Zalai Hírlap, 1974. november (30. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-02 / 257. szám
2 Megválasztották az újságíró szövetség új vezetőségét Pénteken a MÚOSZ közgyűlése Hornját Irén alelnök vezetésével folytatta a munkáját a budapesti pártbizottság oktatási igazgatóságának épületében. Az előző nap megkezdett vita folytatásaként a felszólalók foglalkoztak a MUOSZ érdekvédelmi tevékenységével, sajtópropagandánk helyzetével, az újságírók felelősségteljes munkájával. A szövetség utóbbi ötesztendős munkájáról szóló beszámolóhoz, az ellenőrző, az etikai bizottság jelentéséhez és az alapszabályok módosításáról szóló javaslatokhoz fűzött gondolatokat Szamosi Károly (Népszabadság), Magyar Ferenc (Új Ember), Pálfy József (Magyarország), Róbert László (Magyar Rádió), Gál Ferenc (Ifjú Kommunista) és Gedeon Pál (Népszava). Ezt követően Király András, a MÍTOSZ főtitkára összefoglalta a vita tanulságait és válaszolt a hozzászólóknak. Ezután Komját Irén felolvasta a Szovjet Újságíró Szövetség táviratát, amely hangsúlyozta: a magyar újságírók az MSZMP hűséges, harcos segítői, élenjárnak a szocialista társadalom építésében, az imperializmus, a reakció erői ellen, a világ békéje, a demokrácia és a társadalmi haladás érdekében folytatott harcban. A Szovjet Újságíró Szövetség elnöksége a magyar kollégáknak további eredményes munkát kívánt. A közgyűlés a beszámolót és a bizottsági jelentéseket jóváhagyta, s a leköszönő vezetőségnek megadta a felmentést, majd határozatot fogadott el, amelyben rögzítette a szövetség előtt álló feladatokat. A határozat a MÚOSZ új tisztikarát a többi között megbízta azzal: járuljon hozzá hatékonyabban az újságírók eszmei-politikai neveléséhez, a párt tömegpolitikai munkájának segítéséhez, a tömegtájékoztatási szervek munkája politikai és szakmai színvonalának emeléséhez. A határozat hangsúlyozza: a szövetség legfontosabb feladata a párt XI. kongresszusával és a felszabadulásunk 30. évfordulójával kapcsolatos sajtómunka, majd pedig a pártkongresszus határozatainak végrehajtásából adódó tömegtájékoztatási feladatok segítése. A közgyűlés végezetül megválasztotta a MÚOSZ ötvenegy tagú választmányát, kilenctagú etikai bizottságát és héttagú ellenőrző bizottságát. Az etikai bizottság elnöke Eck Gyula, az ellenőrző bizottság elnöke Szabó János lett. Az új választmány a közgyűlés után megtartotta első ülését és megválasztotta az elnökséget. Tagjai: Bogos Iászló, Gyulai Ferenc, Gyurkó Géza, Hárs István, Katona István, Király András, Komját Irén, Máté György, Nagy Richard, Pálfy József, Pethő Tibor, Rácz Lajos, Sulyok Katalin, Szemes Piroska, Szijj Róbertné. Ezután megválasztották az elnökség tisztségviselőit. A MUOSZ elnöke Pálfy József, főtitkára Király András, alelnökei: Komját Irén, Gyurkó Géza és Pethő Tibor. ★ Dr. Várkonyi Péter államtitkár, a kormány Tájékoztatási Hivatalának elnöke, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének közgyűlése után, pénteken este fogadást adott a MÚOSZ új választmánya, tisztségviselői, valamint a vezető magyar újságírók tiszteletére. A fogadáson részt vett Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Grósz Károly, az MSZMP KB agit. prop. osztályának vezetője, valamint Jiri Kubka, a Nemzetközi Újságíró Szervezet főtitkára, és Oleg Zanlagyin, a NÚSZ titkára. (MTI) ZALAI HÍRLAP Megterjedtek a tárgyalások az MSZfKP és a Finn Hammuizista Párt képviselői között Pénteken délelőtt a Központi Bizottság székházában megkezdődtek a tárgyalások a Finn Kommunista Párt küldöttségével, amelyet Aame Saarinen, a párt elnöke vezet, és tagjai Erkki Tuominen, a Politikai Bizottság tagja, Olavi Poikolainen, a titkárság tagja, V. Partanen körzeti, titkár és E. Antikainen körzeti lapszerkesztő. A tárgyalásokat az MSZMP részéről Biszku Béla, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára vezeti. A megbeszélésen részt vesz Berecz János, a Központi Bizottság külügyi osztályának vezetője és Móna Gyula, a KB agitációs és propaganda osztályának helyettes vezetője. (MTI) Budapesten megkezdődtek a tárgyalások az MSZMP és a Finn Kommunista Párt küldöttsége között. Képünkön: Biszku Béla, az MSZMP PB tagja, a Központi Bizottság titkára üdvözli Aarne Saarinent, a finn testvérpárt elnökét. (Telefoto — MTI, Tormai Andor felv. — KS) Az arab államok kérésére Elhalasztották a Palesztinai kérdés vitáját az ENSZ-ben New York (MTI). Az ENSZ közgyűlése csütörtökön este — az arab államok vezetőinek kérésére — úgy döntött, hogy a Palesztinai kérdés eredetileg november 7-ére tervezett vitáját november 13-ára halasztják, a vitában az előzetes jelzések szerint Arafaton, a PFSZ vezetőjén kívül részt vesz Hasszán marokkói uralkodó, Rumedien algériai és Frangié libanoni államfő, valamint Sziad Barré Szomáliai elnök, az Afrikai Egységszervezet elnöke is, aki az afrikai államok teljes támogatásáról fogja biztosítani a palesztinokat. Kairó (AP): Mint az Al Ahram kairói félhivatalos lap pénteki számában hírül adja, Henry Kissinger, amerikai külügyminiszter az eredeti elképzeléseknek megfelelően november 5-én ismét az egyiptomi fővárosba látogat. Bejrút (Reuter), Egyiptom, Szíriai, Jordánia és a Palesztina Felszabadítási Szervezet vezetői rövidesen négyoldalú találkozót tartanak politikai és katonai stratégiájuk összehangolása céljából — jelenti Bejrútból a Reuter, ammani hivatalos körökre hivatkozva. Az idézett források szerint már megkezdték Husszein jordániai király, Szadat egyiptomi és Asszad Szíriai elnök, valamint Arafat, a PFSZ VB elnöke találkozójának megszervezését. Jeruzsálem (AFP): Jól értesült izraeli politikai köröket idézve jelenti a Haarec című lap, hogy Izrael tájékoztatta Washingtont, miszerint sem közvetlenül, sem közvetve nem hajlandó a Palesztinai Felszabadítási Szervezettel tárgyalni. Ilyen értelmű üzenetet küldött Rabin miniszterelnök Ford, amerikai elnöknek és Allen külügyminiszter Kisinger amerikai külügyminiszternek. Blida (AP): Pénteken hajnalban 200 katonából álló izraeli egység hatolt be a libanoni határ közelében fekvő Blida libanoni községbe , feltehetőleg arab gerillák után kutatva. A katonák levegőbe repítettek két házat és megrongáltak további ötöt, majd visszavonultak. Morc kormányalakítási tárgyalásai vezetőit előző nap már meghallgatta. Ezúttal a gazdasági helyzetről tájékozódott. Hivatalában fogadta Colombo kincstárügyi minisztert, Giolitti költségvetésügyi minisztert és Guido Carlit, az olasz bank kormányzóját. Colombo a megbeszélés után kijelentette: vázolta a kijelölt kormányfőnek a gazdasági helyzet rendkívüli súlyosságát, és azt, hogy ez sürgős intézkedéseket igényel. Moro hétfőn és kedden folytatja kormányalakítási megbeszéléseit a balközép koalíció pártjaival. Róma (MTI): Aldo Moro, kijelölt olasz miniszterelnök pénteken folytatta előzetes kormányalakítási megbeszéléseit. Miután a politikai pártok Diákmegmozdulások, utcai harcok Szöulban Szöul (AP): Szöulban ezen a héten fellángoltak a diákmegmozdulások. A dél-koreai főváros több egyetemét bezárták, s napok óta utcai harcok folynak az egyetemek körül a diákok és a rohamrendőrök között. Az összecsapásokban több diák és rendőr megsebesült. Szöuli közlések szerint a Hankook-kollégium diákjai kormányellenes jelszavakkal a parlament épülete elé vonultak. A diákok új alkotmányt, demokratikus szabadságjogokat és a politikai foglyok szabadon bocsátását követelték. A kivezényelt rohamrendőrség megakadályozta, hogy a diákok eljussanak a parlamenthez. 43 diákot őrizetbe vettek. Ebben az évben a dél-koreai katonai törvényszék 114 diákot ítélt különböző időtartamú börtönbüntetésre. Az ország haladó közvéleménye megmozdult a letartóztatottak érdekében. Ellenzéki pártok, s az egyházi körök is új alkotmányt és a politikai foglyok szabadon bocsátását követelik. A közvélemény nyomására csütörtökön a dél-koreai fellebbviteli bíróság felfüggesztette Li Ho Csei neves író és Csang Pjong Hai irodalomkritikus börtönbüntetését. Mindkettőjüket a katonai kormányzat bírálatának vádjával ítélték el ez év júniusában. 1074. november 3. Szocialista pártvezetők tanácskozása a Közös Piac helyzetéről Anglia nem vesz részt a megbeszélésen Brüsszel (MTI) Pénteken délután Hágában kétnapos tanácskozásra ültek össze a Közös Piac nyolc tagállama szocialista pártjainak vezetői, hogy megvitassák az EGK helyzetével, az időszerű politikai és gazdasági kérdésekkel kapcsolatos közös tennivalókat. Az angol munkáspárt, amely nem volt hajlandó bekapcsolódni a közös piaci országok törvényhozóiból álló testület, az úgynevezett európai parlament munkájába, nem vesz részt a hágai tanácskozáson sem, képviselteti magát viszont az ír munkáspárt. Az NSZK szociáldemokrata pártjának küldöttségét Willy Brandt, volt kancellár, a párt elnöke vezeti. Schmidt kancellár előreláthatólag ma reggel csatlakozik a delegációhoz.. Részt vesz a munkában Francois Mitterrand, a francia szocialista párt főtitkára, Joop Den Uyl, holland miniszterelnök, a holland munkapárt vezetője és számos más ismert nyugat-európai politikus. A tanácskozás résztvevői között lesz az EGK bizottságának több szocialista tagja, így Wilhelm Haferkamp és Henri Simonet alelnökök. A kétnapos megbeszélés-sorozaton megvitatják a közös piaci országok szocialista pártjainak egymás közötti kapcsolatát, együttműködését. A ciprusi válság rendezését sürgették az ENSZ-ben a szocialista országok New York (TASZSZ). A szocialista országok az ENSZ közgyűlésén ismét kifejezésre juttatták a Ciprus körüli reakciós mesterkedések okozta aggodalmukat. Azt az őszinte törekvésüket, hogy minden módon elősegítik a válság mielőbbi rendezését Ciprus szuverenitása, függetlensége és területi sérthetetlensége szigorú tiszteletben tartása alapján. Magyarország, az NDK és Lengyelország delegátusai követelték, hogy szűnjék meg Cipruson a külföldi katonai intervenció, vonjanak ki minden külföldi csapatot és katonai személyzetet a szigetországból, állítsák helyre az alkotmányos rendet. Dimitriosz Biciosz, az ügyvezető görög kormány külügyminisztere csütörtökön az ENSZ közgyűlésének ciprusi vitájában felszólalva hangsúlyozta: a világszervezet nem engedheti meg, hogy Ciprus autonóm török és görög területek föderációjává váljék, mert ez veszélyes precedenst teremtene minden olyan ország számára, ahol etnikai kisebbségek élnek. Elfogadhatatlannak mondotta, hogy a Ciprus lakosságának 18 százalékát jelentő török közösség a szigetország területének 40 százalékát birtokolja. Tito az NDK-ba látogat Belgrád (MTI): Pénteken este Belgrádban hivatalosan bejelentették, hogy Joszip Broz Tito államfő, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének az elnöke november első felében Erich Honeckernek, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága első titkárának a meghívására a Német Demokratikus Köztársaságba látogat Tito jugoszláv államfő Dániában tett négynapos hivatalos látogatás után pénteken viszaérkezett Belgrádba. Mint a látogatásról kiadott közlemény elmondja, a jugoszláv—dán megbeszéléseken külpolitikai kérdésekről és a két ország együttműködésének bővítéséről volt szó. Folytatódnak a Thieu-ellenes tüntetések Saigonban Saigon, (MTI): Több mint 70 sérült áldozata van a korrupcióellenes mozgalmak csütörtöki saigoni tüntetése ellen végrehajtott rendőrattaknak. Tíz sebesült állapota súlyos. Közöttük van a saigoni parlament két ellenzéki képviselője is. A saigoni rendőrök több buddhista papot is megsebesítettek. A csütörtöki tüntetés szétverése okozta feszült légkörben került sor pénteken Saigonban a Diem-diktatúra bukásának megünneplésére. Thieu elnök félórás rádióbeszédben jelentette be, hogy nem mond le. Durván támadta a különféle korrupcióellenes mozgalmakat, azt állítván, hogy céljuk a felforgatás, a „nemzeti egység szabotálása”, „a nép és a fegyveres erők harci szellemének aláásása.” A lakosságot felszólította, hogy tartsa magát távol az ellenzéki szervezetektől, és közölte: katonai erővel fog fellépni a közrend megbontói ellen. Thieu kijelentette még, hogy a korrupcióellenes harcot „mélyebb kampánnyá” kívánja átszervezni, amelynek ürügyén — mint szavaiból kitűnt — nagyszabású tisztogatást tervez végrehajtani. Végezetül homályos ígéreteket tett arra, hogy a saigoni nemzetgyűlés még novemberben foglalkozni fog a sajtótörvény és a politikai pártok működését szabályozó törvény reformjával. Ford amerikai elnök a Diemdiktatúra bukása alkalmából Saigonba címzett üdvözlő táviratában támogatásáról biztosította Thieut. Ford szó szerint a következőket írta: „Az amerikai nép továbbra is támogatni fogja a Vietnami Köztársaság kormányát és népét az agressziónak való ellenállási akaratában és a tartós és igazságos békére való törekvésében.” Thieu beszéde és Ford távirata nem győzte meg a saigoni ellenzéki mozgalmakat. A buddhista szerzetesek péntekre, a katolikusok szombatra tüntetést hirdettek a Thieudiktatúra megbuktatásának jelszavával. Bizonytalan a Tanaka-kormány helyzete Tokió (MTI): Japán kormánykörökben rámutatnak, hogy a Tanaka-kormány bizonytalan helyzete kérdésessé teszi Ford amerikai elnök tokiói látogatásának értelmét. Amerikai diplomáciai és sajtóforrások ugyanakkor hangsúlyozzák, a látogatás lemondása, vagy elhalasztása rendkívül súlyos kihatással lenne a japán —amerikai viszonyra, és hoszszú időre megmérgezné a két ország kapcsolatát. Ha az Egyesült Államok mondaná le a látogatást — mutat rá a pénteki kommentárjában a Jomiuri Simbun —, ez megadná a kegyelemdöfést a Tanakakormánynak. A japán kormány pénteki ülésén elhatározta, hogy függetlenül a válságos belpolitikai helyzettől, fogadja november 18-án az amerikai elnököt. A külügyminisztérium egyes konzervatív vezetők ama javaslatára, hogy jobb lenne lemondani a látogatást, azt válaszolta, hogy ez lehetetlen, mert a látogatást nem az amerikai, hanem a japán fél kezdeményezte. A japán Times pénteki kommentárja aláhúzta, annak ellenére, hogy a Tanaka-frakció élénken tagadja, a miniszterelnök lemondása csaknem bizonyos. A lap rendkívül megbízható forrásra utalva azt írja, hogy Tanaka, mielőtt elindult volna új-zélandi, ausztráliai és burmai útjára, felkérte Sima Ecuszaburo konzervatív alelnököt, hogy lemondása esetén vállalja el egy „ügyvezető kormány”, élén a miniszterelnökséget Hasimoto Tomiszaburo, a liberális demokrata párt főtitkára időközben kijelentette, hogy Tanaka miniszterelnök és pártelnök egészségi állapota „nem kielégítő”. Ezt a megjegyzést japán politikai megfigyelők arra irányuló erőfeszítésnek minősítik, hogy a konzervatív párt elfogadható magyarázatot találjon Tanaka visszavonulására. A helyzet tehát rendkívül bonyolult, és vannak, akik úgy vélik, hogy Tanaka még mindig elegendő befolyással rendelkezik ahhoz, hogy átvészelje a vihart. A többségi vélemény azonban az, hogy Tanaka távozása a hatalomból immár elkerülhetetlen bizonyosság — hangsúlyozzák tokiói politikai megfigyelők. TELEX | TELEX | TELEX | TELEX | A stratégiai fegyverzet korlátozásával foglalkozó tárgyalásokon résztvevő szovjet és amerikai küldöttség pénteken a Szovjetunió állandó ENSZ- képviselete genfi részlegének helyiségében megtartotta újabb találkozóját. ★ November 1-től az Egyesült Államok képviselője, John Scali látja el a Biztonsági Tanács elnökének tisztségét ★ Algériában pénteken országszerte felvonulásokkal, katonai díszszemlével, kulturális és sportrendezvényekkel ünnepelték meg a forradalom 20. évfordulóját. ★ Vito Miceli tábornokot az olasz hírszerző és elhárító szervezet volt főnökét politikai összeesküvés vádjával csütörtökön este letartóztatták, és vád alá helyezték. ★ Gerald Ford amerikai elnök pénteken este a Long Beach-i kórházban meglátogatta Richard Nixon volt elnököt A kórház által pénteken kiadott újabb orvosi jelentés szerint „a volt elnök állapota stabil, de változatlanul súlyos.” ★ Szirimavo Bandaranaike aszszony, Sri Lanka miniszterelnöke a szovjet kormány meghívására november közepén hivatalos látogatásra a Szovjetunióba érkezik. ★ Az Afrikai Egységszervezet nyilatkozatban ítélte el az Egyesült Államokat, Nagy-Britanniát és Franciaországot ■azért, mert az ENSZ Biztonsági Tanácsában érvényesített vétójogukkal megakadályozták a dél-afrikai fajgyűlölők kizárását a szervezetből. ★ Vasárnap Tunéziában képviselőházi és elnökválasztást tartanak. Az ország 5 és fél milliós lakosságából 1592 ezer a választópolgár. Az elnökválasztás egyetlen jelöltje a jelenleg is hivatalban levő 71 éves Burgiba elnök, akit eddig már háromszor választottak meg a tegyvfere közjogi tisztségbe.