Zalai Hírlap, 1970. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-14 / 11. szám

4 2890 iíj mesterember A KIOSZ összesítése sze­rint a különböző kisipari szak­mákban tavaly összesen 2899- en tettek sikeres mestervizs­gát. A jelentkező jóval több volt, körülbelül 1500-an azon­ban nem feleltek meg a nö­vekvő követelményeknek, így a mesterlevelet sem kaphat­ták meg. Az országban tavaly 270 mestervizsga-bizottság műkö­dött, számuk az idén néhány­­nyal nő, mert a filmnyomó, a kendőfestő és készítő, a mű­anyagkészítő­ és feldolgozó, valamint a vegyicikk készítő szakmákat is képesítéshez kö­tötték, így az önálló kisipari tevékenységhez a mestervizs­ga itt is kötelező. A leendő mesterek felkészü­lését a KIOSZ valamennyi szakmában előkészítő tanfo­lyamokkal segíti. A mester­­vizsgára azok jelentkezhetnek a KIOSZ-nál, akiknek szak­­munkásbizonyítványuk van és a szakmunkásbizonyítvány megszerzése óta legalább há­roméves szakmai gyakorlattal rendelkeznek. (MTI) Három ember fogta, a negyedik szúrta Disznóölés Mikekarácsonyfán egy tél derekán rendszerint disznóvisításra ébred a falu. Hol innen, hol onnan száll fel a perzselő füstje, pontosan je­lezve a portát, ahol disznótor­ra készülnek aznap. Mikeka­­rácsonyfán ezen a reggelen László Gáboréte voltak a „so­rosak”. , A gazda vetett véget a hízó életének. Van már rutinja, mindig ő a böllér. Nemcsak itthon, gyakran hívják el más­hová is a faluban. — Tudják, én úgy vagyok, hogy senkinek nem engedem leölni az állatomat — mond­ja. _ Ne kínozzák. Az én ke­zem alatt egyet nyekken, aztán vége. — Hogy birtok a három és fél mázsás állattal? — Volt segítségünk. Hár­mam fogtak le, de azért meg­­cibált bennünket. Az asszonyok a beleket tisz­títják, a férfiak a húst con­­tozzák, választják ki a sózás­ra szánt darabokat. Czigány Sándor segédkezik a háziaknak az előszobában. A sok munka mellett a disznó­ölések sajátos hangulata sem hiányzik. Amíg gyorsan és biztosan jár a kéz a hatalmas éles késsel, egymást követik az anekdoták, a viccelődések. — Az én kezemből még nem szaladt el leszúrt disznó — mondja Gábor bácsi —, de itt a faluban már történt ilyen. Leülték, kivitték a perzselőre, aztán amikor meggyújtották a szalmát, a disznó felugrott és elszaladt. Alig tudták újból megfogni. László néni a konyhában sürög-forog. Készül a disznó­­ölési ebéd. — Ilyenkor mindig csinálok húsoskáposztát, sütőben meg lábosban sült húst, hurkát, kol­bászt. Az első étel természe­tesen délelőtt a főtt szalonna. Ezt a szalonnát meg is lehet nézni. A hátáról vágták le az állatnak, legalább tíz centi széles. — Felfüstölik a húst, vagy inkább betöltik kolbásznak? ! — Inkább sok kolbászt aka­runk, öt lányunk van, csak egy lakik közülük itthon. Ket­tő Pesten él, egy Dombóvá­ron, egy Eger­szegen. Legalább tudunk küldeni csomagokat. Nem egy, de két-három disznót szoktak vágni évente Lászlóért. Nagy a család, el­fogy. — Február végén vágunk le egy másikat. A harmadikat, egy kis süldőt a búcsúra tar­togatjuk — jegyzi meg László néni — június első vasárnap­jára. Sok vendég lesz, el­ő­adunk belőle, meg a­­Hálád­nak is kell a friss hús. — Kár, hogy nem a lift disz­nóölésre lakodalom ebben a házban — teszi hozzá Czigány Sándor — Ez lenne csak az igazi. Olyankor a menyasszony tányérjára kell tenni a disznó farkát, úgy, hogy a menyasz­­szony felé mutasson. Arra mondanak aztán a vőfélyek köszöntőket... — Szellemesek a köszöntök, csak éppen nagyon finomítani kellene őket, hogy leírhas­suk... Bent a konyhában már fi­nom illatok terjengenek a le­vegőben. Négy—öt lábosban, fazékban fő a finom vacsora. 8. M. Kürti András: II BUDAI VILLA TITKA (14.) — Nézze, kérem — jelentet­te ki a lány sietve —, arról van szó, hogy ha Béla saját magán hajtja végre a próbát, s baja támad, mert valami nem stimmel az előzetes szá­mításokban, akkor egyszerűen nem lesz, aki folytassa a mun­kát, kijavítsa a hibát, kárba­­vész minden ... — öhtöm — bólintott Honda —, a tudomány mindenek fe­lett. De tulajdonképpen mit vár a tudomány ettől a kísér­lettől? Ha emberen is beválik a szimpatron, hogyan, hol le­het majd alkalmazni? _ A felhasználási terület szinte korlátlan! — jött tőrbe az asszisztensnő. — Vegyük m orvostudományt. A pszichiko­­terápiától a gyermekg' «atig mindenütt alkalmazás­a kerülhet. _ Ezen ’ "ül? _ Ha igénybe , kicsit fantáziáját? Parancsoljon' — Képzelje el, hogy néhány esztendő alatt nemcsak kikí­sérletezzük, hanem korlátlan mennyiségben elő is tudjuk állítani a szimpatronnak a je­lenleginél jóval enyhébb ha­tású változatait is, amelyek azért alkalmasak arra, hogy a jelenleginél emberibb kapcso­latokat teremtsenek. Több megértést, jóindulatot egymás ügyes-bajos dolgai iránt Csökkenjen a közöny, féke­ződjék a harapós kedv, a kö­tekedő szándék... — Amen! — mondta a férfi — El­ső Huxley „Szép új vilá­g­,an, szóm­a, ha mondom, segí­t gondon, már egy köbcent helyre biccenti. A különös és mindössze annyi, hogy ke ■ ednél a szómát szimpatron­nak hívják, erre nehezebb les címet találni. De azért ez sem megoldhatatlan. Például ez is ajánlhatnám. ..Szimpatronból egy pirult­ás a béke kivirula.” Bosszúság villant a lány 1 földes-szürke szemében.­­ — Kérem, most én kérem, hogy maga ne csúfolódjék ve­­em. Miért lenne nevetséges, í­ra a gyakori főnök—beosztott t­­evő—eladó, utas—kalauz, 1 sreg—fiatal és így tovább, ha a szék a hagyományos közösségi­­ ellentétek eltűnnének, vagy­­ legalábbis csak mérsékeltebb formák között jelentkezné-­­­nek? Még azt sem tartom ki­­­­zártnak, hogy egy idő múltán egyáltalán nem lenne szükség­­ semmiféle szimpatronra, mert a jó nép megszokná ezt a hu­mánusabb viselkedést, rájön­ne, hogy így tényleg szebben élhet — Rendben van! — bólin­tott Honda —, ne vitatkoz­zunk ezen. A távoli jövő en­gem nem foglalkoztat most kü­lönösebben, az én távlati ter­veim kétszer huszonnégy órá­ra vonatkozhatnak legfeljebb. — De annyit elismer, hogy egy szimpatron-kúra esetleg javíthat mondjuk, üldözési mániában, mániás dipresszió­­ban szenvedő lelkibetegek ál­lapotán? Vagy hogy a félénk­­természetű gyerek, felnőtt ne kapjon idegfrászt, ha orvos, fogorvos elé kerül, vagy pe­dig .. . A férfi vállat vont — jó, elfogadom az érveit. Valamit azonban még meg­­ szeretnék kérdezni.­­ — Tessék! — Az fel sem merült m­a-­­ gában, hogy ez a szimpatron­a milyen hatalmat adhat vala-­­ kinek, aki azt nem éppen­­ egészségügyi, emberbarát­ cé­­lokból szándékozik felhasz­nálni? ! — De igen! Ezért ne vegye­­ rossznéven, csak egy-egy napi dózist adnék ki egyszerre, il­letve azt is csak részletekben, és magam is ott tartózkodnék a közelben. Már csak megfi­gyelési célból is. Vállalja? — Na, gyerünk! — felelte a férfi. — Hozza azt az okulá­rét, hadd próbáljam fel. Mert elcsúfítani azért nem engedem magam! V. FEJEZET Mozaikok egy délelőtt eseményeiből ! A szófiai repülőtér előcsar­noka. Kora reggel van. A tár­salgás franciául folyik. — Szívből sajnáljuk, kedves kolléga, hogy az ülésszak zá­róv­itáirt már nem tud részt venni. Nagy kár. Nem marad­hatna mégis? Csak még két napról lenne szó .. • — Maradnék én, dehát a munkám Budapesten ... Egyébkét igazán kitűnően __a_— 144 lé­pdirirtTti­­ vendégszeretetüket és kü­­ön ezt az üveg szlivovicát — Mi meg az értékes felszó­­alását köszönjük. Az ülésszak egész anyagát elküldjük majd,­ermészetesen. És hát akkor ninden jut a közeli viszont­­átásra. Utolsó kézfogások, a magas, k­isé hajlott hátú, mackó moz­gású férfi beáll az utasok so­­rba, nyikorog a forgóajtó, mint a betonon már odakor­mányozták a feljárót a hatal­mas IL-gépmadár oldalához, kezdődhet a beszállás. * Budapest reggel kilenc óra. Az Elektromos Erőátviteli Vállalat Lehel úti központja. A kis tanácsteremben az első emeleten. — És aztán ma mi lesz itt Ilonka? Oklevelet osztanak, vagy a fejét veszik valakinek? — Az utóbbi, Mariska néni. Fegyelmi tárgyalás. Tízkor kezdődik. .. Oda egy hamu­tartót oldalra még egy szé­ket ... Valami főfejes a mi­nisztériumból is Itt akar lenni a kivégzésen ... Nem, oda majd én ülök, én vezetem a jegyzőkönyvet. — Maga biztosan azt is tud­ja, Ilonka, hogy ki lesz az a szerencsétlen, akit itt ma meg­­­nyuvasztanak? (Folytatjuk.) ZALAI HÍRLAP Amíg a függöny felgördül A havas, ütegi úton szu­szogva kapaszkodik fel egy kaptatón a kék­ autóbusz. Néha megrándul, a ben­ne ülők előre hátra dőlnek. Még néhány perc, s feltűnik a falujelző tábla: Páka. Beáll a kocsi egy félreeső kis ut­cába- Oldalán a felirat : Állami Déryné Színház. Kiszállnak a színészek, el­tűnnek az öltözőkben. Van még másfél órájuk az előadás kezdetéig. Ám a díszletezők, világosítók, kellékesek „jele­nése” most kezdődik. Tíz-tizenöt összeszerelhető vasállványt, függönyöket, kel­lékeket, reflektorokat, fény- és hangerősítőket cipelnek. Kik végzik ezt a munkát? — Berda Tibor vagyok. 19€ 5 óta járom az országot a Déryné Színházzal, világosító vagyok-Szorgosan jár a keze, pilla­natra sem áll meg beszélgetés közben. Sokszínű huzalokat köt össze, próbálja a váltó­kart. — fárasztó, de már meg­szoktam. Meg lehet szeretni ezt is. A szakmám vilany­sze­relő, s míg meg nem nősülök, szeretnék itt maradni a társu­latnál. — Berde Ottó gépkocsive­zető és mindenes vagyok — mondja a társa —. Nekem nem fárasztó az utazás. Inkább vál­­tozatos. Érdekes eset az utóbbi időben? Ne­m, ilyet nem tudok mesélni, s úgy gondolom, az a jó, ha egy autóbusz sofőrrel nem is történnek érdekessé­­gek, bár a tíz év során körül­­belül hatszázezer kilométert tettem meg. Nagy trónust cipel a vállán. Felkerülnek a háttérfüggö­nyök, éögnek már a reflektorok. — Még húsz perc az elő­adás kezdetéig! — hangzik a kiáltás. Sürgölődnek, forgo­lódnak, bekapcsolnak egy ref­lektort, nem jó! — Tibor! Itt a helyed, siess! — és a világosító szalad, vala­mit igazít, fejét csóválja, az­tán eltűnik a ládák között. —Három—négy perc, s már­is minden rendben Elkészült az első szín díszlete, jó a ref­lektor is. Egy forró kávé, s világosító, díszletépítő eltűnik a színpad­ról. Kinn már emberek gyüle­keznek, behallatszik az első csengő. Aztán felgördül a füg­göny. S a közönség csak a fényt, a hosszú utazás után is szép berendezést, díszletet látja. S akik mindezt biztosítják csendben, háttérben, ismeret­lenül élvek. Betakarítás a hóban Tolna megyében az­­Ültet­vénytervező és Kivitelező Vállalat mórágyi telepén mintegy 70 holden termesz­tettek szőlővadalanyt, amely­nek elérkezett a betakarítási idénye. Az időjárás nagyon megnehezíti a 6 méteresre nőtt vesszők vágását Először ki kell lapátolni a derékig érő havat a szőlőtőkék közül. Ezen a télen szőlőoltványké­­szítéshez 5,5 millió vadalanyt dolgoznak fel. (MTI) 1970. január 14 Romániai jegyzetek II. MÚZEUM A JELENKORNAK ALIGHA jár vendég Pites­­tiben, akinek figyelmét a ba­rátok, ismerősök ne hívnák fel egy múzeumra. Egy múzeum­ra, melyre büszke az egész város, de büszke lehet az egész ország. Ez a múzeum a román szénhidrogén kutatás­nak, bányászatnak és feldol­gozásnak állít emléket, de úgy, hogy a látogató választ kaphat azokra a kérdésekre is, hogy mit jelentett a Pra­­hova völgyének, az országnak a fekete arany, az olaj, a gáz, s milyen óriásit fejlődött a ro­mán kőolajbányászat. Meghökkentő dokumentu­­mok tárulnak a látogató elé. Mécsesek az időszámítás előt­ti évszázadokból. Ezek a két lyukú kis edénykék világítot­ták meg a környéken élő né­pek otthonait, amelyekhez az éghető anyagot, az olajat már­ a földből nyerték. Részben a képzelet, részben a tudomá­nyos kutatás eredményei alapján nagy faliképek mu­tatják­ be, hogyan kezdődött el a kőolaj hasznosítása. A legősibb tartományok egyiké­ben már az 1400-as években vödrökkel — bivalyok segítsé­gével — emelte ki az ember az olajat a kézzel ásott ku­takból. 1597-ben már tudatos kutató munka folyt az olaj után, s bebizonyosodott, hogy nagy kincset rejt a föld a Kárpátok lábánál, csak ki kell aknázni. Mind több hasznosí­tási helyet is találtak az olaj­nak, ami tovább serkentette a kutató munkát. 1857-ben már finomították is a moldvai olajat, s ha kezdetleges esz­közökkel is, de előállították a petróleumot, s Bukarest utcá­in megjelenhettek a petró­leumlámpák. A SZÁZADFORDULÓ óriá­si lökést adott az olajiparnak. 1905-ben új, a kor színvona­lán álló feldolgozó üzem kezd­te meg a termelést Ploesti­­ben a Rafinaria Vega. A prahovai kőolajbányá­szat és -feldolgozás gyöke­rei nagyon mélyre nyúlnak. Ha valahol elmondhatják az olajbányászok, hogy végigjár­ták a termelés és feldolgozás valamennyi iskoláját, akkor itt Ploesti környékén igen. S aligha vitás, hogy annak az óriási fejlődéshez, ami az utóbbi évtizedekben, a román kőolajiparban végbement, ez a tényező is hozzájárult. A múzeum szinte hetente bővülhetne valami újdonság­gal. Gazdag anyaga közül is szembetűnik egy olyan fúró­berendezés kicsinyített mása, mely 7000 méter mély kuta­kat fúrhat. Láthatók a leg­újabb kőolaj finomító üzemek makettjei, köztük a legkor­szerűbb, a Brazi finomítóé. Ez az üzem évente 4 millió tonna kőolajat dolgozhat fel a legkorszerűbb technológiá­val. Képet adnak a múzeum tablói a kézzelfogható ered­ményekről is. Csupán két adat Az utóbbi két évtized­ben tízszeresére nőtt a kő­olajtermelés Romániában, s jelenleg 13 millió tonna az éves termelés. Ennek felét Prahova megye olajkútjai ad­ják, s az egész ország olaj­termelésének mintegy 70 szá­zalékát ebben a megyében dolgozzák fel .A magyar olajipar termelése az idén várhatóan 1,8 millió tonna tesz, feldolgozó kapacitásunk az idén sem éri el 6 millió tonnát.) NAGY KINCSE a román földnek az olaj, s nagy kincs, hogy megtanultak bánni vele az emberek. Mindezzel még korántsem mondtunk el mindent a mú­zeumról, amely a gépek, be-­­ rendezések egész sorát őrz. Azokat is, amivel tegnap, azokat is, amivel ma dolgozt­­ak az olajbányászok. S ké­pet ad arról is, hogy az olaj nyomán hogyan, milyen mér­tékben emelkedett az olajbá­nyászok, a terület lakóinak él­etszín­vonala. Említettem már, hogy a mú­zeumban látott makettek szá­­mos esetben kicsinyített, má­sai egyes üzemelő berende­zéseknek. Nos, közülük egy­­gyel, a Ploesti finomítóval üzent közben is megismer­kedtem. A város északi peremén te­rül el a hatalmas üzem, nem kevesebb, mint 150 hektáron. Az üzem területén a lepárló­­tornyok erdeje mered az ég­nek. Különböző párlatokból évente 1 milliárd 260 millió lej értékűt bocsát ki az Üzem­ Egészen 1967 végéig ez volt Románia legnagyobb, legkor­szerűbb üzeme, ma azonban már csak a második helye­zett — a már említett Brad mögött. De, mint mondják az üzemiek, a jelenlegit nem tartják végleges helyezési sorrendnek. — A legöregebb feldolgozó üzem vagyunk az országban. Ezen a helyen immár csak­nem száz éve folyik tepárlás. Szakembereink gazdag ta­pasztalatot gyűjtöttek össze, értik a dolgukat, s mód van arra is, hogy folyamatosan korszerűsítsük az üzemet. Minden évben megújul egy­­egy egységünk, s ha már re­konstrukciót hajtunk végre, s­­yilván a legkorszerűbb tech­nológiára térünk át Ez pedig jó ajánlólevél — legalábbis úgy gondoljuk — a jövő évre is — vallja Vasile Paraschi­­voiu, az üzem pártbizottságá­nak titkára. MINT AHOGYAN jó aján­lólevél és alap az eddigi ered­mények sora is. Ebben az öreg üzemben átlagosan éven­te 5 százalékkal emelkedett a munka termelékenysége, a tíz esztendei szinthez viszo­nyítva pedig pontosan hetven­nel. A tavalyi évben különö­sen jó eredmény született A termelékenység emelkedése megközelítette a 10 százalé­kot De biztosíték az is, ami­re ugyancsak célzott a párt­­­­titkár. 2 ezer 500 munkást­­ foglalkoztat a gyár, s a üa­■ latokat kivéve — akik még koruk miatt nem is juthattak­­ odáig — minden munkás a ■ törzsgárdához tartozik, s na­■ gyobb százalékuk szakmun­­­­­­kás. Azon már meg sem le­­­pődtem az említettek után, a hogy a párttitkár csak úgy , mellékesen megjegyezte, hogy a 2500 dolgozóból 800-an már élmunkások, s közülük 400-an , minden esztendőben megkap­­­­­ák a kitüntető címet .­­ — Egy ilyen üzemben öröm­­ dolgozni, különösen a veze­tőknek, nincs gond, probléma , — említettem félig komolyan, , félig tréfásan a párttitkárnak , búcsúzóul. KARON RAGADOTT és a­­ főbejárat mellett felállított­­ hatalmas faliújságszerű hir­­­detőtáblához vezetett. Először­­ nem értettem, mit akar, az­­­­tán csakhamar kiderült. Négy­­ karikatúrát helyeztek el a fa­li­liújságon — valamennyit egy témában. Munkásokat ábrá­­­zolt, akik ittasan jelentkeztet­­ munkára. Szóval ott is... Karvalics László (Folytatjuk) Az olajipari múzeum egyik terme és gazdag anyaga. A Brazi olajfinomító egy részlete. Az üzem évente 4 millió tonna kőolajat dolgoz fel.

Next