Zalai Hírlap, 1966. október (22. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-01 / 232. szám
2 A Biztonsági Tanács felkérte Ir Thaitot: maradjon posztján újabb öt évig Folytatódik a vita az ENSZ-közgyűlésen New York (MTI) A Biztonsági Tanács csütörtökön este egyhangúlag elfogadott nyilatkozatban kérte fel U Thant ENSZ-főtitkárt, hogy maradjon posztján újabb ötéves időszakra. „Teljes mértékben megfelelne a Biztonsági Tanács tagjai óhajának, ha U Thant kinyilvánítaná szándékát, hogy újabb mandátumot vállal a világszervezet élén” — hangzik a nyilatkozat. A főtitkár szóvivője útján tudatta, hogy elismeréssel adózik a nyilatkozatnak és ,,a legkomolyabb formában tanulmányozza azt”. A Biztonsági Tanács Fedorenko szovjet ENSZ-fődelegátus elnökletével tartotta meg csütörtök esti zárt ülését, s a nyilatkozat elfogadásán kívül jóváhagyta a tanács által a közgyűlés elé terjesztendő beszámoló jelentős részét Csütörtökön délután folytatódott az ENSZ-közgyűlés általános politikai vitája. Jifru etiópiai és Pirzada pakisztáni külügyminiszter éles szavakkal bélyegezte meg az afrikai fajgyűlölő rendszereket, valamint a portugál gyarmati uralmat. A pakisztáni külügyminiszter állást foglalt amellett hogy a Kínai Népköztársaságnak biztosítani kell az őt megillető helyet az ENSZ-ben. Indítványozta, hogy hívják össze a nukleáris fegyverekkel nem rendelkező országok értekezletét New York. (MTI). Az ENSZ közgyűlésének szeptember 30-i délelőtti ülésén az általános politikai vitában elsőnek U Ti Han burmai külügyminiszter szólalt fel. Hangoztatta, érvényt kell szerezni annak az elvnek, hogy minden egyes állam köteles tiszteletben tartani más országoknak azt a jogát, hogy a maga választotta úton fejlődjék. A külügyminiszter követelte, hogy a Kínai Népköztársaság törvényes ENSZ-jogai helyreállításának kérdését pozitívan oldják meg. A közgyűlés az általános politikai vitát október 3-án délelőtt folytatja. Speer és Schirach kiszabadul a börtönből Rudolf Hess egyedül marad Spandauban Bonn (MTI) Pénteken, pontosan éjfélkor megnyílik a Berlin melletti spandaui börtön egyik kapuja és kilép rajta Albert Speer, a náci kormány ma 61 éves volt fegyverkezési minisztere és Baldur Von Schirach, Hitler egykori ifjúsági vezetője, aki jelenleg 59 éves. A nürnbergi nemzetközi törvényszék Speert és Von Schirach-ot húsz évi börtönbüntetésre ítélte és ez a büntetés éjfélkor telt le. Eddig 400 fotoriporter és újságíró kapott engedélyt, hogy a szabadonbocsátásnál jelen legyen. A szabadonbocsátást előkészítő brit katonai hatóságok (a spandaui börtönt felváltva őrzik szovjet, amerikai, brit és francia csapatok) a börtön főbejáratával szemben biztosítottak helyet az újságíróknak. Korábban megtörtént, hogy más náci bűnösök szabadon bocsátásánál oldalbejáratokon engedték ki a volt foglyokat. Ezért az újságírók valósággal megszállták a környék minden pontját. A brit hatóságok a következőket rendelték el: A két szabadon bocsátandó fogoly családtagjai gépkocsin a Wilhelm-strassei főbejáratnál közelíthetik meg a börtön épületét. Ezután beléphetnek a börtönbe és kivezethetik Schirachot és Speert, a gépkocsik motorjait nem szabad leállítani és amint elhagyják a börtön épületét, azonnal tovább kell hajtaniuk Berlinbe. A két szabadon bocsátandó ígéretet tett, hogy semmiféle nyilatkozatot nem fog adni Spandauban. Mivel mindketten a szabadonbocsátásuk utáni első éjszakát valószínűleg Nyugat-Berlinben töltik, előreláthatólag ez az éjszaka az interjúk éjszakája lesz. Nagy nyuganémet és más nyugati illusztrált lapok máris mesés összegeket helyeztek kilátásba a két náci háborús bűnös exkluzív nyilatkozataiért. Schirach és Speer szabadonbocsátása után már csupán egyetlen cellának, a 7-es számú cellának lesz lakója Spandauban. Itt tölti életfogytiglani börtönbüntetését Rudolf Hess, Hitler volt helyettese. A 72 éves Hess ma sem ismeri be, hogy bűnös. Hess ezáltal a világ legdrágább foglya lesz, a spandaui börtön fenntartása — amelynek ő az egyetlen lakója — évi 800 000 nyugatnémet márkába kerül ZALAI HÍRLAP A nyugatnémet kormány növeli a hadikiadások összegét Csaknem 20 milliárd márkát fordítanak fegyverkezésre 1967-ben Bonn. (MTI) Dahlgrün bonni pénzügyminiszter pénteken délben sajtóértekezleten ismertette az 1967. évi nyugatnémet költségvetés tervezetét Ezt a bonni kormány a csütörtökön a késő éjszakai órákba nyúló minisztertanácsán fogadta el. A pénzügyminiszter elmondotta, hogy a minisztertanács 17 törvényjavaslatot fogadott el. Ezekre azért van szükség, mert az 1967. évi költségvetéstervezetben 5,4 milliárd nyugatnémet márka kiadásra nem volt elegendő fedezet. A fedezetet különböző törvényjavaslatokkal és meglévő gazdasági intézkedések megváltoztatásával kellett előteremteni. A költségvetés-tervezet hiányát főként a kiadások lefaragásával akarják előteremteni. Az 1967. évi költségvetésben a kiadások összege 73,9 milliárd nyugatnémet márka. Ez mintegy ötmilliárd márkával több, mint a tavalyi. A többletkiadásoknál a legnagyobb tételt a hadikiadások növekedése jelenti. Hadicélokra a költségvetési tervezet szerint 1967-ben 19,7 milliárd márkát fordítanak, ami 1174 millió márkával több a tavalyinál. Nem tartalmaz azonban a tervezet semmiféle felvilágosítást arra vonatkozóan, hogy miből akarják fedezni azt a mintegy 2,7 milliárd márkát, amit a nyugatnémet kormánynak jövő júliusban az amerikaiaknak fizetnie kellene. Ez az összeg az amerikai csapatok nyugat-németországi tartózkodásával kapcsolatos amerikai devizakiadások fedezésére szolgál. Dahlgrün pénzügyminiszter az ezzel kapcsolatos kérdésekre kitérő választ adott. Bonn. (MTI) Az SPD parlamenti frakciója bejelentette, hogy Folger képviselő a Bundestag legközelebbi ülésén a következő két kérdést fogja feltenni: 1. Igaz-e, hogy az Erhard kancellár washingtoni utazásával kapcsolatban bérelt különrepülőgép költségei 140 ezer nyugatnémet márkát jelentettek? 2. Milyen politikai haszon származott abból, hogy a delegációt a washingtoni utazásra elkísérte a kancellár felesége, leánya és veje, valamint a miniszterek feleségei. Washington. Erhard nyugatnémet kancellár viharos tárgyalásai nyomán Washingtonban számos hír terjedt el arról, hogy a vietnami háború növekvő szükségletei és a rendkívüli magas költségek miatt — amelyekhez Bonn szemmel láthatóan nem akar hozzájárulni — még az idén megkezdik egyes amerikai csapategységek kivonását Nyugat-Németországból. Törzsi harcok Nigériában Lagos (MTI) Törzsi villongások ismét emberéleteket követeltek áldozatul Nigériában, a fekete földrész legnagyobb lélekszámú országában. A Reuter-iroda a nigériai fővárosból érkezett megbízható értesülésekre hivatkozva azt jelenti, hogy az utóbbi néhány napban legalább hatvan ember halt meg az összecsapások következtében. Szemtanúk elmondották, hogy Kadunában, az északi fővárosban muzulmán hauszák csoportjai — közöttük gyermekek és nők is — bunkókkal, késekkel és üvegcserepekkel felfegyverkezve végigrohantak a közigazgatási székhely utcáin, szidalmazták a keleti országrészből származó Ibó-törzsbelieket, szállodákat és üzleteket gyújtottak fel, autókat rongáltak meg és kirakatokat zúztak be. az ibók a tettlegességre tettlegességgel válaszoltak. Egyedül Kadunában harmincan vesztették életüket. A Reuter egy másik jelentése szerint a hét elején a keletnigériai bevándorló Ibó-törzs tagjai támadtak meg északi hausza kereskedőket. Az ibók jelenleg tömegesen menekülnek északról, mert félnek a hauszák újabb kilengéseitől. A viszálykodás a kisebb vidéki településekre és falukra is kiterjedt. Szerte Rómában „maszek buszok”, alkalmi teherautófuvarok szállították szerdán az utasokat — a közlekedési dolgozók sztrájkja miatt veszteglő autóbuszok helyett. Ifiteloto — MTI Külföldi Képszolgálat. Ma kezdődik a Subandrio-per Djakarta (MTI) 400 főnyihallgatóság előtt nyitják meg Djakartában Subandno volt külügyminiszter perét Tizenöt külföldi újságírót is beengednek az esemény tudósítására A pernek a korábbi bejelentés szerint szeptember 30-án éjfélkor kellett volna megnyílnia, de a tárgyalás kezdetét egy nappal elhalasztották. Magyar idő szerint szombaton 14 órakor jelenik meg bírái előtt Sabandrio volt külügyminiszter. Sora átfilmílMGBMTI Dobi István távirata Liu Sao-csihez Budapest (MTI) Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke a Kínai Népiköztársaság megalakulásának 17. évfordulója alkalmából üdvözlő táviratot küldött Liu Sao-csihez, a Kínai Népiköztársaság elnökéhez. Belgium és a NATO Brüsszel (MTI) A belga kormány péntek délelőtti ülése után hivatalosan bejelentették, hogy Belgium a NATO- val szemben fennálló katonai kötelezettségvállalás felülvizsgálását kéri. Véget ért a szovjet újságírókongresszus Moszkva (TASZSZ) Véget ért a szovjet újságírók második kongresszusa. Mihail Zimjanyint, a Pravda főszerkesztőjét, választották a Szovjet Újságíró Szövetség elnökévé. lett, és bejelentette a brit gyarmat megszállását. Riegget kiutasították a Szovjetunióból Moszkva. (TASZSZ) Nicolas H. Riegg amerikai állampolgárt kiutasították a Szovjetunióból ellenséges propaganda és szovjetellenes irodalom terjesztése miatt Riegget ez év szeptemberében Harkovban érték tetten. A Ciprusi Köztársaság nemzeti ünnepe Budapest. (MTI) A függetlenség napja alkalmából Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Ma,kan ész érseket, a Ciprusi Köztársaság elnökét. Péter János külügyminiszter ugyancsak táviratban fejezte ki jókívánságait Kyprianu ciprusi külügyminiszterének. Gus Hall Mongóliában Ulan Bator. (TASZSZ) A Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának meghívására Ulan Bátorba érkezett Gus Hall, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának főtitkára. Jugoszláv—indonéz tárgyalások Belgrád. (MTI) A Jugoszlávia és Indonézia között szeptember 17-én megkezdett gazdasági tárgyalások szeptember 29-én este Belgrádban befejeződtek. A Tanjug értesülései szerint Indonézia fizetési halasztást kapott a Jugoszláviával szemben fennálló, hitelből eredő tartozására. Walter Ulbricht Brioniba érkezett Brioni. (MTI) Walter Ulbricht, az NDK államtanácsának elnöke, a MSZEP Központi Bizottságának első titkára és felesége pénteken délután Brioni szigetére érkezett. A vendégeket Joszip Broz Tito köztársasági elnök, a JKSZ főtitkára és felesége üdvözölte. A Malvinas-akció véget ért Port Stanley (MTI) A Reuter-iroda jelentése szerint megadta magát az a 19 főnyi argentin akciócsoport, amely szerdán, egy „elkötött’’ repülőgépen a Malvinas-szigetek (Falkland) fővárosába érke 1966. október 1. Viszonylagos nyugalom van San Franciscóban Aggasztó a négerek helyzete ters Point kerületben, ahol két egymást követő éjjel is zavargások voltak, a fehér rendőrség már csak az üzleti részt ellenőrizte őrjáratokkal. John Shelley polgármester rádióbeszédben szólította fel egész San Francisco lakosságát, hogy lehetőleg este 1 7 után tartózkodjék otthon, „s így dolgozni kezdhetünk a bajaink orvoslását hivatott alkotóerejű és izgalmas programon”. A polgármester a néger tüntetések mélyen gyökerező okát a1 faji elkülönítésben látja, míg a szövetségi munkaügyi minisztérium egyik munkatársa rámutatott, hogy San Franciscóban és környékén a munkanélküliek aránya 5 százalék, ezen belül azonban egy fehér munkanélkülire három néger jut Mint a hírügynökségek rámutatnak, Shelley azértrendelte ágyba a fehér San Franciscóiakat is, hogy a kongreszszusi választásokra való tekintettel demonstrálja: a kijárási tilalom nemcsak a négereket sújtja. Mialatt pedig Shelley rádiószózata elhangzott, a rendőrség 80 személyt őrizetbe vett azok közül, akiket 8 óra után az utcán talált. Ezek javarésze néger. San Francisco. (MTI). San Francisco néger lakta negyedeiben a néhány nappal ezelőtt alakított néger rendfenntartó egységek cirkáltak a péntekre virradó éjjel. Az este nyolc órakor életbe léptetett kijárási tilalom után viszonylagos nyugalom volt. A Hun Becsuáncsföld függetlenné vált Gaberones. (MTI). Pénteken, néhány perccel éjfél előtt a gaberonesi stadionban kialudtak a fények, a királyi első ír lövészezred zenekara rázendített az angol , himnuszra, miközben az angol zászlót lehúzták a stadion közepén elhelyezett zászlórúdról. Pontban éjfélkor a fények ismét kigyulladtak, a reflektorok fényében tündöklő árbocrúdra új, kékfehér-fekete zászló kúszott fel, és új himnusz hangzott el, jelezve, hogy új független állam jött létre Afrika földjén. Becsuánaföld angol protektorátus Botswana néven önálló állammá lett. Az angol királynő képviseletében megjelent Marina kent hercegnő és Sir Hugh Norman Walker főlord ezután hivatalosan átadta a hatalmat Seretse Khama botswanai politikusnak, az eddigi Becsuánaföld miniszterelnökének, aki az köztársaság első elnöke és miniszterelnöke lesz. Seretse Khama pártja a legutóbbi választásokon a szavazatok több mint 80 százalékát szerezte meg, és a nemzetgyűlés 28 képviselői mandátumából 25-öt birtokol. Becsuánaföld 1885-ben, 81 évvel ezelőtt került a naoi „védnökség” alá, a becsuánák ellenállásának leverése után. A 38. független afrikai állam területe 712 000 négyzetkilométer, nagyobb, mint Franciaország. Lakossága ugyanakkor mindössze 543 000 fő. Ebből mintegy 4000 a fehér. A függetlenné vált ország nehéz gazdasági helyzete következtében erősen függ a jelenleg fajgyűlölők uralma alatt álló két szomszédjától. Hosszú közös határa van a Délafrikai Köztársasággal és Rhodesiával is. Seretse Khama ezért már korábban ismételten hangoztatta hogy országa „összekötő híd” kíván lenni a fehérek uralma alatt álló Dél-Afrika és az apartheid-politikát élesen elítélő afrikai államok között. Későn vagy idejében? Von Hassel, az utóbbi időben annyit támadott nyugatnémet hadügyminiszter a napokban meglepően józan hangú beszédet mondott Münchenben. A többi között kijelentette, hogy „a Szovjetunió nem érdekelt egy európai háborúban, és ezért a szovjet béketörekvések hitelt érdemlőek”. Érdekes, hogy néhány hónappal ezelőtt az idős exkancellár, Konrad Adenauer is hasonlóképpen nyilatkozott. Mindenesetre örvendetes, hogy még a reális politikai gondolkodás hiányáról, az elvakult revansizmusról ismert bonni körökben is tapasztalható időnként a józanság szelleme. Az a kár csupán, hogy Adenauer akkor nyilatkozott így, amikor már régen nem birtokosa a kancellári hatalomnak, és Von Hassel is éppen akkor beszél így, amikor recseg-ropog alatta a miniszteri bársonyszék, és mind sűrűbben emlegetik küszöbön álló távozását. Jobb későn, mint soha, tartja a közmondás, ám még jobb lenne, ha a fontos és ésszerű politikai felismerések nem megkésve, hanem éppen idejében következnének be Bonnban s ha végre mindenkor igazságnak ismernék el az igazságot, a szovjet béketörekvések őszinte voltát, (m