Zalai Hírlap, 1972. december (28. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-31 / 307. szám
st Milyen változások lesznek 1973. január 1-ével a nyugdíjszabályokban 20. Az új szabály szerint az 1972. december 31-e után nyugdíjba menő dolgozók öregségi és rokkantsági nyugdíjának összegét a nyugdíjazás évét megelőző 5 naptári év közül a munkabér szempontjából legkedvezőbb 3 naptári év és a nyugdíjazás évének tört része alatt elért munkabérátlaga alapján kell megállapítani, ha az az igénylő számára előnyösebb, a 4 év és a tört év átlagánál. Ezt az új szabályt azonban csak annál a dolgozónál lehet alkalmazni, akinek az említett 5 év alatt van oly 3 éve, amelyben legalább 181-181 napra és az ilyen 3 év alatt összesen legalább 24 hónapra (730 naptári napra) bért kapott. Ha van ilyen 3 év, de a régi szabály alkalmazása az előnyösebb a dolgozókra, akkor 1972 utáni nyugdíjazásnál is aszerint kell a nyugdíjat, illetve a munkabérátlagot megállapítani. Tehát a dolgozóra nézve kedvezően bővült a ,,választási” lehetőség. Felhívjuk a figyelmet, hogy a legkedvezőbb 3 évet nem a dolgozónak kell kiválasztani, illetve kiszámítani, hanem az hivatalból történik. Ez az intézkedés is a dolgozó érdekét szolgálja, mert az átlag kiszámítása nem mindig egyszerű és a dolgozó nem rendelkezik néha pontos adatokkal. Az új szabály alkalmazására akkor is sor kerülhet, ha az igénylő nem a nyugdíjazást közvetlenül megelőzően elért, hanem az öregségi korhatár elérését, illetőleg ennél 5 évvel alacsonyabb életkor betöltését megelőzően elért munkabér figyelembevételével kéri nyugdíjának a megállapítását. Az erre irányuló kérelemben csak azt kell megjelölni, hogy a nyugdíjazást megelőzően elért kereset helyett a nyugdíjra jogosító vagy az ennél 5 évvel alacsonyabb életkor betöltését megelőző keresetet vegyék-e alapul a nyugdíj megállapításánál. A választott életkort megelőző 5 év közül a legkedvezőbb 3 év kiválasztása már ebben az esetben is hivatalból történik. A nyugdíjra jogosító életkort vagy annál 5 évvel alacsonyabb életkort, megelőző kereset alapján csak akkor kerülhet sor a nyugdíj megállapítására, ha az ehhez szükséges béradatokat az igénylő, illetőleg a munkáltató a nyugdíjmegállapító szerv rendelkezésére tudja bocsátani és a dolgozó a választott életkorig szerzett legalább 10 évi szolgálati időt. Az év végi részesedés figyelembevétele Az év végi részesedés kifizetése általában a következő naptári év első negyedének a végén, vagy második negyedének az elején történik. Az időközben nyugdíjba menők esetében tehát a nyugdíj megállapításakor ez a munkabéradat még nem áll rendelkezésre. Emiatt évenként több ezer nyugdíjmegállapító határozatot kellett utólag módosítani. A tapasztalat szerint az év végi részesedés havi átlagát a nyugdíjazás évében kifizetett, illetőleg a nyugdíjazás tört évére járó összege csak jelentéktelenül változtatja meg. Az új rendelkezések szerint az év végi részesedés havi átlagát külön számítják ki, ha a nyugdíj megállapítása közvetlenül a nyugdíjazást megelőző munkabér figyelembevételével történik. Az év végi részesedés átlagának kiszámításánál azt az összeget veszik figyelembe, amelyet a dolgozónak a munkáltató a nyugdíjazását megelőző négy naptári évben — a három legkedvezőbb év alapján történő munkabérátlag számítása esetén pedig a kiválasztott három naptári évben — kifizetett. Nem veszik tehát figyelembe a nyugdíjazás évében kifizetett, illetőleg az erre az évre járó év végi részesedést, de nem veszik figyelembe január 1-étől a nyugdíj megállapításáig eltelt töredékidőt sem. A rövidebb idő alapján számított átlagot, vagyis a 4, illetőleg 3 évben kifizetett év végi részesedések havi átlagát adják hozzá a teljes idő, vagyis a 4, illetőleg 3 év és a tört év alapján számított többi munkabérrész átlagához. A nyugdíj alapját képező munkabérátlagnak ezen a módon történő számítása a nyugdíjazását kérő dolgozóra nem hátrányos, sőt azzal az előnnyel jár, hogy a nyugdíját megállapító határozat módosítását utólag nem kell kérni. A munkabérátlag számításának és az év végi részesedés figyelembevételének az új szabályait az 1972. december 31-ét követő időponttól megállapításra kerülő öregségi és rokkantsági nyugdíjakra, illetőleg az ezt követően történt elhalálozás esetén megállapításra kerülő hozzátartozói nyugellátásokra kell alkalmazni. Az új szabályok szerint állapítják meg a munkabérátlagot annál a dolgozónál is, aki a nyugdíjigényét még az 1872. évben nyújtja be a nyugdíjmegállapító szervhez, de a nyugdíjat 1973. január 1-étől vagy ennél későbbi időponttal állapítják meg. Nem alkalmazzák viszont az új számítási módot, ha a nyugdíjat 1973. január 1-énél korábbi időponttal kell megállapítani. Ezért annál a dolgozónál, akinek a munkaviszonya 1972. december 31-e előtt szűnik meg, csak abban az esetben állapítják meg az új szabály szerint a nyugdíjat, ha írásban kéri, hogy nyugdíját 1973. január 1-étől állapítsák meg. Az a dolgozó, akd ezt kéri, az 1973. január 1-e előtti időre nyugdíjat természetesen nem kaphat. Az, aki már nyugdíjban részesül, illetőleg akinek 1973. január 1-e előtti időponttól már nyugdíjat állapítottak meg, nem kérheti, hogy nyugdíját a most ismertetett bérátlagszámítási szabályok szerint újból állapítsák meg. Szerzők: Dr. Nagy József Dr. Molnár József Kovács Kálmán (Vége) Köszönetet mondunk mindazoknak, akik férjem, édesapánk, nagyapánk, testvérünk, apósunk LANG FERENC Dékmester temetésén megjelentek és részvétükkel fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család 287 ZALAI HÍRLAP EREDMÉNYEKBEN ÉS SIKEREKBEN GAZDAG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁN TISZTELT ÜGYFELEINEK. EMBER VALLALAT - KAPOSVÁR 153 330 Figyelem! Az Óbudai Gépipari Szövetkezet 1. számú marcali telepe TARGONCAJAVÍTÓ ÜZEME RÉSZÉRE EGYENÁRAMÚ TEKERCSELŐ KAPACITÁST KERES SÜRGŐSEN Telefon: 232-118. Telex: 032-242 ügyintéző: Nemecz Zoltán W_ ___________________________K Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik drága kapánk, nagyapám GAÁL ANTAlé temetésén megjelentek; sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban együttérzéssel osztoztak. Külön köszönetet mondunk a Zalaegerszegi Állami Gazdaság vezetőinek és dolgozóinak. Gyászoló család 238 KERESKEDŐI KÉPESÍTÉSSEl felverünk férfi dolgozót RAKTÁROS MUNKAKÖRBE. Jelentkezni lehet a fiók telephelyén (Béke u..) FŰSZERT FIÓK, NAGYKANIZSA 166 *V 1912. december 31. fr? | Pályázati felhívás! ! res A NAGYKANIZSAI VÁROSGAZDÁLKODÁSI ÉS KOMMUNÁLIS SZOLGÁLTATÓ VÁLLALAT*rízs/.l*rel(íkcl FŐKÖNYVELŐI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE PÁLYÁZATOT HIRDET. felVCSS FELTÉTELEK: közgazdasági egyetemi, számviteli főiskolai jKGT végzettség, vagy mérlegképes könyvelői képesítés. FIZETÉS MEGÁLLAPODÁS SZERINT. Dunántúli Pályázati határidő: 1973. január 15. Kutató és Feltáró Üzem. JELENTKEZÉS írásban, vagy személyesen a vállalat Nagykanizsa, központi irodájában, Lenin út 1. sz. alatt. Szabadság tér 22. 123 505 123 606 1 A Zrínyi Miklós Irodagéptechnika Galamboki horgász- W Vfe * _ . y Gimnázium, Zala- Vállalat felvesz ta- tanyánál levő szőlőü l m jJLj*egerszeg, Rákóczi karítónőt munka- met szabadkézből el-W ~ u- 30 87- al azt idö után 4 órás adom. Domsa János, azonnali belépésre munkaidőre. Jelent- Komárváros, Fő út és hivatalsegédet alkotni lehet, Zala- 36. 265 kalmaz. Jelentkezni egerszeg, Sütő u. 2.------------------------a gazdaságvezetőnél__________________ 273 Nagykanizsa, Nagy-Vállalati, közületi, lakossági stb. ÜZ- lehet. 263 Felvételre keresünk rá,az 27. alatti fél LETI apróhirdetések díja hétköznap sza------------------------------rakodókat, tehenellat , eladó, szoba, vanként 2,— Ft, vasárnap 4,— Ft. Válla- Villanyszerelőt, kőszékét, traktorvezeléti, közületi, lakossági stb. soros ÜZLETI művest, segédmen-tőket, mezőgazdaság , Eraekipari közlemények hétköznap 12,— Ft, vasárnap kást alkalmaz a gi gépszerelőket. lenet a helyszínen. 24,— Ft hasábsoronként. Zalaiparker zalaeger- „Egyesült Zalavöl-_________________ ^ szegi munkahelyre, gye” Mtsz, Zala. Jelentkezés: a kar-egerszeg. 286 Társat keresek ba■ A Sümegi Cipó és bantartó részleg velatoni üdülő építé-BHH Ffl RuhaiPari vetőjénél. Zalaeger- séhez, vonyarcvas-Wm Szövetkezet szeg. Szentlászló u. hegyi .366 negyszög^ ■ 238 ■■■■■■■■I öl közművesített, mmm^___ 57 AnnQll ______________________ panorámás, szőlö«^VilUalI zalaegerszegi I Skoda Octávia 445-ös vel beültetett telke-Kivitelezői sz Tégláévá!- már eladó. Zalaszentmimen. Esetleg a telgyakorlattal a \, , i szaki és adminiszt^ly, József A. út. két részben vagy rendelkező ££ taSSSS«_____________________285 egészben eladnám. .... | rendelkező rakta- Dinósárga IF-es, Karvalles László, és tesz- „ . rost felvesz. Fizetés garázsírozott Zapo- Zalaegerszeg, Lan. I fali av» megegyezés szerint, rozsee kifogástalan ,_u' 18B . . I -I ilClVCSZ 272 állapotban eladó. Telefon: 15-311. tCChniKHSt ■ Érdeklődni: Hor- 2,3 textilruházati, * -p» _ _ váthné. 12-355-ös tefelveszünk tettséggel' ^és Igazgatósága (és ’ünnepnapon^ , legalább három azonnali belé- Zalaegerszeg, Kos- IHHH állandó nagyka- éves szakmai péssel sutha. 29—33., H.nizsai telephely- gyakorlattal ren- 12- 284 ginger varrógépre. Fizetés meg- delkező dolgo- Q | (női) eladó. Zalaegyezes szerint. /.at. 1 textilru- f a|i7ACz egerszeg, Báthor ut-Nagy kanizsai házati szakmán- Id V f'olj ca H . (Páterdomb). ipari k/s» szalagveze v 2M Szövetkezet. krafekból Zalaegerszegen, tan- ----------------------------------Nagykanizsa, ipari szabász egy kazánfűtőt, dorhegyi út elején Eladó Fáklya kombi-Kinizsi u. V. munkakörbe. alacsony nyomá- egyszobás, összkomnált szekrény. Zala-387 Jelentkezés: a m a kazánhoz. refortos, földszinti la-egerszeg, Ady út 7. _ _____, szövetkezet köz- í®nt^e?fs._ „az ías , elfogadható sz. 289 ——--------------------------- ponti irodájában igazgatóság Za- áron, plusz OTP át-----------------------------------Óvodáskorú gyér- személyesen, laegerszeg, Za- vállalással beköltöz- Hálószoba garnitúra mek színvonalas ne- vagy írásban. nyi központi hetven eladó. Ér- költözködés miatt verését, gondozását Fizetés meg telepen, a telepdeklődni: Magyar eladó. Érdeklődni: vállalom. Cím a egyezés szerint: vezetőnek Hirdetőnél, esetleg Zalaegerszeg. Vígh nagykanizsai hirlap- 254 *7? Ady Filmszínház I. út 9. 15 óra után, boltban. 210 _______ _______ pénztáránál. 282 *M HIRDESSEN ! ^ 1^11 A Zala megyei Állami Építőipari Vállalat Zalaegerszeg, KOSSUTH LAJOS V. 11. SZ. üzemgazdasági szervezetének bővítéséhez közgazdasági egyetemet végzett szakembert keres, egy személyt csoportvezetői, három személyt önálló előadói munkakörbe. Gyakorlattal rendelkezők előnyben részesülnek. JELENTKEZNI SZEMÉLYESEN, VAGY ÍRÁSBAN A SZEMÉLYZETI OSZTÁLYON LEHET. 155 321