Zalai Hírlap, 1965. május (21. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-01 / 102. szám
1965. május 1. Az apa mesterségét magasabb szinten Szép Endre először mint bedolgozó családtag vett részt a zalaszentmihályi tsz közös munkáiban. Elvégezte a kétéves mezőgazdasági szakmunkásképző tanfolyamot amely után növendékmarhagondozó lett Néhány év kihagyásával — a tsz vezetőségének inspirálójára — ismét kezébe vette a tankönyvet hogy a szakmunkás bizonyítvány után a technikusi oklevelet is megszerezze. — Nem volt könnyű az elhatározás — mondja. — Amíg az ember fiatal, tucatnyi elképzelés fordul meg az agyában. Ezek többsége azonban alaptalan ábránd, s összeomlanak az első sikertelenség fuvallatára. Ilyenkor mindig felmerült bennem a gondolat: talán a másik jobb lett volna Nos, így teltek el az én kamaszéveim Szép Endre szülei a felszabadulás előtt hat hol nem gazdálkodtak, majd a földosztáskor ugyanennyit kaptak. Ezen a birtokon osztozott volna a két fiútestvér, hogy éljék őseik kisparaszti életét. De erre nem került sor, mert közben fordult a világ. Apjuk mind a tizenkét holdat bevitte a közösbe. — Többet ad majd az nektek, mint amit egy élet munkájával össze tudtam kaparni! — érvelt, valahányszor a mi jövőnkre terelődött a beszéd fonala. S hogy ez a „juss” minél több legyen, nem szűnt meg dolgozni a most már közös földeken sem. Szorgalmával, hozzáértésével a brigádvezetőségig vitte. S a két Szép testvér még apjuk életében elkezdhette a „juss” tőkévé kovácsolását. Amire az apának nem telett, biztosította a közös. — öcsémnek havi 300 — nekem 150 forintos ösztöndíjat szavazott meg a közgyűlés, s ezzel mindketten eljegyeztük magunkat a mezőgazdasággal: ő a nagykanizsai mezőgazdasági technikumba iratkozott, én a keszthelyi kihelyezett testi tagozatára. A szakmunkás bizonyítvány birtokában különbözetivel mindjárt a másodikban kezdtem, s így előbb végeztem, mint ő. Most április 1-én érettségiztem. — Mit jelent, milyen változást hozott munkájában a technikusi képesítés? — Sokat! A szakmunkásképző után állandó beosztást kaptam, ami biztos munkaegységszerzési lehetőséggel, majd ahogy a közös gazdaság erősödött, fix fizetéssel járt. Most néhány hónapig a bérelszámolói teendőket látom el, aztán területet kapok, s a termelés rám bízott szakaszát irányítom. A kör ezzel bezárul. A két testvér folytatja apja egykori „mesterségét”: a gazdálkodást. De nem hat holdon hanem hétezren, illetve az ebből reájuk eső területen. Ehhez a gazdálkodási szinthez magasabb képzettség kell. Olyan, amit Szép Endre és néhány társa már elsajátított ZALAI HÍRLAP Irányelvek és önállóság Az utóbbi néhány hónap során három jelentős pártdokumentum jelent meg gazdasági, kulturális és ideológiai kérdéseinkről, azok megoldásának időszerű feladatairól. Decemberben az emlékezetes, elsősorban gazdasági életünket, annak struktúráját érintő határozat, februárban a kulturális élettel kapcsolatos állásfoglalás, márciusban pedig az ideológiai munkánk időszerű feladatairól szóló irányelvek foglalták össze mindazokat az elméleti és gyakorlati kérdéseket, melyek hazánkban a szocialista építés jelenlegi szakaszában felmerülnek. E dokumentumok alkotóan fejlesztik tovább a marxizmus —leninizmust, ideológiánk alapvető tételeit az új helyzet adottságaihoz illeszkedő megállapításokkal gazdagítják. De és ebben az utóbbi két dokumentum közöl azt is hangsúlyozzák: bizonyos kérdésekben a vitát nem lezárni, hanem felszítani akarják, egyes, még nem tisztázott pontok további kimunkálására hívnak fel, s leszögezik, hogy megállapításait nem dogmaként, hanem iránytmutató elvként kell értelmeznünk és felhasználnunk, s kinek-kinek a maga szűkebb szakterületén tovább kell finomítania az általános jellegű és érvényű megállapításokat. Magyarán: önállóan, alkotóan kell alkalmaznunk az egyes megállapításokat, tovább kell gondolnunk az azokban felvetett gondolatokat. Miért ertűnik rajt ismételten minderről? Talán nem beszéltünk még róla? Nem, nem ezért. Az irásnyelvekkel és az állásfoglalásokkal kapcsolatosan a gyakorlati megvalósítás során máris felbukkanó két veszélyre szeretnénk felhívni a figyelmet. Természetesen nem arról van szó, hogy bizonyos párthatározatokkal kapcsolatosan keressük az egyéni megoldásokat A határozatok jellegéből folyik, hogy azok rendkívül alapos, körültekintő felmérés során szerzett adatok és tények mélyreható elemzésén épülnek, s azokat nem vitatni, hanem végrehajtani, megvalósítani kell. De még ebben az esetben sem érthetünk egyet a teljesen mechanikus végrehajtással, az olyan szemlélettel, amely a határozatok betűit tekinti inkább, mintsem azok szellemét. Gazdasági vezetőinknek még gyakran hibája az, hogy a határozatokból csak azt a szűk területet, azokat a mondatokat hajlandók észrevenni, melyek kizárólag az ő munkájukra vonatkoznak, s nem tudják belehelyezni a maguk tevékenységét gazdasági életünk egészének szerkezetébe. Ilyenkor szoktuk, kissé egyszerűsítő kifejezéssel, azt mondani: hiányzik a népgazdasági szemlélet Az is gyakori, hogy bizonyos gazdasági vezetők sokat emlegetik gazdasági struktúránk egyik-másik valóban melévő hibáját. Itt gyakran két nézőpontú kifogásolástípussal találkozunk, akárcsak a határozatok túl mechanikus, túl merev, illetve túl bátortalan, indokolatlanul óvatoskodó végrehajtásánál és értelmezésénél. Az egyik típus azért kifogásol, mert kényenyelemből vagy merevségből nem szívesen gondolkodik el bizonyos gazdaságpolitikai, közgazdasági kérdésekben, s ehelyett inkább hibáztatja a gazdasági struktúrát, mert ez kényelmesebb, könnyebb. A másik típus éppen óvatoskodásból hánytorgatja a hibákat, mert ez sokkal egyszerűbb, mint önállóan tenni valamit a kijavításuk érdekében. A kulturális és az ideológiai már a néhány kérdésére vonatkó állásfoglalások és irányelvek méginkább felvetik az önálló gondolkodás és cselekvés szükségességét. Irodalmi, művészeti, népművelési kérdésekben sokszor akadunk az állásfoglalások néhány bekezdését betű szerint értelmező álláspontra, olyan tételek idézésére, amelyek esetleg maguk hívnak fel egyik-másik kérdés további vizsgálatára. Ugyanakkor nem kevésbé gyakori az óvatoskodás, a kérdések lényege mellébeszélés sem. Le kell szögeznünk: ideológiai és politikai munkánkban, kulturális kérdésekben az irányelvek, az állásfoglalások nem mentenek fel senkit az önálló gondolkodástól, a maga szakterületének átgondolt felmérésétől, s az ennek kapcsán felmerülő nyitott, megoldatlan kérdések rendezésétől. Sem az óvatoskodók nem tekinthetik saját önádótlanságuk igazolására szolgáló idézetek gyűjteményének az említett két dokumentumot, sem a mereven gondolkodók nem hihetik, hogy e dokumentumokat az ő gyakran megcsontosodott, elavult nézeteik megtámogatására hozták létre. E két álláspont egyébként tökéletesen azonos pontra jut el: mindkettő feleslegesnek tartja az önálló, néha bizony gyötrelmét, sok gonddal, tanulással, törődéssel járó gondolkodást, az adott feladatok saját fejük, elgondolásaik alapján történő megoldását, s mindkettő egyformán fázik a felelősség vállalásától. Ehelyett máshonnan és mástól várják a döntéseket. Egy gyökérről eredt fa két ága csupán e két magatartás, egyben azonban megegyeznek: mindkettő korszerűtlen, nem mai feladatainkhoz ülő. Előrelépésünk egyik fontos feltétele manapság az ideológiai, a politikai, a gazdasági, a kulturális munka módszereinek, fejlődésünk jelenlegi szakasza követelményeihez való alkalmazása, egész politikánk megértése és megértetése. Ezek nem kampányfeladatok, hosszú távra szólnak, s ezt követelik, hogy rekeszszünk ki ideológiai, politikai, gazdasági és kulturális munkánkból minden kényelmeskedő, óvatos, ellustult vagy megcsontosodott beidegződést Ezt azonban csak úgy tehetjük meg, ha mindnyájan felismerjük: az irányelvek és állásfoglalások — de még a határozatok sem — mentesítenek bennünket az önállóságtól, az önálló gondolkodástól, cselekvéstől, hanem éppen ellenkezőleg: erre serkentenek, s ezt követelik meg mindannnyiunktól T. I. HUSZONHÉT ÉVES és üzemmérnök az olajiparban. Pedig az alacsony, barna fiatalembernek hosszú ideig eszébe sem jutott, hogy valaha is a fekete arany birodalmában találja meg helyét . 1956-ban, amikor a zalaegerszegi Zrínyi gimnáziumban érettségiztem, agrármérnöknek jelentkeztem. Sajnos, nem vettek fel. Munka, állás kellett. Nem maradhattam a szüleim nyakán. Érettségi bizonyítvánnyal a zsebemben elmentem Budapestre. Nem volt semmi különös elképzelésem. Majd csak akad valami — gondoltam. S mert a géplakatos szakmában volt hely, két év alatt ipari tepülőként megszereztem a szakképzettséget. Aztán nevelő lettem a 7-es számú MVM iparitanuló-iskolában. Az érettségi azonban kevés volt. Innen jutottam el a Műegyetemre. De a tanuláshoz áldozat kellett. Fiatal lévén, levelező tagozatra nem vettek fel, le kellett mondani állásomról. Így aztán nappali tagozatra jártam, s közben itt is, ott is munkát vállaltam. 1962-ben társadalmi ösztöndíjra kötöttem szerződést a lovászi vállalattal, így kerültem ide tavaly, mint gyakorló mérnök. Tömören ennyiben lehetne összegezni Antal Lajosnak, a Dunántúli Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat lovászi gazolintelepe üzemmérnökének útját a mérnöki diplomához s az üzemmérnöki álláshoz. Persze, ez a néhány sor nem adhat számot az átdolgozott éjszakákról, az ifjúsági szervezetben végzett munkáról, pedig ez is mind hozzátartozik Antal Lajos életéhez, amelynek egyik legemlékezetesebb pillanata a közelmúltban zajlott le. Antal Lajos üzemmérnököt a gazolintelepi pártszervezet a felszabadulás 20. évfordulója alkalmával rendezett ünnepi taggyűlésen tagjelöltként egyhangúlag elfogadta. Nem agitált engem senki a pártba. Magamtól jöttem, bennem érlelődött meg a gondolat, hogy ide tartozom. S ha magam mögé nézek, arra. ■amit eddig tettem, ahogy eddig éltem, nem lehetett más a döntésem — magyarázza elhatározását a fiatal mérnök. • — TAVALY ŐSSZEL, amikor a munkásőrségbe beléptem, még nem gondoltam, hogy tavasszal még tovább is lépek, és kérem felvételemet a pártszervezetbe. Pedig az előbbi érlelte meg bennem a gondolatot: ha már beléptem a munkásőrségbe, be kellene lépni a pártba is. Aztán amikor Kovács elvtárs, a párttitkár szólt, egyszerre igent mondtam. Hát így történt — meséli Herman Kálmán kazánfűtő, aki a lovászi üzemben dolgozik 13 év óta. A felesége szintén az üzem dolgozója. Jellemzésként talán még annyi hozzátartozik a történethez, hogy Herman elvtársék szocialista brigádja az előzetes értesülések szerint most május elsején kapja meg a szocialista brigád jelvényt. ♦ LOVÁSZIBAN az ünnepi taggyűlésen fogadták el tagjelöltnek Boa József technikust, a rétegnyomásmérők csoportvezetőjét. Boa elvtárs 14 éve munkása az üzemnek. Itt lett ipari tanuló, itt szerzett szakképzettséget, s munkája közben szereze meg a technikusi oklevelet is. S tegyük hozzá, az itteni KISZ szervezetben dolgozott hosszú évekig. Völgyi János, a 23 évesó-motorszerelő is itt ismerkedett meg a munkásélettel- Itt szerzett szakmát, s innen vonult be katonának, s ide tért vissza. Őt is a közelmúltban vették fel tagjelöltnek.• A SORT FOLYTATHATNÁNK. A felszabadulás huszadik évfordulója alkalmával rendezett ünnepi párttaggyűléseken 14 tagjelölt felvételi kérelmét fogadták el az olajipari pártszervezetekben. Munkások, technikusok mérnökök köréből került ki többségük. Az olajipari pártszervezetek tagfelvételi munkája azt is jelzi, hogy az elmúlt időben nagyobb gonddal törődtek a párt sorainak gyarapításával. Munkájuk értékét csak növeli, hogy ugyanebben az időszakban fokozott figyelmet fordítottak a termelésre, az ünnepi munkaversenyre is. S hogy ez utóbbit is eredményesen végezték, azt bizonyítja az első negyedévben elért 3000 tonna terven felüli olajhozam, a terv közel hatmilliós túlteljesítése, s a társüzemeknek nyújtott, a tervezettnél kétmillióval több szolgáltatás. Munkájuk azt bizonyítja, hogy az olajipari kommunisták jó úton haladnak a pártépítésben, s a gazdasági feladatok valóra váltásában is. Farkas István Tizennégy új tagjelölt Tegnap három él üzemavató ünnepséget rendeztek Nagykanizsán. A Nagykanizsai Sörgyár dolgozói a gyár művelődési otthonában tartották az ünnepséget. Az ÉDOSZ jókívánságait Széles Lajos, az ÉDOSZ központi vezetőségének tagja, a megyei pártbizottság üdvözletét és elismerését pedig Gazsó Sándor rendőrezredes, országgyűlési képviselő tolmácsolta. Ezután Varga Pál, a Magyar Országos Söripari Vállalat vezérigazgatója mondott beszédet, és átadta az élüzem zászlót és oklevelet Gömöri Jánosnak. Ezután kitüntetéseket nyújtott át. Orsós József, a gyár beruházási előadója az élelmiszeripar kiváló dolgozója kitüntetést kapta, kiváló dolgozó jelvényt 15, oklevelet pedig 24 dolgozó kapott. A gyár legjobb dolgozói között mintegy 85 ezer forintot osztottak fel jutalomként. Az élüzemavató ünnepséget jól sikerült kultúrműsorral fejezték be A Dunántúli Kőolajipari Gépgyár ésüzemavató ünnepségére a délutáni órákban az új kovácsüzem épületében került sor. Az ünnepségen részt vett Bese Vilmos, az Országos Kőolaj- és Földgázipari Tröszt vezérigazgatója, Csokona Sándor, a megyei pártbizottság titkára, Gazsó Sándor rendőrezredes, országgyűlési képviselő, Pers Géza, a Szakszervezetek Zala megyei Tanácsának titkára és Deák Ferenc, a bányaipari dolgozók megyei bizottságának titkára is. Beszédet Vándor László, a városi pártbizottság első titkára mondott. Az élüzem zászlót és oklevelet Bese Vilmos vezérigazgató nyújtotta át Kállai Sándornak, a gyár igazgatójának. A nehézipari miniszter nevében Mezei István csoportvezetőnek, Igánecz Boldizsár gépkocsiszerelőnek és Kurucz István termelési osztályvezetőnek a nehézipar kiváló dolgozója kitüntetést nyújtotta át. A Zalka Máté MHS motorszerelő, a Munkácsy Mihály forgácsoló brigád első ízben megkapták a szocialista címet és az ezzel járó oklevelet. A termelési tanácskozások határozata alapján még 12 brigádot tüntettek ki második, illetve ötödik alkalommal a szocialista címmel. Háromszáz dolgozó között mintegy 40 ezer forintot osztottak szét jutalomként. A Finommechanikai és Javító Vállalat dolgozói a Centrál szálló éttermében rendezték meg él üzemavató ünnepségüket. Az ünnepségen megjelent dr. Lakos Imre, a megyei tanács elnökhelyettese. Az élüzem zászlót és oklevelet dr. Lakos Imre, a megyei tanács elnökhelyettese adta át Lampert János esztergályos, Kolonits Lajos csoportvezető, Nagy István minőségi ellenőr a könnyűipar kiváló dolgozója miniszteri kitüntetést kapta. A vállalat ötven legjobb dolgozója között mintegy 30 000 forint jutalmat osztottak szét. B Élüzemavató ünnepségek Nagykanizsán A terv realitását elsősorban a tagság egyetértése határossa meg Becsehelyi tanulságok Kovács Vince, a becsehelyi Április 4. Tsz elnöke olyan ember, akit nagyon tud bántani valami, de bízni, őszülő haját meghazudtolóan lelkesedni is képes. Ilyen lelkesedéssel, valósággal szuggesztív erővel beszélt róla az elmúlt évi tervezésnél, hogy az éveken át vajúdó, gyengélkedő szövetkezetből miként lehetne stabil, munkaegységenként 30 forinttal fizető gazdaság, méghozzá abban az esztendőben. Elgondolását világos, szabatos érvekkel támasztotta alá, a terv elméletileg sehol sem hiányolta a logikát. A gyakorlat azonban, sajnos, mást hozott. Ami a tagság számára a legszembetűnőbb: 17 forintos munkaegységet, s amit másoknak sem volt nehéz észrevenni: jórészt kapálatlan cukorrépát, burgonyát, tönkrement 16- hert, stb. s amit persze az ilyesmi magával hoz: nagymérvű bevételi kiesést Miért nem sikerült? Mi volt hát az oka, amiért így visszájára fordult az alapjában helyes elgondolás? Az eredeti terv lényege abban áll, hogy az előző években követett részesművelésről teljes egészében a munkaegységes rendszerre térnek át, minden munka, a kapások, a pillangósok, de még a rétek művelése is munkaegységekért történik. Az elnök szavaival a tervtárgyaló közgyűlésen „éppenhogy” megszavazták a tervet, s aztán nem esett több szó róla. Amikor azonban eljött a munka ideje a határban, a brigádvezetők hiába járták a házakat Nem akadt sem kapás, sem kaszás, a fűkaszával levágott lóherének összegyűjtője, óriási kár állott a küszöbön. Újabb közgyűlést hívtak öszsze, amin megváltoztatták a tervet s a szálasnövényeket valamint a kapásokat százalékos művelésre adták ki. Ez azonban már megkésett intézkedés volt s igy jelentős területen elmaradt a cukorrépa, a burgonya, kapálása, a lóher összegyűjtése, s a széna is meglehetősen rossz minőségben került kazlakba. Nem bíztunk benne... Mint mindenütt, a becsehelyi Április 4. Tsz-ben is a munkára alkalmas időre várnak, amikor újra benépesülhet a határ. Ilyenkor a falu népes. A szövetkezeti iroda udvarán is négy éhes gazda álldogál. Beszélgetnek. Egészen addig, amíg elhangzik a kérdés, szerintük mi volt az oka annak, hogy a szövetkezet nem érte el azt amit tervbe vett s ami közvetlenül rájuk tartozik, miért maradtak el a munkától a tagok? A válasz sokáig késik. Végül egy idősebb parasztember hozzákezd. — Nem bíztunk mi az első tervben — mondja —. Nem láttuk az alapját a harminc forintnak. — Kezdetben sem nagyon, hát még amikor többet lehetett látni a határban — veszi át a szót egy fiatalabb —. A takarmánygabonák nagyon gyengék voltak, márpedig abrak nélkül csak kevés pénz jöhet a házhoz. Mázsa Pálhoz, a szövetkezet állattenyésztési brigádvezetőként dolgozó párttitkárához menet egy fiatalasszony, Csesztregi Lajosné úgy vélekedik, hogy ebben a faluban jobban kellene hallgatni az asszonyok szavára. Ők vannak többségben, nekik jut a kapálás, a szénagyűjtés zöme, de ők vesznek részt nagyobb számban a fejtrágyázásban, az istállótrágya kihordásánál is, s mégis, ritkán kérik ki az ő véleményüket. A harmincöt év körüli, szemlátomást nyughatatlan természetű párttitkár az elmúlt évi tervtárgyalást megelőzően öthónapos pártiskolán volt, s így közvetlenül nem ismeri a körülményeket. Az ideieket azonban annál inkább. A realitás legfőbb alapja — A tervet a határozathozatal előtt mindenki alaposan megismerte — mondja —. Egyetértettek vele az emberek, s ez a realitás legfőbb alapja. Hasonlóképpen örömmel beszél az egyetértésről Kovács Vince is. — Most még alá is írták a vállalásokat — újságolja —. Tavaly még aki az egyéni beszélgetéseken látszólag egyetértett a munkaegységes műveléssel, az sem fogadta el a ceruzát. Sajnos, rövidesen bebizonyosodott, hogy miért. Hogy jót akart tavaly a becsehelyi elnök, az nem kétséges. A munkaegységen alapuló jövedelemelosztás magasabbrendű, igazságosabb, mint a százalékos művelés. Viszont a szövetkezeteknek éppen azért nem ad kész receptet egyetlen szerv sem a jövedelemelosztásra, hogy a tagság maga határozhassa meg a helyileg legmegfelelőbb formát, amelyek révén a közös is és a tsz-tag is egyaránt jól jár. Logikus, csak a számokat nézve reális lehetett az Április 4. Tsz eredeti terve — így történhetett, hogy a járásnál is jóváhagyták. Arról azonban megfeledkezett a vezetőség, hogy a terv realitását elsősorban a tagság egyetértése határozza meg. S ezúttal az egyetértés hiányzott a tagság részéről. Az persze más lapra tartozik, hogy látszólagos és valóságos egyetértés tulajdonképpen nem lehet, csak az utóbbi, s ha mégis van, úgy a becsehelyihez hasonló azeredmény Ha valaki csak egészen halkan mondja is ki az igent, ha már kimondta, akkor ahhoz kell tartania magát. Ez a tisztesség. Az idén nemcsak mondták, de aláírásukkal is igazolták szándékukat a tsz tagjai. Amint az elnök elmondja a vezetőség, de személy szerint maga is levonta a megfelelő következtetéseket a tavalyi leckéből. Mindenekelőtt ezek adják a pluszt a tavalyi és az idei terv összevetésénél — az idei lavita.