Zalai Hírlap, 1976. március (32. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-03 / 53. szám
a Külföldi vendégek felszólalása (Folytatás az 1. oldalról.) események, amelyek hatására messze túllépi a Szovjetunió határait és kiterjed minden kontinensre. Az SZKP XXV. kongresszusának kedd délutáni ülésén újabb külföldi vendégek mondták el felszólalásukat. Knud Jespersen, a Dán Kommunista Párt elnöke felszólalásában rámutatott arra, hogy az elmúlt években a szovjet békeprogram kezdeményezéseinek eredményeként a világ békeszerető erői jelentős sikereket értek el. Ezek sorában a dán pártvezető első helyen említette az európai biztonsági és együttműködési értekezletet, amely a földrész államait a békés egymás mellett élés politikájának folytatására kötelezi. Ramo Sejho, a Szíriai Kommunista Párt KB Politikai Bizottságának tagja, felszólalásában arról beszélt, hogy az opportunizmus képviselői el akarják ferdíteni annak a segítségnek az internacionalista jellegét, amelyet a Szovjetunió nyújt a szabadságukért harcoló népeknek. Állításaiknak azonban semmi közük a valósághoz. A marxizmus-leninizmus éltető erejét és az SZKP tevékenységét méltatta felszólalásában Gilberto Vieira, a Kolumbiai Kommunista Párt KB főtitkára. Vieira hangsúlyozta, hogy a „Szabadságot az imperializmus és a reakció foglyainak” kongresszusi nyilatkozat új fegyvert ad a Luis Corvalán és más bebörtönzött hazafiak szabadságáért és életéért küzdők kezébe, s „a szolidaritás olyan internacionalista megnyilvánulása, amelyért különösen hálásak vagyunk az SZKP-nak” — mondotta a főtitkár. Michael O’ Riordan, Írország Kommunista Pártjának főtitkára, az SZKP XXV. kongresszusának küldötteit üdvözölve kijelentette: — A szovjet kommunisták minden kongresszusa nemcsak a szovjet nép számára egyengeti a jövőbe vezető utat, hanem a világfejlődés egész menetét is meghatározza. Ezekiel Papajoanna, a Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártjának főtitkára beszédében a ciprusi dolgozók mélységes háláját tolmácsolta az SZKP-nak és a szovjet népnek azért a támogatásért, amelyet a függetlenség, a szuverenitás és a területi egység helyreállításáért harcoló ciprusi népnek nyújt Jean Vincent, a Svájci Munkapárt elnöke beszédében egyebek között hangsúlyozta: a szocialista közösség létezésének tényével, erejével, sikereivel, a nemzeti felszabadító erőknek nyújtott aktív támogatásával alapvető szerepet játszik az antiimperialista küzdelemben, abban a harcban, amelyet a kapitalista országokban folytatnak a demokráciáért és a szocializmusért. Dominique Xirbany, a Luxemburgi Kommunista Párt elnöke beszédében kiemelte, hogy az imperialista tábor napjainkban új ideológiai támadásba kezdett a Szovjetunió és az összes szocialista országok ellen. A. Suleyman, a Tanú Végrehajtó Bizottságának tagja, a két tanzániai párt, a Tanú és az Afro-Shirazi Párt egyesített küldöttségének vezetője beszédében nagyra értékelte Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára beszámolóját. A kongresszus elnöksége javaslatot tett a szerkesztő bizottság megalakítására, amelynek az a feladata, hogy egyrészt megvizsgálja az 1976— 80-as szovjet népgazdaságfejlesztés fő irányai tervezetével kapcsolatos módosításokat és kiegészítéseket, másrészt pedig előkészítse az e kérdéssel kapcsolatos kongresszusi határozat tervezetét. A küldöttek egyhangúlag megválasztották a bizottság tagjait. A testület vezetője Alekszej Koszigin miniszterelnök lett. Ezzel a kedd délutáni ülés végetért. A kongresszus szerdán folytatja munkáját a Kremlben. Berlinguer nyilatkozata Rómában Róma (MTI): Enrico Berlinguer, az OKP főtitkára hazatért Moszkvából, az SZKP XXV. kongresszusáról. A római repülőtéren a következő nyilatkozatot tette: „Részvételünk az SZKP XXV. kongreszszusán lehetőséget adott arra, hogy jobban megértsük a szovjet párt problémáit és feladatait mind a belpolitika, mind a nemzetközi politika terén. Egyben alkalmat jelentett arra, hogy kifejtsük az OKP irányvonalát a nemzetközi munkásmozgalom időszerű kérdéseit illetően, továbbá a szocializmusért vívott harcról, és az Olaszországban, valamint a hozzá hasonló jellegű országokban megvalósítható szocialista társadalomról alkotott elképzeléseinket.” Berlinguer megelégedését fejezte ki azzal a szívélyes és őszinte légkörű találkozóval kapcsolatban, amelyen elutazása előtt vett részt Leonyid Brezsnyevvel és a szovjet párt más vezetőivel. Az EGK tanulmányozza a KGST javaslatát Brüsszel (MTI) Részletesen tanulmányozzák a KGST tárgyalási javaslatát az EGK illetékes szervei. A Közös Piac miniszteri tanácsa kedden foglalkozott a szocialista országok gazdasági szervezetének javaslatával, amelyet Gerhard Weiss, A KGST végrehajtó bizottságának elnöke, az NDK Minisztertanácsának elnökhelyettese két héttel ezelőtt nyújtott át Gaston Thorn luxemburgi miniszterelnöknek, az EGK miniszteri tanácsa soros elnökének. A tanács határozata értelmében Thorn levélben válaszol Gerhard Weiss-nek. Az EGK válasza köszönetet mond a kezdeményezésért, és emlékeztet arra, hogy a Közös Piac különböző szervei korábban maguk is állást foglaltak a''két gazdasági szervezet kapcsolatainak rendezése ügyében. A KGST részletes tárgyalási javaslatait az EGK apparátusa tanulmányozza majd — közli a válasz Az EGK miniszteri tanácsához közel álló körök közlése szerint a miniszterek kedden reggel vitatták meg a KGST javaslatát, amelyet egyértelműen fontos kezdeményezésnek minősítettek. A tanács képviselői szerint olyan pozitív lépésről van szó, amely az eddigi alkalmi kapcsolatfelvételnél magasabb szintű, átfogó rendezésre irányul. Mivel a KGST igen részletes, számos területre kiterjedő javaslatot juttatott el a kilencekhez, a Közös Piac egyelőre nem jelölt meg határidőt a válasz elkészítésére, arra hivatkozva, hogy a KGST javaslatban foglalt elképzelések egy része hosszabb, részletesebb elemzést kíván. A Simplon Orient expressz Törökországban összeütközött egy autóbusszal, kétszáz kilométerre Isztambultól nyugatra. Nyolc személy meghalt, huszonkettő megsebesült. (Telefotó:AP—MTI—RS) ZALAI HÍRLAP Befejeződtek a magyar—kubai tervegyeztető tárgyalások Havanna (MTI): Havannában hétfőn befejeződtek az öt évre szóló magyar—kubai tervegyeztető tárgyalások, amelyek hosszú távon meghatározzák a két ország gazdasági kapcsolatának irányát. A magyar küldöttséget Huszár István, az MSZMP KB Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnökhelyettes, a Tervhivatal elnöke, a vendéglátók delegációját Osvaldo Dorticos államelnök, a KKP KB Politikai Bizottságának tagja, a tervbizottság elnöke vezette. Hétfőn este dr. Meruk Vilmos havannai magyar nagykövet fogadást adott Huszár István tiszteletére. A fogadáson jelen volt Osvaldo Dorticos, Raul Garcia Pelaez, a KKP Központi Bizottsága titkárságának tagja, Belarmino Castilla miniszterelnök-helyettes, Raul Roa külügy-, Marcelo Fernandez külkereskedelmi miniszter, valamint a kubai gazdasági és politikai élet számos más vezetője. Március 13—14-én Portugáliában tanácskozik a „mini szociáldemokrata csúcs" Lisszabon (MTI). A Szocialista Internacionálé „Portugál Szolidaritási Bizottsága” március 13-án és 14-én Portóban kibővített értekezletet tart, hogy megvitassa „Portugália és Európa kapcsolatait” — közölték az MTI tudósítójával lisszaboni szocialista forrásból. Soares szocialista vezető közelmúltban adott nyilatkozata szerint Portóba várják Palme svéd miniszterelnököt, Kreisky osztrák kancellárt, Jorgensen dán és Joop Den Uyl holland kormányfőt, Mitterrandot, a francia és De Martinót, az olasz szocialisták főtitkárát, Gonzalezt, a Spanyol Szocialista Munkáspárt emigrációban élő vezetőjét, továbbá Cools belga és Miettinen finn politikust. Az értekezleten Brandt, a nyugatnémet Szociáldemokrata Párt vezetője elnököl. Tekintettel a magas rangú vendégekre, Portóba utazik Azevedo portugál kormányfő is, hogy fogadja a szociáldemokrata politikusokat. Soares kijelentette: a találkozót nem azért rendezik meg, hogy a PSZP-t előnyösebb helyzetbe hozzák a választásokon. Lisszaboni sajtókörökben azonban nem kétlik, hogy a „mint szociáldemokrata csúcsként” emlegetett politikai demonstráció hátterében éppen az az óhaj húzódik meg, hogy Soares pártja győztesen kerüljön ki az április 25-i nemzetgyűlési választásokból és hatalomra jutása révén megerősítsék a nyugat-európai szociáldemokrata mozgalom befolyási szféráját. A „Portugál Szolidaritási Bizottságot” a Szocialista Internacionálé tavaly augusztusban megtartott stockholmi tanácskozásán hozták létre azzal a szándékkal, hogy az akkori kormányfő, Goncalves tábornok politikájával szemben a PSZP-t támogassák. Sikeresen fejeződött be az astúriai bányászok sztrájkja Madrid (TASZSZ). A Barcelona tartományban levő Sardanola városában több mint 6000 munkás és alkalmazott megtagadta a munkát, tiltakozásul amiatt, hogy a város lakosainak békés tüntetését a rendőrség szétkergette. Néhány nappal ezelőtt a rendőrség gumilövedékeket és könnygázgránátot használt a tüntetők ellen, s közülük többen megsebesültek. Barcelona tartományban több mint húszezer dolgozó kezdett újabb sztrájkot, magasabb fizetéseket és jobb munkakörülményeket követelve. Munkatársaik elbocsátása elleni tiltakozásul sztrájkolnak a madridi Danone üzem dolgozói. Mint a sztrájkolók képviselői kijelentették, nem veszik fel a munkát mindaddig, amíg az elbocsátottak nem kerülnek vissza munkahelyükre. Sikerrel fejeződött be a 13 ezer astúriai bányász több mint kéthónapos sztrájkja. A sztrájk megbénította az ország legnagyobb bányatrösztje, a Hunosa valamennyi bányájában a termelést. A munkáltatók a fizetések felemelésére, és a munkakörülmények javítását célzó intézkedések elfogadására kényszerültek. Kissinger mégsem utazik Washington (UPI) Három órával azután, hogy Ronald Nelsen, a Fehér Ház szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján újságírók kérdésére válaszolva bejelentést tett Henry Kissinger amerikai külügyminiszter újabb moszkvai látogatásáról, a Fehér Ház rövid közleményben visszavonta a hírt. „Az, hogy Kissinger külügyminiszter Moszkvába utazik, vagy sem, a SALT-tárgyalások folyamatától függ. Pillanatnyilag nincs tervbe véve ilyen út” — hangoztatja a közlemény. Nelsen azokra a híresztelésekre válaszolva tette az újabb moszkvai útról szóló bejelentést, amelyek szerint a Pentagon és a CIA egyes meg nem nevezett magas rangú tisztviselői lemondással fenyegetőztek volna arra az esetre, ha a külügyminiszter a Nemzetbiztonsági Tanácsban rögzített amerikai állásponttól eltérve, „engedményt’’ tenne a Szovjetuniónak a hadászati fegyverrendszerek korlátozását illetően. Nessen magyarázkodik Washington (MTI). Nessen, Ford amerikai elnök szóvivője kedden kérdések sorára válaszolva hangsúlyozta: az elnök hétfői kijelentése, hogy nem használja többé az enyhülés (hetente) szót , „nem jelent változást az amerikai külpolitikában”. A szóvivő érezhetően csökkenteni kívánta a Ford kijelentései okozta feltűnést, hangoztatva, hogy az elnök már egy tavaly augusztusi beszédben is kifejtette ezt a véleményét. Az elnök szerint, mondotta Nelsen, az Egyesült Államok és más nagyhatalmak, a Szovjetunió, Kína viszonya „túl összetett ahhoz, hogy egyetlen szóval kifejezhető lenne”. „Ford külpolitikájának célja — mondotta —, hogy csökkentse a nukleáris háború veszélyét, a „szuperhatalmak” közötti feszültségeket mindenütt, ahol ez lehetséges és ahol ez az Egyesült Államok érdekeit szolgálja”. Nelsen kijelentette, hogy Ford külpolitikai megnyilatkozásának „nincs köze az előválasztásokhoz”. Nessen közölte: Nixon volt elnök kínai látogatásáról hazatérve „üzent”, hogy útjáról írásos jelentést küld majd a külügyminisztériumnak. Angola Az ország gazdaságpolitikája a tervgazdálkodáson alapszik Luanda: Luandában nyilvánosságra hozták az Angolai Népi Köztársaság gazdaságpolitikáját meghatározó törvényt. A törvény értelmében haladéktalannul elkobozzák azoknak a helyi, vagy külföldi társaságoknak tulajdonait, amelyek szabotálták a kormány gazdaságpolitikáját. Az államnak joga van államosítani azokat a magántársaságokat, amelyek különösen jelentősek a gazdaság fejlesztése szempontjából. Az új törvény értelmében az Angolai Népi Köztársaság gazdaságpolitikája a tervgazdálkodás elvein alapszik, három tulajdonforma létezése mellett. Ezek: az állami, a szövetkezeti és a magántulajdon. Az állami szektor fejlesztése mellett a jövőben nagy súlyt helyeznek a gazdálkodás szövetkezeti módszereinek széles körű bevezetésére. A magánszektor továbbra is fennmarad, az MPLA által kidolgozott gazdaságpolitika feltétel nélküli támogatása esetén. Addisz Abeba (Reuter): Az Afrikai Egységszervezet hétfőn véget ért ülésén felszólította tagállamait, hogy ENSZ-delegátusaikon keresztül kérjék a Biztonsági Tanács összehívását az Angola ellen elkövetett délafrikai agresszió megvitatására — közölték Addisz Abeba-i források. A források szerint az erre irányuló hivatalos kérés beterjesztése a közeli napokban várható. Abu Dhabi (API): Az Arab Emirátusok Államszövetsége hétfőn elismerte az Angolai Népi Köztársaságot. Az erről szóló nyilatkozat hangsúlyozza, hogy az ország támogatja az MPLA-t, az Angolai Népi Köztársaság fejlesztésére irányuló erőfeszítéseiben. 1976. márctus . Magyar- osztrák külügyminiszteri megbeszélés Grácban (Folytatás az 1. oldalról.) közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről folyó tárgyalásokról, továbbá a közel-keleti problémáról, az Egyesült Nemzetek Szervezetének munkájáról és más kérdésekről folytattak eszmecserét. A megbeszélés légköre barátságos és őszinte volt. Délben a Hotel Steinerhofban Erich Bielka ebédet adott külügyminiszterünk tiszteletére, itt pohárköszöntők hangzottak el a hagyományosan jól fejlődő magyar—osztrák kapcsolatok szellemében. Délután Puja Frigyes sajtótájékoztatón vett részt és válaszolt az osztrák újságírók kérdéseire, hangoztatva, hogy kedvező benyomásokat szerzett az elsőnapi megbeszélésen. Közölte, hogy a gráci eszmecserét követően, a találkozó második napján, szerdán osztrák kollégájával a két országot érintő kérdésekről folytat majd megbeszélést. A délutáni órákban városnézésre került sor. A két külügyminisztert színes kép fogadta Grác utcáin, mert ezen a napon rendezték a hagyományos farsangi felvonulást. A magyar—osztrák külügyminiszteri találkozóról az osztrák lapok vezető helyen adtak hírt. A kormány hivatalos lapja, a Wiener Zeitung kiemelte annak jelentőségét, hogy Magyarország és Ausztria között töretlenül folytatódik az együttműködés. „Mind jobbá válik a két ország jószomszédi kapcsolata — írja a lap — és ehhez a külügyminiszterek munkamegbeszélése is hozzájárul". Este dr. Friedrich Niederl a Hotel Wieserben vacsorát adott a vendégek tiszteletére. A késő esti órákban Puja Frigyes Szombathelyre utazott, ahol szerdán ő lesz a vendéglátó. Képünkön: Erich Bielka és Puja Frigyes (Telefotó—UPI—MTI—KS) TELEX | TELEX | TELEX | TELEX | BUDAPEST A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága táviratban üdvözölte a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságát a mongol testvérpárt megalakulásának 55. évfordulója alkalmából. BELGRÁD Gáspár Sándor, a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, kedden néhány napos baráti látogatásra Jugoszláviába érkezett. A belgrádi főpályaudvaron vendéglátója, Mika Spiljak, a Jugoszláv Szakszervezeti Tanács elnöke és más személyiségek köszöntötték. BIT1 ATMIST Dr. Maróthy László, az MSZMA Politikai Bizottságának tagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára kedden látogatást tett az Ipari Épülettervező Vállalatnál. A látogatásra elkísérte Simon Sándor, a KISZ Budapesti Bizottságának titkára. CANBERRA Husszein Jordániai uralkodó kedden a Fülöp-szigetekről Ausztráliába érkezett. Husszein király nyolc napot tölt Ausztráliában. GENF A stratégiai támadófegyverzetek korlátozásáról Genfben folyó szovjet-amerikai tárgyalásokon résztvevő delegációk kedden megtartották soron következő találkozójukat. KAIRO Iszmail Fahmi egyiptomi kuderyminiszter hétfő délután fogadta Roberto Guyert, az ENSZ főtitkárhelyettesét, aki a főtitkár megbízásából keresi fel a közel-keleti konfliktusban érintett országokat. A találkozón jelen volt Ensio Siilasouo tábornok, a közel-keleti ENSZ-haderők főkoordinátora.