Zalai Hírlap, 1978. május (34. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-03 / 102. szám
2 Normalizálódik a helyzet Afganisztár Aisan tl-Delhi (MTI): A konszolidáció első jeleiről érkeztek hírek Afganisztán fővárosából vasárnap reggel. Szombaton az afgán fővárosban az államcsíny végrehajtása óta első alkalommal kinyitottak az üzletek. A Forradalmi Katonai Tanács ellenőrzése alatt tartja az országot. A 37 esztendős Abdul Kader tábornok, akit változatlanul a Forradalmi Tanács vezetőjeként emlegetnek a szomszédos fővárosban, résztvett a Mohammed Zahir sah elleni 1973. évi államcsínyben, s azt követően a légierők főparancsnoka lett. Később — a Times Of India feltételezése szerint — kegyvesztetté vált Mohammed Daud-nál, aki az új rendszer élére került, s éveken át periférikus tisztségeket töltött be a hadseregnél A Reuter hírügynökség újdelhi diplomáciai forrásokra hivatkozó jelentése úgy tudja, hogy Daud elnök pénteken reggel vesztette életét, miután nem volt hajlandó megadni magát a felkelőknek. Újabb hírek szerint testvérén kívül azon a napon meghalt három fia is, s az államcsíny során életüket vesztett magas rangú személyiségek számát most harmincra becsülik. Kabul (MTI): Afganisztánban a fegyveres erők csütörtökön hatalomra került forradalmi tanácsa vasárnap Nur Mohammed Tarakit nevezte ki államfővé és miniszterelnökké — jelentette be a kabuli rádió. A testület vasárnap kibocsátott első számú rendelete arról is tájékoztat, hogy az ország ezt az új hivatalos nevet kapta: Afganisztáni Demokratikus Köztársaság. A közlemény szerint a jövendő afgán kormány tagjai a forradalmi tanácsnak tartoznak felelősséggel, a tanács nevezi majd ki a kormány tagjait. A rádió bejelentette azt is, hogy a tanács döntése értelmében marad a rögtönítélő bíráskodás. Ennek értelmében változatlanul gyülekezési tilalom is érvényben van. A rádió szerint a katonai tanács ugyanakkor megállapította, hogy az országban helyreállt a teljes nyugalom. ★ A Bakhtar afgán hivatalos hírügynökség jelentése szerint Afganisztánban a fegyveres erők az ország teljes térségét ellenőrzésük alatt tartják. Az országban három nappal a hatalomátvétel után a helyzet fokozatosan normalizálódik. A fővárosban, Kabulban, valamint más városokban, a közintézményekben, az üzemekben és az iskolákban újra megkezdődött a munka, illetve oktatás. Az utcai közlekedés akadálytalanul zajlik, s az éjszakai kijárási tilalom időtartamát valamivel ismét csökkentették. Az afgán hírügynökség jelentése szerint „a néptömegek melegen üdvözlik a nemzeti fegyveres erők győztes forradalmát". Havanna (Prensa Latina): A kubai kormány vasárnap este a következő sajtóközleményt hozta nyilvánosságra: ,,A kubai kormány üdvözli az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság Forradalmi Tanácsának kormányát." élén Nur Mohammed Taraki állam- és kormányfővel, annak a nyilatkozatának alkalmából, amelyben Afganisztán kifejezésre juttatta azt a szándékát, hogy továbbra is az el nem kötelezett országok mozgalmának szerves része maradjon, és közölte hajlandó házigazdaként fogadni a koordinációs iroda május 6-án Kabulban tartandó értekezletét. A kubai kormány egyúttal barátságáról biztosítja az afgán népet és a forradalmi kormányt. Új-Delhi (MTI): Az indiai kormány hétfőn elismerte az Afganisztáni Demokratikus Köztársaságot — jelentette be az új-delhi külügyminisztérium szóvivője. Szadat az arab—izraeli békekebetölésseiről Kairó (MTI)" Anvar Szadat egyiptomi elnök kedden" Kairó egyik külvárosában mintegy húszezer ember előtt elmondott beszédében dicsérte Carter elnöknek „a közel-keleti békerendezés érdekében tett erőfeszítéseit”. „Egyenes és elvhű embernek” nevezte őt. Mindezt két nappal azután jelentette ki, hogy Mohamed Ibrahim Kamel külügyminiszter magához kérette Hermann Eilts amerikai nagykövetet és magyarázatot kért tőle a The New York Times szombaton megjelent Carter-interjúval kapcsolatban. Mint jelentettük, Carter az interjúban határozottan viszoszautasította egy önálló palesztin állam létrehozásának gondolatát, és a ciszjordániai és gázai „önkormányzatot” előirányzó izraeli tervet támogatta. Eilts hétfőn igyekezett eloszlatni az azzal kapcsolatos egyiptomi aggodalmakat, hogy „megváltozott” az Egyesült Államok közel-keleti politikája, és azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államok nem tartja a rendezés megfelelő alapjának Begin „önkormányzatot” kiáusba helyező tervét. Az egyiptomi elnök hangoztatta, hogy bár Izrael felajánlotta „a Sínai-félsziget 99 százalékának” visszaadását, Egyiptom ezt mindaddig viszszautasítja, amíg az izraeliek ki nem vonulnak a megszállt arab területekről mindhárom fronton és nem ismerik el a palesztinaiak jogait. Szadat — mint azt közölte — utasította Mamduh Szalem miniszterelnököt, hogy haladéktalanul alakítsa át kormányát. „Dinamikus, nem pedig passzív miniszterekre van szükség” — mondotta. Carter: Begin megbeszélés Carter amerikai elnök és Begin izraeli miniszterelnök hétfőn Washingtonban négyszemközt tíz percig, főtanácsadóinak jelenlétében pedig mintegy húsz percig tárgyalt. Jody Powell, a Fehér Ház szóvivője az eszmecserét „szívélyesnek és őszintének” nevezte, Begin pedig úgy nyilatkozott, hogy az amerikai elnökkel folytatott tárgyalását „barátság és egyetértés” jellemezte. „Az az érzésünk — mondta az izraeli kormányfő —, hogy az Egyesült Államok és Izrael elválaszthatatlan barátok és szövetségesek”. A hivatalos tárgyalás után a Fehér Házban nagyszabású fogadáson emlékeztek meg Izrael fennállásának 30. évfordulójáról. Az amerikai elnök többszáz meghívott jelenlétében újból megerősítette, hogy az Egyesült Államok Izrael iránt „mély barátsága és szövetsége sohasem fog meginogni”, országa „teljes mértékben elkötelezte magát” Izrael „biztonságának” megőrzése mellett. Begin Los Angelesben, Chicagóban és New Yorkban nagygyűléseken szólal fel, amelyben megemlékeznek Izrael állam fennállásának 30. évfordulójáról. (MTI) TELEX 8 TELEX | TELEX | TELEX | BERLIN Berlinben kedden hivatalosan bejelentették, hogy Andrej Gromiko, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere, az NSZKP Politikkai Bizottságának, valamint az NDK Államtanácsának és Minisztertanácsának meghívására május közepén hivatalos látogatást tesz a Német Demokratikus Köztársa- Ságban. WASHINGTON A Palesztina! Felszabadítás! Szervezet hétfőn Washingtonban tájékoztató irodát nyitott. Vezetője dr. Hatem I. Husszaini, az Arab Liga washingtoni információs irodájának egykori irányítója. Az iroda célja az, hogy dokumentumok útján tájékoztassa az amerikai közvéleményt és a kormánytisztviselőket a palesztin álláspontról. PEKING Pekingben teadélutánt rendeztek külföldről, így Tajvanról, Hongkongból és Macaoról hazalátogatott kínaiak részére. A vendégek előtt elhangzott beszédében Liao Cseng-csi, az Államtanácsnak a külföldön élő kínaiak ügyeivel foglalkozó bizottsága vezető, a Kínai Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottságának alelnöke első ízben adta meg a Kínai Népköztársaság lakosságának számát 900 millióban. DACCA A politikai pártok tevékenységére elrendelt korlátozások fokozatos megszüntetésével hétfőn Bangladesben megkezdődött az Ionty választási kampány. A válsztások június 3-án lesznek. BEJRÚT A Palesztina Felszabadítási Szervezet hétfőn élesen bírálta Carter amerikai elnök önálló, független palesztin állam létrehozását ellenző legutóbbi nyilatkozatát. A PFSZ szóvivője kijelentette: ,,a palesztinokat nem lepte meg Carter állásfoglalása, amelyet az elnök a palesztin néppel szembeni ellenséges értzülete újabb bizonyítékának tekintenek. Fukuda Washingtonban Washington. (Reuter): Fukuda Takeo japán miniszterelnök hétfőn a késő esti órákban kétnapos hivatalos látogatásra Washingtonba érkezett. Kíséretében van Szonoda külügyminiszter és Usiba, a külgazdasági kapcsolatokért felelős államminiszter. Fukuda kedden kezdi meg tárgyalásait Carter elnökkel. A japán kormányfő ezen kívül megbeszéléseket folytat Cyrus Vance külügyminiszterrel és találkozik... a washingtoni kongresszus tabuival is. A japán—amerikai megbeszéléseken — mint már jelentettük — a két ország közötti, az Egyesült Államok oldalán nagy hiányt mutató kereskedelmi mérleg kiegyenlítéséről, egyéb gazdasági kérdésekről, a vezető tőkés hatalmak július 16—17-re Bonnba összehívott csúcsértekezletének előkészítéséről, valamint katonai kérdésekről lesz szó. MORO-ÜGY Állásfoglalás nélkül Róma (MTI): Az Olasz Kereszténydemokrata Párt vezető politikusai hétfőn este Rómában tartott másfél órás tanácskozásukon nem foglaltak állást a Moro ügyben követendő magatartásukat illetően, és keddre újabb ülést tűztek ki, hogy megvitassák: milyen hivatalos választ adjanak a 47 nappal ezelőtt elrabolt politikus családjának legutóbbi felhívására. Moro felesége és négy gyermeke — mint jelentettük — vasárnap drámai hangvételű felhívásban „tétlenséggel” vádolta a Kereszténydemokrata Párt vezetőséget, és sürgette, hogy haladéktalanul kezdjenek tárgyalásokat a „Vörös Brigádok” terrorszervezettel, a párt elnökének elrablóival. A Kereszténydemokrata Párt vezetői úgy döntöttek, hogy mielőtt hivatalosan állást foglalnának, a szocialisták és a kommunisták meghallgatása után kikérik az Olasz Köztársasági Párt és az Olasz Szociáldemokrata Párt véleményét is. Puhatolózásaikat hétfőn kezdték meg, amikor Giulio Andreotti olasz miniszterelnök és Benigno Zaccagnini, a DC főtitkára háromnegyed órán át tárgyalt Enrico Berlinguerrel, az Olasz Kommunista Párt főtitkárával Moro elrablásáról és a kormány teendőiről. ZALAI HÍRLAP Kedden az Országházban plenáris üléssel folytatódott a magyar A laoszi gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság második ülésszaka. A két delegációt Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese és Sanan Southichak közmunkaügyi, közlekedési és szállítási miniszter,, az együttműködési bizottság társelnökei vezették. ★ Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese — aki Pozsgay Imre kulturális miniszter társaságában szombaton Moszkvában részt vett Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára című operájának a moszkvai Nagyszínházban tartott ünnepélyes bemutatóján — vasárnap hazaérkezett Budapestre. ★ Puja Frigyes, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere Oscar Fischernek, a Német Demokratikus Köztársaság külügyminiszterének meghívására május 3-án baráti látogatásra a Német Demokratikus Köztársaságba utazik. ★ Pozsgay Imre kulturális miniszter vezetésével küldöttség utazott kedden Koppenhágába Niels Matthiasen dán kulturális miniszter meghívására. ★ Hazaérkezett Vietnamból a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Párttörténeti Intézetének küldöttsége, amely Zsilák András igazgatóhelyettes vezetésével a VKP KB Párttörténeti Bizottságának meghívására tíznapos látogatást tett Hanoiban. GYORSLISTA az 1978. május 2-án megtartott lottó jutalomsorsolásról, amelyen a 17. heti szelvények vettek részt. A gyorslistában az alábbi rövidítéseket használtuk: a: Lada személygépkocsi utalv. b: 15 000 Ft-os Otthon lakberendezési utalv. c: 14 000 Ft-os „Ismerje meg a Szovjetuniót, az 1980. évi olimpiai játékok országát’ utalv., d: 50 000 Ft-os ötlet utalv. e: színes tv. f: 20 000 Ft-os zenesarok utalv. g: 10 000 Ft-os vásárlási utalv. h: 9000 Ft-os „Ki mit választ” utalv. i: 10 000 Ft értékhatárig televízió vásárolható.f: 9100 Ft-os értékhatárig televízió vásárolható, k: 7000 Ft-os ..Tetőtől talpig” utalv. r: 5000 Ft-os vásárlási utalv. m: oooo Ft értékhatárig hűtőgép vásárolható, n: 5000 Ft értékhatárig háztartási felszerelések vásárolhatók, o: 4000 Ftos ..Konyhafelszerelés” utalv. p: : sód Ft-os „Textdf” utalv. r: 1500 Ft értékhatárig táskarádió vásárolható. A nyertes szelvényeket 1978. május 30-ig kell a Totó-Lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság címére (1875 Budapest V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. 2 162 088 g, 2 166 287 d, 2 178 944 h, 2 181 845 d, 2 182 967 g, 2 2 192 048 d, 2 219 183 n, 2 220 282 k, 2 244 794 k, 2 244 810 k, 2 248 580 p, 2 247 684 p, 2 279 455 d, 2 298 101 k, 2 304 090 b, 2 306 958 p, 2 309 792 n, 2 329 013 f, 2 341 686 f, 2 356 095 k, 2 356 510 1, 2 368 724 1, 2 390 154 b, 2 421 408 p, 2 422 599 1, 2 432 073 m, 2 436 044 p, 2 439 794 p, 2 443 060 p, 244 611 i, 2 458 125 k, 2 468 155 1, 2 508 594 h, 2 508 594 h, 2 529 138 m, 2 533 554 p, 2 544 522 i, 2 559 781 g, 2 566 581 j, 3 567 163 d, 2 578 113 h, 2 568 566 a, 2 596 269 k, 2 596 328 h, 2 598 600 k, 2 624 151 p, 2 633 454 i, 2 633 571 g, 2 636 289 o, 2 636 945 m, 2 642 000 o, 2 671 526 h, 2 685 880 p, 2 692 617 1, 2 693 179 h, 2 752 463 m, 2 780 256 o, 2 791 289 h, 2 794 767 1, 2 794 767 1, 2 804 381 h, 2 869 688 p, 2 869 735 1, 2 890 345 o, 2 891 44 k, 2 893 357 h, 2 911 543 p, 2 919 445 h, 2 926 474 o, 2 934 130 p, 2 953 433 h, 2 993 946 1, 44 415 509 g, 60 340 473 k, 60 345 718 h, 60 352 121 p, 60 354 786 p, 60 374 829 0, 60 375 948 g, 60 383 906 d, 60 385 088 ff, 60 392 391 k, 61 018 7745 1, 61 043 544 d, 61 058 535 f, 61 094 530 j, 61 096 22 1, 61 110 682 p, 61 115 230 p, 61 124 735 g, 61 145 538 1, 61 150 379 d, 61 152 263 p, 61 193 059 h, 61 216 633 f, 61 237 268 p, 61 249 978 p, 61 254 592 e, 61 272 262 c, 61 272 476 p, 61 280 293 k, 61 342 035 k, 61 357 176 k, 61 368 138 k, 61 393 390 p, 61 404 457 p 61 423 529 b, 61 427 015 k, 61 435 784 h, 61 450 607 o, 61 455 132 h, 61 460 527 f, 61 463 033 f, 61 484 417 e. 1978. május 3. A budapesti dolgozók május elsejei felvonulása (Folytatás az 1. oldalról.) Budapesten köszöntő külföldi szakszervezeti delegációkat 2000 úttörő köszöntötte vörös szegfűcsokrokat lengetve. Pontban 10 órakor harsantak fel a fanfárok, s indult el a nemzetköziség gondolatát jelképező zászlósor, hirdetve az emberiség összefogásának, békés jövőjének közös érdekét. Fiatalok ezrei rajzoltak élőképeket a Felvonulási térre, s vitték magasba tartva a szocialista országok nemzeti lobogóit. A közelgő VIT, az Ifjúság nagy nemzetközi seregszemléjének eszméjét, az imperializmus elleni "küzdelmet hirdették. a békét és a barátságot éltető feliratok A világ nemzeteinek óriás csokorba fosott lobogói, s az elnyomottak szabadságát, nemzeti függetlenségét, szuverenitását követelő, felfelerősödő jelszavak a szolidaritás gondolatát és érzését fejező képet a zászlóerdővel övezett hatalmas felirat zárta: „Éljen a Magyar Szocialista Munkáspárt”, köszöntve egyben pártunk megalakulásának 60. évfordulóját. Szép hagyományként az idén is a vállalatok termékeit, gazdasági sikereit kifejező makettek, transzparensek színesítették a menetet. A tömött sorokban hömpölyeő menet „e’e’akadt” a tribün előtt, amelyről a külföldi delegációk képviselői tolmácsolták munkásosztályuk üdvözletét. A proletár nemzetköziség a Szovjetunióhoz, a szocialista országokhoz fűződő testvéri barátság és az internacionalista szolidaritás jegyében vonultak a budapestiek. A zárókép a fiataloknak jutott, s a piros tréningruhában lépdelők nyitották meg a Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett, 30 éves jubileumát idén ünneplő Magyar Honvédelmi Sportszövetség ifjainak menetét. Kivont karddal haditornák résztvevői, fehér öltözékben cselgáncsosok, rádiómodellezők haladtak egymás után, s aztán feltűntek terepszínű ruhájukban az ejtőernyősök, s vitorlázógépet görgetve a repülősök is. Ezt követően 1300 fiatal hófehér dresszben özönlötte el a teret, pattogó ritmusban végzett gyakorlatokkal jelképezték az „Edzett ifjúságért” mozgalmat. Majd a lányok szaladtak a színre, 1600-an hajladoztak színes szalagokat úsztatva a levegőben. A látványos gyakorlatok végén a majd 3000 fiatal együtt formált, vörös csillagot a térre, közötte a felirattal: „Éljen a párt!”. E képpel , gondolattal zárult, a budapestiek vidám, impozáns május elsejei seregszemléje. (MTI) Száffer János és Gáspár Sándor külföldi szakszervezeti vezetőkkel találkozott Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Gáspár Sándor, a Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára, az MSZMP Poltikai Bizottságának tagjai a Felvonulási téren találkoztak azok"kal külföldi szakszervezeti ■vezetőkkel, akik 50 országból ■és a Szakszervezeti Világszövetség képviseletében részt vettek a budapesti dolgozók május 1-i ünnepségén. Kádár János hangsúlyozta, hogy az ünnepi demonstráció a szocialista hazafiság és a proletár internacionalizmus kifejezője. Népünk szolidaritása tettekben is megnyilvánul a hazai építőmunkában és a nemzetközi porondon egyaránt. Elismeréssel szólt a Szakszervezeti Világszövetség Prágában a közelmúltban megtartott kongresszusáról, amely jó szellemben tárgyalt és jó határozatokat hozott. Mint mondta, nagy megtiszteltetés számunkra, hogy az SZDSZ magyar elnököt választott. E bizalom is arra kötelez, hogy a világszövetség határozatainak valóra váltásáért dolgozzunk. Kádár János megköszönte a külföldi szakszervezeti vezetők részvételét a budapesti május 1-i ünnepségen, és sok sikert kívánt az általuk képviselt országok szakszervezeti mozgalmának, dolgozóinak tevékenységéhez, harcához. (MTI) Zászlólevonás Kedden délelőtt a Parlament előtti Kossuth Lajos téren katonai tiszteletadás közepette levonták az Állami Zászlót, amely május elseje, a nemzetközi munkásmozgalom nagy ünnepe tiszteletére lengett árbocán. Ugyancsak katonai tiszteletadással vonták le a magyar nemzeti lobogót és a munkásosztály vörös zászlaját a gellérthegyi Felszabadulási Emlékműnél. (MTI) Világszerte köszöntötték a munka ünnepét Május 1-ét szerte a világon megünnepelték. Színpompás, emlékezetes ünnepség zajlott le Moszkvában, ahová 113 ország szervezett dolgozói küldték el képviselőiket, hogy a világ első szocialista országának dolgozóival együtt köszöntsék a szolidaritás napját. Köztük volt a magyar szakszervezetek küldöttsége is, s a dísztribünön foglalt helyet kétszáz magyar munkásőr is — a munkásőrség legjobbjai — akik barátságvonattal erre a napra érkeztek a szovjet fővárosába, s akiket melegen köszöntött a Pravda május elsejei száma is. A Lenin-mauzóleum mellvédjén megjelentek a szovjet párt és állam vezetői, élükön Leonyid Iljics Brezsnyevvel. Részt vettek a párt- és állami vezetők a szocialista országok fővárosaiban rendezett demonstrációkon, mindenütt, s afelvonulások az egység, a munkásszolidaritás, a békevágy és békeharc jegyében zajlottak le. Megünnepelték a munkások, a kommunisták május elsejét a legtöbb kapitalista országban is. Különösen izzó volt a hangulata a madridi felvonulásnak, hiszen itt négy évtized után ünnepelhettek először szabadon a dolgozók. Luis Corvaján, a Chilei KP főtitkára Hanoiban ünnepelt, ahol május 1. köszöntését összevonták az ország déli része felszabadításának 3. évfordulójára való emlékezéssel. New Yorkban az amerikai szakszervezetek és az Egyesült Államok Kommunista Pártja felhívására ezrek vettek részt az ünnepségeken. Havanna már a XI. Világifjúsági Találkozó jegyében ünneplétt. Chilében a katonai junta négyéves terrorja után az idén tettek először kísérletet május elseje megünneplésére. A nagy erőkkel kivonult rendőrség brutálisan szétoszlatta a tüntetőket és több száz személyt letartóztatott. A mozambiki fővárosban Samara Macet államfő mondott beszédet. „A szocializmus építése az egyetlen igazi út, amely a kizsákmányolástól, nyomortól és elnyomástól mentes társadalom megteremtéséhez vezet” — jelentette ki. Elsősorban a tömeges munkanélküliség ellen tüntettek a nyugatnémet nagyvárosokban megtartott május elsejei tömeggyűlések résztvevői. Willy Brandt, a Szociáldemokrata Párt elnöke Hannoverben elmondott beszédében üdvözölte Leonyid Brezsnyev küszöbönálló NSZK-beli látogatását.