Zalai Hírlap, 1962. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

1962-06-01 / 126. szám

* II szovjet békekonferencia megbízása a leszerelési és béke-világkongresszuson résztvevő szovjet kü­ldötteknek Moszkva. (TASZSZ) A hábo­rú a mai viszonyok között nem elkerülhetetlen. Napjainkban a népek egyesült erővel meg tud­ják akadályozni a háborút. (Még soha nem voltak ilyen nagy lehetőségek arra, hogy a néptömegek közvetlen befolyást gyakoroljanak a nemzetközi élet fontos kérdéseinek meg­oldására” — hangzik az a meg­bízatás, amelyet a szovjet tár­sadalom leszerelési és béke­­konferenciája adott a Moszkvá­ban megtartandó leszerelési és Béke Világkongresszus szovjet küldötteinek. A moszkvai konferencia meg­bízza a világkongresszuson résztvevő küldötteket, hogy je­lentsék ki: a szovjet nép, amely kormányával együtt védelmezi a békés együttélés lenini poli­tikájának elveit, a jövőben is következetes és határozott har­cot vív majd az általános és teljes leszerelésért és minden olyan intézkedés megvalósítá­sáért, amely a fegyverkezési verseny megszüntetését és a nemzetközi feszültség enyhíté­sét célozza. A szovjet közvélemény el­engedhetetlenül szükségesnek tartja, hogy együttműködve minden ország társadalmával, határozottan harcoljon a nem­zetközi leszerelési egyezmény megkötéséért és ennek alapján a szigorú nemzetközi ellenőrzés mellett végrehajtandó általá­nos és teljes leszerelésért. Mi síkra szeltünk a leszerelés szi­gorú nemzetközi ellenőrzése m­ellett, de elutasítjuk a fegy­verzet ellenőrzését — hangzik a megbízás. A leszerelési és Béke Világ­­kongresszuson résztvevő szov­jet küldöttek megbízást kaptak arra, hogy támogassanak min­den olyan konstruktív javasla­tot, amely a nemzetközi fe­szültség enyhítésére, az állam­közi bizalom megerősítésére és a megoldásra váró nemzetközi kérdések békés rendezése szá­mára kedvezőbb légkör meg­teremtésére irányul. Ezzel kap­csolatban a megbízás kiemeli a német békeszerződés megkö­tésének és a nyugat-berlini helyzet rendezésének sürgető szükségességét. A moszkvai leszerelési és béke­értekezlet résztvevői meg­bízzák a küldötteket, juttassák kifejezésre, hogy a szovjet em­berek lelkesen támogatják azt az igazságos harcot, amelyet az elnyomott népek vívnak nem­zeti felszabadulásukért, a gyar­mati rendszer minden formájá­nak megszüntetéséért, a külföl­di csapatoknak területükről való kivonásáért. A küldötteknek megbízásuk értelmében határozott harcra kell buzdítaniuk a kongresszus résztvevőit azon erők ellen, amelyek akadályokat gördíte­nek a béke és a leszerelés út­jába, a termonukleáris háború elkerülhetetlenségét propagál­ják és fokozott előkészületeket tesznek egy ilyen háborúra. A megbízás végül kimondja: a szovjet küldötteknek szoros együttműködést kell teremte­niük a kongresszus minden részvevőjével, függetlenül azok politikai, társadalmi, vallási és egyéb nézeteitől. (MTI) Akiknek a pénzügyi reformok sem ártanak Az új, nagyteljesítményű elektromos számológépek gyor­san végeztek a jövedelem- és vagyonadó kivetésekkel az Északamerikai Egyesült Álla­­­­mokban. A kivetések alapjául az egyéni adóvallomások szol­­­gáltak. Az elektromos automata szá­mológépekkel első ízben feltárt vagyoni és jövedelmi viszo­nyokról Kennedy elnök egyik pénzügyi tanácsadója, Rober Lamposan tanulmányt írt. Megállapítja, hogy a felnőtt la­kosságnak mindössze egy szá­­­zaléka rendelkezik a 2000 mil­­­liárd dollár értékű magánva­­­gyon 30 százalékával. A többi: kilencvenkilenc százalék 1400­ milliárd dolláron osztozik. A­­ jómódúak számát, akik leg-­ alább 60 ezer dolláros vagyon-­­nal rendelkeznek, Robert Lam-­­posan mintegy 3 millióra, az­ egész lakosság másfél százalé­kára becsüli. A pénzügyi szak­ember „örömmel­’ állapítja meg, hogy a milliomosok szá­ma az utóbbi tíz esztendő alatt megnégyszereződött, 100 000 fő­nyire szaporodott. Ötmilliónál nagyobb vagyont „csak” 10 000 adófizető mondhat a magáé­nak. A bűvös határvonalat, amely az igazi „multimilliomost” a többi milliomosoktól és az egy­szerű emberektől elválasztja, 400 család lépte túl. Ezek a „multimilliomos” családok New Yorkban, Kaliforniában, Texas­ban és Kansasban élnek. Ame­rika többi államait következe­tesen elkerülik. — örömmel mondhatjuk — jelenti ki végül Robert Lampo­san —, hogy az újabb és újabb adók és pénzügyi reformok sem változtatnak gazdagjaink helyzetén! Vajon az egyszerű ameri­kaiak, a kispénzű dolgozók is így örvendeznek ennek, mint Lamposan úr? Nem valószínű! Sőt... —te— ­ Befejezte munkája az UNESCO végrehajtó tanácsának ü­léssiait Párizs. (TASZSZ) Párizsban véget ért az UNESCO tanácsá­nak ülésszaka, amely a béke megszilárdítása és a népek köl­csönös megértése megjavításá­nak szempontjából fontos je­lentőségű kérdéseket vitatott meg. Az ülésszak a Szovjetunió és egy sor semleges ország ja­vaslata alapján határozatot ho­zott arról, hogy az ENSZ-nek ez a fontos szervezete tanulmá­nyozza a leszerelés várható gazdasági és társadalmi ered­ményeit. Egy másik határozat a há­ború, az agresszió és a népek közötti gyűlölet propagandája ellen irányuló tevékenység fo­kozására buzdított. Ugyancsak határozatban fog­laltak állást amellett, hogy az ifjúság körében népszerűsíteni kell a béke, a kölcsönös tiszte­let és a népek kölcsönös meg­értésének eszméjét. Ezenkívül a Szovjetunió ja­vaslata alapján az UNESCO küszöbönálló 12. konferenciája elé terjesztették azt a kérdést, hogy milyen szerep hárul az UNESCO-ra a gyarmati orszá­gok függetlenségének megadá­sában. (MTI) A Lumumba-kormány egykori tájékoztatási miniszterének nyilatkozata dik, a TASZSZ tudósítójával folytatott beszélgetése során a következőket mondotta: — Gizenga önkényes letar­tóztatása a Kongóban tevé­kenykedő pénz­csoportok­ ma­nővere. Nyílt és közvetlen nyo­mással, a kongói politikai élet­re befolyást gyakoroló dollár­ral érték el a kongói parla­mentben a Gizenga ellen ho­zott döntést. — Amennyire tudom — mon­dotta Kasamura — Gizenga egészsége erősen megingott an­nak ellenére, hogy a hivatalos nyilatkozatok továbbra is az ellenkezőjét állítják. Félek, hogy a vele való rossz bánás­mód tragikus következmények­hez vezethet. A Gizenga ellen emelt vád jogi és erkölcsi szempontból erősen kifogásol­ható. (MTI) Rabat­ (TASZSZ) Kasamura, a Lumumba-kormány egykori tájékoztatásügyi minisztere, aki jelenleg Marokkóban tartózkod Angoi munkáspárti képviselők tiltakozása London. (MTI) Munkáspárti képviselők csoportja javaslatot nyújtott be az alsóházban, amely tiltakozik a kormány ama döntése ellen, amely sze­rint angol haderőket küld Thaiföldre a parlament előze­tes engedélye nélkül. A javas­lat egyszersmind Gaitskell el­marasztalása, mivel a kormány mellett szavazott a munkás­párti képviselők ama javaslata ellen, hogy a ház tartson azon­nal sürgős rendkívüli vitát­ az angol haderők Thaiföldre kül­déséről. Thaiföld­ön TIGRIS: Ne féljetek, gyerekek, ezek csak emberre vadász­­nak. # # (Erdei Sándor rajza) % Wilhelm Graurockot — mint már annak idején megírtuk — március utolsó napjaiban tar­tóztatták le, s azóta is a nyu­gat-berlini ügyészség fogdájá­ban ül. Az illetékes hatóságok „kivételes bánásmódról” bizto­sították a vizsgálati fogoly hoz­zátartozóit és baráti körét. Az előzetes vizsgálatot folytató nyugat-berlini rendőrség a legnagyobb zavarban van, mert a legcsekélyebb bűnanyagot sem képes felsorakoztatni Graurock-kal szemben. Ez me­rőben szokatlan ott, ahol olyan rendőrök vannak, mint Nyu­­­gat-Berlinben. Ezek a rend­őrök a békeharcosok és a fa­sizmus ellen tüntető diákok ellen olyan „alapos” jegyző­könyveket ütnek nyélbe, hogy jóformán vizsgálati fogság nél­kül sor kerülhet az elítélteté­­sükre. S lám, Graurock eseté­ben a kipróbált nyomozók ta­nácstalanok. Ez a Graurock egy szeren­csétlen flótás — „ein Pech­vogel!” — mondotta a letartóz­tatás nyomán Franz Birr, a nyugat-berlini rendőrség egyik vezetője. Indokolt kijelentés! Mert mi más, mint pech, ki­mondott balszerencse az, ami Wilhelm Graurockot érte. — Ugyanis Graurock, mint a nyu­gat-berlini rendőrség egyik „legderekabb, legharcosabb és legáldozatkészebb tisztje — Davensing rendőrségi elnök minősítése ez, Graurock sze­mélyi kartotékján... — bizto­sította Robert Kennedy ameri­kai igazságügyminiszter őrizet­­tét, ennek nyugat-berlini láto­gatásakor. Az esemény idején Grafb­rock mindvégig ott feszí­tett az amerikai miniszter és a háborús uszító Willy Brandt nyugat-berlini polgármester társaságában. A „pech” — amint arról hírt adtunk — ab­ból állt, hogy az egyik fényké­pen, amely a látogatásról ké­szült, az Information című dán újság szerkesztőségében felis­merték Wilhelm Graurockot, aki a hitlerfasiszta okkupáció idején Dániában SS-Haupt­­sturmführer volt. Mire egyes dán hatóságok kérték a hábo­­rús bűnös letartóztatását é­s kiszolgáltatását,­­ Franz Birr, Davensing őr­nagy és a többi rendőrségi nyo­mozó roppant kényelmetlen helyzetbe került. Honnan ka­parjanak össze bármily csekély bizonyítékot Graurock bűnös­ségére, ami indokolttá tenné kiszolgáltatását a dán igazságt­­szoolgáltatás kezébe? Utóvégre az ilyen döntés lel­kiismereti kérdés, és az em­ber jól nézzen körül, mielőtt határozna. Igaz, hogy a dán hatóságok már 1945-ben körö­zőlevelet bocsáttattak ki Grau­­rock háborús bűnös ellen. Igaz az is, hogy a háborús bűnöket kivizsgáló nemzetközi bizott­ság (War-Crime-Comission) lis­táján is szerepel Gremrock. És azt sem lehet letagadni, hogy ugyanő volt a fővádlott abban a háború utáni perben, amely­ben tömeggyilkossásokért az úgynevezett „Dán SS-Légió” számos tagját, halálra ítélték mint bűnrészeseiket. A főbűnös Graurockot azonban annak idején nem találták sehol.­­ Nem kevésbé igaz az is, hogy 1944 fe­bruár 1-én Graurock személyes utasítására gyilkol­ták meg a nyílt utcán, szolgá­latteljesítés közben Johann Christan Falkewaa dán segéd­rendőrt és tagadhatatlan, hogy annak idején, mint Dánia „legfőbb SS-Führerének­”, Fán­kénak a helyettese, Graurock személyesen vett részt dán ha­zafiak megkínoztatásában és legk­iskolásában. De hát mihez kezdjenek mindezzel egyes nyugat-berlini közegek? Ha mégannyira té­nyek, mégsem tekintheti vád­nak az adatokat Franz Birr, vagy a vizsgálatot vezető Dau­ensing őrnagy. Birr ugyanis SS- rohamosztagvezető volt, Dau­ensing pedig aktív náci őrnagy. Vagy Sonnenfeld és Krumm­holz főkomisszáriusok? Mind a kettő a hitlerizmus idején SS-Sturmbannführerként ga­rázdálkodott megszállt orszá­gokban és országrészekben. D. 1. 99Kivételes bánásmód 66 ZALA­I - K­L­A­P ­­A A DZSUBEJ Fogadás az elnöknél VII. Amielőtt az elnökkel folyta-­­­­tott beszélgetésről szól­nék, szeretnék röviden foglal­­kozni azokkal az események­­kel, amelyek a múlt év augusz­tusában zajlottak le az ország­ban. Akkor, amint ismeretes, Quadros, Brazília törvényesen megválasztott elnöke váratla­nul lemondott. Amint a brazi­lok mesélték nekünk, ez a lé­pés teljesen érthetetlen volt még a politikai élet iránt eleven érdeklődést tápláló, tá­jékozott emberek számára is. Az olvasók bizonyára emlékez­nek Quadros elnök néhány nyi­latkozatára. Ezek a nyilatkoza­tok szemmel láthatóan magu­kon viselték a lázas sietség je­gyét és érezni lehetett, hogy bonyolult indítékok diktálták azokat. Brazíliában senki sem mondta meg nekünk pontosan és határozottan, mi volt az oka ennek a váratlan lemondásnak. Az egyik beszélgetés során azonban világossá vált, hogy az országban szélsőségesen reak­ciós erők tevékenykedtek, ame­lyek nyomás révén és szinte ultimátumszerű követelések útján el akarták távolítani posztjáról az elnököt és az azt követő változások során szél­sőséges reakciós rezsimet akar­tak meghonosítani az ország­­ban. Még Quadros elnök irány­vonala is megijesztett bizonyos köröket egyes, Brazíliával szomszédos államokban. Amint a latinamerikai országokban gyakran megtörténik, a hadse­regre, helyesebben szólva a hadsereg magasrangú tisztika­rára tették a tétet. Azok a ka­tonai személyiségek, akik Rio de Janeiro körül és a Rio de Janeiroval szoros kapcsolatban lévő reakciós politikai erők kö­rül csoportosultak, a válság folyamán nyíltan kijelentették, hogy nem engedik visszatérni az országba Goulart alelnököt, aki ebben az időben Európá­ban tartózkodott. Tehát az or­szág reakciós erői, akik a ma­gas beosztású katonai szemé­lyiségek egy részére akartak támaszkodni, nyilvánvalóan diktatórikus államcsínyre töre­kedtek. De amint ilyen esetekben gyakran megtörténik, a politi­kai intrikusok nem számoltak a néppel, a nép akaratával, kí­vánságával, erejével. És a vi­dám Rio de Janeiroban, a munkás Sao Pauloban, a forró Recifeben és az ország sok más­­ városában, falujában sok mil­lió egyszerű brazíliai vonult az utcákra. Goulart alelnök úgy határozott, hogy visszatér Bra­zíliába, de nem Rio de Janei­­roba, hanem Rio-Grande-do- Sul államba. Itt, ebben az ál­lamban, ahol a gauchok külö­nösen erősek , teljes támoga­tást nyerhetett. A­mint most látni, a reakció összeesküvése kizárólag a felső rétegekre korlátozódott. A Rio-Grande-do-Sul államban állomásozó második hadsereg nem támogatta az összeesküvő­ket. A külügyminiszterhelyet­tes elmondta nekem, hogy a második hadsereg alacsonyabb és közepes rangú tisztjei — az egyszerű katonákról nem is szólva — demokratikus beállí­tottságúak. Bizonyos körök ugyan 1945 óta már ötödször akarják felhasználni a hadse­reget államcsíny végrehajtásá­ra, azonban az alacsonyabb és közepes rangú tisztek és kato­nák a nép akaratára hallgatva, nem támogatják a provokáto­rokat. Ez a külügyminiszter­helyettes véleménye. A máso­dik és a harmadik hadsereg valóban nem nyújtott támoga­tást az összeesküvőknek és Goulart alelnök az ország el­nöke lett. Déltájban, dolgozószobájában találkoztunk Goulart elnökkel. Az elnök 44 éves. Komoly po­litikai tapasztalat áll mögötte: nemcsak Quadros idején volt alelnök, hanem Kubitschek ide­jén is, és miniszteri posztokat töltött be. Tavaly augusztus­ban, éppen akkor, amikor Bra­zíliában nagy horderejű politi­kai események érlelődtek, Gou­lart elnök a Szovjetunióban is járt. Goulart elnök azzal kezdte a beszélgetést, hogy a Szovjet­unióban tett látogatás igen em­lékezetes marad számára, s emlékezetes marad, milyen szí­vélyesen fogadták őt a szovjet emberek, milyen kedves figyel­met tanúsított iránta N. Sz. Hruscsov, a Minisztertanács el­nöke, akivel nagyon érdekes, hasznos beszélgetést folytatott. Goulart elnök hangsúlyozta, hogy a brazil kormány, amely a politikai válság során jött létre, mindjárt magáévá tette a brazil népnek azt a törekvé­sét, hogy helyreállítsák a dip­lomáciai kapcsolatokat a Szov­jetunióval. S bár eredetileg a diplomáciai kapcsolatok hely­reállításának — hangsúlyozta az elnök — hét hónappal a po­litikai válság megoldása után kellett volna megtörténnie, er­­re mégis jóval hamarabb sor került. "Ebben Brazíliának az a törekvése mutatkozott meg, hogy széleskörű és átfogó kap­csolatokat létesítsen a világ minden országával és támo­gassa a jóindulatú, kölcsönösen előnyös kapcsolatokat minden állammal. A­ miniszterelnök és a kül­­ügyminiszter, akikkel ugyanazon a napon találkoz­tunk, szintén osztotta az elnök véleményét. Ugyanúgy, mint Goulart elnök, beszámoltak Brazília nehézségeiről, gazda­sági fejlesztésének problémái­ról, arról, hogy Brazília lehe­tőleg minél több országgal igyekszik kölcsönös kereske­delmi kapcsolatokat kialakíta­ni. Amikor elbúcsúztunk, Gou­lart elnök megismételte: „A Szovjetunió és a Hruscsov mi­niszterelnök vezette szovjet kormány politikája a különbö­ző társadalmi rendszerű álla­mok békés egymás mellett élé­sére törekszik. Ez bölcs és elő­retekintő politika, s már sok­­millió hívet toborzott. Brazília hű lesz ehhez a politikához és arra fog törekedni, hogy olyan egyenjogú és kölcsönös kapcso­latokat tartson fenn a Szovjet­unióval, amelyek — mint re­méljük — átlépik a csak dip­lomáciai jellegű határokat és kiterjednek a két nép életének és tevékenységének számos te­rületére: a gazdasági, a tudo­mányos, a kulturális és a sport­életre”. Két napot töltöttünk Brat­lia városban. És bárkivel be­szélgettünk, — képviselő,kikel,, szenátorokkal, taxisofőrökkel, vagy szállodai alkalmazottak­kal — minden esetben éreztük, hogy Goulart elnökinek és a brazil kormánynak a Szovjet­unióval fenntartott baráti kap­csolatokat szolgáló irányzatát valóban az egész nép támogat­ja. Amikor az egyik rögtönzött sajtóértekezleten az észak-ame­rikai távirati ügynökség tudó­sítója epés hangon megkérdez­­te,­­ hogy mit akar a Szovjet­unió Brazíliában, mi azt vála­szoltuk, hogy népünk Brazília boldogulását kívánja, azt sze­­r®tbf, hogy Brazília állampol­gárai jobban és gondtalanab­bá éljenek, hogy ne csak új fővárost építsenek, hanem­, új országot is. Az Egyesült Álla­mokból érkezett újságírónak nyilvánvalóan nem tetszett ez a válasz, mivel kijelentésünk nem is látott napvilágot az amerikai sajtóban, de a brazil újságírók és a szálló halljában tartózkodó érdeklődők tapsol­tak — ők is így értelmezik a szovjet nép viszonyát a világ összes országaiban élő népek­hez. Igmn, 3 repülőgép-alakban épülő brazil főváros mintegy startpályán áll. Mire van szüksége a repülőgépnek ahhoz, hogy távoli útra repül­jön? Erős motorokra, hozzáértő irányító személyzetre és a ve­zetők által pontosan meghatá­rozott irányvonalra. Nem ké­telkedhetünk, hogy Brazília jól startol a nagy út előtt. (Vége.) l­íi#2. június 1 I­fmghím (Mámá­ig) „A szerencsétlenségek éjjele“ A csütörtökre virradó éjsza­ka a közlekedési szerencsétlen­ségek éjjele volt Az olaszországi Voghera kö­zelében egy hetven kilométer sebességgel száguldó tehervo­nat belerohant a vágányon veszteglő személyvonatba A teherszerelvény mozdonya a szó szoros értelmében ketté­vágta az utolsó, zsúfolt személy­­kocsit. Eddig huszonnégy holt­­testet számoltak meg, de félő hogy az összetört kocsiban még több halott van. Hetvennyolc ember megsebesült. Indiában, Ahmedabad váro­sában, egy teljes sebességgel haladó társasgépkocsi átszakí­totta a Mahor folyón átívelő híd korlátját és lezuhant. Hat­­vankilenc ember szörnyethalt, 18 pedig megsebesült A Fülöp-szigeti Bukidnon tartományban egy zsúfolt autó­busz körülbelül 250 méter mély szakadékba zuhant. Harminc utas halt meg. Detroit közelében furcsa bal­eset történt. Egy üres személy­autót tulajdonosa nem fékezett be és a jármű legurult a rak­partról, egyenesen a folyópar­ton kikötött luxusjacht tetejé­re. Az autó és a kis hajó el­süllyedt. (Reuter, AP, UPI, AFP, MTI)

Next