Zalai Hírlap, 1976. december (32. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-01 / 284. szám
2 A bukaresti értekezlet eredményei Moszkva (MTI): Az Izvesztyija keddi vezércikkében, a Varsói Szerződés tagállami politikai tanácskozó testülete bukaresti értekezletének eredményeit értékelve, rámutat: " Az értekezlet eredményeinek kiemelkedő jelentősége van a szocialista közösség összeforrottságának további erősítése, a nemzetközi színtéren kifejtett tevékenységük összehangolása szempontjából. A hidegháború visszatérésének hívei nem nyughatnak. A legkülönbözőbb akadályokat támasztják az enyhülési folyamat. Európa és a világ békéje megszilárdításának útjába, gyanakvással, bizalmatlansággal, félelemmel próbálják mérgezni a nemzetközi légkört. A reakció, a militarizmus és a revansizmus erői konfliktus-helyzetek kialakításán mesterkednek, szítják a fegyverkezési hajszát. A valóság ismét és ismét igazolja, hogy korunkban a béke és az európai biztonság elválaszthatatlanok egymástól, az enyhülés politikájának nincs ésszerű alternatívája. Erre a politikára társadalmi rendszerétől függetlenül feltétlenül szüksége van valamennyi államnak. A bukaresti értekezlet résztvevői kifejezték azt az eltökélt szándékukat, hogy folytatják és kiszélesítik hatékony együttműködésüket az európai és az egyetemes béke megszilárdítása érdekében. Ezt szolgálja egyebek között az a határozat, hogy megalakítják a Varsói Szerződés tagállamai politikai tanácskozó testületének külügyminiszteri bizottsá- gát és egyesített titkárságát — mutat rá az Izvesztyija. GEORGES MARCHAIS SAJTÓÉRTEKEZLETE Az FKP-nek tovább kell növelnie erejét és tömegbefolyását Párizs (MTI) Több mint százezer új taggal gyarapodott a Francia Kommunista Párt az esztendő első tizenegy hónapjában — jelentették be az FKP vezetői keddi sajtóértekezletükön. A nők száma a pártban 177 ezer. A francia kommunisták pártjának tagsága az év végén így az előzetes számítások szerint 550 ezer fő körül jár majd. Mint Paul Laurent, az FKP Politikai Bizottságának tagja elmondotta, a taglétszám 1961 és 1972 között, tizenegy év alatt 30 százalékkal, 1973 és 1976 között viszont 40 százalékkal emelkedett. Ugyanakkor a lemorzsolódás nagyjából a változatlan évi 10 százalék körül maradt és így a kommunisták pártja 1977-ben kétszer annyi francia férfit és nőt számlál majd soraiban, mint 1961-ben. A sajtóértekezleten Georges Marchais, az FKP főtitkára kérdésekre válaszolva hangsúlyozta, hogy a pártnak tovább kell növelnie erejét és befolyását. A baloldal közös programjának aláírása komoly siker volt az FKP számára, de választási síkon egyes dolgozókat, demokratákat a szocialisták és a kommunisták közötti különbség lebecsülésére indított. Ez hiba, mondotta, mert a két párt közötti egység nem jelent azonosulást, s a kommunisták meg kívánják őrizni eredeti, sajátos vonásaikat, ami megkülönbözteti őket másoktól. A kommunisták a baloldal olyan választási győzelméért küzdenek, amelyben az erők kiegyensúlyozottak, mert csak ez biztosíthatja a közös program megvalósítását. Az FKP főtitkára azokra a választási eredményekre utalt, amelyek a baloldalon belül a szocialista párt szavazótáborának növekedését mutatták. A közös program aláírása nem változtatta meg alapvetően a szocialista párt jellegét. A jobboldal továbbra is elsősorban a kommunista pártra összpontosítja a tüzet abban a reményben, hogy így megbonthatja a baloldal egységét és egy napon visszanyerheti a szocialistákat az „osztályegyüttműködés” számára A tavaszi községtanácsi választások előkészítéséről szólva az FKP főtitkára ismét leszögezte: pártja arra törekszik, hogy a baloldal mindenütt már az első fordulóban közös jelöltet állítson. Teheran Lubomir Strougal csehszlovák miniszterelnök, aki hivatalos látogatáson Iránban tartózkodik, kedden F. Mahdavi iráni államminiszter kíséretében ellátogatott Isfahanba, az ország második legnagyobb városába. MEXIKÓVÁROS Keddre virradó éjjel a mexikói főváros öt különböző pontján bomba robbant. Hivatalos adatok szerint csak egy személy sérült meg. Egy kormányépületben súlyos károk keletkeztek. BÉCS Kedden befejeződött az a négynapos hadgyakorlat, amelyet az osztrák hadsereg egységei a határőrség alakulataival tartottak Alsó-Ausztria térségében. MADRID A spanyol hatóságok engedélyezték a Spanyol Szocialista Munkáspárt kongresszusának megtartását — jelentette be kedden Juan Jose Roson madridi kormányzó. A tanácskozás megnyitását eredetileg november 4-ére tervezték, a hatóságok azonban akkor betiltották. LIMA Leonyid Brezsnyevet, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkárát, a Perui —Szovjet Kulturális Kapcsolatok Társasága arany emlékérmével tüntette ki. PSZKING Kedden délután pekingben megnyílt az országos népi gyűlés állandó bizottságának harmadik ülésszaka. A napirenden szerepel egyebek között Teng Jing-csaonak, Csou En-laj özvegyének kinevezése az állandó bizottság „alelnökivé”, továbbá „egyéb személyi változások”. BUKAREST Kedden délután Nicolae Ceausescu, az RKP főtitkára fogadta Gaston Plissonniert, a Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagját, a Központi Bizottság titkárát, aki az RKP meghívására látogatást tett Romániában. LISSZABON Venezuela olajat szállít Portugáliának, és a fizetés megkönnyítésére hitelt nyújt Lisszabon számára — jelentette ki kedden a portugál fővárosban tartott sajtóértekezleten Carlos Andrés Pérez venezuelai elnök. BERLIN Erich Honeckert, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának főtitkárát, az NDK Államtanácsának elnökét kitüntették a Kubai Köztársaság „20. évforduló” érdemérmével. LUANDA A vasárnap átalakított angolai kormány letette a hivatali esküt Agostinho Neto, az Angolai Népi Köztársaság elnöke előtt. Neto ebből az alkalomból hangsúlyozta, hogy az Angolai Népi Köztársaság új kormányának a gazdaság fellendítésére kell összpontosítani erőit. BRAZZAVILLE A Kongói Népi Köztársaság fővárosában, Brazzavilleben befejeződött a Kongói Dolgozók Pártjának országos értekezlete. A tanácskozáson síkraszálltak a Kongói Dolgozók Pártja egységéért, vezető szerepének megszilárdításáért. Megvitatták továbbá a Kongói Dolgozók Pártja közelgő rendkívüli kongresszusának előkészítésével kapcsolatos kérdéseket. LIBANON Sikerül felszámolni a béketerv végrehajtásának akadályait Bejrút (MTI): Bejrúti megfigyelők feltételezik, hogy hamarosan sikerül felszámolni a libanoni béketerv végrehajtásának két fő akadályát. Az egyik az ország déli részét fenyegető izraeli veszély, a másik a polgárháborúban részt vett felek némelyikének szervbehelyezkedése a kairói csúcstalálkozónak azzal a döntésével, hogy mindenkinek be kell szolgáltatnia a nehézfegyvereket. Az AFP keddi helyszíni tudósítása szerint úgy tűnik, hogy Eliasz Szárkisz libanoni államfő és George Lane amerikai ügyvivő hétfői megbeszélése nyomán kezd rendeződni az arab biztonsági erők Dél- Libanonba való bevonulásának kérdése. Lane állítólag arról tájékoztatta a libanoni államfőt, hogy Izrael többé nem kifogásolja „jelképes arab erők bevonulását Dél-Libanon konkrétan meghatározott körzeteibe”. A nehézfegyverek beszolgáltatását illetően mindeddig huzavona folyt az egymással szembenálló felek között. Az AFP kedden arról adott hírt, hogy a számos bizalmas jellegű kapcsolatfelvétel, így Ahmed El-Hadzs ezredesnek, az arab biztonsági erők főparancsnokának és Kamal Dzsumblattnak, a libanoni baloldal ismert vezetőjének hétfői telefonbeszélgetése nyomán kompromisszumos megoldás kezd körvonalazódni a nehézfegyverek összegyűjtése terén. Az AP amerikai hírügynökség kedden arról tudósított, hogy Szíriában szabadon engedtek 380 palesztint és 71 libanoni baloldali személyt akiket állítólag azért vetettek Szíriai börtönökbe, mert ez év júniusában „megpróbálták szabotálni Szíria libanoni akcióját”. Bejrút (MTI): Eliasz Szárkisz libanoni államfő kedden magához kérette Rasid Karami távozó kormányfőt, aki az elnök szeptemberi beiktatása után nyújtotta be lemondását. A két libanoni politikus azóta most találkozott első ízben. A libanoni államfő a nap folyamán fogadta Ahmed Al- Hadzs ezredest, az arabközi biztonsági erők főparancsnokát is, aki tájékoztatta az elnököt a kontingensek felfejlődéséről. ZALAI HÍRLAP _____________| Csémi Károly altábornagy, honvédelmi minisztériumi államtitkár vezetésével Raul Castro Ruz altábornagynak, a kubai forradalmi fegyveres erők miniszterének meghívására kedden magyar katonai küldöttség utazott Havannába. Timmer Józsefnek, a SZOT titkárának, a Szakszervezeti Világszövetség Végrehajtó Irodája póttagjának vezetésével szakszervezeti küldöttség utazott Új-Delhibe. Dr. Pesta Lászlónak, a tagozat elnökének vezetésével kedden visszaérkezett Budapestre az országgyűlés magyar—francia tagozatának küldöttsége. A delegáció a francia nemzetgyűlés francia—magyar baráti csoportjának meghívására tett látogatást Franciaországban. RHODESIA-KONFERENCIA fl Switlwezsim rapsiMik M anpi—amerikai iavasiatektiez Genf (MTI): A Rhodesia jövőjével foglalkozó konferencián az afrikai felszabadító mozgalmak vezetői kedden átnyújtották Ivor Richardnak, a konferencia brit elnökének az átmeneti kormánnyal kapcsolatos javaslataikat. A felszabadító mozgalmak elgondolása szerint a legkésőbb 1978. március elsején megalakuló átmeneti kormányban a színesbőrűek és a fehérek aránya 5:1 lenne, vagyis a 25 tagú minisztertanácsban a fehérek öt helyet kapnának. A felszabadító mozgalmak képviselői továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy a miniszterelnök afrikai legyen, továbbá, hogy a hadsereg és a rendőrség vezetése a színes bőrűek kezébe menjen át. A tervezetből kitűnik, hogy a felszabadító mozgalmak közvetett vagy közvetlen módon ellenőriznének minden minisztériumot. Az átmeneti időszakban Nagy-Britannia tartson megbízottat Rhodesiában, aki felelős lenne azért, hogy a Genfben elfogadott megállapodásokat átültessék a gyakorlatba — javasolták a felszabadító mozgalmak vezetői. Pieter Van Der Byl, a Smith-rezsim külügyminisztere a keddi tanácskozást követő sajtóértekezletén kijelentette, hogy kormánya nem tágít az angol—amerikai javaslatoktól, s továbbra is csak azon az alapon hajlandó tárgyalni, hogy a hadsereg és a rendőrség ellenőrzése a fehérek kezében marad. KAMPÁNY UTÁN elég néhány hét és beik“ztárják magas hivatalába James Cartert, az Egyesült Államok új elnökét. Világszerte érthető várakozás előzi meg az elnök első megnyilatkozásait. De vajon jogos-e „első megnyilatkozásokról” beszélni? Hiszen az Egyesült Államok politikai porondja olyan, hogy minden jelölt több hónapos kampány alatt fejti ki nézeteit a bel- és külpolitika legfontosabb kérdéseiről, végül is — legalábbis elméletben — ennek alapján mondanak személyére nemet vagy igent a választók. Csakhogy mindaz, amit a jelöltek a kampány alatt mondanak, buboréknak bizonyul. Ez sommás megállapítás, mégsem újságírói túlzás, hanem a teljes igazság: az amerikai politikai gyakorlat sokszorosan bebizonyosodott modellje. Annyira az, hogy az amerikai szokásjog szerint a választások után a megválasztott elnöktől a sajtó sem kéri számon, amit a kampány alatt ígért. Hiszen azt egyedül és kizárólag megválasztása érdekében ígérte, és ki veszi azt komolyan ?... Amit azonban a már megválasztott elnök mond, azt nagyon is jegyzik az amerikai és a nemzetközi politikai tőzsdén. És James Carter most ennek az általa is kitűnően ismert igazságnak a fényében nyilatkozott az egyik legnagyobb televízióhálózatnak, a CBS-nek. Mintegy nyitányaként annak a korszaknak, amelyben a külpolitikai természetű állásfoglalások már nem a szavazókra sandítva vagy netán kacsintva hangzanak el, hanem valóban diplomáciai, külpolitikai motívumok alapján. Az új elnöknek ezt az első minden értelemben komolyan veendő nyilatkozatát bizonyos konstruktív elemek jellemezték. Nem kevesebbet jelentett ki, mint azt, hogy a második SALT-egyezményt már hónapokkal ezelőtt meg lehetett volna kötni, és az az amerikai fél — a korábbi kormány — hibájából nem jött létre. Azt is elmondta, hogy derűlátó a szovjet— amerikai kapcsolatokat illetően. 9_4: a a kampány kötöttsé* geitől immár megszabadult politikus valóban a feszültség enyhítésére törekszik, minden oka megvan a derűlátásra: a Szovjetunió a jövőben is kész a kapcsolatok fejlesztésére. A Laoszi Forradalmi Néppárt felhívása Vientiane (MTI): A Laoszi Forradalmi Néppárt Központi Bizottsága Vientianeban felhívást tett közzé a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság megalakulásának december 2-i, első évfordulója alkalmából. A Laoszi Forradalmi Néppárt felhívással fordul az ország minden dolgozójához, a népi felszabadító hadsereg harcosaihoz, a nemzeti felszabadító harc veteránjaihoz, a termelő kollektívákhoz, a parasztokhoz, minisztériumi és hivatali dolgozókhoz, a fiatalokhoz, hogy erősítsék a nép egységét, járuljanak hozzá a népi forradalmi hatalom megszilárdulásához. A párt hangsúlyozza, hogy a széles néptömegekben erősíteni kell a haza gazdájának érzését, folytatni kell a párt és a nép dicső forradalmi hagyományait, mindig készen kell állni az ellenség próbálkozásainak meghiúsítására, a haza megvédésére. A felhívás különös hangsúllyal szól annak fontosságáról, hogy erősítsék a testvéri szolidaritást a szocialista országok népeivel, támogassák a proletariátus, minden dolgozó nép harcát a békéért függetlenségért demokráciáért és a társadalmi haladásért. BEFEJEZŐDÖTT AZ EGK KORMÁNYFŐINEK CSÚCSTALÁLKOZÓJA Takarékossága intézkedések az energiagazdálkodásban Hága. (MTI): Hágában kedden délután befejeződött a kilenc közös piaci állam kormányfőinek idei harmadik tanácskozása. Az EGK tanácskozásának ülését ezúttal, szinte teljes egészében a gazdasági kérdéseknek szentelték. Érdemi megállapodást azonban nem értek el, csupán elvi egyetértésre jutottak néhány kérdésben. A kormányfők kénytelenek voltak megállapítani, hogy a gazdasági fellendülés visszatértébe vetett korábbi reményeik korántsem váltak be teljes mértékben. 1976 második felében a gazdasági fejlődés ismét lelassult, a munkanélküliek száma emelkedett, az infláció növekedésének üteme alig csökkent. A jövő évi terveket veszélyezteti a nyersanyagok és mindenekelőtt a nyersolaj árának várható emelkedése — bár ezt a tanácskozáson elfogadott nyilatkozat nem említi meg ebben a formában. A kormányfők végül is a Közös Piac gazdasági szolidaritásának megerősítését javasolták a válság ellenszeréül a következmények csökkentése érdekében. A szolidaritás megnövelésével kapcsolatos állásfoglalás magában foglalja Schmidt bonni kancellár követeléseit a nagyobb gazdasági fegyelemre vonatkozóan. A miniszterelnökök megállapították, hogy a tagállamok gazdasága sokszor egymással ellentétes irányban fejlődik és ennek kiküszöbölését szorgalmazták. Különösen nagy gondot jelent számukra az a tény, hogy néhány tagállam a többieknél is súlyosabb helyzetbe jutott, pénzügyi és gazdasági téren egyaránt. Az energiagazdálkodás terén a kormányfők — elsősorban Giscard d’Estaing javaslatára — takarékossági intézkedéseket helyeztek kilátásba. Ami a nyersanyagtermelő államokkal, a fejlődő országokkal folyó gazdasági tanács közöst, az úgynevezett észak - dél értekezletet illeti, a kilencek hallgatólagosan a december 15-re tervezett miniszteri tanácskozás elhalasztását tartják helyesnek, minthogy az amerikai kormányzat változása idején úgysem lehetne lényeges megállapodásra jutni Washington nélkül. Nem jött létre végső döntés az ülésen az angol mezőgazdaságnak, illetve élelmiszer-behozatalnak nyújtott támogatás mértékéről, amely rendkívül nagy terheket ró a közös kaszszára. Külön nyilatkozatot tett a csúcstalálkozó a Közös Piac és japán gazdasági kapcsolatairól. Ebben elítélik a japán export és import gyakorlatát és különösen veszélyesnek minősítik az EGK kereskedelmi mérlegének ennek következtében létrejött súlyos megromlását A hágai csúcstalálkozó hoszszas vita után általános nyilatkozatot fogadott el a nyugateurópai politikai unió tervéről, az úgynevezett Tindemans-jelentésről. A nemzeti szuverenitás csökkentésének sokat vitatott kérdéséről a nyilatkozat igen óvatosan fogalmaz. A hatáskörök „folyamatos átadásáról” beszél a nemzetek feletti közös piaci testületeknek. Azonban sem erre, sem pedig a politikai unió megteremtésének más részfeladataira semmiféle határidőt sem szab meg. A lehetséges területek közül egyedül a külpolitika fokozatos összehangolását említi. Callaghan angol miniszterelnök a csúcstalálkozót kommentálva sajtónyilatkozatából azt mondotta, hogy az EGK legmagasabb szintű tanácskozása „egyelőre jobb a bajok megállapításában, mint az orvosság megtalálásában”. Az EGK legközelebbi csúcstalálkozóját a jövő év tavaszán Angliában tartják. SORRENDBEN A NYOLCADIKAT Visszahívták Kína ENSZ-nagykövetét Peking (MTI): Kína kedden este hivatalosan bejelentette, hogy az ország állandó ENSZ- nagykövetét, Huang Huat visszahívták állomáshelyéről. HuangHua sorrendben a nyolcadik kínai nagykövet, aki rövid idő leforgása alatt visszatér Pekingbe. A kínai főváros diplomáciai köreiben ez a szokatlan mozgás széleskörű találgatások tárgya, kivált azután, hogy kellőképpen még meg nem erősített hírek szerint magát a külügyminisztert, Csiao Kuan-huát hivatalában támadások érik. A visszahívott nagykövetek nagyobbik része igen fontos posztokon, nyugat-európai fővárosokban, NATO-országokban, illetve Tokióban dolgozott. Pekingben nem tartják kizártnak, hogy egyiikük éppen a külügyminiszteri cím várományosa. Ebben az összefüggésben gyakorta említik Huang Huat is, habár sokan úgy tudják, hogy a 66 éves diplomata egészségi okok miatt végleg visszavonul. Huang Hua a Kínai Népköztársaság egyik legtekintélyesebb diplomatája. Sok éven át a néhai Csou En-laj miniszterelnök közvetlen külpolitikai tanácsadójaként dolgozott, később nagykövet volt Kairóban és Ottawában. A „kulturális forradalom” idején ő volt az egyetlen kínai nagykövet, akit „átnevelésre” nem hívtak vissza. A kínai ENSZ- missziót annak megalakulása óta ő vezette.