Zalai Hírlap, 1976. szeptember (32. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-01 / 206. szám
1970. szeptember 1. A zalaegerszegi AFTT-szerviz szociális helyiségének bővítésével egyidőben az első osztályos ipari tanulók részére új tanműhelyt építenek. Képünkön: a válaszfalakat építik a Zala megyei Tanácsi Építőipari Vállalat kőművesei. Felette a tavalyinak, alatta a tervezettnek Az első félév mérlege a megye ipari szövetkezeteiben Megyénk ipari szövetkezetei az V. ötéves terv első esztendejére való felkészüléskor — a népgazdasági célkitűzések megvalósítása érdekében — felmérteti lehetőségeiket és folytatták a korábban megkezdett termékszerkezet-átalakítást, bővítették kooperációs tevékenységüket, növelték az exportot. Az első félév eredményei felülmúlják az országos átlagot, annak ellenére, hogy az idei 894 millió forintos termelési tervnek csak 47,6 százalékát teljesítették. Az időarányostól kissé elmaradt félévi termelés azonban 73 millió forinttal több a tavalyinál. Jó szervez,és a dinamikus fejlődés A legdinamikusabb fejlődés az Egervári Faipari Szövetkezetnél volt, ahol az egységes termékszerkezet kialakítása összekapcsolódott a hatékony munka- és üzemszervezéssel, az anyagmozgatás gépesítésével, összességében ezek eredményezték a 11 millió forintos nagyságrendű, 53 százalékot is meghaladó termelésnövekedést. A termelési szerkezet egyszerűsítésére, a gyártmányféleségek csökkentésére, a nagyobb és gazdaságosabb szériák kialakítására tett erőfeszítések, a vasipari gyártástechnológia korszerűsítése nyomán ért el 15,7 millió forintos termelési értéket a Zalalövői Vegyesipari Szövetkezet, ami 43 százalékkal több a tavalyinál. A Nagykanizsai Pannónia Cipőipari Szövetkezetnél a korábban megkezdett üzem- és munkaszervezés, az egyre bővülő export és a létszámcsökkenés 37 százalékos anyagmentes termelési értéknövekedést eredményezett. Helyesnek bizonyult a két nagykanizsai ruhaipari szövetkezet egyesítése, a határozott vezetés átszervezte a termelést, bevezette a teljesítménybéreket, s ami nem elhanyagolható, átgondoltabb a munkavállalás. A több mint húsz százalékos létszámcsökkenés ellenére a tőkés export jelentősen növekedett. Lemaradás az építőknél Az építőipari szövetkezetek a bázis időszak ütemével csaknem azonos mértékben, 13,8 százalékkal növelték termelési értéküket. Közülük kiemelkedő a Nagykanizsai Építőipari Szövetkezet erőteljes fejlődése. A magyarszentmiklósiakkal való egyesülés ebben az esetben is igazolta a kis létszámú, tőkeszegény szövetkezetek fúzionálásának szükségességét. Az egyesülést követő hatékony munkaszervezéssel több mint 36 százalékkal nőtt az anyagmentes termelési érték, ami a 11,9 százalékos létszámnövekedés mellett is jelentős. Ezzel szemben mélyen a megyei átlag alatti a Zalaszentgróti Építőipari Szövetkezet gazdasági eredménye, ahol magas létszámmal, a tavalyinál alacsonyabb termelési értéket produkáltak, ráadásul az anyagmentes termelési érték alig több a tavalyi felénél. A Zalaegerszegi Építőipari Szövetkezet termelése is alatta maradt a tavalyinak, de a fentiek sem sokkal jobban zárták az első félévet. Mérsékelt ütemben fejlődik a szolgáltatás A lakosság részére végzett szolgáltatások árbevétele öszszességében 17 millió 382 ezer forintot tett ki, s ez 6,9 százalékkal magasabb a tavalyinál. Ezen belül a személyi szolgáltatás 8,9 százalékkal, az építőipari javítás 58,6 százalékkal emelkedett. Az egyéb ipari szolgáltatás közül kiemelkedik a vasipari javítás 50 százalékos, a gépjármű javítás 27,4 százalékos, a híradástechnikai javítás 46,4 százalékos növekedése, míg az elektromos háztartási gépek javításánál 10 százalékos volt a csökkenés. A megye 21 szövetkezete a szabályozó rendszer változására jól felkészült, az idei gazdasági évre kidolgozott cselekvési programjukban a fő figyelmet a gazdaságos termékszerkezet kialakítására, az élőmunkával való takarékosságra, a teljesítménykövetelményben dolgozók arányának növelésére, az önköltség csökkentésére összpontosították. Mindezek együttesen eredményezték, hogy a szövetkezetek 50 millió 990 ezer forint nyereséget értek el Az első félévben egyedül a Zalaszentgróti Építőipari Szövetkezet gazdálkodott veszteségesen. 200 MILLIÓS FEJLESZTÉS a KHV zalaegerszegi gyáregységében A Kozmetikai és Háztartásvegyipari Vállalat zalaegerszegi gyáregységében ma már 71 fajta terméket gyártanak. A gyáregység az első évben — 1972— a nagy vállalat termelésének 13,3 százalékát adta, az V. ötéves tervidőszak alatti fejlesztéssel ez az érték közel kétszeresére emelkedik. A zalaegerszegiek a következő években 196 millió forintot fordíthatnak fejlesztésre, amelyből 93 millió forint az építés, a többi gépi és egyéb beruházás. Ebben a tervidőszakban ugyanis a budapesti gyáregységek kitelepülnek a fővárosból, és két üzem termékeinek gyártására Zalaegerszeget jelölték ki. A program szerint 1978 második félévében már termelni kell az új üzemekben, mert addigra leállnak a budapesti gyárak. A fejlesztés ebben az évben négy új tárolótartály felállításával kezdődik, ahová majd az alapanyagok érkeznek. Az épületek tervezése folyik, a csarnoktér bővítése, az új raktár építése 1977 harmadik negyedévében indul. Zalaegerszegre kerül a kompozíció-üzem, amelyben likőr- és italaromákat, illóolajokat, szappanokat állítanak elő. A cipő- és parkettpasztagyár lesz a másik új üzem, ahol padlóápolási szereket, cipőkrémeketés egyéb háztartásvegyipari termékeket gyártanak majd 1978-tól. A gyáregység vezetői a következő években arra törekednek, hogy a gazdaságos termékek kerüljenek túlsúlyba. A folyékony haj mosószerekből az egyre fokozódó igényeknek csak a jelenlegi gyártásfolyamat és csomagolás korszerűsítésével felelhetnek meg, a jelenlegi évi 2472 tonnás termeléssel szemben 1980-ra 3500 tonnára növelik a termelést, automatizálják a töltést és csomagolást. A mosószerek jelenlegi, évi 1045 tonnás termelését a tervidőszak végére megháromszorozzák. A folyékony habfürdők évi 1400 tonnás töltési kapacitását a gyártástechnológia korszerűsítésével 2000 tonnára növelik. Háztartási tisztítószerekből is egyre több kell, csak automatizálással tudják a jelenlegi 1550 tonnás évi mennyiséget 500 tonnával növelni. A műanyagüzem fejlesztése az egyes termelőüzemekkel párhuzamosan valósul meg, az évi 28 millió darabos kapacitás 15—20 százalékkal növekszik a tervek szerint. A termelékenység növelése és az önköltség csökkentése érdekében a műanyag csomagolású termékeknél a jelenlegi címkézés helyett automata szitanyomásra térnek át. A felsorolt tervek valóra váltása azt eredményezi, hogy az idei 240 millió forintos termelési értékkel szemben 1980-ban már évi 500 millió forint értékű termék előállítására lesz alkalmas a zalaegerszegi gyáregység, s a tavalyi 5 millió forint értékű exporttal szemben 1980-ban 35 millióval számolnak. A GUM Áruház nagy sikerű budapesti bemutatója A Május 1. Ruhagyárral több éve fennálló és tavaly ismét szerződéssel megújított gyümölcsöző együttműködés alapján, a gyár meghívására kedden nagysikerű bemutatót tartott a budapesti Gellért Szállóban a moszkvai GUM Áruház. A divatbemutatót bevezető sajtótájékoztatón elmondották, hogy a fővárosi és egy vidéki bemutatóval a GUM a Május 1. Ruhagyár szovjetunióbeli kollekciójának „vendégszereplését” viszonozta, amikor a magyar modellek 21 alkalommal vonultk fel moszkvai, örmény és az űrhajós Csillagvárosban levő, érdeklődőkkel zsúfolásig megtöltött színháztermekben. A Május 1. Ruhagyár az idén ismét növeli szállításait efférik legnagyobb vevőjének, a Szovjetuniónak, ahol az Elegant modellek különösen nagy számmal kelnek el a moszkvaiak kedvelt áruházában, itt naponta mintegy 350 000 ember fordul meg, s közülük 250 ezren vásárolnak is. A reggel fél 8-tól este 9-ig nyitvatartó GUM-ban 1200-an dolgoznak. A most bemutatott 110 nappali és alkalmi öltözéket — férfiaknak és nőknek egyaránt — az áruház műhelyében tervezték és varrták. A GUM 47 féle ingyenes szolgáltatásán kívül — amibe beletartozik a helyben varrt ruha igazítása és a házhoz szállítás is — az áruházban külön luxusvarroda dolgozik, ahol az irányadó nemzetközi divatnak megfelelő modellek készülnek. A színekben gazdag, ugyanakkor ízléses és elegáns bemutató is igazolta, hogy Közép-Európa egyik legnagyobb ruhagyára a Szovjetunió legnagyobb és egyben a világ egyik legjelentősebb áruházával fogott össze a mindkét fél számára előnyökkel járó együttműködésre. (MTI) ZALAI HIRLAK 3 Tervezett költséggel - határidőre Új tehenészeti telep Miklósfán A gazdaságfejlesztés kulcsproblémája II. Elsőbbség: a hatékonyan dolgozóké Hiába próbáljuk, az ajtó nem engedelmeskedik, zárva a tehenészeti telep. A majorokat járó tejszállító gépkocsi is csak a szociális épületig juthat, ott kerítés állja az útját, a kiépített vezetéken át helybe megy a tej, azaz a jármű tartályába. Így van ez rendjén, a teleptől, az értékes állatoktól távol kell tartani a fertőzés veszélyét. Ezért körülményes bejutni. Kézmosás, cipőfertőtlenítés kötelező, aztán fehér köpenyt kapunk, s Rátkovecz Jánosné ügyeletes portás csak ezután hajlandó kinyitni az ajtót. Mátés János elnökhelyettes mutatja be a MEZŐPANEL- elemekből épített telepet, amit némelyik szakipari munka kivételével, saját építő részlegük határidőre készítette el, és ami szintén lényeges, megállnak a tervezett 23,5 millió forint beruházási költségnél. Az első, ami feltűnik, az itt dolgozó emberekről való gondoskodás. Női és férfi feketefehér öltöző, zuhanyozó áll rendelkezésre, aztán egy kis ebédlő, mellette az ételmelegítő- és tálalóhelyiség. Külön szobája van az állatorvosnak. A tej belga Mélette fejőberendezés segítségével, vezetékrendszeren jut el a hatezer literes hűtőtartályokba. A vákuumos fejeshez szükséges sűrített levegőt kompresszorok biztosítják, más motorok pedig a tej hűtéséről gondoskodnak. — Büszkeségünk ez a telep — mondja Mátés János. — Ezután arra kell gyűjteni a pénzt, hogy a férőhelyek mindegyikére jól teje,e fajta tehén kerüljön. A telep teljes betelepítését 1980-ra számítjuk, és akkor a tehenenkénti évi tejtermelésnek már 4 ezer liternek kell lennie. Most 96 előhasi üszőnk van itt, közülük öt már megborjazott. A holstein-frizzel keresztezett magyar tarkákat a tehenészetéről híres Enyingi Állami Gazdaságtól vásároltuk. A telephez egy másik istálló is tartozik, abban egy tető alatt kapott helyet a 86 férőhelyes elő- és utóvárakoztató, aztán a közel száz férőhelyes borjúnevelő, sőt egy amolyan borjúbölcsődének nevezhető helyiség is. Kovács Ferenc illető birodalma ez. A tisztaságért csak dicsérni lehet az állatok gondviselőjét. — Szigorú itt a rend, de így előzhetjük meg az esetleges bajt, betegséget — mondja Kovács Ferenc. — A Hőgyészi Állami Gazdaságban voltam tanfolyamon, ott láttam ehhez hasonló telepet. De csak hasonlót, mert a mienk már korszerűbb. Statisztikai adatok hoszszas sorolgatása nélkül is nyilvánvaló — mert ezt igazolják a kézzelfogható tapasztalatok, a mindennapi gyakorlat is —, hogy napjainkra a szabad munkaerőforrások szinte teljesen elapadtak. Számolhatnánk még ugyan néhány százezer — jórészt a háztartásokban dolgozó — nővel, minimális tartalékot jelentenek az iskolából kikerülő fiatalok és nagy lehetőségek rejlenek a nyugdíjas korosztály foglalkoztatásában. Ezek a tartalékok azonban csak módjával és meglehetősen körülményesen hasznosíthatók. A háztartásokban dolgozó nők szakképzetlenek, jórészt falvakban, kis községekben élnek, munkábaállításuk jelenleg gyakorlatilag megoldhatatlan. A nyugdíjasokat, vagy a nyugállományba készülőket is legfeljebb ösztönözni lehet a további munkavállalásra, aztán vagy eredményes ez az ösztönzés, vagy nem ... Az iskolából kikerülő fiatalok pedig csak helyenként, egyes területeken jelentenek némi tartalékot. Ilyen körülmények között az ember azt hinné, hogy azt a keveset, ami van, amit utánpótlásként számításba vehetünk, rendkívül körültekintően, a gazdaságosság, a hatékonyság elveinek és gyakorlati követelményeinek szigorú betartása mellett osztják el a különböző munkahelyek között. Nos, ebből a szempontból vizsgálódva, a közelmúlt keserű — alkalmasint megdöbbentő tapasztalatokkal szolgált. A szakemberek azt tartják — és okkal —, hogy a rendelkezésre álló munkaerő elosztása akkor tekinthető ésszerűnek, ha az emberek elsősorban az átlagosnál termelékenyebben dolgozó, az átlagosnál jobban és korszerűbben gépesített munkahelyekre kerülnek. Ezzel szemben mi történt 1970 és 1974 között? Az iparban foglalkoztatottak száma körülbelül 53 ezerrel növekedett, és kétharmad részük került az átlagosnál jóval alacsonyabb termelékenységgel dolgozó ágazatokba. termelékenységi szempontból tehát aligha nevezhető ésszerűnek, gazdaságosnak az időszak munkaerőnövekményének elosztása. Semmivel sem kedvezőbb a helyzet, ha a technikai felszereltség szempontjából vizsgálódunk. Az 53 ezer új munkavállaló kisebb része (mindössze 23 százaléka) került az átlagosnál magasabb technikai felszereltségű ágazatokba. Ez még nem lenne különösebb baj, ha ezekben az ágazatokban egyébként nem lenne munkaerőhiány. De mert például a kohászat énben olyan súlyos munkaerőgondokkal bajlódik, mint bármely más ágazat, s mert e munkaerőgondok miatt a kohászatban lényegesen nagyobb értékű veszteségek keletkeznek, mint mondjuk a ruházati iparban, ha úgy tetszik, a munkaerőhiány sokkal nagyobb veszteségeket előidéző gond a kohászatban (tehát a magas technikai felszereltségű ágazatokban), mint másutt. A hatékony foglalkoztatásnak lenne még egy harmadik kritériuma is, ám a tapasztalatok e ponton sem kedvezőek. Ismert dolog, hogy az átlagos műszakszám a magyar iparban nagyon alacsony, ráadásul évek óta romlik. A műszakszám növelésének kikerülhetetlen feltétele a létszámnövelés, végtére is: a második, vagy a harmadik műszakot nem lehet létrehozni csupán szervezési megoldásokkal. Fontos lenne tehát, hogy a létszámnövekmény elsősorban az alacsony műszakszámú munkahelyekre kerüljön, de vizsgálódásaink időszakában ez a magától értetődő követelmény sem teljesült. A már említett 53 ezer új munkavállaló fele (a férfiaknál majdnem háromnegyede) az átlagosnál magasabb műszakszámú ágazatokba került. A mindebből levonható — és kézenfekvő — következtetés: 1970 és 1974 között, amikor már igazán benne jártunk a munkaerőmnséges esztendőkben, ezt a minimális, 53 ezer embert számláló tartalékot is nagyvonalúan, bőkezűen, a hatékonyság elemi szempontjainak figyelmen kívül hagyásával használták fel. A jelzett négy évet persze csak illusztrációként vizsgáltam; a jelenség — sajnos — általánosítható, a különbség — a korábbi időszakhoz képest — csak anynyi, hogy korábban jóval nagyobb tömegekkel bántak (ha úgy tetszik: „gazdálkodtak”), ugyanilyen pazarlóan, ugyanilyen könnyelműen. S a helyzetet csak súlyosbítja, hogy hasonló ésszerűtlenségek fedezhetők föl az iskolából kikerülő fiatalok elhelyezkedésénél is — ez azonban már külön vizsgálódás tárgya. Annyi már most — az is**mert adatok és jelenségek alapján — is megállapítható (vagy legalábbis nagy valószínűséggel feltételezhető), hogy a munkaerő elosztásában, a tartalékok hasznosításában hiányzik a realitásokkal számoló, a valóságos helyzetből kiinduló és a gazdaságfejlesztés elemi érdekeit érvényesítő tervezés. Ebből pedig mintha az következnék, hogy a termelőerők közül éppen a legfontosabbra, az emberre fordítják — vagy legalábbis: fordították — a legkevesebb figyelmet. Az első szempont sokáig csak a teljes foglalkoztatás megteremtése volt. S a nagy igyekezet közben elfelejtődött a másik, ugyanilyen fontos Szempont, hogy tudniillik, a teljes foglalkoztatásnak hatékony, termelékeny, gazdaságos foglalkoztatásnak kell lennie. Vértes Csaba következik: Gazdálkodjunk okosan azzal, ami nincs? N. F. A bocibülcsődében