Zalai Hírlap, 1959. május (4. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-01 / 101. szám

4. AHOL GYEREKFEJJEL LESZ ASSZONY A LÁNY Tótszentmárton, 1959 tavaszán Két apróság támaszkodik a Szent Flórián szobor léckerítésének. Kezükben zsenge sóskaleveleket szorongatva hallgatják az autóból a rádió hangját. Egy fiú és egy kislány. Kettőjük kora nem tesz ki nyolc évet, de tekintetük komoly érdeklődést árul el. Barátkozó hangon szólítom meg a kisfiút, ciki közelebb merészkedett. — Hol szedted a sóskát? — Szavaimra a gyermek ijedten hátrál vissza társnőjéhez, szabad kezével védőleg átkarolja, s szapora hátratekintgetésekkel futnak a templomkert felé. — Mitől ijedtek meg? — nézünk össze tétován, s a választ az érkező vb-elnök, Szommer Pál adja meg. — Ne felejtsd el, hogy Tótszentmártonban vagy! A gyermekek az iskolában tanulnak meg magyarul. Anyanyelvűk: horvát. A község több évszázados múltra tekint vissza. Lakói délszlávok, akik — a Horthyrezsim nemzetiségi politikájának elnyomatásai ellenére is — megőrizték anyanyelvüket, szokásaikat. A felszabadulás utáni évek során Tótszentmárton és a többi délszláv község is egyenrangúvá lett a többi zalai községgel és rövid pár éven belül szorosan felzárkóztak azokhoz. 1949-ben Felszabadulás néven termelőszövetkezetet alakítanak, óvoda és nemzetiségi oktatás indul. A nemzeti kultúra fenntartartására 240 tagú kultúrcsoportot hoznak létre. Az iskolában úttörő csapatot, az iskolából kikerültek pedig 72 taggal KISZ-szervezetet létesítenek. Töb száz kötetes könyvtárukból anyanyelvüknek megfelelő könyveket kölcsönözhetnek. Kukoricakenyértől a mosógépig. Népviseletüket levetették, ma már semmiben sem különbözik ruházatuk más községekétől. Az idősebbek, akik szemtanúi, részesei voltak az átalakulásnak, «cifra nyomorúságnak« említik a múltat. Az egy-két hold föld csak kukoricakenyeret biztosított, s a szűkös mindennapiért látástól vakulásig túrták a földet. Az igavonó barom teje elapadt és a legnagyobb munkaidőben jutott legkevesebb az asztalra. A keserűséget »piáterbe« fojtot-; ták. Wollár Márton — a község; Márton bácsija — 83 éves, de még jó erőben érzi magát. (Tő;le tudjuk meg, hogy a »piáter« borozgatást jelent.) Márton bácsi — aki sok-sok, rég elfelej-tett horvát dalt énekelt" már magnetofon-szalagra — a köz- ség legöregebb embere. Man kában őszült halántéka, napszítta arca jelképe a múltnak. A most serdülő fiatalság az ő meséiből ismeri szülei, nagyszü; lei nyomorúságát, amikor min- den gyermek születésével újabb és újabb gond szakadt a család nyakába. Ma nem ritka az olyan háztartás, ahol mosógéppel mosnak és két-három kerékpár is akad. A községben sok a motorkerépártulajdonos, és 75 család rendelkezik világvevő rádióval. Szaporulat és a nadrágszíj-parcellák. A hársfalopikos falun túl, egymás mellé ragasztott pincék között érünk ki a Nagymező dűlőbe. Zöldellő gabonaföldek, frissen szántott keskeny földsávok váltogatják egymást. Az egyik föld végében három szekér árvul. Közeledtünkre lompos kutya mordul föl az egyik szekér alól gazdahívón, hoszszan elnyújtott ugatással. A barázdán két tehén imbolyog, mögöttük Szalai bácsi mérgelődik, mert sehogy sem tud lépést tartani a két másik ekével, amelyeket lovak húznak. — Nem megy! Már régen végezni kellett volna, de hát a tehén az csak tehén! — törli meg izzadt homlokát. — Gép kellene ide, traktor, aztán jó mélyen megforgatni, hogy a tarack, a verse kiforduljon. Kidobja a vasat! — és megvetéssel int munkájára. — Aztán keresztbe szántani az egészet, igaz-e? — toldja meg Szommer elvtárs. — Hát éppen ideje volna, csak hát.. . nem fejezi be a mondatot. A vihartépett cseresznyefa árnyékából fonott demizsont vesz elő, s invitál: — Práter!.... — s cinkosan nevet. Beszélgetni kezdünk. Lassan indul a szó, aztán mindjobban belemelegszünk, s előtérbe kerül az örökös földprobléma. Az emberek születnek, szaporodnak a családok, s a föld — amely valamikor táblákban állt — egyre kisebb sávokra tagozódik, és ilyen csíkok lesznek, mint ez is. Néha két csíkot összeragasztanak egy-egy házassággal, aztán évek múlva ismét három-, négyfelé hasítják. — Szapora faj a miénk — mondja az ötvenbe hajló gazda —, nem ritka az olyan család, ahol nyolcan, tizen ülik körül az asztalt. — Igaz! — bólint Szommer elvtárs —,hiszen az idén is több sokgyermekes anyát ünnepeltünk a nőnapon. Andróczi Györgyné még pénzjutalmat is kapott a községtől. Az iskolában 204 gyermek tanulja a betűvetést. Az óvodában is 45-en ismerkednek az élettel. A templomkert és az udvarok tele vannak apróságokkal, akik valamennyien helyet kérnek maguknak a világban. A föld pedig már nem nyújt megélhetést. Jelenleg 250 erőteljes férfi vándorolt ki a faluból, hogy a különböző vállalatoknál, építkezéseken keresse meg a család mindennapiját. A férfiak távozásával az öregek és a nők nyakába szakadt a mezei munka. — Nem jól van ez így, de hát.... — ismét kettéharapja a mondatot Szalai bácsi, és — «piáter» lesz belőle. „Petéz robec" A munka, a kenyér utáni hajsza évről évre több fiatalt ragad el a faluból. A világba kiröppentek felé tekintgetnek a lányok, s vasárnaponként a lányos mamák szemlét tartanak a partiképes legények között. Házasságok nem az égben köttetnek. S hogy ez Tótszentmártonban is igaz, arról a gyámhatósághoz benyújtott kérelmek tanúskodnak. Az elmúlt télen 24 házasságot kötöttek, s a menyasszonyok nagyrésze alig töltötte be a 15—16. életévét. Az ekevas nyomán frissen fordul a föld, ropog a perje, szakadnak az éltető szálak. A két telivér hangos fújással áll meg a barázda végén. Gyuricza Antal oldalra billenti az ekét, s mezítlábas lábai feletti zavarában egyre a szélkuszálta haját igyekszik ráncbaszedni. Gyuricza Antal egyike azoknak az ifjú férjeknek, akik januárban esküdtek. Mokány, kreolbőrű fiatalember, túl a katonaidőn, ugyancsak a kivándoroltak közé tartozik. Baranya megyében az egyik nagy vállalatnál talált munkát, ahol 1300—1400 forintot keres havonta. Felesége alig két évvel ezelőtt hagyta el az iskolapadot, s most a kapa fokával veri szét az egybe keményedett hantokat. Félszeg, hívásunkra nem mer közelebb kerülni, szorgalmát megkétszerezve dolgozik. Kérdéseinkre zavartan válaszol. Tizenötéves korában kérte először a házassági engedélyt a gyámhatóságtól. Hogy miért akart férjhez menni? Unta már a sok noszongatást, zsörtölődést amelyet az idősebbektől kapott — »vénlányságáért«. Az engedélyt még nem kézbesítették ki, amikor dacból megmakacsolta magát: — Nem megyek még férjhez! A makacsság szülte önállóság azonban nem soká tartott. Győztek az idősebbek, a »tapasztaltabbak», akik tudták, hogy mi kell a lánynak! És Markos Mária fejére felkerült a «petéz robec« az asszonnyáválás jelképe. Ott kint — a Nagymező dűlő barázdájában — lehajtott fejjel csak ennyit mondott a házasságáról: — Ha lányom születik, tudom, hogyan kell majd nevelnem! — Marica nem a házasság intézményét kifogásolja, hanem azt a furcsa és csaknem egyedülálló szokást, hogy gyerekfejjel kényszerítették házasságba. * A lenyugvó nap hosszú árnyékot vet a falu házaira. S mikor elnyugszik a nap, az árnyék megsemmisül. B. L. a kora reggeli nap fénye csillan a zsenge tavaszi pázsiton. A díszcserjék színes levelei között madarak rebbennek, ha nyílik a kis ajtó, s egy-egy újabb csoport apróság tipeg végig a betonjárdán. Reggel negyed nyolc van. Most nyitott az óvoda, a bölcsőde. Négy,illetve öt év óta koptatják a kerettyei apróságok cipői, a babakocsik kerekei az ide vezető utat, hogy amíg szüleik az olajtermelés érdekében tevékenykednek, gyermekeik — a jövő olajbányászai — az őket megillető körülmények között töltsék el a napot. A fiatal parkból kiemelkedő két épület külsőre nem sokban különbözik a többi lakóépülettől, legfeljebb arányaiban, s az épülethez tartozó napozó terasz árulja el különleges rendeltetését. A bölcsődében — a 80 százalékos kihasználási arányt betartva — tizenhét, az óvodában huszonöt gyermek számára biztosítottak helyet, akik a napi egy forintos szülői hozzájárulásért háromszoriétkezést, játszó ruhát, állandó orvosi és nevelői felügyeletet kapnak. Andor Ilona óvónő szívesen kalauzol végig bennünket a mesébe illő helyiségeken. Il konyhában Csuka Jenőné pirul a tűzhely mellett. Készül az ebéd. A mai menü: nagyobbaknak rántotthús, tejfeles sertésszelet körettel, alma; a kisebbeknek sóskafőzelék rizzsel, citromos alma, piskóta; és a legkisebbnek, Zsillé Pityukénak sárgarépa főzelék, vizes burgonya és reszelt alma. A csecsemőszobában hat kis ágy sorakozik egymás mellett. Közülük csak egy foglalt. Apró lábacskáival rugdalja a hálózsákot a négyhónapos Zsille Pityuka. Egy hónapja van itt, s kereken egy kilót hízott. — Ebből futballista lesz, majd meglátják — nevetünk az ajtó mögül, s nem zavarjuk «edzését». A tipegőben négyen tartózkodnak. Az egyforma ruhákban csak a hajukról lehet megállapítani, hogy melyik a fiú, melyik a leány. Bátran viselik magukat, s csak akkor törik el a «mécses?», ha egy óvatlan pillanatban elengedik a biztonságot jelentő korlátot. Es következő helyiség a játékterem. Amint belépünk, önkéntelenül is a mi gyermekkorunk jut eszünkbe. Ennyi játékot csak a boltok kirakataiban láttunk, de sohasem juthattunk hozzájuk. A mi játékunk a céráskarika, a rongylabda és a »Dugó Dani« volt. Itt a meseország, a gyermeki fantáziát túlszárnyaló játékok tömkelege áll rendelkezésükre. Modern babakocsik, 15 féle babával, labdák, építőkockák, legalább 10 féle autó, kivilágítható állatkert, hintalovak, mackók, villamosok, babaszobák és játékbútorok, főzőfelszerelések, s ki tudná felsorolni a gondoskodás megannyi jelét! A terem közepén sínpár fut körbe, rajta áramvonalas vonat rója a köröket s a kis vasutasok szeme csillog a boldogságtól, amikor a hosszú alagútban feltűnik a két parányi fénypont: a mozdony lámpája. — Ki mivel szeret játszani? — kérdem Andor Ilonától, hogy a gyermekeket ne zavarjam a délelőtti «munkájukban». — Mindenkinek jut a játékokból. Tudja, bennük van már a közösségi szellem. Nem mondhatnám, hogy valamelyik is magáénak akarta volna kisajátítani bármelyik játékot. Az pedig természetes, hogy a lányok a babaholmikat, a fiúk az autót, vonatot, hintalovat választják. Persze, kivétel is akad. Vannak fiús lányok és lányos fiúk. Nézze meg azt a kis fekete fiút ott, az ablaknál. Babával játszik! Érthető, idősebb leánytestvérei vannak, és otthon megszokta a velük való közös játékot. Nem baj! Lehet, hogy nőgyógyász lesz belőle. Nevetünk, az élet majd eldönti. A fal mellett egy kvarclámpán akad meg a tekintetem. Csakhamar megtudom, hogy naponta használják, sőt a «nagyobbak» már kezelni is tudják. A játszadozók közül ketten is ugranak, amint a kvarclámpához lépünk. Laksz Bélus és Fekete Bandika már készítik is a fekete szemüveget. — Most nem kvarcolunk, majd később — állítja meg a készülődést az óvónéni. Nem is »néni«, lány, méghozzá a fiataljából, és a csinosabbjából. Harmadik éve foglalkozik a kicsikkel, de olyan végtelen türelemmel, mintha csak ma kezdte volna. Pedig neki is megvannak a maga gondjai, bajai. Amióta végzett, csak az iskolában tanultakból él. Szakmai továbbfejlődése nincs biztosítva. Önművelésre van utalva. Szereti a könyveket, főleg a szakkönyveket, emellett aztán más is érdekli. — Egyetemre készülök — mondja. — Valamivel agyon kell ütnöm az időmet, így összekötöm a kellemeset a hasznossal. Il mosdóban több tucat pohár, fogkefe sorakozik az alacsony polcokon. Havonta 10—15 tubus fogkrémet használnak fel a lakók. A fürdőszoba azonban kihasználatlan. A telepen minden házban van, így a kicsinyek itteni fürdetése felesleges. A hálószobában alacsony ágyak, plédek, és hófehér párna várja a kicsiket. Ebéd után alvás következik, hogy a délelőtti »fáradalmakat» kipihenjék. Az öltöző fogasán hosszú polc húzódik, alatta pad. Minden rekesz fölött egy rajz, és ezek a rajzok árulkodnak. Adorján Gizella — a bölcsőde egyik gondozónője — árulja el a titkot, hogy a rajzokról ismerik fel az apróságok a rekeszüket. Persze, a gondozónők mást is tudnak a rajzokról. Tudják azt, hogy a mackós szekrény tulajdonosa dörmögő, lassú mozgású, ahogy esik, úgy puffan, nem sír, az egeresé folyton rágcsálna, a rigósé énekelni szeret, a repülősé pilóta akar lenni, az autósé gépkocsivezető, a babáséból óvónéni lesz, míg a maki máj mosónak a tulajdonosában nagy az utánozó készség stb. Számunkra csak az okozott, meglepetést, hogy amikor az egyik kislányt, Böjti Tündikét kértük meg, hogy mutassa meg a rekeszét, s a mackóshoz vezetett. tíz óvodában éppen ebéd után tisztálkodás közben találtuk a kicsiket. Az ebédlőben Nyerges Pityu ,a soros hetes tevékenykedett. A hetes feladata a terítés, majd ebéd után a tányérok összeszedése. A hangos csörömpölést — amire benéztünk — tányértörés okozta. (Nem a legkönnyebb feladat hetesnek lenni!) Itt, az óvodában már szervezett foglalkozás folyik. Kevesebb a játék, több az életre nevelés. Játszva készítik fel őket az iskolára. Az utolsóévesek — akik az ősszel már iskolával cserélik fel az óvodát — nagyszerűen számolnak és a betűket is ismerik. — Szép hivatás ez — mondja búcsúzóul Andor Ilona. —Pólyától az iskolapadig nevelni a kicsiket, értelmet, tudatot önteni az apró koponyákba —, de egyúttal hálás feladat is. Mosolyt csalni a parányi ajkakra, letörölni a könnyeket és egy kicsitpótolni a dolgozó édesanyát. Én nagyon szeretem a hivatásomat. Badacsonyi Lajos Pólyától az iskolapadig ZALAI HÍRLAP JCőf'&zej'ít V Létesül a zlaQ.tjkaniz.mn A városi tanács és a Moziüzemi Vállalat dolgozóinak segítségével közel 1500 személy befogadására alkalmas kertmozit létesítenek a nagykanizsai városi mozi parkjában. Az új létesítmény május közepén kezdi meg működését és lehetővé teszi, hogy egyidejűleg két filmet vetítsenek. Az anyagszükségletet a városi tanács által kiutalt romépületből fedezik. A kertmozit jövőre szélesvásznú filmek vetítésére alkalmas géppel szerelik fel. Két történet — tanulsággal MINDEN EMBERT érhet baleset — tartja egy régi mondás. Ez igaz. De ha a különböző munkahelyeken dolgozók betartják a szabályokat, az előírásokat, kisebb a baleseti lehetőség, illetve a minimálisra csökkenthető azok száma. A dolgozók többsége be is tartja az előírásokat, de vannak, akik akkor látják az előírások jelentőségét, amikor már megtörtént a baj. Az elmúlt negyedévben a Lovászi Kőolajtermelő Vállalatnál két üzemi baleset történt, Csányi László egy fürdőhengert akart szétszerelni. A munkához forrasztólámpát akart használni. Teletöltötte benzinnel, majd gázzal akarta előmelegíteni a lámpa fejét. A melegítés folytán a benzin térfogata megnőtt, a biztonsági szelepen lefújt, s a lángtól mmmmmm- -------meggyúlva a dolgozó arcába csapott. Csányi László a baleset folytán I. és II. fokú égést szenvedett, s két hétig ápolásra szorult. (Ha nem tölti tele, csak kétharmadig a forrasztólámpát, e baleset elkerülhető lett volna.) A FIGYELMETLENSÉGBŐL adódó baleset áldozata lett Szabó Imre traktorvezető. Világos nappal nekiment az egyik berendezést kikötő ankerkötélnek, s vagy 3 méter haladás után elszakította. A feszítés alatt álló kötél vége nekivágódott a vezetőnek, s jobb karját törte. A baleset a traktorkísérő irányításával történt. Molnár Ferenc traktorkísérő messziről irányította a traktor mozgását és nem figyelmeztette a kötélre a vezetőt. A vezetőt 200, a kísérőt 400 forint pénzbüntetésre ítélte a Bányaműszaki Felügyelőség, a legelemibb szabályok be nem tartása — haladási irányba való figyelés — miatt. E két eset is azt bizonyítja, hogy nagyobb figyelem, a szabályok betartása esetén meg lehet előzni, illetve el lehet kerülni a baleseteket. Az egervári bemutatón Az Egerváron megtartott Ságvári Endre kulturális seregszemle zalaegerszegi járási döntőjének egyik legtöbb tapsot kapott együttese a helyi KISZ-fiatalok kultúrcsoportja volt. Hibátlan előadásban tolmácsolták Kacsoh Pongrác: »János vitéz« című operettjét. Sikerrel szerepeltek a perohenyei lányok, kedves népi táncukkal a »Köcsögös«-sel. 1959. május 1. Jó a szövethessés... Horváth Gyula a zalaegerszegi I-es számú fodrászüzlet dolgozója állította ezt egy «maszek» szövetkezésről. A magyarázatot is mellékelte gyorsan a megállapításhoz, hogy megértsem miről is van szó. — Az asszonyok, elei ■«kapnak» bennünket — mondta — hogy »csak nektek kellene a mosóteknő mellé állni, majd könnyítenétek magatokon«. Ilyenkor mindig a mosógép vásárlás volt a háttérben. Egyszer s aztán öten férjek elhatározták, hogy veszünk mosógépet, összeadtuk a pénzt és megvettük a kis szállító ko-csival együtt. Az asszonyok örültek neki. Ez a »szövetkezés« azon-ban pár hónap alatt tovább fejlődött. Rájöttek, hogy öten nem tudják jól kihasználni a gépet. Ezért »beléptettek« még négy tagot, akiknek a «részjegyéből» vásároltak egy szovjet gyártmányú porszívót. — Ma nagymosás van — mondta Horváth Gyula — és ilyenkor később megyek, haza ebédelni. Az asszony ideért szívesen fogad ,nem mutatja a kimosott kezét. Szóval jó ez a «szövetkezés»...: (6)