Zalai Hírlap, 1974. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1974-01-03 / 1. szám
s Előrehaladás a genfi tanácskozáson (Folytatás az 1. oldalról.) ban az izraeli csapatoknak kell elmozdulniok jelenlegi állásaikból. ★ Az Al .Gumhurija című lap jelentése szerint egyiptomi diplomaták szerdán megbeszéléseket kezdenek Washingtonban, Moszkvában és az arab fővárosokban a közel-keleti helyzetről és ezen belül a szuezi fronttal kapcsolatos kérdésekről. Kairói megfigyelők szerint Egyiptom gyors döntésre törekszik Genfben, a csatornánál szembenálló erők szétválasztását illetően, hogy mihamarabb megnyíljék az út a nemzetközi konferencia második szakasza előtt. Fenti források szerint Egyiptom a szovjet és az amerikai fővárosban a két nagyhatalom közbenjárását kéri majd a tárgyalások ütemének meggyorsítása érdekében. Ami az arab fővárosokban kezdődő konzultációsorozatot illeti, a lap szerint része Szadat elnök tájékoztató politikájának. A tárgyalásokba bevonják a palesztin ellenállás vezetőit is. Jeruzsálem (UPJ): A december 31-én megtartott izraeli parlamenti választásokon leadott csaknem 1 200 000 polgári szavazat összeszámlálása után Golda Meir Munkáspártja 39,9 százalékot, a jobboldali párttömörülés, a Likud pedig 27,4 százalékot mondhat magáénak. Hátra van még a mintegy kétszázezer katona voksainak öszszeszámlálása. A számítógépes előrejelzés alapján várhatólag mintegy 5—6 mandátumos veszteség elé néző Munkáspárt eddigi fő koalíciós partnere, a Nemzeti Vallási Párt valószínűleg eggyel növeli parlamenti mandátumainak számát. A koalíciós szempontjából erőteljesen megnövekedett fontosságú jobboldali párt kedden hivatalos nyilatkozatot tett közzé. Eszerint minden erejével azon lesz, hogy az új kormány semmilyen körülmények között se adja vissza az araboknak a Jordán folyó megszállt nyugati partját. San Clemente, (AP), Kissinger amerikai külügyminiszter Washingtonban pénteken fogadja Dajan izraeli hadügyminisztert — jelentették be a San Clemente-i Fehér Házban. A szóvivő közlése szerint a két politikus az egyiptomi és az izraeli csapatok szétválasztásának kérdéséről tárgyal majd. Damaszkusz, (AFP): Az izraeli hadsereg szerdán délelőtt két incidenst provokált a Szíriai fronton. Mint Damaszkuszijain egy katonai szóvivő közölte, először a front északi részén közelítette meg egy izraeli járőr a Szíriai állásokat. A szíriai fegyveres erők tüzet nyitottak, és visszafordulásra kényszerítették az izraelieket. Két óra múlva az izraeliek a front középső szektorában tettek kísérletet néhány megerősített állás létrehozására. A szíriai tüzérség megsemmisítette több járművüket és berendezésüket Ezekben a napokban többször is megbeszélést folytatott a közel-keleti békekonferenciáról Anvar Szadat elnök és külügyminisztere, Iszmáil Fahmi TELEX | TELEX | TELEX | TELEX | Piotr Jaroszewicz lengyel miniszterelnök meghívására szerdán lengyelországi látogatásra érkezett Horst Lindermann, az NDK Minisztertanácsának elnöke. ★ Hosszantartó súlyos betegség után december 30-án, 74 éves korában elhunyt Konsztantyin Versinyin szovjet légiómarsall Poul Hartling dán miniszterelnök szerdán az árak és jövedelmek kéthavi befagyasztását jelentette be. Ez az intézkedés segíti a kormányt abban, hogy megbirkózhassék az ország súlyos gazdasági problémáival. Indítványát január 8-án tárgyalja a parlament. A szakszervezetek — mivel tanácsukat nem kérték ki előzőleg — elhatárolták magukat a javaslattól. ★ Szerdán, tizenhárom nappal a Carrero Blanco spanyol miniszterelnök ellen elkövetett bombamerénylet után, Madridban letette a hivatali esküt Carlos Arias Navarro, az újonnan kinevezett miniszterelnök. A 65 esztendős Navarro az 1936—39-es polgárháború óta az első polgári miniszterelnök. Carrero kormányában belügyminiszter volt, azt megelőzően pedig a biztonsági szolgálat vezetője és Madrid polgármestere. ★ Munkabeszüntetésekkel kezdődött Indiában az új esztendő. Kedden a taxisofőrök sztrájkoltak, tiltakozásul a benzinárak emelkedése miatt. Új- Delhi nyolc nagy kórházának 2400 fiatal orvosa is sztrájkba lépett, a munkakörülmények javítását és fizetésemelést követelnek. ★ Nixon elnök szerdán aláírta a törvényt, amely elrendeli a gépjárművek óránkénti 80 kilométeres közúti sebességkorlátozását az Egyesült Államok egész területén, benzinmegtakarítás céljából. A törvény egyelőre 1975 közepéig marad érvényben, hacsak az elnök az energiahiány megszűnése esetén időközben nem hatálytalanítja. ★ A pakisztáni kormány január elsejei hatállyal államosította az ország bankjait. A rendelkezés nem vonatkozik a Pakisztánban működő idegen bankokra. Az államosításra kerülő bankoknak és a részvényeseknek kártalanítást fizetnek. ★ ZALAI HÍRLAP Altamirano Kubában Folytatódik a hazafiak üldözése Chilében Újabb letartóztatások Santilagóban Buenos Aires, (MTI). Az argentin fővárosba érkezett szemtanúk beszámolói szerint a chilei légierő egyik osztaga Santiagóban rajtaütésszerű akciót hajtott végre az egyetemi pszichiátriai klinika ellen és letartóztatta dr. Adres Barelu igazgatót. Az ellene felhozott vád az, hogy állítólag „szélsőségeseket rejtegetett”. A katonák a klinika több dolgozóját is őrizetbe vették, köztük Maria Montanez és Antonio Vud orvosokat. A foglyokat elektromos sokkolással és más módszerekkel vallatják. A légierő osztaga behatolt az egyetem orvosira és több diákot letartóztattak. A szemtanúk elmondották, hogy Santiagóban 90 asszony sínylődik börtönben „terrorcselekmények véghezvitelének” vádjával. A Ya című, Buenos Airesben megjelenő hetilap értesülése szerint a chilei katonai rezsim munkaügyi minisztériuma engedélyezte az új „szakszervezeti egyesülés” megalapítását. A vezetést a juntai csalás és kábítószerüzérkedés miatt többszörösen büntetett Venceslao Moreno nevű kalandorra bízták. A „testület” vezetőségének tagjai a Népi Egység kormányzása idején valamennyien politikai felforgató tevékenységet folytattak. A TASZSZ hírügynökség az AFP-re hivatkozva ismertette Augusto Pinochet tábornoknak, a chilei junta vezetőjének újévi nyilatkozatát. Pinochet ismét támadta a chilei hazafiakatés kijelentette, hogy a junta n®m szándékozik enyhíteni a Népi Egység megdöntött kormányát támogató személyek elleni megtorlásokat. A hazafiakat a tábornok „a társadalmi trend ellenségei”ként emlegetne. Havanna. (MTI):A Prevea Latina hírügynökség jelentette, hogy Kubában tartózkodik Carlos Altamirano, a Chilei Szocialista Párt főtitkára, a fasiszta katonai junta feketelistájának egyik legkeresettebb személyisége. Altramirano szerdán a díszemelvényről tekintette meg Havannában a katonai felvonulást, amelyet a Kubai Forradalom győzelmének 15. évfordulója tiszteletére rendeztek. Amerikai kémrepülőgépek a VDK fölött Tűzszünetet sértő akciók a DSFH-övezetek ellen Hanoi, (MTI): Amerikai kémrepülőgépek 1973. december 31-én két alkalommal végeztek felderítő repüléseket a Vietnami Demokratikus Köztársaság több tartománya és városa, így Hanoi és Haiphong fölött — közölte a VNA hírügynökség. A demokratikus Vietnam külügyminisztériuma kedden közzétett nyilatkozatában erélyesen elítélte az ország légiterének ismételt megsértését. A dél-vietnami felek kétoldalú katonai vegyesbizottságának DSFK-tagozata a saigoni kormányzat katonai küldöttségéhez december 29-én és 31-én intézett jegyzékeiben élesen tiltakozott a tűzszünetet sértő újabb cselekmények miatt, amelyeket saigoni csapatok követtek el a DIFK ellenőrizte övezetek ellen. A jegyzékekből kitűnik, hogy december 14-től 19-ig páncélosok támogatásával 11 saigoni zászlóalj folytatott területrabló hadműveleteket a déli országrész felszabadított községei ellen. Egyidejűleg a saigoni légierő bombázta és tüzérség lőtte a sűrűn lakott településeket. Mintegy száz lakóház és több tucat hektár termőterület pusztult el A betolakodók több száz lakost önkényesen letartóztattak, illetve bántalmaztak. Saigoni repülőgépek december 13-tól 15-ig csaknem háromszáz bombát dobtak Kontum tartomány felszabadított térségére és a tartomány azonos nevű székhelyétől nyugatra, illetve északnyugatra fekvő területeket rakétákkal lőttek. ★ A Nhan Dan, a Vietnami Dolgozók Pártjának lapja újévi vezércikkében felszólította az egész vietnami népet, hogy még bátrabban folytassa küzdelmét és vigye újabb győzelemre a forradalom ügyét. A lap a forradalom egyik alapvető céljaként, az egész nép egyesítését, Dél-Vietnamban a neokolonialista rendszer felszámolását, az igazi nemzeti demokratikus rendszer létrehozását jelöli meg. Peking, Hanoi, (VNA): A Kambodzsai Nemzeti Egységfront 1973. december 29-én azzal a felhívással fordult Phnom Penh polgári lakosaihoz és az ott élő külföldi állampolgárokhoz, hogy mielőbb telepedjenek át az ország felszabadított övezetébe, vagy hagyják el a várost — közölte kedden a khmer hazafiak hírügynöksége. A kambodzsai nép és nemzeti felszabadító fegyveres erői minden irányból hevesen támadják Phnom Penht, az árulók utolsó búvóhelyét — mutat rá a felhívás és azt tanácsolja a fővárosban élő kambodzsai polgári személyeknek és külföldieknek, hogy életük és javaik megmentése érdekében távozzanak onnan, vagy ha ez nem áll módjukban, akkor tartsák magukat távol a Phnom Penh-i katonai célpontoktól, az árulók hivatali székhelyeitől, villáitól és palotáitól. Ünnepség Kubában Havanna, (MTI): „A kubai nép hősi munkája mellett, forradalmunk sikereinek egyik alapja a szocialista közösség felbecsülhetetlen segítsége. Tiszteletünket és köszönetünket fejezzük ki a szocialista közösség országai népeinek, pártjainak és kormányainak” — mondotta Raul Castro, a KubaiKommunista Párt másodtitkára, a fegyveres erők minisztere. Raul Castro szerdán délelőtt a havannai Forradalom terén, a győzelem 15. évfordulójának tiszteletére rendezett katonai díszszemlén beszélt. A több mint kétórás ünnepséget — amelyen 15 ország katonai küldöttsége is részt vett — a televízió szovjet távközlési szputnyol segítségével egyenes adásban közvetítette Moszkvába. Beszéde után megkezdődött a díszszemle, amelyen a kubai fegyveres erők összes fegyvernemei részt vettek. A forradalom győzelmét köszöntő 1 négynapos kubai tin- i népségi-sorozat nyitánya 2500 iskolás szeínpompás gyakorlata-ival ért véget. Az ellenzéki pártok álláspontja: Haladó koalíciós kormányt Tanakáék helyett Tokió. (MTI). A japán ellenzéki pártok — a szocialista párt, a kommunista párt, a komeito és a demokratikus szocialista párt — újévi üzeneteikben hangsúlyozzák annak szükségességét, hogy egy haladó koalíciós kormánnyal kell felváltani a jelenleg hatalmon levő liberális demokrata párti kormányt. Mind a négy ellenzéki párt fő célkitűzésként ezt jelöli meg, valamint a fokozott harcot az infláció és az áremelkedések ellen, a tömegek élet és min- 1 ★ japán lapok szerint 1973 ** Tanaka és kormánya számára „a fájdalom és az agonizáció” esztendeje volt. Okkal keseregnek még a hatalmon levő liberális demokrata párt berkeiben is: a kormány politikáját ellenzők aránya egy év alatt tízről hatvan százalékra növekedett. Az új esztendő tehát borongós hangulatban köszöntött a szigetországra. Alighanem az útkeresés — még pontosabban a kiút keresése — késztette Ohira külügyminisztert pekingi látogatására. Pénteken és szombaton a japán diplomácia vezetője Csou Enlaj kínai kormányfővel és Csi Peng-fej külügyminiszterrel folytat tárgyalásokat. Tokióba pedig az idén magasrangú vendégeket várnak: Nixont és Pompidout, Brandt kancellárt, Csou En-lajt és Csi Peng-fejt. Szovjet államférfiak látogatását is jelzi idei japán előjegyzési naptár. A magasszintű eszmecserékkel vélik japán politikai és gazdasági tekintélyét megszilárdítani, miután az utóbbi hónapokban súlyos csorbát szenvedett Erre utalnak az ellenzéki japán pártok — a kommunisták, a szocialisták, a Komeito és a demokratikus szocialista párt — most közzétett újévi nyilatkozatai is. Az ellenzék véleménye szerint haladó koalíciós kormánynak kell felváltania a Tanaka-kabinetet, hogy eredményesen felk a körülményeinek megjavításáért. A Japán Kommunista Párt az összes ellenzéki erő egységét sürgeti a felsőházi választások megnyerése és egy baloldali koalíciós kormány hatalomra juttatása érdekében. A kommunista párt fontos feladatként jelöli meg a fokozott harcot a japán—amerikai katonai együttműködés felszámolása és az önálló japán külpolitika kialakítása érdekében, és vehessék a küzdelmet az inflációval szemben. A szocialisták úgy vélik: Japán a második világháború óta legsúlyosabb politikai és gazdasági válságának nehéz időszakát éli. Ilyen körülmények között kerül sor 1974 nyarán a felsőházi választásokra. Megfigyelők hozzáfűzik: Tanaka és pártja a legutóbbi alsóházi választáson rendkívül érzékeny veszteséget szenvedett, az ellenzék pedig jelentős mértékben növelte mandátumainak számát. A japán kommunisták elsősorban az USA-val folytatott katonai együttműködést kárhoztatják és nyomatékosan követelik az önálló japán külpolitika kialakítását. A liberális demokrata párt taktikája most valószínűleg a régi módszerrel az ellenzék megosztásával próbálkozik. Az sem kizárt, hogy Tanaka és társai netán koalíciót ajánlanak fel a szocialistáknak és a demokratikus szocialista pártnak. Annál is inkább, mert a fő ellenségnek változatlanul a haladó politikáért következetesen síkra szálló Japán Kommunista Pártot tartják. A kudarcok éve után a lliberális demokrata párt most megpróbálja rendezni Sorait, a nyitány: Nyitás Peking felé. Ohira útjához azonban , még a japán kormánykörök sem fűznek vérmes reményeket. 1914. Jannír S. Az energiaválság ürügyén Háromnapos munkahét Angliában London (TASZSZ): Angliában hétfőtől kezdődően áttértek a háromnapos munkahétre. Mint ismeretes, a kormány az energiaválságra való hivatkozással hozta ezt az intézkedést. A kormány lépését országszerte élesen bírálják a politikusok és a sajtó. Főleg arra hívják fel a figyelmet, hogy a csökkentett munkahét az ipari termelés visszaesésére, a munkanélküliség növekedésére és a dolgozók életszínvonalának csökkenésére vezet. Anthony Wedgwood Benn, a Munkáspárt elnökhelyettese és az árnyékkormány tagja kijelentette, hogy a kormánynak ez a döntése „heti kétmillió fontba kerül az országnak.” A tory-kormány természetesen igyekszik megvédeni döntését. Maga Heftth miniszterelnök intézett levelet Anthony Wedgwood Bennhez, megerősítve, hogy az iparban a rendes munkahét visszaállítása a bányászok akcióinak befejezésétől és a hőerőművek széntartalékainak feltöltésétől függi. Barber pénzügyminiszter újévi üzenetében ugyancsak kénytelen volt beismerni: „az ország súlyos nehézségek előtt áll.” Szerdán tárgyalóasztalhoz tettek a brit bányász-szakszervezet és az állami tulajdonban levő szénbányászat képviselői, a megbeszélések azonban másfél óra után megszakadtak. Egyelőre tehát nem találtak megoldást az egész országra kiterjedő ipari válságra, amely a bányászok munkalassító sztrájkja nyomán kialakult. A bányászok béremelési követeléseire a kormány nem reagált, mire ők megtagadták a túlórázást. Az akció harmadával csökkentette a széntermelést, és a kormány a gyárakban kénytelen volt bevezetni a háromnapos munkahetet Szerdai adatok szerint eddig 730 000 munkás került az utcára, ha azonban nem sikerül kiutat találni, úgy a munkanélküliek száma rohamosan emelkedni fog. GYORSLISTA az 1574. január 2-án megtartott lottó jutalomsorsolásról, amelyen a 49. heti lottószelvények vettek részt. 000 119 utalv., 000 772 háztart. g., 001 428 háztart. g., 005 892 utalv., ope 873 méteráru, 009 001 éléskamra ut., 011 819 háztart. g., 023 228 mosógép 033 961 utalv., 035 170 méteráru, 036 254 háztart. g., 014 948 ut., 054 821 ki mit vál., 055 403 utalv., 055 558 laktel., 066 485 hűtőgép, 669 604 méteráru, 070 642 háztart. g., 074 424 utalv., 079 633 ki mit vál., 084 400 éléskamra ut., 085 567 utalv., 090 631 háztart. g. 092 245 utalv., 094 300 utalv., 103 957 laktex., 106 328 ki mit vál., 207 467 ki mit vál., 109 155 méteráru, 111 763 laktex., 130 104 hűtőgép, 133 963 éléskamra utalv., 146 890 háztart., 153 280 utalv., 154 223 motorkerékp., 162 523 tv, 167 219 utalv., 172 913 ki mit vál., 178 921 éléskamra utalv., 193 777 utalv., 195 620 Utalv., 218 506 háztart. g., 236 447 éléskamra ut., 245 237 Utalv., 261 701 Utalv., 263 522 éléskamra ut., 268 998 lak-tex., 277 478 hűtőgép, 279 124 lak-tex, 291 841 hűtőgép, 301 200 ki mit vál., 306 300 hűtőgép, 327 107 ki mit vál., 336 098 éléskamra ut., 344 388 utalv., 357 094 éléskamra ut., 363 602 hűtőgép, 366 592 táskaírógép, 373 735 utalv., 385 559 méteráru, 396 206 kimit vál., 404 436 utalv., 415 728 Ut. 417 741 méteráru, 420 338 utalvány, 423 681 magnó, 438 750 tv, 449 157 Zsiguli személygépkocsira utalvány, 449 355 bútor-lakbér., 450 368 éléskamra ut., 457 614 utalv., 461 940 hűtárgép. 462 159 éléskamra utalv., 462 549 ki mit Vál., 464 877 utalv., 469 no hűtőgép, 482 015 méteráru, 492 927 tv. 494 559 ki mit Vál., 499 490 ki mit vál., 505 990 utalv., 515 150 utalv., 520 260 ki mit vál., 536 772 éléskamra ut., 2 106 956 éléskamra Ut., 2 118 772 utalv., 2 122 792 utalv., 2 138 153 utalv., 3 152 037 ki mit vál., 2 162 988 hűtőgép, 2 166 633 utalv , 2 186 350 utalv., 2 199 308 éléskamra Ut., 2 206 253 laktel., 3 892 978 tv, 3 893 952 utalv., 3 907 000 utalvány, 3 966 990 éléskamra ut., 3 968 663 ki mit vál., 5 836 577 utalv., 5 355 291 éléskamra ut. 5 866 938 hűtőgép, 5 869 900 utalv., 5 877 690 utalvány, 5 880 423 bútor-lakbér., 5 882 233 ut., 5 883 489 éléskamra ut., 5 885 621 laktel., 5 885 690 utalv., 8 887 803 ut., 8 888 086 táskaírógép, 8 893 925 méteráru, 8 894 019 hűtőg., 8 896 836 éléskamra ut., 8 898 548 háztart. g., 8 900 927 utalv., 9 093 534 utalvány, 9 093 996 kimit vál., 9 096 854 bútorlakber. A nyertes szelvényeket 1974. január 20-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy a posta útján a Sportfogadási és lottó Igazgatósághoz (Budapest, V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hidókért felelősséget nem vállaltuk. (MI)