Zalai Hírlap, 1969. november (25. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-01 / 254. szám
2 NYILATKOZAT a Varsói Szerződés tagállamai külügyminisztereinek tanácskozásáról 1969. október 30-án és 31-én Prágában tanácskozást tartottak a Varsói Szerződés tagállamainak külügyminiszterei. A tanácskozáson képviselt kormányok kifejezték törekvésüket és készségüket, hogy önállóan és más államokkal együttműködve újabb lépéseket tegyenek az európai feszültség enyhítésére, a biztonság megszilárdítására és a békés együttműködés fejlesztésére. Megerősítették a Varsói Szerződés tagállamai 1969. március 17-én valamennyi európai országhoz intézett budapesti felhívásának az élet által igazolt megállapításait. A tanácskozás résztvevői különös figyelmet fordítottak az európai biztonság és együttműködés kérdéseivel foglalkozó összeurópai értekezlet öszszehívásának előkészítésére. Megelégedéssel állapították meg, hogy az össz-európai értekezlet megtartására vonatkozó javaslatuk az európai államok többsége részéről széles körű pozitív visszhangra talált. Ez a javaslat Európában aktív érdemi megvitatás tárgya lett, amelynek során az értekezlet előkészítésével kapcsolatos egyes kérdésekben konkrét elgondolások hangzanak el. Mindez reális lehetőséget teremt az értekezlet megtartására és az európai biztonság közös erőfeszítések útján történő megteremtésére Európa összes államai és népei érdekében. Ugyancsak kedvező fogadtatásra talált a finn kormány 1969. május 5-i értékes kezdeményezése, amelyben kinyilvánította készségét, hogy közreműködik az összeurópai értekezlet előkészítésében és megtartásában. A budapesti felhívást aláíró valamennyi ország pozitív választ adott erre a kezdeményezésre. A Varsói Szerződés tagállamainak külügyminiszterei kormányaik megbízásából a következő kérdések felvételét javasolják az össz-európai értekezlet napirendjére: 1. Az európai biztonság megteremtése az erőszak alkalmazásáról és az erőszakkal való fenyegetésről történő lemondás az európai államok kapcsolataiban; 2. Az európai államok közötti politikai együttműködés fejlesztését szolgáló, az egyenjogúságon alapuló kereskedelmi, gazdasági és műszaki-tudományos kapcsolatok kiszélesítése. A jelen nyilatkozatot aláíró szocialista államok szilárd meggyőződése, hogy a felsorolt kérdések termékeny megvitatása, az e kérdésekben elért egyetértés és az európai feszültség csökkenése az államok közötti kölcsönös megértést, a békés és baráti kapcsolatok fejlesztését, és ezzel Európa valamennyi népe létérdekeinek megfelelően, a biztonság megvalósítását szolgálná. Az össz-európai értekezlet sikere történelmi jelentőségű esemény lenne kontinensünk és az egész világ népeinek életében. A későbbiekben lehetővé tenné az európai államokat foglalkoztató olyan más problémák megvizsgálását, amelyek megoldása hozzájárulna az európai béke megszilárdításához, előmozdítaná valamennyi európai állam széles körű, kölcsönösen előnyös együttműködésének fejlődését, hozzájárulna a történelmileg kialakult mai Európa kollektív alapokon és az össz-európai értekezleten résztvevő államok közös erőfeszítésein nyugvó biztonságának szavatolásához. A jelen tanácskozáson résztvevő országok kormányai javasolják, hogy az össz-európai értekezlet előkészítéseképpen az érdekelt államok két, vagy többoldalú konzultációkon vitassák meg ezeket az elgondolásokat. Természetesen készek arra, hogy megvizsgáljanak bármely más javaslatot, amely az össz-európai értekezlet gyakorlati előkészítését és sikerének biztosítását szolgálja. A külügyminiszterek kormányaik nevében kifejezik meggyőződésüket, hogy egyes, még el nem hárított nehézségek ellenére az össz-európai értekezlet előkészítésével és megtartásával kapcsolatos valamennyi kérdés — akár a napirendre, a résztvevők körére, vagy az összehívás rendjére vonatkozzék is — megoldható, ha jóakarat és kölcsönös megértésre való őszinte törekvés nyilvánul meg. A Bolgár Népköztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Román Szocialista Köztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége kormányai felhívják az összes európai államokat, hogy a kontinens békés jövőjének érdekében tegyenek erőfeszítéseket az összeurópai értekezlet mielőbbi összehívására. Az értekezletet véleményük szerint 1970 első felében Helsinkiben lehetne megtartani. Prága, 1969. október 31. A nyilatkozatot a tanácskozáson résztvevő hét szocialista ország képviselője írta alá. (MTI). Lesújtó eredmények az angliai pótválasztásokon London (MTI) Csütörtökön két londoni, két angol vidéki és egy skóciai választókerületben pótválasztást tartottak a megüresedett alsóházi mandátumok betöltésére. Az öt körzet közül négyben munkáspárti jelöltet választottak meg, bár az 1966-osnál sokkal alacsonyabb többséggel, egyben pedig a konzervatív párt hódította el a mandátumot. Az angol közvélemény hatalmas érdeklődéssel várta a miniválasztást, mert barométernek tekintették a munkáspárt kétségkívül javuló népszerűségének lemérésére. Sokan azt állították, hogy ha az eredmények biztatóak lesznek, Wilson nagyon hamar, talán már az őszre, de legkésőbb tavaszra kiírja az országos választásokat. Az eredmények alapján biztosnak látszik, hogy ha voltak is ilyen tervek, most félreteszik őket ZALAI HÍRLAP További összecsapások Libanonban Megszakadtak a megbeszélések? Beirut Kairó (MTI): A Rusztani hadseregfőparancsnok vezetésével Kairóban tartózkodó libanoni delegáció tagjai csütörtökön két alkalommal több mint hat órán keresztül folytattak megbeszéléseket egyiptomi tárgyalópartnereikkel. Sadaka, a libanoni külügyminisztérium igazgatója elhagyta az egyiptomi fővárost és Beirutba utazott, hogy tájékoztassa Hélou elnököt a kairói megbeszélések előrehaladásáról. A jelek szerint Sadaka már nem is tér vissza az egyiptomi fővárosba, s ez a tény arra ösztönzi az APP hírügynökséget, hogy a kairói megbeszéléseket gyakorlatilag megszakítottnak tekintse. Időközben a kulcsfontosságú Rasija község térségében tovább folytatódtak a fegyveres összecsapások a partizánok és a libanoni hadsereg ott állomásozó egységei között. Arafatt, a PFSZ vezetője újabb táviratot intézett az arab államfőkhöz és utalt a libanoni helyzet drámai fejleményeire. Kérte az elnököket és uralkodókat, lépjenek fel a Palesztinai forradalom ellen szőtt összeesküvéssel szemben. A távirat hangsúlyozza, hogy a libanoni hadsereg tovább támadja azokat a falvakat, amelyekben a Palesztinai ellenállók tartózkodnak. A legutóbbi véres összetűzések a legsúlyosabbak voltak az incidensek kezdete, október 17-e óta.* Pénteken Kairóból Beirutba érkezett Szaleh Mahdi Ammas iraki miniszterelnökhelyettes és belügyminiszter, hogy a libanoni hatóságok és a Palesztinái ellenálló szervezetek között kirobbant válság rendezéséről tanácskozzék. A miniszterelnökhelyettes Kairóban találkozott a Palesztina felszabadítási szervezetek képviselőivel, valamint Émile Rusztanival, a libanoni hadsereg főparancsnokával. A Reuter szerint Nasszer elnök pénteken délután fogadta a libanoni hadsereg főparancsnokát , hogy a kirobbant válság megoldásáról tanácskozzék vele. Decemberben kis arab csúcs Líbiai jegyzék az USA-hoz Washington (AP): Joseph Lisco, az amerikai külügyminisztérium közel-keleti ügyekben illetékes államtitkára csütörtökön tájékoztatta Nagy- Britannia és Franciaország képviselőit Dobrinyin washingtoni szovjet nagykövettel folytatott tárgyalásairól McCloskey, a külügyminisztérium szóvivője közölte, hogy Sisco és Dobrinyin újabb találkozójára a jövő hét szerdáján kerül sor. Ezen a találkozón a felek tovább folytatják a valószínűleg november folyamán felújítandó négyhatalmi megbeszélések előkészítését. Kairó (AP): Az Al Ahram pénteki száma közli, hogy december folyamán három arab ország, az EAK, Líbia és Szudán csúcstalálkozót tart együttműködésük szorosabbá tételének megvitatására. Tripoli (Reuter): Líbia köztársasági kormánya csütörtökön hivatalosan is felkérte az Egyesült Államokat, hogy ürítse ki a Tripoli közelében levő Wheelus Field légitámaszpontot. A kérést tartalmazó jegyzéket Szaleh Buszei külügyminiszter nyújtotta át csütörtökön Benghaziban Joseph Palmernek, az Egyesült Államok líbiai nagykövetének. Hasonló tartalmú jegyzéket nyújtottak át csütörtökön Donald Maitland brit nagykövetnek is. Kairó (MTI): A kairói katonai szóvivő pénteken délután bejelentette, hogy egyiptomi repülőgépek egy órán belül két ízben intéztek sikeres támadást a Szuezi-csatorna keleti partján izraeli állások ellen. A Tel Aviv-i katonai szóvivő azt jelentette, hogy mintegy másfél órával az egyiptomi támadás után izraeli bombázók a Szuezi-csatorna középső szektorában „megtorló” támadást intéztek egyiptomi állások ellen. SEl'iV mttmtlmmTiHufffmn'mTnTn min mnnnTi 111111 uhu mm HTTTTroBSa Aczél György hazautazott Varsóból Varsó (MTI). A LEMP KB meghívására október 28. és 31. között Lengyelországban tartózkodott Aczél György, a Magyar Szocialista Munkáspárt KB titkára és Óvári Miklós, az MSZMP KB tagja, a KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályának vezetője. Aczél György előadást tartott a LEMP KB központi pártiskoláján a magyar kulturális és tudománypolitika időszerű problémáiról és válaszolt a feltett kérdésekre. Némety Béla, a Magyar Népköztársaság varsói nagykövete pénteken fogadást adott a küldöttség tiszteletére. Aczél György és Óvári Miklós pénteken este elutazott Varsóból. Husák—Jakubovszkij találkozás Prága. (MTI). Gustáv Husák, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, az Államvédelmi Tanács elnöke pénteken fogadta Ivan Jakubovszkij marsallt, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek csütörtökön Prágába érkezett főparancsnokát. Véget ért a dubnai tanácskozás Dubna. (MTI). Pénteken Dubnában befejezte munkáját az Egyesült Atomkutató Intézet tagországai szakértőinek bizottsága, miután megvitatta a tudományos központ 1971— 1975-ben történő fejlesztésével kapcsolatos javaslatokat. A bizottság meghatározta a laboratóriumok fejlesztésének és az új berendezések építésének előzetes tervét Magyar újságírók az indiai nagykövetnél Sumal Sinha, az Indiai Köztársaság budapesti nagykövete pénteken baráti beszélgetésen látta vendégül a magyar sajtó, rádió és televízió munkatársait, akik elkísérik Losonczi Pált, az Elnöki Tanács elnökét hivatalos indiai látogatására. (MTI). Zamjatyin sajtóértekezlete Moszkva. (MTI). Leonyid Zamjatyin, a Szovjetunió külügyminisztériuma sajtóosztályának vezetője pénteken a külügyminisztérium Kalinyin utcai épületében sajtóértekezletet tartott. Tiltakozás Okinawán Tokió. (MTI). Okinawa szigetének több mint kétezer lakosa pénteken tiltakozó gyűlést tartott egy amerikai támaszpont közelében. A gyűlés résztvevői tiltakoztak az ellen, hogy a Ryukyu-szigeteken nukleáris, vegyi és bakteriológiai fegyvert tartanak. Több éves, folyamatos munkalehetőség mellett azonnali belépéssel ALKALMAZUNK ács szakmunkásokat, hegesztőket, felveszünk továbbá kezdő ács ifjú szakmunkásokat, betanított ácsokat. 15 napos munkahét Bérezés teljesítménybérben. Szállás, napi háromszor étkezés — térítés melett — biztosítva. Jelentkezés: ami Építőipari Vállalat 6. sz. Főépítésvezetőségi Beremend Algéria Nemzeti ünnepe van ma Algériának, kettős ünnepe. Az ország lakossága most emlékezik meg a demokratikus és népi köztársaság kikiáltásáról, de arról az eseményről is, amely ezt az államalapítást lehetővé tette Ma tizenöt esztendeje, hogy november 1-én kirobbant az algériai nép nemzeti felszabadító háborúja, amely súlyos véráldozatok árán, de világraszóló hősiességgel és kitartással vereséget mért a francia gyarmatosításra és kivívta az egykori „tengerentúli megye” önálló államiságát. A felszabadító harcban Algéria nemcsak egymillió fiát és lányát veszítette el a nyolc évig tartó küzdelemben, a gyarmatosító légiók nyomát mindenütt lerombolt falvak jelezték. Nemcsak fájó sebeket kellett tehát begyógyítani, hanem építeni és újrakezdeni is kellett az egykor francia Algéria hajdani urainak távozása után. Algéria népének és vezetőinek jutott erejük arra is, hogy társadalmilag is újat kezdjenek. Ezt jelzik az algériai forradalom olyan állomásai, mint a francia földbirtokok kisajátítása, az államosítás, a mezőgazdaság fejlesztése, az iparfejlesztés, és a gyarmati sorból felszabadult lakosság emberhez ünnepe méltó életének biztosítását szolgáló megannyi szociális és kulturális intézkedés. Az új Algéria ma megbecsült tagja a nemzetek nagy családjának. A szocialista országok népe mélységesen együttérzett annak idején a hős algériai nép nagyszerű szabadságküzdelmével, s az algériai függetlenség óta rokonszenvvel figyeli, cselekvő szolidaritással segíti országépítő munkáját. Hisszük, hogy e kapcsolatok fejlődése hozzájárul ahhoz, hogy az algériai nép még eredményesebben munkálkodhassék azoknak a vívmányoknak a megszilárdításán és továbbfejlesztésén, amelyeket a ma tizenöt esztendeje kezdődött felszabadító háborújának eredményeként vívott ki magának. Nagy nemzeti ünnepén szeretettel köszöntjük az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaságot. Tisztelgünk a hősök emléke előtt, akik életüket adták az algériai szabadságért. Köszöntjük az új országot építő dolgozókat. S bízunk abban, hogy — mint eddig is — a jövőben is meg fogjuk találni azokat a mozzanatokat, amelyek alapján eredményesen fejlődhet tovább együttműködésünk a nemzetközi politika porondján is, valamennyiünk javára. Lezárult a bonni kormányprogram vitája Brandt Nyugat-Berlinben Bonn (MTI) A bonni Bundestag csütörtökön késő este befejezte a kormánynyilatkozat megvitatását A vita végén még egyszer összecsapásra került sor Brandt kancellár és az ellenzék vezérszónoka Bartel között. Brandt kifejtette: kormányának komoly szándéka, hogy az NDK-val is megállapodást kössön az erőszakról való lemondásról. Nemcsak az NSZK-t, hanem más államokat is érint — mondotta —, hogyan reagál az NDK a bonni javaslatokra .Reméli, hogy az NSZK- val baráti viszonyban lévő kormányok nem fogják megnehezíteni a bonni fáradozásokat A CDU—CSU-nak, amely állandóan a külpolitika folyamatosságát firtatja, Brandt azt mondta: a folyamatosság nem jelent egyenes vonalat. Idézte Mommsent: „azáltal is le lehet térni a helyes útról, ha az ember túlságosan ragaszkodik az egyenes úthoz”. Befejezésül hangsúlyozta a kancellár: nem arról van szó, hogy kormánya „mindenáron” kísérleteket akar végezni, hanem arról, hogy nem fél a kísérletektől. Bartel a CDU—CSU nevében kijelentette: Brandt politikájához a CDU—CSU nem járul hozzá, ez a politika nem képviseli a folyamatosságot. Willy Brandt, nyugatnémet kancellár péntek reggel az amerikai légierő egy külön repülőgépen Nyugat-Berlinbe érkezett, ahol a délelőtt folyamán beszédet mondott egy szociális szervezet gyűlésén. Ezt követően megbeszélést folyatott Schütz nyugat-berlini kormányzó polgármesterrel. A kancellár pénteken délben visszatért Bonnba. A Nagykanizsai Városgazdálkodási Vállalat azonnali belépéssel FELVESZ úttisztító munkakörbe férfi és női munkaerőket (nyugdíjasokat is) Fizetés kollektív szerződés szerint. Jelentkezés a vállalat Lenin út 1. sz. alatti irodahelyiségében. 68 927 1969. november 1. Ingyenes budapesti ideiglenes lakást biztosítunk távoli vidéki dolgozóink részére. Nyereségrészesedés Természetbeni juttatás Szabad szombat Hétvégi kedvezményes hazautazás FELVESZÜNK 16 év feletti, munkakönyvvel rendelkező férfiakat és nőket ■I ez a is r r ■ rr szovokikeszito betanított és segédmunkára JELENTKEZÉS: Kőbányai Textilműivek Szövőtelepe Munkaerőgazdálkodás. Budapest, X., Gyömrői u. 90. Szombat kivételével, naponta fél 8 órától 12 óráig: 3390