Zalai Hírlap, 1976. október (32. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-01 / 232. szám
2. Ülést tartott a nagykanizsai városi tanács (Folytatás az 1. oldalról.) a jövő évben mindenképpen elkezdődhessen. Ugyancsak szorgalmazza a megyei tanács is, hogy a városban megkezdődhessen a gépipari és gázipari szakmákban a középfokú képzés. Nagy gond, hogy a szakközépiskolát végzettek túlromó többsége nem a városban vállal munkát, ez is sürgeti, hogy az ipar szerkezetéhez kell igazítani a középiskolai hálózatot. A szakmunkásképzés színvonala viszont lényegesen javult. Az ülésen sokan szorgalmazták, hogy az oktatáscentrikusságot váltsa fel az az alapvető szemlélet, hogy elsődleges feladata nevelés. Ehhez alapvetően javítani kell a tantestületek szellemét, demokratizmusát, de mind az általános, mind a középiskolákban tovább kell csökkenteni a tanulók túlterhelését. Átgondoltabb, tervszerűbb a városban a dolgozók munka mellett tanulásának szervezése, például az elmúlt három évben 6-ról 11-re emelkedett az általános iskolai csoportok száma és tavaly 278-an vizsgáztak a dolgozók általános iskoláikra, mégis igen nagy a feladat, hiszen a fizikai dolgozók 33,5 százaléka nem végezte el az általános iskolát. A testület négy pontból álló határozatban jelölte meg a további feladatokat, így a fejlesztések megfelelő ütemű végrehajtását, az üzemekkel a koordináció szélesítését, a legrosszabb állagú iskolák felújítását jelölte meg elsőrendű teendőnek, de határozott a tantestületi demokrácia, a nevelés jobb légkörének megteremtése, a fizikai dolgozók gyermekeinek segítése, valamint újabb szakközépiskolai osztályok indítása ügyében és más teendőkben is, hiszen sok a közös tennivaló a határozat gyorsabb ütemű végrehajtásában. Nem marad más a számunkra, csak a fegyveres harc folytatása Nujoma-interjú az MTI-nek New York (MTI): „Ha a nyugati államok valóban támogatják Namíbia felszabadulását, szavazzanak meg az ENSZ-ben gyakorlati intézkedéseket a dél-afrikai fasiszta rendszer ellen” — mondta az MTI tudósítójának adott nyilatkozatában Sam Nujoma, a SWAPO, a namíbiai felszabadítási szervezet elnöke, aki a Biztonsági Tanács namíbiai vitájára érkezett New Yorkba. Elmondotta: Semmi eredményt nem hoztak Kissinger, amerikai külügyminiszter és Vorster, dél-afrikai kormányainak legutóbbi tárgyalásai. „Vorster szerint a namíbiai kérdés csak bábállamok felállításával oldható meg, s úgy látszik, Kissinger elfogadta ezt az álláspontot, így a mi számunkra nem marad más hátra, mint a fegyveres harc folytatása, bármilyen súlyos véráldozatokat igényel is ez mindkét oldalon” — mondotta. Nujoma emlékeztetett az amerikai tőke nagy dél-afrikai beruházásaira, amelyek megszabják a washingtoni kormány magatartását. Nemcsak a repülőgépeket, hadihajókat, harckocsikat szállító Franciaország támogatja Pretoriát, — mondotta — hanem „az Egyesült Államok is, amely meg akarja menteni a dél-afrikai rendszert és mások is — csak egyesek ügyesebben, harmadik országokon keresztül”. A SWAPO elnöke kijelentette: arra van szükség, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa rendeljen el teljes gazdasági embargót és fegyverszállítási tilalmat Dél-Afrika vonatkozásában. Nujoma, aki a közelmúltban ismételten tanácskozott az afrikai „frontországok” vezetőivel, kijelentette: Nyilvánvaló, hogy a zimbabwei felszabadítási mozgalmak visszautasították a Smith-rendszer feltételeit, „a nyugati manővereket”. A SWAPO elnöke szerint csak a közeljövőben, a Nagy-Britannia által összehívott konferencián dől majd el: hajlandó-e Smith valóban a hatalom átengedésére , hiszen eddigi feltételei ennek ellenkezőjéről tanúskodnak. A fajüldözők mind a politikai, mind a gazdasági ellenőrzést továbbra is kezükben akarják tartani. Sam Nujoma szerint változatlanul teljesen nyitott a zimbabwei kérdés — akárcsak Namíbia felszabadulásának ügye. Választások előtt az NSZK Bonn (MTI) Két nappal a nyugatnémet parlamenti választások előtt a közvéleménykutató intézetek tendencia-felmérései az SPD—FDP koalíció térnyerését mutatják. A Stern című hetilap megbízásából készített összesített jelentés azt mutatja, hogy a választók 51,1 százaléka a jelek szerint a jelenlegi szociálliberális kormányszövetségre adja szavazatát, míg az ellenzéki CDU— CSU a voksok 47,5 százalékára számíthat. A szavazatok megoszlásáról alkotott kép csak viszonylag nyújt pontos képet, megbízhatóbbak azok az összehasonlítások, amelyek a korábbi hetek felméréseit vetik egybe a legutóbbival. Eszerint, az ellenzéki unió híveinek száma augusztus közepétől folyamatosan csökkent. A szociáldemokrata párté több mint két százalékkal növekedett, míg az SPD-vel koalíciót alkotó szabaddemokratáké kis ingadozásokkal nagyjából azonos szinten maradt. A szavazófülkék megnyitásának közeledtével éleződik a szócsata a pártok vezetői között és egyre nagyobb szerephez jutnak a különböző leleplezések, botrányok, „ügyek”, amelyek többségéről egyelőre nem tudni, „túlélik-e" a választási harcot, vagy október 3-a után — feladatukat bevégezve — háttérbe szorulnak. A jelek szerint a legtartósabbnak a Lockheed-ügy ígérkezik. . Mivel másfelől megállapítást nyert, hogy a hadügyi aktatárból hiányzik minden, a Lockheed által gyártott Starfighter repülőgép eladásával kapcsolatos feljegyzés. Bonnban erősödik a gyanú, hogy a Strauss által elvitt akták között vannak a Lockheed-dokumentumok is. A másik botrány tetőpontjának időzítése is a választási hajrára esik. Hessen tartomány szociáldemokrata miniszterelnökét, Albert Osswaldot hónapok óta azzal vádolják, hogy a tartományi bank felügyelőtanácsának elnökeként politikai tisztségével öszszeegyeztethetetlen pénzügyi manőverek részese volt és nagyobb összegeket fogadott el magáncélokra. A Zala Bútorgyár FELVESZ NYUGDÍJAS ÉPÍTÉSZMÉRNÖKÖT vagy TECHNIKUST, valamint FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT. Jelentkezés a gyár munka- és bérügyi osztályán, Zalaegerszeg, Malom u. 2. szám alatt. 11 ZALAI HÍRLAP Lázár György távirata Kína nemzeti ünnepe alkalmából HUA KUO-FENG-nek, a Kínai Népköztársaság Államtanácsa elnökének Peking A kínai nép nemzeti ünnepén, a Kínai Népköztársaság megalakulásának 27. évfordulója alkalmából a magyar nép, a Magyar Népköztársaság kormánya és a magam nevében jókívánságaimat küldöm önnek, a Kínai Népköztársaság Államtanácsának és a kínai népnek. Kívánom, hogy országaink kapcsolatai a béke és a haladás ügye javára fejlődjenek. Budapest, 1976. szeptember 30. . . LÁZÁR GYÖRGY, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke Bezárta kapuit az őszi BNV (Folytatás az 1. oldalról.) A könnyűipar vásáreredményei sorában tartják nyilván, hogy a nemzetközileg elismert Enka Glanstoff cég, mint arra méltó partnert, a Habselyem Kötöttárugyárat szerződésben hatalmazta fel márkanevének használatára. Nagy hazai és külföldi érdeklődést váltottak ki a BUDAPRINT-nél készült Isolda faháncs-krepp kelme, a Fresia és a Carlos elnevezésű függönyanyag és a szódatípusú kelmék. A faháncs-kreppből még az idén 100 ezer, tavaszra pedig félmillió négyzetmétert kértek jugoszláv partnerek. Angol, holland, NSZK-beli piacokra már meg is kezdődött a szállítás, ezekre a helyekre az idén félmillió négyzetméter isoldát küldenek, s jövőre ezt a tételt megkétszerezik. A belföldi vállalatok egymás közti üzleti szerződései közül kiemelkedik a Magyar Selyemipari Vállalat több mint 500 millió forintos kötése, amelynek alapján egyebek mellett a Budapesti Harisnyagyárnak szállít terjedelmesített fonalat. A vásár pavilonjait este 6 órakor bezárták, 7 órakor pedig végképp bezárultak az 1976. őszi BNV kapui. A vásárrendezőség angol, német, orosz és magyar nyelven búcsúzott a látogatóktól. Viszontlátásra 1977 májusában, a tavaszi BNV-n, a beruházási javak nemzetközi bemutatóján. SIKERREL SZEREPELTEK A ZALAI TERMÉKEK Az őszi Budapesti Nemzetközi Vásáron eredményesen szerepeltek a zalai kiállítók. A Korszerűség-Divat pályázat — melynek célja a választékbővítés, az alapanyaggyártók, feldolgozók és tervezők közötti együttműködés szorosabbá tétele volt — férfi felsőruházati kategóriában a Zalaegerszegi Ruhagyár mind a három díjat megnyerte. Brád András tervei alapján Borsos István és Sípos Árpád kivitelezésében cipővel kiegészített kabátból és öltönyből álló öltözék nyerte az első díjat, második egy nappali átmeneti kabát és csíkos öltöny, harmadik pedig egy világos, kétsoros nyári öltöny lett. A gyermek - és ifjúsági felsőruházat kategória második díját kamaszok részére tervezett öltönyért és felöltőért kapták, amelyet Brád András tervei alapján Bodó László és Szabó József készített el. Az Otthon’77 kiállításon nagy sikerrel szerepeltek a Kanizsa és a Zala Bútorgyár termékei. A kanizsaiak érdeme a változatosság, a zalaegerszegieké az ötletesség és hogy a kis lakásokhoz alkalmazkodó bútorokat mutattak be. Ezt igazolja, hogy a Kiváló Áruk Fórumán szép sikerrel szerepeltek. A Zala Bútorgyár a kiállított 14 termékéből nyolcat nevezett a pályázatra, ebből hét viselheti majd a KÁF-emblémát. Az Emília II. lakószoba, a Pálma kárpitos garnitúra, a Fatime II. kárpitos garnitúrák olyan bútorok, amelyeket már most is gyártanak, a Freddy IV., VI., VII. lakószobák, valamint a Fatime III. kárpitos garnitúra gyártását jövőre kezdik meg. Ezenfelül az ifjúsági bútorpályázaton a Heerendorfer László tervei alapján készült Hobby nevű bútorcsalád második, Gál Magdolna lakószobája III. díjat kapott. A Kanizsa Bútorgyár termékei közül négy kapott kiváló áru címet: a Dodó lakószoba ülőgarnitúrája és a Darling lakószoba, melyeket Heidekker György tervezett, a Totyi és a Teca lakószoba, amelyek Tóth Tibor tervei alapján készültek. A kanizsai gyár eddigi gyártmányfejlesztéséért elnyerte a rendezőbizottság díját is. A Zalaszentgróti Faipari Szövetkezet négy terméke közül a Zoli nevű lakószobáért — svédfalas megoldású szekrénysor kiegészítő bútorokkal — az OKISZ külön díját kapta. Az idén 14 újabb élelmiszeripari terméket minősített kiválónak a zsűri, ezek közül két zalai viselheti majd a Kiváló Áruk Fóruma megkülönböztető címet, mégpedig a Nagykanizsai Sörgyár Göcseji barna söre, valamint a Fonyódi ásványvíz. Nyereménybetétkönyvek sorsolása Az Országos Takarékpénztár 1976. szeptember 30-án Jászkiséren rendezte meg a nyereménybetétkönyvek 1976. harmadik negyedévi, 101. sorsolását. Mindazok az 1976. szeptember 29-ig váltott és a sorsolás napján forgalomban levő nyereménybetétkönyvek, amelyek sorszámának utolsó három számjegye (számvégződése) megegyezik az alább felsorolt számokkal, az 1976. harmadik negyedévi átlagbetétüknek a számok mellett feltüntetett százalékát nyerték. A nyereményösszeget a betétkönyvet kiállító fiók vagy postahivatal ,1976. október 15-től fizeti ki. (MTI). Számvég- Nyere- Számvég- Nyereződés , ményződés meny % % 020 25 025 50 088 25 092 25 095 25 242 25 285 200 315 25 435 25 469 25 474 25 566 25 598 25 644 25 676 25 717 25 757 25 789 25 792 25 822 25 824 25 852 25 875 100 935 25 950 50. 1976. október 1. Nürnbergi memento CHAMPETIER de Ribes, a nürnbergi per francia főügyésze a tárgyalás utolsó napjaiban, most három évtizede kijelentette: — Miután bemutattuk a dokumentumokat, meghallgattuk a tanúkat, lepergettük a filmeket, amelyek láttán maguk a vádlottak is összerázkódtak a borzalom .tól, a világért senki sem állíthatja, hogy a megsemmisítő táborok, az agyonlőtt hadifoglyok, a halomra öldösött békés lakosok, a hullahegyek, a testben és lélekben megnyomorított emberek tömegei, a gázkamrák és a hamvasztókemencék — hogy mindezek a bűntettek csupán a németellenes érzelmű propaganda képzeletének szülöttei. Ezt többé nem állíthatja senki. Senki? 1976. szeptemberének utolsó napjaiban jelentették a hírügynökségek a Majna melletti Frankfurtból: „A német katonák harci szövetsége” nevű nyugatnémet újfasiszta szervezet a nürnbergi per befejeződésének közelgő harmincadik évfordulója alkalmából felforgató akcióba kezdett. Röplapjain igyekszik hangulatot kelteni a háborús főbűnösök perében hozott ítéletek ellen, amelyek alapján — a neonácik szerint — „ártatlan emberek" kerültek bitóra, illetve börtönbe.” HA MÁS JELÜNK nem lenne rá, ez a hír önmagában is tanúsítja, hogy az 1945. október 18-tól 1946. október 1-ig tartott monstre per nem egyszerűen a nyugodtan lezárható múlt feledésre megérett szakasza. Annyira nem, hogy a nyugatnémet jobboldal legszélsőségesebb elemei még " a mostani választási kampányban is szemrebbenés nélkül felhasználják a nürnbergi évfordulót. A neofasiszta hecclapokban egymást követik az uszító támadások Robert Kempner frankfurti ügyvéd ellen, aki annak idején a német nép nevében a per egyik fővádlója. Elképzelhetőnek tartotta bárki 1946. októberében, hogy 1976. októberében nürnbergi szerepére hivatkozva követeljék egyesek Kempner eltávolítását az ügyvédi kamarából? A válasz egyértelmű igen, meglepetésről szó sincs. Arkagyij Poltorak neves szovjet jogász, aki a per idején Rugyenkó főügyész egyik munkatársa volt, könyvében emlékeztet egy azóta híressé vált nyilatkozatra, amely 1946. októberében Amerikában hangzott el: „Az Egyesült Államok még sokáig bánni fogja a nürnbergi ítélet végrehajtását.” És ezt nem valamelyik csuklyás Ku Klux Klan-vezér jelentette ki, hanem Robert Taft, az Egyesült Államok szenátora. IGEN. VOLTAK és vannak körök, amelyek akkor is sajnálták, most is sajnálják, hogy érvényesült a történelem kérlelhetetlen parancsa és az események menete így alakult. A vádlottak vallomásaiból, a vád- és védőbeszédből, a száztizenhat szóbeli és több mint kétezer írásbeli tanúvallomásból, a tárgyalás négyszázhárom nyilvános ülésének minden percéből kiderült a korszak egyik legfontosabb tanulsága: ha azok a bizonyos nyugati körök nem arra számítanak, hogy a „barna pestis”, a náci áradat majd elözönli a Szovjetuniót — és csak a Szovjetuniót —, akkor nem hunynak szemet a demilitarizált Rajna-övezet megszállása, az Anschluss, Csehszlovákia „megszüntetése” és annyi más gaztett felett és akkor talán nincs második világháború. Mondjuk ki: bizonyos köröket éppen a három évtizeden át is átívelő aktualitása miatt zavar a nürnbergi mementó. Ma is van számottevő párt a Német Szövetségi Köztársaságban, vezetőjét Franz-Josef Straussnak hívják, amely hivatalosan is kétségbe vonja ennek az annyiszor lángba borított kontinensnek a határait, amelynek zászlai alig néhány hete lobogtak utoljára lengyel és csehszlovák területeket „visszasíró” találkozók felett. Ma is van országa miniszterelnökét, Johannes Vorstert a második világháború alatt az angolok nácibarát tevékenységéért internálták —, amelynek hivatalos politikája a fajelmélet és amelynek hírhedt apartheidrezsimjét éppen mód próbálja megmenteni a wahingtoni diplomácia. 1946. OKTÓBER 1-ÉN huszonkét háborús főbűnös felett mondták ki az ezerszer megérdemelt ítéletet. De nemcsak emberek,, hanem jelenségek felett mondtak ítéletet Nürnbergben. A népírtó brutalitás, a vakbuzgó antikommunizmus felett; a nyárspolgár felett, aki együtt üvöltött a farkasokkal; a monoklis junker felett, aki lenézte „a káplárt”, de meghódította neki a fél világot, a szürke — csukaszürke — masszává nyomorított tömeg felett, amely az engedelmesség jegyében futószalagon szállította a gazembereket. HÁROM ÉVTIZED alatt sokat változott a világ, lakhatóbb hely lett a glóbusz. Ha élni akarunk, nem lehetünk feledékenyek. Harmat Endre TELEX | TELEX | TELEX | TELEX | BUDAPEST A Magyar Népköztársaság és Írország kormánya, attól az óhajtól vezérelve, hogy elősegítse a két ország közötti baráti kapcsolatokat és fejlessze a gazdasági, társadalmi és kulturális együttműködést, elhatározza diplomáciai kapcsolatok létesítését és nagykövetek cseréjét. OSLO Nyilatkozat elfogadásával ért véget a Norvég Kommunista Párt Központi Bizottságának plénuma, amely a párt választási előkészületeit vitatta meg. SZÓFIA A szófiai Bojana kormányrezidencián csütörtökön befejeződtek a bolgár—laoszi hivatalos tárgyalások. KAIRO Az alexandriai katonai bíróságon csütörtökön megkezdődött annak a négy személynek a pere, akiket a tengerparti város pályaudvarán egy vasúti szerelvény elleni bombamerénylet elkövetésével vádolnak. A robbanásnak 7 halálos és 66 sebesült áldozata volt. ISTANBUL Fegyveres összecsapás zajlott le csütörtökön a biztonsági erők és egy Istanbul fémipari üzemet megszállva tartó munkások között — jelentette a török rendőrség. NEW YORK A Palesztina! Felszabadítás! Szervezet, amely az Egyesült Nemzetek Szervezetének megfigyelő státusú tagja, jogot kap arra, hogy válaszoljon az egyes felszólalásokra — közölte szerdán, az ENSZ székhelyén Shirley Amerasinghe, a közgyűlés elnöke. NEW YORK Paja Frigyes külügyminiszter csütörtökön az ENSZ székházában találkozott Caglayangil török, valamint Biciosz görög külügyminiszterrel. A tanácskozásokon a közgyűlés ülésszakának napirendjén szereplő kérdésekről, valamint a kétoldalú kapcsolatokról volt szó. Haderőcsökkentési tárgyalások Bécsben Bécs (MTI): Csütörtökön a bécsi Hofburgban folytatódott a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről tárgyaló konferencia. . A plenáris tanácskozáson két felszólalás hangzott el. Elsőnek Jiri Meisner nagykövet, a csehszlovák delegáció vezetője fejtette ki kormányának a szocialista országok álláspontját tükröző nézeteit, ezután Robert Winter nagykövet, a luxemburgi küldöttség vezetője szólalt fel a NATO-országok érdekeinek védelmében. Az ülés után rendezett csehszlovák sajtótájékoztatón Jiri Meisner nagykövet egyebek között arról szólt, hogy a nyári szünet alkalmat adott a delegációknak a kétoldalú konzultációkra. A szocialista országok — hangsúlyozta a nagykövet — számos kezdeményező lépést tettek annak érdekében, hogy segítsék a tárgyalások előrehaladását. A csehszlovák delegáció vezetője végezetül rámutatott: „három évvel az érdemi tárgyalások megkezdése után joggal elvárható, hogy a NATO világos választ adjon a függőben levő kérdésekre, és az előzetes konzultációkon elfogadott megállapodásokkal ellentétesen —, ne" törekedjék egyoldalú előnyökre. (MTI)