Zalai Hírlap, 1964. január (20. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-03 / 1. szám

1964.Január 3. új esztendő — új lendület a vezetésben szeretnénk, ha szerencsések lennének ebben az új esztendőben. Hogy ne lenne túlságosan kemény a tél és túlságosan száraz a nyár, ne lenne sem árvíz, sem jégeső, kövérebb lennének a mezőink, gyümölcsérlelőek a kertjeink, hogy hozzánk szegődne a természet jóindulata. Szeretnénk, ha töltb lenne a napsütés és kevesebb a borús ég. Valóságosan és jelképesen is , ha arra a nagy nemzetközi horizontra gondolunk, amelyet épp úgy had bizakodva, hol pedig aggodalommal figyelünk, mint lakóhelyünk látóhatárát. Szeretnénk, ha beválnának terveink, kifogástalan lenne az ipar, a mezőgazdaság, a kereskedelem vérkeringése, hogy mindazt, amit futtatni terveztünk, azt felépítsük, és egy kicsit meg is toldhassuk, amit elosztani lehet. "»Szeretnénk, ha mindaz az óhaj, szívből jövő kívánság, amellyel most egymást köszöntjük az 1964-es év kapujában, sorra-rendre beteljesednék. De hát az óhaj, remény, ha fel is melegíti a szívet, nem tölti meg a kamrákat, csak az a munka teheti, amelyet jól terveztek és szerveztek, okosan irányítanak, amely egy kicsit kényszeríti is a szerencsét, hogy mellettük maradjon egész évben. Kétségtelenül eljött az ideje annak, hogy minden eddiginél több figyelemmel, nagyobb igénnyel tekintse át munkáját avezetés minden szintje, eleget tegyen a várakozásnak, s arányba hozza eredményeinket a lehetőségekkel. Mert most, amikor munkában és szorgalomban nincs hiány, amikor az országos célkitűzések jók és reálisak, amikor végre túljutottunk a nagy strukturális változások szakaszain — kialakultak falun és városon az egységes szocialista termelőviszonyok — a helyzet kulcsa annak a sok tízezer embernek a kezében van, aki a munkát irányítja. Az ő képzelőerejük, szakértelmük, határozottságuk és demokratikus érzékük a tömegek akaratával egybeforrva, képes arra, hogy új győzelemmé érlelje mindazokat az előnyöket, amelyeket a szocializmus biztosít a társadalomnak. A helyzet kulcsa bizonyos *""*• értelemben most az ipari üzemek gazdasági és politikai vezetői, tsz-elnökök, könyvelők és agronómusok, tanácsi szervek, közigazgatási emberek kezében van. Vagyis azokat a nagy változásokat, amelyek e néhány mozgalmas esztendőben végbementek, most méltó igazodásnak kell követnie az állami és gazdasági munka minden területén. Nemcsak azért, mert minél szerényebb eszközökkel rendelkezik egy ország, annál inkább szükséges azt kiegyenlítenie korszerű és racionális vezetési módszerekkel, hanem azért is, mert a közösségi társadalom legkevésbé engedhet meg magának ilyen értelmű fogyatékosságokat. Hiszen most végre valóban kezükbe adta a nép mindazokat az eszközöket, amelyekkel anyagi és szellemi gazdagodásunkat szolgálhatják, s ilyen módon nálunk a vezető társadalmi rendünket is megszemélyesíti. Hibái és eredményei is túlnőnek személyén, a munka lényegére hatnak. Nem feledve és nem is lebecsülve az erőfeszítéseket, reálisan számbavéve a vezetés minőségi változásait, még korántsem számoltuk fel azt az ellentmondást, amely általában mai feladataink és vezetésbeli gyengeségeink között van. Általános és jogos vélemény, hogy az új viszonyokhoz mérten még túlságosan is költséges és nehézkes az ügyintézés nálunk; néha a szakszerűséghez is kétség fér; bármily jók legyenek is terveink, a megvalósításban még túlságosan sok a tétovaság és túl kevés a gyakorlatiasság. Már csak azért is kell és le- 11 het erről ma őszintén beszélni, mert nem vagyunk a munka kezdetén: most már legtöbb helyen megvannak a változás tárgyi és személyi feltételei, a gyakorlat és tapasztalat éppúgy, mint a helyes irányvonal, amelyet követni kell. És ami szintén nem lényegtelen: ma megvan az az elfogulatlan és tárgyilagos lég- kör, amelyben szembenézhe- tünk e viszonylagos gyengesé- gekkel. Felkutathatjuk, hogy miért vannak szövetkezeteink, amelyek jó gazdasági adottságokkal rendelkeznek ugyan, mégsem képesek utolérni önmagukat, kezdeményezéseik elolvadnak, terveik abbamarad- nak, s túlságosan is lassan küzdik át magukat a kezdeti nehézségeken. Megvizsgálhatjuk, hogy miért rögződik még ma is helyenként annyi „kincstári” , vonás a tanácsi ügyintézésben, annyi nehézség az iparvezetésben, miért érvényesül annyi annyi partikularizmus a vezetési szemléletében. Merészebbben és határozottabban foglalkozhatunk az új esztendőnek minden bizonnyal egyik legidőszerűbb feladatával, a vezetés színvonalának növelésével. Igazságtalan és irreális lenne természetesen ezt a kérdést nagyobb összefüggéseiből kiszakítani, eltekinteni például attól, hogy a vezetés gyengesége nem mindig azonos a vezetők gyengeségével. Itt éppúgy szükség van az egymásnak ellentmondó, a huzavonának tápot adó gazdasági és igazgatási jogszabályok felülvizsgálására, mint például a gazdasági ösztönzők jobb összehangolására, az állami és gazdasági szerveik önállóságának és felelősségének kiterjesztésére. Egyáltalán nem tekinthetünk el attól, hogy mennyi minden van még, ami valósággal megköti a vezető kezét, bürokratikus buktatókat helyez az útjába. Meddő és hasztalan dolog lenne viszont, ha csak ezekre a tényezőkre hivatkoznánk, s közben nem látnánk meg azokat a sürgető tennivalókat, amelyeket senki más nem végezhet el és nem oldhat meg, mint a helyi vezetés. Ebben az összefüggésben pedig különösképpen a szocialista vezetési elv, a demokratikus centralizmus szenved ma leginkább csorbát, s itt kell keresni számos hiba forrását. Vagyis nem tanultunk meg még kellőképpen élni a kollektív gondolkozás, tervezés lehetőségeivel, minden lehetséges erő bevonásával a közös feladatokba, de nem tanultuk meg jól azt a feltétlen fegyelmet és egyöntetűséget, azt a következetességet sem, amely nélkül nem lehet semmiféle tervet, határozatot végrehajtani. Azokra a vezető szervekre, amelyek nem jól dolgoznak, éppen az jellemző, hogy munkájukban sem a demokratizmus, sem a központosítás nem elég hatékony. Amíg egyik oldalon nem leérik és nem igénylik a munka végrehajtóinak véleményét, döntéseiket nem előzi meg érdemi vita és tanácskozás, másik oldalon nem követelik meg a végrehajtást elég állhatatosan. Ezt a hibát könnyű tetten érni, ha valaki nem sajnálja a fáradságot és megnézi, hogy hányféle és milyen határozatot hozott egyik-másik tanács, vagy szövetkezeti vezetőség, s mennyi ebből az, amit maradéktalanul megvalósított. Ha megvizsgáljuk, hogy miként születtek meg például a munkaszervezésről, a premizálásról, a tsz rendjéről szóló, az egész tagságot érintő határozatok, és mi lett a további sorsuk. De kiterjeszthetnénk ezt az üzemi demokrácia és a termelési fegyelem összefüggéseire ipari vonatkozásban is. Nem lényegtelen összefüggéseket lehetne felderíteni ily módon akkor is, ha az emberi és a technikai kapacitás felhasználását vizsgálnánk, ha a szubjektív elemeket, esetlegességeket vennénk számba, amelyek bizony még sokszor érvényesülnek a tárgyilagosság, a tudományos vezetési módszerek rovására, A rövid cikkben még csak jelezni sem lehet annak a problémának a sokrétűségét, amely a vezetés színvonalának növelésével függ össze. Annál elevenebben és összetettebben érezzük viszont időszerűségét az életben. Annál inkább tudjuk, hogy most hosszú ideig ez lesz a soros, nagy feladat, amelyben el kell mélyednünk, s amelyre nagy energiákat kell fordítanunk. Láncszeme ez a t tsz-ek gazdasági és politikai megszilárdításának éppúgy, mint a szocialista igazgatás megjavításának, s annak a bonyolult, nagy történelmi feladat teljesítésének, hogy a termelésben utolérjük és elhagyjuk a legfejlettebb kapitalista országokat. S egy kicsit annak is, hogy újévi jókívánságaink, terveink, vágyaink ne maradjanak pusztán csak óhajok, hogy jobban, biztosabban, dolgozhassunk már az 1964-es esztendőben is. Rózsa László PUSZTAMAGYARÓDON jó helyet találtak a községi tanács irodájának: éppen a falu központjában bukkanhatnak rá mindazok, akik ügyes,bajos dolgaikkal fölkeresik. Az ajtón éppen barna kabátos fiatalember lép ki: Tóth János, a helyi termelőszövetkezet állattenyésztési brigádvezetője járlatlevelet készíttetett Csikász Irmával, a tanács adminisztátorával. Bent az irodában kellemes meleg fogadja az érkezőket: gáz melegít itt is, akárcsak a község lakóinak házaiban. Rácz Sándor tanácselnök Handler Jánosáéval, a vb titkárával és Istiván Tiborral, a helybeli párttitkárral éppen a másnapi párttaggyűléssel kapcsolatban tartanak megbeszélést. A szövetkezet zárszámadását készítik majd elő, s értékelik az aktívák tevékenységét. Az ajtó közben sűrűn nyílik. Ki együttélési bizonyítványért kopogtat be, ki más hivatalos írásért. Rácz elvtársnak még a helyi takarékszövetkezet ügyintézőjeként is akad dolga, s ő adja meg az engedélyt a sportkör elnökének is a szilveszteri bál megtartásához , a tanács részéről. A legfőbb problémák azonban most Pusztamagyaródon két dologgal függnek öszsze: a gázvezeték felújításával és az új orvoslakás, illetve rendelő építésével. — 1947 tavasza óta van gáz a középületekben — magyarázza Rácz Sándor —, s tíz évvel később a lakásokba is bekapcsolták. Most a megyei tanács részéről biztosított öszszegből felújítjuk a vezetéket. A földmünkő társadalmi munkában végeztük el, s a szerelők már a bekötéseknél tartanak. Hamarosan befejeződik ez a nagy munka. Igaz, a hideg e fordult idő kicsit késleltette őket, de baj azért nincs, elkészülnek most már ... Ami az orvoslakást illeti, a pusztamagyaródiak számára újabb nagy könnyebbséget jelent, hogy nem kell majd Bánkszentgyörgyre átjárniuk, ha valami betegség éri őket: itt lesz a faluban a körzeti orvos. Szeptemberre kell az építkezésnek befejeződnie, s ennek édekében minden pusztama-gyaródi család három nap társadalmi munkát ajánlott fel. Arra is gondolnak, hogy tovább szépítsék, minél kulturáltabbá tegyék falujukat. Ezt célozza a Béke utca lekövezése is, amelyet községfejlesztési alapból oldanak meg, természetesen szintén jelentős társadalmi munkával hozzájárulva ehhez is. Az alaphoz szükséges kőmennyiség már a helyszínen van, most még a zúzalékot várják, s hozzáfognak a kivitelezéshez, amint az idő engedi. APRÓ és JELENTŐS ügyek így kerülnek egyaránt sorra a tanácsi ügyintézésben, s a pusztamagyaródi vezetők nem tesznek különbséget kis és nagy problémák között. Tudják, hogy mindenki számára a saját ügye a legfontosabb, bármily jelentéktelennek is tűnjék az, ugyanakkor azonban a közös érdekeket is szem előtt tartják, s a falu népe ebben is egyetért vezetőivel. — Az a lényeg — mondja Handlerné —, úgy jöjjenek be hozzánk az emberek, mint akik tudják, hogy meghallgatásra találnak, ügyüket a tanács elintézi ... A februári választás nyomán Pusztamagyaródon 31 tagú tanács alakult. Ami azonban feltűnő: a 31 tanácstag közül mindössze kettő a nő, s ezek egyike is a tanácstitkár, másika pedig a pedagógus. Nincs talán olyan parasztasszony a faluban, aki a közéleti tevékenységből is kivenné részét, vagy a falu lakói nem bíznak meg bennük? A tanácselnök válaszából kiderül, hogy inkább az utóbbi ok áll fenn: ilyen vonatkozásban még bizonyos maradiság tapasztalható a községben. Igaz, az a 6-7 asszony, akinek jelöléséről annak idején szó esett, maga sem nagyon hajlott arra, hogy köztisztséget vállaljon, pedig a tsz-ben, a nőtanácsban s általában mindenütt, a falu életében derekas munkát végeznek az asszonyok is. Jó lett volna, ha az államhatalom helyi szervének tevékenységéből is részt vállaltak volna már az idei választások során. A. J. A tanács elintézi... ZALAI HÍRLAP I. Tojást vagy csirkét? Látogatás a pusztaszentlászlói baromfifarmon Pusztaszentlászlón — egy év kihagyásával — negyedik esztendeje foglalkoznak tojástermeléssel. Jelenlegi törzsállományuk 600 New Hamphire tojó. Valamennyi májusi kelés, vagyis napjainkban túl vannak az 50 százalékos tojástermelésen, s napról napra megközelítik a 100 százalékos termelési fokot. Mi kell a maximumhoz — Mennyi a száz százalék? — kérdezzük Lábody Ferdinánd agronómustól, aki egyik fő „apostola” a baromfitelepnek. — őszintén szólva, kissé óvatosan terveztünk. A fentebb említett egy év kihagyás 1962- re esett, amikoris kihasználatlanul állt a két épület. Korábban a Sárga Magyar fajtát tartottuk. Kisigényű fajta, de ugyanolyan tojó is. Az éves tojáshozamuk alig haladta túl a 100-at. Rájöttünk, hogy azonos ráfordítással többet is termelhetünk, ha más tenyészfajtára térünk át. Így jutottunk el a New Hampshire-hez. A szakirodalom szerint ez a fajta évi 150—180 darabos tojástermelésre képes, mi azonban csak 130-as átlagot terveztünk 1964- re. A maximum eléréséhez megfelelően berendezett baromfióka illetve teróházra volna szükség amivel mi nem rendelkezünk, de a két háznál nem is törekedhetünk nagyüzemi berendezkedésre. Annál inkább sem, mert a törzstenyészet mellett árubaromfi termelés is szerepel mind az idei, mind a jövő évi tervünkben. Ebben az évben 9 ezer rántanivaló csirkét értékesíthettünk , és ezt jövőre is tartani szándé-kozunk. Bár megfontolandó, hogy ne térjünk-e át teljes égésszóban tojástermelésre. — Akadálya? — Az előbb említettek és a szakképzett gondozók hiánya. Persze mindkettő pótolható lenne, ha már korábban ki nem alakítjuk az ugyancsak gazda-,ságos — és nálunk már jól bevált — sertéstenyészetet. Ez többet hoz, gazdaságosabb, de mivel a baromfitelepünk is megvan, azt sem hagyhatjuk kihasználatlanul. Félezer munkaegység — Mi a véleményük a ba-rromfigondozóknak, név szerint Ferenczy Ilonának és Szilvás Károlynénak? — Sok vesződséggel jár, amíg a naposcsibékből tojástermelő törzsállomány lesz. A nehezén már túl vagyunk. November közepén megkezdték a tojást. Azóta a legmagasabb napi termelés 145 volt. Ez a hideg idő beálltával valamit csökkent, de napjainkban ismét emelkedés tapasztalható — mondja Szilvás néni, aki túl van már a 65 éves koron, de semmi pénzért sem hagyná el a telepet. Mondják, hogy a karácsonyt is kint töltötte, s tyúkjai nélkül már üres lenne az élete. Amikor hangját meghallják, köréje sereglenek. — Ilyenek voltak a csibék is. December 6-án vitték el az utolsó 3 ezret. Alig várom, hogy ismét itt lábatlankodjanak a szoknyám körül. Ilonka is jobban szereti a kicsiket, mint a tyúkokat, de az ő szeretete már anyagiakkal is összefügg. Addig, amíg a kicsik egy kilósra növekedtek, csaknem félezer munkaegységet szerzett. Aztán jól jött az a 25 munkaegység-prémium is, amit minden ezer darab csirke után javukra írtak, hiszen közel 33 forintot ér egy-egy. Volt olyan hónap, amikor 78 munkaegységet teljesítettek. Szeretnék ugyanezt a tojástermelésnél is elérni. Azért is adagolják olyan hűségesen a tojótápot, de hogy a tervezett 130- as átlagot elérik-e, arra még egy évet kell várni. Közben jönnek majd újra a csirkék, és a törődés majd megoszlik. — Egyformán juttatunk mind a kettőnek! — mosolyognak, majd arról beszélnek, hogy a héten nekilátnak a másik ház mélyalmának a cseréjéhez, a helyiség fertőtlenítéséhez. Rántanivaló — tavaszra — Pár héten belül érdekes találkozás lesz a telepünkön! —• fontoskodik Szilvás néni —. Tojóink találkoznak saját csibéikkel! Ugyanis tojástermelésünket a keltetőállomás kapja — 40 filléres felárral veszik át — és az első keltetéshez mi adtuk a tojást No nem mind, de jócskán! Úgy tervezzük, hogy nem csak a tojásértékesítésnél, hanem a rántanivaló csirkéknél is mi legyünk az első szállítók. A korai csirkének ugyanis jobb az ára, s a mi munkánk gyümölcsét az egész tagság élvezheti. Sajnos, a tavasz még messze van, de minden nappal közelebb jutunk hozzá. Mi rántanivaló csirkével köszöntjük majd. Addig meg jó lesz a tojás is! Badacsonyi Lajos „A módszerek átalakulnak..." Beszélgetés a bázakerettyei művelődési munkáról A strandmedence szélén, a művelődési házzal szemben, hóköpenyt öltött a fürdőző nő szobra. Vastag zúzmara csillog a délelőtti napsütésben a fák ágain. Kint csend és nyugalom, de csend és nyugalom van még a művelődési házban is. Csak Gyurcsák János, a nemrégiben kinevezett igazgató dolgozgat az egyik szobában , képkereteket fabrikál. A ház munkáját már hosszabb ideje ő irányította, másodállásként látta el ezt a tisztet, de annyira megnövekedők a tennivalói, hogy szükségessé vált a függetlenítése. Szegelgeti, farigcsálja a kereteket, s közben arról beszélgetünk, milyen tevékenység is folyik ilyenkor a művelődési házban. — Úgy látom, átalakulóban van a művelődési házak munkájának jellege — mondja —. Nálunk egyébként is gondot okoz, különösen télvíz idején, hogy benépesítsük a szobákat, termeket, hiszen eléggé távol vagyunk a lakóteleptől. Csak olyasmivel lehet becsalogatni az embereket, amit otthon, a tv mellett nem kapnak meg. Nagyon sok készülék van, s ez nekünk egész családok kiesését is jelenti. Ugyanakkor az esti tvközvetítéseket néha kétszázan is nézik nálunk, — de én azt szeretném, ha a művelődési ház látogatása nem merülne ki a tv-nézésben és mozilátogatásban. Az embereiket, főleg a fiatalokat be kell hozni a művelődési háziba, amelyben minden rendelkezésre áll a szórakozáshoz. De vajon elegendő-e ez, ha első lépésként jó is? A tapasztalatok azt mutatják, hogy amennyiben nem tud a művelődési ház valami valóban érdekes, tartalmas, szórakoztató, de egyben ismereteket is nyújtó elfoglaltságot biztosítani a látogatók számára, akkor nem lesz több kulturális átjáróháznál. Ám mivel lehet megfogni a látogatókat? Milyen módszerrel lehet rávenni, néha szinte észrevétlenül, az egyébként rendszeres mozilátogatókat vagy tv-nézőket arra, hogy bekapcsolódjanak valamelyik szakkör, klub, vagy csoport munkájába, hogy aktívabb, tudatosabb kulturális élményeket szerezzenek, ne csak passzív befogadói legyenek annak, amit a lehetőségek nyújtanak? — Éppen ez az, amire nincsen szabály. Szinte naponta kell új meg új „trükköket” kitalálnunk, hogy megnyerjük az embereket — tűnődik el Gyurcsák János —. A hagyományos népművelési módszerek átalakulnak, ma már nem lehet néhány öntevékeny csoport működtetésével elintézettnek venni a kuturális munkát. Sokkal több embert akarunk bevonni a népművelésbe, de úgy, hogy maguk is műveljék magukat, vagy legalább az erre való igényt szeretnénk felébreszteni bennük. Ezért próbálkozunk a szakkörökben, csoportokban olyan program kialakításával, amely érdekli a tagokat és lehetőséget nyújt a kifelé történő publikálásra, az elsajátítottak átadására is. Van pélldául egy irodalmi körünk. Ezt irodalmi színpaddá akarjuk fejleszteni, hogy az irodalomi ktlevelekből irodalmi művelt véget terjesztő népművelők legyenek. Az irodalmi színpaddal össze akarjuk karácsolni például a lovászi tánccsoport egyes produkcióit, igr mindkét „műfaj” sokkal élénkebb, változatosabb lesz, egymástól is tanulnak. A kerettyei szmiáterek, éppen Gyurcsák János vezetésével, régen őrzik jó hírnevüket. Legutóbb Barnassin Anna Napfogyatkozás című, mai tárgyú színművét játszották, most Peter Ramos csehszlovák író Éjféli mise című drámájára készülnek. Nem akarnak versengeni a hivatásos színészekkel. Olyan műveket játszanak, amelyeket például a Déryné Színház nem mutat be — főleg mai tárgyú magyar és külföldi darabokat —, és olyan községekbe járnak el „tájolni”, ahová a hivatásos színház nem mehet el különböző nehézségek miatt így fontos kulturális feladatot látnak el, de a csoport tagjai joggal neheztelnek amiatt hogy az üzem vezetősége részéről nem részesülnek elismerésben ezért a munkáért. Pedig ez nem csak „szórakozás”. Hóban-fagyban éjfél egy óráig kint lenni, másnap reggel hétkor dolgozni — ez áldozatvállalás. Ezek után nem lehet csodálkoznunk azon, hogy az amúgy is gyér számú fiatalság szívesebben megy sportolni, bármilyen sportágban, mert ott több elismerést, megbecsülést remélnek. — Igen, a fiatalok. Van rám száz kiszes az üzemben, de körülbelül nyolcvanan vidékiek. Ezekre nem számíthatunk. A helyieket viszont mindenfelé viszik, s mikor az előbb a gyakran felbukkanó azonos arcokat emlegettük, rájuk gondoltam. Rájuk számít a futball, az asztalitenisz, a művelődési munka, ugyanakkor mások semmiben se vesznek részt. Ezeket a sehová se járókat, sehol se „nyüzsgőket” szeretném én ide becsalogatni, először talán csak közönségként, aztán komolyabb munkára is fognám őket, mint azokat a fiúkat, akik esténként tánczenét hallgatni jártak be, s észre se vették, és megalakult belőlük a könnyűzene barátainak köre, ahol már vitáznak, előadást hallgatnak, véleményt cserélnek a könnyűzenéről, tehát tartalmasabban szórakoznak. Elkészültek a képkeretek, elfogyott a dohány Gyurcsák János pipájából. De a napról napra megújuló gondok nem fogytak el. Az eredményes népművelés új módszereket kíván, amelyekre nem lehet mindig receptet adni. Ehhez érzék, szív és odaadó munka kell, így válhat a népművelésből népnevelés. A bázakerettyei művelődési ház ennek akar a központja lenni. T. I.