Zalai Hírlap, 1959. december (4. évfolyam, 282-306. szám)
1959-12-01 / 282. szám
1959. december 1. zalai hírlap Az életszínvonalról , Elvtársak! Pártunk álláspontja, amely az elmúlt három év alatt töretlenül érvényesült, az, hogy a szocializmus építésének együtt kell járnia a dolgozók életszínvonalának rendszeres emelkedésével. Nézzük, hogyan alakult a dolgozók életszínvonala hazánkban: az életszínvonal ,1949-re elérte az 1938-as évi színvonalat. Azt követően a legnagyobb horderejű eredmény, hogy gyakorlatilag megszűnt a dolgozó osztályok életének hajdani átka: a munkanélküliség A Horthy-rendszer idején évente átlag 200— 300 000, az 1928—33-as válság idején pedig 7—800 000 munkanélküli volt! Rendszerünkben az 1949-et követő tíz év alatt 650 000-rel növekedett a keresők száma, 1945 után 3—4 éven keresztül a munkások és alkalmazottak életszínvonala a parasztsághoz képest elmaradt. 1958 végéig a munkások és alkalmazottak reáljövedelme 56 százalékkal, a parasztság reáljövedelme 26 százalékkal növekedett, vagyis pótoltuk a munkások és alkalmazottak életszínvonalában mutatkozott átmeneti elmaradást is. Az életszínvonal emelekedését jellemzően mutatja néhány alapvető élelmiszer fogyasztásának alakulása. Az egy főre jutó átlagos húsfogyasztás nálunk 1938-ban 33 kilogramm volt, 1958-ban 42 kiló, ugyanakkor zsiradékból az átlagos évi fogyasztás 17 kilogrammról 21-re, cukorból 10,5 kilogrammról 24,8-ra, tojásból 93 darabról 147 darabra növekedett. A sörfogyasztás az 1938- as évi átlagos fogyasztásról 1958-ra pontosan tízszeresére növekedett. Tudvalevő, hogy a Horthy-rendszer idején Magyarországon az egyszerű emberek — Spanyolország és Törökország dolgozóival együtt — a leggyengébben és legrosszabbul táplálkoztak Európa népei között. Ma a helyzet a következő: Olaszországban az egy főre eső napi kalóriafogyasztás 2560, Jugoszláviában 2710, Franciaországban 2830, Ausztriában 2950, a Német Szövetségi Köztársaságban 2970, Angliában 3210, és Magyarorszá Bátrabban támaszkodjunk a tömegek öntudatára, véleményére, lelkesedésére A gazdasági építésben előttünk álló feladatok közül a legfontosabbakat emelte ki Kádár János elvtárs, mivel a gazdasági feladatokkal külön beszámoló foglalkozik a kongresszuson. Hangsúlyozta: meg kell gyorsítani a szocialista társadalom felépítését. Az ez évi és a jövő évi terv végrehajtásával, a hároméves terv túlteljesítésével jó alapot kell teremteni az új ötéves tervhez. Az állami és gazdasági vezetésben meg kell szüntetnünk a bürokratikus vonásokat és növelni kell a tervszerűséget, a terv- és állami fegyelmet. Bérfizetés-, és prémiumrendszerünkben is van még tökéletesíteni való. A tervező irodákban például olyan a jutalmazási rendszer, hogy nem az olcsóbb és rövidebb idő alatt készített tervek, hanem a drágább és hosszú ideig készülő tervek növelik a keresetet. A kormány már másfél évvel ezelőtt utasította az illetékeseket, hogy dolgozzanak ki jobb módszert, amely megfelel a tervezők egyéni érdekeinek is és a népgazdaság érdekeinek is. Mindmáig nem történt meg ez. Egy másik példát: nem természeti törvények idézték elő azt, hogy szeptember 28-án, 29-én és 30- án napi 14, 16, illetve 17 000 sertést vásároltak fel, október elején és a következő napokban viszont csak 2000—2800 darabot. Az ilyen hullámzás káros a népgazdaságra. Az oka nyilvánvalóan az, hogy szeptember 30-án zárul a negyedév, s a felvásárlókat a negyedév végéig elért eredmények alapján premizálják. Bizony, gazdasági életünkben még sokfelé van ilyen hátrafelé »ösztönző« erő. Feltétlenül meg kell őket szüntetni. A gazdasági élet vezetői az eddiginél nagyobb mértékben és bátrabban támaszkodjanak fejlődésünk legnagyobb lendítő erejére, a tömegek öntudatára, véleményére és lelkesedésére. Vegyék figyelembe és hasznosítsák a szocialista munkaverseny, a szocialista brigád címért küzdők mozgalmának ez évi nagyszerű tapasztalatait. A dolgozók az elmúlt két évben túlteljesítették a terveket, látni kell, hogy a fejlődés nagy lendítő ereje mindinkább a dolgozók növekvő szocialista társadalmi tudata. Gazdasági vezetőink nagyobb mértékben hasznosíthatják népgazdaságunk javára a szocialista országok együttműködésében rejlő lehetőségeket. A Központi Bizottság úgy véli, hogy kedvezőek a feltételek gazdasági életünk fejlődésére. Az előttünk álló feladatok megoldása alapot teremt népünk életszínvonalának további reális emeléséhez is. A kongresszusi irányelvek kimondják, hogy a következő ötéves tervben az egy főre jutó reáljövedelem legalább 26—29 százalékkal, a lakosság fogyasztási alapja pedig a jelenlegihez képest legalább 40—45 százalékkal növekedjék 1965 végéig. A lakosság életkörülményeinek hatékony megjavítását szolgálja az ötéves terv nagyszabású lakásépítési programja is. Központi Bizottságunk kezdeményezte, hogy mindenekelőtt a lakásépítés 15 éves fejlesztési tervét kell kidolgozni. A kormány már jóváhagyta a tervet. Eszerint az ötéves terv idején állami és magánerőből kétszázötvenezer lakást, az utána következő ötéves tervben 350 000- ret, majd az azt követően 400 ezer lakást kell építeni. A három ötéves terv tehát összesen egymillió korszerű egészséges új lakást ad, ami azt jelenti, hogy e 15 év alatt a lakosság mintegy 40 százaléka újonnan épült lakásba költözhet. Ezt másképpen úgy mondhatjuk, hogy a 15 éves lakásépítési terv megvalósításával minden igényjogosult család önálló lakáshoz jut. Az életszínvonal emelését szolgálja, hogy az ötéves tervben jelentős a tartós fogyasztási cikkek termelése is. (Folytatás a 4. oldalon.) 3. (Folytatás a 2. oldalról.) ■gyár kommunisták létrehozták az új forradalmi központot, — megszervezték a harc vezető erejét, az új Központi Bizottságot, létrehozták a forradalmi munkás-paraszt kormányt, amely a Szovjetunió, hűséges és legjobb barátunk és szövetségesünk segítségét kérte. — A kérdések, amelyeket a történelem akkor napirendre tűzött, súlyosak és bonyolultak voltak — folytatta Kádár János elvtárs és hangsúlyozta: abban a helyzetben csak szilárd elvi politikával és határozottsággal lehetett boldogulni. Gyökeresen szakítani kellett az árulókkal, nyíltan fel kellett tárni a tömegek előtt, hogy Nagy Imréék átmentek az ellenség táborába. Fegyvert kellett szegezni annak, aki fegyverrel támadt a Népköztársaság ellen. Szabadságot és demokráciát kellett adni a szocialista forradalom harcosainak, a dolgozó népnek, de üldözni kellett az ellenforradalmárokat, a restaurációra törő burzsoákat és minden rendű és rangú szekértolóikat. A nacionalizmus és a nemzeti gyűlölködés szításával szemben félreérthetetlenül és nyíltan a Népköztársaság iránti hűség, az igaz hazafiság, a munkásnemzetköziség eszméivel lehetett harcolni. Az ellenforradalmárok »semlegességével« szemben félreérthetetlenül meg kellett mondani, hogy mi hűek maradunk a varsói szerződés szervezetéhez mindaddig, amíg arra szükség lesz, és mindenkor együtt haladunk a szocialista táborral. Világosan válaszoltunk arra is, mire alapozzuk országunk politikai rendszerét. A munkás-paraszt szövetséget vezető marxistaleninista pártra, a szakszervezetekre, a Hazafias Népfrontraés a többi tömegszervezetekre építjük politikai rendszerünket, elvetve a munkástanácsok rendszerét. Az ellenforradalmi felkelés időszakában bebizonyosodott, hogy viszonyaink között a többpártrendszer az ellenforradalom javára hajtotta a vizet — ezért elvetettük ezt. A többpártrendszer helyett a párt által vezetett Hazafias Népfrontot fejlesztettük. A Hazafias Népfront alkalmas és képes arra, hogy politikai egységbe tömörítse a kommunistákat és mindazokat a pártonkívülieket, akik az alapvetőcélok tekintetében - a szocializmus felépítése, az ország szuverenitásának és függetlenségének védelme, a Népköztársaság erősítése — egyetértenek. .Három év pozitív tapasztalata bizonyítja, hogy a párt által vezetett Hazafias Népfront alkotó munkára képes politikai mozgalom, amely a kommunisták mellett a pártért kivilt közéleti tényezőket tömöríti, tekintet nélkül arra, hogy korábban más pártoknak voltak tagjai, vagy esetleg mindig is pártonkívüliek voltak. A nép életbevágó érdekeiinek biztosítása megkövetelte, az ellenforradalmi felkelés kezdeményezőinek, vezetőinek, ■szervezőinek és a gyilkosságokat elkövetőknek a megbüntetését. Meg kellett viszont bocsátani azoknak, akik főbenjáró bűnt nem követtek el, akiket megtévesztettek és félrevezettek. Súlyos helyzetben és egy időben kellett a pártnak két nagyon fontos feladatot megoldania: szakítani a korábbi hibákkal és leszámolni az ellenforradalommal. Pártunk képes volt erre és egy időben megoldotta mindkét ■feladatot. A bátor, nyílt és következetes marxista-leninista állásfoglalás és politika meghozta a maga gyümölcsét. Az ellenforradalmi felkelés valamennyi tanulságát és tapasztalatát még sokáig számon kell tartania a pártnak, de magáról az ellenforradalomról elmondható, hogy minden területen vereséget szenvedett és a múlté. Kádár János elvtárs itt emlékeztetett a tavaly novemberben tartott országgyűlési és tanácsválasztásokra, amelyeken a leszavazottak 99,6 százalékának támogatását megkapták a párt által vezetett Hazafias Népfront jelöltjei. A Magyar Népköztársaságbelpolitikai helyzetét a nyugalom, a megszilárdulás, a gyors fejlődés jellemzi — folytatta. A népi hatalom erősebb mint az ellenforradalmi felkelés előtt volt, a szocializmus alapjai jelentősen kiszélesedtek, azóta a szocializmus építése rendben, lendületesen folyik. Ez a helyzet nem jöhetett volna létre a tömegek politikai támogatása és odaadó, szorgalmas munkája nélkül. Ez a tény bizonyos mértékig tükröződik még a Magyarországgal szemben erősen elfogult nyugati sajtóban is. Az utóbbi időben teret kapnak ott a valóságnak jobban megfelelő tudósítások is. A reálisszemlélet csak javára válhat azoknak is, akik nem túlságosan szeretik a Magyar Népköztársaságot. Mostanában az ilyen emberek, miközbenszemük előtt erősödik a Magyar Népköztársaság, különböző képzelgésekkel áltatják magukat. Azt mondják, ellentétek vannak a pártban. Pártunkban egység van, és ha ellenségeink arra várnak, hogy pártunkban ellentétek lesznek, akkor csak várjanak türelemmel, mert bizony még jó sokáig kell várniok. Más reakciósok eszelősségükben ahhoz fűzik reményeiket, hogy háború lesz. Az ilyen embereknek, ha egyáltalában képesek értelmes szót megérteni, csak azt mondhatjuk, okkal bízunk abban, hogy még a hidegháborút is sikerül felszámolni, de akárhogyan is lesz, kapitalizmus és fasizmus Magyarországon még egyszer nem lesz. Ezt verjék ki a fejükből, és nekik is jobb lesz. «Hrucsov és Eisenhower megegyeztek.» Mi ■tudjuk, hogy Hruscsov elvtárs és Eisenhower elnök úr néhány dologban megegyeztek és reméljük, kívánjuk is, hogy a jövőben még sok dologban egyezzenek meg. De mi azt gondoljuk, hogy az a reakciós, aki valamely torz logikával azt gondolja, hogy bármelyik Hruscsov—Eisenhower találkozóból és tárgyalásiból, nem tudni, milyen alapon kapitalista, fasiszta Magyarország születik, legalább is erősen té-Kádár János elvtárs beszámolója harmadik részében az ország gazdasági helyzetével foglalkozott. Részletesen ismertette a második világháború és az ellenforradalom okozta gazdasági károkat. A második világháború például Magyarország gazdaságában 300milliárd forint értékű kárt okozott, vagyis az akkori színvonalon számítva, öt év nemzeti jövedelmét, az egész nép öt évi munkájának minden eredményét megsemmisítette. ■ Az ellenforradalom gazdasági «adománya» 22 milliárd forint értékű kár a magyar népnek. A Központi Bizottság, a forradalmi munkás-paraszt kormány már a fegyveres harc közben erélyesen kézbe vette a népgazdaság helyreállításának ügyét. A népgazdaság már 1957 végére helyreállít, a termelés színvonala és a dolgozók életszínvonala már akkor meghaladta az ellenforrdalom előtti utolsó normális év, 1955 színvonalát. Egy év alatt ilyen eredményre is csak a szocialista rendszer és a szocializmus nemzetközi szolidaritása képes. A Központi Bizottság ez év márciusában felhívta népünket a nagyszámú új és megnövekedett termelőszövetkezetek megszilárdítására, továbbá arra, hogy nagyobb lendületet vigyen a szocializmus építésébe. A Központi Bizottság márciusi határozata hatalmas visszhangot keltett a dolgozók tömegeiben. Felajánlásaik végösszege — bár a gyárak és trösztök vezetőinek egy része rendkívüli óvatosságot tanúsított — a szocialista iparban 3,2 milliárd forintnyi értéket tett ki. Még a felajánlásoknál is több és szebb azonban, hogy dolgozóink november elejéig az évi felajánlás 97 százalékát teljesítették, összesen 3,1 milliárd forint értéket adtak terven felül. A felajánlások és azok teljesítése, a szocialista öntudat és a lelkes munka meghatóan szép eredményei. A munkások, parasztok, értelmiségiek közül, a fővárosi és vidéki kollektívák közül igazságosan szinte lehetetlenség bármelyiket is kiemelni. A munkásbrigádok, a mezőgazdasági dolgozók brigádjai, vagy az úgynevezett komplex brigádok, amelyeké ved. A közmondás az ilyenre azt mondja: »Éhes disznó makikat álmodik.« Megint más reakciósok reményeiket ahhoz fűzik, hogykivonulnak Magyarországról a szovjet csapatok .. .» Erről a kérdésről érdemes egypár komolyabb szót váltani. A szovjet csapatok ma Magyarországon nem belpolitikai okokból,hanem kizárólag a ma még nem rendezett nemzetközi kérdésektől függően tartózkodnak. Mi a szovjet kormánnyal, a varsói szerződés szervezetében egyesült országok kormányaival, a szocialista országok kormányaival egyetértésben a külföldön állomásozó csapatok egyidejű és kölcsönös viszszavonásáról való tárgyalás mellett vagyunk. Jelenleg még mindig nyílt fenyegetések hangzanak el a népi demokratikus országok ellen. Világosan megmondtuk nem egyszer: a szovjet csapatok addig fognak Magyarországon állomásozni, ameddig a nemzetközi helyzet ezt szükségessé teszi. Ami pedig azokat a beszélgetéseketilleti, hogy mi lesz, ha a szovjet csapatok kivonulnak Magyarországról, megmondhatjuk, a reakción az sem fog segíteni. A szocialista forradalom magyarországi erői megtanulták azt, amit kell és meg tudják védelmezni rendszerünket a belső ellenséggel szemben. Ha a reakciósok újra verekedni akarnak, nem leszünk ellene, mert a magyar népnek van ■ereje és még van elegendő törleszteni valója is az ellenforradalmárokkal s szemben. A tapasztalatokat számon tartjuk, nem ismételjük meg a hibákat, nem felejtjük el az árulást, sem az osztályellenséget, sem az imperialistákat. A tapasztalatok alapján tovább erősítjük népi államunkat, rendszerünket. Tovább erősítjük a munkásosztály szövetsében fizikai és szellemi dolgozók fogtak össze egy-egy adott feladat megoldására — nagyon szép eredményeket értek el — Különösen örvendetes a fiatal dolgozók legöntudatosabbjainak helytállása. Közülük is kiemelhető az ifjúsági exportbrigádok jó munkája. Még napjainkban is születnek újabb és újabb felajánlások — mondotta Kádár János elvtárs. A szocialista munkaverseny fejlődésében a tavasszal nagyszerű dolgoknak voltunk tanúi. Újságjaink hírt adtak arról, hogy a Szovjetunióban kommunista brigádok, Csehszlovákiában szocialista brigádok alakítását kezdeményezték a dolgozók. Ezeket az újsághíreket követően mintegy két-három héten belül minden központi kezdeményezés nélkül, egyidejűleg az ország különböző részén százszámra alakítottak brigádokat, amelyek a«szocialista brigád« címének elnyeréséért versenyeznek. Ezek a brigádok — igen helyesen — a termelési célokon és a munka fejlesztésén kívül a szocialista magatartás és erkölcs fejlesztgét a többi dolgozók rétegeivel is. A Hazafias Népfront mozgalmi erejére támaszkodva, toovább szélesítjük a nemzet valamennyi alkotásra képes erőinek egyesítését. Tovább fejlesztjük rendszerünk demokratizmusát. Érvényesítjük a demokratikus centralizmus elvét az államéletben is. A törvényt tiszteletben tartó állampolgárok jogai a jövőben tovább bővülnek. Ugyanígy tovább bővülnek a helyi államhatalmi szervek önkormányzati jogai is, fenntartva és erősítve alapvető kérdésekben az állam központi irányítását. Népköztársaságunk alkotmányban rögzített szervezete, az országgyűlés és a helyi tanácsok rendszere bevált. Az elmúlt három évben fejlesztettük az országgyűlés és a helyi tanácsok munkáját. Megnövekedett politikai, gazdasági éskulturális szerepük. Bővülthatáskörük és az a törekvésünk, hogy ez a jövőben méginkább bővüljön. A helyi tanácsok hatáskörének ésszerűtb bővítése egyúttal hatásos harc a burzsoáziától örökölt és sajnos rendszerünkben még egyáltalán le nem küzdött bürokrácia ellen. Elvtársak! Elmondhatjuk, hogy a három esztendő alatt teljes mértékben sikerült helyreállítani a Magyar Népköztársaság törvényes belső rendjét, a belpolitikai helyzet jó és kielégítően fejlődik a közrend és a közállapotok olyanok nálunk, hogy bármely nyugati kapitalista ország megirigyelhetné. Ez a párt egységének, helyes politikájának, ,a párt és a nép összeforrottságának, a munkásosztály vezette nemzeti tömörülésnek köszönhető. Rendszerünk és társadalmunk belső erejének forgása, hogy a párt mint vezető ■erő, képes betölteni feladatát és bírja a nép támogatását.lésén is munkálkodnak. Ma már mintegy három és fél és négyezer ilyen brigád dolgozik az országban. ■ : Az évi terv első háromnegyedének teljesítése a következő képet mutatja: 1 A mezőgazdaságban megszilárdítottuk a termelőszövetkezeteket. Az ipari termelés 12 százalékkal, a termelékenység 4 százalékkal növekedett a múlt év azonos időszakához képest. A kiskereskedelmi forgalom 10 százalékkal, a lakosság öszzes pénzbevétele 8 százalékkal, a lakosság takarékbetét állománya 69 százalékkal magasabb, mint egy évvel ezelőtt volt. Az első háromnegyed év összes eredménye azt mutatja, hogy az ipari termelés, az önköltség és valószínűleg a termelékenység tekintetében is elérjük a márciusi határozat céljait, azaz néhány fő mutató tekintetében egy évvel hamarabb elérjük a hároméves tervben 1960 végére tervezett szin■ tétegen ennél is több, 3240 kalória. Nálunk 1958-ban a munkások és alkalmazottak összes béralapjára 41,9 milliárd forintot fizettek ki, a béren kívüli juttatások összesen 11,6 milliárd forint volt. Az állam ma már csaknem minden dolgozó embernek úgyszólván térítés nélkül nyújt egyéb szolgáltatásokat is: 1938-ban például a lakosságnak még csak 31 százalékát vonták be a társadalombiztosításba, ma már 71 százalékát! Az orvosok száma a felszabadulás óta 40 százalékkal növekedett. E tekintetben a Szovjetunió áll világviszonylatban a legjobban: 10 000 lakosra 17 orvos jut, de hazánk is kiállja az összehasonlítást ■bármely országgal. Míg Franciaországban 10, Dániában 12, Belgiumban 12, addig Magyarországon 14 orvos jut 10 000 lakosra. Kádár János elvtárs hangsúlyozta, hogy az elmúlt három évben a tömegek saját tapasztalataik alapján győződhettek meg arról, hogy a Központi Bizottság és a kormány milyen következetesen érvényesíti álláspontját az életszínvonal fejlesztésében. Már 1957-ben 14— 16 százalékkal emelkedett a munkások és alkalmazottak reálbére, a parasztság reáljövedelme pedig 8—10 százalékkal. Eltöröltük a begyűjtést és jobb felvásárlási árakat állapítottunk meg Bevezettük a nyereségrészesedés rendszerét is. 1953 elején nyíltan megmondottuk, hogy 1958-ban nem lehet emelni az életszínvonalat, hanem az esztendőt arra kell felhasználni, hogy az elért ered-iményeket megszilárdítsuk, a termelés fejlesztésével alátámasszuk. A tömegek megértették, helyeselték és támogatták ezt az állásfoglalást, így a tavalyi tervet a vártnál jobban teljesítettük, s a reáljövedelmet több mint 2 százalékkal emelhettük. A tavalyi jó eredmények alapjána Központi Bizottság napirendre tűzhetett néhány megoldást sürgető kérdést. A Politikai Bizottság a közelmúltban megvizsgálta, hogyan hajtottuk végre a Központi Bizottságnak a munkásosztály helyzetéről szóló határozatát. Jelenthetem a kongresszusnak, hogy a határozat valamennyi olyan pontját teljesítettük, amely összefüggésben van az életszínvonal alakulásával. A határidő 1959 első félévében volt A végrehajtás: 1959 január elsejével 25 000 alacsony keresetű munkás kapott 8—15 százalékos fizetésemelést. Az egészségre különösen ártalmas munkakörökben 50 000 dolgozó munkaidejét csökkentettük. Ugyancsak január 1-én 82 ezer pedagógus fizetését emeltük jelentősen. Február elsejei hatállyal lépett életbe 55 f01 egészségügyi dolgozó fizetésrendezése. Január elsejétől 408 000 idős ember nyugdíját emeltük. Április 1-től felemeltük az egyedül dolgozó, gyermeket nevelő nők és a többgyermekesek családi pótlékát. Mindez évente egymilliárd 487 millió forintot tesz ki. Nálunk most jók az életviszonyok, van értelme a munkának, mertmindenki tudja, hogy a munka teremtette értéket részben a termelés fejlesztésére, vagyis a jövendő magasabb éleszínvonalának emelésére fordítjuk. Kádár János elvtárs előadói beszéde III. A hároméves terv túlteljesítésével jó alapot kell teremteni az ötéves tervhez