Zalai Hírlap, 1977. november (33. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-01 / 257. szám

1971. november 1. Bevált kísérlet Hogyan csökkentenék a selejtet a Nagykanizsai üveggyárban A Nagykanizsai Üveggyár hatáiban általában 20—25 szá­zalék selejt képződött, ami a havi 770—870 ezer darabos termelésnél jelentős mennyi­ség. A selejt részben a válto­zó üvegminőségből, a hűtés közben előforduló törésekből és a fúvók esetenkénti keze­lési hibáiból tevődött össze. A vállalat vezetői abból in­dultak ki, hogy ezek közül az első és a harmadik ok döntően emberektől, techno­lógiától függő, ezért lehet, sőt kell is rajta változtatni. Mennyiség helyen minőség — Korábban a bérezési rendszerünk, az úgynevezett egyenes darabbér elsősorban a mennyiség fokozására ösz­tönözte az üvegfúvókat — mondja Horváth Istvánné, munkaügyi osztályvezető. Hogy végül az elkészült ter­mékek 15—18 százaléka az üvegfürdő felületi kezelésének elhanyagolása miatt eldobásra került, azt csak a gyár érezte, mivel a norma 95 százalékát mindenképpen kifizettük a dolgozónak. Emiatt havonta 20—30 ezer forintot úgy fi­zettünk ki, ami mögött nem volt termelési érték. De ez már a múlté.­­ Július elsején két hónap­ra próbaképpen bevezették a hátában a minőségre ösztönző mozgóbért — kezdi a beszél­getést Pap István üvegfúvó, aki 23 éve dolgozik a szakmá­ban. — Mondanom sem kell, mennyire örültünk, hiszen rögtön látszott, hogy nekünk is további százasokat jelent a borítékban. Azelőtt hajtottunk, kergettük a százalékot — 104, 105, 110 — minél többet. Most jobban figyelünk az alaktar­tásra, a rossz üveget nem egyszer, hanem kétszer—há­romszor is leszedjük. — És ez havi 500—600 fo­rinttal nagyobb jövedelmet hozott — veszi át a szót Hor­váth Lajos, a társa. — Bár szeptemberben már nem élt ez a rendszer, a jó áru ará­nyának növelésével ugyanan­­­nyit keresünk, mint júliusban, vagy augusztusban. Igaz, a normát csak egy, esetenként két százalékkal teljesítettük túl, de többet törődtünk az üveggel. Ha az üveg minősége tovább javul, még a jelenleg miattunk képződő 5—7 szá­zalékos selejtet — azelőtt 15— 20 volt — is megpróbáljuk csökkenteni Javait a szervezés . A hőpalackgyártásnál kö­vetett szisztéma szerint a hő­álló hutában szintén egész se­reg intézkedést tettünk a mi­nőség javításáért — magya­rázza Ferenc Lajos, szervezési osztályvezető. Ismét foglalkoz­tatjuk nyugdíjas üvegfúvóin­kat, akik több évtizedes ta­pasztalataikat átadják az utó­doknak. Növeltük a labora­tóriumunk személyzetét, fel­szereltségét és így megvaló­síthattuk a keverési és olvasz­tási folyamatok napi ellenőr­zését. A szinte órákon belül történő visszajelzés elősegítet­te az üvegminőség állandósí­tását. A kézi adagolást ma már saját tervezésű és kivi­telezésű adagológépek váltot­ták fel. Ezek folyamatosan és pontosan dolgoznak. Az emberek jó hozzáállása és a szervezési intézkedések kedvező eredményt hoztak. Az első negyedévben a huta selejtje 24,9 százalék volt, ami 570 ezer darab különféle rossz terméket jelentett. A harma­dik negyedévben már csak 15,1 százalék selejtről tanús­kodnak a kimutatások, ami 370 ezer darab eldobott ter­méket takar. Javult a munka­morál is a hutákban. Míg ko­rábban a gyakran csapnivaló üvegminőség miatt szinte minden fórumon előfordult ki­­sebb-nagyobb összetűzés, ma nyugodt a légkör. Javult az üveg minősége, s várhatóan ez a folyamat tovább tart, amihez a dolgozók nemcsak csendesen szurkolnak, segítik is.­­ Tovább folytatjuk a fo­lyamatok­ adatszerű ellenőr­zését, a veszteségek okainak feltárását — mondja ismét Ferenc Lajos. — Tudjuk, hogy még akad tennivaló jócskán. Augusztusban javas­latot tettünk a buzaüzem komplex szervezési felméré­sére, amely azóta befejeződött és a konkrét javaslataink megvalósítása van soron. En­nek nyomán korszerűsítjük az üzemi bizonylati rendszert, bővítjük a minőség­ellenőr­zést szolgáló műszerparkot, egységesítjük a gyártásközi el­lenőrzés munkamódszerét. Határidő előtt A selejt nagyarányú csök­kentésének köszönhető, hogy a gyár határidő előtt teljesítette exportvállalásait. — A NOSZF 60. évfordulója tiszteletére az év elején 32 millió forintos szovjet export­­vállalást tettünk, melynek a határideje december 1. volt — mondja Somoskeöy István, a gyár igazgatója. — A má­sodik negyedévben ez további vállalásokkal bővült, így el­számolási áron összesen 66 millió forint értékű szovjet megrendelést kellett kielégí­tenünk. Számítottam a gyár kollektívájának kedvező hoz­záállására, a szocialista bri­gádokban rejlő erőre. Mindez, s különösen a selejt ilyen ará­nyú csökkenése lehetővé tette, hogy október 27-én befejez­hetjük a Szovjetunióba szánt termékek gyártását. Győri András Semmi­térő kozmetika Úgy jó, ha október végére földbe kerül a búza magja. Tudják ezt jól a mezőgazdá­szok, mégis akad üzem, ahol nem ennek megfelelően szer­vezték a munkát, még több­kevesebb terület várja a ve­tőket. Megkéstek, pedig iga­zán nem lehet panaszkodni az idei ősz időjárására, dol­gozhattak a határban zavar­talanul, eső alig áztatta a földet. Most meg az a baj. Ahol a lemaradást számon kérik a vezetőktől, a növény­­termesztőktől, legtöbb helyen készen állnak a válasszal: száraz a föld, nehezen bir­kózik vele az eke és más ta­lajművelő munkagép. Lehet, de ezt ma aligha lehet elfogadni, a rendelke­zésre álló eszközökkel ugyan több munkával, mint kedve­ző körülmények között, de elfogadható magágy készít­hető. Példa van erre szép számmal a megyében, hiszen a szentgyörgyvölgyi, a nagy­­récsei, a rédicsi, a letenyei és még több termelőszövet­kezet kellő időben, október 20-ra, vagy legkésőbb 25-re végzett a vetéssel. Pedig ná­luk sem volt nedvesebb, ezért könnyebben művelhető a ta­laj. Vannak termelőszövetkeze­tek, ahol a vezetők a munka­­szervezési hibáikat hamis adatközléssel, a valóságos helyzet szépítésével próbál­ják eltüntetni. A vetés be­fejezéséről beszélnek, írásba is adják a munka megtör­téntét, a határban viszont napokra való tennivaló várja még az embereket. Mit ér az ilyen kozmetika? Semmit! Csak a mulasztás pillanatnyi eltussolására jó. Az igazsá­got megmutatja az aratáskor mért hozam. Mert a statisz­tikát lehet szépíteni, de a növényt nem lehet becsap­ni... Nem kell a vetőburgonya­ Veszélyben van a zalabéri termelőszövetkezet által ter­melt vetőburgonya. A sok­sok vagonnyi árut egyelőre szalmával takarva meg tud­ják óvni a hidegebb éjszakák­tól, de mi lesz a sorsa, ha esősre fordul az idő, netán korai fagyokkal búcsúzik az ősz, azt nem tudják megmondani a közös gazdaságban. Tavasszal 66 vagon vető­burgonya értékesítésére kö­töttek szerződést a termeltető vállalattal, aki ősszel 75 va­gon átvételét ígérte, mind­máig azonban csak 52 vagon­ra adtak. Azt is úgy, hogy abból 38 vagon a szövetke­zetnél marad saját vetőmag­­felújításra és további szapo­rításra, így a vállalat addig csak 14 vagon termék elszál­lítására­­vállalkozott. Közöl­ték, hogy azt mindenképpen elszállítják a gazdaságtól. Az azonban már kétséges, hogy mikor?! S mi lesz a további 23 va­gon termék sorsa? A vető­­magtermeltető igazgatója sze­rint pillanatnyilag e mennyi­ségre nincs igény, a háztáji ellátásról gondoskodó zalai áfészek nem rendeltek to­vábbi mennyiséget, így a vál­lalat 150 vagonnyi eladatlan készlettel rendelkezik. Nem megnyugtató ez a ve­tőmagot termelő gazdaság számára. A vállalatnak kelle­ne gondoskodni az áru biz­tonságos elhelyezéséről, nem pedig a szövetkezetre ráeről­tetni a kockázatot. Persze az áfészek is többet vállalhat­nának, hogy tavasszal kielé­gíthessék a kistermelők vető­magigényét. — ne — ZALAI HÍRLAP Egy a 105-ből Nagykanizsán, a DKG-ban 1977 első háromnegyed évé­ben 150 újítást adtak be, melyből 105-öt elfogadtak, s 70-et már a termelésben al­kalmaznak. Képünkön: Dobri Sándor az örvénylő menet­vágóhoz alkalmazott új késsel dolgozik. Gondos, szakszerű munka • 10 százalékos termelésnövekedés a Zalaszentgróti AG központi kerületében A Zalaszentgróti Állami Gazdaság pártbizottságának ez évre szóló gazdaságpolitikai feladatterve 9—10 százalékos termelésnövekedést határozott meg a gazdaság zalaszentgróti kerülete számára. És egy lé­nyeges minőségi mutatót, az almáskertek termésének lega­lább 60 százalékos exportké­pességét. A kerület pártalapszerveze-­etének tagjai alaposan körül­néztek a házuk tájékán, ke­resve a módszereket, tartalé­kokat, amelyek révén valóság lehet ezekből a számokból. A metszéstől a növényvé­delemig, a talajmunkáktól a szedésig minden műveletet fe­lülvizsgáltak, majd számos munkaszervezési javaslatot tettek és valósítottak meg. Például a korábbi szakaszos­ságot megszüntetve két-há­rom napra összpontosították a permetezések idejét, így ha­tékonyabb lett a megelőzés a növényvédelemben. Lévén, hogy elég idős a fák többsége­t módosítottak a metszésen, hogy az a permetezés és a ter­més szempontjából is előnyös legyen. Jelentős terméskiesést és minőségromlást sikerült el­­kerülniük azáltal, hogy a gyü­mölcsfejlődés kritikus idősza­kában bevezették az öntözést. A gondos munka meghozta az eredményt. Almából az ex­portminőség aránya több, mint 60 százalékos és a 17 hektá­ros szőlőskert is a várakozá­son felül fizetett: az elő­irányzott 18 vagon helyett 25 vagon termést szüreteltek. Még a beszámoló taggyűlé­sen felvetődött, hogy gondol­janak a jövőre is : az öre­gedő almásokat és a jórészt hagyományos művelésű szőlő­ket folyamatosan új telepíté­sekkel kell felváltani. Tavasz­­szal 30 hektáron ültettek al­mafákat, a legnagyobb esőzé­­sek idején. Erre a kerület összes dolgozóját mozgósítot­ták a párt-, KISZ- és szak­­szervezeti bizalmiak, s a többi üzem is besegített, így négy nap alatt befejezték a telepí­tést S hogy nem elsietett munkát végeztek, azt a példa nélkül álló eredmény is bizo­nyítja: 100 százalékig meg­eredtek az almacsemeték. A gazdaságpolitikai feladat­tervben megjelölt másik fon­tos tennivaló volt a dabronyi és sárközi területek parlag­földjeinek hasznosítása, első­sorban takarmánygabona, ku­korica és mustár termelése révén. Az 1-es pártcsoport, azaz a Hamburger szocialista brigád traktorosainak, kom­­bájnosainak lelkiismeretes munkáját dicséri, hogy a vi­szonylag rossz talajadottságok ellenére takarmánybúzából például 35 mázsát arattak le hektáronként, s közepesnél jobb hozamot mutat a kuko­rica is. Az állami gazdaság zala­szentgróti kerületének veze­tője a szeptemberi pártággyű­lésen számolt be a feladat­terv végrehajtásának állásá­ról. A pártvezetőség joggal tette a sikeres jelzőt a három­­negyedévi értékelés mellé, ami egyben azt is jelenti: meglesz a tervezett 10 százalék. L. J. Segítik, gyorsítják a mezőgazdasági beruházásokat az újonnan elfogadott típustervek A mezőgazdaságban növek­szik az igény az előregyártott, a helyszínen összeszerelhető épü­letszerkezetek, elemek iránt. Mind több vállalat foglalkozik az új rendszerű építkezések anyagainak előállításával; ez­zel meggyorsulnak a beruhá­zások, és lehetővé válik egye­bek között a legköltségesebb állattenyésztési ágazatban, a szarvasmarha-tartásban a be­ruházási költségek mérséklése. A MÉM közzétette az el­fogadott típustervek jegyzé­két, ezek alapján a gazdaságok felkészülhetnek új telepek épí­tésére, illetve a már meglevők bővítésére. Nagyüzemileg elő­regyártott szerkezetet készít egyebek között a Mezőpanel, valamint a BVM; ezek a meg­oldások a vasbeton olcsó al­kalmazását teszik lehetővé a mezőgazdasági építészetben. Egyre jobban terjednek a ra­gasztott faszerkezetek, ame­lyek megfelelő impregnálással készülnek, s így viszonylag időállóak. Népszerűek újabban az Agrokomplex, valamint az erdő- és fafeldolgozó gazda­ságok előregyártott, fából ké­szített könnyű és gyorsan sze­relhető típusai. Miután a mezőgazdasági üzemek eltérő adottságai meg­kívánják, a jóváhagyott típus­tervek nagyobbik része tekin­­tettel van a telepeken tartott állatok számának különféle variációjára. A 150 állatot be­fogadó istállók általában a 300 tehenes üzemekben honosod­nak meg, két istállót építenek egymás mellé. A 200 helyes istállókból minimálisan kettő épül fel egy telepen, de lehe­tőség van akár öt ilyen egység egymás melletti felépítésére, s ily módon az üzemek kiala­kíthatják az engedélyezett legnagyobb számú, 2000-es te­henészetet. Nem hiányoznak a hagyo­mányos építőanyagokat és az átlagos kivitelező felkészült­séget megkívánó tervmegoldá­sok sem. Tartalmaz a terv­dokumentáció egészen egysze­rű kivitelezésű istálló-model­leket is, hízó- és növendék­marhák befogadására. A terveket a gyakorlatban kipróbálták, a gazdaságok elé­gedettek a műszaki megoldá­sokkal. Jórészt ezzel magya­rázzák, hogy csökkent a jóvá­hagyásra benyújtott egyedi tervek száma 1977 első fél­évében, mintegy negyedével kevesebb ilyen speciális tervet küldtek be a minisztériumba a gazdaságok, összesen 73-at. Viszont ezeknek a terveknek a színvonala is javult az el­múlt időszakban; az egyedi tervek közül mindössze 13-at kellett csak elutasítani. (Jó­részt azért, mert drága meg­oldásokat alkalmaztak és a gé­pészeti technológiákat nem tartotta megfelelőnek a bíráló bizottság.) Az elmúlt év első felében összesen 104 típustervet, idén, az év első hat hónapjában már 273-at „hívtak le” a gaz­daságok, ami a bizalmat jelzi a jóváhagyott építészeti meg­oldások iránt. (MTI) Fejlesztik a vidéki távbeszélő-hálózatot A posta ötödik ötéves tervé­nek egyik fő célja, a kedve­zőtlenebb feltételekkel működő vidéki távbeszélőhálózat gyor­sabb ütemű fejlesztése. A tervidőszakban a helyi te­lefonközpont-hálózatra — az előző öt év 3,9 milliárdjával szemben — 5,3 milliárd forin­tot fordítanak. Ebből a buda­pesti bővítésre 1,6 milliárd, vidékre ennek több mint két­szerese, 3,7 milliárd forint jut. 1980-ig mintegy 207 000 állo­mással bővül az országos köz­pont-kapacitás, melynek kö­rülbelül a fele a vidéké, és ez jó kétszerese az előző tervidő­szakénak. A nagyobb ütemű fejlesztés a tervidőszak végére azt teszi lehetővé, hogy a 100 lakosra jutó beszélőhelyek száma or­szágos átlagban 11,5-re , Bu­dapesten 28,5-ről 32-re, vidé­ken 5,4-ről 6,3-ra emelkedjék. . A KGST-tagországok között az energetikai együttműködés — az energiahordozók előte­remtésében, szállításában, az energiatermeléshez szükséges gépek gyártásában — évtize­­dek óta az előtérben áll. Ezért szinte természetes is, hogy az első, közvetlen vállalati koo­perációs kapcsolat is két vil­­lamosgépgyár, a budapesti Ganz Villamossági Művek és a leningrádi Elektroszila kö­zött alakult ki, már 1953-ban. A hagyományok folytatása A két nagymúltú és külön­­külön nemzetközileg is jelen­tős sikereket felmutató gyár csaknem negyedszázados együttműködése különösen a műszaki fejlesztésben hozott figyelemre méltó eredménye­ket. A kapcsolat első szaka­­szában ugyan főleg a magyar gyár számára volt még csak hasznos az együttműködés. A század első harmadában a nemzetközi energetikai gép­gyártás élvonalához tartozó Ganz gyárat ugyanis a 30-as évek gazdasági válságai, majd a háború pusztításai számot­tevően visszafogták a fejlő­désben. Ezért az Elektroszila a kapcsolatok első éveiben, el­sősorban a magyar gyár fel­zárkózását segítette. A magyar vállalat szakem­berei például részletesen ta­nulmányozhatták az Elektro­szila akkori hidrogenerátorait (amelyek az e­kkor épülő kuj­­bisevi erőműhöz készültek). Megkapta például a Ganz az Európában akkoriban igen korszerűnek számító lassú­ for­­dulatú, nagyméretű vízturbi­nás generátorok dokumentá­cióját. Ezek gyártását azután a Ganz gyár igen rövid idő alatt „megtanulta”. A Tiszalö­­ki Erőműbe például már a magyar gyár termékeit építet­ték be, sőt, még abban az év­ben elindult az első export­szállítmány is, Lengyelország­nak. E korszerű gyártmányok gyors és eredményes megho­nosítása (több kisebb-nagyobb más gyártmánnyal együtt) jól mutatja, hogy egy gyár hagyo­mányai mily rendkívül sokat számíthatnak akkor is, ha a külföldi műszaki eredmények gyors alkalmazása a feladat. Kihagyhatatlan lépcsőfok Az 50-es évek második felé­­ben hasonló gyorsasággal állt rá a magyar gyár az Elektro­szila segítségével a hidrogén­­hűtésű turbógenerátorok gyár­tására. Ezek már a mai, leg­korszerűbb turbógenerátorok­­ közvetlen elődjei voltak. Lét­rehozásuk egyébként kihagy­hatatlan lépcsőfok a fejlesz­tésben. A leningrádiak segítsége olyan időnyereséget jelentett, amelynek révén csaknem tel­jesen „utolérte magát” a Ganz. Az új igények tömeges kielégítésére már saját szer­keszt­ésű konstrukciókkal­ ké­szülhettek fel. Az új igény, Eu­­rópa-szerte, a 60-as évtizedben a turbogenerátorok jelentős teljesítmény-növekedését hoz­ta. A leningrádiak 50 MW-os turbógenerátorának tapaszta­lataira támaszkodva, rövid idő alatt készen állt a Ganz kor­szerű 60, majd a 100, 150 és 220 MW-os modellje is.­­ Közös találmányok Ezek a nagyobb teljesítmé­nyű gépek természetesen jobb hatásfokú hűtést kívántak. Ez adta az ösztönzést a magyar fejlesztőknek, hogy hidrogén és vízhűtéses kombinációt ala­kítsanak ki a legújabb gyárt­mányokkal. E munka során több magyar szabadalom, sőt néhány közös, magyar—szov­jet találmány is született. Ebben az időszakban már, tehát a 60-as évek elejétől, ter­mészetesen a magyar gyár is egyre több eredményt tudott megosztani a szovjet szakem­berekkel és most, a 70-es évek második felében már kialaku­lóban van a széles körű közös fejlesztés gyakorlata. Jelenleg már több százra rúg azon gyártmányok, főegységek, alkatrészek, technológiai meg­oldások, módszerek száma, amely a két gyár közötti együttműködés révén honoso­dott meg vagy Budapesten vagy Leningrádban. Igen nagy szó ez. A KGST-országokon kívül nem is igen akad példa rá. Az energetikai gépek ugyanis „bizalmi cikkek”­ a nemzetközi piacokon.­­ A ma­gyar és a szovjet gyár közötti kapcsolatban, immár lassan 25 éve, többről van szó, mint egy­szerű adásvételi ügyletről, s az ehhez szükséges bizalomról: itt a fejlesztési eredmények, kikísérletezett technológiai megoldások cserélnek gazdát, amelyek beépülnek a konst­rukciókba, a termelés rendsze­rébe. Ebben az időszakban a szo­cialista gazdasági közösség or­szágainak egyik fontos prog­ramja, hogy a KGST-tagorszá­­gokban együttes erővel bizto­sítsák a gazdasági növekedés­hez szükséges energiát a kö­vetkező évtizedekben. A prog­ram jelentős résztvevője a két villamosgépgyár — a saját és a közös erőfeszítéseikkel együtt. Gerencsér Ferenc AZ INTEGRÁCIÓ HÉTKÖZNAPJAI Villamosgépgyártás, a bizalom alapján

Next