Zalai Hírlap, 1972. szeptember (28. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-01 / 206. szám
1972. szeptember 1. Felkészülés a párt- és tömegszervezeti oktatásra a Zala megyei Állami Építőipari Vállalatnál Elkészült az 1972 73-as párt- és tömegszervezeti politikai oktatás tervezete a Zala megyei Állami Építőipari Vállalatnál. A vállalat négyéves oktatási programjának figyelembevételével létrehozott tervezzet az idén 13 oktatási formát irányoz elő, melyek számban és tartalmilag is előbbrelépést jelentenek. A három nagy csoportba osztott program meghatározza a párt, a szakszervezet és a KISZ-tanfolyamok, előadások tematikáját, valamint széleskörű vitafórumot biztosít az oktatásban résztvevőknek. A vállalatnál induló előadásokon kívül bevették a keretbe a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetemét, s az egyéves esti középiskolát is. A saját szervezésű tanfolyamokon — pártirányítás, pártélet kérdései — a hallgatók megismerkedhetnek a pártélet konkrét kérdésein kívül a pártmunka mód- szereivel is. A gazdaságpoliti- kai tanfolyam főleg a minden- napi gazdasági problémák közötti eligazodásban kíván segítséget nyújtani. A felsorolt oktatási formákon kívül még tervezik egy előadás-sorozat beindítását is, mely a hallgatók vitakészségét kívánja fejleszteni. Gondoltak a fiatalokra is, számukra főleg olyan oktatási formákat alakítottak ki, melyek vitakör jellegűek. A politikai vitakörökben azok a fiatalok képezhetik tovább magukat, akik valamilyen formában már szert tettek bizonyos alapfokú politikai tájékozottságra. A Fáklyavívő kör az új KISZ-tagoknak nyújt segítséget szocialista világnézetük kialakításában. Megismerhetik a haladást szolgáló forradalmak lényegét, valamint a kommunista és ifjúsági mozgalom kiemelkedő harcosait. Az ezek mellett működő fórumok, — VIT-kör s a tervezett előadás-sorozatok — túlsúlyban a nemzetközi ifjúsági mozgalom iránt keltik fel a figyelmet, de — támaszkodva a vállalati KISZ bizottságra — ezek tematikája, tananyaga az időközbeni eseményeknek megfelelően aktualizálható. A szakszervezeti politikai oktatás azt tűzte ki célul, hogy a dolgozók mind szélesebb körben ismerkedjenek meg az aktuális társadalmi és politikai kérdésekkel és azokra választ is kapjanak. A szervezett párt- és tömegszervezeti oktatásba az 1972 , 73-as tanévben mintegy ezren kapcsolódnak be a Zala megyei Állami Építőipari Vállalatnál. Hétről hétre változik Zalaegerszeg arculata, a lebontott régiek helyén sorra emelkednek az új épületek. A Berzsenyi és Kosztolányi utca kereszteződésénél újabb négyszintes szövetkezeti lakóház készül, amelynek harmadik emeleti beton vázát is beszerelték az építőmunkások. (Kiss Ferenc felvétele) Kitüntetett Növénytermesztőkről, az úgynevezett gyalogmunkásokról egyre kevesebb szó esik. Fokozatosan felváltja őket a gép, számuk mind csökken, helyükre az ember által irányított ügyes szerkezetek kerülnek. A váltás folyamata azonban nem megy márólholnapra, amíg teljessé válik a technika térhódítása, addig egyes területeken nélkülözhetetlen a kézierő, a hagyományos emberi munka. Bár a dióskáli termelőszövetkezet tagjainak munkáját is egyre több gép segíti, mégis nagy szüksége van a közösnek az emberi erőre, a gyalogmunkásokra. Ha kell kapát ragadnak, hogy kiirtsák a gyomot ott ahol kevésbé használt a vegyszer, szőlőt metszenek. Ha többnyire a traktorosok, a kombájnosok, vagy az állattenyésztők munkájára figyel is inkább a közvélemény, a ,,gyalogosok” tevékenysége ma még egyáltalán nem mellőzhető. Az ő fáradságos munkájukat ismerte el a közös gazdaság vezetése, amikor közülük két személyt javasolt kitüntetésre. Czigány Ferencnét és Novák Jenőt a Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója címmel tüntette ki a MÉM. — Életem első kitüntetése, talán mondanom sem kell, hogy mennyire meglepett ez a magas erkölcsi elismerés — mondja társai körében a szőlőben szorgoskodó Czigány Ferencné. — Az eddigi nyolc esztendő alatt végzettmunkám jutalmának tartom. Ehhez hasonló megbecsülést csak akkor éreztem, amikor tagtársaim a vezetőségbe választottak. Úgy mondják, rászolgált már akkor a bizalomra, akár most a kitüntetésre. Szorgalmával, odaadó munkájával érdemelte ki a munkásember tiszteletének e két jelét. Mint vezetőségi tag komolyan veszi a tisztségét, akár a munkát kint a határban. A nők egyik képviselőjének, szószólójának tartják Czigánynét. — Nemcsak a nők, inkább az egész tagság érdekében hallatom szavamat a vezetőségi üléseken, egyéni beszélgetéseken — mondja az asszony. — Azt hiszem ez a kötelességem, hisz az egész tagság választott meg egyik képviselőjének. Sarlójával néhányat vág a szőlőtőkék közötti gyomban, s csak azután folytatja. — Nekünk növénytermesztőknek nem leányálom a munkánk. Hol itt a szőlőben akad elfoglaltságunk, hol máshol a határban kell helytállnunk. Mindig ott, ahol a munka megkívánja. Bizonyára ezt a sok fáradságot akarták elismerni, hogy éppen két növénytermesztőt választottak kitüntetésre. Szerintem rajta kívül bárki megérdemelte volna a brigád tagjai közül az elismerést. Valamennyien becsületesen végzik a munkájukat, mindig ott vannak, ahol éppen a legnagyobb szükség van az emberi kézre. Nem egyéni, inkább a kollektíva kitüntetésének érzi ezt az erkölcsi elismerést. Valahogy így van ezzel Novák Jenő, a növénytermesztők brigádvezetője is. — De még mennyire — igazolja az ugyancsak újdonsült kitüntetett. — Egyedül mit sem kezdhetnék a gondjaimra bízott 400 holdnyi területtel. A brigád mind a 65 tagjának odaadó munkájára van szükség, hogy egy brigádvezető eredményt produkálhasson. Márpedig a Novák Jenő által irányított növénytermesztő brigádnak van mivel dicsekednie. Elsősorban a közös gazdaság rendkívül szépen művelt szőlője fémjelzi munkájukat. De más is, hisz nemcsak a szőlő a munkaterületük, a határ fele az ő birodalmuk. A brigádvezető pedig a szövetkezet megalakulásától irányítja, szervezi a határban dolgozó emberek munkáját. Két évvel ezelőtt a törzsgárda jelvényt kapta helytállása jutalmául és most a Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója lett. Rászolgált. Nincs nap, hogy végig ne járná kerékpárjával a határt, hol a felső, hol az alsómezőn tűnik fel, vagy éppen Egeraracsán. — Valamikor a kezdet kezdetén még nehezebb volt a brigádvezető élete — emlékszik vissza a hőskorra. — Nehezen szokták meg az emberek, hogy valaki munkába szólítja őket. Sokszor könyörögni kellett. Ma már ez elmúlt, legtöbbször hívás nélkül jönnek, csak találjunk munkát mindannyiuknak. Igaz, ez a nyár valamelyest emlékeztetett a múltra. Sokszor még vasárnap is szükség volt az emberek egy részére, bár otthon a háztájiban, a szőlőben is szorított a munka. Tagok és vezetők egybehangzó véleménye, jó helyre került Dióskálon a két kitüntetés. Czigány Ferencné és és Novák Jenő valóban kiváló munkásai a mezőgazdaságnak. N. F. Ajándék Colának... 1.Nem tudni hány kisebb- is nagyobb jelentőségű középület, s egyáltalán, milyen egyéb házak előtt lassított a megyében, vagy talán odább is az a Colás autó, amelyiknek az embereit aztán a megyei pártszékházból sürgősen eltanácsolták. Kanizsáról indultak, a Szabadegyházi Szeszipari Vállalat Cola-üzeméből, s — úgymond — Coca-Colát hoztak, fizetni természetesen nem kell érte, s máskor is hoznak, csak szóljanak. Hm. Fizetni nem kell, s máskor is hoznak, ugyanígy __De hát milyen módon, kiéből, s egyáltalán, miféle jelenség ez? Gyarmati János, a Cola-üzem vezetője — mint mondja — erről az egerszegi kirándulásról nem tud. Ő nem adott ilyesmire utasítást, esetleg talán másvalaki az üzemben, vagy talán csak a szállító bizományos ötlete volt. Mert máshová, néhány helyre igaz, hogy vittek, ha beszóltak az üzembe, hogy értekezlet van náluk, vagy ilyesmi, de egerszegi „térítésről” nem tud. Persze arról sem, hogy netán valamelyik gyárba, üzembe vittek volna az „áruajánlat” címén kikerülő Colából, nyilvánvalóan merő véletlen, hogy az ajándékládák szinte kivétel nélkül különböző hivatali helyiségekben kötöttek ki. Egyelőre figyelmen kívül hagyva az ehhez óhatatlanul tapadó „mellékzöngést”, mindenekelőtt az a kérdés adódik, hogy miféle osztogatás ez, miből megy ki ez a menynyiség, s főleg mit jelent az, hogy „máskor is, csak szóljanak”? Nos, mint kiderül, teljesen legális, sőt Coláéktól egyenesen megkövetelt dologról van szó. Az persze kérdés, hogy ők pontosan így gondolták-e, a helyi gyakorlat lényege mindenesetre a következő: A cég megszabott egy összeget, amit a vállalatnak a termék, azaz a Coca-Cola reklámozására kell fordítania. Ennek a módjai a legváltozatosabbak lehetnek. Az egyik kézenfekvő mód az újságokban, mozikban, televízióban történő hirdetés, plakátozás stb., vagy hűtőszekrények juttatása áruházaknak, vagy vendéglátóipari egységeknek, olyan kikötéssel, hogy azokban csak Colát tarthatnak. No, és engedélyezett a természetbeni reklám is, azaz a termékajánlás, amely címen a Coca-Colás ládák és üvegek fent említett forgalomba hozatala történik. Az üzemben pontosan feltüntetik, hogy mennyit és hova szállítottak, s ennek az értéke is beszámít a megadott, hirdetendő kvótába. Az igazgató — igazolandó, hogy egyébként sem volna számottevő az az összeg, ami ily módon kirepül az ablakon — megjegyzi: ezekben a ládákban sok olyan üveg található, amelyek nem előírásszerűen teltek meg, kereskedelmi forgalomba nem hozhatók. Magyarán: selejt. S ha meggondoljuk, hogy az ajándékozás révén ,,áruajánlás” címszó alá kerülnek e tételek, s nem a veszteséget szaporítják, hanem a megadott, egyébként is elköltendő keretet segítenek kitölteni, úgy azonnal világos lesz, hogy nem is olyan rossz a számítás ... Ami meg a hibásan töltött üvegeket illeti, hát istenem, ajándék Colának ne nézd a „fogát”. Olyan gyanú persze azért támadhat, hogy talán mégsem a legmélyebb tisztelet tanújelével állnak szemben. Egy másik kérdés: kinek van szüksége ilyen „tiszteletre”? Az ember most már lépten-nyomon belebotlik a figyelmeztetésbe: „A jéghideg Coca-Cola az igazi”. Tehet, de nem így ... K. F. ZALAI HÍRLAP A munkásoknak meg kell mondani... ,ITT NEM AGITÁLNI kell elvtárs, hanem dolgozni!’’ — mondotta az egyik művezető, amikor a megyei pártbizottság munkatársa azt kérdezte tőle: „Hogy megy az üzemben a termelési agitáció?” Derülni kellene a dolgon, ha a „jópofa” válasz nem tükrözne egy téves nézetet, amely mostanában eléggé eluralkodott. Olykor még egyes pártmunkásoknak is kételyeik támadnak: szükség van-e egyáltalán üzemi, termelési agitációra? Pedig senki előtt nem lehet kétséges, hogy a párt munkamódszerében továbbra is alapvető politikai eszköz a feladatok megmagyarázása, az emberek meggyőzése a kitűzött célok helyességéről. A mi közösségünkben a dolgozók nemcsak alkalmazottak, hanem tulajdonosok is — egyenrangú tulajdonosok a vezetőkkel —, és joggal várják el, hogy tájékoztassák őket munkájuk értelméről, céljáról, üzemük terveiről, feladatairól, a vezetők döntéseiről. Hazánkban ma a szocialista építés homlokterében a termelés áll. Ha jobban, eredményesebben, gazdaságosabban termelünk, akkor magasabb szintre emeljük a szocializ■ más építését: előbb valósul- nak meg társadalmi céljaink és jobban elégülnek ki egyéni vágyaink. Éppen ezért a politikai agitációnak, a párt nevelő munkájának is ma a legfontosabb feladata az emberek jobb, eredményesebb munkára buzdítása. GAZDASÁGPOLITIKÁNKAT a dolgozók általában ismerik — magyarázza a sajtó, a rádió, a televíziók, egyetértettek gazdasági irányítási rendszerünk korszerűsítésével is. A probléma azonban gyakran a megvalósításnál, az üzemekben és a termelőszövetkezetekben jelentkezik, amikor konkrét gyakorlattá válnak az elvek. Itt és ekkor volna szükség leginkább a magyarázó érvelő, meggyőző szavakra. Az üzemben a gazdaságpolitika és az irányítási rendszer jobb munkaszervezésben, korszerűbb gépek beállításában, minőségi, gazdaságossági követelményekben, célszerűbb, ösztönzőbb bérezésben jelentkezik. Ha a pártagitáció lépést akar tartani a követelményekkel, akkor ezekben a kérdésekben kell választ adnia mindazokra a problémákra, amelyek a dolgozók körében jelentkeznek. Ha át kell szervezni az üzemet, hogy gazdaságosabb legyen a termelés, akkor meg kell magyarázni az embereknek, miért kell más rendszerrel, esetleg más munkabeosztással vagy más munkahelyen dolgozniuk. Ha nem értik az új bérezési rendszert, akkor azt kell megmagyarázni, hogy ez ösztönzőbb, igazságosabb, mert segítségével annak adjuk a több bért, aki többet vagy jobban dolgozik. TERMÉSZETESEN az üzemi pártszervezet csak akkor tudja mozgósítani agitátorait, ha idejében tudomást szerez a döntésekről, a konkrét feladatokról, és fel tudja készíteni őket a meggyőző munára, el tudja látni őket megfelelő információval és hatásos érvekkel. Éppen ezért az üzemi pártszervezet munkájában alapvetően fontos, hogy minden tevékenység szinkronban legyen a gazdasági vezetéssel. Méghozzá nem is egyszerű szinkronról van szó, mert nem elegendő a párhuzamosság, az egymás mellett dolgozás, hanem szorosan együtt kell dolgozniuk. A gyakorlatban ugyanis sem a gazdasági, sem a pártmunkában nem választhatók el egymástól a termelési és a politikai feladatok. A magasabb szintű termelőmunka és a korszerűbb üzemi pártmunka lényege a termelés és a politika szoros összefüggésében rejlik. Ahhoz, hogy az üzem eredményesen dolgozzon, minden gazasági vezetőnek — párttagnak és párton kívülinek — az igazgatótól kezdve a művezetőig, agitátornak kell lennie. Hiszen ők értik legjobban a helyi gazdasági feladatokat, ők tudják leginkább megmagyarázni a dolgozóknak, hogy mit miért kell tenniük. A kommunistáknak pedig — az agitáció mellett — példamutatóan kell dolgozniuk, hogy magukkal húzzák, serkentsék, ösztönözzék a pártonkívülieket is. Mert, akik csak fecsegnek a jobb munkáról, azok rossz agitátorok. AMI PEDIG az agitáció módját, hogyanját illeti, azon érdemes kissé elgondolkozni. Az idejétmúlt „megagitálás” helyett inkább a természetesebb, a mai kornak megfelelőbb „beszélgetést” kell alkalmazni. A kommunisták, a tömegszervezeti aktivisták, a szocialista eszmék megvalósításáért harcoló emberek, ott vannak mindenütt a munkások között. Bármikor beszélgethetnek a mellettük dolgozókról, a velük utazókkal, a szomszédjukban lakókkal vagy az asztaluknál poharazgatókkal. Nem kell külön agitációs félórákat tartaniuk, amelyeknek néha nagyobb az elriasztó, mint a megnyerő hatásuk. Egyszerűen beszélgetni kell, a helyes, gondolatokat kell elültetni az emberek fejébe. A mindennapos társalgások és beszélgetések rendszerint kiterjednek — a munkán túl — az élet minden területére. Módot adnak az agitátornak arra is, hogy megmutassa az összefüggéseket, hogy bebizonyítsa: a jólétnek is, a nélkülözésnek is a termelésben rejlik az alapja, vagyis minden a munkapadhoz vezethető vissza. A korszerű agitáció lényege: mindent meg kell mondani és magyarázni az embereknek; mindent, amire kíváncsiak, ami izgatja, foglalkoztatja őket, amit nem értenek, amire választ várnak. Sok mindent megírnak itz újságok, sok mindent megmond a rádió, bemutat a televízió, de nem mindent. Minden munkahelyen akadnak olyan kérdések, amelyeket csak a helyi pártmunkások, agitátorok, vezetők tudnak megválaszolni. És mindig, minden esetben az igazságot kell mondanunk — még akkor is, ha az többeknek nem szimpatikus —, és nemcsak mondanunk, kijelentenünk kell, hanem érvelnünk is kell az igazság mellett. Lehet, hogy nem értenek velünk egyet, ellentmondanak, vitatkoznak. A vitát is vállalnunk kell, mert ha kitérünk előle, vesztettünk, ha vitázunk, győzhetünk. A FENTIEKBŐL is látszik, hogy ma sem könnyű feladat agitátornak lenni. Jóllehet céljaink helyesek, de a szocialista építés közben számtalan ellentmondással találkozunk. A kommunista agitátor akkor mutathat irányt, ha ő maga nem csak hisz ügyünk igazában, hanem tájékozott is, ha valamivel többet tud, meszszebb lát, mint a társai. Ezt a messzebb látást kell segítenünk, minden rendelkezésre álló eszközzel, a felsőbb pártszerveknek és az alapszervezeti pártvezetőségeknek. Szabó Sándor Vadonatúj felesleg? Még mindig nincs szarvasmarha a tavaly átadott nagykapornaki istállókban A nagykapornaki termelőszövetkezet 300 férőhelyes tehenészeti telepén az épületek már a múlt év végén, decemberben elkészültek, de még nincs bennük szarvasmarha. — Miért? — kérdeztük Muravcsek Jánost, a termelőszövetkezet főállattenyésztőjét. — Nem volt a telephez út. Ezt csak tavasszal építették meg. Anélkül pedig nem tudtuk volna használni a telepet — mondja. Aztán úgy volt, hogy június elején beköltöztetjük az első turnus szarvasmarhát, de ez sem sikerült, ugyanis a tuberkulinozásnál több állat reakciót, illetve kétességet mutatott. De ha ez nem jön közbe, akkor is elhúzódott volna a beköltözés, mert a terep rendezésével baj volt. Több alkalommal meghordta, elmosta a víz. — A következő költözési időpont? — Nem tudom. Attól függ, hogyan rendeződik el a vízelvezető árok vitája, mikor készítik el úgy, hogy ne legyen vele baj. — Hogyan készültek fel a benépesítéshez ? — Üszőket vásároltunk és a saját szaporulatot neveltük. Jelenleg 220 üszőnk van, ebből 98 vemhes. Először 103 vemhes állatot viszünk be, két, 56-os csoportra osztva. Az istálló beosztás kívánja meg ezt a csoportosítást. Aztán év végéig szeretnénk még egy turnust beállítani. — Mikor készül el végleg a nagykapornaki tehenészeti telep? — kérdeztük a kivitelező, a zalaegerszegi MEZOÉP főmérnökét, Czibere Ottót. — A műszaki átadás decemberben megtörtént. Azóta hiánypótlásokat végeztünk és az alvállalkozónk, a zalaszentmihályi talajjavító rendezte a terepet. Sajnos, a sok eső miatt ezt négyszer meg kellett csinálni, mert a laza, homokos talajt elsodorta a víz. Most a szövetkezet saját erővel hordja a területre a humuszt, s bevetik fűmaggal. A gyep gyökérzete megfogja majd a laza földet. A végleges átadásra szeptember elsején kerül sor. A nagykapornaki termelőszövetkezet készült a korszerű, szép telep működtetésére. Tavaly és a tavasszal legelőt telepített a tehenészet közelébe, növelték a pillangósok területét, s igyekeztek vásárlással is biztosítani a szükséges úszőállományt. Az idei eltolódások, s az üres férőhelyek nyilvánvalóan hoszszabbítják a beruházás megtérülési idejét. Érdemes lenne módot keresni, akár segítséggel is a telep teljes kihasználására. 3