Zalai Hírlap, 1970. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-29 / 24. szám
1970. január 19. MIÉRT Három építőipari munkás kereste fel a minap szerkesztőségünket. Személyes vonatkozású, de egyben dolgozótársaikat is érintő sérelmeiket mondták el. Csak az alapítók — Négy éve vagyok a vállalatnál — kezdte Anik Tibor kőműves —. Tavaly is épp úgy dolgoztam, mint a korábbi esztendőkben. Nagyon vártam a karácsonyt. Eddig ugyanis minden év végén kaptam három-négyszáz forint jutalmat. Eljött a várt nap, de csak az alapítóknak adtak pénzt. Aztán hallottam azt is, hogy egyes műszakiak, meg az irodisták — mégiscsak részesültek pénzjutalomban. Szeretném tudni, mi az igazság? — Soha nem vártunk jutalmat annyira, mint éppen vállalatunk megalakulásának 20 éves évfordulóján — vette át a szót Kercza Lajos kőműves. — Akárhogy is nézem, nem volt helyes az a döntés, hogy csak az alapítók kaptak pénzt. Valamennyi szaktárs munkája benne van az elért eredményekben. Persze tudnék én másról is panaszkodni... — Például... — Jelenleg a Kossuth utcaiszalagházon dolgozunk, ahol nagyon döcögő az anyagellátás. Volt úgy, hogy fél napot is álltunk, mert nem volt habarcs. És ha kaptánk, abban sem volt köszönet. Ijesztően rossz a hbares minősége. Többször szóvátettük e problémát, de változás még a mai napig sem történt. Németh Jánosnak bérjellegű sérelme is van. — Az utóbbi hónapokban fokozatosan csökkent a borítékban lévő összeg. Bár akadozott a mi anyagellátásunk is, én azonban igyekeztem mindig „hajtani”. Dehát úgy látszik, csak az órát sikerült letölteni a munkahelyen, a teljesítményem nem emelkedett. Én úgy vélem, pontatlanul mérték fel a munkámat. A panaszokkal felkerestük a Zala megyei Állami Építőipari Vállalat illetékeseit. Inkább béremelésre . Megvallom, csodálkozom, hogy vannak olyan szaktársak, akik nem ismerik a jutalmakkal kapcsolatos legutóbbi intézkedéseinket — informált Imre Sándor főmérnök —. A múlt év elején a szakszervezeti tanáccsal úgy döntöttünk, hogy 1969-től kezdődően megszüntetjük az év végi jutalmazásokat, s a rendelkezésre álló összeget béremelésként és évközben adjuk ki dolgozóinknak, így nagyobb az ösztönző htatása. Ez meg is történt tavaly. Tervezett átlagbérszintünket két százalékkal túl is léptük, s dolgozóink éves átlagkeresete közel 24 ezer forintra emelkedett. Tény, hogy a jubileum kapcsán csak az alapítókat jutalmaztuk meg, erről így határozott vezetőségünk. Kétségtelen, vállalatunk egyenletes fejlődése nemcsak a húsz éve itt lévőknek, de az építőipar valamennyi áldozatkész, példás munkát végző dolgozójának tulajdonítható. Az anyagi ösztönzés mértéke azonban a termelési eredmények függvénye, márpedig köztudott, hogy a múlt évben mi is anyaghiánnyal küszködtünk. Egyébként téves szaktársunk értesülése arról, hogy az alapítókon kívül „egyesek” jutalomban részesültek. Pénzt osztottunk ugyan, de nem karácsonykor, hanem december 3-án, s az nem jutalom volt, hanem nyereségprémium. A habarcs gyenge minőségére vonatkozó panasz jogos. Landorhegyi habarcsközpontjunkat a téli időjárás okozta útviszonyok miatt nem tudtuk folyamatosan ellátni mésszal Hogy kőműveseink ne várjanak napokig a habarcsra amint megérkezett a gutorföldi égetőből a mész, azonnal oltották, s használták. „Pihenni’ valóban nem hagyták. Az elkövetkező időkben egyébként szigorúbban ellenőrizzük az ottani munkát, s csakis 1 hónapnál régebben oltott meszet engedünk felhasználni — mondta a főmérnök. Németh János panaszával Agárdi Tibor munkaügyi osztályvezetőhöz fordultunk, aki a következő tájékoztatást adta: Eddig a panaszok, s a változók, amihez még hozzá kell tenni , a dolgozók joggal igénylik, hogy a vállalat termelési eredményeiről, gondjairól, pénzügyi helyzetéről — ezenbelül is elsősorban a bérjellegű problémákról, valamint az ezekkel összefüggő újabb rendelkezésekről, intézkedésekről tájékoztatást kapjanak. A jó munkahelyi légkör kialakulásának nélkülözhetetlen feltét A gyenge anyagellátás, valamint a rendkívüli időjárás következtében a múlt év utolsó hónapjaiban sok dolgozónknak csökkent a keresete. Németh szaktársat decemberben az utóbbi tényező sújtotta, hiszen a megbénult közlekedés miatt közel két hétig volt távol a munkából, így mindössze 12 napot dolgozott tele a jólinformáltság. Persze ehhez az is kell, hogy a dolgozók is mindig őszintén mondják el gondjaikat, problémáikat. S ami még fontos, elsősorban oda kell fordulniok, ahol azokra közvetlenül kaphatnak orvoslást, tehát a vállalathoz. S csak azután máshova, h^ az ott kapott válaszokat nem tartják kielégítőnek. Velkei Árpád maradt el az év végi pénzjutalom ^~v nem megfelelő a habarcs minősége f csökkent a december havi bér * Panaszok nyomán a Zala megyei Állami Építőipari Vállalatnál Nem maradhat el a tájékoztatás ZALAI HÍRLAP NEHÉZ ÉV UTÁN Újra egyenesben a nagykanizsai Vörös Csillag Tsz A gazdasági életnek is megvannak a maga szenzációi. Így szenzáció lehet egy, addig gyengén gazdálkodó vállalat, vagy termelőszövetkezet gyors eredményjavulása, de nem kevésbé hat meglepetésként, ha ennek az ellenkezője történik: jóhírű üzemről derül ki, hogy bajban vannak. Nos, egy évvel ezelőtt az utóbbi állt fenn a nagykanizsai Vörös Csillag Tsz-nél. Évekig szinte kizárólag kedvező hírek keltek szárnyra a szövetkezetből, sok újításuk, termelési módszerük talált követőkre. Az 1968-as zárszámadás előtt bombaként hatott a hír: mérleghiányos lesz a Vörös Csillag! Aszent tehén“ miatt... — Egy évvel ezelőtt bizony meglehetősen keserű szájízzel beszéltünk a gazdaság helyzetéről, a zárszámadás várható eredményéről — mondja Maczkó Ferenc, a termelőszövetkezet elnöke. — Márpedig hallgatni nem lehetett, mert lépten-nyomon ezzel állították meg az embert. Ki segítőkészen, ki alig titkolt kajánkodással. Sajnos a tényen nem lehetett változtatni, 1,7 milliós mérleghiánnyal zártuk az évet. Az okok? A vizsgálat számos szubjektív tényezőt is feltárt, amelyek kisebb-nagyobb mértékben hozzájárultak a váratlan kudarchoz, a legfőbb okot azonban a sok erőn felüli beruházás és a katasztrofális takarmányhiány jelentette. Az előző évi gyenge kukoricatermést tetézte, hogy hirtelen csaknem háromszorosára emelkedett a sörtörköly ára, márpedig ők ebből közel háromszáz vagonnal használnak fel a marhahizlaláshoz. — A veszteség előrevetette árnyékát, a „szent állatról” azonban nem mondtunk le — szól újra az elnök. — Tisztában voltunk a szarvasmarhatenyésztés népgazdasági jelentőségével, s éppen ezért abban is bíztunk, hogy nem tarthatja magát sokáig az akkori helyzet, intézkedések születnek a szarvasmarhaágazat gazdaságosabbá tételére. Nem csalódtunk. Addig azonban sok minden történt. Kis pénz, nafír lecke Az óvadék ellenében nyújtott 1,7 millió középlejáratú hitel nélkül mozdulni sem tudtak volna, de önmagában ez is kevésnek bizonyult. Alapos elemzés alá vették a gazdálkodást, s arra törekedtek, hogy — a szarvasmarha kivételével — mindazt az ágazatot mérsékeljék, vagy megszüntessék, amely veszteséges, vagy nem megbízható. Megváltak a gyakran kellemetlen meglepetést okozó libától, kacsától, abbahagyták az addig is kis mértékben folytatott sertéstenyésztést, s helyettük meghonosítottál, a baromfi, hizlalást. Létesítettek egy korszerű nevelőt, de egészen kezdetleges körülményeit között is hizlaltak csirkét. A G-65-ös hibrid jó szövetségesnek bizonyult, minimális feltételek mellett is magas jövedelmet biztosított. Gondosan ügyelteti arra, hogy egy fillér se menjen veszendőbe. Több munkaigényes folyamatot gépesítettek, átszervezés révén számos, inproduktív állást megszüntettek, s mindezek révén 300 000 forinttal kevesebb bérre volt szükség, mint az előző évben. Szinte minden területen csökkentek a termelési költségek. Nagy volt a lecke. Pénz nélkül sehová sem lehetett beállítani, márpedig a hitel gyorsan elfogyott, hiszen kellett az előző évi tartozások kiegyenlítésére. Mint mondják, sokat köszönhetnek a különböző mezőgazdasági vállalatoknak, amelyek már akkor pénzhez juttatták őket, amikor még nem is volt készen az áru, vagyis a tsz lényegében termékkel viszonozta a kölcsönt__Ilyen összegek nélkül lényegesen kevesebbet tudtak volna termelni, anélkül pedig lényegesen hosszabb az út a kilábalásból. Emelt fővel sokat kellett „centizni”, de igen lényeges volt, hogy a tsz tagjainak és alkalmazottainak egész évben pontosan tudtál, fizetni a havi bért. Ennek nyilvánvalóan döntő szerepe volt abban, hogy a munkákat rendben elvégezték, nemcsak a mennyiségre, hanem a minőségre is ügyeltek. A 2600 hold összterülettel rendelkező tsz például hízott marhából néhány darab híján négyszázat értékesített, s az átlagár az 3 forint kilónként. A növénytermesztésben is jól alakultak a hozamok. Búzából 17,4 mázsát, kukoricából 19,8 mázsát takarítottak be holdanként. Végeredményben sikeresen oldották meg a feladatot, mérleghiány nélkül zárták az esztendőt. S közbően néhány értékes beruházással is gyarapodtak. Baromfinevelőt létesítettek, istállókat gépesítettek, erő- és munkagépeket vásároltak. — A napokban vizsgálták a tsz helyzetét a bank szakemberei — mondja Péntek Józsefné főkönyvelő. — Hitelképesnek találtak bennünket. — Hű, de nagy szó ez — sóhajt fel az elnök. — Pénz nélkül nagyon pici tud lenni az ember. Most legalább felemelhetjük a fejünket. Tavaly ugyanis jobbnak láttuk minél mélyebbre húzni, hátha valaki ránk kiált: „Hohó, ide a tartozásunkkal!'’ A szabad mozgásnak már hasznát is vettük. Amíg más szövetkezetek a zárszámadással foglalkoztak, vásároltunk ötven szarvasmarhát. Ezek felhizlalása jól jön majd az idei év végén. Lám, ez a szanált tsz „szerencséje”: szinte minden nap tudtuk, hogy is állunk anyagilag, s így a zárszámadási időszakban is hozzá mertünk nyúlni a pénzhez. Alapvető feltétel — Egy évvel ezelőtt nemcsak minket bántott a dolog,, érthetően nem tapsolt a tagság sem — mondja Pálfi Gyula főagronómus. — Az azonban nagyon jó érzés volt hogy szinte ők vigasztalták az embert, az ördögbe is, majd csak kivágjuk magunkat Hogy sikerült, az nagyban az ő bizalmuknak köszönhető. A nem túl rózsás jövedelmi kilátások ellenére tanúsított helytállás, fegyelmezett munka alapvető feltétele volt a sikernek. Mint mondják, a biztatás mellé azért egy fegyelmit is a vezetők nyakába akasztottak a tavalyi közgyűlésen. Azzal a megjegyzéssel, hogy ez megfelelő változások esetén vissza is vonható. A vezetőség bizakodva készül a közgyűlésre... Kovács Ferenc A téli időjárás ellenére a terveknek megfelelően halad a zalaegerszegi ifjúsági Ház építése. A Zala megyei Tanácsi Építőipari Vállalat dolgozói már az irodaház és az előadótermek felmenő falazását végzik. (Kiss Ferenc felvételei ÚJ NYUGDÍJASOK A KÉSZNEK! termelőszövetkezet könyvelőségén külön íven szerepel azoknak a neve, akik ez év első napjától a munkás esztendők után nyugdíjba vonulnak. Akad, akinek már megjött az értesítés, mások most várják. Huszonnégyen vannak. Legtöbbjük helyét már betöltötték. Gondot okozott a szövetkezetben új emberek beállítása, de sikeresen túljutottak rajta. Az új nyugdíjasok pedig? Szabó Elekné a melegre fűtött nyári konyhában tökmagot hánt. — Az olajütőbe visszük majd — mondja. — Az ember elfoglalkozik valamivel. Falusi házban mindig akad apró tennivaló ilyen magamfajta, öreg betegnek is. Kicsi, sovány asszony, úgy összehúzódik a székén, hogy szinte elveszik a konyha bútorai között. Nehéz róla elképzelni, hogy hat esztendőn keresztül mindennap a szövetkezet tehénistállójában találta a napfelkelte, és lehetett ünnep, lehetett vasárnap, délután újra indult a tizenhét tehénhez. — Azelőtt meg a növénytermesztésben dolgoztam — mondja. — Szerettem a munkát, és úgy terveztem, hogy a hatvankilences esztendőt végigdolgozom, de nem sikerült. Megbetegedtem. A menyem vette át a helyemet. Nem tudtam visszamenni már, és abban sem bízhatok, hogy a nyugdíj mellé szerzek egy kis keresetet. — Milyen nyugdíjra számít? JÓCSKÁN volt munkaegységem minden évben. Amíg a növénytermesztésben dolgoztam, háromszáznegyven körül volt, később hatszázon felül. A múlt évben negyven forintot ért egy munkaegység. Ez már elég jó. Majd meglátjuk, mennyi nyugdíjat számolnak. Jön mellé háztáji föld is, biztosan kijövök vele. Kerese Nándor egyedül van a házban. Sárgult hátú könyvvel ül a konyhában, a világosság felé fordulva. — Háborúkról szól, szeretem az ilyesmit olvasni, meg aztán valamivel el kell tölteni az időt — mondja, és feljebb tolja orrán a szemüveget. — Sajnos, egy esztendeje már, hogy tétlenségre vagyok kárhoztatva. Tavaly januárban tbc-vel kórházba kellett mennem, azóta táppénzt kaptam. Nem panaszkodhattam, ezerhétszáz forint járt minden hónapban, mert sok munkaegységet szereztem. Hatszázon alul sohasem volt. NÁNDOR BÁCSI szintén a tehenészetben dolgozott négy évig, azelőtt meg a növénytermesztésben lehetett rá mindig számítani. — Hetven éves vagyok, a kórházban kikezelték a bajomat, de már nem leszek olyan, mint azelőtt — mondja. — Fulladok, gyenge a szívem Csak itt a ház körül tudok tenni-venni, így estefelé megetetem a két tehenet, kukoricát morzsolok. Reggel nem megyek az istállóba, pihennem kell, elvégzi a munkát a család. Halvány mosoly jelenik meg az arcán, amikor a családról beszél, a három unokáról, a lányáról, a vejéről. Úgy tűnik, nyugodt, gondtalan nyugdíjas papok várnak Nándor bácsira. Kulcsár Lajos ugyancsak a tehenészetből lépett a nyugdíjasok sorába. De a munkát otthon is folytatja, most éppen egy bögre darával indul az istállóba. — December közepén hagytam ott a rám bízott tizenhét tehenet — mondja. — Tüdőgyulladást kaptam, azzal meg nem ajánlatos tréfálni hetvenkét éves korban. Minden megárt az embernek. Az állatgondozás pedig nem gyerekjáték. Korán kelni, ki-be járni az istállóba, bent megmelegszem, kint a hidegben egyszerre meghűlök. Ráadásul veszélyes is bánni az állatokkal. A nyáron az egyik belevágott a szarvával a szemembe. Emiatt aztán táppénzen is voltam egy darabig, így csak ebben az évben háromszázhatvan munkaegységet tudtam szerezni, más években hatszáznál is több emolett lenni. — Mit csinál majd a nyugdíjas években? — Nem ülök tétlenül, az biztos — mondja. — Ketten vagyunk a feleségemmel, elgyőzködünk a háztáji földdel, meg az állatokkal. Van egy tehén és három növendék. Úgy számolok, hogy négyszáz forintnál több lesz a nyugdíjam, ahhoz kell egy kis kiegészítés a háztájiból. Takarékosan majd megleszünk. Csak legyen hozzá egészség. ÚJ NYUGDÍJASOK. Egy évtizedet dolgoztak a szövetkezetért, a közösség életének jobbá tételéért. Most pihennek, de továbbra is a kollektíva értékes tagjai maradnak. Bozsék Erzsébet ! 3 Gyógyászati Segédeszközök Gyárában több mint 30 éves múltra tekint vissza az orthopédiai és traumatológiai eszközök előállítása. Néhány éve új gyárat építettek ahol egyéni nézetre készítik az alsó és felső protéziseket, orthopédiai eszközöket. Képünkön: Rákovics István próbamester írni tanít a pneumatikus működésű felső végtag-protézissel. tarra foto — Erezi L. Gyula leírj