputnyik a Földre való visszatérése közben ne égjen, vagy ne olvadjon el, ugyanolyan folyamatosan csökkenteni kell a repülés sebességét, mint amilyen folyamatosan növekszik a felbocsátásnál. Biztosítani kell a szputnyik egyenletes, sima lefékezését. Egyébként a mesterséges hold óriási sebességgel beleszáguld az atmoszféra sűrű rétegeibe és elég. Sok külföldi szakember két utat lát a szputnviscok repülési sebességének csökkentésére: először az atmoszférának, mint ellenálló közegnek a felhasználás é s másodszor rakétamotorok alkalmazása. Az első esetben azt javasolják, hogy áramvonalas alakot adjanak a szputnyiknak. A fékesés a következőképpen megy végbe: mikor a szputnyik belefut az atmoszféra felső rétegeibe, sebessége csökken, de aerodinamikus formája következtében az atmoszférától gurulatszerűen visszapattanva visszatér a kozmoszba, ugyanúgy, mint a vízfelszínnel párhuzamosan elhajított kő vissza-visszapattan a víz felületéről. Ilyen formán a szputnyik sokat veszít sebességéből. Ettől kezdve viszonylag még mindig nagy sebességgel, kitolható szárnyakkal »vitorlázhat« vissza a Földre Külföldi szakértők véleménye szerint a lefékezés második módja érdekében a szputnyikot automatikusan irányított rakéta hajtóművel kell ellátni. A reaktív sugarat a fékezés alkalmával nem hátrafelé, hanem ellenkezőleg, előre kell irányítani. Ilyen módon a mesterséges hold sebessége csökken, s a sebesség a rakéta hajtómű hajtóerejének módosítása útján szabályozható. Mikor csupán azokat a műszereket vagy műszerrészeket célszerű visszahozni a Földre, amelyek rádión nem továbbítható információt őriznek. Ezen infornációk közé tartoznak például a Nap és a csillagokkisugárzása ultraibolya és röntgen-részének megfigyelése. Ezt a kisugárzást az atmoszféra ózonja, mint valami szűrő, teljesen felfogja és nem engedi a Földre. A nagy energiájú mag-kölcsönhatások alkalmával a részecskék képződéséről és széteséséről részletesebb adatokat szolgáltathat a kozmikus sugarak tanulmányozása, különleges fotoemulzióval bevont fényképezőelemek segítségével. Külföldön rengeteg terv, elgondolás, javaslat látott napvilágot, íme közülük néhány. Számbavéve ,hogy a fényképezőgépnek egyáltalán nem kell állandóan a szputnyikkal együtt repülnie, javasolják, hogy az exponált filmszalagot egy kis patron segítségével jóval előbb hozzák vissza a Földre, mielőtt a szputnyik megszünteti keringését. Ezt a berendezést a terv szerint a hordozórakéta harmadik lépcsőjébe szerelt fékező rakétához kellene csatolni. A készülék a rádióberendezésen és a filmszalag megőrzésére szolgáló patronon kívül tartalmazzon vékony, nem rozsdásodó acéllemezekből készült, összehajtogatott gömböt, amely az ejtőernyő szerepét tölti majd be és egy ballont, amely gázzal tölti meg a gömböt. A Földről a kellő pillanatban megérkezik a jeladás. Az exponált filmszalag a nátronba kerül, az összehajtogatott gömb a patronnal, a rádióállomással és a fékezőrakétával együtt leválik a hordozórakéta harmadik lépcsőjéről és a fékezőrakéta megkezdi működését. Amikor az üzemanyag kifogy, a ballon csapja automatikusan kinyílik. Az összehajtogatott acélgömböt hélium tölti meg, a gömb leválik a fékezőrakétáról és az exponált szalagot tartalmazó patront és a rádióadót leszállítja a Földre. A terv szerzői kiszámították, hogy az ilyen gömb, ha átmérője 914 milliméter, 227 gramm súlyú patront képes visszahozni a Földre. *■' A mesterséges holdak visszaír hozásának problémája valamilyen módon megoldható. Nemsokára az egyes mesterséges 4holdak páncélozott kazettákat dobnak majd le, amelyek az előre megjelölt körzetben érnek 1 földet. Más mesterséges holdak minden készülékükkel, béren- iédezésükkel, sértetlen utasaikkal együtt épségben földet érnek, 1s Ez a következő lépés a kozímosz meghódítása felé. A 14 napos holdbéli éjszaka egyik képe: tudományos laboratórium egy 9900 méter magas hold-hegy csúcsán. A laboratórium (1) felső részén elhelyezett műszerekhez lift vezet (2), az egyik tetőteraszon elektromos teleszkóp működik (3), a kupola legmagasabb részén meteorjelző készüléket helyeztek el (4), s hasonló célokat szolgál a televízió reléállomása is (5). A 6. számú műszer a rádióadó antennáját ábrázolja. A földmágnesség vizsgálata a sarkvidékeken és a tengereken Míg a világrészek lakott területein dolgozó földmágnességi obszervatóriumok hosszú észleléssorozatai már ma is kielégítő képet adnak az ottani mágnességi viszonyokról, a Sarkvidékek, a Szahara és a tengerek mágneses viszonyai sokkal kevésbé ismeretesek. Ezért is igen fontosak a tudomány számára a Geofizikai Év során e területen végzett megfigyelések. A Szovjetuniónak a Föld pólusain kiépített állomásai jelentős munkát vállaltak e téren. Egy évvel ezelőtt pedig útnak indult egy különleges vitorláshajó, a «ZaTja» is, amelyet úgy építettek meg, hogy alkalmas legyen a tenger mágneses feltérképezésére. Éppen ezért nincsenek vasalkatrészei. Jelenleg Afrikát hajózza körül — 9 hónap alatt —, s útközben a mérési eredmények összehasonlítása céljából több mágneses obszervatórium közelében kiköt. A vetőmagok lumineszcencias elemzése Az utóbbi időben a szovjet népgazdaság különböző területein egyre nagyobb méretekben alkalmazzák a lumineszcenciás elemzési módszert. E módszer segítségével könnyen megállapítható, tartalmaznak-e a vetőmagvak ugyanolyan alakú és színű, egyébként észre sem vehető gyommagvakat. Például a borsó közt igen nehéz észrevenni a takarmányborsót, az ú trabolya sugarak fényében viszont ez nem nehéz feladat, mivel az utóbbi barna színben, az előbbi pedig kékessárga színben villódzik. A lumineszcenciás elemzés lehetővé teszi a búza minőségének meghatározását is, ugyancsak a színhatás alapján. Az életképes vetőmagok még egyszerűen megkülönböztethetők az életképtelenektől. A kísérleti adatok azt igazolják, hogy például a vetőkukoricának nemcsak az életképessége állapítható meg, hanem az is, milyen rejtett betegségben szenved, ami a gyakorlat szempontjából igen fontos. 1058. február 1. legkeményebb anyag Mi lehet keményebb a gyémántnál — a legkeményebb természetes anyagnál? Pedig van ilyen anyag , ez az anyag nemcsak karcolja a gyémántot, hanem jól bírja az olyan magas hőmérsékletet is, amelynél a gyémánt teljesen elég. Ez a csodálatos anyag, amelynek bor azon a neve, a bornak és a nitrogénnek a vegyülete. A borazont Venters amerikai tudós állította elő a mesterséges gyémántok készítésénél alkalmazott technológiával, azaz százezer atmoszférát meghaladó nyomás és több mint 2 ezer fokos hőmérséklet mellett. A borazon kristályok egyelőre még igen kicsik, a homokszemnél nem nagyobbak. Érthető, nagy szükség van olyan anyagra, amely keménység tekintetében nem marad el a gyémánt mögött és amellyel 2500 fokos hőmérsékleten ugyanolyan jól lehet dolgozni ,mint szobai hőmérséklet mellett. Új orvosság — a szekurenin A Távol-Keleten, Kelet-Szibériában, Észak-Kínában és Mandzsúriában igen elterjedt növény a szekurenega. Az összszövetségi gyógyszerintézet ebből az igénytelen növényből vonta ki a szekurenin nevű anyagot. A szekurenin kísérleti ellenőrzése bebizonyította, hogy élénkíti a központi idegrendszer munkáját, a légzést, fokozza a vérnyomást, és az izomtónust, növeli a szívösszehúzódások erejét, s ugyanakkor nem befolyásolja a szív munkájának ritmusát. Emellett a szekurenin csak tizedannyi mérgező, mint a strichnin. A szekurenin igen hathatós eszköznek bizonyult számos idegbetegség, az alacsony vérnyomásban és az általános kimerültségben szenvedő betegek gyógyításánál. Megfigyelték, hogy a szekurenin jelentősen javítja a betegek közérzetét, fokozza munkaképességüket. Ennek alapján a Szovjetunió egészségügyi minisztériuma engedélyezte a szekuvenin széleskörű alkalmazását a gyógyászatban. A gyógyszer mari előállítását most szervezik meg. alagút a La Manche-csatorna alatt A világlapok újra írni kezdtek a leghoszszabb tengeralatti út építéséről, a Franciaország és Anglia közötti szárazföld ötszesi kötéséről, mert az angol kormány nemrég kitjelentette, hogy nem ellenzi többé a La Manche-alagút tervének megvalósítását. Furcsán hangzik, de tény, hogy az angol kormány évtizedekig azon az állásponton volt, hogy ez az alagút veszélyeztetné Anglia biztonságát és az elmúlt hetven év alatt készült számtalan tervet konokul visszautasított. [ Most már majdnem bizonyos, hogy meg is építik az alagutat, mert a Szuezi Csatornatársaság és néhány amerikai tőkés érdeklődik az ügy iránt és hajlandó belefektetni a pénzét. A La Manche-csatorna alatt építendő alapútról egyébként már a múlt század elején beszélni kezdtek. Egy francia mérnök, Thomé de Gamond pedig már 1885-ben részletes tervet is kidolgozott építéséhez, sőt 1875-ben ebből a célból egy francia és egy angol részvénytársaság alakult, amely meg is kezdte a munkát és 4 1885-ben csinált egy 500 méteres szakaszt.. De 4 kénytelen volt a munkát beszüntetni, mert az angol sajtóhadjáratot indított ellene és az angol haza ellenségeinek nevezte építőit. Az angol képviselőház megijedt a sajtóhadjárattól és visszavonta a már kiadott építési engedélyt. Azóta a csatornaépítés terve többször volt a parlament napirendjén, de a katonai körök ellenállása miatt sohasem fogadták el. A második világháború után a haditechnika megváltozott, vele együtt a stratégiai felfogás, és most sokkal könnyebbnek vélik calagúton keresztül esetleg előretörő szárazföldi csapatok elleni védekezést, mint a különböző atombombák és irányított rakéták ellen. Az alagút építésére két tervet dolgoztak ki. Az első egy francia mérnöké, Albert Sartiaux-é, aki Calais-tól Dower-ig egy 35 kilométer hosszú, emeletes vízalatti galériát kíván építeni, amely 110 méterre feküdne a tenger szintje és 45 méterre a tengerfenék alatt. Az eddigi tervek a Dover és Calais közötti egyenes vonalat választották az alagút építésére, mert ezen a legkeskenyebb a csatorna. Bestlevant francia mérnök azonban Folks line, és Cap de Gris között akarja építeni, mert itt a tengerfenék szilárdabb és nagyobb biztonságot nyújt a víz alagútba szivárgása ellen. Az ő tervei szerint az alagút egyes helyeken 400 méter mélyen feküdne a tenger szintje alatt és hosszúsága kb. 45 km lenne. Keresztmetszete nem lenne kerek, hanem tojásdad alakú, benne két emelet. Az alsóm kettős sínpáron futna a villanyvasút, a felső folyosón pedig az autók és egyéb járművek. Naponta kb. 15 000 jármű közlekednék az alagútban. A vállalkozás a mai technikai felszerelés mellett könnyen megvalósítható, csupán 50 milliárd frankba kerül, de ez nem sok, ha arra gondolunk, hogy az algériai háború évente 700 milliárd frankjába kerül Franciaországnak. Ma ez könnyebb feladat, mint egykor a svájci Szent Gotthard alagút építése az Alpok alatt, amikor még villanyenergia sem állt a munkások rendelkezésére.