Zalai Hírlap, 1973. szeptember (29. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-01 / 204. szám
1973. szeptember 1. Egyenjogú állampolgárok 1-T év szeptemberében küldöttválasztó gyűléseket tartanak a nemzetiségi községekben. A hazánkban élő négy nemzetiség — a délszláv, a német, a szlovák és a román — ugyanis ősszel tartja kongresszusát Már tavasszal a kongreszszus jegyében került sor szerte az országban azokra a tájértekezletekre is, amelyeken a nemzetiségi lakosság megtárgyalta az elmúlt négy év tapasztalatait, számba vették a helyi eredményeket és gondokat. E tájértekezletek vitáiból, állásfoglalásaiból egyértelműen kicsendül, hogy a Magyar Népköztársaság a területén élő minden nemzetiség számára biztosítja a teljes egyenjogúságot és az anyanyelv használatát. A magyar és a nemzetiségi lakosság között már hosszú évek óta nincs semmilyen feszültség. A felmérések arra is rávilágítanak, hogy bár hazánkban az 1970-es népszámláláskor 155 ezer, lakos vallotta magát valamelyik nemzetiséghez tartozónak — az összlakosság 1,5 százaléka — a valóságban azonban sokkal több, ennek háromszorosára tehető azoknak az embereknek a száma, akikben még él a nemzetiségi ■származás tudata, s még jelentkeznek sajátos nemzetiségi igényekkel. Hazánk nemzetiségeire az is jellemző, hogy eléggé szétszórtan élnek az országban. Szolnok megye az egyetlen kivétel, ahol még szórványosan sem találhatók. A legfontosabb hivatalos okmányokba nem jegyzik be nálunk az állampolgárok nemzetiségét, ami szintén elősegíti, hogy az élet különböző területein minden lakás egyenlő elbánásban részesüljön, azonos jogokat élvezzen. A gyárakban, vállalatoknál, termelőszövetkezetekben sem tartják sehol külön számon , milyen nemzetiségű, és ily módon a szlovákok, a németek, a délszlávok, a románok beleolvadnak a kisebbnagyobb közösségekbe. A magyar állam nemzetiségi politikájában nagy figyelmet szentel a nemzetiségek sajátos igényeinek, szükségleteinek kielégítésére. A választásoknál is például ma már mindenütt ügyelnek arra, hogy a különböző testületekben a nemzetiségek képviselői megfelelő számban foglaljanak helyet, bátorítást kapnak, hogy éljenek alkotmányos jogaikkal és azt se hallgassák el, ha valamit sérelmeznek. Ez a politika igen jó légkört teremtett anemzetiségi falvakban, erősítette az ott élőkben a bizalmat, és az állampolgári kötelességtudatot. A vegyes lakosú községekben is a múlttá lett a nemzetiségiekelkülönülése. IMT összemenő támogatást élveznek jelenleg a nemzetiségiek minden megyében, hogy fejlesszék, őrizzék hagyományaikat, anyanyelvüket. Azokban a községekben, városokban, amelyekben jelentősebb számú nemzetiségi lakik, általánossá váltak a kettős, vagy hármas feliratok az intézményeken, az üzleteken, a tanácsoknál pedig anyanyelvükön intézhetik ügyeiket. Gondoskodnak arról, hogy a nemzetiségiek megfelelő könyvekhez, folyóiratokhoz jussanak.Az utóbbi évek kedvező változásait, jelzik a következő adatok is. A nemzetiségi óvodák szánya az elmúlt öt esztendő alatt megduplázódott. Nőtt az általános iskolákban anyanyelvükön tanuló nemzetiségi gyerekek aránya, megháromszorozódott a tanítóképzőkbe járó nemzetiségi fiatalok száma. Az országban mintegy 400 nemzetiségi klub együttes, népművészeti csoport található. Természetesen a nemzetiségeknek is vannak még jogos kéréseik, megoldatlan problémáik. Ezek általában hasonlóak azokhoz a gondokhoz, amelyek az egész lakosságot is érintik, így például a nemzetiségi gyermekintézmények — óvodák, napközik, kollégiumok — férőhely száma még a szükséglet alatt van, az iskolák tankönyv ellátása néha akadozik. Az MSZMP helyes nemze- tetiségi politikáját az élet nap mint nap igazolja. A jó határozatok gyakorlatba való átültetése azonban még finomítható és ebben a vonatkozásban a helyi vezetőkre nagy felelősség hárul. A velük szemben támasztott legfontosabb követelmény ebben a vonatkozásban az, hogy állandóan figyelemmel kísérjék a nemzetiségiek helyzetét és mindent tegyenek meg azért, hogy igényeiket messzemenően kielégítsék. Az ősszel sorra kerülő nemzetiségi kongresszusok várhatóan olyan javaslatokban, gondolatokban gazdag fórumok lesznek, amelyek jó hatást gyakorolnak a nemzetiségek demokratikus szövetségeinek a tevékenységére is. Segítik majd a szövetségeket abban, hogy a nemzetiségi politika elveit helyesen értelmezve és alkalmazva, még jobban szolgálhassák szocializmust építő hazánkban a nemzeti egység erősödését. K. E. sikerült lerakni közösségünk alapját, sokat verejtékeztünk, hogy elérjünk a mostani szintre. — Minnél is magasabb szintre, kevesebb verejtékkel, jobb eredményekre van szükség. — Ha jobb lesz, nem sírjuk vissza a kis gazdaságot — folytatja. — Ma senki nem gondol nálunk az egyéni paraszt sorsra. Pedig mielőtt felhagytunk azzal, akkor is nehéz volt a döntés. Sokkal inkább ismeretlen volt a jövőnk, mint manapság. Sorosunk mégis jóra fordult. Rajtunk nem múlik a siker, dolgos emberek alkotják szövetkezetünket. Most már Landon is Landon az elmúlt évben meghiúsult azegyesülés. Akkor is voltak, akik az egyesülésben látták gazdaságuk további fejlődésének útját, de többen ellentmondtak a javaslatnak. Most az ellentábor véleménye is megváltozott, egységes állásfoglalásra jutottak, egy nagy gazdaság, kialakítására adták szavazatukat. — Talán a vezetők sem foglalkoztak ilyen komolyan az egyesüléssel mint most — vélekedik Varga Istvánné, a sandi gazdaság állatgondozója. — Mit vár a mostani döntésüktől? — Rosszabbat, semmiesetre sem, csak jobbat. — Egy nagyobb gazdaság bizonyára többre képes, mint a miénk volt, s így feltehetően többet is tud majd adni tagjainak az elvégzett munka után. A pátiak egyáltalán nem idegenkedtek az egyesüléstől, ők már ezen túl jutottak egyszer, amikor a miháldiakkal szövetkeztek. — Három évvel ezelőtt fogtunk össze — mondja Poór Lajos szövetkezeti tag. — Jobban megy most, mint korábban. Aztán itt a szomszédunkban a Somogy megyei Vése. A környékbeliek egyesülésével kitűnő gazdasággá fejlődött. Egy irányban két kilométer hosszúságban is szánthatott a traktor. — A mai gépeknek területre van szükségük, hogy üzemeltetésük a lehető leggazdaságosabb legyen — veszi át a szót Méhes Ernő, a tszkovács. a— A távlati fejlődés feltétlenül a nagy gazdaságok kialakítását követeli. A lényeg az, hogy felkészült emberek kerüljenek az egyesült gazdaság élére, akkor csak jót remélhetünk. — Az utóbbi években nálunk volt alkalom tapasztalni, hogy mit jelent a kis gazdaságok összefogása. Az egyesülés komoly fejlődéshez vezetett — állítja Jakabfy Árpád miháldi üzemegységvezető. — További előrelépés a célunk, ezt pedig az egyesüléstől várhatjuk. * L'j lehetőségek A vélemények érthető bizakodásról árulkodnak, s a reményt a létrehozott közgazdasági bizottság által elkészített fejlesztési terv is fokozta a tagokban. E terv választ ad arra a kérdésre, hogy mi várható a 4891 hektáros gazdasággá alakult termelőszövetkezettől. Anövénytermelés szakosításával elsősorban a kukoricatermelés legfejlettebb módszerét kívánják megvalósítani. Az elképzelés szerint közel ezer hektáron termelik intenzíven e fontos takarmánynak valót, s az eddig használt műtrágyaadagot megháromszorozva, hektáronként 42—47 mázsás hozammal számolnak a jelenlegi 31 mázsával szemben. A nagy gazdaságnak módja lesz beszerezni a termeléshez szükséges gépsorokat, megvalósíthatja a zártrendszerű kukoricatermesztést. A jelenleginél magasabb szinten történik majd az őszi kalászosok termelése is, amit jobb talajmunkával, nagyobb mennyiségű műtrágya hatóanyag kiszórásával, a vetőmag rendszeres cseréjével kívánnak elérni. Az állattenyésztés fejlesztésénél a csirkefarm további bővítését tervezik, s ez már a jövő esztendőben 6 millió forint többlet árbevételt hozhat. A termelés fokozása, az új technológia alkalmazása azt eredményezheti, hogy a most egyesült négy termelőszövetkezet közös tervében 1,2 millió forinttal több jövedelem csapódik le mint amit 1973- ban együttesen várnak a szövetkezetek. Az egyesülés kimondásával most adott az elgondolások megvalósításának reális alapja. 1974. január 1. után hozzáláthatnak a kivitelezéshez. Helyesebben már ezt megelőzően is ezt teszik, hisz az idei őszön már a nagy gazdaság terveinek megfelelően kerül földbe a búza, rozs, az őszi árpa. Nem várnak a naptári év kezdetére, ha még különkülön is, de már egy cél érdekében munkálkodnak. A négy szövetkezet összefogásával egy méreteiben jelentős gazdaság alapjait teremtette meg a tagság, egységes határozatával. Erre az egységre lesz szükség a munkában is. Ezt kívánja a jövő, a szövetkezeti tagság érdeke. Nemecz Ferenc ZALAI HÍRLAP Kitüntetett ólajbányászok . HARMINCHÁROM éve vagyok az olajiparban. Még 1140 szeptemberében kerültem a jogügyi osztályhoz kártalanítónak, voltam két évig katona, utána Pusztaszentlászlón dolgoztam, majd a kanizsai központban a számviteli osztályra kerültem. 1950 július elsejétől a Dunántúli Ásványolajtermelő Vállalatnál terv- és gazdasági főosztályvezető voltam, nemsokára a lovászi kőolajtermelő vállalat tervosztályvezetője lettem, és 1957. április 15-étől a Dunántúli Kőolajipari Gépgyárban dolgozom. Van vissza öt évem a nyugdíjig, remélem egészségesen megérem — mondja Farkas Károly tervosztály vezető, tegnaptól a Kiváló Dolgozójelvény tulajdonosa. — Közismert, hogy a gépgyáriak voltak az elsők a megyében, akik szocialista címért küzdő brigádot alakítottak. — A November 7 és az Április 4 brigád írta a „történelmet”. Még 1962-ben alakultak, az ötletet a csepeliek adták, őket másolták le. A következő évben már a gyár dolgozóinak fele dolgozott brigádokban. Igaz, annyi könnyebbségünk volt, hogy az üzemek közötti munkaverseny élt, de ezt a szocialista brigádmozgalom felülmúlta. A kitüntetésben is elsősorban azért részesült, mert a szocialista brigádmozgalom szervezésében, irányításában kezdettől fogva kiemelkedő szerepe volt. D — EGY DARABIG a mezőgazdaság, aztán 1950-től a Csepeli Autógyár adott munkát. Itt alaposan megismertem a szakmát, s amikor 1959-ben idekerültem a nagylengyeli üzemegységhez, könnyebb volt a dolgom — kezdi a beszélgetést Kovács József, a Dunántúli Kutató és Feltáró Üzem autószerelője. Amellett, hogy a kocsik istápolója, van egy fontosabb funkciója is. Műhelybizottsági titkár. Azokról is gondoskodik, akik vezetik a gépkocsikat. — Mi változott a legszembetűnőbben az elmúlt időben? — Csökkent a fizikai munka, rengeteg ügyes gépet sikerült beszerezni. Szerintem ami nagyon lényeges: a fúrások kulturális elhelyezése jó szociális helyzetet teremtett. De itt bent is, van már korszerű öltöző, fürdő, eltűntek a lavárok. — Van ezen kívül még más elfoglaltsága is? — Akad. Munkásőr vagyok, több mint tíz éve, van egy rajom. Meg aztán aranykoszorús szocialista brigád tagja vagyok, az sem elhanyagolható. És a párttagságom is sok elkötelezettséggel jár. — Mint szakszervezeti vezető, mit tekint a közeljövő legnagyobb feladatának? — összetett dolog. Minden nap küzdeni kell, meg kell győzni azembereket. Jól jött ez a pusztaapáti olaj, kicsit feldobódtak az emberek. Amivel úgy érzem még többet kell törődnünk, az az idősebbek egyre növekvő tábora. Fiatal kevés jön hozzánk. Hiába, ez a szakma nem leányálom. Éppen ezért aztán sok olyan társunk van, akik a nehéz munkába belerokkannak, idő előtt kellene nyugdíjba menni, vagy más munkakörbe, ahol jóval kevesebbet kereshetnének, ez viszont alacsony nyugdíjat jelentene. Keresnünk kell e gondok megoldásának a lehetőségeit. — mondja Kovács József, aki a Bányászat Kiváló Dolgozója miniszteri kitüntetésben részesült. — Meddig marad? — A nyugdíjig van öt évem, igénybe veszem a kedvezményt. Nehéz ez a munka, fárasztó. De mi ez a régihez képest, amikor két-három órát kerekeztünk Szentlászlóról ide Nagylengyelbe! Most itt a kényelmes busz, hazaszállít. Otthon aztán még egy kis kapálgatás a szőlőben, lefekvés előtt egy kis olvasás, reggel meg korai kelés, eltelik az ember napja, csak győzzük észrevenni. Íme, máris elment harminc év — mondja, és kezében egyre gyűrögeti azt a borítékot, amelyben meghívják a jubileumi aranygyűrű ünnepélyes átadására. Takáts Sándor E BÖLECZ GYULA tipikusan zalai „olajos”. Napszámosból lett ipari munkás, a kaszatkapát hagyta ott a biztosabb megélhetésért, a nagyobbpénzért. — Pusztaszentlászló, 1942. augusztus 30. Ez a dátum volt az, amikor először léptem a munkások közé, az akkori MAORT-hoz — mondja. — Eltelt azóta harminc év. — Olyan régen kezdtem, már alig emlékszem rá. Kútalapozóként indultam, a szállításhoz kerültem rakodónak, kísérőnek. Közben megcsapott a háború szele, de szerencsére a kilenc hétnyi katonaság után fogságba kerültem és még 1945-ben szabad is lettem. — És itt a kútjavítóknál mióta van. — Tizennyolc éve. Tudja, kevés volt a tűzoltó fizetés. Család volt, kellett a pénz. Itt megtalálom a számításomat. Olajipari berendezésekkel is jelentkeztünk a Ernői Nemzet,közi Gépipari Vásáron. A képen: Rotary rendszerű mélyfúrásoknál alkalmazott tömlő. Baranyai János köszöntése Baranyai János elvtárs, a megyei pártbizottság titkára ötvenéves. Születésnapján, tegnap délben Zalaegerszegen, a megyei pártbizottság épületében , a megyei párt-végrehajtó bizottság tagjainak jelenlétében és nevében Varga Gyula elvtárs, s az MSZMP Központi Bizott-ságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára meleg szavakkal köszöntötte. Átnyújtotta számára a megyei pártbizottság üdvözlő levelét és ajándékát: Benedek Jenő Munkácsy-díjas festőművész tájképét. Baranyai János meghatott hangon mondott köszönetet a megemlékezésért. Anya, lánya, vőlegénye.» Királyék az elektrokerámiából ! A MŰHELYBEN zaj, dohogás. A gép gyomrokban pillanatok alatt változik át az aranysárga réz és a koromfejkete bakelitszerű üveg. Különféle méretű lámpafejek készülnek a Zalaegerszegi Kerámia és Cserépkályhagyár elektrokerámiai üzemében. A C-műszak ideje lejárt, de Király Anna még készségesen elidőzik a műhelyben, hogy bemutathassa, hol dolgozik, mit is csinálnak ők voltaképpen. , — A rezgő adagolja az érintkezőt, ott történik a presselés, itt meg kipotyog a kész anyag — magyarázza az egyik gép előtt megállva, majd a másik oldalához lép. — Ott fent van a fekete üveg, amely itt a kályhában elolvad — mutat az égőpiros folyadékra —, az a pálca belenyúl a folyékony üvegbe... Sajnos a lelkes magyarázatnak a felét sem lehet érteni az idegen fülnek szokatlan zajban. — Ez egyébként az én gépem — mosolyodik el, s a következőknél is szakszerűen elmagyarázza, mi is a munka folyamata. — Honnan tudja mindezt? — Betanított munkás vagyok, de amikor valamelyik meós szabadságon van, én helyettesítem. Most is ezt csinálom. . — Melyik munkakört szereti jobban? — Szívesebben dolgozok a gépemen. Nem afelelősség miatt. Szerintem mind a kettő felelősségteljes, mindenhol vállalni kell az embernek a munkáját. Igaz, a meózásnál másokért is felelek, és végülis engem „kapnak el”, ha valami nem stimmel. De szerencsére nekem még ilyen gondom nem volt — mondja némi büszkeséggel a hangjában a szőke lány, aki az alapítás óta dolgozója az elektrokerámiának. 1970 szeptemberétől három hónapon át Budapesten tanulta majdani feladatát. — Beváltak az elképzeléseim. A munkakörülmények jók, a társaság is, no és a fizetés ... Általában kétezer forinten felül van. A munkáimat nagyon szeretem, és enynyi idő után már a zajt is megszoktam. Aki először van , itt, annak nagyon furcsa, az első hetekben nekem is zúgotta fejem. Nyáron nagy a meleg, de ezt is ki lehet bírni. ANNA ELMONDJA, otthon , édesanyjával sokat beszélgett tett az üzemről Mire egy szép napon — 1972 márciusában — Király Józsefné a lánya tudta nélkül bejött busszal Andráshidáról, s jelentkezett ő is az üzembe. — Azelőtt a tsz-ben dolgoztam — tizenegy évig — mondja Királyné. — Bedolgozó voltam. Az anyósom nevére háromféle munkát végeztem. Fejtem, etettem, tejet hordtam, meg az edényeket, a kannákat is én mosogattam. Háromezer forintot kerestem, de nagyon sokat kellett dolgoznom. Mondta a lányom, amikor szóba került az üzem: Anyu, magának a három műszak nem lesz jó. De én csak eljöttem. Itt dolgozik a másik lányom is, az előttünk lévő műszakban. — Nehéz volt a beilleszkedés? — Nekem nem sokat segítettek, rá két napra már gépen voltam, hogy idekerültem. A hármas gépen nem dolgozott senki, odatett a művezető. Megmutatták, hogyan kell kezelni. Kínlódtam egy darabig, aztán rájöttem saját magamtól. Azóta már sok tanulóm volt, arra tanítottam őket, hogy jó gépkezelők legyenek. FIZETÉSE legutóbb 154 forint volt. — Lehetne több is — vélekedik Királyné. De aztán azt mondja, ha az egészsége engedi, akkor még nagyon sokáig lesz az üzem dolgozója. Anna bal kezén jegygyűrű csillog, s az üzem igazgatója elárulja, idővel Tóth Lászlóné lesz belőle. — Az előkészületek már megvannak — néz mosolyogja maga elé a lány. — A vőjlegényem is itt dolgozik, mint a gépbeállító. Különben gépésztechnikus. Jelenleg katona, és bizonyára már várja, hogy visszajöhessen ide ... Cm. L 3