Zalai Hírlap, 1976. június (32. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-01 / 128. szám
»07«. Június 1. ZALAI HÍRLAP A munkástól és a munkától is függ... Munkások és vezetők a munkafegyelemről a VERTESZ zalaegerszegi gyáregységében Mielőtt Szabó Zoltánhoz, a VERTESZ zalaegerszegi gyáregysége vezetőjéhez bekopogtam volna, körbejártam az üzemet, a műhelyeket. Szabályos rendben sorakoztak a félkész szerkezetek, a szerelő műhelyekben pedig a lakatos szakmában szinte szokatlan tisztaság volt. Csellengő munkást sehol nem láttam. Szinkronban a megbízatások növekedésével — jól is néznénk ki, ha lenne — fogadja a tényeket a gyáregységvezető. — Csökkent a létszámunk, a tervet viszont teljesítenünk kell. Az ország nagy beruházásainak szüksége van a villamos berendezéseinkre, s így minden emberünknek fontos a munkája. Egyébként én is úgy érzem, jó a munkafegyelem nálunk, ennek alátámasztására egy friss adatot tudok mondani: míg a nagyvállalatnál az elmúlt egy esztendő alatt 35 fegyelmi volt, a zalaegerszegi gyáregységben csak egy. Persze, az igazán szép az lett volna, ha erre sem kerül sor. — Mindig ilyen jó volt a munkafegyelem a gyáregységben? — Hazudnék, ha ezt állítanám — feleli Szabó Zoltán. — Úgy érzem, hogy az indulás nehézségei után — amikor szinte azt sem tudtuk, hogy ki az illető, akit felvettünk — hamar helyrerázódtunk, s ahogy nőttek a megbízatásaink, úgy javult a munkafegyelem is. És ez kölcsönhatásban áll egymással, vagyis alapot teremthetünk magunknak a további nagyértékű munkák elvégzésére, amire — ismerve ötödik ötéves tervünket — sor is kerül. A lakatosműhelyben Kis Gerzson művezető szerint lehetne, s kell is még javítani a munkafegyelmen. — Ötvenhatan voltunk, most negyvenen vagyunk — mondja a művezető. — A távozottak általában több pénzért mentek el, s ez nyilván hogy különböző érzéseket váltott ki azokból, akik maradtak. Mégis, a munkán nem lehetett ezt észrevenni, sőt, érzésem szerint helyesen ítélték meg a dolgozóink, hogy a feladatainkat így még nagyobb helytállással, felelősséggel kell elvégezni. Hallgatnak rájuk a fiatalok És mi a helyzet a fiatalokkal? Hiszen ahogy a gyáregységvezető elmondta, fiatalodik az üzem, s pozitív folyamatként egyre több szakmunkástanulójuk marad véglegesen a gyáregységben. A fiatalok mindig is virgoncabbak, hajlamosabbak a meggondolatlanságra — vélekedik Pentaller Béla, a lakatosműhelyből. — Nekünk öregebbének, tapasztaltabbaknak kell példát mutatnunk, sőt ha kell, figyelmeztetnünk őket, hogy „vigyázz, fiam, baj van ...” — És hallgatnak az idősebbek szavára a fiatalok? — Megfogadják a tanácsot — kapcsolódik a beszélgetésbe munkatársa, Bencze József. — A csoportunkban például megszűnt a késés, vagy az elmaradozás, pedig javarésze fiatal. — Milyen volt régebben a munkafegyelem a gyáregységben? — Ennél mindenképpen rosszabb — mondja Bencze József. — Van mit tennünk most is, mert mindig lehet, de szerintem nem kell szégyenkeznünk. A munkafegyelem természetesen sok mindenre kihat egy üzemben. A VERTESZ zalaegerszegi gyáregységében például a legpozitívabban a balesetek számának alakulására hatott, az idén csupán egy baleset volt, az is azért, mert az udvaron elcsúszott valaki. Mi a helyzet az italozással? — A közeli kocsma nem érezteti hatását? — kérdem a gyáregységvezetőt. — Ma már nem annyira, mint régebben — mondja. — Az az egy fegyelmi is sajnos éppen emiatt volt, három fiatalunk a munkaidő vége előtt kiruccant egy kis „frissítőre”. Amikor jöttek vissza, a művezető észrevette őket. Sajnálatos, hogy éppen a Kiváló Műhely dolgozóival történt, mivel a következő cím elérésénél ez nem a legjobb ajánlólevél. .. Kis Gerzson művezető említette, hogy névnapokat ülnek a gyáregységben. Kiderült azonban, hogy nem a munkaidő alatti italozás legálissá tételéről van szó, hanem másról. — Szerintem nem rossz dolog, ha valami esemény kapcsán gratulálnak valakinek, s az pedig megkínálja a munkatársait. De ezt ne munkaidő alatt tegye! Éppen ezért nálunk úgy alakult, hogy a munkaidő után, a vonat-, vagy buszindulásig a közös helyiségben végzik az ilyen vendéglátást. Ez még mindig jobb, mintha kocsmáznának... — Volt úgy, hogy pálinkásüveget találtunk a WC-tartályban — említi Szabó Zoltán. — Persze, azóta jó pár év telt már el, s ami a fő, a változás nemcsak a külsőségekben nyilvánul meg, hanem az emberek tudatában is. A VERTESZ zalaegerszegi gyáregysége előtt az V. ötéves tervidőszakban nagy feladatok állnak. Az idei, 90 millió forintos termelési érték tervük teljesülése után évente növekvő mértékben, ám változatlan létszámmal a tervidőszak végére megháromszorozódik a termelésük. Országos kiemelt beruházásokhoz szállítanak középfeszültségű villamos berendezéseket, amelyek minősége, s pontos odaérkezése népgazdasági érdek. Szerintem, hogy milyen egy gyárban, üzemben a munkafegyelem, az a munkástól és a munkától is függ — említette Bencze József, amikor a hozzáállásról beszélgettünk. — Nálunk a munka egyre komolyabb, s ez feltétlenül igazodást követel. Még következetesebbek akarunk lenni, mint voltunk eddig. it. a 1974 őszétől külön szalagon dolgoznak a kismamák a zalaszentgróti Rekord Ruhaipari Szövetkezetben. Munkaidejük 8 órától délután fél 5-ig tart, az átlagosan 13—14 fős csoport nadrágokat varr. (Bakonyi Erzsébet felvétele) Felvételizők a pártiskolán Alig múlt fél nyolc, de már népes csoportokban vitatják a legfrissebb kül- és belpolitikai eseményeket a különböző tanfolyamokra járó hallgatók az MSZMP Zala megyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságának zalaegerszegi székházában. Szinte zsong az épület a hangzavarban, s az el-elkapott szófoszlányokból a napi élethez kapcsolódó témák sokaságát lehetne összállítani. A beszélgető és vitázó csoportok közt többen sétálnak vagy csendes résztvevőként bővítik a kört. Felvételre várók a megye különböző területéről. Nyolc óra előtt feloszlanak a beszélgető csoportok. A hallgatók a foglalkozásokra, a jövendőbeliek pedig a felvételi bizottsághoz igyekeznek. A felvételi kérdések kihúzása után gyorsan szaladnak a golyóstollak, az adandó válasz rögzítése közben. Az elcsendesedett épületben megkezdődött a napi munka. Az első felvételiző Ferenczi István, az ÉDÁSZ szerelési osztályának vezetője. Kéner Jolán, a nemzetközi munkásmozgalom és Jakabfa Rudolf, a pártépítési tanszék vezetője közbevetett kérdéssel tereli a helyes vonalra, ha elkalandozik. Kérdéseik tömörek, lényegretörőek. Az a cél vezérli őket, hogy az elmondottak alapján megállapíthassák, a felvételiző felkészültségét. Elvtársi, baráti a légkör, elszáll a drukk a jelenlevőkből. — Köszönjük, elég is lesz — mondja Kéner Jolán. — Az eredményről írásban értesítjük. Megkönnyebbülten lép ki a tanteremből Ferenczi István. — Igyekeztem összeszedni mindazt, amit eddig tanultam. Remélem sikerül a felvételi. Hogy miért jelentkeztem? — kérdez vissza. — Az esti egyetem hároméves általános tagozatán az idén fejezem be a tanulmányaimat. Sokat tanultam, de úgy érzem, hogy folytatni kell a tanulást a szakosítón. Negyven éves vagyok és ha kihagyok néhány évet, már sokkal nehezebben fognék neki. A tanultakat a munkám során hasznosítani tudom, s mint alapszervezeti párttitkár, elengedhetetlennek tartom. — S ha nem sikerül a felvételi ? — Ez is megtörténhet. A tanulást viszont folytatni akarom, s ha ide nem, akkor máshova jelentkezem. Közben Bánhidi József, a 407-es Ipari Szakmunkásképző Intézet szakoktatója felel a bizottság előtt, majd neki is, a több mint félszáz jelentkezővel együtt elmondják, hogy írásban értesítik a felvételi eredményéről. — Öt esztendővel ezelőtt végeztem el az esti egyetemet, majd az intézetben 1 éves pszichológiai tanfolyamon vettem részt — mondja Bánhidi József. — Szerettem volna folytatni a tanulmányokat, de családi okok miatt, erre nem kerülhetett sor. Építésztechnikus a szakmám, s a történelem mindig érdekelt. Ezért jelentkeztem erre a szakosítóra. Az én munkaterületemen szükségesek és jól hasznosíthatók a politikai ismeretek. Ha azt akarjuk, márpedig akarjuk, hogy a jövő munkásai politikailag is fölvértezettek legyenek, ismernünk kell a marxizmus—leninizmus tanításait a változó világról. A szocialista világnézet megalapozását, a szocialista tudatosság erősítését az iskolában kell megteremteni. Megfelelő politikai ismeretek pedig a szakmai helytálláshoz is szükségesek. A megállapítást a gyakorlati tapasztalatok is igazolják. Egyre növekszik a politikai ismeretek iránti érdeklődés, — több, mint félezer a jelentkező — nő a tanulási kedv. T. J. Tenni a bejárókért Ők ezer ember kel útra , reggelente a megyénkbeli falvakból, kisközségekből, hogy a városok, járásszékhelyek üzemeiben álljon a munkapad mellé. A közművelődés régi gondja, hogy a bejáró munkások nagy része gyakorlatilag megfoghatatlan a művelődés számára. Hiszen az üzemi, vagy a városi,nagyközségi kulturálódási, oktatási formákba kevéssé vonhatók be, mert egy-egy rendezvény vagy tanfolyam meglátogatásánál többnyire közbeszól a menetrend, azaz a vonat, s a busz korai indulása. Gyakorta többműszakosak a bejárók, lakhelyükön csak elvétve juthatnak el emiatt is a kultúrház programjaira. Pedig sokukban él az igény, a kedv a tanulás, a kulturálódás iránt — számosan nem kis áldozattal vállalják is ezt —, s aligha lehet kétséges, hogy minden eszközzel segíteni kell törekvéseiket. Megyénkben eddig jobbára a két város üzemei, kulturális intézményei próbálkoztak szervezetten tenni a bejáró munkások szművelődéséért, ám újabban a lenti járásban is született egy ígéretes, okos kezdeményezés érdekükben. Éppen a munkásművelődési párthatározat nyomán szólította fel az érdekelteket a járási pártbizottság arra, hogy az üzemek, a községek és a művelődési szervek együttesen, s amint az SZMT is ajánlotta: a bejárók lakhelyén szervezzenek közhasznú, vonzó kulturálódási formákat. Tavaly négy üzem és négy község fogott össze ez ügyben a járásban, az elmúlt télen és tavasszal pedig már kilenc lenti üzem és 14 község próbálkozott meg több mint 1100 bejáró munkás szervezett művelődéséért tenni. A tanulságokat nemrég * * summázták, s egyértelmű volt a megállapítás, hogy a kezdet kisebbnagyobb problémái ellenére most már biztatóan vizsgázott ez az új kezdeményezés. Ami a legszembetűnőbb: a bejáró munkások kedvezően fogadták a speciális és változatos témájú rendezvényeket, többségük részt is vett a közéleti beszélgetéseken, szakmai vitafórumokon, író-olvasó találkozókon, műsoros esteken, ismeretterjesztő programokon. Nem egy bejáró jószerivel először lehetett szabad idejéhez igazított kulturális rendezvénysorozat vendége, s az érdeklődésre jellemző, hogy sokan családostul jöttek. A Fém-, Fa Ipari Szövetkezet saját kórusát és más lenti művészeti csoportokat is mozgósított például egy-egy községben rendezett, hangulatos műsoros estjeire, de sokat tett Várhelyi József országgyűlési képviselő, a fűrészüzem igazgatója is, hiszen az üzem által vállalt községek mellett másfelé is megfordult. Az üzemek többsége szívügyének tekintette e munkát, szerződést kötöttek a megfelelő program biztosítása érdekében a járásbeli kulturális szervekkel, a szükséges anyagiakkal is támogatva ezt az újszerű munkásművelődési formát. ■Jgyanakkor gondoktól sem volt mentes a program. Mint a járási pártbizottságon hangoztatták, meglepő mód elfeledkezett egy-egy község arról, hogy beépítse a helyi közművelődési tervbe a bejárók érdekében született programokat. Többfelé csak termet biztosítottak a rendezvényekhez, magyarán szinte csupán helyet adott a községi kultúrház gazdája, idegen, vagyis üzemi ügynek tekintve a műsorokat. Nem minden népművelő, tanácsi ügyintéző értette meg, hogy ez az áldozatkész, felelősségteljes munka tulajdonképpen a helyi közművelődést, annak teljesebbé változtatását szolgálja. Emellett akadt olyan üzem is, amelyik rosszul választott — vagyis kevés dolgozója élt a program vitelére kiszemelt községben —, s így érdektelenségbe fulladtak a speciális, munkahelyi és szakmai kérdésekkel foglalkozó rendezvények. Főként ez az utóbbi gond figyelmeztet arra, hogy a jövőben többet kell törődniük az érintetteknek a programok közérdekűségével, s ennek megfelelően egy-egy üzem elsősorban saját dolgozóira építsen. A kezdeményezést ugyanis folytatják, most már — a tapasztalatok figyelembe vételével — mind életközelibb, hasznosabb munkára törekedve. A leglényegesebb azonban az, hogy minden népművelőnek, tanácsi szakirányítónak fel kell zárkóznia a járás és az üzemek erőfeszítéseihez, vagyis a közös célért közösen kell tenni. Ha ez maradéktalanul megisvalósul, az új forma egyre jelentősebb tényezővé válhat a járás munkásművelődési programjában. T. A. Veszteni nem lehet... ” Két versenyző Kerkafalváról az országos tejtermelési versenyben Kevés üres gazdasági épületet találni a kerkafalvi portákon, van tehén az istállókban kettő—három is. Egy udvarban békességben megfér az állat és az autó, nem alakították át az istállókat, pajtákat garázsnak, inkább építettek új hajlékot a gépkocsinak, a jószágok pedig maradtak megszokott helyükön. Gyűlik is a tej reggel és este a csarnokban. Nem véletlen, hogy éppen ebből a kis községből nevezett sok gazda a tejtermelési versenybe. Sőt, ketten a kistermelők országos versenyébe. Az egyik versenyző, Tóth Gyuláék istállójában három tehén adja a tejet. — Nem sokáig — mondja Tóthné. — Hamarosan már csak kettő lesz, az egyiket eladjuk. — Akkor nem lesz győzelem ... — Kettő marad, de nem sokáig, az istállóban van már a két előhasi üsző — folytatja az asszony. — Rövidesen négy tehenünk lesz. Mi inkább a tejtermelést helyezzük előtérbe, nekünk a háztájiba ez hozza a pénzt. A tehéntől minden hónapban jó pénzt, szép összeget kap az ember. — Mennyit? Számol és azután mondja az összeget: — Eddig négyezer forint körüli átlag megvolt havonta. A múlt hónapban 4400 forintot kaptam a csarnokban. Persze sok kiadás is van, meg a munkánkat is számolni kell. A naponkénti 25 liter tejért meg kell dolgozni. A gazdaasszony évi háromezer liter tejtermelésre képesnek tartja két tehenük egyikegyikét. A harmadik ezt nem hozza, azért vár rá most a selejtezés. — Arra kíváncsi, hogy milyen módon lehet legalább ennyit kihozni az állatokból? — kérdez vissza. — Én nem tudok más titkot, csak annyit, hogy etetni kell az állatot. Ha megkapja a szükséges gondozást, akkor a magyar tarka tehén is játszva megadja a háromezer liter tejet évente. — Mit vár a versenytől? — Eddig nem sokat tudtam én az ilyen termelési versenyekről. Gondoltam, most megpróbálkozom, nincs vesztenivalóm. A férjem mint fogatos sokat dolgozik a termelőszövetkezetben, nekem is illik valami hasznos dologgal eltölteni az időt. Persze azért ő is segít, egyedül nem tudnám ellátni a sok állatot, az aprójószágot, a kertet. Az országos verseny másik kerkafalvi résztvevője Osvald Elekné. A fiatalasszony érti a fejés, a gondozás módját, fejőnő volt a termelőszövetkezetben. — A férjem is „szakmabeli”, a mesterséges termékenyítő állomás inszeminátora — mondja. — Ő biztatott, hogy nevezzek be a versenybe. — Miért kellett a bátorítás? — Fiatal a két tehenünk, az egyik még csak első laktációs, a másik se sokkal idősebb. Versenyt nyerni csak beállt állománnyal lehet. Most apasztás előtt van a két jószág, hamarosan borjaznak. Várhatóan azután a mostaninál is több tej jut Osvaldék teheneitől a csarnokba. — Húsz litert a téli hónapokban is elvittem naponta. Nekünk elég a 2—3 liter, a többit eladjuk. — Mennyit vár a tehenektől? — Évente a háromezret meg kell adnia mind a kettőnek. Erre a teljesítményre feltétlenül képes ez a fajta. Ha megkapja a fejadagját, ha becsületesen ki van fejve a tej, nem okoz csalódást az állat. Előfordulhat, de azt ki kell selejtezni. Osvaldné nagyon dicséri a tejelő tápot, szerinte többet ér mint a kukoricadara és ér anynyit, mint a sokszor hiányolt korpa. A széna mellé „cseme- i gének” tejelőlapot kapnak teheneik, s a hatása nem marad el. — Érdemes tehenekkel foglalkozni, megtérül a fáradság — erősíti a fiatalasszony. — És mire számít a versenyben? — Győzelemre, vagy miami nagy-nagy jutalomra nem. Csak egy tisztes szereplésre. Sok sikert a versenyzőknek, akiknek vetélkedőjében vesztes nem lesz, de nyertes annál több: a legjobb tejtermelőkön kívül az egész ország ... N. r. ★