Zalai Hírlap, 1978. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-01 / 51. szám
f | Wwrtw (MTI). A Szovjet— Magyar Baráti Társaság meg Ilta tollásának 20. évfordulójáról emlékeztek meg az SZMBT vezetőségének ünnepi ülésén kedden Moszkvában, a Barat-I sag Házában. Az ünnepi ülés elnökségében foglalt helyet Pjotr Fedoszejev akadémikus, az SZKP KB tagja, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának alelnöke, a Szovjet— Magyar Baráti Társaság elnökse, Zinajda Kruglova, a Szövet* Baráti Társaságok Szövetségének elnöke, Marjai János, a Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövete, Non Mária, az MSZBT főtitkára, az SZMBT vezetőségének többi tagja és a moszkvai magyar nagykövetség vezető diplomatái. Pjotr Fedosovejev akadémikus ünnepi beszédében meleg szavakkal méltatta a Szovjet- Magyar Baráti Társaság két évtizedes tevékenységének egymás jobb megismerésére, a két testvérnép őszinte rokonszenvének elmélyítésére gyakorolt jelentőségét. A Szovjetunióban az SZMBT-nek 62 köztársasági, területi, városi, területi tagozata működik 1500 kollektív taggal. A Szovjet Baráti Társaságok Szövetségének üdvözletét Zinaida Kruglova elnök tolmácsolta és az SZBTSZ emlékérmét nyújtotta át Pjotr Fedoszejevnek, valamint Vaszilij Sztriganovnak, az SZMBT elnöke első helyettesének, az OSZSZSZK kulturális minisztere helyettesének, Ivan Parfjonyenkonak, a Szocialista Munka Hősének, a minszki motorgyár dolgozójának, Viktor Jerofejevnek, a Kupavnai Finom posztógyár igazgatójának és Ivan Kuc vezérőrnagynak. Ugyanezzel tüntették ki Iván Zameroev hadseregtábornokot is. MMT Mária, az MSZBT főtitkára a Magyar—Szovjet Baráti Társaság Elnökségének forró üdvözletét és szívből jövő jókívánságait tolmácsolta az ünnepi ülés részvevőinek, az SZMBT valamennyi kollektív és egyéni tagjának. Nagy Mária beszédében aláhúzta a két ország vezetői, mindenekelőtt Kádár János és Leonyid Brezsnyev rendszeres találkozóinak a népeinket összekötő testvéri barátság szálainak megszilárdítására gyakorolt jelentőségét. Beszéde végén az MSZBT főtitkára Olcsai Kiss Zoltán, Kossuth-díjas szobrászművész kisplasztikáját adta át emlékül Pjotr Fedoszejevnek. Az ünnepi ülésen felszólalt a Nyikolaj Ribakov író, a Mari SZSZSZK-ban működő SZMBT -tagozat elnöke és Ivan Parfjonyenko, a Kupavnai Finomposztógyár igazgatója, felolvasták Apró Antalnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, az MSZBT elnökének és Marjai Józsefnek, az MSZMP KB tagjának, a Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövetének az ünnepi ülés részvevőihez intézett levelét. Az ünnepség tartalmas kulturális programmal zárult. Ünnepi ülést tartott Moszkvában az SZMBT vezetősége a Csoportos viták a kínai parlament ülésén Peking (MTI): Pekingben .folytatja munkáját az ötödik ki kínai országos népi gyűlés(parlament) vasárnap megnyílt ,■első ülésszaka. A kínai sajtó keddi jelentése szerint a képviselők a hétfői napon csoportokra oszolva vitatták meg Han Kuo-feng minisztereinek kormánybeszámolóját, valamint a tizévés güirkiségbajl-esetési terv kivonatának tervezetét. A pekingi televízió szokatlanul bő terjedelemben számolt be a vasárnapi megnyitó ülésről, illetve Hua Kuo-feng pártelnök és miniszterelnök azon elhangzott beszédéről, de a hétfői napról már semmit ne közölt. lapjelentések aneirinta csoportos vitákon A képviselők arra a közös álláspontra jutottak, hogy Hua Kuo-fleng pártelnök és miniszterelnök az egész nyolcszáz milliós Irinai nép véleményét juttatta kifejezésre, amikor a parlamentben elhangzott beszédében kiadta a harci felhívást: „Változtassuk Kínát korszerű és hatalmaszocialista állammá”. Ezzel összefüggésben a képviselők állást foglaltak a „négy modernizálás” — a mezőgazdaság, az ipar, a nemzetvédelem, valamint a tudomány és a technika korszerűsítése mellett. Birrara GairiM-számú aJ-DeIM (MTI). A legutóbb közzétett — még mindig nem végleges — választási eredmények szerint az Indiai Nemzeti Kongresszus Párt Indira Gandhi volt miniszterelnök vezette szárnya Karnataka és Andrha Pradesh szövetségi államokban aratott győzelme után Maharashtraban is előretört: a 286 helyi parlamenti mandátumból eddig 62-őt szerzett meg, héttel kevesebbet, mint a Gandhi-ellenes Indiai Nemzeti Kongresszus. A dzsanata párt 98 képviselőt küldhet a helyi parlamentbe, ebbe az államba. A Gandhi vezette Indiai Nemzeti Kongresszus Párt főtitkára, Butta Szingh kijelentette, igyekeznek rábírni a nemzeti kongresszus párt hivatalos szárnyának tagjait, hogy csatlakozzanak a Gandhi asszony vezette párthoz. Kormányellenes tiltakozások Nicaraguában korábban történt dhiembei beavatkozásukhoz hasonlóan repülőgépekről és helikopterekről könnygázgránátokat dobtak le, páncélautókat vetettek be és géppuskatüzet nyitottak a tömegre. A La Prensa című ellenzéki lap szerint Malaya városában nyét kormányellenes felkelés bontakozik ki. A feszült helyzet bizonyítéka az is, hogy a Nemzeti Gárda figyelmeztette az újságírókat, nem tudja szavatolni személyes biztonságukat, ha a harcok körzetébe látogatnak. A város helyzetét railvosbítja, hogy — mint a nicaraguai Vöröskereszt elnöke, Ismael Reyes elmondta : megszakadt a telefon-összeköttetés és nem biztosítható a lakosság vízellátása sem. A január elején fejlesztett kormányellenes tiltakozómozgalom újabb hullámát Somoza elnök vasárnapi beszéde korbácsolta fel. A diktátor leszögezte, hogy nem hajlandó eleget tenni a demokratikus erők követelésének és csak hivatali idejének lejárta, 1981 után hajlandó visszavonulni. A zendülés hulláma hétfőn átterjedt az ország fővárosára, Managuára is. A feszültség növekedéséhez hozzájárult, hogy a városban rövid áramszünet volt és ennek ideje alatt szórványos lövöldözések kezdődtek. A kormánycsapatok megostromolták a nicaraguai főváros önkormányzatot élvező egyetemét, ahol a diákok So- Imoza-ellenes rigmusokat énekeltek. * J Managua (MTT): Szemtanúk szerint 25 halálos áldozata volt a nicaraguai Malaya városában hétfőn lezajlott összecsapásoknak, amikor a Nemzeti Gárda egységei megtámadták a Somoza lemondását követelő tüntetőket. A kormánycsapatok az egy nappal TELEX | tELEX rf TE£/EX| TELEX | BUDAPEST . Gáspár Sándor, a SZOT főtit-tkára kedden fogadta a Budapes- ten tartózkodó Enrique Pastori- not, a Szakszervezeti Világszövetség elnökét. Megbeszélést folytato ttak a nemzetközi szakszervezeti , mozgalom időszerű kérdéseiről, valamint az áprilisban Prágában sorra kerülő IX. Szakszervezeti Világkongresszus előkészületeiről. BELGRÁD Joszip Bnoz Tito, Jugoszláv köz- társasági elnök az angol kormány meghívására márciusban kétnapos baráti látogatást tesz Nagy-Britan- niában. Ez alkalommal találkozik , II. Erzsébet angol királynővel és tárgyalásokat folytat James Callaghan brit miniszterelnökkel. WASHINGTON Vasile Pungan, Ceausescu elnök tanácsadója, a román hírügynök j ■ég keddi jelentése szerint február 14. és 25. között látogatást tett Washingtonban, ahol találkozott Cyrus Vance amerikai külügymi- niszterrel, Zbigniew Brzezinskivel, az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadójával, valamint az üzleti és tudományos élet képviselőivel. A megbeszélések során a román—amerikai kapcsolatokról, valamint a kölcsönös érdeklődésre számot tartó nemzetközi kérdésekről vllcs szó. ADDISZ ABEBA A - Abeba-i rádió bejelentette, hogy a fegyveres erők együorszmiácisták a múlt héten nyolcvan ellenforradalmárt semmsítettek meg. Valamennyien az elhunyt Rahé Szelasszié császár híveiből alakult „Etiópiai Demokratikus Unió” nevű ellenforradalmi szervezethez tartoztak. BONN Kedden napilapok nélkül maradt mz NSZK számos nagyvárosa. Az egyik legnagyobb nyugatnémet szakszervezet, a nyomdaipari, figyelmneztető sztrájkot tartott: az új nyomdatechnika miatt veszélybe kerülő munkahelyek megvédéséről van szó. Egyes körzetekben a nyomdaipari munkások 99 százaléka hajlandó hosszabb ideig is sztrájkolni elbocsátással fenyegetett társai és saját bérkövetelései támogatására. PÁRIZS Giscard d’Estaing hétfői tv-beszédében ismét felszólította a választókat, hogy fordítsanak hátat a baloldalnak. A francia elnök emlékeztetett január végi beszédére, amelyben a „helyes szavazásra”, a baloldal elutasítására buzdította a franciákat. KAIRO A kedden Jeruzsálemből Kairóba érkezett Alfred Atherton amerikai külügyi államtitkár másfélórás eszmecserét tartott Mohamed Ibrahim Kamei egyiptomi külügyminiszterrel. Az eszmecsere után újságíróknak azt mondotta, hogy az „elvi nyiltkozat” kidolgozását célzó egyiptomi—izraeli tárgyalások legsúlyosabb problémája továbbra is a Palesztinai kérdés, s hogy e kérdésnek „kivételes figyelmet szemelnek’_ KA«*« HÍRLAP Plenáris ülés Berlinben Berlin (MTI): A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség X. közgyűlésén kedden, Berlinben, a regionális és tematikai bizottságok üléseinek befejeztével ismét plenáris ülésen folytatták munkájukat a küldöttek. A mandátumvizsgáló bizottság kedden beterjesztett jelentése szerint 106 országból több mint 700 küldött érkezett a közgyűlésre Berlinbe. Kedden a plenáris ülésen vettek részt a küldöttek. Provifeativ szovjetellenes kampány a nyugati országokban Moszkva (MTI): Nemcsak rágalmazó, hanem nyilvánvalóan provokatív jellegű is az a néhány nyugati országban, mindenekelőtt az Egyesült Államokban kibontakozott szovjetellenes kampány, amelyet politikusok, újságírók és magas rangú katonai vezetők folytatnak a „szovjet”, „kommunista” veszély növekedésének ürügyén — állapítja meg Vitalij Koronov, a Pravda politikai szemleírója a lap keddi számában megjelent írásában. A légkör megmérgezői azzal ijesztgetik a nyugati polgárt, hogy a Szovjetunió fölényre törekszik az Egyesült Államokkal szemben a földön, a tengeren és a világűrben, a szovjet tankhadosztályok készen állnak Nyugat-Európa lerohanására, a Szovjetunió elvágva a tengeri utakat, „olajéhségre” kárhoztatja Amerikát — emlékeztet rá Koronov, majd így folytatja: Szükségtelen hangsúlyozni, mennyire nincs alapjuk a Szovjetunió katonai fölényre törekvéséről szóló feltételezéseknek. Az SZKP és a szovjet állam fő célja mindig is a fegyverzetek és a katonai konfrontáció csökkentése volt és az is marad. A szovjet katonapolitika lényege: az ország és szövetségesei hatékony védelmének biztosítása. A hadsereg, a fegyverkezés sohasem volt öncél a világ első szocialista államában. A Szovjetunió sohasem volt és a jövőben sem lesz kezdeményezője a fegyverkezési hajszának. A nyugaton folyó szovjetellenes kampány célja az, hogy csökkentse a szocializmus győzelmének világtörténelmi jelentőségét, elterelje a tőkés országok dolgozóinak figyelmét társadalmuk állandóan éleződő válságjelenségeiről. A mostani szovjetellenes kampány ihletői elégedetlenek amiatt, hogy a nemzetközi helyzet nem a kedvük szerinti irányba fejlődik és hogy a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének lemini elve egyre nyilvánvalóbban a nemzetközi kapcsolatok normájává válik. filgamzsi munkásbizottságok az egységért Madrid farmi Közzétették a legnagyobb apenyol aratószervezeti központ, a Mukásbizottságok Szövetségi Tanácsának szombat—vasárnap tartott ülésén elfogadott határozatokat. Ezek szerint június 21—25 között Madridban tartják meg amunkásbizottságok kongresszusát A Szövetségi Tanács temette az üzemi szakszervezeti választások eddigi eredményeit és rendkívüli jelentőségűnek ítélte a munkásbizottságok jelöltjeinek sikerét amelynek révén a szervezet az ország legfontosabb szakszervezeti központjává vált. A dolgozók szavazatai azt bizonyítják — hangzik a határozat —, hogy helyes volt a munkásbizottságoknak az egységet sürgető irányvonala. A Szövetségi Tanács foglalkozott a kollektív szerződések problémáival és a munkanélküliség elleni harccal is. Felszólította a kormányt, hogy rövid időn belül pozitívan válaszoljon a dolgozóknak a munkanélküliséggel, a Munkatörvénykönyvel, a társadalombiztosítás ellenőrzésével stb. kapcsolatos követeléseire, mert ellenkező esetben a szakszervezeti központok, mindenekelőtt a munkásbizottságok és az UGT, kénytelenek lesznek általános jellegű akciót szervezni. A Szövetségi Tanács felhatalmazta a titkárságot, hogy erről konkrét megbeszéléseket folytasson az UGT-vel és a többi szakszervezeti erővel. TASZSZ-kommentár Genscher tarthatatlan állításai Moorkr* (MTI): Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszternek a Bild- Zeitungban megjelent interjúját kommentálja a TASZSZ szovjet hírügynökség. Az interjúban Genscher — az enyhülés szellemével teljesen ellentétben — azt állította, hogy a szocialista országok a szükséges mértéket meghaladó ütemben fegyverkeznek. Genscher szerint „a kelet sem fenyegetésekkel, sem csábító ajánlatokkal” nem fogja befolyásolni a NATO-t annak eldöntésében, hogy felvegye-e fegyvertárába a neutronbombát. Genscher állításai tarthatatlanok — állapítja meg a TASZSZ kommentárja. Mint ismeretes, a Szovjetunió — hűen békepolitikájához — mindig is fellépett a fegyverkezési verseny megfékezéséért, a leszerelésért. Állítólagos szovjet veszélyről szóló kijelentések célja pedig nem egyéb, mint az, hogy bizonyos nyugati körök ezzel igazolják saját fegyverkezési politikájukat. Genscher nem elégedett meg a nyugatot fenyegető „szovjet veszély” emlegetésével, hanem ilyen veszélyt vél felfedezni Afrikában is. Ezzel szemben a Szovjetunió Afrikában is a haladás, a demokrácia, a nemzeti függetlenség híveit támogatja, nincsenek önző céljai, nem törekszik koncessziók, katonai támaszpontok megszerzésére, politikai uralomra. Felvetődik azonban a kérdés, hogy mi késztette Genschert a Szovjetunió „titkos” afrikai céljairól , szóló koholmányok hangoztatására. Genscher nyilvánvalóan a nyugatnémet konszernek afrikai tevékenységéről kívánta elterelni a közvélemény figyelmét E cégek fokozódó aktivitása jelzi az Orbital Transport ,■ Raketen AG. zairei jelenléte. 1978. márctaa 1 Felhők Ausztria fölött A nyugati lapok az utóbbi években osztrák gazdasági csodáról írtak. Az 1974-ben kibontakozó világméretű válság legsötétebb napjaiban a gazdasági fejlődés viszonylag gyors ütemével a kis Ausztria egyszerre csak az élre került az európai tőkésországok között. Az infláció ugyan a korábbi évekhez képest fokozódott, de a tíz százalékos határt nem lépte túl, sőt 1975 óta sikerült mérsékelni is. Foglalkoztatottság — mindenekelőtt A legnagyobb nemzetközi elismerést a munkanélküliek alacsony száma váltotta ki, s az osztrákok is erre a legbüszkébbek. Mikor a tőkés világban a legnagyobb volt a munkanélküliség, Ausztriában a szokásos szinten, 2 százalék alatt maradt. Ennek egyébként történelmi okai is vannak. Az osztrák munkásosztály emlékezetében kitörölhetetlen nyomot hagytak a harmincas évek, amikor 5—600 ezer munkanélküli nyomorgott családjával együtt teljes létbizonytalanságban. Napjainkban Ausztriában a nagy befolyással bíró szakszervezeti központ — és tegyük hozzá, a szociáldemokrata kormány is — azt vallja, hogy a teljes foglalkoztatottságot minden körülmények között fenn kell tartani. „Néhány száz milliós schilling államadósság sokkal kevésbé aggaszt, mint néhány száz munkanélküli” — jelentette ki Kreisky kancellár. Kormánya meg is tiltotta, hogy bárkit az utcára tegyenek az államosított üzemekből, amelyek az ipari munkások egyötödét foglalkoztatják. Mindehhez persze az is hozzátartozik, hogy a munkahely biztonságát a tőkések a szakszervezeti vezetők segítségével a munkások jogos bérköveteléseinek leszerelésére használják fel. S az is némileg rontja az összképet, hogy a vendégmunkások nem élvezik a teljes foglalkoztatottság áldásait. 1973 óta közel százezer vendégmunkás hagyta el az Osztrák Köztársaságot. Késleltetett válság A mindössze hét és félmillió lakosú, erősen külkereskedelemérzékeny ország hosszú távon nem tudta magát függetleníteni a tőkés környezettől és a világgazdaság hatásaitól. 1977 derekától már a legoptimistább gazdasági szakemberek is belátták: a konjunktúra rohamosan romlik, és az egyre aggasztóbb méretű külföldi eladósodást csak szigorú takarékossági intézkedésekkel lehet megállítani. Négyéves eltolódással ugyan, de a válság Ausztriába is „beköszöntött” és előreláthatólag a háború utáni időszak legsúlyosabb csapását méri az osztrák gazdaságra — no meg a dolgozók pénztárcájára. A szakszervezetek előrejelzése szerint a gazdasági fejlődés 1978-ban minimális lesz, s az eddigi bértárgyalások eredményei azt mutatják, hogy a dolgozók reálbére a tavalyihoz képest nem növekszik. A „bádoglavina” Az osztrák gazdasági helyzet rontását elsősorban a világpiacon, ezen belül is főleg az Európai Gazdasági Közösségben tapasztalt konjuktúraalakulás magyarázza. A Közös Piac országai saját árucikkeik elhelyezését kívánják biztosítani, belső piacukról pedig kiszorítják a külföldi — köztük osztrák — termékeket. Ehhez még az is hozzájárul, hogy az osztrák ipar versenyképessége az utóbbi években valamelyest csökkent. Így az export nem tudott és ma sem tud olyan gyors ütemben bővülni, mint az import. Különösen kedvezőtlenül alakultak a kereskedelmi kapcsolatok a legnagyobb partnerrel, az NSZK-val. Az osztrák külkereskedelmi deficit döntő része éppen abból ered, hogy Ausztria lényegesen több árut hoz be nagy északi szomszédjától, mint amennyit oda exportál. Ezen belül is az egyik legvaskosabb tétel az autóimport. A „bádoglavina”, ahogy a nyugatnémet kocsik egyre növekvő áradatát nevezik, mind jobban megterheli az osztrák fizetési mérleget. A kormány ezért szorgalmazza erőteljesen a hazai autógyártás fejlesztését, és addig is, míg ez a — meglehetősen vitatott — terv megvalósul, jelentős adóval sújtja a gépkocsik behozatalát. Téli turisták A gondok másik forrása a „legnagyobb osztrák iparág”, az idegenforgalom. A kis Ausztria turisztikai nagyhatalom. Ebben az országban több mint ötször annyi az idegenforgalmi férőhelyek száma, mint Magyarországon, s az egy lakosra jutó, turizmusból eredő bevételek itt a legmagasabbak egész Európában. Az mégis... A „láthatatlan export”, ahogy a turizmust nevezik, nem nő kellő ütemben. A túlzott kül- és belföldi költekezésről az osztrákoknak azonban az idén le kell mondaniuk. Amolyan nadrágszíjösszehúzó esztendő következik. A kibontakozás — vagy ahogy mondani szokták — az „alagút vége” még nem látszik. Anton Benya, az osztrák szakszervezetek nagyhatalmú vezetője, csakúgy mint a többi vezető politikus, elsősorban a viágkonjuktúra megélénkülésétől reméli a megváltást. „Eddig még minden válság után eljött a fellendülés” — vigasztalja újévi üzenetében a türelmetlenkedőket. Csak azt felejtette el hozzáfűzni, hogy ezúttal mikorra várható hőn óhajtott gazdasági fordulat. Nemes Gábor Kiprianu követi elődjét Nicosia (MTI). Szpirosz Kiprianu ciprusi elnök beiktatása alkalmából kedden a képviselőházban mondott beszédében ígéretet tett arra, hogy külpolitikájában hűséges követője lesz elődjének, a néhai Makariosz elnöknek, s hitet tett Ciprus el nem kötelezettsége mellett. A ciprusi problémáról szólva, támogatásáról bztosította azt a szovjet javaslatot, hogy tartsanak nemzetközi konferenciát a kérdés rendezésére. A továbbiakban sürgette az Egyesült Államokat és a nyugat-európai NATO szövetségeseket: gyakoroljanak nyomást Törökországra annak érdekében, hogy gyökeresen felülvizsgálja a ciprusi kérdésben vallott álláspontját.