Zalai Hírlap, 1971. január (27. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-13 / 10. szám

1971. január 15. Az igényekhez igazodni Eredmények és gondok a lenti járás ipari szolgáltatásaiban A lenti járásban a szövet­kezeti iparban hatvanhatan, a magánkisiparban kétszáz­­nyolcvanan tevékenykednek a lakossági szolgáltatás érdeké­ben. Ez azt jelenti, hogy egy községre hat-hét szolgáltatási dolgozó jut a járás területén. Jó aránynak tűnik ez, különö­sen, ha hozzávesszük, hogy há­rom évvel ezelőtt még csak százhetven kisiparos műkö­dött. A növekedéssel azonban nincs arányban a magánkis­­ipar szolgáltatásainak bővülé­se és differenciálódása. Cipé­szekből, fodrászokból, építő­ipari javítókból és lakatosok­ból annak ellenére, hogy itt sincs telítődés, aránytalanul jobb az ellátottság, mint a gépipari, finommechanikai vagy ruházati jellegű szolgál­tatásoknál. Mindössze egy rá­­dió-tv szerelő, egy műszerész, két gépjárműjavító és öt vil­lanyszerelő kisiparos működik a járásban. Ellátatlan kézségek Mivel a szövetkezeti szol­gáltatóipar az ágazatok több­ségében nem tudja átfogni a járás területét, különösen szükség van arra, hogy a kis­ipari szolgáltatás bővüljön. A járási tanács által végzett fel­mérés jól tükrözi az ellátott­ság pozitív és negatív olda­lait: huszonöt községben ösz­­szesen hetven szolgáltató ipa­rosra lenne szükség, tizenhé­ten kettő-négy új szolgáltatási ág bevezetését igénylik. A szövetkezeti szolgáltató­­ipar kis hatósugaránál fogva a második vonalba tartozik Önmagában ez nem jelentene problémát, ha a magánkisipar szolgáltatási ágazataiban nem mutatkoznának az előbb vázolt nehézségek. A szövetkezetek alkalmazásában állók több mint egynegyede Lentiben dolgozik. Ez az apparátus nem tudja betölteni azt az űrt, ame­lyet a magánszolgáltatás hagy maga mögött, annál is inkább, mert a járásszékhely kivételé­vel a községekben tevékeny­kedő szövetkezeti iparosok há­romnegyede fodrász. Tehát a javító, a technikai jellegű szolgáltatások háttérbe szo­rultak itt is. Mindkét terület jellemző hiányossága ez, amely egyben a járás ipari szolgáltatásainak fő problémá­ja is. A távolság a szolgálta­tások és az igények között még nagyobbnak tűnik, ha azt nézzük, hogy napról napra nő a tv- és háztartási gép tulaj­donosok száma, egyre több gépjármű, személygépkocsi közlekedik a járás területén, növekszik az ácsokat igénylő családi ház építkezés üteme és a legkisebb faluban is szük­ség van női-férfi szabókra. Tervszerűbb beiskolázással Milyen módon számolhatók fel ezek a gondok? Az enyhí­tésüket, megszüntetésüket cél­zó elgondolások kevés siker­rel jártak az elmúlt években. A kritikus ágazatokban ko­rábban a Lenti Fém­ Fa és Szolgáltató Ktsz beadta szak­munkástanuló beiskoláztatási igényét, azt ki is elégítették, ám kiderült, hogy nem tudta biztosítani a gyakorlati kép­zés személyi és tárgyi felté­teleit. A helyi 412-es szak­munkásképző intézet a vonat­kozó MÜM­-utasítás értelmé­ben nem foglalkozik az emlí­tett szakmák oktatásával, így csak a gondot amúgy sem je­lentő ágazatok jutottak új szakmunkáshoz, ott is jobbá­ra a kisiparosok. Az igények­hez való igazodás egyik felté­tele úgy lenne biztosítható, ha tanácsi, szövetkezeti ösztön­zéssel a járás területéről fo­lyamatos, az igényelt szakmák szerinti „irányított” beiskolá­zás valósulna meg, a zala­egerszegi 407. számú intézet közreműködésével. Nyilvánvaló, hogy ezzel pár­huzamosan megfelelő munka­­körülményeket is garantálni kellene a végzett szakmunká­sok számára. Ez szorosan kap­csolódik a fejlődés másik fel­tételéhez is: szükséges, hogy kiszélesedjen a szövetkezeti szolgáltatás hálózata, amely­hez nem elegendő egy-egy ktsz anyagi ereje. Hogy ne nőjön tovább a távolság A járás érintett községi kö­zös tanácsai hajlandók is he­lyiséget biztosítani szolgáltatá­si célra, akár szövetkezeti, akár magánkisiparról van szó. (Kerkakutas, Szécsisziget, Szentpéterfölde és Gáborján­­háza esete is példázza ezt.) Az is a témához tartozik, hogy a becslések szerint kö­zel száz iparengedély nélküli „zugiparos” dolgozik a jár­ás területén, jelentős részük jó minőségű munkát végez mun­kahelyi szakmájában. Miért nem végezhetnék ezt másodál­lásban egy szövetkezet kebe­lében vagy helyiséghez jutta­tott kisiparosként? Ezt a ren­delkezések lehetővé teszik. Az ipari szolgáltatás hely­zete többször is napirendre ke­rült az illetékes járási szer­veknél. Most már a gyors, ész­szerű intézkedéseknek kell kö­vetkezniük, máskülönben be­hozhatatlan távolságba kerül­nek egymástól a fejlődő járás­ban az igények és a szolgálta­­tások. Az egyéb termékek mellett fontos papíripari alapanyagot ál­lítanak elő a Zalaegerszegi Gyantagyárban. Naponta 5 tonna gyantaenyvet szűrnek, melyet a papírgyárak részére szállí­tanak. (Kiss Ferenc feltételei „Akár ingben is dolgozhatnánk." Ahol jól sikerült a téliesítés Az építőipar fejlődését bizo­nyítja, hogy egyre kevesebb dolgozó kényszerül távolma­radni az építkezésekről a téli havazás, vagy a nagy hideg miatt. Jó munkaszervezéssel, s némi ráfordítással elérhető, hogy a termelést nem akadá­lyozhatja az időjárás. A Zala megyei Állami Épí­tőipari Vállalat téliesített munkahelyén, Zalaegerszegen a BM-lakások építkezésénél négy építőbrigád dolgozik ki­fogástalan munkakörülmények között. Minden emeleten egy­­egy brigád végzi a belső mun­kálatokat.­­ Az anyagszállításhoz kell ajtót nyitani csupán, akkor jön be hideg, egyébként fagyve­szély egyáltalán nincs. Ma még érződik, hogy hét eleje van. Hétközben kellemes meleg lesz — beszél elégedetten munkakörülményeikről Ko­vács Zoltán kőműves. Az épü­let első emeletén dolgoznak nyolcan. A kollektíva ötször nyerte el eddig a szocialista brigád címet. A külső falakban mindenütt elhelyezték az ablakokat, aj­tókat. A nyílásokat átlátszó műanyaggal zárták el. A lép­csőházak bejárati helyeit nád­padló védi a hidegtől. A mun­katérben kokszkályhák ontják a meleget. A sötétebb helye­ken villany világít A brigádtagok vállalati munkásjárattal érkeznek na­ponta a megye különböző he­lyeiről. Augusztus 20-tól no­vember 6-ig Szamosszegen dol­gozott a brigádból nyolc kő­műves, az árvízkárok helyre­állításán.­­ A belső válaszfalazás után akár vakolhatunk is — szól Fincza Ferenc kőműves. Ez egy cseppet sem túlzás, hiszen közel húsz fok meleg van a munkatérben. A 6-os válaszfal-lapok három helyre összerakva a beépítésre vár­nak. A két kokszkályha elég a melegítésre, a harmadik be­­fűtetlenül áll távolabb a mun­kásoktól A harmadik emeleten Deutsch Jenő brigádját talál­juk. Itt is kellemes, egyenle­tes meleg van. — Akár ingben is dolgozhat­nánk — mondja Beczek József kőműves. A földszinten mintha egy más égövbe értünk volna. Itt télies és nem téliesített az építkezés. Az ötszintes épület mellett tűz ég. A felvonót ki­szolgáló munkások meleged­nek itt időnként. A víz- és gázszerelők behúzott nyakkal sétálgatnak. — Befagyott a gázfejlesztő. Vizet kell alá­ja melegíteni — mondja Fazekas László víz-, gázszerelő. — Melegítjük a vizet, de fél órán belül ismét befagy. Saj­nos, csak így tudunk dolgozni egész nap — szól Felföldi Gá­bor szerelő. Fent tehát jobb. S a tapasz­talatok azt bizonyítják, hogy érdemes megteremteni a „nyá­rias” munkakörülményeket. ZALAI HÍRLAP „Mutasd a munkaköny­ved - megmondom ki vagy!” Tíz nap után a kötelező munkaerőirányításról Az utóbbi néhány évben megyénkben is jelentős válto­zások történtek a munkaerő keresletben és kínálatban. Za­lában is „hiánycikk” lett a jól­­képzett szakmunkás, s szinte minden üzemben, gyárban ke­resnek segédmunkásokat. Egyesek — visszaélve a ki­alakult helyzettel — szinte havonta változtatják munka­helyüket. Mindez jelentős gaz­dasági károkat okoz a népgaz­daságnak, s ezt igyekszik meg­gátolni a megyében is életbe­léptetett új rendelet. Január elsejétől kötelező a munka­erőközvetítés a csökkent mun­kaképességűek által betölthető munkakörökben, valamint azok számára, akik utolsó munkahelyüket „kilépett” munkakönyvi bejegyzéssel hagyták el, illetve az új mun­kavállalást megelőző egy éven belül kétszer vagy töb­bször „munkaviszonya megszűnt’’ címen nyertek elbocsátást. Az új rendelet előírja, hogy minden vállalat, intézmény köteles a betöltetlen munka­helyeket bejelenteni. Mit mondanak a számok az év első tíz napjáról, amióta a rendelet életbe lépett? Erről kérdeztük Asbolt­­Tenőnét, a zalaegerszegi városi tanács munkaügyi főelőadóját. Össze­hasonlításul — hogy mennyire szükség volt az egészségtelen méreteket öltő munkaerőván­dorlás lefékezésére — álljon itt néhány adat. A Zalaeger­szegi Ruhagyárba az elmúlt év utolsó negyedében belépett 64, kilépett 44 dolgozó. Ugyan­akkor a Zala Bútorgyárhoz be 80, ki 82, a 16-os Volánhoz be 210, ki­­ 168, a Szállítógép­gyárba be 43, ki 34 dolgozó. A munkaerőirányítás szem­pontjából fontossági sorrendet állítottak fel a megyeszékhely vonatkozásában. A munkára jelentkezőket elsősorban az építőiparba, majd a Kerámia és Cser­épkályhagy­árhoz (új üzemrész belépése miatt), a Városgazdálkodási és Kommu­nális Szolgáltató Vállalathoz az Ingatlankezelőhöz, a Víz- és Csatornamű Vállalathoz, továbbá a Ganz-MÁVAG gyáregységébe, a ZKV-hoz, a 16-os Volán és a Zala Bútor­gyárhoz kell irányítani. Ter­mészetesen a többi munkaerő­­igényt is igyekeznek kielégí­teni. A csökkent munkaképessé­­gűeken kívül az első tíz nap­ban 16 olyan személy jelent­kezett a városi tanács munka­ügyi főelőadójánál, akik szá­mára a rendelet kötelezően előírja a munkaerőirányítást Rajtuk kívül 72 nő és 26 férfi munkaerő kért elhelyezkedé­séhez — zömmel munkahely­változtatáshoz — tanácsot. Ez­zel szemben a vállalatok — csak a tíz nap alatt — 88 férfi és 46 női dolgozót kérnek. A kereslet magasabb a kí­nálatnál. Annál is inkább, mert a „kínálat” válogat. Érettségizett lányok — még gépírni sem tudnak — író­asztal mellett tudják csak el­képzelni az életüket. Az NDK ból hazatért — ott három évig fizikai munkát végző, ugyan­csak érettségizett lány — csak íróasztalt kér. A keresletben első helyen áll a lakatos, de sok jó eszter­gályos, autószerelő — egyálta­lán vasas — kellene. Üveges­nek kiemelt bért ígér az egyik vállalat, mégsem akad jelent­kező. Gyakorlattal rendelkező gépésztechnikusok is kellené­nek. Persze nem olyan munká­sok, mint az, akinek immár 20 bejegyzés van a munka­könyvében, s ebből 12 az el­múlt két év alatt került bele. Új közmondás is született a munkaüggyel foglalkozók kö­rében: „Mutasd a munkaköny­ved — megmondom ki vagy.” Asbolt Jenőné szerint a gon­dot a szakképzetlen nők el­helyezése jelenti. Közülük is elsősorban a város közelében lévő községekből jelentkezők Az egerszegi nők közül, aki igazán dolgozni akart, már mind elhelyezkedett. A kötelező munkaerőirányí­­tástól sokat várnak a gyárak, üzemek, intézmények munka­üggyel foglalkozó vezetői, s úgyszintén azok, akikre most ez az új feladat hárul. Asbolt Jenőné szerint a számukra biztosított ellenőrzési és sza­bálysértési feljelentés adta le­hetőség elegendő biztosíték ar­ra, hogy a munkaadók illeté­kesei betartsák az új rendele­tet, amely végső soron éppen úgy szolgálja az egyes válla­latok, intézmények érdekét, mint ahogy megkönnyíti a munkát keresők dolgát, s meg­­nehezíti a vándormadarak „költözködését”. Szakszervezeti küldöttértekezlet a Zalai Kőolajipari Vállalatnál Két esztendő eseményekkel, eredményekkel teli munkájá­ról adott számot a hétfőn dél­után tartott küldöttértekezlet száznegyven résztvevőjének a Zalai Kőolajipari Vállalat szakszervezeti titkára, Tóth János. " Vállalatunknál az utóbbi két évben lényeges előrehala­dás történt a munkakörülmé­nyek javításában, a dolgozók szociális és egészségügyi el­látásának fokozásában, a régi dolgozók anyagi és erkölcsi megbecsülésében. E változá­sokban nagy szerepet kaptak a szakszervezeti bizalmiak, akik mindig hűen tolmácsol­ták a szervezett dolgozók ké­rését — mondotta Tóth János. — Jó munkájuk egyik elisme­rése, hogy a már lezajlott vá­lasztásokon legtöbbjüket ismét bizalminak választották. Az elkövetkező években to­vább javulnak a munkakörül­mények. Még az idén meg­kezdik a 360 fős fürdő és öl­töző építését. A vállalati üdülő bővítésére, korszerűsítésére négymillió forintot fordítanak A negyedik ötéves terv utolsó előtti évében — hat és fél mil­lió forintos költséggel — meg­épül a laboratórium, amely a jelenleginél lényegesen jobb feltételeket biztosít majd a dolgozóknak. — Fáradozásaink ellenére — mondotta a továbbiakban — az utóbbi években több régi dolgozó elhagyta vállalatun­kat, elsősorban azért, mert nem látták biztosítottnak hosz­­szú távra a Zalai Kőolajipari Vállalat munkáját. Aggodalmuk felesleges volt. Ha csökkent is a zalai olajvidék hozama, a negyedik ötéves tervben 245 millió forintot fordítunk im­port kőolaj fogadására, feldol­­gozására. A beszámolóhoz nyolcan szóltak hozzá, majd a részt­vevők titkos szavazással meg­választották a 27 tagú szak­­szervezeti tanácsot, a szakszer­vezeti bizottságot, a számvizs­gáló bizottságot és a társada­lombiztosítási tanácsot, vala­mint azokat a dolgozókat, akik a vállalatot képviselik a fel­sőbb szervek értekezletein. A Zalai Kőolajipari Vállalat szakszervezeti bizottságának titkárává ismét. Tóth Jánost választották a küldöttek. Megragadni a lehetőséget! Gazdasági vezetők, szakem­berek évek óta emlegetik —­ és joggal —, hogy a megye mezőgazdaságának sokféle hátránya származik abból, hogy a feldolgozó bázisok mind a megyétől távol he­lyezkednek el. Messze van­nak a konzervgyárak, s ta­valy a megye déli részéből a­ baromfit is Kecskemétre (!) kellett szállítani. Ilyen körül­mények között természetesen nagyobb a veszteség, több a zökkenő a kapcsolatokban, s ha átvételi nehézség, vagy bármely, egyéb gond adódik, az esetek túlnyomó részében a legtávolabb levő gazdasá­gok érzik meg ezt a legjob­ban. Ez azonban csak az egyik ok, amiért történetesen egy korszerű baromfifeldolgozó üzemre nagy szükség volna a megyében. Érdemes megkü­lönböztetett gondot fordítani a baromfira azért is, mert a megyében sok az olyan ága­zat, amelyben lassan fordul a tőke, márpedig gyakran en­nek az ellenkezőjére lenne szükség. A barom­fitartás — a feldolgozásból származó ha­szonnal párosítva — különö­sen jó lehetőséget biztosít er­re. Annál is inkább, mert a megye gazdaságaiban sok olyan épület található, amely gazdaságosan egyéb célokra — szarvasmarhatartás, sertés­­nevelés, raktározás stb. — nem alkalmas, baromfitartás céljaira azonban felhasznál­ható. Ami pedig a feldolgo­zásból származó hasznot illeti — ez sem utópia. A negyedik ötéves terv során ugyanis le­hetővé válik, hogy egy kor­szerű, évi 1000 vagon kapaci­tású baromfifeldolgozó üzem épüljön Dunántúl e térségé­ben. Az új üzem — amelynek a tervezése ebben az évben, építése pedig 1972-ben kez­dődik — 150 millió forintba kerül, amelynek ötven száza­lékát tudják központi keret­ből biztosítani. Egyéb forrá­sokból is adódik némi pénz,­­ a gazdaságoknak a fennma­radó összeget, mintegy 38—40 millió forintot kell biztosíta­­niuk. Termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, általános fogyasztási és értékesítő szö­vetkezetek számára nyílik le­hetőség, hogy pénzüket ösz­­szeadva, hozzájáruljanak egy zalai élelmiszeripari üzem létrehozásához. Zalai pedig csak akkor lesz az üzem, ha a versenyeztetés során a megye gazdaságai is legalább azonos ajánlatot tesznek, mint más megyék mezőgazdasági üze­mei. Meg kell ragadni a le­hetőséget! K. F. 3 Több élesztő és csokoládé Élelmiszeripari rekonstrukciók fejlesztési kölcsönnel A IV. ötéves terv előirányzata szerint 1971-ben két fon­ta­­élelmiszeripari beruházáshoz biztosítanak fejlesztési köl­csönt; idén kezdik meg a Budafoki Élesztő- és Szeszgyár élesztőüzemének és a Szerencsi Csokoládégyárnak a rekonst­rukcióját. Az élesztőt jelenleg két bu­dapesti üzem gyártja, évente összesen 9500 tonnányit ké­szítenek. Ez azonban már nem elégíti ki a szükségletet és rá­adásul a minőséget is kifogá­solják a kenyérgyárak. Ezért a negyedik ötéves tervben a hazai sütőélesztő-termelést 13 000 tonnára növelik és a minőséget is megjavítják. A nagyobbik, jelenleg mintegy 7000 tonna élesztőt adó bu­dafoki gyárban új üzemrészt emelnek és ezzel csaknem 4000 tonnával több élesztő gyártá­sát teszik lehetővé. A fejlesztéshez szükséges anyagiakat a Szeszipari Or­szágos Vállalat részben saját erőből teremti elő — mintegy 170 millió forintot —, a beru­házáshoz szükséges további 80 millió forintot pedig fejlesz­tési kölcsönből fedezik. A köl­csönt a vállalat fűzsív alatt fi­zeti vissza. Az új gyár gépeit külföldről hozzák be. A leggazdaságosab­ban működő és a helyi adott­ságoknak legmegfelelőbb gé­peket versenytárgyalás alapján választják majd ki. Az új üzem átadása után már kétféle mi­nőségű sütőélesztőt hoznak for­galomba és ezzel kielégítik a hazai sütödék és kenyérgyá­rak igényeit. Megszűnik majd az ország különböző vidékein időszakonként tapasztalható élesztőhiány is. A Magyar Édesipar 1969. évi 4767 vagonos termelését 1975- re 6500 vagonra fokozza, rész­ben azzal, hogy a szerencsi gyárban rekonstrukciós bőví­tést hajtanak végre. A gyár rekonstrukciójára 270 millió forintot irányoztak elő. Gondos mérlegelés után je­lölték ki a szerencsi üzemet a rekonstrukció színhelyéül. A számítások szerint ugyanis eb­ben az üzemben lehet a leg­kisebb költséggel megoldani a termelés hozzávetőleges 600 vagonos növelését. Mint meg­állapították, hasonló kapaci­tásbővítés másutt legalább 350—450 millió forintba kerül­ne. Szerencs mellett szólt az is, hogy a szomszédos cukor­gyárból, kis távolságról szál­líthatják az üzembe a nyers­anyagot és innen kaphat gőzt is a gyár. A munkaerő szin­tén helyben van és az édes­ipari termelésnek Szerencsen közismerten nagyok a hagyo­mányai. (MTI)

Next